James Randi

Tudomány és áltudomány: mi a különbség?


Gyakran kérdezik tőlem, mi a személyes (és elismerten amatőr) definícióm a "tudományra" vonatkozóan. Rendszerint a következőket mondom: a tudomány a körülöttünk lévő világ megismerésére irányuló szervezett, fegyelmezett és előítélet-mentes kutatás. Az alkalmat kihasználva sietve hozzáteszem a saját megfigyelésemet, miszerint a tudomány nem "tényeket" fedez fel, hanem a vizsgálatok eredményeképpen inkább a való világra vonatkozó kijelentéseket (elméleteket, formulákat, leírást), állításokat, amelyek leírják, hogy bizonyos meghatározott körülmények között mi várható. És ami ugyanolyan fontos, a tudomány mindig kész arra, hogy módosítsa, felülvizsgálja vagy éppen elvesse megállapításait annak érdekében, hogy minél közelebb kerülhessen az "igazsághoz". Nyilvánvaló módon most definiálni kellene az "igazságot" , melyet én személy szerint elérhetetlennek tartok (az igazságot, nem a definíciót) - bár a Zéno-paradoxon ellenére végül és lényegében eljutunk hozzá. De most ne menjünk bele ebbe a bonyodalomba.

A tudomány és áltudomány egymással homlokegyenest ellentétes, mint a racionalitás és a vakhit. A tudomány mint munkamódszer olyan alapelveken nyugszik, mint objektivitás és pontosság, amelyek segítenek egy felismerés bizonyításában. Gyakran használ elismert feltételezéseket a valóságról, feltevéseket, amelyek vagy bizonyítást nyernek, vagy pedig hamisnak bizonyulnak. Az áltudomány azonban az elemzésnek olyan módjait alkalmazza, amelyek ugyan állítólag és látszólag tudományosak, ám valójában megsértik a tudományos vizsgálódás alapvető követelményeit. Az áltudományokra sok kézenfekvő példát lehet találni, de a bonyolultabb és ártalmasabb esetek vizsgálata az attribútumok pontosabb definícióját kívánja meg.

A tudomány jobb megértése céljából alapvető fontosságú felismerni, hogy a tudás gyorsan gyarapodik, vagy ahogy mondani szokás, a tudásanyag olyan gyorsan növekszik, mint a mértani sor. Sok esetben olyan ismerethalmaz, amelyet valamikor tiszteletre méltó tudománynak tekintettek, a további vizsgálódások alapján később áltudománynak bizonyult. Nemrég kérdezték tőlem egy interjúban, tudnék-e példát mondani olyan esetekre, amikor a tudomány "bebizonyított" valamit, amiről aztán később kénytelen volt elismerni, hogy tévedés volt. Ez igen érdekes példákhoz vezetett; ma még élnek olyan bizonyítottan téves elképzelések, mint a "hideg fúzió", míg más, csaknem ennyire szenzációt keltő nézetek a múltban igen gyorsan feledésbe merültek. A frenológia jó példája ennek az esetnek. Ez az egykori "tudomány" az egyének jellemét, képességeit, hajlamait a koponyán található púpok és bemélyedések vizsgálatából igyekezett megállapítani. Valaha a pszichológia elfogadott ága volt, és a James Randi Oktatási Alapítvány (JREF) könyvtárában több mint negyven könyv foglalkozik ezzel a témával. Feltétlenül meg kell azonban magyarázni, az egyetlen ok, amiért ezek a könyvek megtalálhatók nálunk, hogy egy nagyobb könyvgyűjtemény részét képezték, amely egy kiárusításon került hozzánk, természetesen értékes könyvek túlnyomó többsége mellett. Akik betekintenek a könyvtárnak ebbe a részébe, sokszor elgondolkodnak azon, milyen temérdek időt és erőfeszítést fordítottak arra, hogy ilyen köteteket hozzanak létre, amelyek polcainkon öt nyelven is megtalálhatók. Ma a frenológiát olyan képzelgésnek tekintik, amelyet naiv tudósok hoztak létre, majd mások a nagyközönség becsapására használtak fel. Bár a létrehozói (Gall, Spurzheim, Combe) talán tényleg hittek benne, azonban a kutatóknak rá kellett jönniük, hogy az egész nonszensz.

