Duda
Ernő
Az ember mint ökoszisztéma Ahogy a tölgyerdőben a tölgyfák
gyöngyvirágokkal, darazsakkal, fácánokkal és rókákkal élnek együtt, úgy
az emberi sejtek is tömérdek egyéb faj sejtjeivel. Ezek lehetnek barátságosak
és ellenségesek, ennek megfelelően megtűrtek vagy üldözöttek. Tudomásul
vettük, hogy bennünk élnek, hogy nem tudunk megszabadulni tőlük, és azt
is, hogy a tévéhirdetésekben a baktériumok az ősellenség, melyeknek az
írmagját is el kell pusztítani?! Két tudományos fejlemény is indokolja,
hogy a témáról írjak. Az egyik, hogy 200 évvel Darwin születése után bizonyossá
vált: evolúciónkat részben a baktériumok alakították, és hogy a korábban
véltnél sokkal fontosabb szerepet játszanak egészségünk fenntartásában,
de még az egyedfejlődésünkben is! A másik, hogy a genomkutatás eredményei
lehetővé tették, a korábban „rejtőzködő” fajokat is azonosíthassuk, így
egyik napról a másikra nagyságrenddel nőtt a velünk/bennünk élő (ismert)
fajok száma. Az Egyesült Államok egészségügyi kutatásait koordináló NIH
2007 végén hirdette meg a Human Microbiome Projectet, amely százmillió
dollárnál is többet fog költeni a következő öt évben mikrobiális sejtjeink
kutatására. Az első év eredményei máris imponálók: 154 egyénből 2 millió
baktérium hovatartozását állapították meg, kb. 40 ezerféle mikroba örökítő
anyagának 2.1 gigabázisnyi szekvencia adatát határozták meg. (Átlagos méretű
bakteriális fehérjéket alapul véve ez 2 millió génnek felel meg!)
Az élővilág családfája
a 16S RNS szekvenciák-alapján. Érdemes megfigyelni, hogy a legősibb szervezetek
(amelyekből a baktériumok, archeák, az egy- és többsejtű eukarióták egyaránt
kialakultak) sokkal magasabb hőmérséklet tűrésére képesek, mint a „fiatalabb”
lények. Az is elképesztő, hogy az egyes baktériumok között mennyivel nagyobb
távolság van, mint például az ember (Homo) és a kukorica (Zea), azaz, az
állatok és a növények között A velünk együtt élő lények
túlnyomó többsége prokariota (főleg baktérium), kevesebb a vírus és a gomba.
Az „egészséges” ember lényeit együttesen „normál flóra” névvel szokták
illetni, ami ugyan helytelen, hiszen nem növényekről van szó, így helyesebb
lenne a „normál mikrobionta” kifejezést használni, de már általánosan elterjedt
a köztudatban, ezért írásomban én is ezt használom. Azt is tudni kell,
hogy ami a bőrön található e lényekből, az normális, hogy ott van, de
halálos lehet a vérkeringésben. Végül a férgekről és egyéb parazitákról
sem lehet megfeledkezni – ezeket azonban idáig senki nem sorolta a „normál”
kategóriába (de lehet, hogy ez is változni fog!).
Az egészséges emberi szervezetben
az emberi sejtek számát egy nagyságrenddel meghaladja a vele élő mikrobionta
közösség sejtjeinek száma! Még nagyobb jelentőségű az a tény, hogy ezek
génjeinek száma legalább százszor nagyobb, mint az emberi gének száma.
Ennek óriási szerepe van az ökoszisztéma anyagcsere-folyamatainak szempontjából:
nem vagyunk csak saját génjeinkre utalva, életünket mások génjeinek minősége
is befolyásolja.
Eddig is ismert volt, hogy
a bélcsatornában él mikrobáink többsége. Ezek jelentősége az, hogy képesek
hasznosíthatóvá alakítani (feltárni) olyan tápanyagokat, amelyeket mi nem
tudnánk megemészteni, vitaminokat (B12- és K-vitamint, biotint, folsavat
stb.) és rövid szénláncú szerves savakat termelnek. Talán legfontosabb
szerepük az, hogy nem hagynak lehetőséget a kórokozó baktériumoknak az
elszaporodásra. A baktériumok is kommunikálnak egymással, hogy felmérjék
lehetőségeiket. Az illető fajra jellemző anyagokat választanak ki, ennek
koncentrációjából tudják megítélni, mennyire vannak versenyhelyzetben.
