Duda Ernő 
Kisebbségben vagyunk!
Az ember mint ökoszisztéma

Amikor ökoszisztémákról beszélünk, a tundra, a trópusi esőerdő vagy a korallzátonyok jutnak az eszünkbe, az ember, csak mint az ezek túlélését fenyegető tényező. Vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy maga az ember is ökoszisztéma? 

Ahogy a tölgyerdőben a tölgyfák gyöngyvirágokkal, darazsakkal, fácánokkal és rókákkal élnek együtt, úgy az emberi sejtek is tömérdek egyéb faj sejtjeivel. Ezek lehetnek barátságosak és ellenségesek, ennek megfelelően megtűrtek vagy üldözöttek. Tudomásul vettük, hogy bennünk élnek, hogy nem tudunk megszabadulni tőlük, és azt is, hogy a tévéhirdetésekben a baktériumok az ősellenség, melyeknek az írmagját is el kell pusztítani?! Két tudományos fejlemény is indokolja, hogy a témáról írjak. Az egyik, hogy 200 évvel Darwin születése után bizonyossá vált: evolúciónkat részben a baktériumok alakították, és hogy a korábban véltnél sokkal fontosabb szerepet játszanak egészségünk fenntartásában, de még az egyedfejlődésünkben is! A másik, hogy a genomkutatás eredményei lehetővé tették, a korábban „rejtőzködő” fajokat is azonosíthassuk, így egyik napról a másikra nagyságrenddel nőtt a velünk/bennünk élő (ismert) fajok száma. Az Egyesült Államok egészségügyi kutatásait koordináló NIH 2007 végén hirdette meg a Human Microbiome Projectet, amely százmillió dollárnál is többet fog költeni a következő öt évben mikrobiális sejtjeink kutatására. Az első év eredményei máris imponálók: 154 egyénből 2 millió baktérium hovatartozását állapították meg, kb. 40 ezerféle mikroba örökítő anyagának 2.1 gigabázisnyi szekvencia adatát határozták meg. (Átlagos méretű bakteriális fehérjéket alapul véve ez 2 millió génnek felel meg!)

Az élővilág családfája a 16S RNS szekvenciák-alapján. Érdemes megfigyelni, hogy a legősibb szervezetek (amelyekből a baktériumok, archeák, az egy- és többsejtű eukarióták egyaránt kialakultak) sokkal magasabb hőmérséklet tűrésére képesek, mint a „fiatalabb” lények. Az is elképesztő, hogy az egyes baktériumok között mennyivel nagyobb távolság van, mint például az ember (Homo) és a kukorica (Zea), azaz, az állatok és a növények között

A velünk együtt élő lények túlnyomó többsége prokariota (főleg baktérium), kevesebb a vírus és a gomba. Az „egészséges” ember lényeit együttesen „normál flóra” névvel szokták illetni, ami ugyan helytelen, hiszen nem növényekről van szó, így helyesebb lenne a „normál mikrobionta” kifejezést használni, de már általánosan elterjedt a köztudatban, ezért írásomban én is ezt használom. Azt is tudni kell, hogy ami a bőrön található e lényekből, az normális, hogy ott van, de  halálos lehet a vérkeringésben. Végül a férgekről és egyéb parazitákról sem lehet megfeledkezni – ezeket azonban idáig senki nem sorolta a „normál” kategóriába (de lehet, hogy ez is változni fog!).
Az emberi ökoszisztéma nagyobb tájegységei a bőr (kültakaró), a nyálkahártyák (például szem, száj, hüvely) és az emésztőrendszer. Ezeken belül is igen változatos területeket találunk, nyilván más fajok élnek a hónaljak vagy a szeméremtájék meleg és nedves „trópusi tájain”, mint a homlok hűvös „sivatagjában”. Az sem mindegy, hogy az ember Kongóban vagy Grönlandon él-e, vegetáriánus vagy húst eszik hússal, rendszeresen éhezik vagy, mértéktelenül zabál. 

