Sárkányfenyő, a 90 millió éves élő kövület

Isépy István


Már az ókori természettudósok is sejtették s még a középkor térképészei is úgy vélték, hogy "kell lenni a déli féltekén is egy nagyobb kontinensnek - egy Terra Australisnak", hogy a Föld egyensúlyban legyen, mivel az északi nagy kiterjedésű szárazföldekkel szemben délen főként csak az óceánok végtelenje hullámzik. A mesés Távol-Kelet fűszerei után kutató holland hajósok a XVII. században Új-Guinea közelében ismeretlen szárazföldre találtak, de maguk sem gondolták, hogy ez a már rég keresett, déli kontinens. Így aztán az eddig ismeretlen területnek az Új-Hollandia nevet adták. A földrész igazi, az angol Cook kapitány nevéhez fűződő felfedezése még egy évszázadot váratott magára.

A hatalmas szigetkontinens különleges növényvilágáról sokat elárul az, hogy az első felfedezők a keleti partok mentén az egyik szakasznak a mai főváros közelében a Botany-öböl nevet adták. Az azóta eltelt több mint kétszáz év botanikai kutatásainak eredményei szerint az Ausztráliában élő növényfajoknak (összesen 16 000 faj) mintegy 85 százaléka csak ott fordul elő, ún. bennszülött, azaz endemikus faj.

A XX. század
nagy botanikai felfedezése

Ausztrália, ez a mérsékelt övi ember számára szinte elképzelhetetlen flóragazdagságáról híres kontinens szolgáltatta a XX. század bizonyára legnagyobb botanikai szenzációját. Ausztrália délkeleti tartományának (Új-Dél-Wales) híres természetvédelmi területe a közel 500 000 ha-ros Wollemi Nemzeti Park, alig 200 km távolságban található Sydney-től, a 4 millió lakosú fővárostól. A nemzeti park természetvédelmi felügyelője - David Noble - 1994 szeptemberében túrát vezetett a több száz méter mély kanyonokkal szabdalt Kék-hegységben (Blue Mountains). Az alpinistatechnikát igénylő sziklamászással, a sziklahasadékok mélyén patakátkelésekkel, úszással tarkított túra során a vezető egy különleges, addig még sosem látott fafaj néhány példányára lett figyelmes. A mintaként begyűjtött hajtások a Sydney-i Botanikus Kert szakemberei számára is feladták a leckét. A gazdag könyvtár, a növényhatározók számos kötete sem nyújtott segítséget. Nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak Ausztráliára, hanem a tudományra nézve is új növényfaj került elő. Az irodalom sikertelen áttanulmányozása után a paleobotanika segített a megfejtésben. Az ősnövénytani leletekkel, kövületekkel végzett összehasonlító elemzés nyomán kiderült, hogy a most talált fafaj a már 200 millió éve is létezett araukáriafélék családjának egyik, eddig csak kövület formájában ismert fajával azonos. Az új növényfaj eltér a család korábban már ismert két nemzetségétől, az araukária- és a kaurifenyőfajoktól, egy új nemzetség képviselője, tudományos neve: Wollemia nobilis. A nemzetség - Wollemia - a nemzeti parkról kapta nevét, míg a fajnév - nobilis - a felfedezőre (David Noble) emlékeztet. Az angol név - wollemi pine (wollemi fenyő) - félrevezető, hiszen rendszertanilag távol áll a közismert fenyőféléktől. A magyar dino- vagy inkább sárkányfenyő elnevezés arra utal, hogy a jura és kréta időszakban együtt élték virágkorukat a dinoszauruszokkal.

A sárkányfenyő leveles hajtása, csúcsán porzós virágzattal

A felfedezés óta eltelt évek során 1-2 km távolságban több kis csoportban összesen alig 100 túlélő, idős példányt találtak. A fák törzse a 40 m magasságot is elérheti, átmérője 1 m is lehet. A vízszintes hajtásokon két sorban fésűsen elhelyezkedő levelei sötétzöldek, 6-8 cm hosszúak, 3-4 mm szélesek, párhuzamos erűek. Levélnyelük nincs, levélalapjukkal félig körülölelik a hajtást. Egyivarú virágaik tobozvirágzatot alkotnak, melyek mindig az oldalágak hajtáscsúcsán helyezkednek el. A porzós virágokból álló virágzat 10 cm hosszú, 1-1,5 cm széles, nyújtott henger alakú. A nővirágokból álló tobozok 1,5 cm-esek, gömbszerűek, két év alatt megérve gyermekfej nagyságúak. A beérett tobozok hajtásdarabokkal együtt hullnak le. A nyitvatermők rokonságában szokatlan, hogy vegetatív szaporodásuk is jelentős. A fák törzsét alvórügyek tömege borítja. Egy nagyobb fatörzs kidőlése, sérülése, pusztulása esetén a tőből új hajtások, új törzsek sarjadnak. Nagyon gyakran több tucat csokorban álló törzs egyetlen egyedet alkot. Ezért is nehéz a törzskeresztmetszet, az évgyűrűk megszámolása alapján az egyedek kormegállapítása. A legidősebb törzset 350 évesre becsülik, maga a tő azonban az 1000 évet is elérheti. A legnagyobb, s egyben legöregebb sárkányfenyőpéldány a King Billy (Vilmos király) nevet kapta, utalva arra, hogy valószínűleg már akkor emelkedett a magasba koronája, amikor a normann Hódító Vilmos 1066-ban megszállta Angliát s uralmának hatása főként Walesben mindmáig érezhető. Népek, birodalmak életében 1000 év nagy idő, de a Wollemia közel 100 millió éves múltját tekintve, ha azt egyetlen esztendőnek tekintjük, mindössze 5 percet jelent, alig többet, mint amikor szilveszter éjjelén a harangszó előtt felkészülünk a pezsgőbontásra.