Ezt quorum sensingnek nevezik: sok faj sejtjei „meghúzzák magukat”, ha
a többiek nagy fölényben vannak, ám agresszívvé válnak, toxinokat termelnek,
ha a sejtjeik száma meghalad bizonyos értéket.
Az „őrző-védő” (probiotikus)
Bifidobacteriumok
A szülés során a magzat az
anya székletében és hüvelyében szaporodó mikrobionta közösség tagjaival
fertőződik – ezekről joggal feltételezhetjük, hogy nem károsak, hiszen
az anya egészséges, pedig velük él. A császármetszéssel születő gyermekek
hátrányos helyzetben vannak, mert kevésbé „fertőződnek”. Nem kapnak ilyen
„starter kultúrát”, emiatt lassabban alakul ki a flórájuk, így nagyobb
az esély arra, hogy „nem oda való”, vagy kórokozó fajok szaporodnak el
bennük. Kezdetben főleg a jól ismert Escherichia coli és a Streptococusok
alkotják a flórát, ezek teremtik meg azt a redukáló környezetet, amiben
aztán a felnőttekre jellemző anaerob baktériumok (Bifidobacterium, Bacteroides,
Ruminococcus stb.) el tudnak szaporodni. A szoptatott csecsemőkben
különösen gyorsan szaporodnak a Bifidobacterium-ok, mert az anyatej
számukra növekedési faktorokat tartalmaz. A tápszerrel táplált kicsikben
más a flóra, többnyire csak Enterobacteriaceae-k és Enterococcusok.
Viszonylag jól ismert a vaginális
mikrobionta, amely főleg tejsavbaktériumokból áll. Itt egyértelmű a védő
szerep: az epiteliális (hám) sejtekből származó glikogén táplálja a Lactobacillusokat,
amelyek tejsavtermelése olyan mértékben elsavanyítja a környezetet, hogy
az a legtöbb kórokozó számára szaporodásra alkalmatlanná válik. A tejsavbaktériumok
emellett bakteriocineket, kis, antibiotikus hatású fehérjéket is termelnek,
amelyek gátolják a bakteriális vagy gombás (például Candida) fertőzéseket.
A hüvely gombás fertőzése után azért áll nehezen vissza a normális állapot,
mert a sérült hám egy ideig még nem tudja táplálni a tejsavbaktériumokat,
így azok sem képesek védeni a hámot. Az egészséges flóra visszaalakulásához
nem elég a kórokozót pusztító antibiotikus kezelés, élő baktériumokkal
és tejsavval lehet elősegíteni a normális állapot kialakulását.
Szőlőfürtre emlékeztető
Staphylococcus tenyészete
A tápcsatornával és a hüvellyel
összehasonlítva, a szájüregben, az orrban vagy a szemben viszonylag kevés
baktérium van. A szájban található Streptococcusok és Actinomycesek alakítják
ki a fogakon a plakkokat, amelyek – ha nem távolítjuk el azokat időben
– a fogak szuvasodásához vezetnek. A fogak esetén ugyanis a tejsav a zománc
anyagából kioldhatja a kalciumot. A szem többféle módon is védekezik a
fertőző baktériumok ellen. A könny tartalmaz egy enzimet (lizozim), ez
képes megemészteni a baktériumok külső sejtfalát, így téve védtelenné a
sejteket, de jelen vannak olyan ellenanyagok is, amelyek gátolják a baktériumok
osztódását, sőt el is pusztíthatják azokat. A könny és a pislogás fizikailag
is „takarítja” a szemet. Azért ritkán egyes „profi” kórokozók (Staphylococcus,
Streptococcus, Pseudomonas) képesek fertőzést okozni. A nem kellő higiénével
használt kontaktlencsék nagyon súlyos szemkárosodással járó fertőzések
okozói lehetnek, ezeket azonban általában gomba (Fusarium) vagy
egysejtű (Acanthamoeba) okozza.
A Streptococcus pneumoniae
(más néven „Pneumokokkusz”) sok egészséges ember szájüregében-garatjában
előfordul.
