"A tudományban a meggyőződéseknek
nincs polgárjoguk."
Friedrich Nietzsche
Venetianer Pál
Féljünk-e a génmanipulált élelmiszerektől?

Első rész


A címben feltett kérdés körül indulatok kavarognak, világszerte tüntetések zajlanak, a média elképesztő rémhírekkel traktál, politikusok, publicisták megdöbbentő magabiztossággal és tájékozatlansággal formálnak róla sommás ítéleteket. Ne csodálkozzunk tehát azon, ha az utca embere olyan csacsiságokat mond, hogy "nem akarja, hogy gének legyenek a magyar paprikában".

Ezért nincs könnyű helyzetben e sorok írója, ha arra vállalkozik, hogy "sine ira et studio" a tudomány álláspontját próbálja összefoglalni e kérdésben, tekintve, hogy e technológia ellenfeleinek meggyőződése annak káros és veszélyes volta, és nem kívánnak hallgatni a tudományra, ha az netán meggyőződésükkel ellentétes dolgokat állít. Természetesen el kell ismerni, hogy a génmanipulált (GM-) élelmiszereket előállító mezőgazdaság és a GM-élelmiszerek elfogadása vagy elutasítása éppúgy nem tisztán tudományos probléma, mint egy atomreaktor vagy egy vízlépcső létesítése körüli döntéshozatal. Politikai, gazdasági, szociális szempontok, érték- és ízléspreferenciák legitim szerepet játszhatnak a társadalmi döntésben, választásban. Írásomban azonban csak a (biológiai) tudomány oldaláról foglalkozom a kérdéskörrel.

Mit jelent a növények géntechnológiai módosítása? (Nem használom a médiában elterjedt, értékmentes, de félrevezető és téves "génkezelt", vagy a pejoratív "génmanipulált", vagy pláne "génpiszkált" kifejezéseket.) Olyan új, a hagyományos módszerektől alapvetően eltérő növénynemesítési technikát, amelynek lényege a génállományba történő közvetlen és tervezett beavatkozás. A technika legfontosabb újdonságai a következő pontokban foglalhatók össze:

1. A hagyományos nemesítésben mindig gének ezrei (sőt tízezrei) keverednek gének ezreivel (tízezreivel), és a véletlenszerű kombinációk közül a nemesítő igyekszik kiválasztani a legkedvezőbbeket. Ezzel szemben a géntechnológiában csak egyetlen (esetleg egynéhány) kiválasztott, sőt tervezett gént visznek be a befogadó növény génállományába.

2. A hagyományos nemesítés a természetes szexuális szaporodáson alapul, a géntechnológiában mindig mesterséges úton, kutatólaboratóriumban történik a génbevitel.

3. Míg a hagyományos nemesítésben többnyire fajon belül, kivételesen közeli rokon fajok között történik a kereszteződés, addig a géntechnológia bármely fajból (nem is csak növényfajból) származó, sőt mesterségesen előállított, a természetben nem létező gént is be tud vinni a befogadó- (akceptor-) növény génállományába. A technológiának ez a sajátsága okozza a legnagyobb problémát az ellenzők számára, de érdemes megjegyezni, hogy ez néha csak elvi lehetőség. A géntechnológia tényleges alkalmazásainak egy részénél (ilyen például az ún. Flavr-Savr paradicsom) a beültetett gén a saját fajból származott.
 


A géntechnológiával módosított élelmiszerek termelése a Földön 1996 és 2004 között (millió hektárban)

A technika részleteinek bemutatása túlnőne e cikk keretein, néhány fontos vonását azonban ismertetni szükséges.

A beültetendő gént először izolálják a donorszervezetből, és valamilyen közvetítő organizmusban (ez rendszerint egy baktérium) elszaporítják. Ezt hívják génklónozásnak. Ennek során gyakran tervszerűen módosítják a gént, illetve hozzákapcsolnak szabályozóelemeket vagy jelzőgéneket. Az elkészült génkonstrukciót azután bejuttatják az akceptornövény sejtjeibe (sejtkultúrában) rendszerint úgy, hogy egy erre szolgáló eszközzel (génpuskával), a szó szoros értelmében "belövik" a sejtbe, ahol a belőtt DNS egy csekély hányada, többé-kevésbé véletlenszerűen, beépül a sejt DNS-ébe, öröklési anyagába. A sejtkultúrából ezután kiválasztják azokat a sejteket, amelyekbe beépült a "belőtt" gén, mégpedig úgy, hogy nem zavart meg más géneket, és működőképes is maradt. Ezekből a sejtekből azután felnevelik a teljes növényt, ellenőrzik, hogy valóban megvan-e és működőképes-e a beültetett gén (ezt transzgénnek nevezik), majd több generáción át, hagyományosan szaporítják a növényt, minden szempontból ellenőrzik tulajdonságait, és csak ezután kerülhet forgalomba.

