Czelnai Rudolf
A legnagyobb játszma

Időszerű gondolatok a klímaváltozásról


A XIX. században, Közép-Ázsia hatalmas sakktábláján, titkos háború zajlott a viktoriánus Brit Birodalom és Szent Oroszország között. A két szuperhatalom ügynökei (katonák, kalandorok, kémek és felfedezők) titkos megbízások alapján felkutatták a legelhagyottabb sivatagi karavánutakat és az égbenyúló hegyek nyaktörő hágóit, a hófödte Kaukázustól Kína határáig. Közben kockáztatták az életüket. A felfedezők nyomában katonai csapatok jártak és területeket szálltak meg. Amikor ez elkezdődött, Oroszország és Brit-India határai között átlagosan 2000 km volt a távolság. Végül a "senki földje" helyenként 20 km-re zsugorodott. Erről a titkos háborúról szól Rudyard Kipling "Kim" című regénye. Ebben mondja a főhős: ,,Most elmegyek messze fel északra, hogy részt vegyek a Nagy Játszmában". Így kapta a két akkori világhatalom epikus küzdelme a "Nagy Játszma" nevet. Résztvevői (mint a játszmák esetében lenni szokott) nem ismerték egymás szándékát. Sokszor hamis és elfogult kémjelentések, máskor puszta feltételezések alapján döntöttek pénzt és emberéletet nem kímélő kalandos akciókról. Ami jól mutatja, hogy a kormányok olykor súlyos következményekkel járó döntéseket is készek hozni anélkül, hogy tudnák, miben is áll a veszély, melyet el akarnak hárítani.
 

Előzetes megjegyzések
Midőn e cikket írom, épp megjelent az interneten annak a sajtókonferenciának a közleménye, melyet az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Klímaváltozási Testület (IPCC) Negyedik Jelentésének kiadása alkalmából Párizsban, 2007. február 2-án tartottak. Az 1988-ban létrejött IPCC jelentései négyévenként jelennek meg, és mindig izgalomba hozzák a világot. Ez alkalmat ad arra, hogy újból megállapítsam: az, ami a klímaváltozás ügye körül ma történik, az emberiség eddigi legnagyobb játszmája. Összemérhetetlenül bonyolultabb, mint a brit és orosz birodalom hajdani versenyfutása az India mögötti területek birtoklásáért, de kicsit mégis hasonlít ahhoz. Mert ez is egy titkos játszma, és itt is arról van szó, hogy hézagos információk alapján kell, vagy kellene súlyos és meszszire vezető döntéseket hozni, vagy nem hozni. A játékosok kinyilvánított céljai itt is ritkán azonosak a valódiakkal, és itt is előfordul, hogy ezek a célok nincsenek meghatározva, illetve gyakran totálisan hihetetlenek.

Kik is ebben a hatalmas új játszmában a szembenálló felek? Nos, egyrészt ember és természet, másrészt (és főleg) ember és ember, harmadrészt ember és idő. Ez valódi játszma, mert nem tudjuk, hogy lépéseinkre milyen választ tartogat a természet, hogyan reagálnak majd az emberek (országok és régiók), és azt sem tudjuk, hogy mennyi időnk van.

A klímajátszmához többféle politikai játszma kapcsolódik. Ilyen a globális népességnövekedés, az energia, a víz, a pénz, az élelem, az egészség és a biztonság játszmája. Egyes országok háborúznak, más játékosok piacokat manipulálnak, pénzt pumpálnak ki a gyengébb országokból, ismét mások terrorizmussal fenyegetnek, és egyes népek (esetleg) tömegesen felkerekednek, hogy új kontinensen, mások rovására, új hazát keressenek maguknak. (Az előbb említett IPCC-jelentés azt is tartalmazza, hogy 2100 körül 200 millióra rúghat azok száma, akik a klímaváltozás miatt tömeges migrációra kényszerülnek.)

