Seremetyevói intermezzó


Szép meleg, napsütéses, június végi szombat, 1970-ben. Moszkvában, a Seremetyevói repülőtéren, kezünkben a beszállókártyával, vártuk, hogy elfoglalhassuk helyünket a hamarosan Budapestre induló menetrendszerinti Malév-járaton. Rigából jöttünk haza, a Biokémikus Világkongresszusról. Ezen a kongreszuson hangzott el Khorana nevezetes bejelentése az első kémiai génszintézisről.

Az átszállásnál heten együtt tettük fel csomagjainkat a mázsára. A Szovjetunióban, ha egy mód volt rá, az embereket igyekeztek csoportokba rendezni. Így a repülőtéri tisztviselők tudatában egy héttagú csoportot jeleníthettünk meg. Ábécé-sorrendben írom a hét nevet: Bruckner Győző (kétszeres Kossuth-díjas akadémikus; ELTE Szerves Kémiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár), Dévényi Tibor (a biológiai tudomány doktora; MTA Enzimológiai Intézet, tudományos főmunkatárs), Farkas Loránd (a kémiai tudomány doktora; akkor Nyugat-Németországban dolgozott), Ötvös László (a kémiai tudomány doktora; MTA Központi Kémiai Kutatóintézet, igazgatóhelyettes), Straub F. Brúnó (kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, az MTA alelnöke; MTA Enzimológiai Intézet, igazgató), Szekerke Mária (a kémiai tudomány kandidátusa; MTA Peptidkémiai Kutatócsoport,tudományos főmunkatárs) és jómagam (Reanal Finomvegyszergyár, Kémia IV. üzem, üzemvezető). Ma már, sajnos, csak ketten vagyunk életben Ötvös Lászlóval.

Várakoztunk és untakoztunk. Kényszeredetten hallgattuk Farkas Lorándot, ki a szokásos hangerővel először amerikai előadókörútját méltatta, majd Zemplén Géza dicséretébe kezdett.

- Győző bácsi, meggyőződtem róla, hogy Géza bácsi kiváló fizikokémikusis volt - harsogta Bruckner Győző felé.

- Lórikám, Géza bácsinak fogalma nem volt a fizikokémiáról, de még a sztereokémiáról sem. Müller Sándor volt a Zemplén-könyv egyik bírálója. Olvastam Géza bácsi levelét, amelyben reflektált Müller könyvbírálatára. Szó szerint ez állt a levélben: "Ha maga hisza szénatom tetraéderes vegyérték-orientációjában, akkor ugyanolyan sarlatán, mint a többi zsidó" - hűtötte le imígyen Bruckner Győző Farkas Loránd lelkesedését. Egyszer csak a hangosan beszélőből nevünket hallottuk, szép sorjában mind a hét nevet. Alig hittük el, de már jöttek is értünk. Egyenruhásemberek erőteljes karmozdulatokkal adták tudtunkra, hogy azonnal el kell hagynunk a "senkiföldjét". Nem volt más választásunk, engedelmeskedtünk. Kivéve Farkas Lorándot, ki, akárcsak egy játékától megfosztott akaratos kisgyermek, toporzékolni és ordítani kezdett.

- Nem megyek ki! Győző bácsi, ne menj ki! Brúnó, ne menj ki! Gyere, harcoljuk! Képzeld, benne lesz a fényképed a The New York Times-ban, ahogy verekszel a Seremetyevói repülőtéren!

- Na, pont erre volna szükségem - jegyezte meg halkan Straub Brúnó, ahogy kifelé sétáltunk. Farkas Loránd egy darabig még hangoskodott, majd kényszeredetten utánunk somfordált.

Azután elvették beszállókártyáinkat, példátlan gyorsasággal visszakaptuk csomagjainkat, és közölték velünk, hogy csak a másnapi Malév-géppel térhetünk haza. Kiderült, hogy a repülőn soron kívül helyet kellett biztosítani egy héttagú szakácsdelegációnak, mely Sághy Vilmos miniszterhelyettes elvtárs vezetésével a Tbilisziben rendezett gasztronómiai napokon vett részt. A repülőtéri tisztviselők számára a két héttagú "csoport" cseréje tűnhetett a legegyszerűbb megoldásnak. Azt nem tudhatták, hogy az eltávolítottak között van a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, s gyanítom, ha tudják is, a miniszterhelyettes elvtárs szemükben fontosabb embernek számított. Hamarosan egy hatalmas termetű emberbe botlottunk, aki egy társaságot búcsúztatott.

