Hír János
Miről mesél a Güdör-kert?


Felsőtárkány község a Bükk hegység délnyugati kapuja. Az Egerből idelátogató turisták zöme a Sziklaforrást és az általa táplált mesterséges tavat keresi fel, vagy felül az erdei vasútra, netán megtekinti a Bükki Nemzeti Park látogatóközpontját. A merészebbek innen indulnak hosszabb bükki túrára.

A falu északi határában fekvő „Güdör-kert” nevű határrészt a turisták már elkerülik, esetleg a közeli pincékben tárolt nedűk csalogatnak ide néhány borkedvelőt. Az átlagember itt csak bozóttal benőtt árkokat lát, amelyekbe a helyiek sajnos jócskán hordtak szemetet. Azt is már csak a legöregebb tárkányiak tudják, hogy a háború utáni ínséges idők alatt a Güdörben gyenge minőségű lignitet bányászgattak amúgy házilagosan csákánnyal, talicskával. Ez a lignit persze inkább füstöt adott, mint meleget.
 

A Güdör-kert ásatási szelvénye. 3/0: riolittufit, 3/1: kemény tufitos homok, 3/2: szürke agyag puhatestűhéjakkal és csontmaradványokkal, 3/3:
tufitos homok, 3/4: barna homok, 3/5: lignit, 3/6: lemezes iszap levéllenyomatokkal, 3/7: tufitos homok, 3/8: zöld agyag puhatestűhéjakkal és csontmaradványokkal

A manapság nem túl épületes látványt nyújtó árkok az őslénytan kutatói számára régóta különlegesen értékes leleteket szolgáltatnak. Schréter Zoltán geológus már 1912-ben leírta, hogy az itt feltáruló zöld és szürke színű agyagrétegek némelyike igen gazdagon tartalmaz szárazföldi csigák héjait. Közülük legfeltűnőbbek azok a Helixek, melyek a ma is élő éti csiga rokonai voltak.

A Güdör-kert legkitartóbb robotosa Legányi Ferenc, az egri múzeum őre volt, aki a múlt század húszas éveitől az ötvenes évekig látogatta az árkokat és szorgalmasan gyűjtötte az ősmaradványokat. Ő figyelt fel arra, hogy egyes agyagrétegek a szárazföldi csigák héjain kívül csontokat is rejtenek. Nyulak, sünök, kistermetű patások fogai mellett egy gibbonféle emberszabású (Pliopithecus) ujjpercét is megtalálta. Ez utóbbi igazi kuriózum, hiszen Magyarország területén csak Rudabányáról ismerünk emberszabású maradványokat.

Legányi kézzel írt naplójában ma is olvasható a bejegyzés, amelyben azon sajnálkozik, hogy tudós barátai nem veszik a fáradságot a Güdör-kert alaposabb vizsgálatára, pedig itt szerinte Magyarország legidősebb fosszilis kisemlősfaunáját lehetne begyűjteni.

A második világháborút követő években Andreánszky Gábor botanikus professzor, a hazai ősnövénytani kutatás egyik kiemelkedő egyénisége látogatta a lelőhelyet tanítványaival és több mint kétezer darab levéllenyomatból álló gyűjteményt szállítottak a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárába. Az első feldolgozást 1955-ben publikálta Andreánszky és S. Kovács Éva. Az anyagot nemrég értékelte újra Erdei Boglárka. Vizsgálatainak eredményei között rámutatott arra, hogy a flórában számos olyan faj van, amely nedves erdei, vagy mocsárerdei környezetben élt és évi 1000 mm feletti csapadékot igényelt. A legmelegebb hónap középhőmérsékletét 23 °C-ra, míg a leghidegebbét 6 °C-ra becsüli.

