"A tudományban a meggyőződéseknek
nincs polgárjoguk."
Friedrich Nietzsche
Venetianer Pál
Féljünk-e a géntechnológiailag módosított növények termesztésétől?

Második rész

Írásom első részében a mezőgazdasági géntechnológiával kapcsolatban azt a kérdéskört tekintettem át, jogosak-e a GM-növényekből származó élelmiszerekkel szembeni kifogások, félelmek. A GM-technológia ellenzői azonban nemcsak a GM-élelmiszerektől félnek (ha így volna, semmi kifogásuk nem lehetne a GM-gyapot ellen), hanem a GM-növények termelésétől is. Ezért most az ezzel kapcsolatos érveket tekintem át.

A kérdés tárgyalása azonban három okból is nehéz. Először is, mert a GM-élelmiszerek kérdését lehetséges volt kizárólag tudományos szempontból vizsgálni. A mezőgazdasági termelés esetén azonban a biológiai kérdések szinte egyáltalán nem választhatók el a kapcsolódó gazdasági, kereskedelempolitikai, társadalmi problémáktól. A második nehézség az, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatban csak a károkról, veszélyekről, illetve ezek hiányáról beszélhettünk, mivel a jelenleg piacon lévő GM-élelmiszereknek a fogyasztó számára semmiféle nyilvánvaló előnye nincs. A GM-növények termelése azonban számos (feltételezett vagy bizonyított) előnnyel is jár, tehát elképzelhető, hogy egyes veszélyek – ha léteznek – vállalhatóak, mert az előnyök nagyobbak, mint a hátrányok. Végül a harmadik probléma az, hogy míg a GM-élelmiszerek feltételezett veszélyeit többé-kevésbé egységesen lehet bemutatni, addig a termelés során felvetődött kérdések rendkívül különbözőek a növényfajok, illetve a bennük lévő transzgén szerint, tehát csak esetről esetre ítélhető meg egy konkrét alkalmazás veszélye vagy veszélytelensége.

Mindezeket figyelembe véve tekintsük át – a teljesség igénye nélkül – a főbb kifogásokat, ellenvetéseket. Ezek értékelésénél azonban tudnunk kell, hogy gyakorlatilag mindössze négy fontos mezőgazdasági haszonnövény: a szója, a kukorica, a repce és a gyapot GM-változatai adják a világ GM-növénytermelésének 99 százalékát. Ebben a négy növényben is mindössze kétféle "transzgénnel" találkozhatunk. Az egyik egyfajta gyomirtó szer elleni védettséget kölcsönöz a növénynek, ami lehetővé teszi, hogy az illető növény tábláit e gyomirtó szerrel gyomtalanítsák, a másik pedig egyes rovarkártevők ellen védi a haszonnövényt oly módon, hogy egy bakteriális eredetű, emberre vagy gerinces állatra nézve ártalmatlan, de rovarokra mérgező fehérje termelését kódolja (ezt hívják Bt-toxinnak).

E két transzgénnel kapcsolatban felvetődött legfontosabb kérdések:

1. Veszélyes-e a "génáramlás" vagy "génkiszabadulás", azaz a transzgén elterjedése?

2. Veszélyeztetik-e a biodiverzitást, vagyis az élővilág sokszínűségét, illetve a természetes életközösségeket (ökoszisztémákat), ezt elsősorban a gyomirtórezisztens növények termesztésénél alkalmazott – minden más növényt elpusztító – gyomirtó használatánál vetik fel?

3. Megjelennek-e alkalmazásuk nyomán új, ellenálló (tehát veszélyesebb) rovarkártevő típusok (ha a transzgén a Bt-toxin)?

