A megszállott: Bandi Dezső

Kántor Emese

Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, Románia


"Őrizzük meg emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket,
nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen
a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő!"

(Ipolyi Arnold)

Bandi Dezsővel 2003 őszén találkoztam, egy másik dolgozatom készítése közben. Mesélése nyomán szerteágazó életmű bontakozott ki előttem. Rövidesen elhatároztam, hogy következő dolgozatomat e kiterjedt munkásság bemutatásának szentelem. "Van nekünk egy emberünk, akihez hasonlót - mondjuk ki végre! - kevés ország mondhat magáénak. Aki nem kisebb célt tűzött maga elé, mint az önkifejezés minden formájának - beleértve a mindennapi munkát is - művészi szintre emelését."

Bandi Dezső Magyarsároson született 1919. október 7-én, Bandi József asztalos és cséplőgéplakatos és Iszlai Etelka kilenc gyermeke közül negyedikként. Korán megtanulta a földművelés és asztalosság alapjait, de a könyvekkel elbújni mindig jobban szeretett (még édesanyjától tanult meg olvasni). Nem csoda, hogy a székelykeresztúti és a kolozsvári unitárius kollégiumban végig teljes ösztöndíjjal tanulhatott. Két kiváló rajztanár - öt évig Székelykeresztúron Bene József, majd Kolozsváron Tóth István - indítja el. Bene az órákon kívül is bármikor beengedi a kézimunkaterembe. Kézügyessége és figyelmessége már ekkor megmutatkozott. Ezek az évek döntő hatással voltak a későbbi nekirugaszkodásokra. "Diákként a pad alatt órákon is faragtam … s valamikor magam is éreztem: mit jelent, ha a tanárok kiállnak diákjukért." Első jelentősebb műve egy cserefából faragott Krisztus-kereszt, amit pusztán időtöltésből készített 1938. nyarán, amikor útcsináló volt Moldvában (Frasinban), s a vezető tisztnek annyira megtetszett, hogy fel is állították az út szélére.
 

Az érettségi után, 1941-ben a kollégium igazgatója őt javasolta az akkori Bolyai, később Györffy István Kollégiumba. Ösztöndíjasként járt tehát a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Sidló Ferencnél tanult szobrászatot.

A bentlakásban különböző szakokról mintegy ötven fiatal volt. S mint népi kollégium, ott népi értelmiségiekkel találkoztak, akik arra biztatták őket előadásaikban, "hogy őrizzük meg a népi kultúrát, ne olvadjunk bele a polgárságba zajtalanul, hanem amit lehet, segítsünk a népnek". Ennek jegyében megtanítottak egymásnak saját vidékükről egy-egy éneket, Bandi pedig szünidőkben kiment falukra tanulni. 1943 nyarán a Homoród menti Abásfalván az ácsokkal, leventékkel együtt faragott egy emlékművet. 1944-ben a háború miatt otthagyta az egyetemet, s Ravában is készített a helyi ácsokkal farönkökből és faszobrokból egy háborús emlékművet. Ravában érte a háború vége, s onnan jött be Marosvásárhelyre volt tanára, Bene József hívására. 1945 januárjában rajz- és kézimunka-tanári kinevezést kapott a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban (a mai Bolyai Farkas Elméleti Líceum) másfél évre, majd a Magyar Népi Szövetség művelődési aktivistájaként, illetve Csík-Gyergyó-Hévíz szakszervezeti elnökeként bejárta a megyéjét. Táncos- és dalostalálkozók szervezője, a sárosi kultúrház színjátszó körének a rendezője, bábszínházakat nyit, bábokat készít, majd újra tanít. Közben művészi kerámiával foglalkozik (ekkoriban zárul első egyéni kerámiatárlata Kolozsváron és Marosvásárhelyen), s ehhez otthon kemencét épít. Lelkesen veti bele magát a munkába, hogy "a parasztság műveltségét a lehető legmagasabb szintre emelje".

