Egy átalakított kistáj változó halfaunája
WILHELM SÁNDOR


Érmellék Románia északnyugati részén található, amelyet északon a Kraszna, délen a Berettyó völgye határol. Keleten a Szalacs-székelyhídi-dombvidék keretezi, északnyugaton a Nyírség homokbuckái nyúlnak be a területre, míg délnyugaton szinte észrevétlenül belesimul a Nagy-Sárrétbe.

A névadó Ér folyócska a földtörténeti ókorban, a Herciniai-hegyrendszer süllyedése idején létrejött ÉK-DNy irányú törésvonal árkában alakult ki. Az elsüllyedt hegyvonulat helyét a Pannon-tenger foglalta el, s az évmilliók során vastag, helyenként több száz méter vastagságú üledékkel borította. A földtörténeti újkorban a terület keleti peremén felgyűrődtek az Erdélyi-középhegység északi tömbjei, a Meszes és a Bükk. Ezek nyugati lejtőiről a negyedkor interglaciális időszakaiban kialakult ősfolyók, a Szamos és Kraszna ősei nagy mennyiségű hordalékot szállítottak a vidékre, sőt még az ős-Tisza is erre kalandozott, s ide rakta le az üledéket. A Bodrogköz süllyedése aztán északra térítette a Tiszát, a Szatmár-Beregi-síkság süllyedése meg a Szamos folyását terelte új mederbe. Utoljára a Kraszna lett hűtlen a tájhoz, s az Ecsedi-láp medencéje felé fordult.

Az egyenetlen vastagságú törmelékhalmok között csak a kis vízhozamú Ér maradt meg, amely a csekély esésű területen alig tudott saját medret vájni magának, s a lerakott törmelékhalmok között lustán kanyarogva elfoglalta a hajdani nagy folyók medrét, és holtágak, morotvák, lápok, mocsarak kusza szövevényét alakította ki. A magasabb területek, szigetek, porongok szárazon maradtak, s csak a tavaszi áradások idején kerültek víz alá.

Növényekkel sűrűn benőtt, csodálatos szépségű vízi világ jött itt létre, amely szivacsként itta magába, s tartotta vissza az Ér vizét, s csak lassan szivárogtatta az Érmelléket délnyugaton határoló Nagy-Sárrét mocsárrengetege felé. Nagyobb hóolvadások idején a Kraszna még át-átcsapott régi medrébe felfrissíteni az Ér mocsarainak állott, oxigénszegény vizét.

A vidék növényvilága rendkívül változatos volt. Sűrű nádasok, sásosok, gyékényesek váltakoztak nyílt vízfelületekkel, köztük a kolokán éles levelű töveit ringatta a víz, sulyom érlelte tüskés termését, a tavirózsa és a vízitök nagy kerek levelei közül csodálatos fehér és sárga virágaik emelkedtek büszkén a víztükör fölé. A vízben a rovarfogó rence, helyenként pedig a ritka aldrovanda apró csapdái várták a zsákmányt.

A pangó, vagy lassan folydogáló víztömeg, a gazdag növényzet ideális élőhelyet biztosított számos stagnofil, sőt limnofil halfaj számára. Termetes pontyok, tányérnyi méretű keszegek, kárászok, feketészöld compók (cigányhalak, ahogy errefelé nevezték őket) bóklásztak a nádtorzsák tövében, s a nádszálak közül méteres csukák leselkedtek rájuk. A régi folyómedrek kanyarulataiban visszamaradt gübbenőkben meg jókora harcsák rejtőzködtek a halászok nagy örömére.

 Mert a legrégibb időktől fogva kedvelt foglalkozása volt ám a halászat az itt élő népeknek. Bizonyítják ezt a Székelyhíd határában, az Ökörvár nevű szigeten feltárt bronzkori településen talált jókora bronzhorgok, agyagból égetett hálónehezékek, no meg az a sok-sok pénzérme nagyságú halpikkely, amit a hajdani lakosok szemétdombjain találtak a kutatók. De bizonyítja ezt az a sok és sokféle halászeszköz, amelyeket a közelmúltban még használtak az érmelléki halászok, s amelyeket egy Székelyhídon általam létrehozott múzeumban, a Népi Halászat és Vadfogás Múzeumában sikerült összegyűjtenem.

Külön meg kell emlékeznem a réti csíkról, erről a hüvelykujjnyi vastagságú, kígyószerű halról, amely irdatlan tömegekben élt az érmelléki mocsarakban, olyannyira, hogy fogásával a halászok egy külön csoportja, a csíkászok foglalkoztak. A kifogott csíkokat nagy dézsákban szállították a közeli városok piacaira, de helyben is fogyasztották, mert közkedvelt eledel volt a káposztás csík, amire jól csúszott ám az Érmellék híres bora, a bakator. Az apróbb halakkal a kutya se törődött, pedig olyan értékek voltak köztük, mint a nemzetközi Vörös Könyves lápi póc, vagy az alig ismert biológiájú kurta baing, a nagyra növő balin törpe rokona.