4. Károsan hat-e a Bt-toxin a nem célpontnak tekintett (esetleg hasznos) rovarokra?

A "génkiszabadulás" kifejezés félreérthető. Természetesen szó sincs a transzgén önállósulásáról, pusztán arról, hogy ha a GM-növény pollenje megtermékenyíti egy nem transzgenikus fajtársát, esetleg egy vele kereszteződni képes rokon fajt, akkor az utódban, a GM-növény egyéb génjeivel együtt, a transzgén is megjelenhet. Ami e jelenség fajon belüli előfordulását illeti, ezt – tudományos szempontból – éppoly kevéssé tekinthetjük "veszély"-nek, mint azt, ha egy nemesített gyümölcsfa virágpora megtermékenyít egy útszéli "vad"-gyümölcsfát (hiszen ez a jelenség nyilván gyakran előfordul, de soha senki nem tekintette ezt "veszély"-nek). Veszélyről csak abban a gazdasági-kereskedelmi értelemben lehet beszélni, amennyiben a nem GM-termelő (vagy biotermelő) piaci érdekeit sértheti ez az átkereszteződés. Ennek az átkereszteződésnek az előfordulási valószínűsége igen nagy mértékben különbözik aszerint, hogy milyen növényfajról van szó (a repce pollenje sokkal nagyobb távolságba juthat el, mint a kukoricáé). A védekezés módja az, ha védősávot húznak a GM- és a hagyományos vetemény között. A törvényi szabályozás előírja e védősávok kötelező létesítését, amelyek csökkenteni képesek az ilyen átkereszteződés kockázatát, noha teljes, százszázalékos biztonságot valószínűleg nem nyújthatnak. Itt azonban ismét azt kell hangsúlyozni: önmagában az a tény, hogy a GM-tábla környékén egy-két tő nem GM-növényegyedben is megjelenik a transzgén, valójában érdektelen jelenség. Érdekessé, potenciálisan veszélyessé akkor válhat, ha nem elszórt megjelenésről, hanem elterjedésről van szó. Ennek kockázatbecslésére számos kísérletet végeztek, amelyek megerősítették azt, ami a biológiai törvények ismeretében elvárható volt. Azaz: mivel semleges környezetben a transzgén jelenléte enyhébb, vagy nagyobb hátrányt jelent a növény számára, ezért elterjedése rendkívül valószínűtlen. Terjedéssel csak akkor kell számolni, ha a környezet szelektív előnyt nyújt a transzgenikus növénynek. Tehát például a gyomirtó szer iránti rezisztencia génje akkor terjedhet el a nem transzgenikus fajtársak között, ha ott is ugyanazt a gyomirtó szert használják.

Ennél fontosabb problémát jelent a fajok közötti kereszteződés. Itt is differenciálni kell, hiszen például a kukorica semmilyen hazai növénnyel nem kereszteződik, annál tehát ilyen veszély nem létezik. A repce azonban kereszteződhet rokon gyomnövényfajokkal, ezért a gyomirtórezisztencia-gént hordozó repce potenciálisan valóban veszélyesnek tekinthető, hiszen nyilvánvalóan káros lehet e gén megjelenése a gyomokban. A géntechnológia ellenfelei e veszéllyel kapcsolatban "szupergyomokról" szoktak beszélni. Ez persze túlzás, mert ilyen rezisztenciagének a természetben is léteznek, ezek hordozóit senki nem nevezi szupergyomnak, és ebben az esetben is a valódi kockázatot nem az esetenként előforduló átkereszteződés, hanem a transzgén elterjedése jelenti, amelyre szintén – mint a fajon belüli kereszteződésnél – csak akkor van esély, ha a környezet szelektív, azaz állandóan használják a kérdéses gyomirtó szert. Ez azonban kétségkívül reális veszély, amellyel számolni kell, és az ezzel a transzgenikus repcével kapcsolatos aggályok indokoltnak látszanak.