1950 után a Güdör-kert körül hosszú időre csend lett. A felnövő bozót, a szemétlerakás és a közeli elhagyott pincékbe beköltözött barátságtalan emberek hathatósan akadályozták az alkalmilag ide érkező kutatókat, akik szerették volna megtalálni az ősmaradványokat rejtő rétegeket. A lelőhelyek sikeres újraazonosítása 1999 szeptemberében kezdődött, amikor e sorok írója és egy diákbrigád némi dzsungelharc árán ráakadt az első csontokat rejtő agyagszintre. Ezt követően hat éven keresztül minden nyáron Felsőtárkányban rendeztük meg a Pásztói Múzeum őslénytani kutatótáborát. 2000 nyarán döntő jelentőségű volt, hogy Nagy György Sándor barátomnak sikerült ráakadni a régi leírások által említett lignitrétegre és az alatta fekvő szürke agyagra, amely a leggazdagabb tárkányi csontos lelőhelynek bizonyult: Felsőtárkány 3/2. Öt év leforgása alatt kb. 9 tonna üledéket termeltünk ki erről a lelőhelyről. A minták iszapolása után kb. 800 db határozásra alkalmas rágcsálófogat gyűjtöttünk.
 

Kanadai-magyar feltáróbrigád a Güdör-kertben

A csontmaradványokat rejtő üledéket mindenképp iszapolásnak kell alávetni, ha a legapróbb csontleleteket, de főleg a legtöbb információt nyújtó fogakat ki akarjuk nyerni belőle. Tonnás nagyságrendű mintaanyag esetében azonban ez már nem megy kézi szitázással. Meg kellett szerkesztenünk egy iszapológépet, mely 2 db szögletes rostából áll, alapterületük csaknem 1 m2. Az egyikben 0,6 mm, a másikban 0,5 mm finomságú ipari szitaszövet van beépítve. Az iszapoló vizet szivattyú segítségével csapatjuk a szitákra. A mosandó anyagot lavórokban előáztatjuk és a rostára borítjuk. Kb. 3 óra hossza alatt akár 200 kg üledék mosását is el tudjuk így végezni. Egy iszapolási fázis természetesen nem elegendő. A szitán maradó anyagot ki kell szárítani és utána újra beáztatni és iszapolni. Éppen az említett Felsőtárkány 3/2 lelőhely esetében hétszer kellett az iszapolási ciklust ismételni, mire kifogástalanul tisztává és válogathatóvá vált a minta. Közben persze a mennyiség is folyamatosan csökken. Általában 1 tonnányi mintából 8–10 kilónyi válogatni való marad, melynek nagy része fehér színű karbonátkonkréció, gipszkristály, vörösbarna limonitgumó, vagy egyéb ásványi kiválás és persze a csigahéjak és a csontok.

Az ősmaradványok kigyűjtése az iszapolási maradékból aprólékos Hamupipőke-munka. A 0,5 mm finomságú frakciót csak sztereomikroszkóp alatt, félgyűszűnyi mennyiségenként lehet válogatni. Az igazán jó lelőhely az, ahol egy határozásra alkalmas fogat kevesebb, mint 10 kg üledékből nyerhetünk ki. A válogatás után összegyűlt faunát össze sem lehet hasonlítani a Magyarországon ma élő rágcsálókkal. A legfeltűnőbb különbség, hogy a mai kisemlős közösségekben döntő súllyal résztvevő pockok és egerek itt még teljességgel hiányoznak. Az egerek a korai pannóniai korszakban, kb. 9 millió éve vándoroltak be Dél-Ázsiából, míg a pockok első képviselői csak kb. 4 millió éve jelentek meg a Kárpát-medencében.

