Meskó Norbert

A női mell darwini esztétikája
Az emlő kialakulásának evolúciós elképzelései


Az utóbbi évtizedekben a fejlett társadalmakban a szépségipar önálló ágazatává fejlődött az emlő sebészeti úton történő "átszabása", megnagyobbítása, plasztikázása. A női mell azért "képes" a dollármilliókat mozgósító iparág "fellendítésére", mert a fizikai vonzerő megítélése szempontjából kitüntetett szerepe van. Ma már tudjuk, hogy a korábbi találgatásokkal ellentétben, fajunknál a domború női mell elsődleges feladata nem az utód táplálása. Erre a célra ugyanis teljesen megfelelő lenne egy, a főemlősök csekély zsírszövetet tartalmazó emlőduzzanatához hasonlító emlő, amely a szoptatás után teljesen eltűnik. Az embernél az emlő evolúcióját sajátos jelzőfunkciókkal hozzák összefüggésbe a tudósok. Írásomban azokat az elméleteket foglalom össze, amelyek választ keresnek a mell kialakulásával kapcsolatos kérdésekre.

AHomo sapiens esetében a főemlősök között egyedülálló az a jelenség, hogy a nőnek szemmel láthatóan nagyobb emlője van, mint a férfinak, még akkor is, amikor a nő nem terhes vagy éppen nem szoptat. Például a majmoknál csak az utódtáplálás "átmeneti" időszakára duzzad meg a nőstény emlője. Az a zsírszövet azonban, amely a mell méretét és formáját alapvetően meghatározza, nem vesz részt a tejtermelésben. Szintén humán sajátosság, hogy az emlők már a pubertás elején kifejlődnek, míg más fajoknál az emlőmirigyek csak az első terhességkor. Ez az emlőnagyobbodás elsősorban a benne található zsír- és kötőszövet gyarapodásával történik, ami egyénenként eltérő, ez okozza, hogy az emlők mérete és alakja olyan sokféle. A nem szoptató nő emlőjének mérete nincs összefüggésben a majdani terhesség és gyermekszülés utáni tejtermelés mennyiségével és minőségével, mint ahogyan azt korábban gondolták [1]. A terhesség alatt beszélhetünk valódi, átmeneti emlőnövekedésről is, amely a mirigyszövetben és a mell erezettségében nyilvánul meg. A szoptatás befejezése után normális esetben az emlő felveszi eredeti formáját. Hogy hány terhesség után kezd megereszkedni a mell, az egyénenként nagyon eltérő, de a többi emlősfajjal összehasonlítva így is aránytalanul nagy marad az ember melle a szoptatás utáni időszakban is.

Az emlő mint jelzés

A fenti tényekből arra lehet következtetni, hogy az emlőnek az utódok táplálásán kívül valószínűleg más funkciója is van. A legáltalánosabb nézetek szerint egyfajta jelzőszerepet lát el. Ez az előfeltevés abból a tapasztalatból indul ki, hogy nők mellét nemcsak a nyugati társadalmakban tartják különösen vonzónak a férfiak - ahol a testet ruha fedi -, hanem a mezítelen kultúrákban is.

Egy sok fantáziát igénylő evolúciós elképzelés szerint a történelem előtti időkben élő nők emlője még nem tért el a főemlősök nőstényeinek mellétől és emiatt funkciója szerint csak szoptatásra "használták". Abban a helyzetben - mivel feladata csak a táplálék termelése volt - méretét a tejmirigyek nagysága és nem a benne lévő zsírszövet határozta meg. A teória szerint a férfiak azért szeretik a nagyobb női emlőket, mert az ősi időkben még valódi összefüggés lehetett a mellméret és a tejtermelés mennyisége között. Vagyis a nagyobb mellű nők reproduktív értékét megbízhatóan jelezte emlőjük nagysága, hiszen az utódokat valószínűleg több táplálékkal tudták ellátni, mint kisebb mellű társaik. A rendelkezésre álló információk alapján azonban úgy tűnik, hogy - legalábbis napjainkban már - nincs ekként értelmezhető összefüggés. Low [2] ismerte fel, hogy a nem szoptató nő mellének mérete és a tejtermelés között nincs összefüggés. Szerinte a megnagyobbodott emlő úgy értelmezhető, mint egyfajta csalás, amivel a nő az utódról való gondoskodásának minőségéről informálja a férfit. Mivel a megnagyobbodott női emlő a szoptatás miatt megduzzadt mellet utánozza, olyan látszatot kelt, mintha a nő jó szoptatási képességek birtokában lenne. Ez a megközelítés nem ad magyarázatot arra, miért van eltérés a nők között az emlők nagyságában, hiszen az elgondolás logikája szerint minden nőnek megközelítőleg ugyanakkora emlőjének kellene lennie, amivel nagyságrendben hasonló hatékonysággal lenne képes "becsapni" a férfiakat. Az ilyen stratégia akkor volt nyereséges az evolúció során, ha a megtévesztés költsége alacsonyabb volt, mint a belőle származó relatív nyereség, vagy a csalás felderítésének költsége alacsonyabb, mint a nyomozás eredményével járó előny.

