Ismeretterjesztés - médiakörkép


Az új évezred kezdetén milyen helyzetben vannak Magyarországon a tudományos ismeretterjesztő műhelyek? Miként élnek, dolgoznak munkatársaik? Milyen gondokkal küszködnek, milyen terveket szövögetnek változó világunkban? Kollégánk tudományos ismeretterjesztő folyóiratok főszerkesztőivel, napilapok és az elektronikus média ismeretterjesztő rovatainak, műsorainak vezetőivel beszélgetett ezekről a kérdésekről. Most és következő számainkban egyfajta médiakörképet és kórképet szeretnénk felvázolni szakmánk hazai világáról. Minden fontos helyre természetesen nem juthattunk el. Patikamérleget sem használtunk a beszélgetések sorában. Mégis hisszük, hogy igaz és tanulságos képet nyújtunk olvasóinknak.
 

Élet és Tudomány

Herczeg János főszerkesztő

- Abban a különös helyzetben vagyunk, hogy most egy leköszönő főszerkesztővel beszélgethetünk az Élet és Tudományról. Nyolc évet töltöttél itt, milyen lapot vettél át egykor, és milyet adsz tovább az utódodnak?

- Nyugodtan lépek vissza a lapkészítés csapatmunkájában egy másik posztra. Azt remélem, ez többoldalúan fejleszti a szerkesztőséget. Egy fiatal, nyelveket beszélő, nemzetközi téren is mozgékony ember veszi át az irányító, menedzselő szerepkört - EU-ban gondolkodunk. Magam pedig a hiányterületeken próbálok cikkeket szervezni, a felhalmozódott restanciákat igyekszem ráterelni a megjelenés útvonalára, foglalkozom a lapnál munkára jelentkező fiatalokkal. Ez mind olyan feladat, ami eddig - idő- és kapacitáshiány miatt - elhanyagolódott. Azt a feladatot, amiért idejöttem, azt hiszem, sikerült teljesítenem. Stabilizálódott a példányszám, az Élet és Tudomány múltjához méltó tekintélyét megőriztük, sőt növeltük az olvasók és a szerzők körében. Markáns stílusunk van, a tudomány minden területéről igényes közérthetőséggel tudósítunk, folyamatosan, hétről hétre. Hetenként 4-5 főbb cikket tudunk közölni, és még 8-10 rövidebbet, így 4-6 hét alatt a tudományok teljes színképét végigpásztázzuk.

- A hőskorban, a hetvenes évek derekán, emlékszem, még bőven százezer fölött volt a lap példányszáma. Most hogy álltok?

- Az a "hőskor" még a tévé uralma előtti korszak volt, az igazi hősiesség most szükségeltetik. Jelenleg 16-17 ezer a nyomtatott példányszám, ami a magyarországi lapok helyzetét tekintve még elég jónak mondható, és főleg az, hogy ezt évek óta tartjuk. Egyszer a kiadó (Magyar Hivatalos Közlönykiadó - a szerk.) egyik munkatársa viccesen meg is jegyezte, az ÉT az idén már megint nem teljesítette a lemorzsolódási tervet.

- Ez reális példányszám a hazai médiapiacon, az egész társadalmi környezetben?

- Nem. A lapot - a Szonda Ipsos felmérése szerint - kereken 80 ezren olvassák. Ez a szám majdhogynem előkelő, neves közéleti lapokkal is összemérhető. Sajnos a viszonylag magas olvasottság és az eladott példányszám rossz arányban áll egymással. Kézről kézre adják, könyvtárakban olvassák, nem igazán értették még meg az emberek, hogy amit szeretünk, azt bizony el is kell tartani. A kultúra, a műveltség az nem csak juttatás, az árát valakinek meg kell fizetnie. Ez alighanem általános probléma.

- A lap ára nem magas, 198 forint. Mennyi beleszólása van ebbe a szerkesztőségnek, illetve ki határozza meg az árat? Mert hogy nem a piac, az biztos.

- A kiadó határozza meg az árat, szerintem reálisan, és az országban betöltött szerepünket messzemenően figyelembe véve. Ha alacsonyabb volna, az a veszteségben komolyabban megjelenne. Akik veszik a lapot, tudják azt, amit imént mondtam. Amikor a teljes színesítést megléptük, közöltük, hogy az inflációs emelés után még 12 forintot hozzáteszünk minden példány árához, ennyibe kerül a színesítés. Ez nem sok, kérjük, fogadják el. Érdekes a történet. Amikor felvetettük, hogy a teljes színesítés alapkövetelmény azon a piacon, amin megpróbálunk helytállni, a kiadó kérése az volt, hogy készíttessünk felmérést az áremelés fogadtatásáról. A marketingosztály el is végezte, és az jött ki, hogy a megkérdezettek 60 százaléka vállalja a többért jobbat, 40 százalék pedig azt mondta, hogy így már túl drága neki a lap. Úgy gondoltam, ha 40 százalékot elvesztünk, akkor ezt nem szabad meglépni. Fogtam a telefont, bejelentettem, hogy visszalépünk, mire azt felelték, hogy a gazdasági igazgató már aláírta, és nincs is benn. Mi történt ezután? Nem tudok róla, hogy valaki is visszamondta volna a lapot, legalábbis az előfizetések alakulásában nem jelentkezett.

