Egy elméleti fizikus vándorútja Budapesttől Bostonig
Beszélgetés Tisza László professzorral

Harmadik rész1


V. Inasévek Landaunál

Tisza László: Ede ötlete az volt, hogy Landau csoportjában kellene dolgoznom az Ukrán Fizikai-Műszaki Intézetben (UFTI, Ukrainszkij Fiziko-Tehnicseszkij Insztitut), Harkovban. Lev Davidovics Landaunak - mind kutatásainak, mind oktatási módszerének köszönhetően - óriási reputációja volt. Mégsem rohanták le, mert azok, akiket meg szeretett volna szerezni, például Weisskopf vagy Placzek, szívesen meglátogatták, de nem akartak az elnyomó rezsimben állást vállalni és más lehetőségük is volt.

Frenkel Andor: Hogyan ismerkedett meg Teller Landauval?

T.: Landau 1929-1930-ban járt Nyugaton. Nem jött Lipcsébe az én ott-tartózkodásom alatt, de a szabad elektronok diamágnességéről szóló dolgozatának kézirata kézről kézre járt és nagy érdeklődést keltett. Van Vleck és Teller publikálta a megjegyzéseit is. Nagyszerű cikk.
Azt hiszem, Teller Koppenhágában találkozott Landauval, és ott hívta fel rám a figyelmét. A beszélgetés első eredménye az volt, hogy meghívtak egy kicsi, de rangos elméleti konferenciára az UFTI-ba, 1934 májusában. A konferencia rangját Niels Bohr adta meg. Az összejövetelen francia és brit elméleti fizikusok is részt vettek. Az előadásoknak két vezérmotívuma volt: a Dirac-féle elektronelmélet továbbfejlesztése az új  párkeltési kísérletek leírására (például két fénykvantumból egy elektron-pozitron pár keletkezhet) és a kozmikus sugárzási záporok sokszoros  ütközésekként való értelmezése.

Említésre méltó, hogy a konferencia idején az általános politikai légkör a lehető legkedvezőbb volt. Jó termés ígérkezett, amely véget vethetett hosszú évek mezőgazdasági krízisének, és a rendszer hívei optimistán tekintettek a jövőbe. Ezek a várakozások részben teljesültek. Nemcsak a kenyérhiányt számolták fel, hanem a Gasztronóm üzletlánc élelmiszerboltjaiban az ínyencségekhez is könnyen hozzá lehetett jutni. A politikai elnyomás várt enyhülése azonban nem következett be, sőt a helyzet, amint majd elmondom, a rossznál is rosszabbra fordult.

Az általánosan eluralkodó eufória közepette elmondtam Landaunak, hogy a csoportjában szeretnék dolgozni, és ő, minden formalitást mellőzve, rábólintott. A megállapodást az intézet ideiglenes igazgatója, Gej hagyta jóvá. Gej töltötte ki az intervallumot a tudósok kedvenc igazgatója, a kiváló fizikus Lepunszkij és a párt által odaültetett Davidovics között. Amikor 1935 januárjában az UFTI-ba kerültem, már Davidovics volt az igazgató, és egész harkovi tartózkodásom alatt ő ült a direktori székben. Ennek megfelelően két különböző történetet kell elmesélnem. Az UFTI-ban szerzett kedvező szakmai tapasztalattal kezdem, utána pedig az egyre rosszabbodó politikai hátteret elemzem.

A Fizikai-Műszaki Intézet bejáratánál, 1937 telén

F.: A magyar jobboldali kormány kiengedte állampolgárait a kommunista Szovjetunióba?

T.: Ez valóban meglepő, de a nemzetközi kapcsolatok nem tükrözték az itthoni kommunistaellenességet. Magyar mérnökök dolgoztak kint az ötéves terv megvalósításán. Szívesen fogadták őket a német, angol és amerikai mérnökökkel és tudósokkal együtt, s mindannyian megkülönböztetett bánásmódban részesültek. A hazai munkanélküliség miatt Keletre távozó állampolgárainak védelme jelentős szerepet játszathatott abban, hogy Magyarország akkortájt elismerte a Szovjetuniót. Budapesten még nem volt szovjet konzulátus, a vízumért Bécsbe kellett mennem.

F.: Milyen fizikai kutatások  folytak  az UFTI-ban?

