Akit érdekelt a modell

Beszélgetés Hajtó János főigazgatóval



Tizenöt éve alakult a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, az egyetemektől és a Magyar Tudományos Akadémiától független, egyedi státuszú, non-profit intézmény, amely jelenleg hat kutatóintézettel rendelkezik. Hajtó János professzor 2006-ban, 26 évi edinburghi tartózkodás után települt haza, hogy átvegye az intézethálózat vezetését. A közalapítvány missziója a magyar vállalatok versenyképességének növelése innováció és technológiatranszfer révén.  

- Hogyan keletkezett az intézethálózat, Professzor úr?

- A Bay Zoltán Alapítványt Pungor Ernő akadémikus, akkori tárca nélküli miniszter hívta életre. Úgy gondolta, létrejöhetne Magyarországon egy kutatással foglalkozó, üzlet- és vállalkozás­orientált intézmény, amelynek az a küldetése, hogy innovációkon keresztül növelje a magyar ipar versenyképességét. 1993-ban állami támogatással megalakult három intézet. Az egyik Budapesten az Anyagtudományi és Technológiai Intézet, a másik Miskolcon a Logisztikai és Gyártástechnológiai Intézet, és a harmadik Szegeden a Biotechnológiai Intézet. Ehhez Pungor Ernő professzor megálmodott egy modellt is, amelynek alapjául a németországi Fraunhofer Intézet, a világ egyik legnagyobb alkalmazott kutatási intézménye szolgált. De van egy lényeges különbség a Fraunhofer-modell és az úgynevezett Bay Zoltán-modell között, nevezetesen a finanszírozás. A Fraun­hofer Intézet működéséhez szükséges költség egyharmadát a német szövetségi kormány adja, tehát az intézmény állami támogatást élvez. A másik egyharmadot a regionális kormányzatok állják - ennek az felelne meg, ha például Budapesten a Pest megyei régió adna egyharmad részt. Csak a fennmaradó egyharmad az, amit pályázati pénzekből, vállalkozásokból vagy saját forrásból kell megszerezni. A Bay Zoltán-modell nem ilyen: felépült a három épület, az alapítvány kapott egy elég nagy tőkeinjekciót, kb. egymilliárd forintot, és ezzel képzett egy tőkealapot. A tőke kamatbevételeiből finanszírozták az intézetek működését, de ezt követően már nem kaptak semmiféle normatív állami támogatást. Ez 1993 óta így maradt, ma sem kapunk. 

A jövedelmünk egy része, durván egyharmada, magyar és európai uniós pályázatokból folyik be. A további egyharmada olyan pályázatokból vagy szerződésekből, amelyeket magyar vállalatokkal kötünk K+F-re (kutatás-fejlesztésre). A harmadik egyharmad abból jön össze, amit mi kutatási bérmunkának hívunk. Ez azt jelenti, hogy bizonyos vállalatok vagy intézmények megbíznak bennünket egy munka elvégzésével - de ez nem kutatás-fejlesztés. Például nálunk működik Magyarország legnagyobb ipari lézere, amellyel nagyon nagy pontossággal lehet három dimenzióban alakzatokat kivágni. Ehhez mi kifejlesztettük a szoftvert, megvannak a megfelelő tapasztalataink, embereink és a szolgáltatást mindazok igénybe veszik, akiknek szükségük van rá.

Amikor pályázatokról beszélünk, hangsúlyozni kell, hogy Magyarországon minden egyén és minden intézmény pályázhat. Egyáltalán nem garantált, hogy nyerünk. A Bay Zoltán Alapítvány - a sokéves statisztika alapján - beadott pályázatainak körülbelül egyharmadát nyeri meg. Ez egy nyitott piac, mindenki úgy versenyez, ahogy tud.

- Mik az intézethálózat legfontosabb szabadalmai?