- Honnan és hogyan szerzitek be a cikkeiteket? Kik írják a lapot? Rendelitek az írásokat, vagy inkább maguk a szerzők ajánlkoznak?

- Lényeges, hogy a lapot nem két-három tudományos szakújságíró írja, nagyobb részében nem is fordításokból keletkezik. Olyan szerzők írják, akiknek többsége a magyar tudomány képviselője, művelője, kutatómunkát folytat. Tőlük származik a cikkek zöme. Nem állandó, már bevált gárdával dolgozunk - persze, ilyenek is vannak -, de újabb és újabb szerzőket igyekszünk megnyerni. Energiánk nagy része megy el arra, hogy adott a téma, jött egy hír, meg kell keresni hozzá a szerzőt.

- Márpedig ez nem könnyű. Egyetlen ismeretterjesztő hetilap vagytok, a tiétek a legnagyobb lehetőség és egyben felelősség is a gyors tájékoztatásra. Bizony sokszor azt kapjuk - kapjátok - válaszként a felkérésre, hogy szívesen, de nem most, mert száz vizsgázóm van, jegyzetet írok, disszertációt készítek stb.

- Aki rendszeresen forgatja a lapot, látja, hogy akár három interjú is van egy számban. Ezek valójában tudományos cikkek, melyek arra irányulnak, hogy egy kutatási eredményt ismertessenek, a személyiségfeltáró interjú nem is igazán a mi műfajunk. Az autentikus kutató, a témában jártas szakember gyakran nem vállalkozik írására, mert nem ér rá, mert talán nem is ír túl jól, viszont beszélni hajlandó az egyébként szerinte is fontos témáról. Ez a műfaji túltengés nemzetközi irányzat is. De ismétlem, ez szinte nem is interjú, hanem interjúba ágyazott cikk. Kis ország mivoltunk annyiból terhel bennünket, hogy nem minden témához találjuk meg azt a szerzőt, aki arról tud és hajlandó is beszélni vagy írni. Az e-mail megjelenése óta külföldön dolgozó magyar kutatókat is be tudunk vonni szerzőink közé, és ez a jövőben még nagyobb jelentőségűvé válik. Így vagy úgy, de a világ tudományosságát a magyar kutatók segítségével közvetítjük a magyar olvasótábornak - amint azt teszitek ti is a Természet Világában, meg a Természetbúvár is, és még néhány lap. Szerintem ez nagyon fontos vonás; nem holmi magyarkodásból. A szerző tudja, hogy mi lényeges számunkra, milyen alapműveltséget tételezhet fel, mik foglalkoztatják jelenleg itt az embereket.

Ez a 8 év az "e-világ" kiépülésének időszaka volt. Igyekeztünk együtt lépni. Ma minden szerkesztőnek saját gépe van, ezek hálózatba vannak kötve, a szerveren keresztül kommunikálnak egymással és a világgal, továbbá a képszerkesztéssel, hiszen házon belüli elektronikus tördelés folyik. A cikk és ábraanyaga születésének interaktív egységben kell történnie.

- Ma kedd van. Ha most beérkezne egy cikk, mi a legkorábbi időpont, amikorra megjelenhetne?

- Ha kedden jönnél azzal, hogy kitört a Gellért-hegy, a képes beszámoló jövő szerdán az utcán lenne. És akkor jókor érkeztél, mert ha csütörtök délután jössz, már csak két hét múlva jelenhetne meg, hiszen csütörtökön megy nyomdába a lap. Esetleg egy hátlapcserére még képesek lennénk, mert a fotósunk a digitális kamerával még készítene egy-két képet, és a szakszerkesztő írna egy pár soros szöveget, felhívva valamelyik vulkanológust. De nagyon kevés szerző vállalkozik ennyire gyors állásfoglalásra, és ezt meg kell értenünk. Nem igazán a nyomdai átfutás lassítja a dolgot.

- Gondolom, az az elvetek, hogy inkább jelenjen meg később, de az legyen pontos, jó nyelvezetű és hibátlan.

- Így van. Sokszor megvitattuk, hogy meddig lehet fokoznunk a gyorsaságot. Annak nincs értelme, hogy a napilapokkal versengjünk, mert ők már másnap megjelennek, mi pedig optimálisan egy hét múlva jelentenénk be a szenzációt. Akkor viszont legyen meg az az előnyünk, hogy a cikkünk bővebb, pontosabb, nemigen kell utólag helyesbíteni. A tegnapi napilap már nem is létezik, az ÉT pedig egy hétig létezik az asztalon és egypár évig a polcokon. Rövid, friss híreket természetesen mi is közlünk, de a cikket el kell vinni odáig, hogy az már hátteret adjon a szakmailag nem túlságosan elmélyedni akaró, de azért a dolgokat világosan érteni kívánó olvasó előtt.

- Talán nem mindenki tudja, de a nem piaci alapokon működő ismeretterjesztő lapoknál - finoman szólva - katasztrofálisak a honoráriumok. Mennyivel több honort adnál a szerzőiteknek, mint amennyit a lehetőségeid engednek?