T.: Subnyikov, Lazarev és Kikoin vezette az alacsony hőmérsékletek fizikájával foglalkozó kísérleti csoportot. Egy másik ilyen csoportot Martin és Barbara Ruhemann irányított; ők az ipari alkalmazáson dolgoztak. (A Ruhemann házaspár nagyon jó könyvet írt az alacsony hőmérsékletek fizikájáról, ez volt a szakterület egyik első könyve.) A tervek szerint ennek a csoportnak egy független intézetbe kellett volna átköltöznie, az OSGO-ba (a Mélyhűtési Kísérleti Állomásra). Az intézet ötlete Alex Weissberg, egy bécsi kommunista mérnök fejében született meg. Ő a harmincas évek elején kezdett  dolgozni az UFTI-ban. Meggyőzte a Nehézipari Népbiztosságot az alkalmazott alacsony hőmérsékletek fizikájának hasznosságáról, és megbízták az új intézet létrehozásával. 1934-es látogatásom során nagy hatást tett rám a története. Egész ottlétem alatt vállalkozóként tevékenykedett. Figyelemre méltónak találtam, hogy a nyilvánvalóan merev rendszer ilyen rugalmasan is működhet. Azonban minden másképpen végződött, de erről az 1937-es események kapcsán mesélek majd. Ezenkívül egy elektronikai csoport titkos radarproblémákon dolgozott, és Fritz Houtermans, egy német kommunista sikeres neutron- fizikai csoportot hozott létre. Utoljára, de nem utolsósorban Landau vezette az elméleti csoportot.

Az intézet parkjában. Balról Pomerancsuk, Ahiézer, Tisza és Levics

F.: Kötöttél, mondjuk, egyéves szerződést Landauval? Tudtad, hogy meddig maradsz? Kaptál fizetést?

T.: Mai szóval élve posztdok voltam, ez a pozíció nem nagyon különbözött  a disszertációját író doktorandusz hallgatóétól. Nekem már volt doktorátusom, és inkább a "külföldi szakember" kategóriájába illettem. De tisztában voltam azzal, hogy tudásom távolról sem nyugszik szilárd alapokon. Szívesen fogadtam el a gyakornok szerepét az elméleti csoportban. Kaptam fizetést, amely inkább ösztöndíjnak volt mondható, de nem tudtam, meddig fog tartani ez az állapot.

F.: Jártál valamilyen kurzusra?

T.: Nem voltak kurzusok. Ez nem egyetem volt, hanem kutatóintézet. Itt szemináriumokat tartottak. Landau minden héten átnézte a fizikai folyóiratokat (nagyszerű tudományos könyvtáruk volt), és kiosztotta a szemináriumon ismertetendő cikkeket. Minden alkalommal három-négy került sorra. Landau uralkodói fensőbbséggel fejezte ki tetszését vagy nemtetszését, és ítéletét minden vita nélkül elfogadták.

F.: Gondolom, a híres Landau-Lifsic elméleti tankönyvsorozat akkor még nem létezett.

T.: Már dolgoztak rajta. Landau fiatal volt; képessége és teljesítménye magasabb szakmai pozícióra jogosította volna, és elszántan törekedett  helyzete  javítására. Az "elméleti fizikai enciklopédia" fontos tényező volt mesteri programjában, amelynek valóban egyedülálló rátermettségét kellett bizonyítania. Először is kiemelném a relativitáselmélet és a kvantummechanika szerepéről alkotott nézetét. Miközben számos kutató a modern fizika furcsa, már-már paradox jellegét hangsúlyozta, ő mindenkinél korábban ismerte fel, hogy a modern diszciplínák növelik a fizika erejét és koherenciáját. Landau briliáns matematikai képességgel is rendelkezett. Bonyolult matematikai eszközök segítségével hozott létre koherens elméleti struktúrákat a fizikában.
Nem szívesen pepecselt kéziratainak befejezésével; természetesnek tartotta, hogy munkatársai végzik el az utolsó simításokat. Elég tekintélyes volt már ahhoz, hogy az emberek szívesen dolgozzanak vele. Eleinte arra gondolt, hogy a tankönyvírásba a csoport összes tagját bevonja. Lifsiccel azonban olyan jól egymásra találtak, hogy senki más nem rúghatott labdába, és a munkarend természetes módon alakult ki. Láttam, ahogy Landau és Lifsic eltűnik Landau szobájának ajtaja mögött, majd egy idő múlva papírtekerccsel jön elő, amely Lifsic kéziratának feldarabolásával és összeragasztásával keletkezett.

F.: Választottál magadnak témát?