Az eddigiekben a technológia elveit ismertettem, lássuk most már a konkrétumokat: milyen géntechnológiailag módosított (GM-) növények vannak ténylegesen termelésben a világon. Ezen a téren is nagy a tájékozatlanság, hiszen lépten-nyomon találkozunk olyan véleményekkel, hogy ma a piacon kapható egyik-másik gyümölcs vagy zöldség - ami szebb, vagy nagyobb, de sokkal ízetlenebb a megszokottnál - nyilván azért ilyen, mert ezeket géntechnológiával manipulálták. Nos, a kedves olvasó megnyugodhat, a magyar piacokon vásárolt egyetlen gyümölcs vagy zöldség sem génmanipulált, sőt ilyenek a világpiacon sem igen vannak. Gyakorlatilag mindössze négy fontos mezőgazdasági haszonnövény: a szója, a kukorica, a repce és a gyapot GM-változatai adják a világ GM-növénytermelésének 99 százalékát. Ezek közül csak a kukoricát fogyasztjuk közvetlenül, feldolgozatlanul. Ebben a négy növényben is mindössze kétféle "transzgénnel" találkozhatunk. Az egyik egy gyomirtó szer elleni védettséget kölcsönöz a növénynek, és ezáltal lehetővé teszi ennek a gyomirtó szernek az alkalmazását az illető növény tábláinak gyomtalanítására, a másik pedig egyes rovarkártevők ellen védi a növényt oly módon, hogy egy bakteriális eredetű, emberre vagy gerinces állatra nézve ártalmatlan, de rovarokra mérgező fehérje termelését kódolja (ezt hívják Bt-toxinnak).
 

A főbb GM-termelő országok
A GM-vetőmagüzlet volumene

Mennyire terjedt el a világon ez a technológia, illetve a fentebb felsorolt négy növény GM-változatának a termelése? A kérdésre azért nem könnyű a válasz, mert a helyzet rohamosan változik. Mint azt az ábrák mutatják, a GM-technológia terjedése rendkívül gyors, a GM-növények vetésterülete 2004-ben meghaladta a 80 millió hektárt (ez a világ teljes mezőgazdasági termőterületének mintegy 5 százaléka) és dinamikusan növekszik. A legnagyobb GM-növény-termelők: az Egyesült Államok, Kanada, Argentína, Brazília, Kína és Dél-Afrika, de számottevő termelés folyik még 22 országban. A legnagyobb változást a harmadik világban tapasztalhatjuk, ahol egyre több ország kezdi alkalmazni a GM-termelést. Kínában a közeljövőben várható az első GM-rizsfajták termelésének engedélyezése, melyek valószínűleg drámai gyorsasággal terjednek majd el Dél- és Kelet-Ázsiában. A legnagyobb ellenállás Európában mutatkozik, ahol a közelmúltig teljes GM-moratórium volt érvényben, aminek nemrégiben történt feloldását változatlanul ellenzi több ország (így hazánk is).

A helyzetkép vázolása után lássuk most már, melyek a tudományos alapú (vagy annak vélt) ellenérvek a GM-technológia ellen. Szögezzük le, hogy célszerű megkülönböztetni a GM-növények termelése elleni (ökológiai, környezetvédelmi stb.) kifogásokat, ellenérveket az e növényekből előállított élelmiszerekkel szembeni (egészségügyi) aggályoktól. Ez a megkülönböztetés nemcsak azért jogos, mert az ezekből következő gyakorlati intézkedések, védekezés stb. is mások, hanem azért is, mert például szójatermesztés hazánkban gyakorlatilag nincs, az élelmiszeripar és az állattenyésztés viszont nagy mennyiségben importál és használ szóját. A gyapot esetében pedig eleve csak a termeléssel kapcsolatban lehetnek aggályok, a fogyasztással nem. Azért is indokolt ez a megkülönböztetés, mert a közvélemény ellenállása (Európában és így nálunk is) elsősorban a fogyasztással kapcsolatos, noha az ellenérvek közül lényegesen komolyabbak és súlyosabbak a termeléssel összefüggőek.

