A király meztelen

Füstöss László



Ennyit kellett csak egy gyereknek odakiáltania, hogy az emberek felszabadultan nevetni kezdjenek és elkergessék a csaló takácsokat. A magukat takácsnak kiadó szélhámosok ott követték el a hibát, hogy nem számítottak beavatatlan nézőre. Ők mindenki tudtára adták, hogy a kelmét csak a becsületesek láthatják. Egy gyerekkel azonban előfordulhat, hogy meggondolatlan. A történet szempontjából közömbös, hogy az ügyeskedők értettek-e a közönséges anyagok szövéséhez, vagy csak az üres szövőszék körül tudtak sürgölődni. Manapság még erre a sürgölődésre sem lenne szükség, hiszen akinek szövőgépe van és szemmel láthatóan nem kínai, az csak különleges anyagot állíthat elő. Tulajdonképpen eszköz sem kellene, elég lenne egy német szabadalom a textilipar területéről, továbbá néhány szakembernek látszó személy ajánlása. Ha ezen felül a mesterek hazafisága köztudott volna, minden apa maga fojtaná gyermekébe az értetlenkedő felkiáltást.

Pedig egyre inkább igény van a józan eszüket használókra, a fenyegetésektől nem hátrálókra, akik odakiáltják: A király meztelen! Holott a királyok manapság jól öltözöttek, de éppoly könnyen becsaphatók, mint az istenadta nép. Amely nép még inkább rászedhető, mint régen, amikor az alapvető mesterségekről a legtöbb embernek volt valami használható fogalma. Vigaszul szolgálhat, hogy információs társadalomban élünk, így alig néhány órával az után, hogy elzárták a Barátság kőolajvezetéket, valamelyik televíziós csatorna máris az alternatív energiák nagy álmodójához fordult tanácsért. Ő a tőle megszokott halk szavú magabiztossággal ajánlotta a vákuumenergiát, az átmenet jelképeként pedig találmányát, a vákuumlegyet, azaz közönséges házi legyet, amely légüres térben repülni képes. A riporter, nem lévén szakértő sem energiában, sem légyben, megköszönte a tanítást.

A tudományos igényű tájékoztatás helyzete akkor sem más, amikor folyik az olaj a Barátságban. Az áltudományok magabiztossága elsősorban az egészségünkkel kapcsolatban lenyűgöző. De az aggasztó jeleket az élettelen természettudományok és a mérnöki alkotások területén is megtaláljuk.
A nemzetközi (ami legtöbbször amerikait jelent) tudományos közvélemény szerint az áltudományokon (pseudo science) kívül van patologikus meg hulladék- (junk) tudomány is. A patologikus tudomány fogalmát a Nobel-díjas Langmuir vezette be 1953-ban az olyan kutatásra, amely nem működik, amelyet a területen dolgozó kutatók többsége hamisnak ítélt. Patologikus tudománynak az olyan dolgok tudományát nevezte, amelyek nem úgy vannak, vagy úgy nincsenek. A patologikus tudomány jellemző területei az N-sugarak, a polivíz, a homeopátia és a hideg fúzió.

A nem-tudományok jellegzetes megnyilvánulásai a különböző jóslások. A csillagjóslás ugyan egy Keplert tartott életben a tudomány számára, de mégis inkább ezotéria, mintsem áltudomány, hasonlóan a tenyérjósláshoz és a meteorológiai távprognózishoz.

A hulladéktudomány fogalma még húszéves sincs, és elsősorban a politikai, jogi viták során merült fel olyan tudományos adatok, kutatások és elemzések jellemzésére, amelyek politikai, vallási vagy pénzügyi motívumoktól irányítva készültek. Különböző lobbik és ellenlobbik konferenciák tömegét szervezik, kiadványokat állítanak össze, a média minden ágát elborítják tudományosnak tűnő érvekkel és jóslatokkal olyan ügyekben, mint a globális felmelegedés elbagatellizálása, az atomreaktorok építésével járó veszélyek apokaliptikus ábrázolása vagy a passzív dohányzás ártalmatlanságának tudományos igényű alátámasztása (ez utóbbiról lehet tudni, hogy a Philip Mor-ris százezer dollárt fizetett a kampányért). A hulladéktudomány jellemzője a világosan kitűzött cél érdekében végzett kompiláció, kutatási adatok és eljárások önkényes felhasználása a kitűzött - nem tudományos - cél elérése érdekében. A sok pénz és a hatalmi játszmák keltette hangzavarban nehéz tájékozódni, hiszen az ellenfelek egymás állításait kölcsönösen hulladék tudományként jellemzik, a vonatkozó irodalom pedig beláthatatlanul hatalmas.

Áltudománynak csak azt nevezem, ami utánozza a normál, akadémikus tudományt, miközben hevesen bírálja. Megtartja például a fizika hagyományos struktúráját, csupán egyes axiómáit vonja kétségbe, mondjuk az energiamegmaradás általános törvényét, és állítja, hogy képes örökmozgókat előállítani.

Egy-egy áltudományos iskola azért van különösen nehéz helyzetben, mert a normál tudomány működtetése sem könnyű mesterség, de a beépített hibákkal együtt megoldhatatlan feladat. Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ismeri az igazságot - olvashatjuk Esterházy Péternél Még ennél is nehezebb, ha az érdekelt többség ismeri az igazságot!