A kommunikáció
A klímaváltozás kérdése eredetileg szűk tudományos probléma volt, mely nem is nagyon érdekelte az embereket. Majd közügy, és politikai ügy lett belőle. Ennek megfelelően nagyon fontossá vált az ezzel kapcsolatos kommunikáció, ami azonban sosem sikerül egészen úgy, ahogy kellene. Ennek oka az, hogy tűz és víz (vagyis tudományos és politikai kommunikáció) keveredik benne.

Mi jellemzi az egyiket és a másikat? Hogyan lehet tudni, hogy adott esetben tudományos síkon társalognak velünk, vagy politikai síkon? Nos, erre van egy aranyszabály, mely ahhoz igazodik, hogy ha felröppen egy fontos és meglepő hír, erre ki és hogyan reagál. Egy vérbeli politikus ilyenkor azt kérdezi: Mit is mondtak? Kik mondták? Miért mondták? Miért éppen most mondták? - Ezzel szemben a tudomány világában a fő kérdés így hangzik: Igaz lehet ez?

Ha figyeljük a sajtóban a klímaüggyel kapcsolatos híreket és kommentárokat, azt vehetjük észre, hogy gyakran személyekről van szó. Ez ezt mondta, az meg azt mondta. Ez éppen horgászott, amikor mondta, azt meg éppen korrupcióval vádolták meg. Ebben gyakran elsikkad, hogy ki mond igazat és ki nem. Ha egy tudományos vitából híranyag lesz, akkor rögtön előkerülnek azok a figurák, akik körülbelül olyan módszerekkel próbálják diszkreditálni az ellentétes álláspont exponenseit, mint ahogy az amerikai bíróságokon szokták a vád és a védelem képviselői egymás tanúinak szavahihetőségét csepülni az esküdtek előtt.

Ez az IPCC most kiadott jelentésének az esetében sincs másként. Az 1200 oldalas jelentés, melynek kidolgozásán 2500 kutató dolgozott hat éven át, elkerülhetetlenül felkavarta az érdekellentétek által eddig is fűtött vitákat, melyek eddig is gyakran elfajultak. Most sem történt másként. Aki követte a híreket, felfigyelhetett arra a támadásra, melyet éppen most indítottak az IPCC működése szempontjából kulcsfontosságú Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára ellen. A "kabátlopási" receptet követték1.

A "legnagyobb játszma" előtörténete
Az ipari forradalom kezdetétől az 1960-as évek végéig a világ a technikai optimizmus korában élt. A vezérlő gondolat az volt, hogy a technikai haladás révén minden egyre jobbá tehető. E korszak éthoszát tükrözték világszerte a nagy és tudatos éghajlat módosító projektek. 1912-ben készült egy amerikai kongresszusi előterjesztés, mely egy hatalmas (75-150 méter mély és 400 km hosszú) tenger alatti gát tervéről szólt. Ezzel kívánták a Golf-áramlás langyos vizét az amerikai partok közelében tartani. Hasonló tervek készültek a Jeges-tenger jegének eltüntetésére, a Jeges-tengerbe ömlő nagy kanadai és orosz folyók vizének dél felé terelésére (pl. "Davidov-terv"), vagy a Bering-szo-ros gáttal való elzárására. Fiatalabb korában Teller Ede is azon spekulált, hogy Afrika és Dél-Amerika sivatagos régióiban hatalmas mesterséges tavakat kellene létrehozni.

Egyes tudósok már a XIX. század második felében jelezték, hogy felmerülhetnek ember okozta globális környezeti kockázatok. De a közgondolkodás számára sokáig idegen és felfoghatatlan volt a gondolat, hogy a nagy földgolyót a rajta hemzsegő kis emberek bárhogyan is veszélyeztethetik. Az éghajlat esetleges ember általi megváltoztatása még a sci-fi írók figyelmét is hosszú ideig elkerülte2. A "Holnapután" c. filmet megelőzően, tehát egészen a legutóbbi időkig, egyetlen mű érintette ezt a témakört: Georges-Gustave Toudouze (1877-1972) ifjúsági regénye, mely "Les sous-marins fantômes" címmel jelent meg 1922-ben. A magyar kiadást a Pantheon Irodalmi Intézet adta ki "Aki ellopta a Golf-áramot" címmel". Korosztályom tagjai annak idején élvezettel olvasták. Ma szinte lehetetlen egyetlen példányt is találni belőle.

