Ponori Thewrewk Aurél

Mit lát a szemtanú?

Az 1954. október 25-i meteorjelenség megfigyelési adatainak feldolgozása



 
 
Az adatok tömege és megbízhatósága

A csillagászat történetével foglalkozó kutató gyakran szorul egykorú szemtanúk leírásaira, amelyeket bizonyos ritkább, feltűnőbb csillagászati jelenséggel kapcsolatban jegyeztek fel a kortársak. Az ó- és középkorból, sőt az újkor elejéről származó leírások igen sok fantasztikus részletet és csodás elemet tartalmaznak, s ezért nehéz kihámozni belőlük a valószínű igazságot.

Kerek ötven évvel ezelőtt, 1954. október 25-én, hajnalban feltűnően fényes, megkapó szépségű, viszonylag hosszú ideig látható meteorjelenségnek lehettek tanúi hazánk egész területén a szabad ég alatt, a városok utcáin vagy a házak ablakainál tartózkodók. Természetesnek vehető, hogy - már világos lévén - a jelenségnek nem volt szakcsillagász szemtanúja. Különös véletlen viszont, hogy az amatőr csillagászok népes táborából csak egyetlen megfigyelő látta a jelenséget. A ritka és érdekes meteorátvonulás körülményeinek tisztázása céljából az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója, Kulin György a napilapokon át felhívást intézett a nagyközönséghez: aki látta ezt a "meteorikus tűzjelenséget", a feltűnés időpontjára, a meteor mozgási irányára, színére, esetleges hangjára vonatkozó észrevételeinek leírását küldje be az Uránia címére. Váratlan bőségben érkeztek a levelek. Elgondolkoztató volt a laikus megfigyelők segíteni akarása, igyekezete, jó szándéka, amellyel a sorokat írták és az ábrákat rajzolták. Rövidesen mintegy 1600 levél feküdt az Uránia asztalain és polcain. És az 1600 megfigyelőnek a valóságot híven leírni szándékozó leveléből csaknem 1600 különféle jelenséget olvashattunk ki. A leírások voltaképpen csak egy tényben egyeztek meg: "láttam valamit az égen". De hogy mit, milyent, merre, mennyi ideig: az néha olyan tökéletesen különbözött egymástól, mintha nem is egyazon látványban lett volna részük a levélíróknak. Midőn az esemény után néhány évvel, különféle statisztikai adatok gyűjtése céljából rendeztem az anyagot, már csak kb. 600 leírást találtam az Urániában. A levelekből a következő adatokat ragadtam ki: a meteor megpillantásának időpontja, a jelenség időtartama, a meteor látszó nagysága, alakja, színe, iránya, magassága, sebessége, pályája, esetleges hangja, továbbá a meteor csóvájára és szétesésére vonatkozó észrevételek.

A levélírók között volt nyolcéves kislány, 76 éves földműves, híres fizikus és Kossuth-díjas író is. A megfigyelők csaknem pontosan fele volt budapesti, noha a városból lényegesen kedvezőtlenebbek voltak a megfigyelési lehetőségek. A városiak viszont valószínűleg könnyebben kaphatók az írásra.

A levélírók negyedrésze nő volt. Leírásaik nagy részét teljesen átfűtötte a szép látvány hatása, és a keltett érzelmek néha kimondottan lírai sorokat sugalltak. Különösen a meteor színeinek ecsetelése volt változatos a női levelekben: "világosan ragyogó türkiz", "holdszínű", "hajnalpiros", "áttetsző ezüstös, gyengén átszőve zöldes fénnyel", "halvány nemzetiszínű" vagy "az életben ennél csodálatosabbat, szebbet és félelmetesebbet még nem láttam, a világ legszebb színeit játszotta".

