Néhány napja érkezett a szomorú hír, hogy Tisza László, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professor emeritusa rövid betegség után elhunyt.

Tisza László idén júliusban lett volna 102 éves. A fizika történetébe 1938–39-ben írta be a nevét. Ekkor állította fel az 1938 januárjában felfedezett szuperfolyékonyság alapjelenségeit jól leíró Tisza-féle kétfolyadék-modellt. Fordulatokban bővelkedő út vezetett odáig. Gyermekkorában a számtan érdekelte, csodagyerek hírében állott. 1925-ben holtversenyben Teller Edével és Fuchs Rudolffal első lett a matematikai Eötvös-versenyen. Innét datálódott a negyvenes évekig tartó szoros barátsága Tellerrel. Hármójuk közül Tisza az 1944-es nyilas terror áldozatául esett Fuchsot tartotta a legtehetségesebbnek.

Az Eötvös-versenyen elért siker ellenére Tisza úgy érezte, hogy nem való matematikusnak, mert szemben egy másik barátjával, a nála hat évvel fiatalabb Erdős Palival, aki ontotta az érdekesnél érdekesebb KöMaL-feladatokat, ő csak megoldani tudta ezeket. Jobb híján mégis a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika szakára iratkozott be, és el is végzett két évet. Ezután édesapja kívánságának engedve Bonnba ment, hogy kitanulja a könyvkereskedést. Ugyanis neki kellett volna átvennie a Fő utcai „Tisza Testvérek” könyvesbolt vezetését. A terv azon bukott meg, hogy a bonni főnök csak leltározási és raktározási munkát bízott volna rá, mert, mint mondta, a vevői nem lettek volna hajlandók egy zsidóval tárgyalni. Szülei tanácsára és támogatásával Tisza átment állást keresni Göttingenbe, a matematika akkori fellegvárába, ahol beiratkozott az egyetemre. Hilbert, Courant és Noether tanítottak ott. Tisza számára ennél is fontosabbnak bizonyult, hogy 1928-ban Born meghirdette a történelem első egyetemi kvantummechanika kurzusát, és Tisza örömmel látta, hogy ez olyan tudomány, amelyben a magas matematika szerephez jut. Kutatásra először 1930-ban a Lipcsei Egyetemen, Heisenberg tanszékén nyílt lehetősége. Teller hívta át oda egy szemeszterre, és közösen írtak egy cikket, amelyben az infravörös molekuláris spektrum egy addig meg nem értett tulajdonságát értelmezték, továbbfejlesztve az elméletet. Tisza ebből a témakörből védte meg egyetemi doktori disszertációját Pesten, Ortvay Rudolfnál. Ortvay felkérésére ő tartotta 1929-ben az első előadást azon az elméleti fizikai szemináriumsorozaton, amely ma Ortvay-kollégium néven fut az ELTE-n.

1930-ban, hazatérése után Tiszának jó esélye lett volna egyetemi állásra, ha az 1929-ben kezdődő világválság és egy közeli barátja hatására nem fordul a marxizmus felé, s nem segédkezik kommunista iratok kézbesítésében. Akik erre kérték, lebuktak, és bár Tisza nem volt párttag, őt is elítélték több mint egy évre. Szabadulása után – Teller közbenjárására – 1934-ben Landau hívta meg Harkovba, az Ukrán Fizikai–Technikai  Intézetbe. Tisza neve az ötödik és az egyetlen külföldi azon a hosszú listán, amely a híres „Landau-minimum” vizsgát letett fizikusok nevét őrzi. Érdeklődése itt fordult a termodinamika felé. Ezt a tudományágat Landau – a kvantummechanikával összekapcsolva – megújította.

Landau helyzete az ellene folyó és egyre erősödő politikai támadások miatt Harkovban tarthatatlanná vált, és 1937-ben átment Moszkvába, Kapica intézetébe. Tisza, aki a sztálini  önkényuralom jeleit látva addigra szakított a marxizmussal, nagy nehezen megkapta a szovjet  hatóságok engedélyét a hazautazásra, de itthon egyetemi vagy kutatói állást továbbra sem remélhetett. Ismét Teller járt közben az érdekében, ezúttal Szilárd Leó közvetítésével az akkor Párizsban dolgozó Londonnál – éppen a kellő pillanatban, a szuperfolyékonyság már említett felfedezése előtt.

Tisza a Franciaországot megszálló hitleri csapatok elől menekülve jutott el Bostonba, és 1941-ben kapott állást az MIT-n. Fő oktatási területe a termodinamika lett. „Generalized Thermodynamics” című könyve mindmáig e tudományág egyik alapvető, pedagógiailag is jelentős műve. Az oktatást és a kutatást 1974-es nyugdíjba vonulása után is folytatta, de témát változtatott. A kvantummechanika paradoxonoktól mentes, nem-kanonikus megalapozásának lehetősége fiatal éveitől kezdve foglalkoztatta, és most ez került érdeklődése homlokterébe. Utoljára két éve tartott erről szemináriumot az MIT-n, és a Fizikai Szemle 1987-es évfolyamában közölt cikke is erről szól.

Tisza 36 évi távollét után, 1973-ban látogatott haza először, Marx Györgynek, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat akkori elnökének meghívására. Ezután többször is járt itthon. 1983-ban a társulat tiszteleti tagjává választották. 1990-ben részt vett a veszprémi „Thermodynamics: History and Philosophy” konferencián, egy évvel később a társulat centenáriumi ülésén tartott előadásában visszaemlékezett a szuperfolyékonyság felfedezésének és azt követő vizsgálatának izgalmas éveire. 1997-ben, kilencvenedik születésnapja évében ismét a társulat vendége volt. 2002-ben előadást tartott az Európai Fizikai Társaság Wigner Jenő emlékére rendezett budapesti konferenciáján. 
Századik születésnapjának alkalmából az MIT Fizikai Tanszéke Tisza-szimpóziumot tartott, az Eötvös-társulat Eötvös-plakettel tüntette ki.

Az 1979/80-s tanévben az MIT vendégkutatójaként ismerkedtem meg Tisza Lászlóval, akit minden ottani kollégája „Laci”-nak szólított. Neki és feleségének, Magdának hálával tartozom azért, hogy sokféle módon segítettek eligazodni egy ismeretlen világban. Később, 2004-től kezdődően szép élmény és nagy megtiszteltetés volt számomra annak a Tisza-életinterjúnak az elkészítése, amely e folyóiratban jelent meg, és amelynek szüneteiben sok érdekes, jó hangulatú beszélgetésre nyílt alkalom.

Látogatásai során Laci itthoni tisztelőkre, barátokra talált. Az ő nevükben is búcsúzom Tisza Lászlótól, a kvantummechanika születésének tanújától és felépítésének jeles résztvevőjétől.

Budapest, 2009. április 18.

Természet Világa,

140. évfolyam, 6. szám, 2009. június http://www.termeszetvilaga.hu/  http://www.chemonet.hu/TermVil/