- Szomorú, hogy a lapot igen jelentős mértékben szponzorálják a szerzőink. Hál’ istennek elég sokan vannak, akik nem gazdasági vállalkozásnak tekintik azt, hogy cikket írjanak az ÉT-be. Ennek ellenére megpróbáljuk elismerni a teljesítményt, a ráfordított energiát, az együttműködési készséget, ezért viszonylag tág skálán utaljuk a honoráriumot. De hát a tudományos ismeretterjesztésben és általában a tudományban nincsenek egetverő pénzek, nem is beszélve a szerkesztők fizetéséről. Ezeket - legalábbis eddig - nem a gazdagodásért művelték.

- Boldog volnál, ha a jelenlegi terjedelemhez hozzájárulna úgy 25-30 százalék hirdetés, és a lap ezáltal jobban el lenne eresztve anyagilag?

- Nem zavarna, ha vállalható hirdetések is volnának a lapban. Lehetne javítani a papírminőségen, jobban lehetne fizetni, növelni lehetne a cikkeknek, és ezzel együtt magának a lapnak a terjedelmét is. Már jelenleg is szükség volna körülbelül 8 oldalas bővítésre; szebb lenne a lazább tördelés, nagyobb képek stb. Hogy miért nincs nálunk számottevő hirdetés, bevallom, nem értem. Az igazán professzionális hirdetésszervezőknek valamiért nem üzlet nekünk hirdetést szerezni, pedig a jutalék nálunk is annyi, mint máshol. Ügynökségekkel is tárgyaltunk, de nem indult meg a dolog. Miért nem kívánja megszólítani a mi közel százezres, az átlagosnál sokkal műveltebb olvasótáborunkat a hirdetésekben döntést hozó menedzser? Pedig a tudomány hitelessége rávetülne termékeire, az imázsára. Néha az az érzésem, azért nincs meg ez a harmadik "láb" az árbevétel és a pályázati támogatások mellé, mert akik ezt igazán jól meg tudnák "faragni", egyelőre még mindig a sokkal nagyobb üzletekkel vannak elfoglalva.

- Annak ellenére, hogy távozol a főszerkesztői posztról, úgy látom, igencsak izgat a lap jövője.

- Már ebben a nyolcéves időszakban is rengeteg minden történt. Teljesen színessé váltunk, nagyot léptünk a képi nyelv felerősítésében, vagyis hogy ne szöveggel, hanem ábrával, képpel mondjuk el, amit lehet. Az e-mail és az internet óriási mértékben megváltoztatta a lap belső életét is. Följegyeztem a dátumot, mikor készült az első illusztrált cikk úgy, hogy a szerzővel nem is találkoztunk személyesen. Megvan annak a lehetősége, hogy az interneten naprakészen jelenjen meg - internetes újság formájában, napi frissítéssel - a lapnak valamiféle rövidített változata. Egyes cikkek esetenként éppen bővebb formában, hiszen gyakori, hogy sok jó képet terjedelmi okból ki kell hagynunk; ezek felkerülhetnének az internetes változatra. Ugyanez előfordulhat hosszabb cikkekkel is, a húzatlan, de persze korrekt változat megtalálható lesz az interneten. Ez jelentkezni fog a következő tíz évben minden sajtóterméknél. Ám ez egyelőre semmi pénzt nem hoz, annál inkább visz. Az is elképzelhető, hogy valamikor - nyugati lapokhoz hasonlóan - előfizetéses internetes változata is legyen a lapnak. Mindez az utódom gondja lesz, és az új nemzedék meg fog felelni azoknak a kihívásoknak is, amelyeket ma még nem is sejtünk.

A feladatok megoldására a szellemi kapacitás megvan a szerkesztőségben, ez a legnagyobb tudományos ismeretterjesztő műhely az országban. A jelenlegi példányszám és az olvasottság ugyan nem rossz, de úgy vélem, némi marketingmunkával emelkedhetne 150, esetleg 200 százalékkal is. Nagyobb olvasószám jelenleg nemigen képzelhető el, nem lehetünk sokkal jobbak annál a társadalmi közegnél, melyben élünk, és itt - kormányoktól függetlenül - erős kulturális süllyedés történt.

- Te a rádióból jöttél, persze, nem minden írott sajtóbeli tapasztalat nélkül, és az utódod is onnan érkezik. Az az érzésem, megszeretted ezt a papírszagú világot.

- Nagyon örülök, hogy olyan dolgokat is kipróbálhattam, amikre a rádiónál nem volt lehetőségem. Ideje is volt elmozdulnom a kontemplatívabb irányban. Ezt a korszakot szívesen tettem hozzá a szakmai életutamhoz.

*****
Természetbúvár

Dosztányi Imre főszerkesztő

- A TermészetBÚVÁR az ország egyik legnagyobb múltú ismeretterjesztő folyóirata. Jogelődjét Búvár címmel, havilapként Lambrecht Kálmán indította el, 1935-ben. Milyen törekvésekkel?