- Szervusz, Gyuri - üdvözölte Straub Brúnó és Bruckner Győző a hórihorgas embert. Osztrovszki György akadémikus volt, a magyar KGST-delegáció vezetője Moszkvában. Straub elmesélte, mi történt velünk. Osztrovszki őszinte igyekezettel segíteni próbált. Széles léptekkel szelte a hosszú folyosókat, Malévtól Aeroflotig irodáról irodára járt, és mi reménykedve követtük őt útjain, hátha a KGST-fődelegátus megoldja problémánkat. A MALÉV moszkvai képviselőjének hűlt helyét találtuk. Irodája zárva volt, az esemény hírére sürgősen kereket oldott. Osztrovszki kevés értelmet sugárzó tekintete egyre gondterheltebb lett. A vörös homlokát elborító, szaporán növekvő verejtékcseppek apró patakocskákká egyesülve végigfolytak ráncoktól barázdált széles arcán. A túlzott izzadást a meleg semmiképp nem indokolta, így halkan megkérdeztem Straub Brúnót:

- Professzor úr, Osztrovszkinál mi ez a már-már patológiás izzadás?

- Ne törődjön vele, nála ez a gondolkodás jele - hangzott a lakonikus válasz. Hiába volt hát Osztrovszki őszinte segíteni akarása, hamarosan kiderült, további 24 órás moszkvai tartózkodásra ítéltettünk. Autóbuszon elszállítottak egy meglehetősen távoli szállodába. Osztrovszk ifelajánlotta, hogy másnap reggel eljön, és az akadémikusokat meg Szekerke Marikát elviszi Moszkva környéki dácsájába, hogy ott kellemesen eltölthessék a vasárnap délelőttöt.

A szállodában további megpróbáltatások vártak ránk. A légitársaság hibájából rekedtünk Moszkvában, így természetesnek véltük, hogy a társaság fizeti a hotelunkat. A recepciós hölgy azonban nem fogadta el érvelésünket, ragaszkodott hozzá, hogy fizessünk, különben nem ad szobát. Fizetni már csak azért sem tudtunk volna, mert abban az időben mindenki éppen annyi szállásköltséget és napidíjat kapott, amennyi az előre megállapított időtartamra elegendő volt. Straub Brúnó legalább félórás, türelmes, oroszul folytatott győzködése eredményeképpen a hölgy végül is nagy nehezen megadta magát, és kiutalt számunkra négy szobát. Straub Dévényivel, Bruckner Farkassal, Ötvös velem osztozott egy-egy szobán, míg a negyedik szobába Szekerke Marika került. Közben a bennünk felgyülemlett feszültséget enyhítendő a hazavitelre szánt konyakos üvegeknek alaposan a fenekére néztünk. Öreg este lett, mire mindannyian elrendeződtünk. Straub kijőve a tus alól, pizsamába bújva elégedetten nyújtózott egyet, majd így szólt Dévényihez:

- Idefigyeljen Tibor, letusoltam, tiszta vagyok, más ember lett belőlem- majd kis szünetet tartva hozzátette -, de ennek se tetszik. Szobatársam még be akart menni a városba, de nem találta meg a metróállomást, így hamarosan visszajött.

- Tudja, Ötvös, ha maga tegnap nem iszik annyi konyakot, biztosan észreveszi a metróállomás öles betűit itt a sarkon - nevetett másnapa reggelinél Straub, amikor hallott Ötvös előző esti sétájáról. Engem a Medimpex utaztatott, így maradt annyi pénzem, amiből fedezni tudtam mindannyiunk reggelijét. Straub bevallotta, hogy neki is volt még pénze, így annak ellenére, hogy előző nap elintézte ingyen lakhatásunkat, kifizette a hotelt.

Osztrovszki ígéretéhez híven eljött és elvitte nagyjainkat a dácsájába. Hogy mi, kiknek ebben a megtiszteltetésben nem volt részünk,mit csináltunk a repülőgép indulásáig, már nem emlékszem.

Ferihegyen időben landolt velünk a gép. A vámnál várakozva Farkas Loránd mellé kerültem. Ő nagy hangon előadásba kezdett azokról a "felelőtlen emberekről", kik a repülőtereken összecserélik kofferjaikat,mert nem tesznek névjegykártyát csomagjaikra.

- Lóri! - hallottuk egyszerre csak Straub Brúnó érces baritonját mögöttünk. - Nézd csak meg a bőröndödet!

- Köszönöm, Brúnó, igazán aranyos vagy! - harsogta Farkas Loránd, majd pironkodva elindult a kofferrel, melyet addig cipelt, s melyen jól olvashatóan egy idegen névjegy díszelgett, hogy a szerteszét heverő csomagok között megkeresse a sajátját.
 

TOMASZ JENŐ


Természet Világa, 138. évfolyam, 10. szám, 2007. október
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/