A levelek adatai közül első helyen az időadatokat vettem szemügyre. Meglepő, szinte érthetetlen a meteor megpillantásának időpontjáról írt adatok nagy szórása. A városbeliek leveleinek legnagyobb részét munkába siető dolgozók írták. Az 50-es években jártunk, amidőn a munkahelyen bélyegzőóra ütötte a kártyákra a megérkezés percét. A dolgozók nagy többsége óra szerint kelt, készülődött és utazott, karján vagy zsebében órával. A rádió a hajnali és reggeli időben akkor is sűrűn tájékoztatta hallgatóit az idő előrehaladásáról. Különös tehát, hogy a budapesti megfigyelők egy része a meteor megpillantásának idejét 10-15 perc, sőt még nagyobb bizonytalansággal közölte. Több levélíró hozta fel, hogy az általa megadott időpont azért helyes, mert indulás előtt a rádió szerint állította be óráját. Minthogy az indulástól a jelenség megpillantásáig eltelt néhány perc vagy néhány negyedóra alatt az akkor használt órák sem késtek vagy siettek 10-20 percet, a rádió időjelzéseiben pedig mindenkor percnyi pontossággal meg lehetett bízni, érthetetlen a leveleknek erősen eltérő időpontadata. Budapestről 5 és 7 óra közötti adatokat kaptunk, de legtöbbjük 6 óra 10 perc és 6 óra 25 perc között mozgott. Ez - mint látni fogjuk - azt jelenti, hogy a fővárosi dolgozók legnagyobb részének órája maximálisan 7-8 percet tévedett.

A vidéki észlelők időpont-megjelölése még bizonytalanabb: 5 és 10 óra közötti adatokkal találkozunk. Sokan csak annyit írtak, hogy napkelte előtt vagy után mennyi idővel látták a meteort.

Az 1. ábra grafikonba foglalja az észlelések statisztikai elvek szerint válogatott időpontját. Az adatok közül csak a 6 és 7 óra közöttieket vettem fel. Ahol két időpontot, illetve a köztük levő időtartamot jelölték meg az észlelők, ott a két időpont középarányosa került a grafikonra.

Igen jellemzők a kerekebb időpontoknál található kiugrások, amelyek mind bizonytalanságot takarnak. Ezektől 1-2 perccel eltérő adat ritkán fordult elő a levelekben. Nem találunk például 6 óra és 06, 09 vagy 24 percet megjelölő adatot, noha mellettük és körülöttük sok más akad.

A grafikonról azonnal leolvasható, hogy a meteorátvonulás valószínű ideje 6 óra 15 és 20 perc között lehet. Az összes adatok 54%-a esik e két időpontra vagy a köztük levő percekre. Ha az eredményt kiközepeljük, egészen pontosan 6 óra 17 percet kapunk. Többen írták azt, hogy a Nap épp akkor vagy nem sokkal a jelenség megpillantása után kelt. Budapesten 1954. október 25-én a Nap épp 6 óra 17 perckor kelt (természetesen elméleti vízszintes, sík terepen). Egy fővárosi észlelő, aki nyilván nagy súlyt helyez órája pontosságára, és annak járását állandóan figyelemmel kíséri, 6 óra 18 percet írt megfigyelése idejéül, ±40 másodperc lehetséges hibával. Egy budapesti női megfigyelő szerint a rádió 6 óra 17 percet mondott be, utána tűnt fel a meteor, s az észlelés végéig a fenti időponttól 1-2 perc telhetett el. Ezek már komoly hitelességű időadatok.

Mennyi ideig láthatták a meteort?

"Pillanatok alatt száguldott át az egész égbolton." "Körülbelül negyedóráig láttam." E két (női szemtanútól származó) megjelölés jelenti a két végletet. Nyilván valahol a kettő között rejtőzik az igazság.

A levelek többségében a másodpercektől 2-3 percig terjedő időadatok szerepelnek. Kiválasztottam azokat, amelyeknek beküldői szabad látási viszonyokkal rendelkeztek, és feltehetően teljesen vagy csaknem teljes egészében megfigyelték a jelenség lefolyását. Ezeket az adatokat kiközepelve 54,5 másodpercet kaptam, de igen nagy hibahatárokkal.

Szerencsére van néhány megbízhatóan hiteles adatunk is. Egy vidéki tanuló a jelenség megpillantásakor megnézte az időt óráján, s a meteor eltűnésének időpontját is megjegyezte. A kettő között 42,5 másodperc telt el (de nem biztos, hogy a jelenséget azonnal észrevette). Így érthető, hogy Bíró János Sopron megyei tanító, akinek véletlenül a nyakában függött a fényképezőgépe, jól sikerült felvételt készített a meteorról. Ilyen jelenség lencsevégre kapása nagy ritkaság, ezért a felvétel komoly tudományos értéket képvisel. Bíró Jánosnak arra is volt ideje, hogy továbbítsa az exponált felvételt, újra beállítsa a gépet, és még egy, szintén sikerült felvételt készítsen a már bomlófélben levő meteorról. Az egész művelet kb. 50 másodpercet vehetett igénybe, tehát a fenti közepelt eredmény a valósághoz közelinek tekinthető.