Roger Revelle

Az üvegházhatás megszaladásával, globális melegedéssel, és általában az ember okozta klímaváltozás kérdéseivel kapcsolatos tudománytörténeti vázlatokban kevesen említik Roger Revelle nevét, pedig elsősorban az ő érdeme, hogy az antropogén klímaváltozás kérdése az 1950-es évek közepétől Amerikában, majd az 1970-es évektől Európában is, bekerült a komolyan vett tudományos problémák sorába. Nemcsak látnok volt, hanem karizmatikus személyiség is. Aki dolgozhatott vele, feltétlenül a hatása alá került. Velem is ez történt. Ezért nagy öröm a számomra, hogy "Kellemetlen igazság" című könyvében Al Gore szépen emlékezik meg róla, úgy is, mint egykori tanáráról. Egyebek között a következőket írja:

"Ő volt az, aki először javasolta, hogy a Föld légkörének CO2-koncentrációját megmérjék"…,,Az 1950-es években …fel-állított egy hipotézist, amihez akkor csaknem prófétai éleslátásra volt szükség. Világosan látta, hogy a II. világháború után, a robbanásszerű népességnövekedés által kikényszerített globális gazdasági növekedés, melynek energiaigényét szénnel és olajjal biztosították, valószínűleg példátlan és veszélyes mértékben növelni fogja a Föld légkörébe kerülő CO2 mennyiségét."…"Jól kihasználva az 1957-re tervezett Nemzetközi Geofizikai Évet, Revelle megoldotta a program finanszírozását, és alkalmazott egy Charles David Keeling nevű fiatal kutatót. Megalapították központi kutatóállomásukat Hawaii Nagy-szigetén, a két nagy vulkanikus hegy közül a magasabbikon, a Mauna Loa tetején."

Alig pár évnek kellett eltelnie, a világ már láthatta a ferdén emelkedő fűrészfogas CO2-diagramot, mely bizonyította, hogy Revelle hipotézise sajnos beigazolódik. Erről a híres diagramról később többen azt mondták, hogy ez volt az évszázad legfontosabb geofizikai megfigyelési sorozata. Azt hinné az ember, hogy egy ilyen fontos megfigyelési program minden szükséges támogatást meg tudott kapni. De ez nagy tévedés. Azokban az időkben új folyamatok törtek utat maguknak a társadalmi és gazdasági élet több területén. A tudomány világát ez például annyiból is érintette, hogy Amerikában kezdtek áttérni az intézetek finanszírozásáról a projektfinanszírozásra. Ami a nagy gazdasági csoportok érdekeit sértette, ettől kezdve nem egykönnyen kapott pénzt. A Mauna Loa Obszervatórium széndioxid-mérési programja is hamarosan költségvetési gondokkal küzdött.

Az akkori világ (miként a mai) hemzsegett a hatalom megszállottaitól. Az érdekeik ellen fellépni nem volt veszélytelen. Mégis ekkor jelent meg Rachel Carson fantasztikusan bátor könyve (Csendes tavasz, 1962), mely irodalmi alkotásként is különleges helyet érdemel. Ez a könyv indította el Amerikában és a nagyvilágban a környezetvédelmi mozgalmakat. Az azonnali eredmény a DDT betiltása volt, amit Carson sajnos már nem élt meg, mert 1964-ben, viszonylag fiatalon, mellrákban meghalt. Jelentőségét Magyarországon nem eléggé ismerik, pedig 1999-ben a Times felvette őt a világ 100 legbefolyásosabb emberének listájára.

Rachel Carson mozgalma gyökeres szemléletváltást indított el. Az 1970-es évek végére világszerte megnőtt a politikai fogékonyság a környezettel összefüggő problémák, köztük a globális klímaváltozás problémája iránt. Ez mentette meg Roger Revelle projektjét, vagyis a Mauna Loa Obszervatórium mérési sorozatának finanszírozását. Folytatni tudták a méréseket, és a kapott adatok egyre élesebben mutatták, hogy nagyon komoly változás megy végbe a Föld légkörében. Tartozunk annyival Roger Revelle és Rachel Carson emlékének, hogy történelmi szerepükről tisztelettel megemlékezünk.

