A gömbkövek keletkezésével kapcsolatban többféle magyarázat született. A ma is elfogadott elmélet szerint a harmadidőszaki tenger üledékeibe a folyóvizek karbonáttartalmú mészkő- és márgadarabokat sodortak, s e magokat a terület szárazulattá válása után a csapadékvíz feloldotta. Az így keletkezett meszes kötőanyag a magokból kiindulva, sugárirányban összecementálta a homokszemeket.
Gömbkő a kolozsvári Botanikus Kertben
A Feleki-hegyi gömbkövek ábrázolása István Bácsi Naptárában 1859-ben
E sajátos földtani képződmények nemcsak a tudósok figyelmét keltették fel, hanem feltűntek a különböző korokban Erdélyt felkereső utazóknak is. Példaként irodalmunk két nagy alakjának, Kazinczy Ferencnek és Jókai Mórnak a megfigyeléseit idézzük. Kazinczy 1816-ban negyedmagával egy négyökrös szekérrel igyekezett Kolozsvárról Tordára. Utazásáról – többek között – a következőket írta gróf Dessewfy Józsefnek: „Míg túl Feleken egy Kolozsvárról elhozott írást olvasgaték, lányom figyelmessé teve, hogy útunk mellett szokatlan formájú kövek teremnek, henger és gömbölyű alakra simítva a természettől. A gyermek emlékeztetése nekem valóban igen kedve vala.” Jókai 1853-ban barátja, Kőváry László történész társaságában utazott Kolozsvárról Bencencre. Az utóbbi településen május 16-án kelt levelében az alábbiakat írta egyik rokonának. Kolozsvárt elhagyva Feleken vitt keresztül az út, melynek hegyeiben teremnek azok az óriási kőgombócok, miknek keletkezéséről nincsenek tisztában tudósaink.” Nagy írónk 1856-ban a Vasárnapi Újságban egy (saját rajzával illusztrált) kis cikket is közölt a gömbkövekről: „Kolozsvárt jártomban csodálkozva láttam néhol az utczákat egészen gömbölyű kövekkel kirakva: míg nem felvilágosítottak, hogy e gömbölyű kövek illy módon teremnek a Kolozsvár melletti Felek-hegy oldalában, a mint azokat később meg is tekintettem. Mintha ember kéz hömpölygette volna, oly szabályszerűen gömbölyűek azok, a homok között elvegyülve, némellyik párosával összenőtt, mint egy kettős zsemlye s két embernek dolgot ád elhengergetni. Ezek a földnek özönvizi alakulásakor támadt görgületek, minőket a budai kővágásokban is találni, csakhogy sokkal kisebb arányokban.”
Gömbkövekből készült kerékvetők Kolozsváron
E konkréciókat természetes állapotban és megfaragva többféle célra használták és használják fel Kolozsváron: a XVII. században ezeket is hasznosították a nagypiaci iskola felépítésénél, az utcák és a járdák egy része még a XIX. században is főleg a Feleki-hegyen szedett gömbkövekkel, illetve az azokból hasított lapos kövekkel volt burkolva, valamint készültek belőlük sarokkövek, kerékvetők, ülőkék, padok, asztallapok, köszörűkövek, vályúk stb. is; sőt, a Házsongárdi temetőben a XIX-XX. század fordulóján több nagyméretű gömbkő volt látható, amelyekről Herepei János feltételezte, hogy ezekkel a természetes és megíratlan kőemlékekkel a XVI-XVIII. században szegény kolozsvári polgároknak a sírjait jelölték.