T.: A témaválasztásnak rituális rendje volt. Először is mindenkinek le kellett vizsgáznia a "teorminimum"-ból, amelyet később "Landau-minimum"-nak neveztek. Erre egy tematikai összefoglaló alapján készülhettünk fel. Kérhettem volna, hogy tegyenek velem kivételt, de nem kértem. Landau minden sikeres vizsgázó pályáját figyelemmel kísérte. Az élete végéig vezetett listán az ötödik vagyok - az egyetlen külföldi. Az anyagot részterületekre osztották, és mindegyikből szóbeli vizsgát kellett tenni Landaunál. Matematikából és klasszikus mechanikából felmentett, az első vizsgát termodinamikából kellett letennem. Rögtön bajba kerültem. Mint már említettem, Max Borntól tanultam termodinamikát. Landau felfogása nem is különbözhetett volna jobban a Bor-nétól. Born Carathéodory szellemében fektette le az alapokat. Önéletrajzából tudjuk, hogy az alapelvet ő javasolta Cara-théodorynak. Mint már említettem, úgy találta, hogy Carathéodory dolgozata túlságosan elvont a fizikusok számára, és három cikkből álló sorozatot írt, amelyben az elméletet emészthetőbbé tette. Ezt a változatot adta elő azon a kurzuson, amelyikre jártam.

Born szerint a termodinamika gyönyörű, de a fizikának tökéletesen kidolgozott ága volt; Landau úgy látta, hogy folyamatosan fejlődik. Ennek megfelelően Landau lebontotta azokat a határokat, amelyeket Born emelt, amikor ezt a területet mindentől el akarta választani. A Born-féle termodinamika klasszikus, és nem kapcsolódik sem a statisztikus fizikához, sem a kvantummechanikához. Landau szerint a termodinamika statisztikus és kvantumos, fejlődésben lévő diszciplína. A vizsgán fogalmam sem volt, miről beszél, meg is buktam. A csoport egyik tagja, Pjatigorsz-kij megszánt, és kölcsönadta a Landau-féle termodinamika rövid összefoglalóját. El voltam ragadtatva tőle, és le is tettem a vizsgát.

Ezzel egy időben egy másik területen is megmutatkozott Landau felfogásának kreatív, fejlődést indukáló jellege.  Írt néhány cikket az úgynevezett magasabb rendű fázisátalakulásokról. Ezt az osztályozást Paul Ehrenfest vezette be. Ennek nyomán temérdek dolgozat jelent meg, amelyekben a fázisátalakulással kapcsolatos jelenségeket közelítő statisztikus elméletekkel írták le. Bethe és Peierls jól ismert elméleteit említeném. Ezek a hosszú és rövid távú rendezettség megkülönböztetésén alapultak, amelyeket megfelelő rendparaméterekkel jellemeztek. Hasonló leírást kezdeményezett Pierre Weiss, aki a ferromágnesség fenomenologikus elméletét a belső mágneses tér koncepciójára alapozta, ezt a teret pedig egy kiszemelt elemi mágnes közeli szomszédai keltették. Bragg és Williams úgy általánosította Weiss elméletét, hogy megalkotta a nem-mágneses belső tér fogalmát, amely magyarázatot adott a nem-mágneses rendszerek rövid távú rendezettségére.

Landau követte azt az absztrakciós utat, amelyet az idézett szerzők kezdeményeztek, de úgy vezetett be rendparamétereket a termodinamikai formalizmusba, hogy nem használt fel speciális modellekből eredő közelítéseket. Ennek az új felfogásnak összegzését néhány, fázisátalakulásokat tárgyaló cikkben ismertette. Munkája lehetővé tette a szisztematikus osztályozást. Dolgozatai mély benyomást tettek rám, és arra késztettek, hogy ezen a területen keressek témát. Kezdetben ez az elhatározás nagyon szerény munkában öltött testet. Mint rendesen, Landau ezeket a cikkeket is oroszul írta és egy hazai folyóiratban publikálta. Ebben az időben azonban volt egy német nyelvű szakfolyóirat is, a Physikalische Zeitschrift der Soviet Union, amelynek a szerkesztősége az UFTI-ban működött. Ekkor már jól olvastam oroszul, és megbíztak, hogy fordítsam le Landau cikkeit németre. Lelkesen vetettem magam a munkába, s a fordítás révén alaposan megértettem a dolgozatokat.

Ennek a fordításnak váratlan utórezgései lettek. 1980 körül Lifsic meglátogatta az MIT-t, és ennek kapcsán baráti hangulatban felelevenítettük a régi emlékeket. Hirtelen ezt kérdezte: "Tudod, hogy miközben németre fordítottad a cikkeket, javítottál is rajtuk?" Nem emlékeztem ilyesmire. De Lifsic elmesélte, hogy amikor Landau munkáinak összkiadását készítették elő, kiderült, hogy a német verzió jobb, mint az eredeti orosz. Ezért a német változatot visszafordították oroszra az összkiadáshoz. Most sem emlékszem arra, hogy bármilyen szándékos szerkesztési munkát végeztem volna, de fel kell tételeznem, hogy Lifsic tudta, miről beszél. Bizonyára kissé gördülékenyebbé tettem a szöveget, de ezt nem tartottam olyan fontosnak, hogy Landaunak is megemlítsem.