Milyen alakja volt a meteornak?

A megfigyelők igen sok fekete-fehér és színes ábrázolást küldtek be a látott jelenségről. A fontosabb, gyakoribb alakok sémáját a 2. ábrán láthatjuk. Nem lehet vitás, hogy a valóság hű ábrázolásának vágya vezette a ceruzákat és ecseteket, de a néha szinte műalkotásszámba menő rajzok és festmények között alig találtunk két, legalább nagyjából megegyezőt.


2. ábra. A levelekben előforduló leggyakoribb meteorrajzok

A levelekből a jelenség alakjára mintegy száz különféle megjelölést jegyeztem fel. Akad közöttük geometriai alak: gömb, félgömb, henger, kúp, háromszög, négyzet, téglalap, sokszög, ellipszis. A többség azonban szivar, hal, esőcsepp vagy hasonló alakot jelöl meg. A fantázia gazdagsága az összehasonlításul felhozott alakzatok sokféleségében is megnyilvánul: csónak, kihegyezett neoncső, villanyégő, vadlúd, lopótök, papírsárkány, ceruzavédő, süllő, harcsa, 1 kg-os csuka, ebihal, bukórepülést végző madár, úszó akna, buzogány, lengő fátyol, pont, felkiáltójel, csillag, üstökös, utasszállító gép törzse, ágyúlövedék, köcsög, cilinder, félhold (domború fele elöl), holdsarló (homorú fele elöl), orsó, ék, nyújtott diszkosz, kígyó, kígyó feje, seprő, répa, cukorrépa, burgundi répa, szép fényes üveg, nyíl, nyílhegy, kályhacső, oxigénpalack, tőr, megrakott fagylalttölcsér - és még sok-sok más alak.

Figyelemre méltók a többdarabos leírások: egy kisebb és egy nagyobb gömb, négy apró csillag, négy gömb, öt gömbből álló sor stb.

Milyen lehetett hát valójában a jelenség? Erre a leghitelesebb választ Bíró János fényképei adják, amelyek mind a százféle alakot megcáfolják: a meteor nem volt szabályos alakú. A felvételek viszont megerősítik a megfigyelők mintegy 30%-ának észrevételét, amely szerint a meteor darabokra esett szét.

Mekkorának látták
a szemtanúk a meteort?

Néhány adat a levelekből: 2 cm; diónyi; teniszlabda, közepes alma nagyságú; tenyérnyi; közepes labda nagyságú; akkora, mint a ma született gyermek feje; mint egy 3-4 éves gyermek feje; futball-labda, 5-ös futball-labda, sapka, kalap nagyságú; nagytányérnyi; l méteres, 6-8 méter átmérőjű; repülőgép nagyságú; 800-1000 méter hosszú - s még vagy százféle egyéb méretű. Természetesen egyik adat sem helyes, de mindegyik az lehetne, ha leírójuk megírta volna, hogy a megjelölt tárgy tőle milyen távolságról látszik akkorának. E téren kevés a számunkra értékes adat. Ilyenek: a telehold átmérőjének 1/7-ed része; 1/2 telehold; valamivel nagyobb, mint a telehold; kinyújtott karral egyujjnyi; kisujjnyi szélességű stb. (A telehold átmérője mintegy fél fok - 30 ívperc - szög alatt látszik a Földről.) Ha az utóbb közölt adatokat szögértékekre számoljuk, 4’ és 1° 30’ közötti értékeket kapunk. A biztos adatot a Bíró-féle felvételek jelentik, melyek kb. 40’-nyinek örökítették meg a meteor látszó átmérőjét.

Milyen színűnek látták a meteort?

