PILLANAT, EMBER, VÉGTELENSÉG

Írások Koch Sándortól és Koch Sándorról (Szerk.: Juhász-Nagy Sándor, Nienhaus Rózsa, Szilágyi András), Scientia Kiadó, Budapest, 2005.


Egyedülálló, különös, nagyszerű könyvről írok. Különös és nagyszerű, mert akiről szól, az. Különös és nagyszerű, mert igaz. Igaz, amit és ahogyan Koch Sándor képvisel, állít, hirdet és tanít. De különös és nagyszerű a könyv azért is, mert a tanítványok és a barátok írásai a "mesterről" felettébb hitelessé teszik.

A szüleink, de még inkább a nagyszüleink és az éltes rokonok, barátok mind figyelmeztettek, ahogyan másokat is, hogy 65 év felett megváltozik az idő. Rohanóvá válik. De azt nem mondták, hogy 65 év felett hajlamos az ember túlvállalni magát. Valahogy ez történt velem is. A könyv, amit tavasszal ismertetésre kaptam, állandóan a szemem előtt volt az íróasztalon, de csak a nyár derekán kezdtem olvasni. Ekkor viszont ujjongani kezdtem. Olyan jelentős és egyedülálló állítások tolultak elém, hogy mindent pontosan akartam a tudatomba vésni. Néhány megállapítás a kincseim közé, az idézetgyűjteményembe is bekerült. Így nem csoda, hogy olvasási sebességem lelassult, s a recenzióm csak mostanra, szeptember végére készült el.

Személyesen nem találkoztam Koch Sándorral. A munkásságáról természetesen tudtam. Almanachszinten ismertem a tényeket; azt, hogy mikor született, hol tanult, hol és mit dolgozott, milyen közleményeket írt. Valószínűleg minden orvos, tanultabb egészségügyi dolgozó tudja, tudnia kellene, hogy 1957–1958-ban Magyarország az első országok közé tartozott, ahol a polioellenes oltóanyag, a Salk-vakcina, majd a "Sabin-cseppek" előállításával és az oltások, az immunizálások megszervezésével a szörnyű kort, a fertőző gyermekbénulást legyőzték, legyőztük. Ebben a harcban az oltóanyag termelését irányító és végző fiatal orvos kutatónak, Koch Sándornak egyedüli, meghatározó érdeme volt. Azt viszont nagy szomorúsággal csak most, a tanítványok megemlékezéseiből és az életrajzi adatokból tudtam meg, hogy ezért a nagyszerű tettéért a hivatalos szervektől sem akkor, sem azóta méltó elismerést nem kapott.

A könyv olvasását, nem tudom miért, de a 3. fejezet, "A nyolcvanesztendős mester" című fejezet olvasásával kezdtem. Ez a fejezet az, ahol a barátok, a tanítványok vallomásai vannak. Sorrendben Sinkovics Józsefé (egyetemi tanár, az MTA külső tagja, St Joseph’s Cancer Institute, Tampa, Florida), Szathmáry Eörsé (egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem és Collegium Budapest), Gulyás Balázsé (egyetemi tanár, az MTA külső tagja, Karolinska Institutet, Stockholm) és Nienhaus Rózsáé (biomatematikus, Westfälische Wilhelms Universität, Münster). Ki lehet valójában ez az ember, akiről világhírű tanítványai, barátai ilyen magasztalóan nyilatkoznak? – vetődött fel a kérdés bennem és minden bizonnyal vetődik fel minden olvasóban, aki – tanácsolom tegye – ennél a fejezetnél kezdi olvasni a könyvet. A válasz – ítéletem szerint – leginkább a "Szubjektív virológia" című fejezetben található meg. Ez a fejezet a Természet Világában 1997–1999 között megjelent, tíz írásból állt. Ilyen művet csak az írhat, aki életének meghatározó szakaszában (18–30 év) kutatta azt és élményszerű, új felfedezéseket szerzett arról, amiről 60, 70 vagy akár 80 éves korában összefoglalóan ír. A meghatározó kutatói kapcsolat azt jelenti, hogy saját módszerrel szenvedélyesen vizsgálódott, elmélyülten úgy kereste az igazságot, hogy tudta, megélte, megélhette a "szűz hómezőn járás" élményét, az "én találtam meg először" semmivel, soha nem pótolható élményét. Eötvös Loránd rektori évnyitó beszédéből vett idézet jut itt eszembe: "Tudományos az iskola, tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak. Hozzátehetem, tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem." Koch Sándor igaz kutató, ezt érezték meg a tanítványai, ezért tudtak belőle életre szólóan "táplálkozni" a leghűségesebbek és a kevésbé hűségesek is. A "Szubjektív virológia" fejezet tíz részével valójában egy önálló kis könyv. Óriási érték! Történeti perspektívába helyezett tanítás az élővilág sajátos szereplőiről, a vírusokról, a "fertőzőképes genetikai információról", a kezdetektől a legutolsó jelenig. Jó lenne, ha a magyar virológusok kieszközölnék, hogy önálló könyvként kiadják, és minél hamarabb az egyetemi hallgatók széles táborához eljuttassák.