Niels Bohr és Lev Landau Harkovban, a hölgyekkel

Azt hiszem, még egy aprósággal hozzájárultam Landau cikkeihez. Amint megkaptam a teorminimum anyagának közkézen forgó példányát, feltűnt, hogy teljesen hiányzik belőle a csoportelmélet. Ezt megemlítettem Landaunak. Azt válaszolta, hogy a csoportelméletet túlbecsülik. A haszna nem mérhető össze formális struktúrájának bonyolultságával. Elmondtam neki, hogy disszertációm egy egyszerű csoportelméleti formalizmus olyan példája, amely hasznos eredményekre vezet a csoportkarakterek kezelésével. Határozottan emlékszem, hogy egy magánszemináriumon összefoglaltam neki a disszertációmat. Mivel a teorminimum tematikájának következő kiadásában megjelent a "csoportkarakterek" címszó, azt hiszem, jogosan gondolom, hogy szerepem volt Landau véleményének megváltoztatásában. A fázisátalakulásról szóló cikkekbe is beépített csoportelméleti megfontolásokat. A kollégáknak nem szóltam a Landaunak tartott magánszemináriumról. Ahiézer másképp magyarázza, miért változott meg Landau véleménye a csoportelméletről. "Emlékezés Lev Davidovics Lan-daura" című írásában, amely a Physics Today 1994. júniusi számában jelent meg, a változást annak a reggeli teniszpartinak tulajdonítja, amelyet Landau a híres matematikussal, Csebotarjevvel játszott.

A fázisátalakulásos cikkeknek döntő szerepük volt abban az elhatározásomban, hogy törekedjem Landau termodinamikai szemléletének tudatos alkalmazására. A folyékony hélium elméletének területére tett kiruccanásom ennek a programnak első megnyilvánulása volt. "Generalized Thermodynamics" (Általánosított termodinamika) című könyvemben reprodukált dolgozataim további állomások ezen az úton.

Landau fázisátalakulásról írott cikkei nagy érdeklődést keltettek. Landau igen büszke volt rájuk, és bizonyítva érezte, hogy ő "második osztályú" fizikus. Ennek a kifejezésnek a magyarázatához Landau legendáriumát kell segítségül hívnom. Amikor először jártam a dolgozószobájában, 13 első osztályú fizikus képét láttam ott. Valószínűleg jól emlékszem a nevekre: Newton, Fresnel, Kelvin, Clausius, Maxwell, Boltzmann, Gibbs, Planck, Lo-rentz, Einstein, Heisenberg, Dirac, Schrö-dinger. A második osztályt nem tudom teljesen felidézni. Talán Pauli, Born, Jordan, Wigner és Peierls tartozhatott oda. A harmadik osztályban sok fizikus volt: Bloch, Bethe, Teller, Placzek, Casimir, Mott, Kramers, Gamow, Weizsäcker, Fock, Tamm... Heitlert, Londont, Frenkelt, Brillouint, Fowlert biztosan alattuk helyezte el: a negyedik osztályba azok a kompetens fizikus tartoztak, akik nem értek el kimagasló eredményt. Az ötödik osztályba kerültek az inkompetensek. A Landau-irodalomban más változatok is vannak. Előfordul, hogy Newton és Einstein mindenki fölött van, egy nulladik osztályban.

F.: Furcsállom, hogy Bohr és de Broglie nem szerepel az első osztályban. Vajon miért nem?

T.: Landau rendkívüli matematikai tehetséggel megáldott, briliáns fizikus volt. Azokat a szigorú matematikai formalizmusokat kedvelte, amelyek szorosan kapcsolódtak az intuitív elképzelésekhez. Hadd mondjak egy példát. Huygens gömbhullámai a Huygens-elvvel együtt egyszerű, intuitív módon értelmezték a hullámok terjedését. De sem hullámhosszról, sem haladási irányról nem esett szó, amire pedig szükség lett volna egy matematikai elmélethez. Ezzel szemben Fresnelnek a hullámvektorral operáló matematikai elmélete a diffrakción keresztül a kísérlethez is kapcsolódott. Azt hiszem, Landau ezért tartotta többre Fresnelt Huygensnél.