Bepillantás a klíma- és energiakártyába
Mark Twain szerint nem volna jó, ha mindenki egyformán gondolkodna. Elvégre a lóversenyeket is a véleménykülönbség tartja életben. Tehát tisztelve mindenki véleményét, most néhány apróságot egymás mellé tennék, minden kommentár nélkül (bár esetenként nehéz lesz megállnom).
Azzal kezdem, hogy a nukleárisenergia-lobbi hamar (szerintem már az 1970-es években) felfedezte, hogy az üvegházhatás növekedésének veszélye hasznos érv, amikor atomerőmű építési programokat kell szorgalmazni. El is kezdtek erre hivatkozni, ami rögtön kiváltotta a sokkal hatalmasabb szénlobbi ellencsapását. Ők aztán nem voltak válogatósak az eszközökben, amit könnyű is megérteni. A nagy energiaellátó rendszerek átállítása egyik fajtáról a másik fajtára hatalmas költséggel jár, és hosszú időt igényel. Ez húsba vág.

Egyes kutatók már régen felfigyeltek a probléma sokrétű összefüggéseire. A la-xenburgi (Ausztria) International Institute for Applied Systems Analysis néhány vendégkutatója már 1980-ban belekezdett egy ún. "széndioxid-játszma" számítógépes modellezésébe3. Virtuálisan végigjátszották a klímavédelem céljából végrehajtható emissziókorlátozások lehetséges következményeit, annak megsaccolása céljából, hogy egy-egy konkrét beavatkozás miket eredményezne, pl. a nyersolaj, szén és földgáz nemzetközi piacán, vagy a gabonapiacon. Azóta több helyen végeztek hasonló szimulációs kísérleteket, mert nagy pénzekről van itt szó. De ezeket már nem szokás publikálni. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a világ legnagyobb és gazdaságilag legerősebb országai már javában játsszák a klíma ügy körül a "legnagyobb játszmát".

A játszmát keményíti, hogy egyes szakértők szerint fogytán az olaj és a gáz. Pontosabban arról beszélnek, hogy a rendelkezésre álló készletek becslései pontatlanok, bizonytalanok és megbízhatatlanok. Amíg évről évre növekedett az újonnan feltárt gáz- és olajmezők termelése, a különféle becsléseket készítő szakértő cégek vígan játszhattak a számokkal. De úgy tűnik elérkeztünk oda, amikor már csökkenés kezd mutatkozni. A szakértők is egyre óvatosabban fogalmaznak, és egyre sűrűbben hangsúlyozzák, hogy az olajmezők tulajdonosai visszatartják az információt, sőt gyakran félrevezető adatokat szolgáltatnak.

Ez a probléma lebeg annak a hátterében, hogy a következő amerikai elnökválasztás egyik nagy kártyája a klímaprobléma. Amikor ugyanis a világ vezető politikusai manapság a klímáról beszélnek, voltaképpen az olajra és a földgázra gondolnak.

Egy 2007. január 31-én kibocsátott hírlevél szerint mindkét nagy amerikai párt körében erősödik a meggyőződés, hogy a klímatémát nem lehet tovább mellőzni. Nancy Pelosi kereken kijelentette, hogy a klíma az USA Kongresszusa számára most "top priority". Mindkét párt elnökjelöltjei úgy vélik, hogy a Fehér Ház új lakójának az lesz az egyik legnagyobb gondja, hogy ezt a kérdést hogyan kezelje. Ezúttal a Republikánus párt jelöltjei is figyelembe veszik a szavazók körében terjedő véleményváltozást, mely a klímavédelmi intézkedések (emissziócsökkentés) sürgetésének irányába fordul.

