Rák Kálmán

A tényeknek is ellenáll a hit

Merre tart a homeopátia?


Angol orvostörténész írta a közelmúltban: a XX. század közepén elterjedt volt az a nézet, hogy az olyan gyógyászati divat (medical fad), mint a homeopátia, néhány év alatt a feledés homályába vész (fizzle out): hogy ez nem így történt, hanem túlélt, annak két magyarázata lehet, vagy valóban működik, vagy fennmaradt, mint az emberi hiszékenység testamentuma.

Egye több a bizonyosság arra, hogy a homeopátia nem működik. Helyesebben: úgy hat, mint a jó (aktív) placebo, tehát nem hatástalan. Mind többen vallják, hogy nincs olyan betegség vagy kóros állapot, melyben ennél többre lenne képes. Maradt a hit, mint a túlélés döntő tényezője.

Elég, ha csak a hazai történetére gondolunk, ott tartunk ma is, mint hetvenegy-néhány évvel ezelőtt. Magam mérföldkőnek tekintem a nagy magyar belgyógyász, Korányi Sándor 1930-as tanulmányát és értékelését: "Hogyan lehet az, hogy még ma is vannak jóhiszemű homoeopatha orvosok?" Szól arról, hogy a természettudományok művelése elfogulatlan, objektív gondolkodást kíván, s hogy okkal foglalkoznak sokan az oktatás rendszerének szükségessé vált reformjával. A természettudományos alapot a teoretikus tudományok, a fiziológia és az experimentális patológia adhatja. "Ha majd általánosabb és eredményesebb lesz nevelő befolyásuk a leendő orvosokra, mint amilyen ma, akkor fogyni fog azoknak a száma, ... akik nem képesek meglátni a gondolkozási hibáknak ama rendszerét, amely a homoeopathia vázát képezi, s akkor a homoeopathiának, mint anachronizmusnak eltűnésével a jóhiszemű orvosok gyakorlatából, a jelenből Hahnemann vissza fog térni a múltba, ahol természetes háttere előtt állva, mint az orvosi történelem letűnt korának egyik jelentékeny alakja fogja elfoglalni az őt megillető helyet." (A tanulmány újra olvasható az Orvosi Hetilap 2002., 142., 1907-1912. számában.) Bármennyire is helytálló, világos, logikus, igaz minden szava, a jóslat nem vált valóra. Öt évvel később (1935-ben) nemzetközi homeopátia kongresszust rendeztek Budapesten. Tévedtek egy későbbi generáció orvostörténészei (Antall és Kapronczai) is: a homeopátia, mint gyógyászati praktika nem tűnt el, s nem is szorult véglegesen vissza. Úgy látszik, hogy máig kevésbé vonzó a tényeken alapuló tudományos világkép, mint a misztikum, az áltudomány képviselőinek irracionális szemlélete.

A homeopátia a nem konvencionális vagy alternatív gyógyeljárások között aránylag fiatal (alig kétszáz esztendős), eredete - többségükkel szemben - európai. Hazai elterjedtsége és népszerűsége szembetűnően nagy. A XIX. század közepén élte virágkorát, a hetvenes években rövid ideig tanszéke is volt. A XX. század elején inkább csak fellángolásai voltak, s a háború - úgy tűnt - véget vet másodvirágzásának. A nyolcvanas évek végén - más alternatív eljárásokkal együtt - "felszabadult", s az orvosok ma hivatalosan is gyakorolhatják. Miért lett újra vonzó és népszerű? Születésekor, a XIX. század elején sok kényelmetlen, idegen gyakorlatot (érvágás, purgálás, koproterápia stb.) akart felváltani, a XX. században az ugyancsak zavaró és megterhelő "technomedicina" korában pedig "lágy" gyógymódot ígért, kihasználva a hivatalos medicina fehér foltjait, a személytelenséget, a siető orvoslás hibáit. Táplálta népszerűségét a személyiségi jog, a döntési igény, a holisztikus ellátás vágya, a betegek spirituális irányítottsága, egyfajta "alternatív vallás", vagy egyszerűbben szólva az egészségügyi kultúra aktuális szintje, s nem utolsósorban az egyre dominálóbb gazdasági szempontok. Nagy üzlet ez világszerte, "dollármilliárdok forognak a homeopátiás szerek tarka piacán."