Hasonló történhetett Bohrral. Kvantumállapotokra vonatkozó elképzelése lehetővé tette a mikrofizika kvalitatív leírását, de matematikai elméletnek még a közelébe sem került. Ez az elmélet csak Heisenberg, Dirac és Schrödinger nyomán született meg. Úgy tudom, hogy Landau később Feynmant is közéjük sorolta. Bohr alacsony besorolása mit sem változtat azon, hogy Landau igen nagyra értékelte Bohr intuícióját. Hasonlóan, a hullám-részecske kettősséget de Broglie fogalmazta meg, de a formalizmust Schrödinger fejlesztette ki. Dau azt sem szerette, ha a formalizmus túlságosan távol esik az intuíciótól. Ezért nem tartotta igazán nagyra Bogoljubovot.

Bár a fázisátalakulásokról írt dolgozatok nagy hatást tettek rám, azt hiszem, valamelyest túlértékelik őket. A kritikus pontok modern elmélete kritikus exponensekkel dolgozik, ami azon az elképzelésen alapul, hogy a kritikus pontok matematikai szingularitások. Úgy tűnik, ez a megközelítés nem egyeztethető össze a Lan-dauéval. A Landau-Lifsic-sorozat statisztikus fizika kötetének átdolgozásakor jelentős lépéseket tettek a kritikus pontokra vonatkozó két elméletet összeegyeztetése érdekében. El kell ismernem, nem vagyok kellően felkészült ahhoz, hogy ezt a szintézisre tett kísérletet értékeljem.

F.: Mekkora volt Landau csoportja?

T.: Érkezésemkor Kompanyejec, Lifsic, Pjatigorszkij és Ahiézer tartozott a csoporthoz. Kompanyejec és Pjatigorszkij hamarosan elment, de jöttek újak: Pome-rancsuk, Korec és Levics. Azt hiszem, Lan-dau később nagyobb csoporttal dolgozott Moszkvában, Kapicánál, a Fizikai Problémák Intézetében. Pomerancsuk fényes jövő előtt állt. Landau azt mondta, fiatalkori énjére emlékezteti. Ráadásul nemcsak személyiségük, hanem megjelenésük is hasonlított egymáshoz. Nem hinném viszont, hogy Levics valaha is fontos szerepet játszott volna. Korec nem volt jelentős fizikus, de Landauhoz személyes barátság fűzte, és fontos tanácsadója volt az emberi kapcsolatok terén.

Landau - munka közben

F.: Hogyan szervezték meg a munkát az elméleti csoportban? Voltak alcsoportok?

T.: Nem igazán. Mindenki a maga problémáján dolgozott. Akkoriban a kiemelt téma a párkeltés volt. Erről az új kutatási területről már szóltam az UFTI-ban tartott nemzetközi konferencia kapcsán. Landau nekem is ebből a témakörből adott feladatot: a béta-bomláskor fellépő belső párképződést vizsgáltam. Egy szabad elektron nem sugároz, ezért egyetlen fénykvantumot sem kelt, nemhogy elektron-pozitron párt. De az atommag béta-bomlásakor keletkező elektron a leány atommag elektromos terében mozog, és közbenső (virtuális) fénykvantum kibocsátásával elektron-pozitron párt hozhat létre. A folyamathoz szükséges energia az atommagból származik.

Ugyanekkor Ahiézer és Pomerancsuk a fénynek fényen való szóródásán dolgozott, amihez a relativisztikus Dirac-egyenletben negyedrendű perturbációt kell figyelembe venni. Rengeteg, Dirac-féle gamma-matrixokat tartalmazó integrált kellett kiszámítaniuk. Mindannyian megoldottuk a feladatunkat és elnyertük a kandidátusi fokozatot.

A fénykvantumok (fotonok) egymáson való szóródásának problémáját eredetileg Ahiézer kapta. A számolások rendkívül hosszadalmasnak bizonyultak, ezért közös megállapodással Pomerancsuk is beszállt a munkába. Jól emlékeszem, ahogy egymás közelében ültek az íróasztaluknál és addig számolták ugyanazt a lépést, amíg eredményeik meg nem egyeztek.

F.: A kvantumelektrodinamika renormálása akkor még nem létezett. Hogyan kezelték a divergens integrálokat?