- Mind a hat intézetünkből lehet példákat sorolni. Az Anyagtudományi Intézetben, a BAY-ATI-ban elsősorban a lézer-anyag kölcsönhatás területén születnek világszínvonalú szabadalmak. Az elmúlt évben például olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek során nagyon rövid, nagy energiájú lézerimpulzusok segítségével új típusú ötvözeteket lehet előállítani. A kiválasztott fémre nagy energiájú lézerimpulzust bocsátanak, a felület pedig egy-két nanoszekundum alatt, pillanatszerűen megolvad. Ebbe az olvadt fémtócsába lőnek egy kis ötvözőanyagot, majd rögtön kikapcsolják a lézert: így a hő nem tud szétterjedni, az olvadék lehűl és pillanatok alatt új ötvözet keletkezik a fém felületén. Ezt többek között kések és fűrészek éleinek keményítésére lehet használni; jelentősen nő az eszközök élettartama, javul a kopásállóságuk. Az eljárás egyszerre lézertechnológia és nanotechnológia, mert nanoméretű szemcsék méretét lehet vele szabályozni. 

Ugyanebben az intézetben elméleti munka is folyik: például a Dunaferr acélműben zajló öntési, hűtési folyamatokat modellezzük. Az eredmények alapján az acélműben a termelés hatásfokát több mint 10%-kal tudták növelni. Ez nem egyszerű "bérmunka", hiszen az eljárások kidolgozása nagyon sok kutatással és fejlesztéssel jár. 

A Logisztikai és a Gyártástechnoló­giai Intézet (BAY-LOGI) tevékenységéből is két munkát emelnék ki. Az egyik egy mobil elektrokardiográf- (EKG-) rendszer, ami egy kisméretű szenzorral mozgás közben figyeli a szív működését. A szenzort ráragasztják a betegekre vagy a futóatlétákra, és az adatok mobiltelefonos kommunikáció segítségével azonnal a központba érkeznek. Ezt a rendszert a Pannon GSM céggel együtt fejlesztettük ki. 
A miskolci intézetben a Paksi Atomerőmű élettartamának meghosszabbításán is dolgozunk, ami fontos nemzetgazdasági érdek, hiszen az erőmű már elmúlt 20 éves. Rendszeres anyagvizsgálatokat és kockázati modellezéseket végzünk, hogy megállapítsuk, mennyire biztonságos a technológia, meddig lehet kitolni a biztonságos működés határait. 

Az Ipari Kommunikációs és Technológiai Innovációs Intézetben, az IKTI-ben is informatikai feladatokat oldunk meg. Ott az egyik sikeres szabadalom a 3D helyzetmeghatározás terén született. Ultrahangos szenzorokat építve egy adott térbe (pl. szobába vagy üzemcsarnokba) három dimenzióban lehet követni az emberek, gépek mozgását. Így a gyárban gazdaságosabbá válhat az anyagmozgatás és jobban meg lehet szervezni az emberek helyváltoztatását.

- Az emberek mozgását nyilván balesetvédelmi célból is követik.

- Természetesen. Németországban - a Fraunhofer Intézettel együttműködve - építettünk egy kísérleti házat, ahol ezt a rendszert tesztelik: idős emberek otthoni figyelésére használják. A szenzorral azt is lehet érzékelni, ha egy ember elesik. Az esés hirtelen irányváltoztatás, és ha az idős ember nem mozdul 3 vagy 5 másodperc múlva, akkor riasztani kell valakit. Egy hároméves magyar-német együttműködés, az ún. BelAmi-projekt keretében fejlesztettük ki a 3D érzékelőt, amely - hangsúlyozom - 100%-ig magyar szabadalom. Magyarországon is érdeklődnek a találmányunk iránt, az itteni cégekkel most tárgyalunk. 

Ugyancsak érdekes IKTI-fejlesztés a rádiófrekvenciás azonosítórendszer (radiofrequency identification, RFID). Nagyméretű tárgyakba mikrochipeket, elektronikus tageket (címkéket) lehet beültetni, amelyek érzékelik az adott tárgy mozgását. Ez is mozgásérzékelés tehát, csak másfajta. A Malév karbantartás során fogja elhelyezni a chipeket a repülőgépekben. Ez lesz az első alkalmazásuk. Segítségükkel egyszerűen ellenőrizhetik, hogy egyes alkatrészeket valóban beépítettek-e a repülőkbe, vagy sem.
Szegeden két intézetünk van. A Biotechnológiai Intézet hagyományos témája a remediáció, tehát a vizek, földek tisztítása bakteriális módszerekkel. Létezik olyan genetikailag kifejlesztett baktériumtörzs, amelynek tápláléka a dízelolaj. Ez a "kenyere", csak ezt szereti, és minél többet eszik belőle, annál jobban szaporodik. A baktérium beépíti a szervezetébe a dízelolajat és lebontja egy kevésbé szennyező anyaggá. A törzseket nem a Biotechnológiai Intézet fejlesztette ki, hiszen több mint 1200 hasonló jellegű törzs létezik, de adaptálja őket. 