Csak rövid ismétlés: a homeopátia "hasonszenvi gyógymód", két alapelve a "similia similibus" (hasonlót a hasonlóval) és az "infinite dilution" (a végtelen hígítás) elve. Az első Hahnemann megfogalmazásában: "Ha gyengéden, gyorsan, biztosan és tartósan akarsz gyógyítani, válassz olyan orvosságot, amely a meggyógyítandóhoz hasonló bajt okoz." A másik a hígítással és rázással elérhető potenciálás (dinamizálás) elve: minél kisebb a gondosan megválasztott anyag mennyisége, annál hatásosabb a szer (az Avogadro-számon túli hígítás, mint a D23-as vagy az annál hígabb oldat, az anyagnak már egyetlen molekuláját sem tartalmazza). Az első tétel egy történelmi jelentőségű fatális tévedésre (kininnel végzett "alapkísérletek"-ből levont következtetésre) épült, a másiknak a magyarázata (az oldószer memóriájában rögzült anyagtalan erő!) és hitele sem erősödött. Mondják, hogy ha a "semmi" nem hat, akkor a homeopátia sem működhet, s azt is, hogy a homeopátia merénylet az emberi értelem ellen (outrage to human reason). Mások viszont, igen gáláns módon, csak a klinikai hatékonyságot kérik számon, s eltekintenek a homeopátiás készítmény kiindulási anyagától és az elkészítés módjának a körülményeitől és kritikájától. Az elméleti hátteret majd tisztázza az idő (?), a döntő kérdés az, hogy van-e a szereknek értékelhető és reprodukálható klinikai hatása a mai medicinában elvárható szintű tanulmányok tanúsága szerint. Ez a kérdés az, melyre egyre határozottabb válasz adható, s ez a válasz mindinkább nemleges.

A már több helyütt olvasható hazai és számos korábbi nemzetközi tanulmány, kritika, értékelés után csak néhány frissebb megállapítás a kérdés kiterjedt irodalmából.

Merrell és Shalts (New York) a Med Clin North Am CAM (Complementary and Alternative Medicine) különszámában írják: több oka van annak, hogy az Egyesült Államokban a homeopátia nem került be az orvosi gyakorlat fő áramlatába, s hogy ezt a gyógymódot konfúzió övezi. A vonatkozó tanulmányok minőségileg és mennyiségileg elégtelenek, metodikailag kifogásolhatók, eredményeik nem meggyőzőek. Az orvosok és a felhasználók részéről ugyanakkor nagy az érdeklődés és az igény a konvencionális orvoslásban elvárt minőségű tanulmányok iránt.

Ernst (Exeter, UK), az egyik legismertebb és legtekintélyesebb angol homeopata orvos írja a Br J Clin Pharmacolban 2002-ben egy nagyon alapos irodalmi feldolgozásban (A systematic review of systematic reviews of homeopathy): nincs olyan állapot, mely meggyőzően jobban válaszol a homeopátiás kezelésre, mint a placebóra. Másrészt: nem volt olyan homeopátiás szer, mely a placebóétól eltérő klinikai hatást váltott volna ki. A ma elérhető legmegbízhatóbb adatok sem szólnak a homeopátiás szerek klinikai alkalmazása mellett (the best clinical evidence for homeopathy available to date does not warrant positive recommendations for its use in clinical practice.) A világos állásfoglalás záró mondata: a homeopátia nem tekinthető az evidencián alapuló orvoslás egyik formájának se.