Egy másik elgondolás szerint a női mell szintén egyfajta csalási folyamat eredményeként jött létre. Itt azonban a keblek a szükséges gondoskodás megtévesztő jelzéseként alakultak ki [3]. Mit is jelenthet ez? A terhesség és a szoptatás alatt átmenetileg megnagyobbodó emlő jelzés volt az őskori férfi számára: ebben az időszakban a gyermeknek több gondoskodásra, táplálékra van szüksége, s a nagy mellű nők képesek gyermekük hatékonyabb ellátására. A férfiak arra szelektálódtak, hogy vonzónak találják a megnövekedett emlőket, mert ezek megbízhatóan jelezték azt az időszakot, amikor a nőknek nagyobb szüksége volt gondoskodásra, és egyben a hosszú távú párkapcsolatban élő férfi nagyobb genetikai sikerességét is jelentették. A mell így a terhesség és szoptatás időszaka alatt az elköteleződésre hajlamos férfi számára fontos szignállá válhatott, mivel egyértelműen jelezték, hogy birtokában vannak a kialakulásukért felelős géneknek, amit lányaiknak képesek továbbörökíteni, növelve ezzel reproduktív sikerességüket, ami végső soron hozzájárul a szülők génjeinek minél hatékonyabb elterjedéséhez. Azoknál a főemlősfajoknál, ahol nem volt ilyen fontos a hím gondoskodása a túlélő utód felneveléséhez, ott nem alakult ki a nőstény állandóan megnövekedett emlője, ami így nem is volt képes visszacsatolásként működni a jobb minőségű ellátás motiválásaként (1. ábra).
 


1. ábra. A körülbelül 1,5-2 millió éve élt
Homo erectus nőstényének
- a kutatók véleménye szerint - 
már megnagyobbodot melle volt (fantáziarajz)

A szexuális fogékonyság reklámja

A következőkben olyan elméleteket mutatunk be, amelyek a mell kialakulását nem mint bonyolult csalási mechanizmus részét mutatják be, hanem éppen ellenkezőleg, mint megbízható jelzést. Gallup [4] azt feltételezi, hogy az emlő evolúciójának funkciója egy olyan megbízható kulcs kialakulása volt, amely hathatósan jelezte az ovulációra való képességet az emberi ősök idejében. Azok a férfiak pedig, akik előnyben részesítették a nők ilyen jelzését, reproduktív előnyre tehettek szert más férfiakkal szemben. A legtöbb szexuális úton szaporodó faj hímjei arra szelektálódtak, hogy olyan nőstényekkel kopuláljanak, amelyek nagy valószínűséggel peteérésük időszakában vannak. Ez azért hangsúlyos periódus, mert egybeesik a megtermékenyíthetőséggel. Az embernél nincsenek az ovulációnak olyan külső kulcsai, amelyekből a férfiak azonosíthatnák, hogy a nő menstruációs ciklusának éppen melyik szakaszánál tart. Hogyan fejlődhetett ki az emberi evolúció folyamán az ivarsejtek egyesítéséhez szükséges egyidejűségnek bármilyen látszólagos hiánya? Számos módja van annak, hogy a fogamzás szempontjából legfogékonyabb időszakot hogyan lehet feltérképezni. A legtöbb nő szervezete nem érlel petesejtet a szexuális érettség előtt, vagy éhínség idején, és akkor sem, ha menstruál, ha várandós, ha szoptat, vagy ha már beállt a menopauza. Ha a férfi tartózkodik az ilyen (terméketlen) nőktől és szexuális érdeklődését olyanokra fordítja, akiknél nagyobb a peteérés valószínűsége, akkor a párkereső magatartás reproduktív előnnyé fordítható. Azoknak a férfiaknak a génjei, akik nem voltak érzékenyek a női fogékonyság eme jelzéseire, feltehetőleg kihaltak az ember evolúciós történetének folyamán.