Bármely festőnek becsületére válna annyi színárnyalat felsorolása, mint amennyit a levelekből olvashattunk. A legfontosabbak: fehér: habfehér, hófehér, zöldesfehér, sárgásfehér, izzó fehér, vakító fehér. Sárga: citromsárga, narancssárga, aranysárga, vörösessárga. Zöld: olívzöld, oxidzöld, türkizzöld, szentjánosbogárzöld, tengerzöld, neonzöld, sötétzöld. Kék: fehéreskék, halványkék, türkizkék, kék neonszínű, acélkék, vakító kék, sőt ibolyántúli kék. Lila: sárgáslila, kékeslila, lilásbordó, ciklámen. Egyéb: hideg, szivárványszínű, nemzetiszínű, mindenféle színű, hullócsillagszínű, hullócsillagok színétől elütő, hamuszürke, sötét, fekete, sőt koromfekete. Tehát a szivárványnak szinte minden létező, sőt nem létező színe és színárnyalata szerepel.

A megfigyelők mintegy fele a meteor után húzódó, a magétól többnyire eltérő színű csóvát is látott. Itt sem egységesebb a szín megjelölése: halványvörös, tűzvörös, tizianvörös, bíborvörös, neonpiros, izzósárga, narancssárga, zöldessárga, izzó fehér, ezüstfehér, kékesfehér, nejlonfehér, élénkzöld, sárgás-, kékeszöld, égszínkék, ibolyakék, vöröseslila, sötétlila, rozsdabarna, opálos, gyöngyházszínű, holdszínű, színjátszó, ezerféle színű stb.

A mag színénél is megkíséreltem a grafikonba foglalást: a látott főbb színeket a gyakoriság függvényében ábrázoltam (3. ábra). A fehéret önkényesen a színkép közepére, a sárga és a zöld közé helyeztem. A nagy előfordulási számra való tekintettel a türkiz árnyalatot külön színnek vettem. Ha azonban egyenlőképpen elosztjuk a türkizt a kék és a zöld között, s a maximális értéket összekötve olyan valószínűségi görbét kapunk, amelynek maximuma a zöld tartományba esik. A zöld színre adták különben a legtöbb árnyalatot a megfigyelők. Többen a leghatározottabban állást foglaltak a zöld mellett, kiemelve, hogy semmiféle vörös árnyalat nem szerepelt a jelenség színében. Viszonylag sokan hasonlították a meteor színét a hegesztőpisztoly lángjához, a villanyhegesztés fényéhez, a villamos áramszedőjének szikrájához és a neoncső (nyilván fénycső) színéhez, tehát csupa erős, zöldes-kékes, hideg fényhez. Egy megfigyelő báriumszínezésű lánghoz hasonlította a jelenség fényét. A bárium pedig a pirotechnikában a zöld lángfestő anyag.


3. ábra. A meteor magjának színe 516 megfigyelő szerint (balra)
4. ábra. A meteor csóvájának színe 242 megfigyelő szerint (jobbra)

Ha a meteor színére mindenképpen a zöldes árnyalat jellemző, mit jelent a csóva színképgrafikonjának elején a kiugró vörös érték, a megfigyelők kb. 10%-ának színjelölése?

Nem kétséges, hogy ide elsősorban a vörös-zöld színtévesztők adatai kerültek. Az emberiség meglepően nagy hányada, 6-8%-a színtévesztő. Az újságfelhívás tűzjelenségről írt, így ők természetesen vörösnek írták le ezt az égi tüzet. Ez esetben azonban a "tűz" szép zöldesen fénylett.

Fiziológiai oka van annak is, hogy miért látták a legtöbben vörösesnek a nem létező csóvát: a mozgó fényforrás elvonulása után a szem ideghártyáján egy ideig megmarad a fény nyoma, de színe a kiegészítő színre vált át. A zöld kiegészítő színe pedig a vörös (4. ábra).

A meteor sebességére vonatkozó megjegyzések

A megfigyelők a mozgó égi jelenség sebességét is igen különbözőnek becsülték: méltóságteljesen úszott; szokatlanul kis sebesség; viszonylag lassú; nem nagy, nem túl nagy, nagy sebesség; nagyon gyors, és a jelzők egész tárháza: rendkívül, feltűnően gyors, rém gyors; villámsebes; nyílsebes; óriási, hihetetlen, szédületes, borzasztó, rettenetes gyors stb.