Írásomban most csak a GM-élelmiszerek fogyasztása elleni érvekkel foglalkoznék. Ennek bevezetéseként először is le kell írni egy kissé sommásnak ható, de vitathatatlanul igaz megállapítást: Egyetlen, hitelt érdemlő, tudományosan igazolt adat sem létezik, amely a forgalomban lévő GM-élelmiszerek bármilyen egészségkárosító hatását bizonyítaná. Erre az állításra a géntechnológia ellen küzdő aktivisták többnyire azt válaszolják, hogy ez talán így van, de a GM-élelmiszerek veszélytelenségét sem bizonyították még hitelt érdemlően. Ebben természetesen igazuk van. A dolognak csak az a szépséghibája, hogy ez a bizonyítás elvileg lehetetlen. Bármilyen ellenőrző vizsgálat, kísérlet, teszt csak arra alkalmas, hogy a kockázat, a veszély mértékét elvileg tetszőlegesen alacsony értékre szorítsa le, de ez az érték soha nem lehet nulla. Ez természetesen nem csak a GM-élelmiszerekre vonatkozik. Nyilvánvalóan nincs és nem is létezhet olyan élelmiszer, gyógyszer, ipari termék, felfedezés, vagy egyáltalán bármilyen emberi tevékenység, amelyről kijelenthetnénk, hogy bizonyított, vagy bizonyítható lesz a jövőben teljes veszélytelensége. Ezt elvi, tudomány-módszertani szempontból sem tehetjük meg, de nyilvánvalóan nem csak módszertanról van szó, hiszen konkrétan és pozitívan állíthatjuk valamennyi élelmiszerünkről, gyógyszerünkről, termékünkről, találmányunkról, tevékenységünkről, hogy bizony - többé-kevésbé - veszélyesek. Élni: veszélyes foglalkozás.

A GM-élelmiszerek teljes veszélytelensége tehát elvileg nem bizonyítható, ez a követelés tudományosan értelmezhetetlen és értelmetlen. Melyek az esetleges veszélyekkel kapcsolatosan értelmesen feltehető kérdések?

1. Mai tudományos ismereteink alapján van-e okunk feltételezni valamilyen - a hagyományos nemesítéshez képest új, illetve annál nagyobb - veszélyt?

2. Az eddig elvégzett kísérletek és tapasztalatok utalnak-e valamilyen veszélyre?

3. Elegendő és megfelelő kísérletet végeztek-e a lehetséges veszélyek felderítésére?

A három kérdés közül a legfontosabb az első. Kíséreljük meg tehát annak áttekintését, milyen - többé-kevésbé racionális - alapon lehet a veszélyek létét feltételezni:

1. Magának a "transzgénnek" a fogyasztása ártalmas.

2. Nem magának a transzgénnek, hanem a bevitt génkonstrukciónak (a szabályozóelemek, a jelzőgén, a hordozóvektor együttesének) a fogyasztása ártalmas.

3. A transzgén által kódolt fehérje fogyasztása az ártalmas.

4. A transzgén működése által létrejött másodlagos, közvetett anyagcsere-változások ártalmasak a fogyasztó számára.

A négy lehetőség közül az első olyan abszurdum, hogy a vitákban el sem hangzik, hiszen az ember nem kannibál, tehát kizárólag más élőlényeket (vagyis idegen DNS-t) fogyaszt, és ez nem árt neki. Elképzelhetetlen, hogy miért volna veszélyes az, ha a kukorica vagy a szója sok tízezer génje mellett ott van egyetlen más fajból származó gén is, amely egyébként ugyanazokra az alkotókra bomlik a tápcsatornában, amelyek minden DNS-ben közösek. Ezen a ponton érdemes azt is megjegyezni, hogy a "transzgénnek" valójában egyetlen atomja sem származik közvetlenül a donorszervezetből, csak annak absztrakt információtartalma.