Egy másik újdonságot viszont ők fejlesztettek ki, és szintén nagy igény van rá. Ez nem baktérium, hanem olajat termelő alga. A képződő olaj az alga tömegének 30%-át teszi ki. Miből keletkezik? Szén-dioxidból, napfényből és abból, hogy az alga meleg vízben nő. Ezzel az algával potenciálisan jobb hatásfokkal állítható elő dízelolaj, mint kukoricából, hiszen az alga folyamatosan termel, nem kell fél évet várni addig, amíg megnő. Még egy előnye van: amikor energiát termelnek, akkor általában fosszilis üzemanyagokat (gázt, olajat) égetnek el és szén-dioxid termelődik. Ezt a szén-dioxidot senki sem szereti, de a "dízelalgával" el lehet nyeletni. Ha az algát az erőmű mellé telepítik, akkor az erőműből származó szén-dioxid nagy része megköthető. 

Miskolcon található a Nanotechnoló­giai Intézet (BAY-NANO), amelyet két éve alapítottunk. Itt a gyógyszerek irányított célba juttatása terén zajlott le óriási fejlesztés. A hatóanyagot (esetünkben a doxorubicin nevű rákgyógyszert) liposzómába csomagolják, ami tulajdonképpen szerves anyag, nanoméretű nejlonzacskó. Ezt a nanoenkapszulációs technikát Szebeni János honosította meg a Nanotechnológiai Intézetben, aki 18 évig dolgozott kutatóorvosként a National Institute of Health (NIH) laboratóriumában és a Walter Reed Army Institute of Research intézetben. A liposzóma felületére olyan funkciós csoportokat ültetnek, amelyek elősegítik, hogy a liposzóma oda kötődjön, ahová kell és ott eressze el a hatóanyagot, ahol szeretnénk. Az eljárás lépései részben üzleti titkot képeznek; a folyamatnak az a lényege, hogy nanoenkapszulációval a gyógyszer hatásfokát jelentősen megnövelhetjük. A Richter Gedeon gyógyszergyár is úgy ítélte meg, hogy a fejlesztés eredményeit érdemes átültetni a gyártásba, így velük most ezen dolgozunk. 
Az intézet sikereket ért el a nanoszerkezetű fémek gyártása és alkalmazása terén is. Tudjuk, hogy a fémek rugalmasak, erősek, ötvözhetők. A fémek kristályos szerkezetűek, és a kristályok kis szemcséket alkotnak a fémben. A szemcsék mérete jelenleg a mikronos tartományba esik, de ha ezredrészére tudjuk csökkenteni, a nanotartományba kerül. Ekkor a szemcsék nagyobb felületen érintkezhetnek, és az anyagnak sokkal kedvezőbb mechanikai tulajdonságokat kölcsönöznek. Nő a szakítószilárdság, a hajlíthatóság, lassul az öregedés. Többféle fémmel is foglalkozunk, például titánnal, alumíniummal, vassal és ötvözetekkel. Ezek iránt a projektek iránt olyan nagy magyar üzemek érdeklődnek, mint a Diósgyőri Acélművek vagy a Dunaferr. A Dunaferrel együtt dolgozunk egy új típusú acél, a "nanoszemcse-méretű" acél kifejlesztésén, tehát itt is közeledünk az alkalmazáshoz. A Diósgyőri Acélművekben már el is készítettek másfél tonnát és vizsgálják a tulajdonságait. Ez már nem laboratóriumi, hanem félüzemi méret. 