T.: Erre nem tudok pontosan válaszolni, de azt hiszem, az 1930-as években olyan problémákat választottak, amelyeknél megkerülhették a végtelent. Így járt el például Heisenberg és Euler, valamint Weisskopf is. Úgy emlékszem, kihasználták a mértékinvarianciát. Az 1940-es évek új vonása volt azoknak a problémáknak a felkutatása, amelyekben a vákuumpolarizációt explicite kellett kezelni. A régi gárdából Weisskopfot nagyon érdekelte ez a kérdés, és Bruce Frenchet bízta meg a meg-oldásával, aki nemigen haladt vele. 1947-ben jött a már említett híres Shelter Island-i konferencia, ahol a Lamb-féle vonaleltolódást olyan kísérleti eredménynek tekintették, amely próbaköve lehet a divergenciaprobléma kezelésének. A konferenciáról hazatérve Hans Bethe egy ad hoc megoldást talált, ami Schwingert, Feynmant és Dysont alapos számításokra sarkallta; sikerült is nekik a relativisztikus invarianciát a mértékinvarianciával együtt felhasználva megbízható megoldásra jutni. Később kiderült, hogy tőlük függetlenül Tomonaga is elvégezte ezt a számítást. Weisskopf mellett ültem az Amerikai Fizikai Társaság konferenciáján, ahol Schwin-ger ismertette az eredményét. Weisskopf nagyon rosszkedvű lett, mert annak a néhány fizikusnak az egyike volt, akik a sajátenergiát fontos és megoldható problémának tekintették. Hibáztatta magát, amiért nem ösztönözte és irányította kellőképpen Bruce-t, hogy mások előtt érjen célba.

F.: Az elméleti fizika más ágaiban is folytak kutatások az UFTI-ban?

T.: Maga Landau szinte minden területen dolgozott: a szilárdtestfizikában, a statisztikus fizikában, a molekulafizikában, a kozmikus sugarak és az asztrofizika területén; legkevésbé a magfizikában, amely nem is kapott saját kötetet a Landau-Lifsicben. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a magfizika nem egyszerűsíthető jelentősen megfelelő  fogalmak bevezetésével.

VI. Társadalmi élet Harkovban

F.: Abból, amit elmondtál, kitűnik, hogy a Landau-csoportban rendkívül termékeny tudományos légkör alakult ki; de milyen volt a társadalmi légkör? Néhány évig Németországban és Franciaországban is éltél. Nagyon eltérő világot tapasztaltál a Szovjetunióban?

T.: Örülök ennek a kérdésnek, mert alkalmat ad harkovi éveim mindkét oldalának felelevenítésére. Míg szakmai szempontból csak a Landauhoz fűződő kapcsolat volt fontos, ottani életemet az is befolyásolta, hogy az UFTI munkatársa voltam. Szeretnék megemlíteni néhány epizódot életemnek ebből az egzotikus szakaszából, amely rosszabbul is végződhetett volna, mint ahogy valójában lezárult.

Az UFTI-komplexum a város szélén helyezkedett el. A laboratóriumokon és a műhelyeken kívül tartozott hozzá kollégium, önkiszolgáló étterem, teniszpálya; a rangosabb kollégák háromszobás lakást is kaptak. Tél közepén érkeztem meg, hó borította a földet. Hamarosan elkísértek a Dinamo sportboltba, ahol sílécet és kötést vásároltam. A bolt nem vállalta a kötés felszerelését, de az UFTI műhelyében szívesen megcsinálták. A vasárnapi programhoz hozzátartozott a sífutás. A Harkovhoz legközelebbi hegy néhány ezer kilométerre volt a Kaukázusban. Hegymászó klub is működött Harkovban. Hallottam, hogy korábban a közép-ázsiai Altáj hegységbe szerveztek expedíciókat, de az én ott-tartózkodásom alatt nem került ilyenre sor. Késő tavasszal és nyáron egy padokkal felszerelt kisteherautó elvitt minket fürdeni a Donyec folyóhoz.

Néha táncos-énekes összejöveteleket rendeztek az UFTI kutatóinak és technikai személyzetének. A jó hangulathoz hozzájárultak Csehov egyfelvonásos darabjainak amatőr előadásai. Ezek komikus remekművek, nagyon eltérnek a külföldön ismertebb hosszú drámáktól, például a Három nővértől és a  Cseresznyéskerttől.

Politikai események is voltak, amelyek az egész szovjet társadalmat érintették A "sztálini alkotmány" létrejöttét Sztálin jelentette be a rádióban 1936 májusában. Ez már magában véve is újdonság volt. Az embereket meglepte grúz akcentusa. Ennél megdöbbentőbb volt a tökéletesen demokratikus frazeológia. Ez olyannyira eltért a lenini-sztálini hagyománytól, hogy legjobb esetben is csak egy "majd meglátjuk" véleményt válthatott ki az olyan szkeptikus megfigyelőkből, mint például Landau és Alex Weissberg. Néhány nappal az alkotmány kibocsátása után rendeletet adtak ki, amely kezdeményezte, hogy az emberi jogok védelme váltsa fel a titkosrendőrségi eljárásokat. Ez még az alkotmánynál is mellbevágóbb volt.