Collimys dobosi felső egyes (M1) és alsó egyes (m1) zápfogának rágófelszíne

A Felsőtárkány 3/2 lelőhely, valamint általában a korai pannon és annál idősebb gerinces lelőhelyek uralkodó rágcsálói az ősi szabású hörcsögök. Helyenként 4–5 fajuk is megélt egy életközösségben. Felsőtárkányban a leletek több mint fele egy közepes méretű hörcsöghöz tartozik. Fogazatának főbb jellemzői: a főkúpok közötti keskeny és mély árkok, valamint az erősen fejlett haránt irányú redők. A faj rendszertani körülhatárolása kezdetben komoly nehézségekbe ütközött. Végül osztrák, svájci és német kutatókkal történt személyes konzultációk után lehetett felelősséggel kijelenteni, hogy a leletek a Collimys nembe sorolhatók. Az előkerült 400 ép foglelet azután Collimys dobosi néven a tudományra nézve új fajként került leírásra. A faj keresztapja Dobos Zsolt úr, aki két évtizeden keresztül elmaradhatatlan tagja volt az általam szervezett ásatásoknak. A Collimys nemzetség Svájc, Bajorország és Ausztria miocén korú ősmaradvány-együtteseiből ismert, de sehol sem gyakori. Rejtély, hogy Felsőtárkányban két fauna esetében is 50% feletti a részaránya. Szakmai vulgaritással szólva itt ő a „közdög”.

(E cikk írása közben értesültem arról, hogy egy müncheni kolléga a közelmúltban elvégezte néhány bajorországi fauna revízióját és két új Collimys fajt is leírt. Úgy tűnik, hogy a 12–11 millió éves késői szarmata–korai pannon korszakban ez a rágcsáló mégsem volt ritkaság.) 
 

Anomalomys gaudryi M1 és m1 zápfogának rágófelszíne, valamint az m1 labiális nézete

A második leggyakoribb rágcsáló az Anomalomys gaudryi. Az Anomalomys nem fogazatának jellegzetességei: a lapos rágófelszín, a vastag fogzománc sokban hasonlítanak a ma is élő Spalax („földikutya”) nemhez. Mindmáig nem tisztázott, hogy a fogmorfológiai hasonlóság alapján lehet-e életmódbeli hasonlóságra következtetni. Az Anomalomys genus képviselői a korai miocéntől a pliocénig a közép-európai kisgerinces faunák elmaradhatatlan tagjai voltak Az egymást követő fajok evolúciós sort alkotnak, ahol a fogmorfológiai változások legfontosabb trendjei a méretbeli növekedés és a morfológiai egyszerűsödés voltak. 

A középső-miocén hörcsögök másik gyakori neme az Eumyarion. A bonyolult és változatos fogmorfológiával jellemezhető genus fajai széltében elterjedtek voltak a korai miocéntől a korai pannonig. Magyarországon legkésőbbi előfordulásuk Rudabánya. Többen valószínűsítik, hogy vízközeli életmódot folytattak. 

A tárkányi kihalt hörcsögök legkisebbje a Megacricetodon minutus, mely a mai házi egérnél is kisebb termetű volt. A Megacricetodon nembe sorolt fajok egyébként az európai középső-miocén talán legközönségesebb rágcsálói voltak. Részarányuk helyenként akár a 80%-ot is eléri. Legalább négy evolúciós vonaluk különíthető el. Az M. minutus faj az utolsó mohikánjuk volt Közép-Európában. A Bécsi-medence néhány korai pannon korú lelőhelyén még előfordul, de Rudabányán már hiányzik. 

Repülő mókusok fogainak rágófelszíne. Albanensia grimmi
M1 és m1. Miopetaurista sp. m2

A felsőtárkányi leletegyüttes kevésbé gyakori, de jellemző tagjai a repülő mókusok. Ma élő leszármazottaik Délkelet-Ázsia trópusi erdeiben élnek, első és hátsó végtagjaik között feszülő bőrvitorlájuk segítségével siklórepüléssel meghosszabbított ugrásokra képesek. Két nagyobb, a ma élő európai mókusnál kb. 40%-kal termetesebb fajukat sikerült azonosítani: Myopetaurista sp. és az Albanensia grimmi. Rajtuk kívül két kisebb méretű alak is előkerült: Neopetes sp., Blackia miocaenica. Fogazatukra általában jellemző a vastag zománc és a rágófelszínen található számos kisebb-nagyobb járulékos redő, dombocska, vagy zománcduzzanat. Jelenlétük mindenképp zárt és több lombkoronaszintből álló szubtrópusi erdőre utal, ami egybecseng a felsőtárkányi levéllenyomat-flóra alapján rekonstruált őskörnyezettel. A fent említett négy faj egyébként Rudabánya ősgerinces faunájában is megtalálható. Repülő mókusok váltakozó gyakorisággal és változó fajösszetétellel, de egészen a jégkorszak kezdetéig előfordultak a Kárpát-medencében.

