Bencze Gyula

A barguzini harc krónikája



Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset! Kerüld az istentelen, üres fecsegést, az áltudomány ellentmondásait. Vannak akik ezeket vallják, s el is tévelyedtek a hittől. Kegyelem veletek. (Amen.)
(Pál apostol utolsó levele Timóteusnak)

 Nincs ember az országban, aki ne hallott volna a Szibériában elhunyt Petőfiről, és az őt körülvevő legendáriumról, valamint a tragikomikus, de időnként már a blődli határát súroló "barguzini háborúról". Erre, a tudomány és áltudomány erői közötti háborúskodásra kíván pontot tenni Kovács László régész, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettese Csalóka lidércfény nyomában, A szibériai Petőfi-kutatás csődje című, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Oktatási Minisztérium támogatásával az Argumentum Kiadó gondozásában megjelent könyvével.

A könyv, amelyhez nagyban hozzájárult kilenc, már elhunyt kiemelkedő magyar tudós is – köztük Szentágothai János, az MTA néhai elnöke – rendkívül precíz, lelkiismeretes és a tudományos követelményeket a legmesszebbmenőkig kielégítő alkotás. A közel 600 oldalból (!) 525 oldal a szöveg, a többi egy hihetetlenül kiterjedt irodalomjegyzék, valamint egy több mint 40 oldalas, képeket, ábrákat és egyéb dokumentumokat tartalmazó gyűjtemény.

Kovács László részletesen tárgyalja a szibériai Petőfi-legenda múlt századi nagy hamisítóinak, Barátosi Lénárth Lajosnak, Sándor Józsefnek, valamint Svigel (Schwiegel) Ferencnek munkásságát, továbbá azok állításainak részletes tudományos cáfolatát. A könyv nagyobbik része az 1984 óta elindult Petőfi-hisztéria kialakulását követi nyomon a szemtanú hitelességével, hiszen számos akadémiai Petőfi-bizottság tagjaként módja volt a fontos eseményeken jelen lenni. Bár az enciklopédikus műben minden részletesen megtalálható, az olvasó emlékeztetésére itt csak annyit szükséges megemlíteni, hogy Petőfi szibériai kutatása Morvai Ferenc nagyrédei vállalkozó, és Kiszely István vezette Megamorv Petőfi-bizottság (MPB) tevékenységének köszönhetően nyert új lendületet, és vezetett el végül a barguzini ásatásokhoz. Az expedíció költségeit a vállalkozó állta, a tudományos vezetés a "világhírű antropológus professzor" feladata volt, akiről hamarosan kiderült, hogy nem rendelkezik (a mai napig sem) tudományos kvalifikációval, és sehol sem professzor. Ennek ellenére Kiszely úr a sikeres ásatás ("Petőfi" csontjainak megtalálása) után 1989. szeptember 21-én Ulan-Udében tartott sajtótájékoztatóján büszkén jelentette ki: "Kis ország a miénk, én vagyok az egyetlen antropológus (!), rendszerint külföldi kollégákkal dolgozom."

Kovács László könyve bővelkedik humoros részletekben is. A széles körű adatgyűjtés során kerültek elő a "szibériai költő" állítólagos művei, köztük egy hat szonettet tartalmazó koszorú, amelyből az elsőt és a hatodikat érdemes idézni:

Petőfi Sándor

A Szibériai költemények

A haldokló Hattyú

I.

Haldokló hattyúm, szép emlékezet,
mért emlékezzem, itt és most, terád?
"Mert cukortalan, híg orosz teád
azt gőzöli, hogy ím, elérkezett
a szembenézés ideje, tehát
mindaz, mi volt, most majd eléd mered,
s nem kérdi senki, hogy elismered
vagy sem, e múltnak száz árnyoldalát
A tea-gőz nem oszt és nem szoroz,
Felebarátom, a lándzsás, orosz 
paranccsal élve döfte át vállam.
Vodkát vedelne mind, a burját-mongol,
S humiszban (!) ázik. Vodkára csak gondol,
Múltamat itt, közöttük hogy találjam?
VI.
Mert aki meghalt, fogja be a száját.
S ha mégis szólna: nem lehet halott,
Százötven év majd benyújtja a számlát.
Emlék-faló, ki hattyúszárnyra hágva
Múlt-csöppekkel ízesítsz zord jelent:
Új hangon írj! Múltad mit sem jelent,
Ha madárijesztőként szállsz az ágra.
"Halott-költő korában győzte le
A forma-harcot hajdan volt Petőfink;
Bukott ripacs. Ki firkált, s törtető link
Cikkek helyett hóttából fölkele:
Sappho, Shakespeare, Alkaios, Goethe, Dante –
Ki itt kapirgál, oly mélyre zuhant-e?