2007 januárjában az USA Energiaügyi Minisztériuma (DOE) előterjesztett egy dokumentumot, mely egy új Globális Nukleáris Energia Együttműködési Stratégiai Terv (GNEP) körvonalait tartalmazza. A cél: lehetőséget teremteni a biztonságos, emissziómentes nukleáris energia mainál sokkal kiterjedtebb használatára. Megoldást keresnek arra is, hogy a nukleáris hulladék megfelelő kezelése révén elkerülhető legyen a nukleáris fegyverek nemkívánatos továbbterjedése (vagyis előállításuk szélesebb körűvé válása). A terv főbb pontjai a következők:

1. Bővíteni a nukleáris energia használatát és ez által kielégíteni a növekvő energiaigényeket.
2. Új technológiákat kifejleszteni, bemutatni és telepíteni, melyek a kiégett nukleáris fűtőelemeket plutónium kinyerése nélkül reprocesszálják.
3. Olyan új, fejlettebb reaktorokat kifejleszteni, bemutatni és telepíteni, melyek transzurán elemekkel működnek.
4. Világszerte megbízható nukleáris üzemanyag ellátást biztosítani.
5. Olyan új, fejlettebb reaktorokat kifejleszteni, bemutatni és telepíteni, melyek nem szolgálhatnak terrorista célra, és energiahálózatokban alkalmazhatók.
6. Hatásosabb biztonsági eljárásokat kifejleszteni arra, hogy a nukleáris energia rendszerek csak békés célokra legyenek használhatók.

A terv része annak a szélesebb körű akciótervnek, mely azt célozza, hogy csökkenthető legyen az USA függése az import olajtól.

Franciaországban már jó ideje a nukleáris energia uralja az energiapiacot4. A folyamat vezéregyénisége Anne Lauvergeon, egy elegáns ifjú hölgy, aki rövid idő alatt az ország   legsikeresebb csúcsme-nedzsereinek egyike lett. 2001-ben megteremtette a nukleáris "Areva"-csoportot, melynek ő az elnök asszonya. Amikor környezetvédőkkel vitázik, az atomerőmű ellenes aktivistákat arra bíztatja, hogy egyúttal a klímaváltozás ellen is legyenek szívesek harcolni.

Anne Lauvergeon

Az Areva-csoport atomerőművek exportjával is foglalkozik, számukra tehát az amerikai energiapolitika irányváltoztatása izgalmas kérdés, mert a várhatóan dinamikusan megnyíló nukleáris piacon nem akarnak hátrányba kerülni. Ezért a csoport egyik vezető hivatalnoka erősen bírálta nemrég az EU vezető köreit, mert szerinte nem eléggé nyíltan szorgalmazzák a nukleáris energiát. Kerek perec kijelentette, hogy a nukleáris energia azon kevés rendelkezésre álló technológiák egyike, melyek valóban jelentősen hozzájárulhatnának a mostantól 2020-ig terjedő időszakban az EU széndioxid-emissziójának csökkentéséhez.

A német környezetvédelmi miniszter, Siegmar Gabriel azzal érvel a nukleáris erőművek ellen, hogy "a nukleáris erőművek villamos energiát ugyan termelnek, de nem termelnek hőt" (amivel a lakást le-hetne fűteni). Szerinte a nukleáris erőművek mellett továbbra is szükség lesz majd termikus, főleg jó hatásfokú, kombinált ciklusú hő- és villamosenergia-termelő termális erőművekre, melyek továbbra is emittálnak szén-dioxidot. Szerinte a radioaktivitás és a szén-dioxid közötti választás olyan, mintha kolera vagy pestis között választanánk. Azt állítja, hogy ha megfelelő erőfeszítések történnek az energiahatékonyság növelése érdekében, valamint a megújuló energiaforrások jobb kihasználása irányában, és nem utolsó sorban a modern széntechnológiák fejlesztése terén, akkor nem kell majd tartani sem energia hiánytól, sem a széndioxid-emissziók növekedésétől.
2007. január 10-én Brüsszelben az Európai Bizottság új intézkedéscsomagot terjesztett elő, melynek kinyilvánított céljai: a klímaváltozás megfékezése, az uniós energiabiztonság növelése és az uniós versenyképesség fokozása. José Manuel Bar-roso, a Bizottság elnöke azt mondta, hogy az intézkedéscsomag fordulópont az Európai Unió életében. Bizonyos energiapolitikai intézkedések elkerülhetetlenek, mert a jelenlegi energia- és közlekedési politikákkal nemhogy csökkenne az uniós szén-dioxid-kibocsátás, hanem 2030-ig még emelkedne is.