A fauna igazi törpéi a „hajnalegerek”, vagyis az Eomyidae család képviselői. Ez a társaság az oligocénben és a miocén elején élte virágkorát. Felsőtárkányban két fajuk fordul elő: a lapos fogkoronájú Keramidomys mohleri és a zápfogain négy apró kúpot viselő Eomyops oppligeri. Eredetileg mindkét fajt az Alpok északi előterének miocén korú üledékeiből írta le Burkhart Engesser svájci kutató. A „hajnalegerek” környezeti igényeiről annyit tudunk, hogy erdősült környezetben érezték jól magukat és valószínűleg a lombkoronában éltek csakúgy, mint a pelék, vagy a repülő mókusok. Egy Enspel nevű németországi lelőhelyről előkerült teljes testlenyomat alapján állítható, hogy egyes eomyida fajoknak volt bőrvitorlájuk és ők is tudtak a fák közötti légtérben siklani.

Microtocricetus molassicus M1 és m1 zápfogának rágófelszíne és oldalsó nézete

Az Eomyidae család legutolsó képviselőjét Jánossy Dénes írta le az észak-borsodi Esztramos-hegy pliocén korú lelőhelyeiről Estramomys néven.

A többéves munka során arra is fény derült, hogy Felsőtárkány térségében nem csak egy ősgerinces lelőhely van. A Güdör-kertben a lignitréteg felett is találhatók csontos szintek. Ennek kiderítésében döntő jelentőségű volt, hogy 2003–2005 között David Begun, a Torontói Egyetem professzora és néhány tanítványa is bekapcsolódott a feltáró munkába. Az ő javaslatukra és költségükre földmunkagép segítségével egy közel 50 m hosszú és 1,5 m mély árokkal sikerült kiegészíteni a Güdör-kert ásatási szelvényét. A markológép két helyen is tárt fel csontos szintet. Az innen gyűjtött fajok többsége azonos a lignitréteg alatti Felsőtárkány 3/2 névre keresztelt fauna elemeivel, melyeket fent már bemutattam. Egy komoly meglepetést azonban ezek a lelőhelyek is tartogattak. Máig emlékszem, amikor először megpillantottam a Microtocricetus molassicus zománcprizmákból álló fogacskáját és alig akartam hinni a szememnek. Ez a morfológia ugyanis a legkorábbi előfutára a pockok fogszerkezetének. A Microtocricetus molassicust a múlt század hetvenes éveiben írták le először német kutatók Bajorország miocén korú üledékeiből. Azóta Franciaországtól Ukrajnáig tucatnyi lelőhelyről előkerült. Magyarországon Rudabányáról ismerjük. Minden előfordulása a korai pannon korszakhoz köthető. A felsőtárkányi előfordulás azért érdekes, mert itt a Microtocricetus együtt fordul elő a Collimysszel, amire egész Európában alig van példa.
 

Cricetodon klariankae M1 és m1 zápfogának rágófelszíne

A másik ajándék-lelőhelyet akkor kaptuk, amikor 2002-ben kerékpárutat építettek Felnémet és Felsőtárkány között. Ennek során két domboldalt is megbontottak földmunkagépekkel, ami számunkra ragyogó friss feltárást jelentett. A 2003 márciusában innen gyűjtött próbaminták közül kettő is pozitívnak bizonyult. A két éven át folyó mintázás két értékes faunát eredményezett. A Güdör-kerttel összehasonlítva, innen több olyan faj is előkerült, melyek kissé idősebb korra engednek következtetni. Közülük legérdekesebb a Cricetodon klariankae, melyet szintén új fajként írtunk le. Keresztapja is egy őstáborozó: a kazincbarcikai lakos, Klarianka Csaba.