Az egészséges emberi szervezetben az emberi sejtek számát egy nagyságrenddel meghaladja a vele élő mikrobionta közösség sejtjeinek száma! Még nagyobb jelentőségű az a tény, hogy ezek génjeinek száma legalább százszor nagyobb, mint az emberi gének száma. Ennek óriási szerepe van az ökoszisztéma anyagcsere-folyamatainak szempontjából: nem vagyunk csak saját génjeinkre utalva, életünket mások génjeinek minősége is befolyásolja.

Eddig is ismert volt, hogy a bélcsatornában él mikrobáink többsége. Ezek jelentősége az, hogy képesek hasznosíthatóvá alakítani (feltárni) olyan tápanyagokat, amelyeket mi nem tudnánk megemészteni, vitaminokat (B12- és K-vitamint, biotint, folsavat stb.) és rövid szénláncú szerves savakat termelnek. Talán legfontosabb szerepük az, hogy nem hagynak lehetőséget a kórokozó baktériumoknak az elszaporodásra. A baktériumok is kommunikálnak egymással, hogy felmérjék lehetőségeiket. Az illető fajra jellemző anyagokat választanak ki, ennek koncentrációjából tudják megítélni, mennyire vannak versenyhelyzetben. Ezt quorum sensingnek nevezik: sok faj sejtjei „meghúzzák magukat”, ha a többiek nagy fölényben vannak, ám agresszívvé válnak, toxinokat termelnek, ha a sejtjeik száma meghalad bizonyos értéket. 

Az „őrző-védő” (probiotikus) Bifidobacteriumok 
(hamis színes) mikroszkópos képe

A szülés során a magzat az anya székletében és hüvelyében szaporodó mikrobionta közösség tagjaival fertőződik – ezekről joggal feltételezhetjük, hogy nem károsak, hiszen az anya egészséges, pedig velük él. A császármetszéssel születő gyermekek hátrányos helyzetben vannak, mert kevésbé „fertőződnek”. Nem kapnak ilyen „starter kultúrát”, emiatt lassabban alakul ki a flórájuk, így nagyobb az esély arra, hogy „nem oda való”, vagy kórokozó fajok szaporodnak el bennük. Kezdetben főleg a jól ismert Escherichia coli és a Streptococusok alkotják a flórát, ezek teremtik meg azt a redukáló környezetet, amiben aztán a felnőttekre jellemző anaerob baktériumok (Bifidobacterium, Bacteroides, Ruminococcus stb.) el tudnak szaporodni. A szoptatott csecsemőkben különösen gyorsan szaporodnak a Bifidobacterium-ok, mert az anyatej számukra növekedési faktorokat tartalmaz. A tápszerrel táplált kicsikben más a flóra, többnyire csak Enterobacteriaceae-k és Enterococcusok.

Viszonylag jól ismert a vaginális mikrobionta, amely főleg tejsavbaktériumokból áll. Itt egyértelmű a védő szerep: az epiteliális (hám) sejtekből származó glikogén táplálja a Lactobacillusokat, amelyek tejsavtermelése olyan mértékben elsavanyítja a környezetet, hogy az a legtöbb kórokozó számára szaporodásra alkalmatlanná válik. A tejsavbaktériumok emellett bakteriocineket, kis, antibiotikus hatású fehérjéket is termelnek, amelyek gátolják a bakteriális vagy gombás (például Candida) fertőzéseket. A hüvely gombás fertőzése után azért áll nehezen vissza a normális állapot, mert a sérült hám egy ideig még nem tudja táplálni a tejsavbaktériumokat, így azok sem képesek védeni a hámot. Az egészséges flóra visszaalakulásához nem elég a kórokozót pusztító antibiotikus kezelés, élő baktériumokkal és tejsavval lehet elősegíteni a normális állapot kialakulását.