Korábbi becslések a bélben
vagy 500–1000-féle baktériumfajt feltételeztek, most ez a szám a 20–40-szeresére
nőtt. Természetesen ezek nem egyforma mennyiségben vannak jelen: a legtöbb
emberben a flóra 99 százalékát kevesebb, mint 50 faj teszi ki. Érdemes
egy pár szót szólni a baktériumfajokról is. Az ember és a csimpánz, vagy
a bonobó genomja között 1 százalék alatt van az eltérés, mégsem kétséges,
hogy eltérő fajokról beszélünk. A baktériumok genetikai állománya igen
gyorsan változik, a környezeti feltételeknek megfelelően elveszítenek,
vagy szereznek géneket. Vannak olyan E. coli törzsek, amelyek genomja akár
20–30 százalékkal is eltér egymástól, mégis azonos fajnak tekintjük őket.
A mikrobiológia tankönyvekben viszont találunk olyan külön fajokat, amelyek
genetikai állománya között csupán egy plazmid jelenléte vagy hiánya a különbség.
Magyarán, a növények és az állatok között viszonylag jól definiált fajfogalom
használhatatlan a baktériumok között, valami jobb rendszerezésre van szükség.
Az egész élővilág azonos
séma szerint, riboszómák segítségével termeli a fehérjéket. A riboszóma
igen bonyolult szerkezetű organellum, amely RNS- és fehérjemolekulákból
áll. Az RNS-ek és a fehérjék száma ugyan változó, de az alapszerkezet nagyon
hasonló az összes élőlényben, és nem változik, amikor egy baktérium elveszít
géneket, vagy újabbakra tesz szert. A riboszomális RNS (rRNS) szekvenciájának
alapján az egész élővilág rokonsági viszonyai meghatározhatók. Ha ez így
van, az rRNS-ek összehasonlításával baktérium-közösségekben is meghatározhatjuk,
mely mikrobák melyeknek a rokonai, melyek azonosak egymással. Így alakult
ki egy használható rendszertani (taxonómiai) egység, az OTU (operational
taxonomic unit), amely akkor tekint két baktériumot (élőlényt) egy fajba
tartozónak, ha az rRNS-eik szekvenciája között 3 százaléknál kisebb a különbség.
Feltétlenül szót kell ejteni
arról is, hogy eddig csak azokat a baktériumokat tudtuk vizsgálni, rendszerezni,
amelyek laboratóriumi körülmények között szaporíthatók voltak. Becslések
szerint ez a létező fajok kb. 1–10 százaléka! Tehát a velünk élő fajok
túlnyomó többségéről szinte semmit sem tudtunk! A polimeráz láncreakció
(PCR) hihetetlen érzékenységét felhasználva azonban ma már a nem tenyészthető
baktériumok rRNS-e is szekvenálható, így a fajok rokonsági viszonyai meghatározhatók,
de még a sejtek mennyiségére is nyerhetünk adatokat.
A háromféle módszerrel
végzett
Ezt a módszert felhasználva
láttak munkához a Human Microbiom Project kutatói, hogy minél többet megtudjunk
a velünk/bennünk élő szervezetekről. JA Segre és munkatársai a bőr mikrobionta
összetételét kutatták. Különböző módszerekkel gyűjtötték be lakóinkat:
dörzsmintát vettek, kaparékot gyűjtöttek, de még kicsiny bőrdarabokat is
kicsíptek (úgynevezett punch biopsziát vettek) 5 felnőtt, egészséges ember
mindkét karjának belső könyökhajlatából. A mintákból aztán meghatározták
a riboszómális RNS-ek szekvenciáit, és ebből megtudták, hányféle baktériumból
mennyi élt az emberi sejtekkel együtt. Azonnal óriási meglepetés
érte őket: azt várták (ahogy gondolom, a kedves olvasó is), hogy a legtöbb
baktériumot a bőr felszínén találjuk. Nos, a felszínen a baktériumok „sűrűsége”
10 ezer körül volt négyzetcentiméterenként. A kapart minták, amelyek elszarusodó
emberi sejteket is tartalmaztak, ötször több mikrobát tartalmaztak, míg
ugyanekkora felületre számítva, a biopsziákban milliónyi baktériumot mutattak
ki! Százszor annyit, mint a felszínen!
