A Pénz-pataki-víznyelőbarlang


A Pénz-pataki-víznyelőbarlang (más néven Kövesváradi-víznyelő) bejárata a Déli-Bükkben, Répáshuta keleti végétől K-ÉK irányban 900 méter távolságban, 527 méter tengerszint feletti magasságban található. A Kerek-hegy és a Kis-Kerek-hegy között húzódó, a hegység legnagyobb víznyelős vakvölgyében nyíló üregrendszer jelenleg ismert járatainak hossza 630 méter, mélysége 151 méter.

A barlang a Répáshuta és Hollóstető közötti víznyelősorozat legfejlettebb tagja, eredetét tekintve tipikus karsztperemi víznyelő, ahol a felső-ladini agyagpalarétegek tektonikusan érintkeznek a Déli-Bükk mészkőtömegével. A befoglaló kőzet a legfrissebb álláspont szerint középső-felső-triász fennsíki mészkő. Jakucs László számításai szerint a víznyelő egészen fiatal, nem lehet sokkal idősebb 10-12 ezer évesnél, amikor is a karsztosodó mészkőágy alulról megcsapolta a felszíni vízfolyást, vagyis bekövetkezett a mélységi lefejeződés, más néven batükaptura.

Időszakos jégkitöltések

A nyelő kibontására és a mögötte rejtőző járatok feltárására 1953-ban került sor Jakucs László vezetésével. A barlang első végponti bejárása Jakucs László mellett Holly Sándor, Holly Ferenc és Weres Kálmán nevéhez fűződik. Hazánk egyik legnehezebben járható, legaktívabban vizes, több szempontból is fokozottan veszélyes barlangját bejárni, különösen az ő idejükben, az akkori felszerelésekkel, nem kis teljesítmény volt. A csaknem tragédiával végződött gátszakadásról, a Nagy-fal első meghódításához kapcsolódó hajszálon függő emberi életekről izgalmas olvasmányt találhatunk Jakucs László Szerelmetes barlangjaim című könyvében. Ezt követően Szilvássy Andor vezetésével a vámőrség kutatói, valamint a Vörös Meteor Diogenész-csoportja foglalkozott legtöbbet a további kutatásokkal.

A preformáló tektonikai adottságok mellett a patakmederben a ma is nagy mennyiségben található agyagpala-törmelék eróziós tevékenysége játszotta a főszerepet a barlang kialakításában. Lényegesen kisebb mértékben keveredési korrózióra utaló jegyeket is találhatunk.

Farkasfogak

Morfológiai szempontból a bejárattól a végponti szifonig terjedő főág három szakaszra különíthető. A bejárati zónában télen a jég mint időszakos kitöltés van jelen, változatos alakú és szerkezetű képződményeket formálva. A jégsztalaktitok, -lefolyások, -zászlók és -oszlopok mellett különösen érdekesek a több irányból összeáramló vizekből kialakult gömbös formák. A legfelső, omladékos szakasz nagy mennyiségű és méretű labilis kőtömbök káoszából áll, ez a járatrendszer legnagyobb veszélyforrása. A "mocorgó" sziklahalmaz labirintusának járatai nagyobb áradások hatására már többször átrendeződtek. Az omladékzóna egyik legkellemetlenebb része a Záporos szűkülete, amely a felsoroltakon kívül azért is roppant izgalmas hely, mert az összes elképzelhető repedésből tajtékozva tör elő a víz. Tartósan hideg időjárás esetén itt másfél méter hosszúságú jégdugó is kialakulhat. A 18 méter mély Jutka-kürtőtől számítható második szakasz kagylókkal gazdagon díszített, a kürtő aljától szűk, 2-3 méteres lépcsőkkel tagolt eróziós barlangfolyosóban folytatódik. E szakasz legjellemzőbb vonása a túraélményt jelentősen fokozó zúgók és kisebb vízesések mellett a lépcsők alján látható, szépen fejlett evorziós üstök sorozata. A nagyobb üstök alján gömbölyűre lecsiszolt kövek képezik az aljzatot.