- A tudományok teljes skáláját felölelő ismeretterjesztés igényével, tehát a mai Élet és Tudomány témakörének megfelelő programmal. Mind tartalmával, mind hangvételével új úton indult el, és olyan hagyományt teremtett, amely ma is magas mércét állít a nyomdokain haladók elé.

Sajnos az ígéretes pálya alig egy évtized után derékba tört. A Búvár megjelenése 1945-től 1960-ig szünetelt. Ez mintha előrevetítette volna a mi későbbi megpróbáltatásainkat. A folyóirat azonban egykori olvasóinak emlékezetében tovább élt. Ennek köszönhetjük, hogy a Gondolat Kiadó Élővilág, valamint Akvárium és Terrárium című képes periodikájának összevonásával, dr. Lányi György irányításával új életre kelt. A lap eredetileg a TIT biológiai és egészségügyi szakosztályainak közlönyeként látott napvilágot, bár agrártudományi témákkal is foglalkozott. 1972-től már a társulat biológiai és környezetvédelmi folyóirataként jegyezték.

- A lap életének új fejezetéhez tehát bizonyos mértékű profilváltás társult, és ez a későbbiekben még erőteljesebbé, hangsúlyosabbá vált.

- A Lambrecht által megálmodott pálya ekkor már foglalt volt. A környezetvédelem jelentőségének növekedése miatt viszont mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a témakör gondozása más arculatú és tartalmú orgánumot kíván. Ez azután a Búvár további sorsát is meghatározta.

Lapgazdaként előbb az Országos Természetvédelmi Hivatal lépett a TIT helyébe, majd ennek ismételt átalakulása után minisztériumi szintre emelkedett a folyóirat felügyelete. A szerkesztőség nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy megfeleljen az új kihívásoknak. Mozgásterét azonban szűkítette, hogy csökkenő példányszámú, ráfizetéses lapot gondozott. A "felülről" érkező szempontok nemegyszer egymással is feleseltek, és meglehetősen eltértek a természet megismeréséhez, a biológiai ismeretek gyarapításához segítséget várók igényeitől.

Elődöm belefáradt a véget nem érő őrlődésbe. Szinte egyik napról a másikra nyugdíjba vonult. Én pedig 1984 végén, összes gondjával együtt, megörököltem a Búvárt, amelyet akkor - szerény, de biztos minisztériumi támogatással - a Pallas Lap- és Könyvkiadó adott ki. Akkori "országlásom" mindössze öt évig tartott. A mindennapos feladatok megoldása mellett új meg új tervet készítettünk a mostoha sorsú lap megújítására. Az előrelépés lehetősége helyett hideg zuhanyt kaptunk a nyakunkba. A környezetvédelmi tárca 1989 végével megszüntette lapunk támogatását. Ez megpecsételte sorsunkat. Szerkesztőségünket bezárták, nyomdai, terjesztési szerződéseinket felmondták, bennünket szélnek eresztettek. A decemberi számmal lezárult a Búvár pályájának második fejezete!

Néhányan úgy döntöttünk, megpróbálkozunk a nagy múltú folyóirat megmentésével. A szekszárdi Babits Kiadó pártfogásába vette a lap újjáteremtésére előterjesztett programunkat. Megkezdődhetett a Búvár történetének harmadik fejezete. Útjára indíthattuk azt az ökológiai alapokra épülő természetmagazint, amely mindmáig életképesnek bizonyult és százezres olvasótáborhoz szól itthon, valamint a szomszédos országok magyarlakta vidékein.

A TermészetBÚVÁR első száma 1990 derekán jelent meg, majd havi rendszerességgel még öt szám következett, tizenháromezerhez közelítő példányszámmal.

- Pont abban az időben indultatok, amikor a hazai lappiacon a legdrámaibb változások történtek. Az ismeretterjesztő kiadványok épphogy a felszínen tudtak maradni. Ti a jelek szerint előremenekültetek.

- Csakugyan volt előremenekülés jellege is. A Babits Kiadó egyre nagyobb vonakodással finanszírozta a 29 forintos árú magazint. Nem volt nyomdai szerződésünk, szinte minden szám máshol készült. Az akkor megszületett egyesülési törvény adta lehetőségekkel élve létrehoztuk a TermészetBÚVÁR Alapítványt, amelyet 1990 szeptemberében vett nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság. Az indulás feltételeit 512 ezer forintos tárgyi apporttal teremtettük meg. Eredetileg a magazin anyagi alapjainak megerősítése volt a célunk. Arra számítottunk, hogy civil szervezetként könnyebben találunk mecénást a rendszerváltás jóvoltából sikeressé vált vállalkozók, pénzemberek körében. Sajnos, reményeinkben akkor is, azóta is csalódnunk kellett.

Ma is borsózik a hátam, ha visszagondolok arra, ami ezután következett. A Babits Kiadó november táján közölte, hogy januártól nem vállalja a Búvár költségeit. Nem volt más választásunk, mint a menekülés. A nihilbe, vagy előre! Szerencsére az is helyet kapott az alapító okiratban, hogy végső esetben átvesszük a lap kiadói gondozását. Meghátrálni nem akartunk, így az alig megszületett magazin tulajdonosai lettünk. Hajmeresztő mutatvány volt, de túléltük.