A reproduktív életkor szignálja

Az előző elméletekhez kapcsolódik Marlowe [5] nubilitási hipotézise. Ennek lényege, hogy a megnagyobbodott, domború női mell azért fejlődött ki az embereknél, mert megbízhatóan jelzi az életkort és ezáltal a fennmaradó (reziduális) reproduktív értéket, ami a jövőben elvárható szaporodási teljesítményt jelzi.

Az eddigi vizsgálatok szerint, ha egy férfinek rövid távú párkapcsolatai vannak, akkor olyan partnereket választ magának, akik a legtermékenyebb életkori szakaszban vannak, kb. 23-27 évesek, akiknek fertilitási értéke a csúcson van. Ha azonban a férfi hosszú távú párkapcsolatra törekszik - ami egy vagy két nőt jelent az egész életben -, akkor a reziduális reproduktív érték sokkal fontosabb lesz. Ha a férfi olyan partnert választ, aki reproduktív időszakának már túl van a felén, akkor elveszíti lehetséges utódai számának felét. Azt az előbbi megközelítésekben is láttuk, hogy az emlő mérete és alakja jól értelmezhető kapcsolódási pontot jelent a szaporodási képességgel, amit azonban a nubilitás hipotézise hangsúlyoz, az az életkor jelentősége. Eszerint az emlő elsősorban az életkort hivatott reklámozni. A jelzések a következő (talán hétköznapi tapasztalatnak tűnő) ítéleteket hordozzák: ha még egyáltalán nem domborodik, akkor tulajdonosa prepubertás, éretlen leány; ha kemény és határozottan áll, akkor tulajdonosa érett, de fiatal nő; ha lóg, akkor tulajdonosa öreg (2. ábra).

Tehát bármely vonás, amely összefüggésben van a menstruációs ciklussal, a pubertás kezdetével válik jelzéssé. Evolúciós történelmünk során a pubertás azért vált különösen fontos szignállá, mert az ovuláció külső jeleinek eltűnésével a férfi többé már nem lehetett biztos abban, hogy a nő elég idős-e ahhoz, hogy peteérése legyen. Ez a kulcs kiterjedt és állandóvá vált már az első terhességet megelőzően is, és azért vált vonzóvá a férfiak számára, mert többé már nem az átmeneti ovulációmentes időszakot jelentette (amely a terhességgel járt együtt), hanem inkább a menstruációs ciklus meglétét. A nubilitás hipotézis szerint a nők között számottevő versengés alakulhatott ki a partnerért, ami azzal magyarázható, hogy a férfiak ekkor már hosszú távú kapcsolatokra is törekedtek. A megnagyobbodott emlő a férfiak gondoskodási képességének megnövekedését és az ovulációt jelző egyéb kulcsok eltűnését követően alakulhatott ki. Az egyedfejlődés során az emlő kialakulása a menarche időpontja körül, a rendszeressé váló ovuláció kialakulása előtt pár évvel történik. A legtöbb természeti társadalomban a menarchét követő három éven belül a lányok házasságot kötnek. Tehát fajunknál a nő a kellő időben kezdi el felkelteni a férfiak vonzerejét, és olyan társat választ, aki valószínűleg kötődik hozzá egy évig, vagy körülbelül az első gyermek megszületését megelőző időszakig, ami fokozza a férfi paternitásba (apaságba) vetett bizalmát és valószínűsíti a további ráfordítását.

Az anyaság biológiai minőségének jelzése

Egy egészen más megközelítésből, eltérő alapfelvetésből indul ki az a hipotézis, amely az emlő méretét a méhen belüli (prenatális) ráfordítás képességének jelzésével hozza kapcsolatba. Eszerint a még nem szült nő emlőmérete jelzi a nő prenatális befektetésének képességét a felnövekvő embrióba [6]. Az emlősfajokkal kapcsolatos adatok megerősítik ezt a feltevést. Arról van szó, hogy az embernél az emlő mérete és a testsúly nagysága együtt jár (korrelál). Tehát a nagyobb testzsírarány és a dús keblek együttesen fordulnak elő. Néhány emlősfajnál az anya testsúlya korrelál az utód túlélő képességével, ami mögött valószínűleg az áll, hogy az erősebb testalkatú anyák erősebb, szívósabb újszülötteknek adtak életet. Ez a korai hipotézis napjaink kutatásaiban is megtalálható továbbfejlesztett formában és Pawlowsky [1] nevéhez fűződik.