A hitelesnek feltételezett verseknek Kovács László járt utána, és fel is kutatta szerzőjüket, Makkai Ádám Amerikában élő magyar költőt. A költő számára érthetetlen volt, hogy is nem tűnt fel a "szakembereknek" a hamisítás. A következő költemény már nyilvánvalóbb utalásokat tartalmaz:

Lám, lélek vagyok,
de »farkas-fogam« most is ott duvad
az inyemen: ezt mivel magyarázzam?
Mert mit ti láttok, jó régész urak,
hol »Barguzinban«, hol »csak« »Segesvárott«,
nem én valék: sem egyik, sem a másik.
Ezek, hogy úgy mondjam, »lenyomatok«,
pecsétgyűrűk, keményre száradott
hajdan hajlékony, hűlt fonákjai,
miken a lélek undorodva lép át,
ha mindenáron visszanézni kell.
Költő valék, Urak, barátaim,
nem halott-kém, vagy múzeumi őr,
s nem sírásó, vagy csont kaparni, régész.
Költő vagyok: a két part közti révész,
ki átviszi az érett lelkeket
a kárhozatból az Örök hazába ..
A fejlemények, a számos akadémiai Petőfi-bizottság és a MPB komikumba hajló vitája humoristákat is megihletett, így Timár György 2000-ben a következő elgondolkodtató parafrázissal ajándékozta meg a nagyközönséget:

          November végén

Még nyílnak a sírok a morvai síkon,
Még vár soraimra a büszke Kazány.
De én, íme, daccal az égre sikítom,
Hogy Barguzin, itt van a drága hazám!

Itt nincs magyar ajk már, Júlia sincsen.
Mily nagyszerű nélkülük! Élni de jó!
Hogy még oda vissza? No, mentsen az isten!
Inkább legyek asszony – s pláne zsidó.

A barguzini 7. sírból kiásott csontmaradványokról, amelyeket az MPB Petőfinek tulajdonított, orosz és magyar tudósokból álló akadémiai bizottság egyhangúan megállapította, hogy egy nő csontmaradványai. A véleményt szakmai érvekkel nem lehetett vitatni, ezért – mint ilyen esetekben már sokszor – maradt a szitkozódás és a rágalmazás. A részletekért az olvasó vegye kezébe és forgassa Kovács László könyvét. Kedvcsinálónak csak néhány szemelvény:

… a Petőfi-ügy hátterében sötét erők munkálkodnak, hogy az igazság ki ne derülhessen…" (Morvai, 1993.)

"az MTA »természettudományos« szakértői bizottság tagjai és felkért szakértők tollából olvashatók primitív, tudománytalan és, hevenyészett tanulmányok…" (Kiszely, 2000.)

Maradt tehát az ún. mitokondriális DNS-vizsgálat lehetősége, amelyhez ki kellett volna ásni Petőfi édesanyjának, Hrúz Máriának és István öccsének a múlt század elején a Kerepesi temetőbe áthelyezett maradványait. A DNS-vizsgálatok körüli csatározás részleteire vonatkozóan szintén a könyvre utalok. Nem véletlen azonban, hogy az események ismét megihlették a Chicagóban élő Makkai Ádámot:

EGY GÉN-DÖLET BÉNÍT ENGÖMET

avagy

"ÉN-GÉN" A KRIPTAFAL RÉSEI KÖZÖTT

(Morvai Ferenc országgyűlési képviselő úrnak
megkülönböztetett tisztelettel)

Egy gén-dölet bénít engömet:
mikroszkóp alatt azonosulni meg;
csontvázból vedleni vissza költővé, mint préselt virág
melyen a komputer kor méregfoga rág – 
ne ily árúvédjegyet adj nekem, 
Képviselő Úr! …
Barguzinban sok a csontváz,
mindegyik zsúfolva génnel,
ámbár meg se nyikkan egy se
szólalván isteni ÉN-nel.

