A középkori szerzetesség, kolostorok kutatása eredetileg az egyháztörténet szakterülete, de most dolgozatomban a kertépítészet és ennek művészeti, gasztronómiai és szakrális vonatkozása kap helyet.

A régészeti kutatások hosszú ideig szinte csak a kolostorok templomaival és lakóépületeivel foglalkoztak. A szerzetesi központok, kolostorok gazdasági épületei és azok külső egységei, kertjei csak az utóbbi évtizedek ásatásaiban, topográfiai munkáiban kapott nagyobb figyelmet.

Így ma már pontosabb képet alkothatunk arról is, hogy az egyes szerzetesrendek esetében mennyiben térnek el ezek az egységek, és ez hogyan függ össze a rendek felépítésével, történetével.

Áttekintés
Magyarországon először a XI. században jelentek meg a különböző szerzetességek képviselői, majd, egészen a XIII. század végéig fokozatosan telepedtek le Magyarországon. 

A XIII. század első felében Európában gyökeres változás következett be a szerzetesi eszmény megfogalmazásában. Az addigi remetehagyományok helyett egy aktívabb, missziós tevékenységgel foglalkozó szerzetesi élet nyert teret. Ennek az eszménynek a képviselői voltak a bencések, a domonkosok és a ferencesek is. 

Az egyetlen, legnagyobb jelentőségű magyar remeterend a pálosoké. A középkor végére a második legnagyobb kolostorrendszert mondhatták magukénak, de mégis a kolostorok többségében igen kis, 6–12 fős közösségek éltek.

1. kép. Földművelő

A középkori emberek élete szorosan kötődött az élelmiszert előállító földműveléshez (1. kép). Ekkoriban az éghajlat is igencsak kedvezett a mezőgazdaságnak. A feljegyzések szerint 1000 és 1300 között az európai mezőgazdaság teljesítménye megduplázódott, évszázados léptékben csökkent a rendkívül hideg telek gyakorisága Európában. Amíg a IX. századból négy rendkívüli tél ismeretes, 1235 és 1303 között egyetlen különösen hideg télről sem tudunk.

A kialakulóban lévő szerzetesrendek is elkezdtek hangsúlyt fektetni a birtokukban levő föld megművelésére. Eleinte, a szerzetesek, barátok, papok a lakásaik mellett kis haszonkerteket alakítottak ki, majd fokozatosan egyre nagyobb közös kerteket hoztak létre. A szerzetesek a középkori parasztházakhoz képest igen nagynak mondható épületekben, kolostorokban vagy monostorokban zárt közösségben éltek. Nők esetében ez a zárda volt. Rendszerint templom is épült hozzájuk. 

A kolostorok, illetve monostorok olyan, a szerzetesek vagy az apácák bizonyos szabályok (regula) szerinti együttélésére szolgáló épületek, melyek egyben a legkisebb szervezeti egységet is képzik a szerzetesrenden belül. Jellemző rájuk a külvilágtól való elzárkózás; elnevezéseik is erre utalnak: a kolostor a claustrum szóból ered, ez a latin claudere („elzárni”) igéből, a monostor pedig a monasterium, a magányos épületre utaló görög monakhos szóból származik. 

A monasztikus és a remeterendek kolostorai rendszerint a lakott helyektől távol épültek, míg a később kialakult koldulórendek a városokban és a mezővárosokban építkeztek. A monostorokat az addig kialakult elveket követve fallal vették körül. A Regula 66. fejezetében tesz említést arról, mi mindennek kell lennie a falakon belül:

„A monostort, ha lehetséges, úgy kell építeni, hogy minden szükséges dolog, mint a víz, malom, kert és különféle műhelyek a monostoron belül legyenek, hogy a szerzeteseknek ne kelljen kint csatangolniuk, ami a lelküknek éppen nem válik üdvére.” (2. kép)

2. kép. Belső udvar

A kolostorok és monostorok tehát nemcsak templomokból és lakóépületekből álltak, hanem feltűntek mellettük kisebb-nagyobb gazdasági épületek is, továbbá a kert. Ezek egy része a mezőgazdasági termények raktározását, feldolgozását szolgálta, más részük viszont kifejezetten ipari jellegű tevékenységek céljára épült. Egy harmadik létesítménytípust képviseltek a vízellátó rendszerek, amelyek nemcsak a kolostorok vízellátásához, hanem gyakran az élelmiszerellátáshoz (halastavak, mezőgazdaság) is szükségesek voltak. Nézzük meg ezeket részletesebben.