Amikor híre ment, hogy bajba kerültünk, a győri Kazinczy Ferenc és Révai Miklós, valamint a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete és tanulóifjúsága felhívással fordult az ország valamennyi középiskolájához. Mentsük meg a TermészetBÚVÁR-t! - szorgalmazták, mert úgy vélték: "A TermészetBÚVÁR a természetvédelem és a biológia mindenkihez szóló, színvonalas, független lapja, amelyet sok ezer tanuló is olvas, mert segíti őt tanulmányaiban. Megszűnése pótolhatatlan vesztesége lenne kultúránknak."

A folytatás mindmáig életünk nagy élménye. Gyűlni kezdtek a forintok, persze, ahogy lenni szokott, nem a nagypénzűektől, hanem nyugdíjasoktól, diákoktól, tantestületektől, bár cégek is akadtak a támogatók között. Két komlói tanárnő felajánlotta, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül részt vállal a lap árusításából. Mozgalom lett belőle. Kialakult az önkéntes terjesztők hálózata, amely fénykorában hatezer példányt értékesített magazinunk egy-egy számából. A rokonszenvnek ezzel az áradásával legutóbb tavaly találkoztunk. Az elmaradt pályázati támogatások miatt kénytelen voltam leírni: "Veszélybe került a TermészetBÚVÁR következő számainak megjelenése!" Soraim szeptember derekán láttak napvilágot, és olyan visszhangot váltottak ki, amely minden várakozásunkat felülmúlta. Voltak, akik előrehozták az előfizetési díj postára adását. Mások azzal segítettek, hogy könyveinkből vásároltak. Sokan pedig támogatást küldtek gondjaink enyhítésére. Az általában kis összegű adományokból több mint kilencszázezer forint érkezett számlánkra. Ehhez társult az a 2 564 000 forint, amit a személyi jövedelemadó 1 százalékából ajánlottak fel kiemelten közhasznú alapítványunk ismeretterjesztő, szemléletformáló, tehetséggondozó programjának a támogatására.

A TermészetBÚVÁR költségeinek minden második forintját saját forrásainkból teremtjük elő. A többi számla kiegyenlítéséhez azonban támogatásra van szükségünk. A különféle pályázatokon megítélt összegek viszont az esetek legnagyobb részében figyelmen kívül hagyják a tényleges teljesítményt, a költségeket, az inflációs hatásokat. A bankok, a mamutcégek és multimilliomos magánszemélyek leráznak, vagy válaszra sem méltatnak bennünket. Az állami költségvetéshez kötődő fő mecénásaink pedig fokozatosan lemorzsolódnak. A TermészetBÚVÁR idei első három száma csaknem hetvenháromezer példányának megjelentetéséhez a minimálisnál is kevesebb segítséget kaptunk. Miközben négy országos természet- és környezetismereti tanulmányi verseny épül magazinunk cikkeire, szakmai útravalót adunk az erdei iskolákba készülő, a környezeti nevelés seregnyi más területén tevékenykedő pedagógusoknak, diákoknak. Pozsonytól Zágrábig 153 címen segítjük a szomszédos országokban élő nyelvtestvéreinket. A nekik tavaly küldött információs anyagoknak csak a postaköltsége meghaladta a hárommillió forintot.

- Talán itt érdemes elmondani, hogy a különféle terjesztőcégek iszonyatos százalékok lenyúlásával szívják a lap- és könyvkiadók vérét.

- Elképesztő állapotok uralkodnak. A lapértékesítés árbevételének 42 százalékából kellene finanszíroznunk a lap összes költségét. A többit elviszi a terjesztési díj, a most már 15 százalékos áfa, a kulturális járulék. Pusztán gazdaságossági szempontból akkor járnánk el helyesen, ha megszüntetnénk a TermészetBÚVÁR-t. Mögöttünk nincs semmiféle szervezet, apparátus. Alapítványi keretben tevékenykedő kis csapatunk kizárólag a népes olvasótábor biztatásából, és azokból a kitüntetésekből meríthet erőt, amelyekkel sorozatban megtiszteltek bennünket. (Pro Natura Emlékplakett, Akadémiai Újságíró Díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, Pro Natura Díj). De bármennyire is nagy érték, tisztesség az erkölcsi elismerés, munkánkat, működésünket finanszírozni is kell!

- Céljaitokat nem érhettétek volna el hasonlóan lelkes szerzők nélkül, akiknek ti sem tudtok egetverő honoráriumokat fizetni.

- Őket voltaképpen mecénásként is tisztelhetjük.

- Érdekes, Herczeg János éppen ezt mondta, ő a szponzor szót használta, keserű iróniával.

- Szerzőinknek csak töredéke hivatásos tollforgató, a többiek kutatóintézetekben dolgozó, egyetemeken tanító, a természetvédelem különféle területein dolgozó szakemberek. Minél több fiatal bevonására is törekszünk. De nem könnyű bizonyos gátakat leküzdeni. A szakma ugyanis nem méltányolja eléggé a tudományos ismeretterjesztést. Pedig ma is időszerűek Juhász-Nagy Pál szavai: "A tudás birtokosának erőfeszítést kell tennie azért, hogy a közvélemény megértse a mondandóját, ugyanakkor a befogadónak is törekednie arra, hogy birtokba vegye az új ismereteket."