Szőlőfürtre emlékeztető Staphylococcus tenyészete
mikroszkópos felvételen

A tápcsatornával és a hüvellyel összehasonlítva, a szájüregben, az orrban vagy a szemben viszonylag kevés baktérium van. A szájban található Streptococcusok és Actinomycesek alakítják ki a fogakon a plakkokat, amelyek – ha nem távolítjuk el azokat időben – a fogak szuvasodásához vezetnek. A fogak esetén ugyanis a tejsav a zománc anyagából kioldhatja a kalciumot. A szem többféle módon is védekezik a fertőző baktériumok ellen. A könny tartalmaz egy enzimet (lizozim), ez képes megemészteni a baktériumok külső sejtfalát, így téve védtelenné a sejteket, de jelen vannak olyan ellenanyagok is, amelyek gátolják a baktériumok osztódását, sőt el is pusztíthatják azokat. A könny és a pislogás fizikailag is „takarítja” a szemet. Azért ritkán egyes „profi” kórokozók (Staphylococcus, Streptococcus, Pseudomonas) képesek fertőzést okozni. A nem kellő higiénével használt kontaktlencsék nagyon súlyos szemkárosodással járó fertőzések okozói lehetnek, ezeket azonban általában gomba (Fusarium) vagy egysejtű (Acanthamoeba) okozza. 

A Streptococcus pneumoniae (más néven „Pneumokokkusz”) sok egészséges ember szájüregében-garatjában előfordul. 
Ha a körülmények számukra kedvezően alakulnak,
ezek a baktériumok tüdőgyulladást okoznak

Korábbi becslések a bélben vagy 500–1000-féle baktériumfajt feltételeztek, most ez a szám a 20–40-szeresére nőtt. Természetesen ezek nem egyforma mennyiségben vannak jelen: a legtöbb emberben a flóra 99 százalékát kevesebb, mint 50 faj teszi ki. Érdemes egy pár szót szólni a baktériumfajokról is. Az ember és a csimpánz, vagy a bonobó genomja között 1 százalék alatt van az eltérés, mégsem kétséges, hogy eltérő fajokról beszélünk. A baktériumok genetikai állománya igen gyorsan változik, a környezeti feltételeknek megfelelően elveszítenek, vagy szereznek géneket. Vannak olyan E. coli törzsek, amelyek genomja akár 20–30 százalékkal is eltér egymástól, mégis azonos fajnak tekintjük őket. A mikrobiológia tankönyvekben viszont találunk olyan külön fajokat, amelyek genetikai állománya között csupán egy plazmid jelenléte vagy hiánya a különbség. Magyarán, a növények és az állatok között viszonylag jól definiált fajfogalom használhatatlan a baktériumok között, valami jobb rendszerezésre van szükség. 

Az egész élővilág azonos séma szerint, riboszómák segítségével termeli a fehérjéket. A riboszóma igen bonyolult szerkezetű organellum, amely RNS- és fehérjemolekulákból áll. Az RNS-ek és a fehérjék száma ugyan változó, de az alapszerkezet nagyon hasonló az összes élőlényben, és nem változik, amikor egy baktérium elveszít géneket, vagy újabbakra tesz szert. A riboszomális RNS (rRNS) szekvenciájának alapján az egész élővilág rokonsági viszonyai meghatározhatók. Ha ez így van, az rRNS-ek összehasonlításával baktérium-közösségekben is meghatározhatjuk, mely mikrobák melyeknek a rokonai, melyek azonosak egymással. Így alakult ki egy használható rendszertani (taxonómiai) egység, az OTU (operational taxonomic unit), amely akkor tekint két baktériumot (élőlényt) egy fajba tartozónak, ha az rRNS-eik szekvenciája között 3 százaléknál kisebb a különbség.

Feltétlenül szót kell ejteni arról is, hogy eddig csak azokat a baktériumokat tudtuk vizsgálni, rendszerezni, amelyek laboratóriumi körülmények között szaporíthatók voltak. Becslések szerint ez a létező fajok kb. 1–10 százaléka! Tehát a velünk élő fajok túlnyomó többségéről szinte semmit sem tudtunk! A polimeráz láncreakció (PCR) hihetetlen érzékenységét felhasználva azonban ma már a nem tenyészthető baktériumok rRNS-e is szekvenálható, így a fajok rokonsági viszonyai meghatározhatók, de még a sejtek mennyiségére is nyerhetünk adatokat.