Pár hónapon belül kiderült, hogy a rezsim radikális irányváltása mese volt. Miközben Sztálin rádiószereplése nyomán az állítólag demokratikus új alkotmányt ismerte meg az egész ország, a valóságot mindenki a saját bőrén tapasztalhatta. Az én szemem is hamarosan kinyílt egy magyar barátom látogatása révén, aki a Donyec-vidéken dolgozott mérnökként. Hivatalos úton járt Harkovban, és közben engem is felkeresett. Meglepő történetet mesélt. Nem sokkal korábban összefutott egy kollégájával a gyárban, aki elhívta egy gyűlésre. Félreértés volt. Nem termelési értekezletre mentek, hanem párttaggyűlésre. Nem lett volna szabad ott lennie, de ott volt, és a következőt hallotta: a titkosrendőrség eljárásait fokozni kell. Pontosan az ellenkezőjét mondták a valamivel korábban kiadott emberi jogi rendeletnek. Nem volt nehéz kitalálni, melyiknek higgyünk, és az események hamarosan igazolták feltevésünket.

A következő jelzés június eleje táján érkezett. Egyik kollégám megkérdezte: "Eljössz az abortusz-gyűlésre?" "Minek?" - válaszoltam. "Gyere csak el!" Az történt, hogy a kormány az abortusz törvényességét el akarta törölni, de az ügyet vitára bocsátották, és a harkovi párttitkár írt egy cikket a változtatás ellen a helyi újságban. Ez valódi vitát sejtetett. Este nagy izgalom volt a zsúfolásig megtelt teremben. Heves vita robbant ki, amely még két estén át tartott. Valaki indítványozta, hogy tegyük fel szavazásra a kérdést. Az elnöknő nagyon izgatott lett: "Nem mondták, hogy szavazzunk!" Az események irányítása azonban kicsúszott a kezei közül, és két pontot tettek fel szavazásra:

1. Az abortuszt - bizonyos korlátozással - engedélyezni kell.
2. Az abortuszt - bizonyos kivételekkel - meg kell tiltani.

Az 1. javaslat magasan győzött. Azonban másnap reggel az újságok hírül adták: "A nép elsöprő többsége elfogadta az abortusz bűnné nyilvánítását." Összehívtak egy értekezletet, ahol az abortusz mellett kiálló párttagoknak önkritikát kellett gyakorolniuk. Nem vitás, hogy társadalmi kísérlet történt: számíthat-e arra a vezetés, hogy az emberek egyetértenek az akaratával, akár csak kevéssé fontos kérdésekben is? A válasz világos NEM volt!

Hamarosan súlyosabb eseményre került sor. Két régi bolsevikot - Zinovjevet és Kamenyevet - 1935 januárjában bíróság elé  állítottak és börtönbüntetést szabtak ki rájuk. 1936 augusztusában újratárgyalták a pert és halálra ítélték őket. A színpad készen állott sok további halálos ítélet számára.

A korábban említett tudományos munka 1935-36-ban folyt az UFTI-ban. Aranykor volt ez, mikor a Landau-csoport életét nem befolyásolták a kinti politikai események. A kivételes állapot 1936 őszén ért véget. Bár az UFTI nem egyetem volt, Landau csoportjának több tagja és az UFTI más munkatársai is tanítottak a Harkovi Egyetemen. Az egyetem teljesen váratlanul felmondott Landaunak. Valószínűleg feszültség támadt Landau és a régimódi tanári kar között. Ezt ők úgy tüntették fel, hogy Landau ellenzi a dialektikus materializmust, a hivatalos vallást.

A történtek megrázták a csoportot, és akik tanítottak, egyszerre nyújtották be lemondásukat. Az Ukrajnai Oktatási Népbiztosság hevesen tiltakozott. Sztrájknak minősítették az akciót, ami pedig törvényellenes. Ugyanis a szocialista államban "senki sem sztrájkolhat önmaga ellen".

Személy szerint engem nem érintett az ügy. Amikor felkérték a Landau-csoportot az oktatásra, az én nevem is szerepelt a listán a csoport tagjaként, de engem azonnal elutasítottak, mert külföldi voltam. A helyi műszaki egyetemen bíztak meg tanítással, kvantummechanikát adtam elő. Ennek a megoldásnak örültem, mert a diákok jobbak voltak, mint a másik egyetemen. Jevgenyij Lifsic öccse, az igen tehetséges Ilja Lifsic is a tanítványaim közé tartozott. Abból a zűrzavarból is kimaradtam, amiről most szeretnék beszélni.