Vízellátó rendszerek
A kolostorokban a víz felhasználása igen sokrétű volt. Az egyetlen teljes rendszert Magyarországon a pilisi ciszterci apátságból ismerjük, ahol a közeli források vizét három részre vezették, egyrészt a kolostor kerengőjébe, másrészt egy gáttal felduzzasztva a fémfeldolgozó műhelyekhez, harmadrészt pedig a kolostorok kertjeibe, öntözésre. A végén a három csatorna összefolyt, a kolostor falain kívülre vezetve a szennyvizet (3. kép).

3. kép. Ciszterna

A kert
A kert formai kialakításának alapgondolata az, hogy a kert az emberiség története során összekötő kapocs a makrokozmosz és a mikrokozmosz között. Szimbóluma a paradicsomi állapotnak, az isteni, teremtett és az ember által megművelt, létrehozott földi térnek. Kertek kialakításának mind szakrális, mind gyakorlati jelentősége volt. 

A szakrális elgondolás egy bencés kolostor leírásából következtethető ki. A kert szervező motívuma a ciszterna fölé helyezett kút, amelynek fedőrácsa fényes sárgarézből készült Nap- motívum. A kút oldalán az éves ritmust megjelenítő csillagképek jelei rézkorongon vannak ábrázolva. A tizenkét részből álló kút fehér márványába csillagformák mélyednek. A kút kávájába vésett felirat „ORA ET LABORA”, azt a benedeki alapgondolatot jeleníti meg, amely éves és napi ritmust ad az európai ember életének, egyensúlyt hirdetve a lelki élet, a szellemi és testi munka között. 

A Nap a kerti kompozícióban a kút fölött helyezkedik el. A tűz és a víz ellentétes elem, mégis az ember életétől elválaszthatatlan (4. kép).

4. kép. Kert tervrajza

A kerengők közepén álló kút körül koncentrikus körökben, különböző burkolt, gyepes és növénnyel beültetett felületek a Nap körüli bolygópályákat jelképezik. A Merkúr, Vénusz köre után a Föld körén belül jelenik meg az a négyszög motívum, amely a kertművészet történetében a paradicsom képe, világmodell, a kolostori kultúrában pedig mindezen jelentéstartalmak keresztényi gondolattal ötvözött megjelenési formája a kolostorok kerengő-udvarában. Mindezen szerkezetet kiemelt, téglából kialakított növényágyak foglalják keretbe és választják el az épülettől.” 

A gyakorlati elgondolást tükrözi, hogy a veteményeskertet évelő, illatos lombú, illóolaj tartalmú mediterrán félcserjékkel szegélyezték, így a zöldségnövények kártevői nehezebben találtak rá a gazdanövényre. A fűszernövények között sok volt az őshonos, a természetes növénytakaró részeként itt élő fajta, de olasz és francia szerzetesek közvetítésével sok mediterrán cserje is meghonosodott nálunk.

A kolostorkertek gyógynövényvilága

A középkori magyar kertkultúra a kolostorkertek mintájára épült. Az akkori földművelő ember a gyógynövények és fűszernövények jóval több változatát ismerte, mint a mai kertészek. Az akkori, kolostorkerti növényekből mutatnék be egy csokornyit.