A háromféle módszerrel végzett 
baktériumkeresés mintavételeinek helyei

Ezt a módszert felhasználva láttak munkához a Human Microbiom Project kutatói, hogy minél többet megtudjunk a velünk/bennünk élő szervezetekről. JA Segre és munkatársai a bőr mikrobionta összetételét kutatták. Különböző módszerekkel gyűjtötték be lakóinkat: dörzsmintát vettek, kaparékot gyűjtöttek, de még kicsiny bőrdarabokat is kicsíptek (úgynevezett punch biopsziát vettek) 5 felnőtt, egészséges ember mindkét karjának belső könyökhajlatából. A mintákból aztán meghatározták a riboszómális RNS-ek szekvenciáit, és ebből megtudták, hányféle baktériumból mennyi élt az emberi sejtekkel együtt.  Azonnal óriási meglepetés érte őket: azt várták (ahogy gondolom, a kedves olvasó is), hogy a legtöbb baktériumot a bőr felszínén találjuk. Nos, a felszínen a baktériumok „sűrűsége” 10 ezer körül volt négyzetcentiméterenként. A kapart minták, amelyek elszarusodó emberi sejteket is tartalmaztak, ötször több mikrobát tartalmaztak, míg ugyanekkora felületre számítva, a biopsziákban milliónyi baktériumot mutattak ki! Százszor annyit, mint a felszínen!

A különböző módszerrel talált baktériumfajok (OTU-k) száma és
átfedés a minták között. A bőrön előforduló összes baktériumsejt 97 százalékát kitevő 36 OTU valamennyi mintában jelen volt

A mintákból 5373 riboszomális nukleinsav-szekvenciát sikerült izolálni, amelyek 113-féle baktériumfaj (pontosabban OTU) jelenlétét igazolták. A számítások szerint, ha sokkal több mintát vettek volna, még kb. 15–20-féle baktérium jelenlétét lehetett volna kimutatni. Érdekes módon, fajok tekintetében a háromféle minta nem nagyon különbözött, a 113-ból 36 minden rétegben előfordult. Ezek voltak a leggyakoribb OTU-k, az összes prokarióta sejt 97 százalékát ezek alkották, a maradék 77-féle baktérium csak a populáció 3 százalékát tette ki. 

Különös, de egy-egy ember jobb és bal kezéről származó minták között gyakran nagyobb különbség volt, mint az egyes egyedektől származó minták között. Az egyik egyénnek tünetmentes Staphylococcus- (torok-) fertőzése volt, ami a vizsgálat során derült ki. Ez azonban csak az egyik kezének flóráját befolyásolta! Egy másik kutatás 51 személy tenyerén található mikróbákat vizsgálva 150 fajt azonosított. Ők szintén azt találták, hogy a domináns kéz tenyerén többféle baktérium található – és meglepő módon – az ápolt női kezeken változatosabb mikrobiális társadalmakat lehetett megfigyelni, mint a mocskosabb férfikezeken.

Visszatérve a könyökhajlat flórájára, a kutatók hasonló „éghajlatú” bőrfelületet kerestek kísérleti állatokon, hogy össze lehessen hasonlítani az ember és az állatok flóráját. Az egerek bundájában nincsenek izzadság- és fagygyúmirigyek, az állatkák csak a fülükön és a talpukon izzadnak. A selymes, rózsaszín egérfül bőre hasonlít az emberi könyökhajlat bőréhez. A négy egérből származó 675 rRNS-szekvencia alapján megállapíthatták, hogy az egérfül baktériumspektruma elképesztő hasonlóságot mutatott az emberi mintákban találtakkal, itt is a 10 leggyakoribb faj tette ki az összpopuláció 90 százalékát.