"1957. Bandi Dezsőt a tartomány, illetve a Maros Megyei Népi Alkotások Háza népművészeti szakirányítójává nevezik ki. Incipit vita nova."

"Amit végzek arra nincs státus. És én mégis csinálom. Szükségből? Belső kényszerből? Ha mást tennék, nem lenne nyugodalmam."

Felügyeli minden tehetségesnek tartott egyszerű ember munkáját, tanácsokat ad, metodikai levelezést folytat, kiállításokat rendez, tanulmányutakat szervez, tanfolyamra hívja be az embereket a Székelyföld minden részéről, máskor maga megy el hozzájuk, s helyben tart tanfolyamokat, amiknek célja az, "hogy amit én ezen a téren, tehát a különböző műfajokban adni tudok többletet, hogy azt a technikai, művészeti, tartalmi, formai tudást, amijük van … ki tudják egészíteni".

Együttműködött a műkedvelő művészetekkel foglalkozó Népi Művészeti Iskolával, hivatásos képzőművészként pedig a Képzőművészeti Alappal is. Saját készítésű kerámiáin kívül itt értékesítette tanítványainak művészibb értékű munkáit is, sőt ha az emberek másképp nem tudtak időt szentelni az alkotómunkára, néha fizetett is nekik. Csak így lehetett életben tartani az elindított mozgalmat, Bandi Dezső iskoláját.

Ennek eredményeként "1963-64-ben már 170 alkotási kör működik az akkori Maros Magyar Autonóm Tartomány területén, 1041 tag részvételével. E két esztendőben 149 falusi, községi és rajoni népművészeti tárlatot rendeztek, 5660 kiállítóval és 99 112 látogatóval."

1957-től több mint egy évtizeden át szervezte és irányította a környéken a román, szász és magyar népi művészeket, de utána megszüntették állását. "A megyék megalakulása után, más munkakörbe való áthelyezésem következtében (a Kisipari Szövetkezetek Maros Megyei Szövetségének tervezője), sok kezdeményezés kezdeti szakaszában maradt félbe." Idő és anyagi fedezet hiányában nem tud részt venni az előadásokon, értekezleteken. Hiányoznak tanítványai, hiszen "ezek az emberek jelentették számomra az életet". Épp ezért igyekszik továbbra is figyelni rájuk, s azt tanácsolja: "mindenki dolgozzon, énekeljen és táncoljon úgy, ahogy a legjobban tud, és ne törődjön az olyan … kritikával, amely nem mutatja meg, hogy miként is lehetne jobban." Neki sem könnyű: az 1970-es, majd az 1975-ös árvíz utáni földcsuszamlás tönkreteszi az általa épített családi házat, tömbházlakásba kerül, de még ott is saját tervei szerint villamos kemencét készít, amiben újra kerámiát éget. "A Maros Megyei Szövetkezeti Szövetség formatervezőjeként mentem nyugdíjba."
 
 

A népi művelődés szolgálatának gyakorlatát saját kezdeményezésből vagy meghívások alapján mindvégig folytatta. A Bolyai Farkas Líceumban faragótanfolyamot szervez minden korosztály számára, a fiatalokat minden évben a Teleki Oktatási Központ szovátai székhelyén táboroztatja. Dezső bácsi 80. életévén túl is nagy szeretettel folytatta a Paniti Bartha Sándor nevét viselő népismereti-faragó önképzőkör vezetését. Mikor találkoztam vele, még mindig lelkesen mesélt életéről, a faragókörről, tanítványairól. Meghatottan emlegette a régi időket is. Egészsége gyengülése miatt azonban fel kellett számolnia a műhelyt, s 2004-ben Marika lányához költözött Békéscsabára, ahol 2005. június 23-án (86 évesen) elhunyt.
 