A második lehetséges veszélyforrásra szokott hivatkozni a GM-élelmiszerek egyik legnevesebb kritikusa, Pusztai Árpád, mondván, esetleg az alkalmazott szabályozóelem működése teszi a transzgént veszélyessé. Ezzel az érvvel két baj van. Az egyik, hogy a leggyakrabban alkalmazott, egy növényi vírusból származó szabályozóelemet a normális táplálkozás során is magunkhoz veszünk, minden ártalom nélkül, mert e vírussal számos tápláléknövényünk állandóan és nagymértékben fertőzött. A másik probléma, hogy jelenlegi ismereteink szerint semmiféle racionálisan elképzelhető mechanizmussal nem tudjuk megmagyarázni, hogy egy ilyen konstrukció hogyan idézhetné elő az általa patkánykísérletekben észlelt hámszöveti torzulásokat és az eltérő immunválaszt. Pusztai feltételezése, miszerint a transzgénkonstrukció nem stabil, helyet tud változtatni, és esetleg részben vagy egészben beépülhet a fogyasztó ember sejtjeibe, nem teljesen abszurd, bár semmiféle kísérleti alapja nincs. A szépséghibája csak az, hogy ehhez nincs szükség GM-élelmiszerre. Az emberi génállomány igen tekintélyes része helyváltoztatásra képes "ugrálógénekből" áll, és az ilyen ugrálóelemek létét a Nobel-díjas McClintock éppen a "természetes" kukoricában fedezte fel, több mint fél évszázada. Pusztai egyébként kísérleteit olyan génkonstrukcióval végezte, amelyet eleve nem szántak emberi fogyasztásra és soha nem is került forgalomba, tehát amennyiben ezek az eredmények helyesnek bizonyulnának (ez jelenleg erősen vitatott), akkor sem lehetne belőlük ténylegesen forgalomba került GM-élelmiszerek ártalmasságára következtetni.

Ugyanebbe a kategóriába tartozik a jelzőgének jelenlétén alapuló kifogás. Ezek a gének ugyanis valamely antibiotikum elleni rezisztenciát kódolnak, ezért - így a kritikusok - ha egy ilyen gén a bélcsatornában átkerülne valamilyen kórokozó baktériumba, akkor növelné az antibiotikumrezisztens fertőzés kialakulásának veszélyét. Ilyen génátkerülés - az evolúciós biológiában a jelenség neve "horizontális géntranszfer" - valóban lehetséges, bár rendkívül ritka. Előfordulásának valószínűsége - azaz veszélye - minden bizonnyal nagyságrendekkel kisebb, mint az antibiotikumok nyakló nélküli rendelése és szedése következtében kialakult antibiotikum-rezisztencia által jelentett valódi veszély. Ennek ellenére a jelenlegi nemzetközi szabályozás a jövőben megtiltja ilyen jelzőgének alkalmazását, tehát ez a hipotetikus veszélyforrás is megszűnt.

A transzgén által kódolt fehérje veszélyessége elvben egyáltalán nem kizárt. Elvégre a Bt-toxin megöli a kártevő hernyót, a nevében is benne van, hogy "mérgező", tehát nem abszurdum annak feltételezése, hogy árt a növényt elfogyasztó állatnak vagy embernek. Éppen ezért e gének alkalmazását alapos toxikológiai vizsgálatok előzték meg, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a Bt-toxin tökéletesen ártalmatlan a gerinces állatokra és az emberre.

Az a feltevés is jogos, hogy - mint testidegen fehérje - a Bt-toxin, vagy más esetekben a gyomirtó elleni rezisztenciáért felelős enzim allergiás reakciót válthat ki a fogyasztónál, hiszen tudjuk, hogy számos természetes, vagy hagyományosan nemesített növény (eper, kivi, földimogyoró) fogyasztása is olykor súlyos, sőt végzetes kimenetelű allergiát okozhat. Ezért engedélyezés előtt - a lehetőségre való tekintettel - minden transzgén által kódolt fehérjére elvégzik az allergiavizsgálatot. Noha e vizsgálatok nem nyújtanak százszázalékos biztonságot (az allergiatesztek általában nem képesek erre), de mivel a hagyományosan nemesített növények esetében semmiféle allergiavizsgálatot nem végeznek, leszögezhető: allergiát GM-növényből származó élelmiszer kiválthat, de ez sokkal kevésbé valószínű, mint a hasonló hagyományos élelmiszereknél. A géntechnológia ellen küzdők ezzel szemben arra szoktak hivatkozni, hogy az elmúlt évtizedben (mióta GM-élelmiszerek forgalomban vannak) jelentősen nőtt az allergiás megbetegedések száma az Egyesült Államokban. Ez kétségtelenül igaz, de az is tény, hogy ez a szám a GM-élelmiszereket nem fogyasztó Európában is hasonlóképpen nőtt.