A második veszélyforrás a természetes ökoszisztémák károsodása, a biodiverzitás csökkenése. A mezőgazdasági géntechnológia ellenfeleinek kétségtelenül igazuk van, amikor azt állítják, hogy a GM-növények termelésének ilyen hatása van, vagy lehet. Az érvelés szépséghibája csak az, hogy ez az állítás mindenféle mezőgazdasági termelésre, különösképpen a modern, monokultúrás, kemizált mezőgazdaságra is igaz. A kérdés tehát nem az, hogy van-e a GM-növény-termesztésnek ilyen típusú káros hatása (biztosan van), hanem az, hogy ez a hatás nagyobb-e, a kártétel súlyosabb-e, mint a hasonló, nem GM-növények termesztésénél. Semmi ok sincs annak feltételezésére, hogy ez eleve minden GM-növény esetén így van, a kérdés csak kísérletekkel dönthető el, mégpedig minden növényfajra és minden transzgénre külön-külön. Az eredmények biztosan nem általánosíthatók a GM-termelésre, mint olyanra. Nos, ilyen kísérleteket a közelmúltban Angliában végeztek négy GM-növényfajtával (két repcefajtával, kukoricával és cukorrépával, és mind a négy a gyomirtórezisztencia-gént hordozta). Az eredmény: a repcénél és a cukorrépánál a GM-változat csökkentette a biodiverzitást (összehasonlítva a hasonló nem GM-fajtával), a GM-kukorica viszont növelte azt (itt érdemes megjegyezni, hogy egyes GM-ellenes szervezetek örömmel üdvözölték e kísérleteket, és – a tudományos tárgyilagosság nagyobb dicsőségére – azonnal kijelentették, hogy a repce- és a cukorrépa-kísérletek jók voltak, a kukoricakísérlet azonban nem, annak eredménye elfogadhatatlan). Természetesen az, hogy négy növényfajta közül három esetében valóban csökkent a biodiverzitás, megfontolandó és elgondolkodtató, mérlegelni is kell az eredményt az engedélyezéseknél, de hozzá kell tenni, hogy az észlelt – káros – hatások nem drámaiak és nem megfordíthatatlanok, semmiképpen sem indokolják, hogy egyik napilapunk "Megtizedelte környezetét a génkezelt repce" főcímmel számoljon be az eredményről. Az ilyen típusú kísérletek értékelésénél érdemes még három fontos szempontot figyelembe venni.

1. A szabadföldi, hosszú időben és nagy területen végzett kísérleteknél lehetetlen betartani azt a szabályt, hogy az összehasonlítandó objektumok – a vizsgálandó egyetlen tényezőn kívül – minden más szempontból azonos feltételek között legyenek. A kísérleti rendszerek ezenkívül sohasem zártak, végtelenül bonyolult és messze ható a környezettel való kölcsönhatásuk, tehát nem definiálható egyértelműen, hogy időben és térben meddig terjedjenek ki a vizsgálatok, a hatások észlelése és az elemzés. Ha ezek csak tudományos kísérletek lennének, akkor – talán – megegyezhetnének a kutatók az elfogadott feltételekben. A GM-kérdésben azonban az érdekelteknek többnyire eleve az a meggyőződése, hogy a technológia káros vagy esetleg hasznos, ezért minden, nekik nem tetsző eredményt megtámadhatnak és meg is támadnak – elvileg voltaképpen teljesen jogosan – azzal, hogy nem terjedt ki a vizsgálat minden lehetséges hatásra és nem vett figyelembe minden környezeti tényezőt.

2. Ilyen típusú hatásvizsgálatot a hagyományos nemesítés termékeivel vagy éppen a különböző újabb mezőgazdasági technológiákkal, növényvédő szerekkel kapcsolatban vagy egyáltalán nem végeztek, vagy csak sokkal kisebb igényességgel végezték, illetve végeznek. Lehetséges, sőt nagyon valószínű, hogy számos széles körben elterjedt eljárás vagy új fajta sokkal jelentősebb környezeti károkat okoz vagy okozott, mint a mostani GM-növények, ezek ellen azonban nem tiltakozik senki.