Részletek az araukáriafélék
több száz millió éves múltjából

A ma jól ismert fenyőfélék ősei a karbon idején, mintegy 300 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. A fejlődéstörténet további lépését jelentő araukáriafélék kialakulása már a földtörténeti középidő elejére, a triászra esik. A fosszilis leletek alapján a legnagyobb fajgazdagsággal a jura és a kréta idején, 200 és 65 millió évvel ezelőtt élték virágkorukat, terjedtek el az egész Földön. Ebből az időszakból került elő a legrégebbi, mintegy 90 millió éves kövület, mely a Wollemiával azonosítható. A jura második felében a virágos növények szerteágazó fejlődése, a környezeti tényezőkhöz, a klímaváltozásokhoz sikeresebben alkalmazkodó, versenyképesebb szervezetek térhódítása nyomán a nyitvatermők fokozatosan kezdtek háttérbe szorulni.

Alvórügyek tömege borítja a vastag törzset,
melyekből sérülés esetén új hajtások sarjadnak

A kréta végi drámai nagy kipusztulási periódus idején a dinoszauruszok kihalásával egyidejűleg az északi féltekéről az araukáriafélék is eltűntek. Csak a déli, eleinte még egybefüggő "szuperkontinensen", a Dél-Amerikát az Antarktiszon keresztül Ausztráliával összekötő Gondwanán maradtak meg. Ezért nevezik az araukáriákat magyarul délfenyőféléknek.

90 millió évvel ezelőtt az ausztrál kontinens a Gondwanáról lassan kezdett leválni, illetve attól eltávolodni. A harmadkorban, a miocén idejére már messze északra távolodott, s mély tenger határolta el az eljegesedő Antarktisztól. A kontinensek szétválása egyúttal azzal is járt, hogy míg 90 millió évvel ezelőtt Ausztrália délkeleti része a 60. szélességi fok körül helyezkedett el (mint jelenleg az északi féltekén Dél-Skandinávia), napjainkban viszont a 35. szélességi fok közelében (Európában ez például Ciprus helyzetének felel meg) találjuk. Az egykori kellemes, mérsékelt klímájú ősi Gondwana Ausztrália néven leszakadt darabja - a felszínét borító nagy kiterjedésű meleg mérsékelt övi esőerdőkkel - a kontinensvándorlás nyomán jelenleg mintegy 25 fokkal északabbra található. Ausztráliát a harmadkor második felétől már kelet-nyugat irányban a Baktérítő szeli át, s így az állandó leszálló légáramlatok következtében sivatagi klímájú területek foglalják el a kontinensnek csaknem a 80 százalékát.

A Sindey-i Botanikus Kerttel együttműködő faiskolában
sok ezer sárkányfenyő-csemete várja már, hogy piacra kerüljön

Az ősi Gondwana flórájának csak a földrész keleti peremén észak-dél irányban húzódó, több mint 200 millió éve kialakult, főként homokkő alkotta röghegységek nyújtottak mindmáig egyedül védelmet. A Sydney környéki Kék-hegység (Blue Mountains) széles, lapos, enyhe lejtésű hegyhátainak erdőségeit azonban itt is a növényvilág fejlődéstörténetének újabb képviselői, Ausztrália szinte minden élőhelyét képviselőivel meghódító eukaliptusz nemzetség néhány faja uralja. A kékesszürke levelű fajok erdőalkotó tömege színhatásával lett a hegység névadója (Kék-hegység). A kelet felől, a Csendes-óceán irányából érkező csapadék, az évmilliók óta lezúduló víztömeg, mint valami gigantikus óriás, látványos munkát végzett. Sydney közelében mintegy 400 szűk szurdokvölgyet, kanyont találunk az 1000 métert alig meghaladó homokkőhegyhátakban, 200-400 méter mélységben bevágódva. Ezek szinte megközelíthetetlen labirintusokat alkotnak. A hasadékokat létrehozó zúgó hegyi patakok ma is ott folynak, több tízmillió éve mesterművük mélyén. Ezek a párás, hűvös zugok, patakpartok és a csaknem függőleges sziklafalak, az oldalukban kiugró sziklapárkányok növényzete szigetekként őrzik a növénytakaró közel 100 millió éves múltját, Gondwana ősi flórájának kincseit, "élő kövületeit".