Az eset nagy port vert fel, és jelentős politikai üggyé vált. A "sztrájkolókat" behívták Kijevbe az Oktatási Népbiztosságra, ahol dorgálásban részesültek (lásd Ahi-ézer Landauról írt visszaemlékezéseit a Physics Today-ben). Végül a sztrájkolókat visszaküldték dolgozni, és az ügy elcsendesedett. A szilvesztert Lifsic elegáns lakásában ünnepeltük meg; néhai orvos édesapjának még saját rendelője volt.

Kapica laboratóriumában (bal szélen Landau, balról az ötödik Kapica)

1937 első heteiben a cirkusz újraindult az UFTI értekezletein, ahol Landaut nyíltan ellenforradalmárnak bélyegezték. Landaunak elege lett az egyre rosszindulatúbb támadásokból. Moszkvába utazott és Kapica segítségét kérte, aki meg is hívta magához, a frissen alapított Fizikai Problémák Intézetébe. A következő UFTI-értekezleten Landau nyugodtan bejelentette, hogy megválik állásától és a következő héten Moszkvába költözik. A hír bombaként hatott, az értekezletnek vége szakadt. Landau megmenekült az ellenségeitől, legalábbis egy időre. A harkovi NKVD (titkosrendőrség) keze nem ért Moszkváig. Landaut mégis letartóztatták 1938 tavaszán, és csak egy év múlva engedték szabadon Kapica személyes közbenjárására.


Az UFTI-ban letartóztatási hullám kezdődött; többek között Alex Weissberget, Fritz Houtermanst és Lev Subnyikovot is elvitték. Alex központi szerepet játszott az UFTI-ban dolgozó külföldiek körében. Felesége, Stricker Éva Polányi Mihály unokahúga volt. A kémikus Polányi Wigner mentora volt Berlinben, amikor Wig-ner vegyészmérnöki tanulmányokat folytatott. Ahogyan már említettem, első harkovi látogatásomkor, 1934-ben Alex elkápráztatott. Amikor az UFTI-ban kezdett dolgozni, az alacsony hőmérsékletek fizikájának ottani magas színvonala azt a gondolatot sugallta neki, hogy ennek a kutatási területnek fontos gyakorlati alkalmazása lehet. A kohászat melléktermékeként keletkező gázokat összegyűjthetnék, alacsony hőmérsékleten alkotórészeikre választhatnák szét és a vegyiparban nyersanyagként hasznosíthatnák. Most, amikor elképzelésének eredménye, a már említett OSGO intézet felállításának befejezéséhez közeledett, Weissberget, a vállalkozás szellemi irányítóját eltávolították a színről. Martin Ruhemannt, aki alig várta, hogy a hőn szeretett alacsony hőmérsékletek fizikájának gyakorlati hasznosítását elkezdhesse, szélnek eresztették. Nem ismerem a részleteket, de egy év múlva Oxfordban találkoztam vele.

Landau távozása után nem volt miért Harkovban maradnom, és nem is kérték, hogy maradjak. Miután hosszan várakoztam a kilépő vízumra, a magyar követséghez fordultam segítségért. 1937. június végén érkeztem Budapestre. Valószínűleg azért hagyhattam el az országot, mert egy külföldi követség védelme alatt álltam. Egy másik külföldit is elengedtek, a már említett Martin Ruhemannt. Bár németnek született, valamilyen oknál fogva angol útlevele volt, és nem tartóztatták le. A Hitler-Sztálin-paktum idején Houtermanst és Weissberget átadták a Gestapónak. Hou-termans, mivel nem volt zsidó, atomfizikával foglalkozhatott Németországban. A zsidó Weissberg tudta, hogy nincsenek fényes kilátásai, leugrott a vonatról Lengyelországban, csatlakozott a lengyel földalatti ellenálláshoz, életben maradt és a háború után Londonban üzleti pályára lépett. A legtragikusabb sors Subnyikov-nak jutott, őt kivégezték. Kitűnő kísérleti fizikus és nagyszerű ember volt.

Csak mintegy három év telt el az UFTI-ban tett első látogatásom óta. Mekkora változás kezdeti ártatlan optimizmusom és a teljes politikai korrupció megtapasztalása között! Bár habozás nélkül feladtam a rendszerbe vetett minden bizalmamat, hosszú keresés várt rám, amelynek során azt kérdeztem magamtól, hogy mi romlott el. Amint már említettem, meg akartam találni a marxi elmélet hibáját. Éveken át foglalkoztatott ez a kérdés. Másrészt Lan-daunál alapos tudományos képzésben reszesültem, és mind a kutatásra, mind az oktatásra készen álltam.

(Folytatjuk)
 
 

1. Az interjú előző részei 2007. januári és februári számainkban olvashatók.


Természet Világa, 138. évfolyam, 4. szám, 2007. április
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/