Ha a jelenlegi irányzat és politika nem változna, az EU importfüggősége is tovább fokozódna (jelenleg az EU a teljes energiafogyasztás 50 százalékát fedezi importból, 2030-ra ez az arány a 65 százalékot is elérheti).

Az új európai energiapolitikai intézkedéscsomag három pillérre támaszkodik majd: 1) az energia tényleges belső pia-cának létrehozására, 2) a szénszegény energiára való áttérés meggyorsítására, és 3) az energiahatékonyság fokozására. Célként jelölték meg, hogy 2020-ig az Unió teljes energiamixének 20 százalékát kell fedezni megújuló energiaforrásokból.

Jelenleg az atomerőművekben előállított villamos energia a teljes uniós villamosenergia-előállítás 30 százalékára rúg. A bizottság ezt növelni szeretné, de óvatosan fogalmazva azt mondják, hogy a nukleáris erőművek kérdéseiről minden tagállam önállóan dönt. Ehhez hozzáteszik viszont, hogy ha egy tagállam leépíti a nukleárisenergia-termelésének egy részét, akkor ezt a részt más szénszegény energiaforrásokkal kell helyettesíteni.

2007 első félévére Angela Merker német kancellár veszi át az Európai Unió elnöki teendőit. Most nem feledkezhet meg az ígéretéről, miszerint erős és fenntartható német energiapolitikát fog megteremteni. Felmerül azonban, hogyan is nézhet ki a klímabarát német energiamix, ha a jelenleg érvényes terveknek megfelelően le kell állítani egyes nukleáris erőműveket? A probléma az, hogy a koalíciós paktum megállapodása értelmében a nukleáris erőművek felszámolásának ütemtervéhez nem nyúlnak hozzá. Siegmar Gabriel keményen ragaszkodik ehhez. Michael Glos gazdasági miniszter viszont egyértelműen a nukleáris erőművek mellett áll ki. Nem titkolja véleményét, hogy egy különösen ambiciózus klímapolitikával nem lesz összeegyeztethető a még meglévő 19 német nukleáris erőmű fokozatos megszüntetése. Mindketten számokra hivatkoznak, de jellemző módon a számaik nem is hasonlítanak egymásra.

Alkalmazkodás az elkerülhetetlen változásokhoz
Az IPCC-jelentés szerint az emberi tevékenység következtében 1906 és 2005 között a globális átlagos felszínhőmérséklet 0,74°C-al emelkedett. A következő 20 év folyamán, évtizedenként, 0,2°C-os további emelkedés várható. Nagyon valószínű, hogy az évszázad végére a hőmérséklet 3°C-kal magasabb lesz a mainál. A hőmérsékleti szélsőségek markánsabbá válnak, sokfelé súlyosbodnak az aszályproblémák. A sarki jégsapkák olvadása, és a hőtágulás  következtében a tenger szintje legalább 28 cm-t, de esetleg 58 cm-t is emelkedhet.

Az ilyen mérvű változások drasztikus hatással lehetnek a Föld élővilágára és az emberi tevékenység több területére. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy most már bármi történik az antropogén hatások csökkentése érdekében, ha bármilyen drasztikusan is tudja a nagyvilág csökkenteni az üvegházgázok globális kibocsátását, a klímaváltozás már nem állítható meg, legfeljebb mérsékelhető. Miközben egyet kell értenünk abban, hogy a kibocsátások csökkentése érdekében minden lehetőt meg kell tenni, az is nyilvánvaló, hogy a már megkezdődött, és folyamatban lévő változásokhoz alkalmazkodni kell. Közben azt is tudomásul kell venni, hogy az alkalmazkodáshoz többek közt energia kell, amiből az következik, hogy a klímavédelem érdekében nem lehet az energia iránti igényeket a végletekig (vagy egyáltalán) csökkenteni.

