Ezotéria?!



Néhány hónapja egy nagyon ismert népszerűsítő társaság jóvoltából következett be, amire a legkevésbé számítottam: az előadó 685 fős hallgatóságra tervezett "nyílt" egyetemi előadásban, irodalomelméleti köntösben fejtegette az ezotéria téziseit. Az előadás után két néző is kifejezte maradéktalan csodálatát ("az elmúlt negyven év legjobb előadása volt").

Ilyen előadást ezen a fórumon és ebben a félévben már másodszor lehetett hallani, televízión látni, újságban olvasni. Mi például számos csillagászati bemutatót tartunk: ám félő, hogy hiába a jóindulatú figyelmeztetés - "nem, asszonyom, az asztrológia csak buta mese" -, még ha jól megokoljuk is állításainkat, mit sem érünk, amíg a tudományos élet egy kisebb, ám meghatározó része ilyen hatékonyan terjeszti az ezotéria tanait.
Ma már az allergológust is arról kérdezik (hasonlóan komoly, garantáltan ezotériamentes előadáson), hogy van-e az allergiának típustól függő (fű-, virágpor-, macskaszőr-, ezotériaallergiák) hullámhossza. Máshol olvasok egy elemzést, hogy a horoszkóp rosszindulatú és gonosz dolog, ezért mindenki kerülje a horoszkópot, de ne menjen a Föld káros sugárzási hálójának a közelébe sem. Lassan teljes a fölfordulás.

Mit lehet itt tenni?!
Úgy tűnik, a szokásos horoszkópos-ufós előadásokkal már nem megyünk sokra. Látható, hogy itt nem "áltudományok", hanem egységes(nek tetszelgő), szellemet és érzékeket bódító, nem egyszer kifejezetten gonosz világkép minden oldalról való betörésével állunk szemben. Ez világszerte megfigyelhető folyamat, miközben helyi sajátosságként jelentkezik a világképek történelmileg kialakult válsága: nálunk és környékünkön az elmúlt évek minden téren kötelező materializmusa súlyos hiányérzetet alakított ki, hogy végül az ember "lelki mozgásterében" létrejött üresség bő termőtalaja legyen a homályos transzcendens képzelgéseknek.

Világos tehát, hogy egységes világnézetet kell adni, mégpedig elsősorban azokon a pontokon jól kidolgozva, ahol az ezotéria "elkenésekkel" oldalaz. Az ezotéria kézenfekvően támadható felülete annak irracionalitása. De nem adhatunk pusztán leíró racionális világképet, mert éppen ekkor véleményezés nélkül lépjük át az ezotéria gyomnövényei által legcsúnyábban fölvert parcellákat. Ezért elsősorban azt kellene bemutatni, hogy az ember hogyan gondolkodik, hogy emberi természetének teljesen megfelel a mai tudomány, s hogy egyáltalán nem felel meg az ezotéria ismeretelmélete.
Az ezotéria sunyi állítása, hogy a világ se nem rossz, se nem jó. Ha természettudományos alapon hatékonyan akarunk az ezotéria ellen föllépni, föl kell vállalni, hogy ennek az alapállásnak a hazug voltára is rámutatunk. Világunk minőségét magunk alakítjuk. Éppen a technika és az erkölcs fejlődése között nyíló olló teszi a tudomány néhány eredményét fenyegető veszéllyé, pedig megfelelő felhasználással "csodálatos" körülményeket alakíthatnánk ki magunknak; s ha a rosszabbat választjuk, arról egyedül mi tehetünk. A közös emberi felelősség azonban nem váltható ki azokkal az individuális, öncélú fejlesztő gyakorlatokkal, amelyeket az ezotéria kínál.