Minden szűkítés ellenére az áltudomány hatalmas birodalom, elég, ha csak a kuruzslók tömegére vagy az antigravitációs energiakicsatolókra gondolunk. Újabban a feltalálók is természettudományos halandzsára hagyatkoznak egy-egy szabadalmi igénypont megfogalmazásánál, tehát őket sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Az áltudósnak nem a normál tudomány a közönsége. A nagyközönséget sem megtanítani, hanem meggyőzni akarja arról, hogy érdemes őt támogatni, mert az energiagondok megoldódnak, a rákbetegek meggyógyulnak, világunk lakható lesz.

A tudománytörténet mintájára létezik áltudomány-történet, aminek legfontosabb tanulsága, hogy az áltudomány éppen úgy megmaradó valami, mint mondjuk az energia. Bármennyire meghökkenünk alkalmanként egyes áltudományos kijelentések magabiztosságán és képtelenségén, arra nem számíthatunk, hogy egyszer mindez elmúlik és győz a természettudományos igazság. Az áltudomány a közönségesnél erőteljesebb ütemben fejlődik, hiszen terebélyesedését nem gátolják a tények.

Egy igazi áltudós nemcsak hiszi, hanem tudja, sőt hirdeti, hogy igaza van. Az nem lehet cselekvésünk indoka, hogy hitében megingassuk. Azt, hogy érdemes-e egy áltudóssal foglalkozni, kizárólag társadalmi veszélyessége döntheti el. Amennyiben várható, hogy számottevő gazdasági kárt okozhat, vagy a szürkeállomány maradandó veszélyeztetésére készül, meg kell kísérelni a leleplezést.

A tudomány eredményei lenyűgözők, félelemkeltők és lényegüket tekintve hozzáférhetetlenek. Száz évvel ezelőtt az ismeretterjesztés képes volt a kor színvonalának megfelelő tudományos világkép felvázolására. Manapság meg tud fogalmazni konkrét kérdéseket, az megtalálhatja azokra a választ, de a világkép kialakításához kevés a rendelkezésre álló 80-90 év.

A Mindentudás Egyeteme címével együtt jó példa az ismeretterjesztés erényeire és korlátaira; az egyes tudományterületekre összpontosító előadások megadják a továbblépéshez ajánlott irodalmat, amely mentén összejöhetne mindentudásunk, ha bírhatnánk szusszal.

A tudomány interdiszciplinaritása (majdnem olyan szép szó, mint az empi-riokriticizmus) alig enyhít valamit az elkerülhetetlen specializáció következményein. A kémia vagy fizika már nem egy-egy tudományterületet jelöl, hanem önálló szakmák bonyolult rendszerét, ahol pl. az optikai vékonyrétegekkel foglalkozó kutató nyugodt lelkiismerettel felejthette el azt a keveset, amit egyetemi évei alatt a részecskefizikáról tanult. Az ismeretterjesztő irodalom legsikeresebb része épp a szakmabeliekhez szól, akiknek nem a nyelvet, csak a nyelvjárást kell elmagyarázni.
A tudomány egészének érdeke, hogy szót értsen a társadalommal, az egyes kutatóknak azonban nem. Az ismeretterjesztés nehéz mesterség, ugyanakkor eredményes művelése nem növeli elkövetőjének impakt faktorát. Sőt, mértékadó körök sokszor a tudományos ambíció csökkenését látják benne.

A törvények és rendeletek között kevesen igazodnak el, ami sok bosszúság forrása. A szerződések apró betűs részei mindig tartalmaznak meglepetést; szerencsére ritkán kell szembesülnünk aláírásunk minden lehetséges következményével. A tudomány eredményeinek ismerete is hasznos lehetne, és erre is megvan a lehetőség, de ahogy jogszabályokat böngészni fárasztó, a színvonalas tudományos ismeretterjesztéssel megismerkedni ugyancsak időigényes.

Még kényesebb kérdés a tudományos ismeretterjesztésnek egy speciális formája, az áltudományokkal szembeni fellépés. Ebben az esetben nem csupán az elismerés elmaradása fenyeget, hanem az ellenérdekeltek ellenféllé válása, esetleg perek, amelyek várható maximális haszna zéró. És még az sincs kizárva, hogy aki felveszi a kesztyűt a tudomány érdekében, fellépésével ő teremt reklámot a kárhoztatott tannak.

Ha az áltudományos tanok hirdetésének vagy reklámozásának van társadalmi veszélyessége, akkor ezt éppúgy kellene hivatalból üldözni, mint a kútmérgezést, élelmiszerhamisítást, de legalább úgy, mint a csalást.

Kényes kérdés ez, mert az áltudományos eredmények igen változatosak, sokszor semmilyen gyakorlati következménynyel nem járnak, máskor kideríthetetlen a károkozó mozzanat, vagy esetleg elmaradt haszonról van szó. Ez utóbbi a helyzet a kuruzslók tevékenységénél, amikor a beteget elvonják a normál orvosi kezeléstől, és az egészség - súlyosabb esetben az élet - az elmaradt haszon.
 


Természet Világa, 138. évfolyam, 6. szám, 2007. június
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/