Tájkép, csata előtt

(Venetianer Pálnak dedikálva)


Mitől féljek, ha egyáltalán? Például, hogy tudományos pályán meggyőződésem lehet? Nem, ez nem tartozik azok közé. A munkámat mindig feltételezések és kételyek irányították. Mindezek dolgozatokhoz kapcsolódnak, amik ahhoz a tudáshoz illeszkednek, amit eddig szereztem. Sok így épült hipotézisem rogyott le várakozásom súlya (kísérleti érdeklődésem) alatt. Ha Friedrich Nietzsche az írta volna, hogy A tudományban a meggyőződéseknek nincs polgárjoguk, azt feltételezném: másra gondolhatott. Az előítéleteknek nincs polgárjoguk. A meggyőződés (vö. vélemény és nézet) az egyén tudása szerinti bizonyítékokra épül, ítéljék majd mások azt helyesnek vagy helytelennek. Statisztikai igazságokra épülő tudományos ismereteink jelentős része relatív tudás. Venetianer Pál1 idézett klasszikusa a kételkedés fontosságát hangsúlyozza, legfőképpen, ha mondásának egy másik változatát fontoljuk meg: Az úgynevezett meggyőződés az igazságkeresés legfőbb ellensége. A mottó után következő szerzői publicisztika (véleményműfaj) - a meggyőződés megítélését követő kijelölt pályás bobozás - viszont felidézte bennem Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című könyvének irracionális ajánlását: Vik Lovellnek, aki azt mondta nekem: Sárkányok pedig nincsenek - aztán elvitt a barlangjaikhoz. Túl az előzőeken, már korábban (Géntechnológia-ellenesség - tudományellenesség?)2 is elgondolkoztatott az évfolyam - az azonos módon stimuláló korai környezet -, ahol Vida Gábor populációgenetikus és Juhász-Nagy Pál ökológus a szóban forgó szerző évfolyamtársa lehetett. Tehát a géntechnológia = tudomány formulával folyamatossá váló visszaélés is zavar, még ha ott kérdőjel oldja is e gondolat abszurditását. Nézzük inkább, mit vesz némely molekuláris biológus az ökológiai és növénytermesztési tudományok művelőinek genetikailag módosított (GM-) növényekkel kapcsolatos üzeneteiből.

Első olvasásra keveset. Elkülöníteni sem tudja vagy akarja ezt a halk zsolozsmát a civil szervezeti csatazajoktól. A géntechnológia ellenfelei - írja és nem gondol rá, hogy az ökológiai tudományokban dolgozók nem kosztümös filmek középkori lovagjai, és nem is Kazuyoshi Ishii nyomdokain haladó K-1-es versenyzők. Ők nem figyelnek másra, mint a természet történéseire; mindezt lejegyzik anélkül, hogy erőszakot követnének el rajta. Sőt nem is túlfűtött szurkolók, akikkel - véleményem szerint - szándékosan téveszti össze őket, s akiket helyettük idéz. Egy immunológussal sétáltam éppen egy arborétumban, miközben meséltem neki arról, amire rácsodálkozott. Sétánk felénél rám szegezte a tekintetét, és azt mondta: de hiszen maga egy másik világban él, mint én. Fel sem tűnt addig. Igen, a lehetséges látványvilágok közül abban élünk, amelynek észrevételét a környezetünkről szerzett tudásunk megengedi. Szélső esetben fűre, bokorra, fára, férgekre, pikkelyes, tollas és szőrös bestiákra csúful, amit megláthatunk. Világszerte és évtizedek óta erodálódik a taxonómusok közös tudása (csuknak be világhírű gyűjteményeket), akik még megélhetik annak a fajszintű tudatlanságunknak a drámáját, amire az ökológiai tudományok épülhetnek.