A különböző módszerrel
talált baktériumfajok (OTU-k) száma és
A mintákból 5373 riboszomális
nukleinsav-szekvenciát sikerült izolálni, amelyek 113-féle baktériumfaj
(pontosabban OTU) jelenlétét igazolták. A számítások szerint, ha sokkal
több mintát vettek volna, még kb. 15–20-féle baktérium jelenlétét lehetett
volna kimutatni. Érdekes módon, fajok tekintetében a háromféle minta nem
nagyon különbözött, a 113-ból 36 minden rétegben előfordult. Ezek voltak
a leggyakoribb OTU-k, az összes prokarióta sejt 97 százalékát ezek alkották,
a maradék 77-féle baktérium csak a populáció 3 százalékát tette ki.
Különös, de egy-egy ember
jobb és bal kezéről származó minták között gyakran nagyobb különbség volt,
mint az egyes egyedektől származó minták között. Az egyik egyénnek tünetmentes
Staphylococcus- (torok-) fertőzése volt, ami a vizsgálat során derült ki.
Ez azonban csak az egyik kezének flóráját befolyásolta! Egy másik kutatás
51 személy tenyerén található mikróbákat vizsgálva 150 fajt azonosított.
Ők szintén azt találták, hogy a domináns kéz tenyerén többféle baktérium
található – és meglepő módon – az ápolt női kezeken változatosabb mikrobiális
társadalmakat lehetett megfigyelni, mint a mocskosabb férfikezeken.
Visszatérve a könyökhajlat
flórájára, a kutatók hasonló „éghajlatú” bőrfelületet kerestek kísérleti
állatokon, hogy össze lehessen hasonlítani az ember és az állatok flóráját.
Az egerek bundájában nincsenek izzadság- és fagygyúmirigyek, az állatkák
csak a fülükön és a talpukon izzadnak. A selymes, rózsaszín egérfül bőre
hasonlít az emberi könyökhajlat bőréhez. A négy egérből származó 675 rRNS-szekvencia
alapján megállapíthatták, hogy az egérfül baktériumspektruma elképesztő
hasonlóságot mutatott az emberi mintákban találtakkal, itt is a 10 leggyakoribb
faj tette ki az összpopuláció 90 százalékát.
A sima bőrfelület várhatóan
más baktériumoknak biztosít megélhetést, mint a szőrtüszőkben, izzadság-
és faggyúmirigyekben gazdag területek, ahol a nedvesség, a szabad zsírsavak,
a sók koncentrációja vagy a faggyú mennyisége jelentősen más. Egy kutatócsoport,
akik az alsókar szőrös területeit vizsgálták, azt találták, hogy mintáikban
hiányoztak a könyökhajlat legdominánsabb Proteobacterium fajai, viszont
lényegesen több Actinobacterium fajt találtak. Általában a legtöbb baktériumfaj
számára az emberi bőr túlnyomó része túlságosan száraz (ez főleg a hideg-
és mérsékelt égöv alatt élőkre igaz). Így a nagyon életképes és igénytelen
Pseudomonas fajok, amelyek a talajban, természetes vizekben jó megélnek,
bőrünk jelentős részét képtelenek birtokba venni. Az égett vagy sebzett
felszíneket viszont iszonyatos sebességgel fertőzik (ezért nem szabad például
a sebészetre, szülészetre virágot vinni, mert a vázában levő víz kitűnő
tenyészőhely e baktériumok számára).
A mikrobiológusok rendszertani
szempontból 70 csoportra osztják az ismert baktériumokat. Ezzel összevetve,
eléggé figyelemre méltó, hogy ezek közül mindössze hatnak a képviselői
fordulnak elő bőrünkön, és a tápanyagokban oly gazdag bélflórában sincs
képviselve nyolcnál több! Még érdekesebb, hogy amikor a bélben élő sok
ezernyi faj génkészletét vizsgálták, azt találták, hogy a leggyakoribb
fajok genomjainak jó része átfedő volt: nagy arányban hordoztak azonos,
vagy azonos funkciójú géneket! Nyilván ezek a gének előnyösek és szükségesek
a sajátos viszonyok között. A hosszú evolúció alatt e gének vagy átkerültek
egyik fajból a másikba (horizontális génátadás), vagy párhuzamosan alakultak
ki (konvergens evolúció).