3. Noha sokan állítják, hogy a géntechnológia – molekuláris genetikai szempontból – minőségileg más, mint a hagyományos nemesítés, a környezettel való kölcsönhatás szempontjából ez a különbség közömbös. Tehát például: a közelmúltban a hagyományos nemesítés eszközeivel, 12 évi munkával előállítottak egy fontos baktérium-kártevőnek ellenálló új rizsfajtát. Ugyanez a rezisztenciagén géntechnológiával néhány hét alatt bevihető a nemesített rizsbe. Vajon mi indokolja, hogy az előbbi rizst minden környezeti hatásvizsgálat nélkül termelésbe vegyék és örüljenek neki, míg az utóbbit sokévi, igen költséges ellenőrző vizsgálat elvégzése után esetleg betiltsák, mert kiderült, hogy némileg megváltoztatta a talaj baktériumflórájának összetételét?

A GM-növények elleni következő érv, hogy a rovarkártevőknek ellenálló növény termelése új, a Bt-toxinra rezisztens kártevőváltozatok megjelenéséhez vezethet. Ez a feltevés olyannyira jogos, hogy még a technológia legelkötelezettebb hívei, vagyis maguk a Bt-növényt előállító cégek is elismerik és számolnak vele. A veszély elhárítására, vagy legalábbis csökkentésére a vetőmagot megvásárló gazdáknak ajánlanak is egy módszert (a kukoricaföldnek egy kisebb részén vessenek nem GM-kukoricát is). Nem tudható, hogy ezt az óvó rendszabályt a gazdák mennyire tartják be, az mindenesetre tény, hogy eddig még sehonnan sem mutatták ki a Bt-toxinnak ellenálló kártevők megjelenését. Ennek ellenére nem zárható ki, sőt meglehetősen valószínű, hogy előbb-utóbb ilyen kártevők megjelennek ott, ahol nagy területen és huzamosabb ideig termelnek Bt-kukoricát vagy más Bt-növényt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek szörnyű, új veszedelmet jelentenének, csak azt, hogy a Bt-kukorica vagy a Bt-gyapot elveszti előnyét, és ebben az esetben valami új konstrukciót kell piacra dobni. Ez egyébként törvényszerű. Gyakorlatilag minden kémiai növényvédő szer 1-2 évtizeden belül elavul, mert megjelennek a rezisztens kártevők. Ugyanez a helyzet egyébként a gyógyításban használt antibiotikumokkal is.

A következő ellenvetés: a Bt-toxin nem csak a megcélzott kártevőre hat, elpusztíthat más, hasznos rovarokat is. Noha egészen biztos, hogy ha van ilyen hatás, az jóval kisebb, kevésbé veszélyes, mint a hagyományos – kémiai – rovarirtó szerek alkalmazása, azért ez is reális lehetőség. A technológia hívei szerint ilyen veszély azért nincs, mert a méreg a növényi sejten belül marad, tehát kizárólag a növényt rágó hernyó pusztulhat el. Az ellenfelek szerint a növény szétszóródó pollenjében, illetve a növény pusztulása után a talajban maradó, illetve onnan szétszóródó növénymaradványokban sokáig aktív marad a toxin és így más rovarokra is hathat. Nyilván mindkét állításban van igazság, hogy mennyi, azt kísérletekkel lehet eldönteni.

Néhány éve az Egyesült Államokban nagy vihart kavart egy tudományos közlemény, amely laboratóriumi megfigyelések alapján azt állította, hogy egy közkedvelt (és védett) amerikai pillangó, a királylepke hernyóit elpusztítja a Bt-kukorica pollenje. Ennek nyomán számos – semleges – kutatócsoport megvizsgálta ezt a lehetőséget a természetben, és arra a következtetésre jutott, hogy a veszély elhanyagolhatóan csekély. Az egyik kutató szerint egyetlen napon az Egyesült Államok útjain közlekedő autók szélvédőjén több királylepke pusztul el, mint a teljes szezonban a Bt-kukoricától.