Jellemző tendencia, hogy az ész mára elbizonytalanodott saját képességeiben. A szkeptikus filozófiák újpozitivista újjáéledése a XX. század elején, közepén ("nem tudhatunk semmi biztosat") hamar a kiinduló állítás önellentmondásaiba botlott (honnan tudjuk biztosan, hogy semmit nem tudunk biztosan). Azonban ennek a korszaknak az emléke máig érezhető eleme maradt a közgondolkodásnak, amit a világ bonyolultabbá és veszélyesebbé válása elősegített. Az ezotéria ebbe a tézisbe kapaszkodva már egyáltalán nem tart igényt arra, hogy teljesen megismerhető, megokolható legyen, sőt teljesen megalapozatlan hipotézisekre ("a világ csak egy istenség háborgása") messzemenő következtetéseket épít (lélekvándorlás stb.). Vissza kell adni az észnek a hitét saját képességeiben, hogy az igaz és hamis állítások szembeállításakor ne lehessen a puszta vélekedés szintjén mindkét állítást elfogadni.

Arra lehetne biztatni az embereket, hogy vállalják fel a világképükkel való szembesülést a "szellem napvilágánál". Meg lehet próbálni a vizsgálandó világképpel szemben "ellenhipotézist" állítani, és a levonható következtetéseket "versenyeztetni". Csak egy tétova kísérlet: az ezotéria szerint "a világ maga az istenség, vagy egy istenség kipárolgása, háborgása (emanációja)", továbbá "a világ lényegében tekintve változatlan". (Ezért az ezotériában megszűnik a határ a "teológia" és a tudomány között - végső soron ez lehet az oka annak, hogy tudományos tételekkel egyszerűen nem lehet egy ezoterikust felvilágosítani.)

Ha e két állítással például az európai kultúra évezredekig elfogadott alapállításait állítjuk szembe: "a világ nem isten", továbbá "a világ határozottan állíthatóan keletkezett, azóta pedig fejlődik valahová", talán részleges sikert remélhetünk. Miért mondanánk a tökéletlen világra, hogy az maga az istenség, miközben az "ellenhipotézis" szerint lehetséges, hogy a világ egyszerűen "a világ", minden homályos transzcendencia nélkül? Másrészt a világ épp leglényegesebb tulajdonságaiban nem állandó. Az univerzum tágul, a rendezetlenség folyamatosan növekszik (termodinamika II. főtétele), és bár a világ kezdetének és további sorsának problémája még itt-ott kidolgozatlan, mégis "minden jel" arra utal, hogy a világ egyszer valóban keletkezett valahogy, azóta pedig jól láthatóan fejlődik is. Az eredmény, hogy az ellenhipotézissel szemben az ezotéria - a világ lényegi felépítését tekintve - elvethető.

Bár a szabó az iménti példában a szabókrétánál (=csillagászatközelben) maradt, azért hozzá kell tenni, hogy az ilyen szembesítés nem föltétlenül a természettudományos területen a leghatékonyabb. Egyszerűen azért, mert az emberkép, az erkölcs, az esztétika stb. területén jóval több ésszel megvizsgálható állítást ad akár az ezotéria, akár a vizsgált "ellenhipotézis". Ezekben a kérdésekben a legkevésbé sem vagyok szakértő, de azért úgy gondolom (remélem?, meggyőződésem?), hogy az ezotéria itt sem sokáig állna a helyzet magaslatán.

Azért egy mondatot erről az emberképről. Az ember lényeges tulajdonsága, a derű a legnehezebb helyzetekben is az ember része marad (ki-ki személyes élményeiben kutakodhat). Erről az "ontológiai derűről" (Esterházy Péter szavával) az ezotéria semmit sem tud mondani, ami számomra minden egyébtől eltekintve is fölötte gyanús!

Az sem véletlen, hogy a jelen gondolatokat kiváltó ezoterikus előadásokat éppen az esztétika területén hallottuk, az ezotérikusok otthonosan tudnak mozogni ezekben a "lelkibb természetű" témákban is. Ezért is fontos lenne, hogy a humán témakörök értőit próbáljuk meg megnyerni az ezotéria elleni felvilágosító munka számára, ki-ki akár csak az ismerősei között keresgetve. Ha elég sokszor elmondjuk, ha sikerül közben a jó tudományos képhez jó emberképet is adni, talán még megfékezhető az ezotéria további burjánzása.

Szabó M. Gyula