A Nanotechnológia Intézet vezetője Pungor András, Pungor Ernő fia. Több mint 20 év után tért vissza az Egyesült Államokból, Salt Lake Cityből. 

Hatodik, legújabb intézetünk a Növénygenomikai, Humán Biotechnológiai és Bioenergiai Intézet. Vezetője Kondorosi Éva professzor asszony, aki szintén több mint 15 évet töltött Párizsban, a CNRS-ben (ez a Centre National de la Recherche Scientifique). Én is több mint 25 évet töltöttem külföldön, és próbálom hazahívni az embereket. Az elmúlt két évben, mióta itthon vagyok, körülbelül tíz nemzetközi hírű tudóskollegát "hoztam haza" a Bay Zoltán Alapítványba. Meggyőződésem, hogy Magyarországon nemcsak brain-drain (agyelszívás) van, hanem brain-gain ("agynyereség") is. Babcsán Norbert, a BAY-LOGI intézet igazgatóhelyettese fiatal kutató; hat évet töltött a berlini anyagkutató intézetben. 

- Mi a brain-gain titka?

- Közös munkáink miatt sokat jártam Tajvanon: láttam az ottani példát. A tajvani kormány, több mint 10 évvel ezelőtt, úgy indított el hatalmas elektronikai fejlesztéseket, hogy az IBM-től egyszerűen hazacsábított 50 kutatót. Kétszeres fizetést ajánlott nekik, plusz egy családi házat és ingyenes oktatást a gyerekeknek, azaz lényegében kiemelt egzisztenciát. Én nem tudok a kintihez képest kétszeres fizetést kínálni, de munkatársaink a magyar közalkalmazotti fizetés többszörösét keresik. Szóval, a tajvani kormány úgy kalkulált, hogy az 50 ember belekerül ugyan néhány millió dollárba, de az országnak messzemenően megéri. Most már látszik, hogy ez a "beruházás" sokszorosan megtérült, több hasznot hozott, mintha egy nagy berendezést vettek volna. Ezt többször elmondtam a miskolci régióban, ahol létrehoztuk a Nanotechnológiai Intézetet. Nemcsak projektekbe és gépekbe, hanem emberekbe is érdemes lenne befektetni. Talán megvalósul ez az elképzelés, ha létrejön a miskolci Nanopolis. Persze, vonzóvá kell tenni a környéket. Nekünk csak a Nanotechnológiai Intézetünk van itt, de azt javasoltuk, hogy ha már nagyobb koncepcióban, Nemzeti Fejlesztési Tervben gondolkoznak, akkor a további nagy pályázatokba ezt a kezdeményezést is foglalják bele. Ne csak pénzt invesztáljunk a miskolci régióba, hanem gondolkozzunk a képzett emberek odacsábításán is, és teremtsük meg az egzisztenciájukat, hogy később ne menjenek el. 

- A miskolci Nanotechnológiai Intézet kizárólag magyar beruházásban épült?

- Igen. A beruházás 100%-osan magyar állami forrásokból valósult meg, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt NAP-NANO pályázatból. Amikor két évvel ezelőtt megalakult a Nanotechnológiai Intézet, beágyazódott egy orosz-magyar kormányközi együttműködésbe. Most már orosz és magyar kutatók kölcsönösen látogatják egymást, és ennek köszönhető az a nanoszerkezetű fémekre vonatkozó szabadalom, amit említettem. A Miskolc Holding ZRt., amely felelős a régió vállalkozásfejlesztéséért és az NT-MDT nevű orosz nanotechnológiai cég létrehozott Miskolcon egy NANOVO Kft. nevű 50-50%-ban orosz-magyar tulajdonú közös vállalatot. Ez egyelőre transzfer vállalat, meg kell tölteni nanotechnoló­giai kutatási eredményekkel. A NANOVO Kft.-vel kötött hasznosítási szerződés keretein belül megvalósulhat a Bay Zoltán Nanotechnológiai Intézet által kifejlesztett know-how-k és szabadalmak üzleti alapú hasznosítása.  A NANOVO Kft. feladata, hogy a kutatási eredményekből kiindulva próbáljon meg üzleti tervek alapján vállalkozásokat indítani - mind a magyar BAY-NANO, mind az orosz partnerek eredményeiből. 