Ennek a felismerésnek a jegyében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia 2003 júniusában hároméves közös kutatási projektet indított "Globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok" címmel. Ez az ún. VAHAVA5 projekt.

A projekt munkálataiban Láng István akadémikus vezetésével több mint 400 hazai kutató vett részt. Összegezték a kb. 1975-től napjainkig végzett ilyen irányú vizsgálatok eredményeit. Elkészült 50 nagyobb tanulmány, az AGRO-21 nevű sorozatban közel 200 cikk jelent meg. Könyvek és dokumentumfilmek készültek. Az összegezett eredményeket az ország öt városában szervezett konferenciák és társadalmi viták érlelték koherens stratégiai előterjesztéssé.

Az elkészült előterjesztés legfontosabb javaslata az, hogy az Országgyűlés fogadjon el egy Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, mely szemléletével beépül a különféle nemzeti fejlesztési programokba, tervekbe és ágazati fejlesztési koncepciókba. Miként Láng István megjegyezte: "a klíma pártsemleges, a változása az egész lakosságot több generáción át is érinti, s a hosszabb időre szóló megoldások csak politikai konszenzussal képzelhetők el".

A Nemzeti Éghajlati Stratégiának ki kell terjednie a természetvédelem, agrár- és erdőgazdaság, vízgazdálkodás, energetika, közlekedés, építészet, egészségügy, turizmus és katasztrófavédelem érintett gazdasági és jogi problémáira. Ilyenek máris érzékelhetők. Ezért meg kell kezdeni megfelelő felkészülési, megelőzési és kárenyhítési megoldások kifejlesztését. Sürgős a kárenyhítő pénzalapok helyzetének áttekintése. Nemzeti Katasztrófavédelmi Alapot kell létrehozni, és szélesíteni kell az időjárási károkkal kapcsolatos élet- és vagyonbiztonsági eszközök választékát.

A vázolt javaslatok kidolgozása örvendetes eredmény. Ehhez még hozzátenném, hogy az elmúlt évek másik nagy vívmánya az, hogy lassan létrejött egy klímaügyekben kompetens hazai szakértő gárda, melyre a következő években nagy szüksége lesz az országnak.
 

__________

1. Valakinek ellopják a kabátját, majd mások elterjesztik róla, hogy "belekeveredett egy kabátlopási ügybe".
2. Verne Gyula "Világfelfordulás’’ c. regénye, melynek francia eredetije 1889-ben jelent meg, érintőlegesen ide sorolható lenne, mert egy kísérletről szól, mely a földtengely dőlésszögének megváltoztatására irányul. De a kísérlet nem sikerül, és a regény konklúziója az, hogy az ember nem tudja megváltoztatni a mindenség rendjét.
3. 1) Ausubel Jesse, John Lathrop, Ingolf Stahl, Jennifer Robinson (October, 1980): Carbon and Climate Gaming. IIASA Working Paper, WP-80-152, Laxen-burg. 2) Ausubel, J. (October, 1980): CO2: An Intro-duction and Possible Board Game. IIASA Working Paper, WP-80-153, Laxenburg, Austria. 3) Robinson, J., J. Ausubel (March, 1981): A Framework for Sce-nario Generation for CO2 Gaming. IIASA Working Paper, WP-81-34, Laxenburg, Austria
4. Érdemes tudni, hogy Franciaországban ma már a teljes villamos energiaszükséglet 90 százalékát a nukleáris energia fedezi, és emellett Franciaország nagyon jelentős energia exportőrré vált.
5 VAHAVA = VÁltozás HAtás VÁlaszadás.
 
 
 

Kellemetlen igazság

Al Gore, az Amerikai Egyesült Államok korábbi alelnöke Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth) című könyve világsiker. Filmváltozatát a tavalyi Cannes-i fesztivál legjelentősebb alkotásának kiáltották ki, és a 2007-es Oscar-díjra két kategóriában is jelölést kapott. (A film Magyarországon is szerepel a mozik műsorán, sőt már magyar nyelvű DVD-változata is megvásárolható.)