A vázlatos áttekintés summázataként megállapíthatjuk, hogy – ellentétben a GM-élelmiszerekkel összefüggésben megemlített aggályokkal, amelyek szinte biztosan indokolatlanok – a GM-növények termesztésével kapcsolatos főbb ellenvetések mindegyike többé-kevésbé racionális és tudományosan megalapozottnak tekinthető. Természetesen ehhez a megállapításhoz hozzá kell tenni, hogy ezen ellenvetések egyike sem alapul azon, hogy ezeket a növényeket géntechnológiával hozták létre. Egyszerűen arról van szó, hogy a jelenleg forgalomban lévő fontosabb GM-növényekben előforduló mindkét transzgén olyan tulajdonságokat határoz meg, amelyek a növény és környezetének kölcsönhatása szempontjából fontosak, tehát elvileg ilyen kifogások emelhetők teljes joggal minden olyan új, nemesített növényfajta ellen is, amelyek hasonló, a környezettel való kölcsönhatás szempontjából fontos, új tulajdonságokat hordoznak. Ebből a tényből több következtetés adódik. Az első, hogy semmiképpen sem jogosult egy kalap alá venni a GM-növényeket és kollektíven szembeállítani őket a nem GM-növényekkel. A második, hogy a GM-növényfajták mindegyike más és más jellegű problémát vethet fel; az esetleges veszélyek léte, mértéke, kiküszöbölésük lehetősége függ a növénytől, a transzgéntől, a környezeti feltételektől, az uralkodó növénytermesztési technológiától stb. A harmadik: számos esetben feltétlenül szükségesek a további kísérletek, a lehetséges hatások beható elemzése, sőt esetleg a kérdéses növény termesztésének betiltása vagy korlátozása, de ennek valódi indoka nem az, hogy az adott növény GM, hanem az, hogy az a tulajdonság, amelyet a növényben létrehoztak, létében vagy megnyilvánulásának módjában új, és ezért még nem ismerjük minden hatását, vagy éppen bizonyíthatóan veszélyes. Amennyiben az ilyen tulajdonság hagyományos úton jött létre, éppúgy szükséges volna a hatások elemzése, amennyiben viszont a tulajdonságnak nincs számottevő kölcsönhatása a környezettel (például a Flavr-Savr-paradicsom, ahol az új tulajdonság nem más, mint az érett gyümölcs leszedés utáni puhulásának lassulása), ezek a költséges és körülményes vizsgálatok teljesen indokolatlanok és feleslegesek.

Befejezésül vissza kell térni arra a bevezetésben már említett rendkívül fontos tényezőre, hogy a GM-növények termesztésének számos feltételezett, vitatott vagy bizonyított haszna van, hiszen rohamos elterjedésüknek – elsősorban az Egyesült Államokban, ahol a szójatermelés csaknem teljesen, a kukoricatermelés mintegy felerészben már GM – ez az oka. Ezek bemutatására nem tértem ki írásomban, mert a GM-mezőgazdaság mellett és ellene sem akartam érvelni (csak utalásszerűen: magasabb terméshozam, csökkent vegyszerfelhasználás, és ennek következtében kisebb környezetszennyezés és egészségkárosodás, kisebb talajművelési igény, és ennek következtében kisebb talajerózió, kisebb gombafertőzési veszély stb., lásd a két mellékelt ábrát). Eme előnyök meglétét és mértékét persze ismét sokan vitatják, és ezeket nyilvánvalóan számos helyi tényező is befolyásolja (a legelterjedtebb Bt-kukoricát például a kukoricamoly ellen fejlesztették ki, ami sok országban igen súlyos termésveszteséget okozhat, míg Magyarországon jelentéktelen a kártétele), az ezek ismeretében elvégezhető és elvégzendő költség-haszon elemzés azonban nem tisztán tudományos kérdés, és így nem is tárgya az írásnak, amellyel kizárólag azt kívántam megmutatni, hogy tudományos érvekkel nem támasztható alá sem a géntechnológiának való feltétlen behódolás, sem annak globális elítélése. Az egyetlen járható út: minden egyes új fajta esetén külön-külön elemezni kell a lehetséges veszélyeket, a várható előnyöket, és ezek összevetése után kell dönteni az engedélyezésről, illetve a tényleges alkalmazásról.


Természet Világa, 136. évfolyam, 11. szám, 2005. november
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/