Kecskeméti Tibor

Múzeum tűzben
A Természettudományi Múzeum földtani gyűjteményeinek pusztulása 1956-ban


Az 1956-os magyarországi forradalom harci cselekményei nem kímélték a kulturális intézményeket, így a múzeumokat sem. Kár érte az Iparművészeti Múzeumot, a Természet-tudományi Múzeumot s a Magyar Nemzeti Múzeumot. A legnagyobb veszteségeket a Természettudományi Múzeum szenvedte el, mivel nemcsak a Baross utcai épületében lévő állattani gyűjtemények jelentős része égett el, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum épületében lévő Ásvány-és Kőzettára, valamint Föld- és Őslénytára gyűjteményeinek mintegy 80 százaléka lett a tűzvész áldozata.

Akkor már több mint két éve dolgoztam a Föld- és Őslénytárban mint geológus. Itt indult tudományos pályám. Az idő tájt fejeztem be egyetemi doktori disszertációmat a magyarországi Assilinákról. Október 23-án hazatérőben magammal akartam vinni a kéziratot, hogy a szükséges javításokat otthon megtehessem benne. De nagyon nehéz volt a táskám, így íróasztalomon hagytam a paksamétát. Ott pusztult az egész a vizsgálati anyaggal együtt.

A Múzeum kötúti kertkapu roncsa

A pusztulás és következményei megtapasztalójaként emlékezem az akkori eseményekre, felidézve a tűzeseteket, a pusztulás mértékét s az újjáéledés reményteli munkáját.

Tűzesetek időrendben

Október 24., szerda, 12.13 óra tűzjelzés. E szerint a Magyar Nemzeti Múzeum Múzeum utcai oldalán két helyiség égett. Itt voltak 1846 óta a Természettudományi Múzeum Ásvány- és Kőzettár gyűjteményei és munkaszobái. A tűzoltók eloltották a tüzet, de a harcok miatt "visszaszerelni" már nem tudtak. Újabb tűzjelzés történt 18.08, valamint 19.25 órakor, azonban egyik alkalommal sem sikerült a tűzoltóknak az épülethez jutni a Kálvin téri és Múzeum körúti heves tűzpárbajok miatt. Ugyancsak sikertelen volt a kivonulás már október 25-én, csütörtökön 01.03 órakor. A közben egyre jobban elhatalmasodó tűzről 02.36 órakor újabb riasztás érkezett. A tűzoltóknak végül is nagy nehézségek között sikerült a "kárhely"-re érkezni, s az akkorra már nagy kiterjedésű tűz oltásához fogni. Újra égett az Ásvány- és Kőzettár a II. emeleten, az Afrika-kiállítás a III. emeleten, valamint a tető. A tűz az épület Puskin utcai oldala felé terjedt, veszélyeztetve az Országos Széchényi Könyvtárat. Négy tűzoltó csoportnak három órai megfeszített és hősies munkával sikerült a tüzet lokalizálni, de a heves harcok miatt nem tudták az oltást befejezni. Ugyanis a hajnalban az épületbe behatoló oroszok leparancsolták a tűzoltókat a pincébe. A harcok elülte után a lángok reggel 06.15 órakor újra felcsaptak, s csak 08.25-re tudták a tűzoltók a bútorokat "lefeketíteni". Még kisebb tetőtűzhöz riasztották a tűzoltókat (17.10 és 20.46 órakor), amit eloltani véltek, amikor a 23.17 órakor leadott tűzjelzés szerint "igen nagy tűz"-höz riasztották a tűzoltókat. A Múzeum utcai ablaksor, valamint a Puskin utcai oldal öt ablaka mögött hatalmas tűz tombolt. Ekkor semmisült meg teljesen a másodszor égő Ásvány- és Kőzettár, s ekkor égett ki a Föld- és Őslénytár. Csak október 26-án, pénteken 03.50 órára sikerült teljesen eloltani a tüzet. Még október 26-án, pénteken (07.17), 27-én, szombaton (14.18), 28-án, vasárnap (17.14) és 30-án, kedden (10.14 és 15.46) történt tűzjelzés, de ezek többnyire csak kisebb, ún. parkettatüzek voltak, amelyeket hamar eloltottak.

Ezen az ajtón keresztül égett ki az Őslénytár

Ez adatokból, melyeket Minárovics János tűzoltó ezredes, a Tűzoltó Múzeum egykori igazgatója, maga is hivatásos tűzoltó munkájából vettünk (Magyar Múzeumok, 1997/3), s melyek a tűzoltóság központi ügyeleti naplójából származnak, kiderült, hogy e napokban öszszesen 14 tűzhöz riasztották a tűzoltókat a Magyar Nemzeti Múzeumba (4 kivonulás sikertelen volt!). Ebből kettő olyan nagy méretű és heves volt, hogy katasztrofálisnak nevezhető. Mindkettő október 25-én, csütörtökön történt. Az egyik hajnalban, ekkor égett ki az Ásvány- és Kőzettár s az Afrika-kiállítás; a másik éjjel, ekkor égett tovább az Ásvány- és Kőzettár, és égett ki a Föld- és Őslénytár. Meg kell említeni, hogy az Őslénytár bejárati folyosóját egy aknagránát belövés is érte, ez ledöntött egy gyűjteményszekrényt, de helyrehozhatatlan kárt nem okozott.