Mivel átértékelte a "népi" fogalmát, Bandi Dezső ellentétbe került a néprajzkutatókkal, muzeológusokkal. "Általában én a népi kultúrát közösségi kultúrának tartom, és nem egyszemélyes szakemberkultúrának… Népinek tartok minden olyan nem hivatásos szakmai tudattal készült tevékenységet, amit nagyobb tömegek gyakorolnak." Felfogása szerint "a megváltozott életformához kell alkalmazkodni, s ebben az életformában megtalálni azt a módot, amivel az ember alkotó tevékenységét ébren lehet tartani… Álmom és meggyőződésem, hogy a művészetnek olyan közkinccsé, közös nyelvvé kell válnia, amelyet a legszélesebb tömegek is magától értetődő természetességgel művelhetnek, beszélhetnek, és kell, hogy műveljenek és beszéljenek." Művészi-művészetpolitikai szemlélete nem motívumokra épül, hanem a kifejezési-alkotási kényszer tiszteletére és irányítottságára. ("Szép az élettelen anyag, de sokkal szebb, ha élőt metszünk rája… Ha dadog is valaki, hagyni kell, hadd mondja el! Az önkifejezés kényszere mindenkiben él, ezt nem támogatni szerintem bűn."

Olvasmányai, tanárai és a Györffy Kollégium szellemisége határozta meg egész további érdeklődését. Ő maga így meséli: "Volt egyszer egy álmom… Valami csodálatos épületet láttam, amelyen a népművészet elemei, formái … valami kimondhatatlan szépségben, harmóniában álltak össze. Azt a csodát nem tudtam elfelejteni soha."

A marosvásárhelyi kollégiumban kézimunkaórákon szinte mindent végigpróbáltatott a tanítványaival, amit diákkorában maga művelt (fa, kő, márvány, agyag, fém megmunkálása), kis motorokat, transzformátorokat készítettek. Diákoktól tanulta meg a kerámiát, s 10 éven át kísérletezett, hogy a mázakat kizárólag hazai anyagokból (vegyileg) előállíthassa.

Felkutatta az anyagokat és mesterségeket, s megtanulta a különböző kézművesmesterségek technikáit, hogy másokat is tudjon tanítani. Bejárta az egész Székelyföldet, hogy lássa, hol milyen mesterséget ismernek, hogy dolgoznak, ki foglalkozik ilyesmivel, hogy tudja, mire építhet. A technikai lehetőségek feltérképezése után megfigyelte a hagyományokat, szokásokat, s főleg a régi jelképek, motívumok érdekelték, hogy azok közül mit használhatna fel (Nap, Hold, csillagos ég, az élet fája, madarak, szarvasok, virágok), hiszen a régi emberek ilyen formában fejezték ki a vágyaikat, elképzeléseiket, viszonyulásukat az élethez.
 
 

Legelőször (az ötvenes évek elején) "a korondi fazekasok körében (15-16) igyekezett az ősi székely népművészeti forma- és színvilághoz való visszatérésre rábírni a tehetségesebbeket". 80 fazekasházba kopogott be, mindegyik címre küldött indigóval sokszorosított rajzokat (népi és kitalált mintákat), tanfolyamokat szervezett, s fáradalmai néhány nagy fazekasegyéniség jelentkezésében (pl. a korondi Páll család) térültek meg.

1959-ben találkozott Dánfalvával, a fekete kerámia egyik fő központjával. Saját kemencéi mellett tartott tanfolyamot, majd beköltözött egy dánfalvi fazekashoz. Ujjbeggyel különböző alakokat nyomkodott a fazékformára, s mint Pálffy Árpád meséli: "Alig nyitotta ki a szemét, már ült a koronghoz, napokig együtt dolgoztunk, s ő ébresztett rá, mi is a kerámia."

Székelyszentkirály Erdély egyetlen csipkeverő faluja. Bandi Dezső itt a folyóiratokból és mintakönyvekből másolt mintákat valami ízesebb, következetesebb, népibb formavilággal próbálta helyettesíteni, majd meglátott egy asszonyt az úton, karján szalmafonattal, s rögtön el is készítette szalmából a csipkés mintákat. Így készültek az első lábas alá valók.