Déli jövevények
A levendula (Lavandula officinalis) 
Franciaország hegyvidékein honos, nálunk száraz, napos helyen szépen áttelel, félgömb alakú bokrai akár egy méter szélesre is szétterülnek. A virágok teaként, fürdőként használva egyaránt nyugtató hatásúak, és „moly nem közelít oda, ahova ez a fű tétetik” – ahogy a középkorban feljegyezték róla. A levendula a rózsák közé ültetve távol tartja a levéltetveket, a méhek ellenben szívesen látogatják. Fő hatóanyaga a nagyon kellemes illatú illóolaj (linalool, linalil-acetát), de tartalmaz még flavonoidokat, cseranyagokat is. Teája idegnyugtató, görcsoldó hatású, de ismert fejfájás-csillapító, fertőtlenítő hatása is

Az orvosi zsálya (Salvia officinalis)
A zsálya melegkedvelő, igen gyakori félcserje. A Földközi-tenger mellékén honos, de nálunk is télálló, ha tűző napon, száraz, meleg helyen neveljük. Rendkívül sok hatóanyagot tartalmaz: illóolajat, cserzőanyagokat, ezért a hatóanyagainak skálája is igen széleskörű. A zsálya gyulladás- és izzadáscsökkentő hatású. Emellett az egész emésztőrendszerre jó hatást fejt ki, és kiváló fűszer. „Kevés, avagy egy kert is nincsen vagy városban, vagy mezőben, melyben zsálya nem volna, melyet salviának hívnak a deákok, hogy salvusokká, vagy egészségesekké tesz sokakat” – írja Nadányi János 1669-ben. 

A rozmaring (Rosmarinus officinalis) 
A rozmaring minden kolostorkertben megtalálható volt. Csak becsületes ember kertjében terem, a hűség jelképe, hiszen emlékezetjavító hatását a régiek is jól ismerték. Illatanyaga és élettani hatása miatt temetések alkalmával füstölőbe is keverték. Gyógyászati célra a rozmaring levelét használják, amely illóolajokat, kevés szaponint, és szerves savakat tartalmaz. Illóolaja a kámforfa kámforához hasonló anyagot is tartalmaz. Ezt nevezzük rozmaringkámfornak. A rozmaring ezen hatóanyaga a keringésre hat, az idegrendszert pedig megnyugtatja. Valamennyi krónikus gyengeséggel járó állapotban, de elsősorban alacsony vérnyomásnál a rozmaring jó hatású. „Parsley, sage, rosemary and thyme…” – szól a középkorból ránk maradt dal. Emellett fűszerként is kiváló, egy-egy ágacska a pizzamártásban, a fokhagymalevesben jó, ha frissen kéznél van.

Őshonos fűszereink
A kakukkfű (Thymus serpyllum)
Nem is gondolnánk, de a kakukkfű törpecserje. Májusban kezd virágozni, amikor a kakukk megszólal, innen kapta a nevét. A latin neve a thymus szóból ered, ami az egyiptomi tham vagy thm-nak feleltethető meg, jelentése balzsamozó növény. A fennmaradt adatok szerint magas illóolajtartalmának köszönhetően balzsamozásra használták. Régen széles körben elterjedt gyógynövényként tartották számon, sebek fertőtlenítésére, harctereken használták. Emellett a fertőző betegségek ellen is kitűnő, egyik hatóanyaga a timol. A hatóanyagai közt találunk még ezen kívül karvakolt, egy fertőtlenítő, baktérium és vírusölő hatású vegyületet. Keskenylevelű fajtája rengeteg változatban él vadon, száraz domboldalakon, szikla­gyepekben: sokszor csak akkor vesszük észre, véletlenül eltiporjuk és illatozni kezd. Álló szárú, intenzív illatú, nemes változatát ültetjük, apró levélkéi lemorzsolva paradicsomos ételek, húsok ízesítésére használhatók. 

A citromillatú kakukkfű (Thymus citriodorus) 
Kerek levélkéi enyhe teleken örökzöldek, teája világossárga, illatos, a megfázások idején jól használható köhögéscsillapító.