Az Ásványtár kiégett teremsora

Tűzőrségben

A tűzesetekről szinte azzal egy időben tudomást szerzett az érdekelt Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum főigazgatósága. A további károk megelőzése, illetve a meglévők csökkentése érdekében közös éjjeli őrséget szerveztek. Az őrség feladata az volt, hogy 16 órától másnap reggel 8 óráig óránként járja körbe a tűz által érintett helyiségeket, s a zsarátnokokat, az esetleg fellobbanó kisebb tüzeket oltsa el, a nagyobb tüzeket pedig jelentse a tűzoltóságnak.

Az ásványtári nagy raktár

Az őrségbe elsősorban fiatal és a múzeumhoz viszonylag közel lakó munkatársakat kértek fel, természetesen már csak a harcok elülte utáni napokban. Így jelölt ki engem is telefonon közvetlen főnököm, Csepreghyné Meznerics Ilonán keresztül Boros István főigazgató. Ennek nyomán kétszer, október 29-én, hétfőn és október 31-én, szerdán került rám a sor. Előbbi alkalommal ifj. Endrődy Sebő, utóbbi alkalommal Horváth Lajos zoológusokkal voltam őrségben (sajnos azóta mindkét kolléga elhunyt). Tartózkodási helyünk a Nemzeti Múzeum földszintjén egy belső, jól védett helyiségben, az ún. katalógusszobában volt. A Nemzeti Múzeumból Radnóthy Aladár régész, egy általam akkor először látott Király nevű kolléga, valamint a Kovács nevű bennlakó portás volt a társam.

Az ásványtári hosszú folyosó

A bejárandó helyiségeket mintegy félméteres törmelék fedte. Ez a bútorok elszenesedett darabjaiból, az ősmaradványok többnyire "oltott meszéből" (a 90 százalékban mészkőből áll kövületeket a tűz égetett mésszé hevítette, majd az oltóvíz "beoltotta"), de legnagyobb részt a falakról az oltás hatására lepattogzott vakolatdarabokból állt. Ebben és ezen botorkáltunk a sötétben, mivel fényt a még szórványos lövöldözés miatt nem mertünk használni. Utunk során mindenhol a pusztulás lehangoló képe fogadott. Számomra a legszomorúbb és legelkeserítőbb látvány egykori szobám volt. Mindenhol, így íróasztalom helyén is, törmelék, pernye és hamu volt, benne az elhamvadt disszertációm. Több mint egy évi munkám ment veszendőbe! Egyik utunk alkalmával döbbentünk rá: az Őslénytár azért égett ki, mert az egyik, Ásványtárral közös helyiség falában a múlt századi leválasztáskor benn hagyták az ajtótokot, s ezt eltakarva építették fel mindkét oldalon a mennyezetig érő könyvszekrényeket. A tűz az ajtótokon keresztül terjedt át az Őslénytárba! Egy félelemkeltő élményben is részünk volt. Az egyik "járőrözés" során az ásványtári hosszú folyosón a törmelék között egy emberi tetemet, gyanítottuk lelőtt felkelő, véltünk felismerni a kintről beszűrődő gyér fényben (érdekes, a közvilágítás és a telefon többnyire működött az események alatt is!). Később, a reggeli világosságban már láttuk, a tetem nem más, mint az ásványtári folyosó feletti Afrika-kiállításból a kiégett födémen keresztül lezuhant "Néger dobos" c. súlyos bronzszobor.

E nyíláson keresztül zuhant le a bronzszobor

Mi pusztult el?

A világ harmadik leggazdagabb és legértékesebb ásványgyűjteménye, az Ásvány- és Kőzettár mintegy 140000 leltári tételt számláló állományának mintegy 80 százaléka lett a tűz martaléka. A pótolhatatlan veszteségek közül néhány kiemelkedő. Elégett a gróf Széchényi Ferencné gróf Festetics Julianna 1803-ban adományozott, válogatott ásványokból álló kollekciója, mely az Ásványtár, rajta keresztül tulajdonképpen a Magyar Természettudományi Múzeum alapító gyűjteménye. Elemésztette a tűz Szájbély L. (1838), Fau-ser A. (1842), Brunswick-Forray-Chotek (1853), Lobkowitz, F. J. (1870) kapitális példányokat is tartalmazó gyűjteményeit. A veszteséglistán található Weiss verespataki termésarany-gyűjteménye, a dél-afrikai, brazíliai, kelet-indiai ritkaságokat is tartalmazó gyémántkollekció, a magyar vonatkozású ásványok (nagyágit, szilvanit, petzit, krennerit, semseyit, andorit, lorandit stb) különgyűjteménye, valamint a 484 lelőhelyről 1295 darabot tartalmazó s nemzetközileg is nyilvántartott meteoritgyűjtemény. A maradék, mintegy 20 százaléknyi anyag a tűztől nem érintett négy, Múzeum körúti oldalon lévő kiállítási terem vitrinjeinek alsó, fiókos részében volt.