A sima bőrfelület várhatóan más baktériumoknak biztosít megélhetést, mint a szőrtüszőkben, izzadság- és faggyúmirigyekben gazdag területek, ahol a nedvesség, a szabad zsírsavak, a sók koncentrációja vagy a faggyú mennyisége jelentősen más. Egy kutatócsoport, akik az alsókar szőrös területeit vizsgálták, azt találták, hogy mintáikban hiányoztak a könyökhajlat legdominánsabb Proteobacterium fajai, viszont lényegesen több Actinobacterium fajt találtak. Általában a legtöbb baktériumfaj számára az emberi bőr túlnyomó része túlságosan száraz (ez főleg a hideg- és mérsékelt égöv alatt élőkre igaz). Így a nagyon életképes és igénytelen Pseudomonas fajok, amelyek a talajban, természetes vizekben jó megélnek, bőrünk jelentős részét képtelenek birtokba venni. Az égett vagy sebzett felszíneket viszont iszonyatos sebességgel fertőzik (ezért nem szabad például a sebészetre, szülészetre virágot vinni, mert a vázában levő víz kitűnő tenyészőhely e baktériumok számára).

A mikrobiológusok rendszertani szempontból 70 csoportra osztják az ismert baktériumokat. Ezzel összevetve, eléggé figyelemre méltó, hogy ezek közül mindössze hatnak a képviselői fordulnak elő bőrünkön, és a tápanyagokban oly gazdag bélflórában sincs képviselve nyolcnál több! Még érdekesebb, hogy amikor a bélben élő sok ezernyi faj génkészletét vizsgálták, azt találták, hogy a leggyakoribb fajok genomjainak jó része átfedő volt: nagy arányban hordoztak azonos, vagy azonos funkciójú géneket! Nyilván ezek a gének előnyösek és szükségesek a sajátos viszonyok között. A hosszú evolúció alatt e gének vagy átkerültek egyik fajból a másikba (horizontális génátadás), vagy párhuzamosan alakultak ki (konvergens evolúció).

A táplálékainkban oly gyakori komplex szénhidrátok nagy részét nem tudjuk megemészteni. Baktériumaink között azonban ezek fermentálásának képessége általánosan elterjedt. A lebontás termékeként sokféle rövid szénláncú szerves sav keletkezik (tejsav, vajsav, ecetsav stb.). Ezeket már hasznosítani tudjuk: a bélhám sejtjei energiafogyasztásuk 60–70 százalékát ezek elégetésével fedezik! Ha hozzátesszük, hogy ezek a savak bizonyítottan daganatellenes hatásúak, hogy a veszedelmes kórokozók jelentős részének szaporodását erősen gátolják, egyből felmérhető, mekkora ostobaság a „szervezet elsavasodásának” negatív hatásairól beszélni.

A bélflórának óriási szerepe van a méregtelenítésben és a mérgek termelésében is. Naiv elképzelés, hogy „fűben-fában orvosság” van, és hogy a „természetes anyagok” ártalmatlanok. A növények ugyanis rengeteg toxikus anyagot termelnek, nehogy megegyük őket. A természetes anyagok között vannak a ciánnál tízezerszer mérgezőbbek is (ilyen a ricin a ricinus magjában), bár maga a cián is felfogható természetes anyagként, hiszen legközönségesebb táplálékainkban (alma, mandula, barack) is előfordul. A mesterséges környezetből is egyre több mérgező anyag kerül belénk (nitrozo vegyületek, heterociklusos aminok stb.). Ezeknek a mérgeknek jó részét a bélbaktériumok lebontják vagy ártalmatlanná alakítják. Természetesen az is előfordul, hogy korábban nem mérgező anyagokból állítanak elő új vegyületeket, amelyek a baktérium számára talán nem, de számunkra toxikusak lehetnek. Ebből a szempontból igen fontos, hogy milyen géneket hordoznak bélflóránk tagjai, itt nő meg a jelentősége az igen kis arányban jelenlevő, de speciális géneket hordozó fajoknak.