Nem lehet tudni, hogy Al Gore - akit az ezredforduló táján már-már kikiáltották az USA következő elnökének, de 2000-ben, hatalmas küzdelemben végül alulmaradt George Bushsal szemben - tényleg visszavonult, vagy csak átmenetileg húzódott-e vissza a politikától. Tény, hogy e könyvével egy csapásra ő lett a globális környezettudomány egyes számú közéleti szószólója.

A könyvről és a filmről már számos ismertetés, kommentár jelent meg. Ezek ismétlése helyett e hasábokon inkább azt érdemes kiemelni, hogy Al Gore természettudományi műveltségét, naprakész tudományos tájékozottságát a könyvben - a megfigyelt környezeti változások és azok következményeinek rendszerezett bemutatása mellett - több finom utalás is jelzi. Ilyen például a klímaváltozás nemlineáris jellegének, az ún. "nagy óceáni szállítószalag"-ban történő változások éghajlati következményeinek, valamint a naptevékenység esetleges szerepének említése.
Feltétlenül szóvá kell tenni az eredeti kiadásban egy apró, de bájos tévedést. 2005-ben olyan sok hurrikán alakult ki (az Arlene, majd a Bret, Cindy, Denis és a többiek, közöttük a híres Katrina, majd később a Wilma), hogy kifogytak az ábécé betűiből, ezért a további hurrikánokat a görög betűkről nevezték el. Al Gore könyvében a görög betűk sorrendje - a helyes "ALFA, BETA, GAMMA, DELTA" helyett - a következőképpen amerikanizálódott: "ALFA, BETA, DELTA, EPSILON, GAMMA").

A könyv magyar változata első ránézésre tökéletesnek látszik. Igényességre törekvést jelez az egyik ábra átszerkesztése abból a célból, az autók üzemanyag-fogyasztását liter/100 km-ben tüntethessék fel az Egyesült Államokban használatos MPG (mérföld/gallon) helyett. (A 104-105. oldalon a görög ábécé betűi azonban változatlanul hibás sorrendben maradtak.) A könyv magyar változatával kapcsolatos első "kellemetlen igazság", hogy többe kerül (árfolyamtól függően 10-20 százalékkal), mint a Amerikában.

A két kiadást egyszerre lapozgató olvasó egy további "kellemetlen igazság"-gal szembesül. A magyar változatból ugyanis a 296. oldalon a következő bekezdés teljesen hiányzik: "Now it is up to us to use our democracy and our God-given ability to reason with one another about our future and make moral choices to change the policies and behaviors that would, if continued, leave a degraded, diminished, and hostile planet for our children and grandchildren - and for humankind." Magyarul feltehetően így hangzott volna:  "Rajtunk múlik, hogy - a demokráciával és istenadta képességünkkel élve - megvitatjuk-e egymással, milyen jövőt akarunk és hogy erkölcsi választássá tegyük azt a kérdést, hogy megváltoztassuk-e vezérlő elveinket és viselkedésünket, mert ha így folytatjuk, gyermekeinkre és unokáinkra és az egész emberiségre - egy értékcsökkent, lepusztult és ellenséges bolygót hagyunk hátra."

A kihagyás sajnos szándékos volt, erről a megmaradt magyar szöveg (az eredeti kiadásban a második bekezdés) árulkodik: hiányzik ugyanis belőle az "instead"-nek megfelelő visszautalás. Nyilván azért, hogy a megcsonkított gondolat kereknek tűnjön.

Nem tudni, hogy a mai magyarországi viszonyok közepette ezért az inkorrektségért a fordítók (Gadó György Pál és Kézdy Edit) és a kiadó (Göncöl Kiadó) pontosan milyen mértékben felelősek, de tény, hogy e magyar kiadás az olvasók és a szerző eredetiséghez fűződő jogait egyaránt sérti.

Szarka László


Természet Világa, 138. évfolyam, 4. szám, 2007. április
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/