Az Afrika-kiállítás elefántos diorámája

A Föld- és Őslénytár közép-európai viszonylatban számottevő, mintegy 140 000 leltári tételes gyűjteménye szintén 80 százalékos veszteséget szenvedett el. Az újragyűjthetetlen anyagok közül néhány kiemelkedő: a világhírű csehországi kambrium Barrande természetbúvár által az 1800-as években gyűjtött trilobita- (háromkaréjos ősrák-) kollekció, a Párizsi-medence nagyszerű megtartási állapotú eocén puhatestű gyűjteménye, az egri Wind-téglagyár agyagbányájából előkerült közel 200 fajt (benne több típust!) tartalmazó felső-oligocén molluszka gyűj-temény, Kossuth Lajos torinói száműzetése alatt gyűjtött tengeri pliocén csiga- és kagylógyűjteménye, autográf alátétcédulákkal. A gazdag gerinces anyagból elégett a Prodinotherium hungaricum ősormányos típuspéldánya, több Semsey Andor mecénási gesztusa nyomán gyűjteményünkbe került tökéletes megtartású holzmadeni jura őshüllőlelet (Ichthyosau-rusok, Mystriosaurusok), a jégkorszaki óriáslajhárok közé tartozó Glyptodon több hatalmas páncélja, valamint a történeti időkben kihalt, hatalmas ősmadárnak, az Aepyornisnak a világon legnagyobbnak tartott tojása (mintegy félszáz példányát tartják nyilván a múzeumok). Az anyag mintegy 20 százaléka az osztályvezetői szobában és az udvari hosszú folyosón menekült meg a megsemmisüléstől.

Mindkét tár veszteségeit növelte az, hogy a rendkívül gazdag, számos XVIII. századi alapművet tartalmazó könyvtár, valamint a több száz kéziratos földtani térképet is magában foglaló térképtár megsemmisült. Elégett a tárak valamennyi mikroszkópja (a lencseüvegek megolvadtak, a statívok elgörbültek), egyéb műszere (goniométerek), összes leltárkönyve, és a kutatók számos elkészült dolgozatának kézirata (többek közt a szerzőé) is! A sors különös szeszélye folytán az Őslénytár folyóiratai közül a Neues Jahrbuch szaklap kb. 15 kötete a törmelék alatti tökéletlen égés miatt ugyan megpörkölődött, de megmaradt. Restaurálva, kissé kormosan, a kiszáradás után hullámos lapokkal, ma is használható. S arról is meg kell emlékezni, hogy újra felállított könyvtárunk első kötete egy olyan könyv lett, melyet Géczy Barnabás az Őslénytani Tanszék akkori adjunktusa, később egyetemi tanára, akadémikus, még a tűzvész előtt kölcsönzött ki, s már csak az újjáépült Őslénytárba tudott visszahozni.

A Bródy Sándor utcai bejárat

Újjáéledés

A nagy anyagi és szellemi veszteségek először minden érintettben reménytelenséget és bénultságot okoztak. Sok minden pótolhatatlan volt, az elölről kezdés sokáig el- képzelhetetlennek tűnt. A legnehezebb az események és következményei tudati feldolgozása volt. A reményt, az újrakezdés szükségességét és realitását főnökünk, a rendkívüli hitbeli erővel és mozgósító készséggel rendelkező Csepreghyné Mez-nerics Ilona naponta plántálta belénk. Tartózkodási helyiséget szerzett számunkra, először a Nemzeti Múzeum Éremtárában, majd Történeti képcsarnokában, végül a helyreállítások előrehaladtával az embertani kiállítás egyik termében.

A közben megindult újjáépítés, mely az egykori helyiségeinkben lévő törmelék eltávolításával kezdődött. Feladatunk akkor, a még meghatározható ősmaradványoknak a törmelékből való kiválogatása volt. E munkában nemcsak a tárak munkatársai, hanem önkéntesek is, köztük három geológus egyetemi hallgató is részt vett. Hadd idézzem nevüket: Mach Péter, Szabó Péter, Várszeghy Károly. A kimentett, dokumentáció híján tudományos vizsgálatra alkalmatlan ősmaradványokat félre tettük iskolai szemléltető anyagnak.

A fokozatosan visszatért tetterőnk már megnyilvánult a helyreállító építkezés során. A munkaszobák, a gyűjteményraktárak, laboratóriumok, preparatórium és a tároló bútorok tervezését már a mi elképzeléseink szerint végezték. 1957 nyarán már hézagpótló gyűjtéseket végeztünk s fogadtuk és rendeztük, a főnökünk külföldi múzeumokhoz, egyetemekhez és földtani intézetekhez küldött segélykérő levele nyomán az Őslénytárba mázsaszámra érkező szakkönyveket, folyóiratokat és ősmaradványokat.

Mindezek nyomán és után elérkezett 1958. december 1-je, amikor az újjáépített tárakban újra indult a tudományos és múzeumi munka.


Természet Világa, 137. évfolyam, 12. szám, 2006. december
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/