- Tajvanon kívül hol látott még követendő példát? 

- Skóciából sokat utaztam Finnországba, ahol elektronikai fejlesztésekben vettem részt, és szemtanúja voltam a Nokia megalapításának. Ez "zöldmezős" beruházásként indult. A finn kormány szintén elhatározta, hogy nagyon nagy erőkkel támogatja az indulást. Az északi sarkkörön, Ouluban - tehát nem is Helsinkiben - hozták létre a Nokia fejlesztőintézetét, és képesek voltak ott akkora tudást, szakértői gárdát és pénzügyi forrást koncentrálni, hogy a Nokia a finn állam kiváló beruházása lett. 

Tudjuk, hogy Japán, Finnország és az Egyesült Államok a GDP jóval nagyobb részét fordítja tudományra, mint - sajnos - Magyarország. Viszont én 26 évig nem éltem itt, úgyhogy kicsit optimistább vagyok, mint a magyarok. Óriási lehetőséget látok abban, hogy Magyarország belépett az Európai Unióba. Mivel külföldön éltem, nem érzem a bőrömön az elmúlt 20 év problémáit, inkább csak az előnyöket látom, meg a lehetőségeket. Borzasztó nagy fejlődés játszódott le az utóbbi 10-20 évben, hiba lenne ezt eltagadni vagy elfelejteni. Annak ellenére, hogy mindenki panaszkodik, Budapestre nem lehet ráismerni, annyira átalakult, de szerte Magyarországon szintén számtalan példát említhetnék. Érdekes, hogy Skóciában, ahol éltem, az egy főre jutó GDP jóval magasabb, mint Magyarországon, nálunk mégis sokkal szebb családi házak épülnek. 

- Több figyelmet fordítunk magunkra? 

- Igen.   

- Mesélne a saját életútjáról is? Miért ment el, miért jött vissza? 

- Miért mentem el? Nagyon egyszerű. 1981-ben azért mentem el, mert kaptam egy három évre szóló kutatói állásajánlatot, a hozzá tartozó fizetési ajánlattal együtt. 

1972-től dolgoztam a KFKI-ban, ahol nagyon jó helyem volt. Magyarországon először ott jelentek meg a lézerek és én is használhattam egyet. Lézerimpulzusokat lőttünk új típusú félvezető anyagokba: egyrészt a kölcsönhatásokat vizsgáltuk, másrészt már akkor fázisátalakulásokat akartunk létrehozni. A nemlineáris optika területén dolgoztam, sokat publikáltam, Jánossy-díjat is kaptam és ennek alapján 1980-ban meghívtak egy konferenciára Grenoble-ba. Ott találkoztam Alan Owen brit professzorral, aki meghívott hat hónapra Edinburghba. 1982 végén visszahívtak ugyanoda egy hároméves szerződéssel. Az állásajánlathoz tartozó havi fizetést "lefordítottam" magamnak magyar forintra... Akkora különbséget ma már nem lehet elképzelni a fizetések között. 1981-ben két kisgyerekem volt, 4 és 7 évesek, és az anyósoméknál laktunk. Persze, a presztízs is számított, de még inkább az, hogy Budapesten elkezdtünk építkezni és kiszámoltuk, hogy erre az útra szükség van az építkezés finanszírozásához. Ezért mentem el, nem az állásom miatt. Sőt, nagyon fontos volt számomra, hogy a Központi Fizikai Kutatóintézet minden támogatást megadott, például elintézték, hogy hosszú távra kapjak útlevelet. Akkor még ehhez is engedélyt kellett kérni, de a KFKI-ban azt mondták, nekik is érdekük, hogy "kimenjen" valaki. Az akkori igazgató, Kroó Norbert pontosan tudta, hogy milyen haszonnal járhat a külföldi tanulmányút. Három év alatt felépült a ház, de újabb hároméves szerződést ajánlottak fel, és hat év után a családommal együtt megkaptuk a brit állampolgárságot: kettős állampolgárok lettünk. Ez a szocializmus idején hallatlanul nagy dolognak számított! Az én sztorim azonban nincs átszőve politikával. Egyszerűen éltem az életemet, és szerencsés ember vagyok, mert mindig a szakmámmal törődhettem. 