Végül a negyedik lehetséges veszélyforrás az lehetne, hogy a transzgén működése olyan másodlagos - előre nem megjósolható - változásokat idéz elő a növény anyagcseréjében, amelynek eredménye valamilyen káros anyag megjelenése, vagy fontos tápanyagok mennyiségének csökkenése. E feltevés kiindulópontja kétségkívül helyes, hiszen biztosan tudjuk, hogy az élő sejtben rendkívül komplex kölcsönhatási hálózatok működnek, ahol szinte minden mindennel összefügg, és a transzgén működése bizonyosan hat más folyamatokra is, e hatások pedig biztosan nem mind ismertek, illetve kiszámíthatóak. Ez a megállapítás azonban biztosan - ugyanígy - igaz bármely tulajdonságra, amelyet a hagyományos nemesítés bevisz egy növénybe, illetve szelekció útján kiemel. Amikor tehát a nemesítő erőfeszítései következtében jelentősen megnő a répa cukortartalma, vagy a napraforgómag olajtartalma, ennek éppúgy (sőt: komplexebb effektusok lévén, még inkább) lehetnek kiszámíthatatlan egyéb hatásai az anyagcserére, mint a GM-növénybe bevitt transzgén esetében. Erre természetesen számos példát ismerünk a hagyományos nemesítésnél, ezért - a hagyományos nemesítés esetében is - a legfontosabb tápanyag-, ásványianyag-, vitamin- stb. komponensekre, vagy toxikus, karcinogén anyagcseretermékek megjelenésére vonatkozóan alapos vizsgálatok szükségesek az új fajta elismerése, közforgalomba bocsátása előtt, ez indokolt és szükséges a GM-fajtáknál is. Természetesen lehetséges az is, hogy ezek a vizsgálatok nem észlelnek valamilyen - esetleg új, nem sejtett - káros összetevőt, aminek jelenlétére csak később derül fény. Semmiféle racionális érv nem szól azonban amellett, hogy ezt a veszélyt nagyobbnak tartsuk a GM-fajták, mint a hagyományos fajták esetében, sőt az ezekre előírt alaposabb vizsgálatok miatt ez a veszély bizonyosan kisebb.
 

A transzgenetikus növények globális területe 1996 és 2003 között (millió hektárban)

Az előbbi érvelést a GM-technológia egyes ellenzői azért utasítják el, mert úgy vélik, hogy a hagyományos növénynemesítés csak olyan génekkel dolgozik, amelyek átmentek az evolúció sok millió éves szűrőjén (szemben a géntechnológia által használt - esetleg mesterséges - génekkel), ezért biztosra vehető, hogy az előbbiek - szemben az utóbbiakkal - nem jelentenek ilyen típusú kockázatot. Nos, ez az érvelés visszafelé sülhet el. Az evolúció ugyanis nyilvánvalóan a növény érdekében dolgozott, nem az ellenségnek tekinthető fogyasztóéban, ezért termel például sok növény gyilkos mérgeket. Itt érdemes megjegyezni, hogy az ismert rákkeltő anyagok 99 százaléka a természetes növényekben fordul elő. A nemesítés pedig (a hagyományos is) a fogyasztó szempontjából szelektál, hiszen nyilvánvaló, hogy például a magnélküliség nem előnyös a narancsnak vagy a dinnyének, és ezek a nemesített növények bizony elvéreznének az evolúció szűrőjén.