Mivel a kóros mértékű elhízás egyre gyakoribb a gazdag országokban, számos cikk jelent meg az elhízás és a bélflóra kapcsolatáról. Ismert, hogy a „steril” egereknek kb. 30 százalékkal több táplálékra van szükségük, hogy testsúlyukat stabilan tartsák, mint a normál bélflórával rendelkezőknek. (Ez a komplex szénhidrátok hasznosíthatóságából világosan következik.) Az is tény, hogy a kövér és a sovány állatok/emberek bélflórája különbözik, és a fogyókúra jellemző változásokat okoz a bélflóra különböző fajainak arányában. Az emésztőszervek daganatos betegségeiben szenvedők flórája is más, mint az egészségeseké. De egyik esetben sem lehet bizonyítani, hogy a különbség nem következménye, hanem oka az elhízásnak, vagy a betegségnek.

Egyre több ismeret gyűlik össze annak bizonyítására, hogy egyes baktériumok fontos szerepet játszanak az emlősök, így az ember egyedfejlődésében, a tápcsatorna szerkezetének és immunrendszerének (gut-associated lymphatic tissue, GALT) normális kialakulásában, az immunrendszer megfelelő választ adó képességében. 

Az immunrendszer alapvető feladata a „saját” és az „idegen”, a „veszélyes” és a „közömbös” közötti különbség megállapítása. A tápcsatorna immunrendszerének igen fontos szerepe van ebben, hiszen a táplálékban és a „hasznos” bélflórában előforduló antigének ellen toleranciát kell kialakítani. Ez is aktív immunválasz eredménye, éppúgy, mint a kórokozók ellen kialakuló védekezés. Tudományosan megalapozott tény, hogy idegen antigének ellen toleranciát lehet kialakítani, ha szájon keresztül juttatjuk be, míg vehemens védekezés a válasz, ha például bőr alá oltjuk, vagy belélegezzük azokat.
A gazdag országokban egyre több az allergiás, asztmás stb. beteg. Az ilyen, autoimmun betegségek lényege, hogy az immunrendszer olyan anyagokat tekint „veszélyes idegennek”, amelyek sajátjaink, vagy teljesen közömbös idegenekhez tartoznak (macskaszőr, pollen, atka stb.). Az előbbiek ismeretében aztán hihetőnek látszik, hogy csecsemőkorban, amikor az immunrendszer először találkozik idegen antigénekkel, nem mindegy, milyen flórával találkozik, mi minden irányában lesz toleráns. Mivel a legtöbb allergén eukariota eredetű, az is felmerült, hogy a fejlett országokban oly ritka eukariota kórokozók (nematódák, férgek, filáriák stb.) hiánya miatt nem tudja megtanulni immunrendszerünk a „veszélyes” és a „közömbös” eukarioták közötti különbségtevést. Már több klinikán alkalmazzák sikerrel a féregterápiát: a horgasféreg vagy az ostorgiliszta (a Necator vagy a Trichuris) petéivel való időleges fertőzést. Jó eredményekről számoltak be asztmás, súlyos allergiás vagy például Crohn-betegségben (autoimmun bélgyulladás) szenvedő betegek esetében.

A toxintermelésére képes Clostridium difficile (hamis színes) elektronmikroszkópos képe. A veszedelmes baktériumok szaporodását gátolják a normál flóra tagjai. Antibiotikumkúra következtében azonban az előbbiek elszaporodhatnak súlyos tüneteket okozva

A bélflóra azonban érdekes elváltozást mutat pollenre allergiás betegekben az évszakoknak megfelelően. Egyes „probiotikus” baktériumokkal fermentált táplálékok fogyasztásával ez a változás csökkenthető volt, ami – legalábbis a cikk szerzői szerint – sokat javított a betegek állapotán (kétkedésem annak szól, hogy a kutatók egy tejipari cégtől kapják fizetésüket). De tény, hogy az atópiás bőrtüneteket (például ekcémát) mutató betegek bőr- de még bél­flórájában is találtak jellemző eltéréséket. Itt meg kell említeni, hogy a paciensek kb. felében egy sejtalkotó fehérjének, a fillagrin-nak egy génmutációja is előfordul. Ez a fehérje szerepet játszik a sejt-sejt kapcsolatok kialakításában, a mutáció következtében a baktériumok könnyebben, mélyebbre be tudnak hatolni a sejtjeink közé. Az így megnyíló élettér talán nem minden baktérium számára csábító.