Jonas (Bethesda, Egyesült Államok), a nagy hírű NIH (National Institute of Health) alternatív medicina centrumának volt igazgatója, Kaptchuk (Harvard, Boston) és Linde (Centre for Complementary Medicine Research, München) az Ann Intern Med CAM-sorozatában 2003-ban: a homeopátia hatékonyságának igazolása a vizsgált klinikai állapotokban hiányos, általában gyengébb minőségű a kutatás, mint az allopátiás (hivatalos) orvoslásban. Több és jobb tanulmányok szükségesek, zavaró előítéletek nélkül. Nagy körültekintésre van szükség a homeopátia lehetséges értékeinek a megítélésében és szereinek az alkalmazásában.

Egy állatorvos írja az Egyesült Államokból (Br Med J 2003): a bizonyosságnak milyen magas fokára kell jutni ahhoz, hogy a homeopátia lelkes hívei is meggyőződjenek arról, hogy eljárásuk hatástalan és valójában nem is lehet hatékony. "Valószínűleg soha, mert úgy tűnik, hogy a tények soha nem lesznek képesek következetesen megváltoztatni a hitet." Más szavakkal: az emberi hiszékenység a legkevésbé gyógyítható betegség.

Hangsúlyozni szokták, hogy a homeopátia ártalmatlan, szerei nem károsak. Ez így is van. Azonban sok és szomorú példája van annak, hogy nagyon sokat árthat, ha konkurál a hivatalos medicinával, ha olyan, főleg daganatos betegeknek ajánlják és adják a szereit, kiknek hatékony kezelésre, főleg kemoterápiára van szükségük. Ez már "quackery", és erre is lehetne hozni nem egy tanulságos és egyben tragikus példát.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a homeopátia hatékonysága, klinikai haszna nem igazolt, hogy további "random" tanulmányokra nincs szükség, s hogy mindenek szerint nem válhat a tényeken alapuló (evidence-based) medicina részévé, ha tehát osztjuk még a CAM elkötelezett híveinek, a korábban gyakorló homeopata orvosoknak is az álláspontját, ebből az következhet, hogy kritikusan jellemezzük a mai hazai valóságot.

Van és működik a homeopata orvosok egyesülete, van sajtójuk, lelkesen szervezik ügybuzgó vezetői a posztgraduális képzést, így kétéves továbbképzési programot hirdetnek néhány százezerért orvosoknak, fogorvosoknak és gyógyszerészeknek, gyógyszertárainkban kaphatók az igazoltan hatóanyagmentes homeopátiás szerek, mint a "quack"-termékek egyetlen kategóriája, mely hivatalosan gyógyszerként forgalmazható. A homeopátia része a természetgyógyászati tevékenységről szóló miniszteri rendeletnek, de ritkán szerepel - mai helyzetét bemutatva - ismeretterjesztő médiumokban. Sajtója olykor, legutóbb is, félrevezető.

Az Akadémia ad hoc bizottsága hat évvel ezelőtt (1998) - felkérésre - állást foglalt az ismertebb alternatív eljárásokról, osztályozva azokat tudományos megalapozottságuk mértéke szerint. Az első csoportba kerültek a hagyományos kínai orvoslás, a manuálterápia és a neurálterápiás módszerek. Ezeknél, bár nem jól definiált eljárásokról van szó, úgymond a "tudományos megalapozottság megítéléséhez már elegendő információ áll rendelkezésre, illetve az eddigi adatok és tapasztalatok alapján további tudományos megerősítés várható." Más szavakkal: már most vagy a nem távoli jövőben megítélhető lesz.