Az egykorvolt tudományokhoz tartozik az asztrológia - amely a jövőt a csillagok állásnak vizsgálatából jósolja meg -, a tenyérjóslás - amely a személy jellemét és jövőjét a tenyér "életvonalából" olvassa ki, valamint a numerológia - amely a jövőt a személy születési dátumának számjegyeiből, vagy neve betűinek sorszámaiból olvassa ki számmisztikai megfontolásokkal. Egykor ezeket is tudománynak tekintették, és szavak millióit írták le róluk. Egyes egyetemeken régebben előadásokat is tartottak ezekről az "-ológiákról" és fokozatokat is lehetett szerezni e tárgyakból. Ma már nyilvánvaló, hogy mindez sarlatánság, bár olyan hálótársaik, mint a homeopátia és a kiropraktika még tartják magukat. Meg kell említenem, hogy a Washington állambeli Lynnwood városában a Kepler College of Astrological Arts and Sciences még hirdet előadásokat asztrológiából, valamint egyes indiai egyetemeken a tanrendben szerepel az asztrológia. Hihetetlen, de igaz.

Jó érzés tudni, hogy néhány kíváncsi és elkötelezett tudós ténylegesen vette a fáradságot, hogy utánanézzen olyan furcsa "felfedezéseknek" mint például a "polivíz" és az "N-sugarak", és az azokat megillető helyre, a szemétkosárba juttatták, bár ezeket a jelenségeket a maguk idejében a kémia és fizika látványos fejlődése jelének tekintették. Az első esetben azt hitték, hogy a víz egy újfajta szerkezetű, szupernedves állapotáról van szó: az ezt alátámasztó bizonyítékról azonban kiderült, hogy a laboratóriumi üvegeszközökön maradt mosószermaradék hatásának tulajdonítható. Az "N-sugarakat" a múlt század elején franciák fedezték fel, és a németek "X-sugaraknak" elnevezett röntgensugaraival állították párhuzamba. "Megtalálásuk" és kutatásuk egy nagyon prominens és sokszorosan kitüntetett gall tudós (René Blondlot) nevéhez fűződik, aki azt állította, hogy meghökkentően nagyszámú és különböző anyag bocsátja ki. A sugarak szerinte láthatatlanok, és nagyon nehéz azokat észlelni. Így is volt, és éppen azért, mivel nem is léteztek! A bejelentést követő néhány hónapon belül világszerte több mint 30 tudományos cikk jelent meg a sugarak létezéséről és tulajdonságairól, ezeket a cikkeket azonban szép csendben visszavonták, amikor kiderült, hogy csak a képzeletben léteznek. Mind a polivíz, mind pedig az N-sugarak esetében a tudomány annak rendje és módja szerint korrigálta a tévedést, ahogy az módszere alaptulajdonságaiból következik.

Ne gondolják azonban, hogy manapság már nincsenek őrült ötletek, amelyeket esetenként képzett és gyakorlott tudósok eszelnek ki. Bár már nincsenek "N-sugarak", van azonban "földsugárzás". Ezeket a sugarakat a német "tudománynak" köszönhetjük, az állítások szerint a Föld mélyéből ismeretlen forrásból erednek, és semmiféle tudományos műszerrel nem detektálhatók, csak varázsvessző és bizonyos kézben tartott titokzatos eszközök képesek észlelésükre. Európa-szerte különleges takarókat, amuletteket és más "árnyékoló" eszközöket, valamint "mérőeszközöket" árulnak, amelyek megvédik az embereket e titokzatos sugárzás rákkeltő hatásától, és erre a vélt jelenségre egész ipar telepedett rá. Bennünket az Egyesült Államokban pedig pszeudobüszkeség tölthet el a "hideg fúzió" felfedezése nyomán, amelynek bizonyos körökben még mindig hitelt adnak, hozzászámítva a vákuumenergiát, és számtalan "perpetuum mobile" ötletet, amelyek miatt sok millió dollárt pocsékoltak el felesleges kutatásokra, pedig hasznosabban is el lehetett volna azt költeni.

Az áltudományok azonosításának problémája abban rejlik, hogy a fontos kérdések tanulmányozásához használt módszerek részben tudományosak, részben áltudományosak, így a következtetésekben és feltevésekben kombinálják a legitim tudományt a hamis tudománnyal. Nézzünk erre két példát: először is a természetgyógyászatot (naturopátia), egy elképzelést, amely részben bizonyított pszichológiai elveken alapul, másrészt tudományosan megalapozatlan nézeteken, amelyek az emberi test működésére vonatkoznak. A második példa a "vallásos tudomány" (religious science)1, amelynek alapja egyrészt a szuggerálhatóság bizonyított alapelve, azaz "a lélek az anyag felett", valamint olyan tudománytalan elképzelés, miszerint a betegségek alapja "lelki" jellegű, így kizárólag a gondolat erejével is gyógyíthatóak.