A táplálékainkban oly gyakori
komplex szénhidrátok nagy részét nem tudjuk megemészteni. Baktériumaink
között azonban ezek fermentálásának képessége általánosan elterjedt. A
lebontás termékeként sokféle rövid szénláncú szerves sav keletkezik (tejsav,
vajsav, ecetsav stb.). Ezeket már hasznosítani tudjuk: a bélhám sejtjei
energiafogyasztásuk 60–70 százalékát ezek elégetésével fedezik! Ha hozzátesszük,
hogy ezek a savak bizonyítottan daganatellenes hatásúak, hogy a veszedelmes
kórokozók jelentős részének szaporodását erősen gátolják, egyből felmérhető,
mekkora ostobaság a „szervezet elsavasodásának” negatív hatásairól beszélni.
A bélflórának óriási szerepe
van a méregtelenítésben és a mérgek termelésében is. Naiv elképzelés, hogy
„fűben-fában orvosság” van, és hogy a „természetes anyagok” ártalmatlanok.
A növények ugyanis rengeteg toxikus anyagot termelnek, nehogy megegyük
őket. A természetes anyagok között vannak a ciánnál tízezerszer mérgezőbbek
is (ilyen a ricin a ricinus magjában), bár maga a cián is felfogható természetes
anyagként, hiszen legközönségesebb táplálékainkban (alma, mandula, barack)
is előfordul. A mesterséges környezetből is egyre több mérgező anyag kerül
belénk (nitrozo vegyületek, heterociklusos aminok stb.). Ezeknek a mérgeknek
jó részét a bélbaktériumok lebontják vagy ártalmatlanná alakítják. Természetesen
az is előfordul, hogy korábban nem mérgező anyagokból állítanak elő új
vegyületeket, amelyek a baktérium számára talán nem, de számunkra toxikusak
lehetnek. Ebből a szempontból igen fontos, hogy milyen géneket hordoznak
bélflóránk tagjai, itt nő meg a jelentősége az igen kis arányban jelenlevő,
de speciális géneket hordozó fajoknak.
Mivel a kóros mértékű elhízás
egyre gyakoribb a gazdag országokban, számos cikk jelent meg az elhízás
és a bélflóra kapcsolatáról. Ismert, hogy a „steril” egereknek kb. 30 százalékkal
több táplálékra van szükségük, hogy testsúlyukat stabilan tartsák, mint
a normál bélflórával rendelkezőknek. (Ez a komplex szénhidrátok hasznosíthatóságából
világosan következik.) Az is tény, hogy a kövér és a sovány állatok/emberek
bélflórája különbözik, és a fogyókúra jellemző változásokat okoz a bélflóra
különböző fajainak arányában. Az emésztőszervek daganatos betegségeiben
szenvedők flórája is más, mint az egészségeseké. De egyik esetben sem lehet
bizonyítani, hogy a különbség nem következménye, hanem oka az elhízásnak,
vagy a betegségnek.
Egyre több ismeret gyűlik
össze annak bizonyítására, hogy egyes baktériumok fontos szerepet játszanak
az emlősök, így az ember egyedfejlődésében, a tápcsatorna szerkezetének
és immunrendszerének (gut-associated lymphatic tissue, GALT) normális kialakulásában,
az immunrendszer megfelelő választ adó képességében.
Az immunrendszer alapvető
feladata a „saját” és az „idegen”, a „veszélyes” és a „közömbös” közötti
különbség megállapítása. A tápcsatorna immunrendszerének igen fontos szerepe
van ebben, hiszen a táplálékban és a „hasznos” bélflórában előforduló antigének
ellen toleranciát kell kialakítani. Ez is aktív immunválasz eredménye,
éppúgy, mint a kórokozók ellen kialakuló védekezés. Tudományosan megalapozott
tény, hogy idegen antigének ellen toleranciát lehet kialakítani, ha szájon
keresztül juttatjuk be, míg vehemens védekezés a válasz, ha például bőr
alá oltjuk, vagy belélegezzük azokat.
A toxintermelésére képes
Clostridium difficile (hamis színes) elektronmikroszkópos képe. A veszedelmes
baktériumok szaporodását gátolják a normál flóra tagjai. Antibiotikumkúra
következtében azonban az előbbiek elszaporodhatnak súlyos tüneteket okozva
A bélflóra azonban érdekes
elváltozást mutat pollenre allergiás betegekben az évszakoknak megfelelően.