A meteor a megfigyelők szerint nyilván attól függően változtatta a sebességét, hogy milyen távolba képzelték. Ha magasságát, távolságát kicsinek vették, úgy valóban lassú mozgásúnak láthatták. Minél nagyobb magasságra és/vagy minél távolabbra helyezték képzeletben, annál nagyobb lett a meteor vélt sebessége. Az emberek általában a repülőgép-magasságot képzelik el a legkönnyebben, így a megfigyelések jó része a repülőgépek szokott magasságához viszonyított sebességre vonatkozik. Néhány megfigyelő viszont 20-25 km/s sebességről ír, mások 20-30 km/h sebességűnek képzelték a meteort. Az előbbi adat több ezerszeresen múlja felül az utóbbit.

Hasonló szórást mutattak a távolságadatok is: 60 métertől Dél-Afrikáig minden elképzelhető adat szerepelt a levelekben.

Az irány meghatározása általában eléggé szabatos a leírásokban. A megfigyelők csaknem 30%-a az északnyugat-délkeleti haladásirányt jelölte meg.

A meteor látóhatár feletti magasságára általában 20-70°-ot adtak meg az észlelők.

Volt-e hangja a meteornak?

Érdekes pszichológiai jelenséget érzékeltetnek a meteor hangjára vonatkozó észrevételek.

Megszoktuk, hogy a nagy sebességgel haladó test hangot ad. A madár szárnya suhog, a lövedék sivít, a repülőgép zúg, a tűzijáték-rakéta sistereg és pattog, és ezek a hangok hozzátapadnak a gyorsan repülő testek látásbeli érzékeléséhez.

A leírások szerint több észlelőt a hangjelenség bírta arra, hogy felnézzen és megkeresse a hang forrását. Valóban volt hangjelenség? Ha kísérte is volna valamiféle zaj a meteor útját a légkörön át, azt a távolság miatt csak sokkal később (mint utóbb kiderült, több mint fél óra múlva) lehetett volna észlelni. Így minden hangjelenség-leírás kizárólag a jelenséghez kötött "belső hangból" táplálkozott. Hogy ez a belső hang milyen erős lehet, arra egy vidéki autóbusz-vezető levele a jó példa, aki olyan intenzív süvítő hangot vélt hallani, amely az erős motorzúgást is elnyomta, úgyhogy emiatt le is állította a járművet. Sokan mások viszont teljesen csendes környezetben tartózkodtak a jelenség megpillantásakor, és az esetek legnagyobb részében feszült figyelem ellenére sem hallottak semmit. A levélírók 14%-a számolt be hangjelenségről. Valóban van olyan, aki észleli a légkörben keletkezett elektromágneses zajt?

Mi lehetett a valóság?

Az említett egyetlen amatőr csillagász leírása jellemzően kiválik a laikus adatok tengeréből. Egy Pest környéki műkedvelő csillagász így írta le megfigyeléseit: "Időpont 6 óra 15 perc. A jelenséget 20-30 lépésnyi ideig láttam, világoszöld színben. A színt azonnal összehasonlítottam egy vasúti jelzőlámpa zöld fényével. A meteorvonulás iránya ÉNy-DK, a látóhatár feletti magasság kb. 10°, a látszólagos sebesség nem volt nagy, a pálya mindvégig párhuzamos maradt a horizonttal."

Lássuk tehát, milyen lehetett a meteor valódi magassága, távolsága és sebessége. A látszó magasságra nézve volt néhány biztos adatunk Budapestről. A tüzetesebb megfigyelők számára Kulin György levelet küldött egy igen egyszerű eszköz leírásával, amelynek segítségével a megfigyelők a megpillantás helyéről, az ismert tereptárgyak segítségével meg tudták határozni a meteor látóhatár feletti magasságát fokokban. A nyugati, illetve a keleti országrészekről 13, illetve 10° körüli értékeket kaptak és közöltek. Ebből kiadódott a tűzgömb valódi távolsága (kb. 700-1000 km) és magassága (200-220 km), továbbá az átvonulás szögtávolságából és idejéből a sebessége (30-50 km/s). A Bíró-felvételek 40’-nyi átmérője 10 km körüli valódi átmérőre utal. (Ez nagy valószínűséggel nem a meteor mérete, csak a felizzott, illetve fénykibocsátásra gerjesztett légtömeg átmérője.)