Az elmélet szerint a tartósan megnagyobbodott női emlő az ember megnövekedett bőr alatti zsírszövetének melléktermékeként jött létre és az apokrin, valamint az emlőmirigyek ösztrogén iránti érzékenységet növelte az emberi evolúciónak abban az időszakában, amikor a homo erectus élt. Valószínű, hogy a bőr alatti zsírszövet növekedésére ható fő szelekciós erő a nagyfokú éjszakai lehűlés és az inverz sugárzás volt a késői pleisztocén trópusi Afrikájának fedetlen természeti környezetében. A relatíve alacsony éjszakai hőmérséklet azzal a veszéllyel járt, hogy a test hőmérséklete az optimálisnál alacsonyabbra csökken (hipotermia), és ez főként az újszülötteket és a gyermekeket fenyegette. Abban a folyamatban, ahol az anya terhesség előtti testsúlya és a test zsírtartalmának mennyisége között erős összefüggés kezdett kialakulni az újszülött bőr alatti hőszigetelő zsírszövetének mértékével, a nő pubertáskori zsírszövet növekedésére erős szelekciós nyomás hatott. A két tényező együtt - az apokrin mirigyek hormonális érzékenységének megemelkedése és a zsírszövet növekedésére ható szelekciós nyomás - játszhat szerepet az emberi emlő kialakulásában, ami a pubertáskori mirigy környéki nagyobb mennyiségű zsírtartalmú szövet lerakódásának köszönhető. Mivel a zsírszövet mennyisége és az emlő mérete között pozitív összefüggés van, a zsírszövet-növekedés evolúciójának kezdeti szakaszában a folyamatosan meglévő női emlő a testzsír mennyiségének járulékos jelzéseként jöhetett létre. A magyarázat szerint a férfiak azért preferálták az emlővel rendelkező nőket, mert az újszülöttek és a csecsemők alacsonyabb mortalitási mértékén keresztül nagyobb reproduktív sikerre tehettek szert, ha az ilyen jellegű nőket választották partnernek. Pawlowsky elmélete az egyetlen, amely az emlő kialakulását nem közvetlenül a szexuális szelekcióval magyarázza. Szerinte nemi kétalakúság jóvoltából csak jóval később fejlődött ki a domború női mell szexuális jelzőfunkciója.

Szimmetria és genetikai minőség

Az emberek azért preferálják a szimmetrikusabb jellegeket mutató partnereket a párválasztás során, mert a fejlődési stabilitás képessége öröklődik. Tehát a szimmetrikusabb egyedek képesek értékes génjeiket továbbörökíteni növelve ezzel utódaik patogénekkel szembeni ellenálló képességét. Az ehhez szükséges aszimmetria detektálása pedig a szexuális szelekció által létrehozott jellegeken történik, mert a szexuális jellegek nagyobbak és költségesebbek, mint más testi tulajdonságok, ezért sérülékenyebbek a külső és belső tényezők okozta fejlődési rendellenességek iránt [7].

Az emlő, mint minden másodlagos nemi jelleg, amely a szexuális szelekció hatására fejlődött ki, alacsonyabb fejlődési stabilitást mutat (tehát hajlamosabb arra, hogy az aszimmetria irányába fejlődjön) más fiziológiai-anatómiai jegyeknél. Éppen ezért a férfiak szexuálisan vonzóbbnak tartják azokat a nőket, akiknek a melle szimmetrikusabb [8]. Olyan emlőket növeszteni, amelyek nagyok, ugyanakkor szimmetrikusak is, energitikailag nagyon költséges (minél nagyobb a női mell, annál feltűnőbb az aszimmetriája). Ugyanakkor a férfiak preferenciája a legtöbb kultúrában az ilyen keblekre irányul, hiszen ezek a testi jegyek megbízható fitneszindikátorok, azaz hitelesen jelzik a genetikai minőséget. Ha a női mell szimmetriája valóban megbízható jelzés a reproduktív értékkel kapcsolatban, akkor annak jelentkeznie kell a fertilitásban is. Valóban ezt találták egy vizsgálatban, ahol Spanyolországból és az Egyesült Államokból származó adatokat dolgoztak fel [9]. Annak ellenére, hogy standardizálták a foglalkozási státust és az iskolázottság szintjét, kevesebb gyermeke született azoknak a nőknek 45 éves korukig, akiknek mellei aszimmetrikusabbak voltak.