Neki köszönhető a figurális, sőt cselekvényes népi falikárpitszövés megszületése is. Ehhez Mátisfalvát választotta, ahol nem élt semmi más mesterség, s azt tanácsolta, hogy szőjenek rongyot. Előbb négyszögeket, cikcakkot, végül három- és négyszögekből komponált ember- és állatalakos motívumokat szövetett meg velük, de rájuk bízta, hogy a rajzolt mintákkal szabadon bánjanak. A tehetségesebbek rövidesen "sajátos tartalmú, mondanivalójú szőnyegeket terveztek és szőttek. Előbb eladásra, később úgy megszerették, hogy maguknak is". Ezzel egy időben (1961-62) fedezi fel és próbálja megújítani a szentdemeteri kukoricaháncsfonást és a mezőfelei gyékényfeldolgozást. Miután a hároméves népi iparművészeti tanfolyam (1966-69) több mint 15 felei résztvevője megtanulta az alapokat, Bandi Dezső házról házra járt, úgy adott nekik tanácsokat. 1970-71-ben szintén Mezőfelében létesít egy naivfestő-kurzust 18 tag részvételével. Nem riad vissza az újabb anyagoktól, ötletektől sem: öklömnyi kavicsokra mázat éget ("vulkanikus kövek - bírniuk kell a tüzet"), s rájön, hogy a beton-, pléh- meg vaskapuk is alkalmasak közösségi műalkotások létrehozására.

Bandi Dezső a sikeres tanfolyamok, kiállítások után többször kapott oklevelet a Művelődési Minisztériumtól, s rengeteg elismerésben részesült 1989 után is. Gyakran hívták előadásokra, tanácskozásokra, cikkek tucatjait írták róla. Több könyv, lexikon és sajtótájékoztató jelent meg munkásságáról. Ő maga úgy érzi: "Legnagyobb megtiszteltetés volt Göncz Árpád személyes aranyérmes elismerése ("a Székelyföldön élő magyarság azonosságtudata és a magyar-román barátság ápolása érdekében", szülőfalum díszpolgára, Marosvásárhely "Neves személyisége", az EMKE "Európában is páratlan, több évtizedes művészetszervezésért" nyújtott oklevele.

Méltán nevezhetjük az elmúlt évtizedek legnagyobb sikereket elért népművelőjének. Kezdettől fogva közvetlen munkatársai, első tanítványai családtagjai: felesége, szül. Siklódi Katalin tanítónő, lányai, Katalin (aki ma iparművész, divattervező) és Mária (több faluban jártak népdalokat, szokásokat és tárgyakat feljegyezni). Bandi Dezső "Európában is párját ritkító dolgot valósított meg: feledésbe merült népművészeti ágakat hívott életre, irányította … a legkülönbözőbb területeken dolgozó műkedvelőket", szervező, irányító munkájával nagymértékben hozzájárult a hagyományos háziipari mesterségek serkentéséhez, a népi hagyományokban gyökerező alkotások elterjedéséhez. Sok tanítványának munkái már belföldön és külföldön is ismertek. 1957 és 2004 között több ezer, Magyarországon és Romániában élő népi alkotómunkáját serkentette, irányította, akik "a vásárhelyi tanár"-ként emlegették, munkásságukban őrzik hatását, és örökre hálásak mesterüknek.

"Neki köszönhetek mindent. … Ha nincs Bandi Dezső, egy nagy giccsgyártó lett volna belőlem…" (Tamási Pál, Marosvásárhely). "Mint valami megszállott, mindig megkeresett… Ha ő nincs, ma pontosan olyan névtelen fazekasok volnánk, mint huszonöt esztendővel ezelőtt" (Molnos Áron József, Korond).


Természet Világa, 137. évfolyam, 8. szám, 2006. augusztus
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/