Koch Sándor és Vekerdi László kitüntetése


Egy folyóirat erejét a köré gyűjtött emberek szellemi nagysága adja. Lapunk fennállása 140 évében sohasem szűkölködött szellemi erőben. Tudományos életünk szinte minden nagysága hozzátette a maga tudástégláját folyóiratunkhoz. Szerkesztőbizottságunk számos tagja ezt a szellemi segítségadást folyamatos kötelességének tekinti. Természetes, hogy az elismeréseikre odafigyelünk, sikereiktől mi is gazdagabbnak érezzük magunkat.

Koch Sándor és Vekerdi László
(Staar Gyula felvétele)

A múlt év végén két kedves idős szerzőnk, szerkesztőbizottságunk hűséges tagjai kaptak megtisztelő elismerést életművükért. Koch Sándor Magyar Örökség-díjban részesült, Vekerdi László Teleki Pál-díjat kapott. 

Koch Sándor Magyar Örökség-díja

2008. december 22-én a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme zsúfolásig megtelt. A Magyar Örökség-díjjal kitüntetettek köszöntésére jöttek össze az emberek. A kitüntetettek között volt Koch Sándor professzor, akinek szép, bölcs írásaira olvasóink is emlékezhetnek. 

Atyai jó barátjáról a laudációt Freund Tamás akadémikus, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója mondta el:

„Koch Sándor professzort Magyarországon elsősorban szakmai körökben ismerik, a szélesebb nyilvánosság kevésbé, pedig az országban többszázezren köszönhetik neki, hogy megúszták a gyermekbénulást. A polio-labor vezetőjeként a környező országokat évekkel megelőzve – a világon harmadikként – előállította a „Sabin-cseppeket”, megszervezte a tömeges  oltást, és a betegség egy csapásra eltűnt hazánkból. Ha hajlandó lett volna megalkudni a politikai rendszerrel, ünnepelt tudós lehetett volna, így azonban eredményeit elhallgatták, őt minden pozícióból kiszorították… A feszületet az íróasztalán sohasem volt hajlandó lecserélni se Rákosi képre, se Lenin szoborra, pedig többször mondták neki, hogy „Kokk elvtárs, maga rosszul lássa a problemát.” Így hát kutatóintézet vagy tanszék helyett maradt neki egy 6 m2-es kis dolgozószoba és egy tudományos tanácsadói státusz, ennyit sikerült kiérdemelnie világraszóló életművével. A Magyar Örökség-díjjal társadalmunk talán törleszt valamit mérhetetlen adósságából. 

Koch Sándor 1925. január 19-én született Budapesten a világhírű mineralógus professzor, a Kossuth-díjas Koch Sándor és a biológia-kémia szakos tanár édesanya gyermekeként. A szegedi Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1943-ban beiratkozott az egyetem orvosi fakultására, ahol 1950-ben „Sub Laurea Almae Matris” doktorrá avatták. Nyomban tanársegédi kinevezést kapott. Egyetemi tanulmányainak kezdetétől dolgozott az Ivánovics György akadémikus vezette szegedi Mikrobiológiai Intézetben, így hamarabb lett virológus kutató, mint orvos. 1953-ban már a Humán Oltóanyag Intézet Vírusosztályának vezetésére kap felkérést, ahol sikeresen fejlesztett ki új típusú vakcinákat. Közülük a kiütéses tífusz és a mumpsz elleni készítmény ma is használatos. Az így ismertté vált tehetséges fiatal szakembert áthelyezték az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) vírus­osztályára, és megbízták a polio-laboratórium vezetésével, ugyanis ebben az időben tetőzőtt hazánkban a gyermekbénulás járvány. Amit vállalt, teljes sikerrel valósította meg: előbb a Salk-vakcinát, majd a „Sabin-cseppeket” állította elő. A tömeges oltás megszervezésével sikerült a betegséget kiirtania hazánkból. Mindezért külön elismerést hivatalosan – sem akkor, sem azóta – nem kapott, leszámítva egy 600 forintos akadémiai jutalmat. 