A meteorok általában 120-80 km magasságban villannak fel. A szokatlan (ma már úgy mondhatnánk: űrhajó-) magasságban való haladás ellenére beállott felizzás és szétesés kétségtelenül a tűzgömb nagy sebességével függ össze. Nem alap nélküli annak feltételezése sem, hogy ezen a napon a Föld egy üstökösmaggal vagy kisbolygóval találkozott, mint ahogy valószínűleg üstökösmag volt az 1908. június 30-i Tunguz meteor is. A jelentős méretű, tehát nagy felületű test részben a Nap fényét verhette vissza.

A feltűnés napján Európa nagy részét felhőréteg takarta, csak (az akkori) Csehszlovákiából és Észak-Olaszország egyes részeiből érkezett néhány jelentés a meteorjelenségről. Ezek ugyan kis számuk miatt sem jelentősek, de megerősítik a magyarországi megállapításokat: a meteor (üstökösmag?, kisbolygó?) ezek szerint Hollandia-Svájc-Olaszország felett haladhatott ÉNy-DK irányban.

Az 1954. október 25-i meteorjelenség leírásaiból azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy a laikus megfigyelések is lehetnek értékesek, ha az adattömeget helyesen összesítjük és értelmezzük. Az egyetlen amatőr leírása pedig azzal a tanulsággal szolgálhat, hogy lényegesen kevesebb adat is sokkal pontosabb eredményt adott volna, ha kevesebb lett volna hazánkban a csillagászati értelemben vett laikus és több az amatőr csillagász.

A ritka égi látványt egy "földsúroló" kisbolygó is okozhatta, amely veszedelmesen közel került a földfelszínhez. Nem ismerjük pontos átmérőjét és tömegét, de a tűzgömb, üstökösmag vagy kisbolygó mindenképpen katasztrofális pusztítást okozott volna a földfelszínbe csapódva, ha a Földhöz csak egy kevéssel is közelebbi pályán halad - gondoljunk az 1908-as Tunguz-jelenségre.

Kommentár

Az 1954. október 25-i égi látvány tömeges és egymástól olyan nagymértékben különböző leírásának az a megkerülhetetlen tanulsága, hogy egy váratlan csillagászati jelenséget észlelő személy elbeszélését minden esetben szigorú elbírálásnak kell alávetni, bármilyen korból, bárkitől származzék is. Különösen az gondolkodtathat el minket, hogy a fenti, ugyanarra a csillagászati jelenségre vonatkozó leírásokat XX. századi, felvilágosultnak nevezhető, objektivitásra törekedő, jó szándékú szemtanúktól kaptuk, akik mentesek voltak az ó- és középkorra, illetve az újkor elejére jellemző elfogultságtól és természetfeletti hiedelmektől. Azt is megjegyezhetjük, hogy a jelenség feltűnése idején még nem terjedt el hazánkban az ufóőrület, így egyetlen megfigyelő sem írt Földön kívüli szerkezetről. Csak egy szemtanú adott hangot a gyanúnak, hogy a jelenség talán űrrakéta-kísérlet lehetett.

(A szerző nyomatékosan hívja fel a figyelmet arra, hogy a fenti jelenség megfigyelése útján szerzett ismeretek és következtetések lényegesen tágabb körre vonatkoznak, mint a csillagászat. Az elmondottakat és a következtetéseket ezért mindazoknak hasznos lenne megismerni, akik a múlt korokból származó írásos emlékek tanulmányozása révén óhajtják megtudni az igazságot; akik szemtanúk beszámolói alapján írják meg egy-egy esemény lefolyását; akik feltétlen hitelt adnak egy, három vagy akár ezer szemtanú elbeszélésének - beleértve a sajátjukat…

Az emberiség történelmét "megbízható szemtanúk" közléseiből állították össze.)
 
 

IRODALOM

Kulin György: Az október 25-i meteorjelenség. Fizikai Szemle, 1955. 1. sz.
Ponori Thewrewk Aurél: Egy természeti jelenség leírásának tanulságai. Természet Világa, 1964. október
 


Természet Világa, 135. évfolyam, 10. szám, 2004. október
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/