- Az utóbbival elég nagy a baj. A befogadó közeg egyre szűkül, szellemi kapacitásromlás ment végbe. Mind többen a könnyebb ellenállás felé indulnak el.

- Ez bennünket is érint, de a mi pályánk még mindig felesel az általános tendenciákkal. Tavaly 23 117 példány jutott egy megjelenésre, az előfizetők számának átlaga pedig 9400 volt, 9700 fölötti tetőzéssel. Idén - a lap árának újabb, 20 százalékot meghaladó emelése ellenére - hasonló eredményre számítunk. Még akkor is, ha a posta csak felvesz és elfogad előfizetést. De nem gyűjt. A hivatásos lapterjesztés terít, de nem kínál és nem kereskedik. Ezért kényszerültünk arra, hogy saját akcióinkkal sokszorozzuk meg a TermészetBÚVÁR előfizetőinek a számát.

- Hogyan tudtok talpon maradni, miből éltek, ha mindenre ráfizettek és egyre szűkmarkúbbak a mecénásaitok?

- Kiemelten közhasznú munkánk részeként könyveket is kiadunk. Ezeknek a szerény hozadéka is hozzájárul a lap finanszírozásához. Mi gondozzuk a Természetvédelmi Hivatal tanulmányköteteinek sorozatát. Ennek legkiemelkedőbb darabja a kétkötetes Vörös könyv Magyarország növénytársulásairól. Éppen a minap jelent meg a Biológiai inváziók Magyarországon - Özönnövények című újdonság. Legkelendőbb portékáink az Értékőrző Magyarország, valamint a Cherishing Hungary’s Heritage című albumok, amelyek a világörökségbe felvett hazai értékeinket és nemzeti parkjainkat mutatják be magyarul, illetve angolul. Ezek anyagát teszi közkinccsé a tavaly elkészült háromnyelvű, multimédiás CD-ROM, amely film- és zenei felvételekkel, valamint a természet hangjaival gazdagítja az írott szó és a 335 színes fotó élményét.

- Amikor ideértem az épülethez, meghökkenve láttam, hogy nincs kinn a jól ismert TermészetBÚVÁR-tábla. Már megint baj van?

- Csaknem tizenöt év után költöznünk kell. Szerkesztőségünk az V. kerületben az Október 6. utca 7. szám alatt működik tovább.

*****
National Geographic

Papp Gábor főszerkesztő

- Tavaly márciusban indult útjára a világszerte ismert és közkedvelt ismeretterjesztő folyóirat, a National Geographic magyar kiadása. Úgy vélem, a közvélemény elég keveset tud a hazai változat megszületéséről és hátteréről. Ki a lap kiadója és tulajdonosa?

- A kiadó és a tulajdonos is egyben a Sanoma Budapest Rt. Ez egy finn tulajdonú és irányítású multinacionális cég, de a menedzsmentje túlnyomórészt holland. A Sanoma Európa egyik legnagyobb magazinkiadója, a Sanoma Budapest pedig a cégen belül is igen jelentős vállalat. A két nagy kereskedelmi tévécsatorna után harmadik a magyar médiapiacon.

- Ki kezdeményezte a magyar kiadást? Az amerikai anyavállalat, vagyis a National Geographic Society, vagy a magyar fél?

- Hadd menjek vissza a nemzetközi kiadások történetébe. A National Geographic 1888-ban indult, és több mint 100 éven keresztül csak angol nyelven adták ki. Amikor nálunk is beindult a piacgazdaság, több hazai cég és kiadó próbálkozott a magyar nyelvű kiadási jog megszerzésével. Azokban az időkben több külföldi lap magyar változata is elindult, köztük a Playboy, vagy a szakmánál maradva a Scientific American, Tudomány néven. A National Geographic akkor minden próbálkozást visszavert. A társaságnál a 90-es évek vége felé történt az áttörés, akkor döntöttek úgy, hogy eladják a licencet. Először megjelent japánul, aztán spanyolul. Jelenleg már 25 nem angol nyelvű változata létezik, Közép-, illetve Kelet-Európában a magyaron kívül lengyel, cseh, horvát, román és orosz nyelven is megjelenik.

- Olyan országokban is kiadják saját nyelven a lapot, amelyekben a nyelvi közösség még a magyarnál is kisebb, gondolok a skandináv államokra, melyekben ráadásul a potenciális olvasótábor jó része beszél és olvas angolul. Tudsz-e arról, hogy valahol befuccsolt és azt mondták, hogy inkább mégse, nem éri meg.

- Nincs ilyen.

- Az egész világon hány példányban jelenik meg és mekkora a magyar nyelvű példányszám?