A lápi póc a Vörös Könyv listáján is szerepel

Az édeni szépségű táj nem kerülhette el szomorú sorsát. A Nagy-Sárrét lecsapolásával szinte egy időben, 1859-ben hozzákezdtek az Ér völgye kanalizálásához is, de a munkálatok hamar abbamaradtak, s az 1867-es kiegyezés után is csak Bihar-diószegig haladtak előre. Az első komolyabb károsodás a két világháború között következett be, amikor a területet megkaparintó román állam a határral párhuzamosan kiépített egy védelmi vonalat, s ehhez az Ér völgyét használta fel. A kiásott csatorna, a Tankárok (a mai napig ezen a néven emlegetik a környékbeliek a levezető csatornát) partjait megrakták vasbeton bunkerekkel, de a környező mocsaras területeket érintetlenül hagyták. Azután az 1968-1970-es években ezeket is tönkre tették, amikor a 90 km hosszú, részben a Tankárok medrének felhasználásával elkészítették a főcsatornát, s az ebbe torkolló több mint 700 km hosszú levezető csatornarendszer segítségével az egész területet (mintegy 65 000 hektárt) ármentesítették. Írmagja sem maradt a hajdani csodás mocsárvilágnak.

Már a lecsapolási munkálatok előtt elkezdett átalakulni a terület halfaunája, errefelé is elterjedt ugyanis egy sor tájidegen, messze földről Európába telepített halfaj, mint a délkelet-ázsiai eredetű ezüstkárász, az észak-amerikai törpeharcsa és naphal, valamint a távol-keleti származású gyöngyös razbóra. Az ezüstkárász gynogenetikus szaporodási módja oly mértékben segítette a faj elterjedését, hogy sikeresen kiszorította őshonos rokonát, a széles kárászt, így ezt ma már nem is találjuk meg a területen. A többiek, egyrészt mint ikrapusztítók, másrészt mint a hazai fajok táplálékkonkurensei, szintén hozzájárulnak a halállomány csökkenéséhez.

Az új fajok betelepedése napjainkban is folytatódik. 1997-ben találtam meg először az Érben a fekete törpeharcsát, s írtam le mint Románia számára új halfajt. Ez, akárcsak testvérfaja, a közönséges törpeharcsa, szintén észak-amerikai származású, s ezt is meggondolatlan telepítők hozták be Nyugat-Európába, majd Magyarországra, ahonnan Romániába is bevándorolt. Az Érben először 2005-ben felbukkant tarka géb viszont a Fekete-tenger partvidékéről indult hódító útjára, s a Duna és mellékfolyói közvetítésével jutott el hozzánk.

Halászeszközök a Népi Halászat és Vadfogás Múzeumának kiállításán

A csatornázás nemcsak a táj képét változtatta meg alapjaiban, hanem vízrajzi és ökológiai viszonyait is, ami természetesen a halállományra is kihatással volt. Az ásott mederben felgyorsult a víz folyása, s ez már a reofil halfajoknak kedvezett. Olyan új fajok jelentek meg a területen, mint a domolykó, és kisebb testvére, a nyúldomolykó, de a Tasnád környéki Keket és Szántó patakokban a homoki küllőt, s a kövicsíkot is megtaláltam. Nagyon megritkult viszont jó néhány állóvizet kedvelő halfaj állománya, mint amilyen a veresszárnyú keszeg, dévér, karikakeszeg, kurta baing. Eltűnt a compó, s a lesőharcsa, de a hajdan oly bőséges réticsíkállományból is alig maradt mutatóba imitt-amott néhány példány. Érdekesen alakult a durbincsfajok sorsa: míg a lecsapolás előtt a stagnofil vágódurbincs volt a terület jellemző faja, a lecsapolás után átvette a helyét a reofil széles durbincs.

A lecsapolási munkálatok alatt a természetvédelmi szempontból különösen értékes lápi póc sorsát követtem nyomon a legnagyobb szorongással. Hosszú ideig futottam versenyt a vízügyi hatóságokkal; amíg sikerült felfedeztem egy új lelőhelyét, ők elpusztítottak egyet a már ismertek közül. Végül mégiscsak a póchal győzött, mert ha csak néhány helyen is, de sikerült túlélnie a nagy természetrombolást.

Varsák és tapogatók a kiállításon

Nagy örömömre egyre gyakrabban, s mind határozottabban hallatják hangjukat a természetvédők, egyre többször vetődik fel különböző fórumokon az Érmellék részleges visszamocsarasításának terve. Szeretném még megérni, hogy nyomon követhessem az ősi mocsári halfajok fokozatos visszatelepedését erre a szívemnek oly kedves vidékre.


Természet Világa, 138. évfolyam, 6. szám, 2007. június
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/