A Cricetodon nem szintén a hörcsögfélék rokonságába tartozik. Első képviselőik a korai miocén idején Kis-Ázsiában tűntek fel és egér nagyságúak voltak. Evolúciójuk során fokozatosan egyre nagyobb méretűek lettek és fogazatuk erősen specializálódott: magas fogkorona alakult ki lapos rágófelszínnel. Ez a XIX. század kutatói számára annyira szokatlan volt, hogy mikor első leleteik Samos szigetén előkerültek, először miniatűr patásoknak nézték őket. Csak később tisztázódott, hogy a magas koronájú fogak rágcsálóhoz tartoznak. A középső-miocén bádeni és szarmata korszakok során egész Európában elterjedtek. A Kárpát-medencében Hasznos, Sámsonháza, Mátraszőlős, Litke, valamint a Bihar hegység nyugati lábánál fekvő Tasád és Comâneşti lelőhelyekről ismerjük őket. Nagyjából a szarmata és a pannóniai korszakok határán Közép-Európából kivesztek, ami feltehetően kapcsolatba hozható azzal, hogy ekkor az éghajlat hűvösebbé és csapadékosabbá vált. A Mediterráneumban viszont pályafutásuk töretlenül folytatódott. Spanyolországban és Dél-Franciaországban a jégkorszak kezdetéig fennmaradtak.

A Felsőtárkányi-medence ősgerinces lelőhelyeinek legvalószínűbb
geokronológiai helyzete néhány ausztriai és magyarországi
faunához, valamint a földtani és a paleomágneses időskálához viszonyítva

A feltáró munka során nagytömegű puhatestűhéj is előkerült, melyek feldolgozását Kókay József végezte el. A fajgazdag csigafaunák legfontosabb sajátossága, hogy hiányoznak belőle azok a fajok, melyek kétségtelenül pannóniai korszakra utalnának. A puhatestűanyag szarmata korra utal.
A Felsőtárkányi-medencében 2000 és 2007 között feltárt ősgerinces-lelőhelyek jelentősége, hogy dokumentálják azokat a faunisztikai, őskörnyezeti változásokat, melyek kb. 11 millió éve, a szarmata és a pannóniai korszakok határán zajlottak.

A felsőtárkányi miocén képződmények 1912 óta folyó kutatásában megint lezárult egy fejezet. A nagyszabású ásatásokat egy időre befejeztük. A rétegsor ugyanakkor további vizsgálatokra érdemes. Ahhoz, hogy ne borítson el megint mindent az akác és a szemét, ahhoz legalább évenként egyszeri szelvénytisztításra és az illegális szemétlerakás felszámolására van szükség. A rendszeres kezelés alapját az alapszelvénnyé nyilvánítás, vagy a védettség alá helyezés jelentheti.

A szerző ezúttal is köszönettel tartozik mindazoknak, akik a felsőtárkányi őslénytani ásatásokhoz hathatós és sokoldalú segítséget nyújtottak. Bakondi Károlynak, a Güdör-kert tulajdonosának, Bajzáth György korábbi, és Juhász Attila Simon jelenlegi polgármesternek, Dávid Imre korábbi alpolgármesternek, Balajtiné Kovács Emőke tanárnőnek és családjának.

Az éves rendszerességgel megszervezett őslénytani kutatótáborok fő támogatói a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány és a Nógrád Ifjúságáért Alapítvány voltak. A szakmai munkában mindig számíthattam David Begun és Kordos László professzorok támogatására. Műszaki nehézségek esetén bizalommal fordulhattunk a Bükki Nemzeti Park munkatársaihoz.                 
 

A kutatómunkát az OTKA T 046719. sz. pályázata támogatta.
A 2009-évi kutatótábor fő támogatója a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 1149/2009 sz. projektje volt. 


Természet Világa, 141. évfolyam, 1. szám, 2010. január
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/