Nézzük akkor, miről szólnak Venetianer írásának környezettudományokat érintő részletei. Zavarom - értelmező olvasáskor - egyre fokozódik. Nem a tényekről tudok meg valamit, hanem a szerző ebbéli tudásáról. Ez viszont nem éri el a könnyű kiegészíthetőség szintjét. Sem a feltett kérdések nem rendszerezettek, sem a válaszok nem szeplőtlenek. Számára idegen területre tévedt. Nincs a környezettudományi eredményekre rálátása. Napilapok fekete-fehér pontokra széthulló fotográfiáit gusztálgatja, és bajuszt rajzol a civil szervezeti arcokra, bár másra készült. A sok közül néhány, dióhéjban interpretálható ellenvéleményem:

(i) a természetvédelmi törvények gerinctelen állatokra és növényekre is vonatkoznak;

(ii) a koegzisztenciatörvény Európa-szerte éppen azt próbálja rendezni, amit a szerző lényegtelennek tart;

(iii) pl. a glyphosate-toleráns növények elterjedéséből a glyphosate-használat terjedése következik, ami miatt gyakorlati problémává válik az egyoldalú vízszennyezés mellett, a magpergésre hajlamos növényeknél a glyphosate-toleráns árvakelés is;

(iv) egy növényvédő hatóanyaggal kapcsolatban - esetspecifikusan - 20-40 (gyógyszernél 300) millió dollár értékű hatásvizsgálatot végeznek el a terméktulajdonosok.

Hovatovább, ha üdvözöljük az esetről esetre való állásfoglalás fontosságát, akkor Venetianer általánosságok szintjén maradó elmélkedései önnön deklarációját is sértik. Súlyosan előítéletes vélekedését, ami a környezettudományi vizsgálatokat végzők általános elfogultságára vonatkozik (… az érdekelteknek többnyire eleve az a meggyőződése, hogy a technológia káros vagy esetleg hasznos, ezért minden, nekik nem tetsző eredményt megtámadhatnak…), az olvasó megítélésére bízom. Nem azonos intenzitású jelek érkeznek a környezettudományok eltérő területeiről, s a veszély után valószínűségének meghatározása is lényeges. Nem lehet azonban ehhez akképp viszonyulni, hogy minden lehetséges formájára rálegyintünk, s mindezt úgy, hogy érdeklődést sem tanúsítottunk a hazánkban öt éve folyó e tárgyú vizsgálatok iránt. A növényi biotechnológiai ipar vágyálma szerint minden veszély jelentéktelen, így mellékhatás-vizsgálatokra nincs szükség, ezért pénz és idő sem. Az ebbéli türelmetlenség eddig csak a kereskedők és nem a társtudományokban dolgozók sajátja volt.

A rizikóanalízisekben a mellékhatásokból származó veszteséget a nyereséggel állítjuk szembe. … a GM-mezőgazdaság mellett és ellene sem akartam érvelni (csak utalásszerűen: magasabb terméshozam, csökkent vegyszerfelhasználás, és ennek következtében kisebb környezetszennyezés és egészségkárosodás, kisebb talajművelési igény, és ennek következtében kisebb talajerózió, kisebb gombafertőzési veszély...) - mutatja be a szerző aduászait. Nos, ez valóban nem érvelés, hanem hit abban, amit az európai növénytermesztés, növényvédelem és orvostudomány máig nem igazolt, s amiket hazánkban senki sem vizsgál. A hátrányok és előnyök hányadosát a párhuzamos technológiák hasonló adatához szokás viszonyítani. Kukoricán a Dipel (a Bacillus thuringiensis kis dózisú, permetezett formája) pusztán a dózis okán is kedvezőbb megoldást kínál a kukoricamolyra, mint a nagy mennyiségben Cry1Ab-toxint (a Bacillus thuringiensis hernyókártevők ellen hatásos mérge) termelő GM-növény. Az sem mellékes, hogy hazánkban a kukoricamoly ellen - jelentéktelensége miatt - nem védekezünk. A MON 810-es Bt-kukoricákkal tehát - amikről az európai vita dúl - sikerült egy nem létező problémára igen szerteágazó bonyodalmakat felvető megoldást kidolgozni. A valamely gyomirtó hatóanyagra toleráns növény viszont - a fitotoxikus hatás elkerülésével - csak a szakképzetlen gazda számára jelent előnyt. Nem szerencsés (és fordítva is igaz), ha a növényvédő mérnököket iparművész, gyógytornász vagy fogorvos győzködi arról, hogy használjanak munkájuk során olyasmit, amire nincs szükségük. Nem kellene eltérnünk az évszázadok alatt bevált szakmai szereposztástól.

Darvas Béla


Természet Világa, 137. évfolyam, 1. szám, 2006. január
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 


Vissza a tartalomjegyzékhez