Az áltudományos megközelítést tipikusan jellemzi, hogy figyelmen kívül hagyja, tagadja vagy megsérti az igazi tudomány alapvető elveit. A áltudományok legfontosabb ismérvei a következők:

1. Ellentétes a logikával, megsérti a definíció, a következtetés és a bizonyítás alapvető szabályait: gondoljunk csak a homeopátiára és a hatóanyagok rendkívüli hígítására.

2. Az áltudományok rendszertelenek abban az értelemben, hogy egyes részeik nincsenek szükségszerűen kapcsolatban egymással, illetve nem támasztják alá egymást, nincs következetesség, lásd pl. az asztrológia és a csillagászat viszonyát.

3. Az elméletek és ötletek vizsgálatának alapvető szabályait szükség szerint felfüggesztik, mivel állításuk szerint a vizsgált jelenségek kivételt képeznek a "divatjamúlt" eljárások és azok messze vezető következtetései alól. Gondoljunk csak a "hideg fúzió" és a fizikai alapelvek viszonyára.

4. Általában szubjektív, nem pedig objektív; gyakran a jelenségeknek egy bizonyos szaktekintély (guru) általi személyes interpretációján alapul, egy dogmán, valamiféle orákulumon vagy egy karizmatikus vezető kinyilatkoztatásain, akit követői szinte istenszerű kvalitásokkal ruháznak fel. Gondoljunk pl. L. Ron Hubbardra és a Szcientológiai Egyházra, valamint Mary Baker Eddyre és a Keresztény Tudományra2.

5. Az áltudomány "rögzített", más szóval "zárt", nem pedig akkumulatív és fejlődőképes. Állításai nem változnak meg soha új bizonyítékok fényében.

6. A tudományos kijelentés igazi próbája a prediktív ereje, azaz a jövőben lejátszódó folyamatok kimenetelének megjóslása. Ha az áltudományokat ilyen vizsgálatnak vetjük alá, teljesítményük nem jobb a véletlen találgatásnál. Vessük össze az asztrológia jóslatait a történelemre vonatkozóan, valamint a ferde hajítás képletének - s=vt+gt/2 - érvényét.

Mivel az átlagember nincs tisztában a tudomány alapvető elméleti vonatkozásaival, nem képes különbséget tenni a tudós és a magát annak kiadó sarlatán között. Naponta találkozik különböző - gyakran hangzatos, valódi vagy hamis titulusokkal felruházott - valódi vagy álszakemberek nyilatkozataival és kijelentéseivel, amelyek igyekeznek elfogadtatni vele állításaikat. Ennek a helyzetnek a feloldása, annak eldöntése, hogy ki vagy mi hiteles - vagyis megbízható - a tudományban, gyakran megoldhatatlan feladat a számára. Ennélfogva a nem szakértőt gyakran megzavarják a tudomány nevében tett, egymásnak ellentmondó állítások. Még egy képzett tudóst is félrevezethetnek a szakterületükön kívül eső témában elhangzott, látszólag meggyőző állítások. A parapszichológiában ez gyakran előfordul: a parapszichológusok - hasonlóan más tudósokhoz - gyakran nem akarnak külső szakembereket bevonni a vizsgálatokba, mint pl. bűvészeket, akik különleges képzettségük folytán számos olyan magyarázattal képesek szolgálni, amire a tudósok nem is gondolnak, vagy olyat is észrevesznek, ami elkerüli az ilyen képzettséggel nem rendelkezők figyelmét.

Egy további, széles körben elterjedt tévhit úgy tartja, hogy a tudományban a nagy felfedezéseket általában amatőrök teszik, ezért a tudós tekintélyével szemben gyakran kritikus kételyek merülnek fel. E mögött az a filozófiai feltevés húzódik meg, hogy valamilyen új tény vagy összefüggés felfedezése a véletlenen múlik, ezért a tudományos felfedezés lényegében nem különbözik az elrejtett kincs megtalálásától, vagyis megfelelő szakképzettség nélkül is bárki rábukkanhat egy aranypénzeket rejtő ládára. Bár volt olyan időszak, amikor a nagy felfedezések egyetlen kiemelkedő tehetségű embernek voltak köszönhetőek - pl. Alexander Fleming és a penicillin, vagy Marconi és a rádió -, ma a nagy előrelépések szervezett kutatócsoportoknak és kutatómunkának köszönhetők, lásd pl. a tranzisztort vagy a Hold kutatását.