Eróziós barlangfalra települt időszakos jégképződmény

A barlang harmadik, ún. kürtőszakasza a 10 méter mélységű Retyi-kürtővel kezdődik, amelynek aljából szűk hasadék vezet a monumentális Nagy-fal szakadékához. A 64 méteres falon lezúduló víztömeg Magyarország legnagyobb vízesése. A barlang talán legfőbb látványossága, hogy a befoglaló szürke mészkövet a Bükkben egyedülálló szépséggel tárja fel. Az állandóan nedves, tisztára mosott oldalfalak eróziós és korróziós formákkal gazdagon

A barlang mélységi végpontját képező szifonhoz kapcsolódik a hazánkban észlelt legnagyobb vízszintingadozás. A VMTE Diogenész-csoportja 1978. június 10-én 30 méter, november 4-én pedig 72,2 méter távolságot mért a szifon vízszintje és a Nagy-fal tetején elhelyezett 0 pont között. Így tehát a legnagyobb vízszintingadozás 42,2 méter!

Pénz-pataki barlangtúráink során a szifon környékén szinte minden egyes alkalommal találkozhatunk a patak által idáig leszállított foltos szalamandrával és barna varanggyal. A viszontagságos utazástól megviselt állatkák rendszerint valamelyik sziklamélyedésben pihegnek, és várják sorsuk beteljesülését. A szerencsésebbek az állatbarát barlangászok segítségével újra megláthatják a napfényt. Fantasztikus élmény, amikor a nejlonszatyorba, vagy éppen gumikesztyűbe csomagolva felhozott potyautasokat a felszínen ismét a szabadba engedhetjük. Az erősebbek hatalmas lendülettel vetik magukat ismét a természetbe. Denevéreket rendszeresen, de csak igen kis számban (2-3 példány) lehet megfigyelni, leginkább a Jutka-kürtő környékén.

Evorziós üst

A Pénz-patak vízhozama a mérési adatok szerint 200-1230 liter/perc között váltakozik. A többéves kutatási jelentések, valamint saját tapasztalataim alapján megjegyzendő azonban, hogy már 600-800 liter/perc vízhozam is lehetetlenné teszi a barlang egyes részein való haladást.

A víznyelő hidrológiai kapcsolata ma még nem teljesen tisztázott, a barlangban történt víznyomjelzések eredményei bizonytalanok. Egyes kutatómunkák szerint a felfedezők vízfestése a kácsi forrással mutatott kapcsolatot, ám Jakucs László a már említett könyvében egyértelműen leírja, hogy az ő festékük bizony sehol nem jelentkezett. Más nyomjelzések szerint a jelzőanyag 6-23 óra múlva a Garadna-forrásban látott napvilágot. Megemlítenek egy 1975-ben végzett mérést is, eszerint a jelzett víz a Szinvában bukkant ismét elő. Történt még egy vízjelzés 1959-ben. A Vámőrség Barlangkutató Csoportja által felhasznált 15 kg fluoreszcein azt igazolta, hogy a víznyelő a latorúti Vízfő-forráshoz szolgáltatja vizét. A Pénz-pataki-víznyelőbarlang zegzugait legtöbbet járt és a barlanggal legtöbbet foglalkozó Diogenész-csoport kutatói szerint ez utóbbi lehetőség tekinthető a legvalószínűbbnek. Ennek értelmében fel kell tételeznünk egy nagy kiterjedésű, összefüggő barlangrendszert, amelynek a ma ismert barlang csupán kicsiny része. A barlang még ismeretlen szakaszai több környékbeli víznyelő (Szarvasetetői-víznyelő, Diós-pataki-víznyelők) vizeit egyesítik.

A barlang csak nehéz mászással és kötéltechnikai eszközökkel járható be. A fényképek készítésével egybekötött legutóbbi látogatásunk alkalmával az omladékzónában újabb mozgások aggasztó nyomait figyeltük meg, amelyek következtében néhány ponton az egyensúly annyira megbomlott, hogy az a barlangban közlekedőkre jelenleg közvetlen életveszélyt jelent.

Vágány Zoltán

 

Természet Világa, 136. évfolyam, 6. szám, 2005. június
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 

 

 

Eróziós barlangfalra települt időszakos jégképződmény