Külön kell említést tenni Vekerdi László (MTA Könyvtára) bevezetőnek szánt, "Szubjektív glosszák egy XX. századi magyar karteziánus (?) néhány főbb művéhez" című összefoglalásáról. Itt Koch Sándornak a könyvben szereplő írásairól és több itt nem szereplő meghatározó írásáról ír alapos véleményt. Méltatja a filozófia, a matematika, valamint az informatika világába kalandozó eredeti kutatót, Koch Sándort. Hivatkozik két interjúra is. Az egyiket, melyet Both Mária és Csorba F. László készített, "Pillanat, ember, végtelenség" címen található meg a könyvben, míg a másik, Szántó R. Tibor és Zsolnai László: "Kétszemélyes Egyetem"-ében (Magvető, 1990) található. A könyvben van még egy további interjú, amit Gimes Júlia "A jövendő múlt sínpucolója" címmel készített és az "Aranyemberek" rádiósorozatban hangzott el. Az interjú elején a kérdező, Gimes Júlia így indítja a beszélgetést: "Beszélgetésünk alapján egyrészt az volt az érzésem, hogy Ön nagyon-nagyon szereti a múltat, másrészt, hogy egy nagyon szeretetteljes családból származik." Koch Sándor válasza: "A múltat azért szereti az ember, mert abból él. Akinek nincs múltja, annak jövője sincs, mert egyrészt kell egy megbízható családi és nemzeti háttér, hogy legyen mire támaszkodnunk, másrészt pedig van egy fura dolog: én azt hiszem, a múlt az egyetlen biztos dolog az ember életében. Élni a jelenben élünk ugyan, de a jelen tulajdonképpen nincsen, hiszen az csak egy átmenet a jövő és a múlt között. – Egyszer írtam egy tanulmányt – Van-e élet a halál előtt? címmel – arról, hogy tulajdonképpen annak érdemes a halál utáni létről gondolkodnia, akinek a halála előtt tartalmas, értelmes élete volt." Biztonsággal állíthatom, Koch Sándornak volt, és reméljük, mindannyiunk gazdagodására hosszú évekig az lesz.

A "Szubjektív virológia" összefoglalón kívül nyolc kisebb írása van még a könyvben. Ezeknek címei: "A tökéletesség és korlátoltság dicsérete", Gondolat, 1989; "Van-e élet a halál előtt?", Jelenkor Kiadó, 1995; "Mi a természettudományos világnézet?", Acta Philosophica, 1985; "Teremtés és evolúció", Természet Világa, 1995; "Tudomány-e a tudomány?" (Merj hinni, vagy merj tudni?), kézirat, máshol nem jelent meg; "Hit és tudomány", kézirat, máshol nem jelent meg"; "Beszélgetések a szerelemről", kézirat, máshol nem jelent meg; "Gondolatok a könyvtár(am)ban", Természet Világa, 2001.

A nyolc írás, de különösen a három kézirat magasztos, személyes filozófiai vallomás. Számomra olyan vallomás, mint amit Szent Pál írt Timóteusnak: "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét" (Szent Pál: Timóteusnak írt 2. levél 4,7–8).

Végül én is csatlakozok az ünneplőkhöz: Isten éltessen kedves 80 éves Koch Sándor!

Kellermayer Miklós

Természet Világa, 136. évfolyam, 12. szám, 2005. december
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/