Végül, a tudomány mai állása szerint a racionálisan felvethető veszélyforrások áttekintése után, foglalkoznunk kell azzal a - szintén gyakran hallható - ellenvetéssel, hogy jelenlegi ismereteink nyilvánvalóan hiányosak és tökéletlenek, tehát a jövőben esetleg kiderülhetnek olyan veszélyek, amelyekről ma még sejtelmünk sincs. Az így érvelők gyakran emlegetik a halogénezett szénhidrogén-hűtőgázok, a DDT vagy a kontergán példáját, mint olyan találmányokat, amelyek esetében a maguk idején mindenki meg volt győződve hasznukról és veszélytelenségükről, és csak később derült fény a súlyos ártalmakra. Ezek a példák vitathatatlanul valósak és megfontolandóak. A kérdés csak az, milyen tanulságok vonhatók le belőlük? Helyes következtetés volna-e minden új gyógyszer (kontergán), vagy rovarirtó szer (DDT), vagy hűtőgáz (halogénezett szénhidrogén) kifejlesztésének vagy alkalmazásának eleve betiltása? Mi indokolja, hogy jelenleg nem látható, de a jövőben nem kizárható esetleges veszély miatt egyetlen technológiát (a GM-technológiát) globálisan elutasítsunk, amikor minden egyéb területen teret engedünk az innovációnak, a technológiai fejlesztésnek? A helyes stratégia nem az lenne-e inkább, hogy "fontolva haladunk", tehát az új technológia kockázatait a jelenlegi tudományos ismeretek alapján mérlegeljük, és az alkalmazás során éberen figyelünk arra, felmerül-e valamilyen új, veszélyre, kártételre utaló jel?

Ezen a ponton áttérhetünk a következő két kérdésre: utal-e jelenleg bármilyen kísérleti adat, tapasztalat valamilyen veszélyre, illetve: elegendőek-e megnyugtatásunkra az eddig végzett kísérletek. Mindkét kérdésre a válasz az, hogy GM-élelmiszerek 11 éve vannak közforgalomban, becslések szerint az Egyesült Államok áruházainak polcain lévő feldolgozott élelmiszer-ipari termékek 70 százaléka tartalmaz GM-összetevőt (szójaliszt, szójaolaj, kukoricaliszt, kukoricaolaj, szójalecitin stb.), azaz százmilliók fogyasztják évek óta e termékeket minden panasz, vagy egészségkárosodás nélkül. E nyilvánvaló tényre az ellenzők válasza nem az, hogy csak akkor hiszik el a veszélytelenséget, ha nem 11, hanem száz év tapasztalat áll rendelkezésre, és nem százmilliók, hanem milliárdok fogyasztották a GM-élelmiszereket, mert ez nyilvánvalóan nevetséges volna. Azt mondják - elvileg helyesen -, hogy ez nem tekinthető tudományosan értékelhető kísérletnek. Hiányzik a kontrollcsoport, hiányzanak a szisztematikusan kiválasztott, mérendő paraméterek, a homogén kísérleti populáció stb. Úgy kellene (kellett volna) eljárni, mint az új gyógyszerek kipróbálásánál. Ez a közvélemény számára esetleg tetszetősen hangzó követelmény, de próbáljuk végiggondolni, hogy mennyire abszurd. Először is: a gyógyszerek - valamennyien - mérgek. Vizsgálatuk első lépése többnyire az, hogy állatokon megállapítják a félhalálos dózist. Nyilvánvaló, hogy az élelmiszerek vizsgálata nem járhat ugyanezen az úton. Továbbá: amikor a nemesítők - hagyományos úton - létrehoztak egy új fajtát (pl. a kopaszbarackot), vajon eszébe jutott-e egyetlen józan embernek is azt követelni, hogy ezt a gyümölcsöt ugyanúgy teszteljék, mint egy új gyógyszert? Pedig - mint az előbbiekben áttekintettük - semmi ésszerű ok nincs annak feltételezésére, hogy a Bt-kukorica potenciálisan veszélyesebb, mint a kopaszbarack. Továbbá: ha gyógyszerhez hasonlóan tesztelnék valamennyi hagyományos élelmiszerünket, és az eredményeket nyilvánosságra hoznák, vajon volna-e valakinek bátorsága bármit megenni, hiszen tudható, hogy hány ember hal meg évente például földimogyoró-allergiától, hogy mennyire növeli a rák kockázatát a füstölt sajt vagy a pirítós kenyér, hogy hány ember szenved tejcukor-érzékenységtől stb.