Összegzés

A mell kialakulásával kapcsolatos elképzeléseknek tehát nincsen híján az evolúciós tudomány, azonban számos kérdés még mindig nyitott a kutatók számára. Valójában az is kérdéses, hogy tudományos szempontból fontos-e, izgalmas-e az emlő vizsgálata összehasonlítva például az arckutatással, hiszen az emberi társas kapcsolatok alakulásában az arc kulcsfontosságú szerepet játszik.

A modern evolúciós kutatások azt vizsgálják, hogy a genetikai minőség hogyan "olvasható le" bizonyos szemmel látható, ún. fenotípusos kulcsokból (ilyenek például a testalak, a mell és számos arcbéli jelleg). Ezen túl összefüggést keresnek a szervezetnek azon képessége között, hogy milyen módon használja fel a nemi hormon jelzéseit, illetve hogy ezek a jelzések a fenotípusos minőség mely’ aspektusairól árulkodnak. Például az optimálisan alacsony derék-csípő arány (0,7) - ami a férfiak számára is a legvonzóbb - összefügg a vérplazmában mért női nemi hormon (ösztrogén) szintjének magasságával, de a mell mérete is ugyanilyen ösztrogénfüggő jelleg. Általában az ösztrogénről tudjuk, hogy a női szervezetben mért magasabb koncentrációja együtt jár az egészséggel és a termékenységgel, azt azonban a mai napig nem ismerjük, hogy a szervezetnek milyen típusú energiahasznosításáról árulkodik a két jelleg, amelyek optimális értékei nem feltétlenül jelentkeznek együtt egy szervezetben. A modern evolúciós vizsgálatok éppen ezért szorgalmazzák az átkapcsolási (trade-off) mechanizmusok feltárását célzó kutatásokat, amelyek segítségével megismerhetjük, hogyan képes az organizmus kiértékelni a környezet erőforrásait, eltartóképességét és szaporodási pályáját is ehhez igazítani: egyik reproduktív stratégiáról a másikra átkapcsolni genetikai sikeressége érdekében. Így választ kaphatnánk az emlő méretében és formájában mutatkozó egyéni eltérésekre is.
 
 

Irodalom

[1] Pawlowsky, B. (1999): Permanent breast as a side effect of subcutaneous fat tissue increase in human evolution. HOMO 50: 149-162.

[2] Low, B. S., Alexander, R. D. és Noonan, K. M. (1987): Human hips, breasts, and buttocks: Is fat deceptive? Ethology and Sociobiology 11: 67-74.

[3] Miller, E. M. (1995): Human Breasts: Evolutionary origins as a deceptive signal of need for provisioning and temporary infertility. The Mankind Quarterly, 36, 2, 135-150.

[4] Gallup, G. G. (1986): Unique features of human sexuality in the context of evolution. In: Alternative Approaches to the Study of Sexual Behavior, Byrne, D. és Kelley, K. (Eds.). Lawrence Erlbaum Ass., Hillsdale, pp. 13-41.

[5] Marlowe, F. (1998): The nubility hypothesis. The human breast as an honest signal of residual reproductive value. Human Nature 9: 263-271.

[6] Caro, T. M. (1987): Human breasts: Unsopported hypotheses reviewed. Human Evolution 2: 271-282.

[7] Watson, P. J. és Thornhill, R (1994) Fluctuating asymmetry and sexual selection. Trends in Ecologyand Evolution 9: 21-25.

[8] Singh, D. és Young, R. K. (1995): Body weight, waist-to-hip ratio, breasts, and hips: Role in judgements of female attractiveness and desirability for relationships. Ethology and Sociobiology 16: 483-507.

[9] Moller, A. P., Soler, M., Thornhill, R. (1995) Breast asymmetry, sexual selection and human reproductive success. Ethology and Sociobiology 16: 207-219.
 


Természet Világa, 135. évfolyam, 8. szám, 2004. augusztus
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/