Egy hasznos élet a természet kebelén
Gondolatok Gánti Tibor utolsó könyvéről 

Gánti Tibor a közelmúltban végleg eltávozott közülünk. A Novum Verlag Sopron Kiadó azonban nyilvánvalóvá tette, hogy meglepetésünkre egy üzenetcsokrot – ismeretterjesztő és hangulati írásgyűjteményt – hagyott hátra. Ebből az derül ki, hogy a távozottat felületesen, egyoldalúan ismertük. És az is, hogy az egyoldalúság kinek-kinek a sajátja: van, aki a tudóst ismerte benne, van, aki a vadászt, van, aki az írót, van, ki a tudományra oktatót, a közbutaság ádáz ellenségét, a világosság tettekre kész katonáját, a főszerkesztőt, a sikeres ismeretterjesztőt, természetvédőt, és így tovább. Pedig ez a sokféle mind-mind egyetlen ember volt. És volt, aki haragudott rá, aki irigykedett, aki tartott tőle, aki féltékeny volt, és volt olyan is, aki szerette és szívébe zárta.

Ki volt hát ez az ember?  Erről árulkodik az utolsó opus – A természet kebelén.   

A kötet címszavai egyenesen a XIX. századból kölcsönözve. A könyvbeli történetek azonban a XX. századról szólnak, magáról a szerzőről, életéről, környezetéről, nem mindennapi mindennapjairól, emberekről, tudósokról, emberségről, állatokról, a természetről. Megfáradt tudós nosztalgiagyűjteménye volna?  

Nem az. Inkább testamentum. Sajátos hagyatkozás arról, hogy a látható (és láthatatlan) világból mit lássunk és hogyan lássuk. Ezen felül még arról, hogy mindennek, ismertnek és ismeretlennek, értettnek és meg nem értettnek újra meg újra a végére kell járnunk. Valahogy úgy, ahogyan ő tette. Mint például a neuralgikus góccá nőtt dunai (és nem dunai) vízerőmű-kérdés esetében. Amin persze továbbra is lehet vitatkozni. Csak nem tárgyilagos érvek nélkül! Ez az egyik megöröklendő tanulsága a Betonszörnyeteg című írásnak, ami sokak meglepetésére a szokványostól bizonyára eltérően fog hangzani. Mert nem feltétlenül vízipók az, ami a vízben mászik! Ha leegyszerűsítenénk a további írások szituációit, szinte mindig a természetnél, a természet védelménél kötnénk ki. És ez egy életkutató esetében így is van rendjén! Mégis, tanulságosságával ezek közül az eszmefuttatások közül is kiemelkedik A muflonok és a Sadler-husáng című írás. Azért érdekes és tanulságos, mert a szerző hús-vér Janusként a botanikusok és vadászok antagonizmusának igyekszik útját állni, méghozzá egy jó szándékú, ámde sikertelen növény-visszatelepítési próbálkozással. Sokakban és joggal kelthet ugyanakkor visszatetszést a nagyszerű Kittenberger Kálmán emléke megvédésének története. Az olyan írások, mint például a vérszívó parazitákról, a kiveszett őshonos állatokról, vagy Szőke Péter ornitomuzikológusról szólók – az Ajánlást aláíró dr. Simon Tibor szavaival élve – az ismeretterjesztés legfelső kategóriájába tartoznak. Mégis, mindezek ellenére – éppen a szerző hibákat ostorozó szókimondó őszintesége és következetessége szellemében – szóvá kell tennünk egy tévedését és egy tájékozatlanságát. Az egyik a tücskök ciripelési időszakaival kapcsolatos (tényleg áprilistól az első fagyokig lehet ugyanis tücsökcirpelést hallani, de nem ugyanazon fajokét!), a másik, a hímnős földigiliszták párkereső magatartásával összefüggő. Ez utóbbiról már Darwin is írt 1881-ben, és különlegessége folytán gyakran szerepelt a biológia tankönyvekben. Természetesen ez mit sem von le a Gánti Tiborra jellemző megfigyelői, analizáló és szintetizáló módszer és tapasztalatgyűjtemény értékéből.

Egy csónakban feleségével, Médával, a Szigetközben

Írásai olvasmányosak, kerülik a nehezen követhető tudományosságot, mégis mindvégig az ismeretek gyarapítását szolgálják. És minden bizonnyal az esztétikai igényesség felébresztését és kibontakozását is.

Szólnom kell még valamiről. Arról, hogy a hosszú, tevékeny életet mindvégig (ha nem is zökkenők, zűrök, szakadékok nélkül), de alapvetően a derű hatotta át. Forrása a szülői törődés és szeretet, fenntartója a Család, az Otthon, a Táj és a Természet. Hogyan is lehetne élni, megélni ezek nélkül? A derű ebből a kötetből is mindvégig kisugárzik. Gánti Tibort és Peleházát befogadta a nagymarosi táj, és tudom, hogy erről az együvé tartozásról hosszan-hosszan megmarad róla az emlékezet.

Szili István


Természet Világa, 140. évfolyam, 8. szám, 2009. augusztus
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/