Rendkívül érdekesnek ígérkezik sajátos helyeken élő, különös étrendet fogyasztó etnikai csoportok flóráinak összehasonlítása. Ezzel sietni is kell, mert a globalizációval a velünk élő baktériumfajok is globalizálódnak (francia sajt, kaukázusi joghurt, távolkeleten erjesztett szójaszósz, egzotikus gyümölcsök stb.). Mint sajátos megközelítést, érdemes megemlíteni, hogy egyes tudósok évezredekkel ezelőtt megkövült emberi székletek (koprolitek) analízisével próbálják megállapítani, milyen baktériumfajok alkották például a Durango (Mexikó) melletti barlangok 1300 éve élt lakóinak flóráját. Maga az a tény is elképesztő, hogy ilyen ásatag mintákból bakteriális riboszomális szekvenciák meghatározhatók. Az már kevésbé meglepő, hogy őseink bélflórája nem különbözött drasztikusan a ma élő emberekétől, de az egyes egyéneké nem volt teljesen azonos.

A természetben a fajok között folyamatos küzdelem folyik a túlélésért, ezért termelnek például a gombák baktériumokat pusztító antibiotikumokat. Nyilvánvaló, ha ilyen anyagokat nagy koncentrációban, nagy tisztaságban (gyógyszerként) alkalmazunk, annak drasztikus hatása van a bél fajösszetételére. Ezért nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy nem szabad feleslegesen (például vírusbetegségre, allergiára, más gyógyszerrel gyógyítható kórokra) antibiotikumot alkalmazni. Ha az antibiotikumra, különösen széles spektrumú (nagyon sokféle baktériumra ható) antibiotikumra szükség van, elengedhetetlen a párhuzamos joghurt-kefír-tejföl fogyasztása (úgynevezett probiotikus kúra). A normál bélflóra elenyésző részét potenciálisan kórokozó baktériumok és gombák alkotják. A többiek pusztulása ezeknek kedvez. A hasznos fajok által egyébként „elnyomott”, de mindig jelenlevő, antibiotikum-rezisztens, toxintermelő fajok (például Clostridium difficile) versengés nélkül elszaporodhatnak, és akár halálos betegséget is okozhatnak. Amerikai statisztika szerint évente 1300 millió dollárba kerül a S. difficile okozta betegségek kezelése! A kutatások azt mutatják, hogy a normál bélflóra összetételében olyan változásokat okozhat egy antibiotikumos kúra, amelynek hatása évekig tarthat.

A Human Microbiome Projecttől azt várjuk, hogy alaposabb ismeretek alapján tudjuk majd befolyásolni a velünk élő mikrobionta fajösszetételét. Ez hozzájárulhat a hosszabb, egészségesebb élethez. A fermentált élelmiszerek élethosszabbító hatásában már a múlt század elején Metchnikoff is hitt! A világ nagy részén még mindig a leggyakoribb halálokok között vannak az emésztőrendszer betegségei. Mikrobiomunk optimális összetételével megelőzhető lehet számos ilyen betegség. Biztosra nem vehető, de lehetséges, hogy a civilizáció olyan ártalmai, mint az autoimmun betegségek, az elhízás és egyes daganatos betegségek is előnyösen befolyásolhatók lesznek majd, ha kellően tudjuk megválogatni mikrobiális lakóinkat. 


Természet Világa, 140. évfolyam, 9. szám, 2009. szeptember
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/