Az Edinburghi Egyetemen először szintén lézer-félvezető kölcsönhatáson dolgoztam, majd új kutatásba fogtunk és az amorf szilícium félvezetőkkel kezdtünk foglalkozni, amiből kapcsolóelemeket, memóriaelemeket fejlesztettünk ki. Ebben a fejlesztésben részt vett a British Telecom, a Motorola meg egyéb nagy világcégek. Körülbelül tízéves fejlesztői munka után, 1993-ban kineveztek a másik edinburghi egyetem, a Napier Egyetem professzorává. (John Napier filozófus és matematikus volt, ő fektette le a logaritmus alapjait. Meg is van a családi háza, aköré épült az egyetem. Napier-nek két fő műve volt, egy filozófiai és egy matematikai. A filozófiait mindenki elfelejtette, ez pedig megmaradt).

Miért jöttem vissza? A Napier Egyetemen a fizikai elektronika professzora lettem, több mint száz cikkem jelent meg, megkaptam a DSc-fokozatot, ami a nagydoktorinak felel meg és közben többször hívtak kormányzati szakértőnek. 2005-ben Magyarországról, az NKTH-ból is megkerestek: arra kértek, legyek az ­NKTH nanotechnológiai szakértője - külső szakértő, ilyeneket az NKTH máig alkalmaz. Elhívtak Magyarországra, hogy nézzem meg a Bay Zoltán-intézetet, segítsek elbírálni annak a nagy pályázatnak a sorsát, amelyben a kormány 1,8 milliárd forintot adott a "Bay" miskolci Nanotechnológiai Intézetének alapítására. Összehívtam egy öt főből álló európai szakértői gárdát, és a döntésük nyomán Kaptay György professzor csoportja nyert. Közben többször felajánlották, hogy pályázzam meg a Bay Zoltán Közalapítvány főigazgatói tisztségét. Sokat gondolkoztam rajta, hiszen egyetemi professzor voltam Edinburghban - most is az vagyok, bár csak az időm 25%-ában -, de meg akartam érteni, hogyan működik ez az alapítvány. Megértettem, hogy más modell szerint működik, mint az egyetem meg az Akadémia, és ez tetszett, mert Skóciában is részt vettem a tudomány- és vállalkozásorientációjú szerveződésekben. Húsz szabadalmam van, három vállalatot alapítottam kint, tehát érdekelt, hogy mire juthatunk az innovációval. Itt azt ajánlották, olyan országos hálózat vezetője lehetek, ami épp innovációval foglalkozik. Egy év után elvállaltam a posztot. Nem bántam meg, mert évente 30-40%-kal növekszik az alapítvány K+F tevékenysége, idén meghaladja a 3,1 milliárdot. 

Ahogy mondtam, óriási lehetőséget látok az Európai Unióban. Korábban sokat dolgoztam a magyar-brit kapcsolatok kiépítésén és több mint 300 diák útját segítettem elő, ezért 2006-ban megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is. Most már mindenki kezdi megszokni, mit jelent az Unió. A magyar diák választhat, hogy Debrecenben, Edinburghban vagy Barcelonában tanul, a magyar vállalkozó is eldöntheti, hol indít vállalkozást. Az Európai Unió adta lehetőségekkel élve a Bay Zoltán-intézetben külföldieket is alkalmazunk. A kollégák először azt kérdezték: nem tudtatok magyarokat találni? De ha a magyarok elmehetnek, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a külföldiek idejöhetnek? Így kell működnie az Uniónak. Félre kellene tenni a politikai csatározásokat, a lehetőségekkel kellene törődni, és nem szabadna hagyni, hogy egy szegény réteg leszakadjon. 

Fantasztikus, hogy el lehet menni, világot látni, ami az egyénnek és az országnak is hasznára válik. Azok a magyarok, akik külföldön sikeresek, többnyire megtalálják, hogyan támogathatják Magyarországot.

Az interjút készítette: 
SIMON ÁGNES


Természet Világa, 139. évfolyam, 10. szám, 2008. október
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/