Ezeknek a kréta időszaki meleg mérsékelt övi esőerdő-maradványoknak az uralkodó fája a csónakfa, egy trópusi elterjedésű család (Cunoniaceae) csak Délkelet-Ausztrália erdeiben élő fája, mely mint épület- és bútorfa kiváló minőségű nyersanyagot szolgáltat. Másik gyakori fa az ausztrál babérfélék családjából az ausztrál szaszafrasz, illóolaj-tartalmából parfümalapanyagot nyernek. Az alacsonyabb lombkoronaszintben, cserjeszintben 6-10 m magasra növő törzses páfrányok különböző fajai díszlenek, köztük az óriás hópáfrányfa, az ausztrál serlegpáfrány, a fogazott óriáspáfrány (más néven királypáfrány). Fejlődéstörténetileg az ősi család egyetlen nemzetségének két faja közül az egyik (Eupomatia laurina Bolwarra) csak Délkelet-Ausztrália növénye. A patakok fölött függönyszerű áthatolhatatlan liánszövevényt képez a szőlőfélékkel rokon halványszürke délszőlő, valamint a szivarfafélék rokona, az ausztrál lugasszőlő. Ezek az esőerdő-maradványok, a párás szurdokvölgyek hatalmas sziklapárkányai jelentik a Wollemia számára az utolsó menedéket.

A megőrzés gondjai

Mit tehet a tudomány a felfedezés után a növény biztonságos megmaradásáért? A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által kiadott "Vörös Könyv" már 1997 óta szigorúan veszélyeztetett fajként tartja nyilván. Az évmilliók óta elszigetelten élő, ma már alig 100 egyedből álló populáció genetikailag gyakorlatilag teljesen azonos egyedekből áll, az egész ismert állomány egyetlen klónnak tekinthető. A genetikai diverzitás hiánya fokozza a faj fennmaradásának veszélyét. Egy-egy behurcolt növényi kórokozó az egész populáció számára végzetes lehet. A faj védelme érdekében a Sydney-i Botanikus Kert kutatóbázisának irányításával a veszélyeztetett fajok megőrzésének minden lehetséges módszerét igénybe veszik. Az eredeti élőhelyen történő megőrzés ("in situ konzerváció") érdekében igyekeznek szigorú növény-egészségügyi ellenőrzéssel (karantén, fertőtlenítés) minimálisra csökkenteni a területnek kizárólag csak kutatási céllal történő felkeresésében rejlő veszélyeket. A növény ökológiai viselkedésére vonatkozó sokoldalú kutatómunka legfontosabb kérdései között szerepel annak felderítése, hogy a területen gyakori erdőtüzek és más zavaró tényezők hogyan befolyásolhatják a faj fennmaradását.

90 millió éves kréta időszaki kövületek őrzik
a sárkányfenyő hajtásának lenyomatát

A megőrzés másik módja a terjesztése érdekében történő mesterséges szaporítás ("ex situ konzerváció"). Több ezer "sárkányfenyő-csemete" várja már a Sydney-i Botanikus Kert faiskolájában, hogy mesterséges körülmények között parkok díszeként visszafoglalja a kréta időszak végén elvesztett északi birodalmát. Az eladásból származó bevétel a Wollemi Nemzeti Park fejlesztését, fenntartását támogatja majd. Jelenleg az ausztrál botanikus kertek után Tokió, Tajvan, Washington botanikus kertje büszkélkedhet a sárkányfenyő egy-egy példányával. Európában a világ egyik leghíresebb botanikus kertje, a londoni Kew Garden, valamint a Frankfurt am Main-i Palmengarten és a Bécsi Egyetemi Botanikus Kert látogatói ismerkedhetnek meg ezzel az ősi növényújdonsággal. 2006 tavasza óta az Euromedia Kft., illetve annak kelet-közép-európai leányvállalata, az IKAR Könyvkiadó jóvoltából a prágai, pozsonyi botanikus kert, valamint az ELTE Füvészkertje is hozzájutott egy-egy nagyobb példányhoz. Bízunk abban, hogy a közel 100 millió évet, a mintegy 30 szélességi foknyi helyzet- s az azzal járó környezeti változást megélt faj ide került példánya hasonlóan hosszú életű lesz, mint a kertünkben 200. évéhez közeledő, a törzsfejlődésben még vagy 100 millió évvel előtte járó, a perm időszaki kínai páfrányfenyő.
 


Természet Világa, 137. évfolyam, 8. szám, 2006. augusztus
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/