Koch Sándor tudományos érdeklődése azonban jóval szélesebb körű és magasabb szintű volt, mint az abban az időben nagyon fontos vakcina-előállítás. André Lwoff, a Nobel-díjas francia virológus tanulmányútra hívta a párizsi Pasteur Intézetbe, amit – az itthoni „hivatalosságok” kicsinyes akadékoskodása ellenére – nagy tekintélyével ki is erőszakolt. Ezt követően számos figyelemre méltó elméleti virológiai eredményről számolt be közleményeiben, s egyre-másra kapta a felkéréseket külföldi tanulmányutakra, előadásokra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felkérésére ő indította be Iránban a virológiai laboratóriumi vizsgálatokat. 

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. sz. Kórbonctani Intézetbe kerülve a világon elsőként oldotta meg az aorta endotelsejtjeinek folyamatos tenyésztését… Szenvedélyes nevelői alkatának, gondolatai átütő erejének, és rendkívüli műveltségének köszönhetően sereglettek köré az önkéntes tanítványok. 1976-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem meghívta címzetes professzorának. 

Koch professzort életének nagyobbik szakaszában kevés elismerés és sok méltánytalanság érte. Ezt nem volt mindig könnyű elviselnie. Szerencsére számtalan barátja és tanítványa, s legfőképpen nagyszerű felesége, Ilona asszony (†1996) mindig tartotta benne a lelket. Lehet-e vigasz, hogy mellőztetését mindenekelőtt tehetségének, jellemének, szókimondó egyenességének köszönhette? A nagy „igazságkeresők” gyakori sorsa ez. Koch Sándor 1995 óta nyugdíjas. Az MTA 1998-ban az Akadémia jelképes babérkoszorújával, az Eötvös József-koszorúval tüntette ki, a magyar tudomány „nagy öregjeinek” kijáró elismeréssel. 

Koch professzor élete gazdag és teljes élet. Tekintetét az el nem múló, időtlen igazságokra függesztve, az emberi lét rejtelmein töprengve él ma – nyolcvanharmadik életévét betöltve – sok-sok ezer kötet könyvével és családi emlékeivel „telerendezett” Sodrás utcai otthonában.” 

(A Pillanat, ember, végtelenség című, Koch Sándor 80. születésnapjának tiszteletére kiadott kötet életrajza nyomán.)

Vekerdi László Teleki Pál-díja

A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának díjait 2008. december 5-én adták át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karának Dísztermében. Itt vehette át Vekerdi László a Teleki Pál-érdemérmet. Az indoklás szerint: „a magyar tudomány értékeinek feltárásában, terjesztésében és a Bethlen Alapítvány Kuratóriumában végzett áldozatos munkája, példás magyarságszolgálata elismeréseként.”

Vekerdi László Hódmezővásárhelyen született, 1924-ben. Évekig tanult Sopronban, a József Nádor Műegyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán. Debrecenben szerzett orvosi diplomát, 1951-ben. Dolgozott Debrecenben a Petrányi-klinikán, Budapesten a Matematikai Kutatóintézetben, majd az Akadémia könyvtárában. A magyar szellemi élet legendás alakja. A szellemi teljesítményt igen, de a tekintélyt nem tisztelő, hatalomnak behódolni nem akaró, magányos, szeretnivaló lény, az „utolsó szabad ember” (Jókai Anna szavai). Tanulmányai, könyvei, előadásai tették őt „értékmérő kategóriává a magyar művelődési életben” (Benkő Samu). Barátja, Koch Sándor így jellemezte őt a 80. születésnapja tiszteletére megjelenő Természet Világa különszámban: „Vekerdivel beszélni, írásait olvasni, előadásait hallgatni hasonlíthatatlan intellektuális gyönyörűség, szellemi öröm. Töltekezés tudással, tudománnyal és emberséggel.”
 

Kiránduláson
(Kapitány Katalin felvétele)

Koch Sándor és Vekerdi László. Két egymást szerető és tisztelő ember. Pedig világunkat más-más irányból szemlélik. Mégis ugyanazt gondolják az emberi értékekről, a továbbadni érdemes tudásról. Tanuljunk tőlük!

 S. GY.


Természet Világa, 140. évfolyam, 2. szám, 2009. február
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/