A másik csoport eljárásainál még nem kielégítő a tudományos háttér. Idesorolják a homeopátiát is. Valamiért az utóbbi hetekben különböző grémiumok felelevenítették ezt a bizottsági véleményt, némi pontatlansággal. Már most bizonyítottnak (sőt anyagilag is térítendőnek) minősítette nem egy sajtócikk írója az első csoportba sorolható "szolgáltatásokat", s ami még meglepőbb, több híradás a homeopátiát is ezekhez az "elfogadott", a hivatalos orvoslás keretébe tartozó (integrálható) eljárásokhoz csatolta. A helyreigazítás még várat magára. Feltűnt a sajtóban egy új grémium, helyesebben egy új elnevezés is, a Természetgyógyászati Tudományos Tanács, de kiderült (és remélni lehet), hogy a Természetgyógyászati Tanácsadó Testület (TTT) kapta időlegesen ezt a nevet. Még egy idetartozó megjegyzés, kommentár nélkül: felvetődött a felsőfokú képzést nyújtó természetgyógyászati egyetem létesítésének a gondolata is.

Mit tehetnek a tényeken alapuló (és folyamatosan alakuló) medicina elkötelezett hívei a hivatalos és az alternatív orvoslás (gyógyászat) viszonyának kedvező alakulásáért, s egyáltalán az orvosi hivatás tekintélyéért vagy annak visszaállításáért? A haladás érdekében - úgy tűnik - az eddigieknél aktívabb fellépésre van szükség. Szóban, írásban, meggondolt, konstruktív intézkedésekkel. A szólamok, az elnéző türelem, a szűk körű véleménynyilvánítás s főleg az érdektelenség és a szürke közöny, de még a jó szándék sem viszik előbbre a kétféle medicina egybehangolásának ügyét. Aligha kétséges, hogy rendezésének jelentős gazdasági, s ami még fontosabb, erkölcsi-etikai hozadéka lenne.

Az alternatív medicina nagy rendszerei közül a gyógyfüves kezelés (a fitoterápia), a kínai eredetű, ma már felderített hatásmechanizmussal működő akupunktúra és a maga nemében leginkább kilátásos kiropraktika (mozgásszervi panaszok manuális kezelése) kaphatna a mostaninál több figyelmet. Ezt a kiemelt csoportot a homeopátiától véglegesen tehermentesíteni érdemes. A számos egyéb eljárás közül a Népjóléti Minisztérium 1997-es rendeletének múlt évi módosítása is sokat felsorol. Ezek minősítése és megítélése nagy körültekintést kíván.

A felelős egészségügyi grémiumok, kollégiumok, társaságok konszenzusára és világos állásfoglalására van szükség. Az ismeretterjesztés a médiumok, az írástudók felelőssége. Az alternatív gyógyászat általános, néhány eljárásának részletesebb ismertetése a graduális orvosképzés része kellene hogy legyen, nem fakultatív módon. Törekednie kellene az illetékeseknek arra, hogy a gyógyszertárakban csak hatékony gyógyszerekhez juthassanak a rászorulók. Tudatosítani kellene, hogy a gyakorlati képzés és képesítés a homeopátia vonatkozásában már régen (de ma már biztosan) anakronisztikus. Az alternatív eljárások osztályozásakor ne csak a közel bizonyított, vagy a ma még kevésbé bizonyított kategóriák szerepeljenek, legyen "bizonyítottan hatástalan eljárás-módszer" minősítés is. A megfontolva haladók hívei bizonyára pártolnák a "nem hatékony, de megengedett" jelzőt is, kérdés, hogy ez a gyakorlat elősegítené-e a mai helyzet megváltozását. A tiltás ma és a jövőben sem lenne jó megoldás, az előbb felsoroltak mellett a meggyőzésnek lehet a legfontosabb szerepe és létjogosultsága.

Az egészségügy deklarált megújításnak nem lényegtelen tartozéka annak megszabadítása az idő folyamán rárakódott sallangoktól. Az észérvekkel tudományosan megalapozott eljárások legyenek az orvosi ellátásban a meghatározók, mert az evidenciákon, a tényeken alapuló orvoslás a jövő medicinája.
 


Természet Világa, 135. évfolyam, 4. szám, 2004. április
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/