- Tudomásom szerint körülbelül 9 millióban, ebből 8 millió az amerikai, 1 millió pedig az egyéb nyelvű. Az amerikai lappiacon ez a negyedik legnagyobb példányszámú sajtótermék, annak ellenére, hogy ott történt némi csökkenés az elmúlt egy-két évtizedben, amikor 10-11 millió körüli példányban nyomták. A magyar példányszám 80 ezer körüli. A legelső kiadvány érthetően nagyobb példányszámban készült, de érdemi visszaesés nem történt. Természetesen nagyon örülünk, hogy nem következett be az, ami sok más lapnál, vagy mondjuk Lengyelországban, ahol 200 ezerről zuhant vissza 70 ezerre. De hogy egy hozzánk mérhető országot is mondjak, a cseheknél jóval alacsonyabb a példányszám.

- Egy év már elegendő a tapasztalatok leszűrésére. Minek tulajdonítható ez a siker? Elég az, hogy jó a lap, hogy volt bizonyos ismertsége?

- Őszintén mondom, fogalmam sincs. Ráadásul az előfizetőink száma is magas, 40 ezer körüli és akár magasabb is lehetne, ha a terjesztés nem volna ilyen jellegzetesen közép-európai. Nem tudjuk, hogy a levélszekrényekből lopják-e ki, vagy a postán tűnnek el, de elképesztően sok a reklamáció, hogy nem kapják meg. Talán ezért ódzkodnak többen is az előfizetéstől.

- Mindemellett a lap igen olcsó, 690 forintba kerül.

- Én is így gondolom. Egy fél mozijegy, ára, egy napilap ára nagyjából 200 forint. Az egyéb médiatermékekhez képest tényleg olcsó.

- Ha megkérdezem, hogy kinek szánjátok a lapot és azt feleled, a 18-49 év közötti korosztálynak, megüt a guta. Merthogy minden kereskedelmi alapokon nyugvó médium ezt a közönséget tűzi ki célul, ezt tartja vásárlóképesnek a reklámok szempontjából.

- Óvom az egészségedet, inkább nem mondom ezt az ökörséget. Valószínűleg minden főszerkesztő úgy gondolja, hogy a terméke speciális. A mienk abban az értelemben speciális, hogy az úgynevezett magas kultúrában kevés olyan termék van, ami piacképes és profitot is termel. Hogy kinek készül? Abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy van egy nagy tapasztalatú kiadói háttér, a mi dolgunk pedig az, hogy jó lapot készítsünk. Olyat, amely nem áll ellentétben az általunk feltételezett olvasói réteg műveltségi szintjével és igényével.

- Van egy feltevésem, miszerint akik korábban az angol változathoz hozzájutottak, talán el sem olvasták a cikkek jó részét, megelégedtek az esztétikai élménnyel. Ezt a lapot talán maguk a képek is eladnák. Nem vonom kétségbe, hogy egyszerre szép és okos is, de talán önmagában a szépségéből is megélne. A világon mindenütt van egy sznob réteg, mely sikkből, aztán már megszokásból veszi, mert olyan jól mutat két méter sárgaság a polcon.

- Azt hiszem, csak a szépségéért igen kevesen vásárolnák. Ahhoz, hogy egy ilyen világszerte elterjedt magazin legyen, jó szöveg is kell. Nekem az a szerkesztői elvem, ha egy lapban egy igazán ütős cikk, nagy dobás van, az már jó szám. Szégyellem kimondani, de olyan lap nincs, amelyben minden cikk mindenkit érdekel. A szerkesztőnek az a célja, hogy legyen legalább egy vivő cikk, és ha a különböző olvasói rétegeknek még emellé tudunk adni egy-két olyan írást, ami érdekli, már jó számot állítottunk elő.

- Talán ismered a klasszikus anekdotát, miszerint ha az összes amerikai olvasó összegyűjtötte volna az eddig megjelent összes lapszámot, a papír súlya alatt az Egyesült Államoknak már tetemesen meg kellett volna süllyednie. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy ezt a folyóiratot nem kell azonnal végigolvasni. Elő lehet venni újra pár hónap, sőt év múlva is.

- Nem ismertem, de jó. Persze, köztudomásúan mások a lakásviszonyok Amerikában, mint nálunk. Magyarországon sokan képtelenek tárolni minden folyóiratot, amit szeretnének megőrizni.

- Még az elején véletlenül elejtettem azt a kifejezést, hogy magyar mutáció, mire kikérted magadnak. Megértem, de akkor miben különbözik a magyar és az amerikai kiadás?

- Az az elvem, hogy minden, ami magyarul jelenik meg, a magyar kultúra része. Ez a lap szerepvállalása a magyar kultúrában. Ha pusztán csak lefordítanánk az eredeti kiadást, már az is a magyar kultúra része lenne. De ennél természetesen többről van szó. Ez a szerkesztőség valóban együttgondolkodó, azonos elveket képviselő emberekből áll. Nem jelenhet meg olyan szám, amiben kisebb vagy nagyobb, de inkább nagyobb mértében ne szerepelnének magyar vonatkozású cikkek, magyar szerzők és fotósok munkái.

- Ezt a licenctulajdonos milyen arányban engedi?