A szurokfű (Origanum vulgare) 
Gyakori növény nálunk a dunántúli réteken, de az olasz pizza oreganójaként talán ismerősebb. Elszórt magjairól könnyen szaporodik magától is, ha egyszer betelepítjük a kertbe. Egész Európában ismerik és használják, de fűszerként főleg a mediterrán konyhára jellemző (gyakran bazsalikommal és rozmaringgal kombinálva). Hazánkban is gyakori, a száraz gyepek, hegyoldalak és erdőszélek növénye. Leginkább a meszes talajokat kedveli. Teája –hasonlóan a kakukkfűéhez – nyugtató hatású. Főleg légúti megbetegedések esetén hatásos. Gyógyhatása mellett egyes vidékeken festésre is használják, de mint fűszer is megállja a helyét; nemcsak ételek, hanem likőrök és borok ízesítésére is kiváló.

Ezek voltak tehát a leggyakoribb gyógy- és fűszernövények a középkori ember és a kolostorok életben. Ezek a növények tovább éltek az akkori emberek kertjeiben, azonban a kolostori kerteknek befellegzett.

A szerzetesrendek feloszlatása
Mivel az uralmon levő kommunista hatalom igen erős ellenérzéseket táplált minden vallási irányzat iránt, a szerzetesrendek, ezen belül a kolostorkertek növényeinek virágzása is az 1950-es évekig tartott. Nem volt kivétel ez alól a szerzetes életmód sem, sőt kiemelten figyeltek a szerzetesrendek felszámolására. Az ok, hogy a szerzetesség jól szervezett oktatási hálózatot tartott fenn.

A rendek hírnevét elsősorban a médián keresztül ásták alá, majd fokozatosan államosították a rendek által vezetett iskolákat. Az iskolák államosításánál sokkal kisebb nyilvánossággal, de annál hatékonyabban megindult a betegápoló rendek eltávolítása a kórházakból. Az adatok azt bizonyítják, hogy 1950. május végére a szerzetesnővérek közül a tanító rendek mellett a betegápoló rendek is elveszítették működési terüket. 

Később, 1950 nyarán a BM és az ÁVH a kiürítendő rendházakról az ott tartózkodó szerzetesekről pontos listát készített, névre szóló kiutasítási határozatokat, ütemterveket írt a végrehajtásról, percre pontosan megszabva, hogy mikor, melyik rendházhoz, melyik gépkocsinak kell érkeznie, majd végre is hajtotta azt. A kitelepített szerzeteseket az ország különböző részeire, rendházakba szállították, ezzel teljes zavart keltve a szerzetesség körében. A végrehajtás módja, hogy ezt éjszaka vitték véghez, azt mutatja, hogy a hatalom tartott attól, hogy a települések lakossága esetleg szimpátiatüntetést tart a szerzetesek mellett.

A rendeket ezután feloszlatták. A rendházakról pontos leltárt kellett venni, majd minden értéket, régiséget, műtárgyat, nemesfémet külön tárolni. A szerzetesség ezentúl csak a hatalom által előírt formában létezhetett. 

A kolostorkertek újbóli virágzása
Ne gondoljuk, hogy feledésbe merült mára ez az életmód! Magyarországon egyre több helyen találkozni újra szerzeteshagyományokkal, újra élő kolostori élettel. Mind több helyen kezdték feleleveníteni a régi hagyományokat, a Bakonybélben hagyományos módon művelt monostorkertektől kezdve a skanzenben bemutató jellegű gyógynövénykertekig. Szólnom kell még a civil kezdeményezésekről is: sok helyen térnek vissza a gyökerekhez és művelik a földjüket hagyományos módon, fordulnak vissza a népi gyógyászat felé. Meg kell említenem a pénzesgyőri központú Pangea Egyesületet. Az Egyesület egyik arculata, hogy egy kísérleti biogazdaságot tart fennt, bemutató jelleggel. A gazdaságban gyógy- és fűszernövényeket is termelnek, ami adomány fejében érhető el a nagyközönség számára is (5. kép).

5. kép. Pangea kert

6. kép. Kolostorrom

A kertészek és a reformerek közt tehát egyre divatosabbá váló bioszemlélet kezdi visszahozni a köztudatba az elfeledett kultúrnövényeinket, így egyre egészségesebben és gazdagabb ízekkel tudunk majd élni (6. kép).

Természet Világa,

141. évfolyam, 10. szám, 2010. október http://www.termeszetvilaga.hu/  http://www.chemonet.hu/TermVil/