A történelmi nevezetességű kolozsvári gömbkő a belvárosi unitárius templomban
A Feleki-hegyi gömbkövek
ábrázolása a Vasárnapi Újságban 1856-ban,
Jókai Mór rajza
A kolozsvári gömbkövek legnevezetesebbike
mint „szónoki emelvény” a város, sőt egész Erdély történetében is jelentős
szerepet játszott: Dávid Ferenc 1568-ban erről hirdette az unitárius vallás
tanait. Az eseményt a krónikás – Jakab Elek – a szájhagyomány alapján örökítette
meg: „leghathatósabb bizonyíték azonban Dávid F. és hitfeleinek ez évi
nagy sikerei mellett egy minden unitárius szívben máig is élő hagyomány
lelkesítő emlékezete. Midőn t. i. a gyula-fejérvári hitvitából eklézsiájába,
őt áhitva váró hívei közé visszatért, a nép az ő kettős diadala által föllelkesülve
elébe ment s ujjongva fogadta. Ő kérésökre Thorda és Belközéputcza szögletén
– hol híveivel találkozott – egy nagy kerek kövön beszédet tartott hozzájok
s az Egy Istenről oly elragadó ékesszólással beszélt, hitelveit oly általános
tetszés közt fejtegette, hogy a nép, a közte – sőt annak élén – volt ősz
Heltaival együtt vállain vitte be őt a piaczi nagytemplomba s az egész
város az unitárius hitvallásra tért át.”
A ma is a belvárosi unitárius templomban őrzött nevezetes gömbkőről írta
Versényi György egyik versét:
Emlékezet köve
Felbúg az orgona, nem
cikornyás ének
Szól hivságosan az ősök
Istenének.
Egyszerű zsolozsma, az
áhitat szárnyán
Mennyei szent trónhoz
alázattal szállván.
Nincsen itt külső dísz,
égre törő falak
Képráztatás nélkül fenséggel
állanak.
Csak a megindult szív
őszinte érzése
Vonja az arcokat ragyogásba,
fénybe.
Künn templom falának rejtett
szögletében
Kerek görgetegkő vonul
meg szerényen.
Mint valami kincsnek,
úgy viselik gondját,
Esőtől, vihartól kegyelettel
óvják.
Oh e szürke kőről fényes
súgárkéve
Ragyog a merengő álmatag
lelkére,
Sugárözöne a hű emlékezetnek,
Mikor nagy eszmékért
éltek, lelkesedtek.
Szegletkő volt akkor valami
ház sarkán.
Szabad gondolatok folyama
áradván,
Dávid Ferenc a nagy apostol
rajt’állott,
Hirdetve az igét, örök
tanuságot.
S delejes áramként szava
bűve, bája
Ezereknek szívét-lelkét
általjárta.
Ezerek ajkáról tört fel
igaz hitben,
Megszentelt erővel: Egy,
csak egy az Isten !
Oh, ez a szürke kő győzelem
emléke,
Erős meggyőződés dicsőitésére,
Mikor nem önérdek, igazság
szózatja
Vitt a küzdelembe, tüzelt
viadalra.
Lelkünket kicsinyes tusák
szennyezék be,
Ez egyszerű kőnél tán
magához térve,
Ujra nagyokra tőr tisztán,
szennytelenül,
Bús szürke egünkön talán
új fény derül.
(Kolozsvár)
A költemény szerzője, Versényi György középiskolai tanár, író, költő, néprajzkutató 1852-ben született a Kolozs megyei Szucságon és egész életében ezer szállal kötődött Erdélyhez és a „kincses városhoz”. Tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban kezdte, a gimnázium felsőbb osztályait a kolozsvári Református kollégiumban végezte. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1874), majd bölcsészdoktori (1877) oklevelet. 1875-1876-ban a lőcsei Királyi Főgimnáziumban, 1876-tól 1894-ig a körmöcbányai Állami Főreáliskolában, majd 1894-től 1907-ig a kolozsvári Állami Felsőbb Leányiskolában tanított magyar nyelvet és irodalmat. 1908-tól 1917-ig Budapesten élt, 1918-ban hunyt el Kolozsváron, ott is van eltemetve. Idézett versét a Száll az ének – Költemények (Kolozsvár, 1899) című kötetéből vettük át.
| Természet Világa, | 140. évfolyam, 6. szám,
2009. június
http://www.termeszetvilaga.hu/ http://www.chemonet.hu/TermVil/ |