Egyes „probiotikus” baktériumokkal fermentált táplálékok fogyasztásával
ez a változás csökkenthető volt, ami – legalábbis a cikk szerzői szerint
– sokat javított a betegek állapotán (kétkedésem annak szól, hogy a kutatók
egy tejipari cégtől kapják fizetésüket). De tény, hogy az atópiás bőrtüneteket
(például ekcémát) mutató betegek bőr- de még bélflórájában is találtak
jellemző eltéréséket. Itt meg kell említeni, hogy a paciensek kb. felében
egy sejtalkotó fehérjének, a fillagrin-nak egy génmutációja is előfordul.
Ez a fehérje szerepet játszik a sejt-sejt kapcsolatok kialakításában, a
mutáció következtében a baktériumok könnyebben, mélyebbre be tudnak hatolni
a sejtjeink közé. Az így megnyíló élettér talán nem minden baktérium számára
csábító.
Rendkívül érdekesnek ígérkezik
sajátos helyeken élő, különös étrendet fogyasztó etnikai csoportok flóráinak
összehasonlítása. Ezzel sietni is kell, mert a globalizációval a velünk
élő baktériumfajok is globalizálódnak (francia sajt, kaukázusi joghurt,
távolkeleten erjesztett szójaszósz, egzotikus gyümölcsök stb.). Mint sajátos
megközelítést, érdemes megemlíteni, hogy egyes tudósok évezredekkel ezelőtt
megkövült emberi székletek (koprolitek) analízisével próbálják megállapítani,
milyen baktériumfajok alkották például a Durango (Mexikó) melletti barlangok
1300 éve élt lakóinak flóráját. Maga az a tény is elképesztő, hogy ilyen
ásatag mintákból bakteriális riboszomális szekvenciák meghatározhatók.
Az már kevésbé meglepő, hogy őseink bélflórája nem különbözött drasztikusan
a ma élő emberekétől, de az egyes egyéneké nem volt teljesen azonos.
A természetben a fajok között
folyamatos küzdelem folyik a túlélésért, ezért termelnek például a gombák
baktériumokat pusztító antibiotikumokat. Nyilvánvaló, ha ilyen anyagokat
nagy koncentrációban, nagy tisztaságban (gyógyszerként) alkalmazunk, annak
drasztikus hatása van a bél fajösszetételére. Ezért nem lehet eleget hangsúlyozni,
hogy nem szabad feleslegesen (például vírusbetegségre, allergiára, más
gyógyszerrel gyógyítható kórokra) antibiotikumot alkalmazni. Ha az antibiotikumra,
különösen széles spektrumú (nagyon sokféle baktériumra ható) antibiotikumra
szükség van, elengedhetetlen a párhuzamos joghurt-kefír-tejföl fogyasztása
(úgynevezett probiotikus kúra). A normál bélflóra elenyésző részét potenciálisan
kórokozó baktériumok és gombák alkotják. A többiek pusztulása ezeknek kedvez.
A hasznos fajok által egyébként „elnyomott”, de mindig jelenlevő, antibiotikum-rezisztens,
toxintermelő fajok (például Clostridium difficile) versengés nélkül
elszaporodhatnak, és akár halálos betegséget is okozhatnak. Amerikai statisztika
szerint évente 1300 millió dollárba kerül a S. difficile okozta
betegségek kezelése! A kutatások azt mutatják, hogy a normál bélflóra összetételében
olyan változásokat okozhat egy antibiotikumos kúra, amelynek hatása évekig
tarthat.
A Human Microbiome Projecttől
azt várjuk, hogy alaposabb ismeretek alapján tudjuk majd befolyásolni a
velünk élő mikrobionta fajösszetételét. Ez hozzájárulhat a hosszabb, egészségesebb
élethez. A fermentált élelmiszerek élethosszabbító hatásában már a múlt
század elején Metchnikoff is hitt! A világ nagy részén még mindig a leggyakoribb
halálokok között vannak az emésztőrendszer betegségei. Mikrobiomunk optimális
összetételével megelőzhető lehet számos ilyen betegség. Biztosra nem vehető,
de lehetséges, hogy a civilizáció olyan ártalmai, mint az autoimmun betegségek,
az elhízás és egyes daganatos betegségek is előnyösen befolyásolhatók lesznek
majd, ha kellően tudjuk megválogatni mikrobiális lakóinkat.
|
||||