Végezetül arra a kérdésre, hogy utal-e valamilyen vizsgálati eredmény a GM-élelmiszerek veszélyességére, a legtöbbször Pusztai Árpád már említett (1998-ban végzett) kísérleteire szokás hivatkozni. Pusztai egy hóvirágból származó transzgént tartalmazó burgonyát etetett kísérleti patkányaival, és azoknál bizonyos emésztőrendszeri hámelváltozásokat és immunológiai rendellenességeket figyelt meg. A brit Royal Society által megbízott semleges vizsgálóbizottság kritizálta e kísérleteket, és megalapozatlannak minősítette a következtetéseket (nem cáfolta tehát az eredményeket, csak kételyt fejezett ki azok iránt). Ezeket az eredményeket azonban azóta sem erősítette meg senki, és számos más hasonló irányú vizsgálat bizonyult negatívnak, azaz ezek semmi hasonló káros hatást nem mutattak ki. Igaz, hogy e vizsgálatok egy részét viszont Pusztai és hívei kritizálják módszertani szempontból. A kívülállók - például a média jelentős része - ezért hajlamos úgy ítélni, hogy a kérdés tudományosan eldöntetlen, a kutatók egyik fele kimutat, másik fele nem mutat ki veszélyeket. Ez azonban teljesen téves beállítás, mégpedig a média természete miatt az. Ha ugyanis bárhol a világon bárki előáll azzal, hogy a GM-élelmiszerek fogyasztása veszélyes, ez azonnal főcímként jelenik meg a világsajtó nagy részében. Ezzel szemben a veszélytelenségről szóló kontrollkísérletek százainak semmiféle hírértéke nincs, illetve ha történetesen mégis beszámolna erről valamilyen sajtótermék, akkor a GM-technológia elszánt ellenfelei azonnal megvádolnák a vizsgálatot végző kutatót, hogy a technológiában érdekelt multik fizetett ügynöke. Leszögezhető tehát, hogy - bár meglehetősen sok ellenőrző kísérletet végeztek világszerte a GM-élelmiszerek esetleges veszélyeiről - egyetlen, a tudományos normáknak minden szempontból megfelelő vizsgálat sem utalt eddig bármilyen veszélyre. Erre a technológia meggyőződéses ellenzői azt válaszolják, hogy a negatív eredményű, veszélytelenséget bizonyító vizsgálatok többségét a GM-növényeket előállító cégek végezték, akik - ebben az eredményben érdekeltek révén - nem tekinthetők elfogulatlannak. Nos, az érdekeltség ugyan nyilvánvalóan fennáll, de ennek ellenére nehezen képzelhető el, hogy a cégek letagadják az esetleges veszélyre utaló eredményeket. Természetesen nem azért, mert erkölcseik feddhetetlenek, hanem azért, mert ez öngyilkos stratégia volna. Nyilvánvalóan meg kell küzdeniük egy elutasító, bizalmatlan, fogyasztói attitűddel, és hosszú távú sikerüket, azaz befektetéseik megtérülését semmi sem veszélyeztethetné jobban, mintha kiderülne valamilyen tényleges kártétel.

Befejezésül engedtessék meg egy - kétségkívül szubjektív - megjegyzés azzal, a médiában lépten-nyomon olvasható és hallható vélekedéssel kapcsolatban, hogy e kérdés eldöntetlen, és a szakma képviselői is megosztottak abban, van-e veszély. A szó szoros értelmében ez talán igaz, hiszen a már említett Pusztai Árpádon kívül is akad egy-két szakember, akit idézni szoktak a géntechnológia elkötelezett ellenfelei. Én azonban az elmúlt évtized során elég sok genetikai, biokémiai, molekuláris biológiai és biotechnológiai tárgyú szimpóziumon, konferencián, európai és világkongresszuson vettem részt, ahol - ha nem is volt fő téma, de - egyes előadások vitájában, folyosói, fehérasztal melletti beszélgetésein mindig felvetődött ez a kérdés. Leszögezhetem, hogy véleménykülönbséget soha nem tapasztaltam, egyetlen egy olyan tudóssal sem találkoztam, aki feltételezte vagy hitte volna a GM-élelmiszerek akár legcsekélyebb veszélyességét is.
 


Természet Világa, 136. évfolyam, 10. szám, 2005. október
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/