- Az amerikai kiadóval úgy szól a megállapodásunk, hogy minden számunkban legalább négy amerikai cikket leközlünk, minimálisan hármat az adott hónapban futó számból, plusz még egy régebbi cikket. Ritkán fordulunk ahhoz a megoldáshoz, hogy néhány hónappal később hozunk le egy-egy cikket az amerikai változatból. Csak akkor térünk el ettől az elvtől, ha a szerkesztés megköveteli. Néha meg kell tennünk, hogy egy-két hónappal elcsúsztatunk egy-egy amerikai cikket.

- Hogyan zajlik a lapkészítés? Mennyi időtök van rá?

- Az ideiglenes laptervek egy-két évre előre megvannak, de ezekben természetesen változások történnek. Mi általában 4-5 hónapra előre komolyabban foglalkozunk a laptervekkel. Mondjuk, most május közepén már tervezgetjük a késő őszi számokat. Mivel az egyre szaporodó nagy terjedelmű magyar anyagoknak a méretét is be tudjuk lőni, halovány képünk van arról, hogy mit akarunk látni októberben, novemberben. A lapot Lengyelországban nyomják, ezért kicsit hosszabb az átfutás. Megkapjuk tehát a hozzávetőleges laptervet, megpróbáljuk kialakítani, milyen témák lesznek benne, mi lesz a címlaptörténet.

- A címlap kiválasztásában mekkora a szabadságotok?

- Az amerikaiaktól kapunk ajánlást, de elég kicsi a választási lehetőség. Itt mindenre gondolni kell. Egy csomó jó címlapot például csak azért nem tudtunk leközölni, mert a címlapunkon ott szerepel a Magyarország szó, és zavarja a képkompozíciót. Többször előfordult, hogy egy cikktől egyáltalán nem voltunk elragadtatva, de mégis bekerült, mert ahhoz lehetett címlapot választani az általunk legjobbnak tartottak közül. Most májusban közöltük az amerikai kollégákkal, hogy augusztusban mit akarunk megjelentetni. Ők elkészítenek egy munkamenetet, hogy mikor kapjuk meg az anyagokat. A cikkeket egy nem végleges változatban már elolvassuk. Ekkor megszervezzük a fordítókat, hogy álljanak készenlétben és pontosan tudják, mikorra kell leadniuk.

- Milyen fordítókkal dolgoztok? Szakemberekkel, vagy olyanokkal, akik jól tudnak angolul? Vagy a kettő esetleg egybeesik?

- Különösebb szakmai tudás nem kell hozzá, az angol mellett inkább magyarul kell jól tudni. Az amerikai kollégák igen sok háttéranyagot küldenek és a fordítók nagy segítségére minden szakkifejezést megmagyaráznak, a fajneveket megadják latinul is. Minden fordítást kiadunk lektorálni szakembereknek. Ha hüllőkről írunk, akkor hüllőszakértőnek, ha vallásokról, akkor vallásszakértőnek stb. Azért arra törekszünk, hogy ha a helyzet úgy kívánja, legyenek természettudományos képzettségű fordítóink, de ez nem kötelező. Ezután alaposan megszerkesztjük a cikkeket.

- A tördelésnél mennyire kell figyelembe venni az eredeti amerikai változatot? Közismert, hogy a magyar szavak hosszabbak, mint az angolok, gondolom, itt szinte betűszámra egyezniük kell a cikkszövegeknek.

- Nem szinte, hanem pontosan, és a képnek is éppen akkorának kell lennie, mint az eredetiben. Egy hihetetlenül kellemes és felkészült társasággal dolgozunk, akik tudják, hogy a magyar szöveg kb. 20-25 százalékkal hosszabb, mint az angol, ezért eleve adnak javaslatokat rövidítésre. Ezenkívül nekünk is van szerkesztői szabadságunk a magyarításban.

- Mi történik akkor, ha egy magyar szerző ír cikket, vagy hazai fotós képét akarjátok közölni? Hogyan történik ennek elfogadtatása?

- Először is nekünk kell elfogadnunk. Két eset van, ha a szerző behoz egy anyagot, vagy mi kérünk fel valakit. Minden a képanyaggal kezdődik. Ha nekünk ez tetszik, művészeti vezetőnk, Kemény Zoltán készít egy cikktervet, ami a fotókra épül. Ezután felkérünk hozzá egy szerzőt, aki megírja a cikket, majd azt kiküldjük Amerikába jóváhagyásra. Ha ez megtörténik, le kell fordíttatnunk angolra és kiküldjük. Ritkán fordul elő, hogy nem fogadják el, vagy ha mégis, többnyire azért, mert ütközik egy készülő amerikai anyaggal. Ezután már nem szólnak bele a munkamenetbe, minden úgy zajlik, mint egy átlagos lapszerkesztésben.

- Előfordult-e már valami komolyabb konfliktus, kellemetlen helyzet az anyacéggel?

- Nem, soha. Ha a palackból kiengedett szellem megkérdezné, hogy mit kívánok, azt mondhatom, ezt az állapotot, s azt hiszem, minden munkatársamnak hasonló volna a válasza. Nagyon kellemes körülmények és feltételek között dolgozunk. 

Összeállította: NÉMETH GÉZA


Természet Világa, 135. évfolyam, 8. szám, 2004. augusztus
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/