Természetesen, ahogy ennek esetenként tanúi lehettünk, előfordul, hogy néhány tudományos képzettségű ember egyszerűen sarlatán, kicsit nagyobb számban léteznek olyan tudósok is, akik jóhiszeműen becsapják magukat. Ha azonban bármelyik tudós azt képzeli magáról, hogy felsőfokú képzettsége okán őt nem lehet becsapni, vagy mentes az esetleges képzelgéstől, igen súlyos hibát követ el. Az átlagember számára sokkal nehezebb megkülönböztetni a hiteles tudóst azoktól, akik egyszerűen - akár jóhiszeműen is - tévednek és hajlamosak az egyre zsúfoltabb elefántcsonttoronyba zárkózni. Míg a tudósnak egy szabad társadalomban ugyanolyan joga van bármiről véleményt nyilvánítani, mint bárki másnak, sok tekintélyes tudós szóban vagy írásban olyan témákról mond véleményt a nyilvánosság előtt, amelyek messze kívül esnek szakterülete és kompetenciája határain. Ha egy tudós ellentmondást nem tűrő módon foglalkozik olyan témával, amely túlmegy szakmai kompetenciáján, visszaél hírnevével - szakmai kvalifikációjával és elismertségével - és szakmai hírneve alapján tekintélyét ki akarja terjeszteni olyan területekre is, amelyekre nem terjed ki illetékessége. Egy tudós, aki mondjuk a statisztika terén kiemelkedő tekintély, nem nyilváníthat ugyanolyan hitelesen véleményt politikai kérdésekről, vagy állíthatja, hogy őt nem lehet becsapni. A mai társadalomban nagyon hozzászoktunk ahhoz, hogy a hírességek - köztük sokszor a tudomány emberei is - olyan termékeket vagy szolgáltatásokat reklámoznak, amelyek nincsenek kapcsolatban szakmai életükkel; filmsztárok reklámoznak pipereszappant és hitelkonstrukciókat, a közönség pedig nem gondolkodik el azon, miért is tűnnek fel éppen ők a tévé képernyőjén vagy a magazinokban Elvakít bennünket a csillogás és a hírnév, amelyek azonban semmiképpen nem támasztják alá az állítások hitelességét. Ez egyaránt érvényes filmcsillagokra és tudósokra is.

A tudományról alkotott nézeteket gyakran színezik Rousseau felsőrendű, "nemes vadember" (noble savage) témájának variációi. Sokan úgy hiszik, hogy a modern ismereteknek létezniük kellett már régebbi korokban is, minél régebben, annál jobb. Olyan dolgokkal példálóznak, mint a törzsi varázslók által korábban - és igen sikeresen - használt növényi eredetű szerek, valamint a kínai tudósok által igen régen alkalmazott integrálszámítás; felfedezték, hogyan kell a kör területét kiszámítani, azonban itt megálltak, és az ötletet nem fejlesztették tovább. Míg igaz, hogy a korai gondolkodók gyakran jutottak el fontos felfedezésekhez, ez sokszor puszta véletlen volt, mint a digitálisz hatásának felismerése, szívgyógyszerként való használata. A hatást azonban pontosan meg kellett vizsgálni és igen gondosan dokumentálni, hogy ez a szer az akkori primitív gyógyszertár részévé válhasson. Egy olyan síkidom területének kiszámítása, amelyet nem lehetett háromszögekre darabolni, már ötletet és kíváncsiságot tételezett fel, ezért a kínaiak nem véletlenül botlottak a megoldásba.

Milyen gyakran hallom a kárörvendő kiáltást: "A tudomány nem tud mindent!", vagy "a tudomány semmiben se biztos!", amellyel határtalan naivitásomat kívánják alátámasztani. A nevetés és vidámság csak fokozódik, amikor készséggel elismerem, hogy ezek az állítások igazak, mivel ebben bizonyítékát látják a tudomány tökéletlenségének, holott épp az ellenkezőjét demonstrálja. A tudomány sohasem állította, hogy mindent "tud", vagy azt, hogy a tudása abszolút biztos. Ez nem a szégyene, hanem éppenséggel az érdeme. A tudomány állításokat fogalmaz meg, összefüggéseket talál, méréseket végez és megjósolja bizonyos folyamatok lefolyását megadott körülmények között. Persze, mindez csak tapogatózás, bár igen jól megalapozott, és pontossága is jól meghatározott. A tudomány eredményeiből tanulunk, megtanuljuk, hogyan kell kezelni a dolgokat világunk korlátai között, hogyan kell túlélni, és hogyan kell tudásunkat a következő generációknak átadni.

És ez az, ami gyönyörű.

Fordította: BENCZE GYULA

----------
1. A "religious science mozgalom alapítója dr.Ernest Holmes.
2. A Keresztény Tudomány mozgalom (szekta) alapítója Mary Baker Eddy (1821-1910).


Természet Világa, 135. évfolyam, 6. szám, 2004. június
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/