Hogy a sírral mit csináltok:
pénzügy, hír, mondva csinált ok,
de ami az ÉN-em sorsa – 
… hát a nemzet lelke rajta!

(Makkai Ádám: Úristen! Engedj meghalni! Petőfi Sándor pokoljárása és megidvezülése, Kézirat, Chicago, 2001. március 15., 1–314.)

Nagy költőnk, Kányádi Sándor sem rejtette véka alá véleményét: "Ne engedjétek, hogy kiássák Hrúz Mária sírját. Aki akarja, menjen és ássa ki Petőfi legendabeli sírját, amelyről azt mondta nekünk a tanító bácsink, hogy lehet, hogy itt nyugszik, de akkora költő volt, hogy akár minden faluban lehetne egy sírja. Ő emlékezett, hogy Székelykeresztúron van egy legendabeli sír, oda temették 1902-ben. Ugye, néhány kilométernyire, Fehéregyházán megsebesül, szekéren Keresztúrra menekítik, de mire odaérnek vele, már meghal. Eltemetik, titkolják a sírt, aztán 1902-ben Bálint Dániel asztalosmester felgöngyöli a legendát, kiásatja, s a saját sírkertjében a "Jézus kiáltó" hegy alatt egy fióksírban helyezi el, rajta a felirat, hogy itt nyugszik Petőfi, meghalt 1849-ben és a dátum 1902. Hát miért nem ezt ássák ki? A tanító bácsink azt mondta, hogy ő ott volt 902-ben az újratemetésen, s emlékszik, hogy egy fióksírba temették. A negyvenes években megásták, de nem a fióksírt. Én katona voltam, nem tudtam őket figyelmeztetni, hogy nem a fősír, kissé oldalra kell ásni… Szülővárosán is civakodnak, de Oroszországban is legalább öt sírja van. Kiszely, amikor ez a Petőfi-szindróma újraéledt, Kiszely azt mondta, hogy ő jószerével nem tud többet, mint amennyit nyolc elemiben tanultak… Egy kicsit többet illenék tudni, például azt az öt sírt is… de akkor inkább szedje össze Jézus Krisztus keresztfájának a darabjait, vagy Csaba királyfi "csillagösvényét" ásassa a patkónyomát keresve! Sem a Magyar Tudományos Akadémia, se a főpolgármester nem illetékes, hogy Hrúz Mária sírját fölnyitassa. Ha kell, ott fogok ülni a síron, hogy ne nyithassák fel! Különben Segesváron az oroszok nem is ejtettek foglyot, mert Szkárjátint, a tábornokukat Bemék lelőtték és bosszúból nem volt kegyelem, és olyan égiháborúval ért véget a csata, hogy a kozákoknak a gatyájából is szotyogott a jég. Dehogy ejtett… senki sem ejtett foglyot. Az számomra hihetőbb, hogy sebesülten, vagy holtan, az egyetlen még szabad úton Keresztúrra vitték, és ha nem volt halott, csak sebesült, lélektanilag is az az indokolt, hogy arra menekült, ahonnan hajnalban indult, s tudta az utat, ahol ismerősei voltak… Ha ott megtalálnák, az igen! De feltételezni Petőfi Sándorról, hogy rossz orosz rigmusokat írt, hogy udvarolt a szibériai postamester lányának, az, aki azt írta, hogyha nem született volna is magyarnak e népet választaná! És hol van az a helikopter, amivel oda vitték amnéziásan? Hát hogy lehetett az akkori körülmények között sebesülten oda, ezer kilométerekre elvinni? Ez a Barguzin szélhámosság, és ha ezt meg lehet csinálni… Akkor… "

Az Egyesült Államokba eljuttatott csontmaradványok ún. (sejt)magi (nukleáris) DNS-vizsgálatából ha a személyazonosság nem is, de az hamar kiderült, hogy a minta nőtől származik. Ezzel az egész ügyet le kellett volna zárni, és a további vizsgálatokat követelő rágalomhadjáratot abba kellett volna hagyni. (Igaz ugyan, hogy 1993-ban Kiszely István már megtalálta e nő péniszcsontját – a "hivatalos" tudományt azonban ez a nagy bulvárértékű eredmény sem hatotta meg.)

Kovács László kutatásai végül elvezettek azokhoz a vizsgálati jegyzőkönyvekhez, amelyek az amerikai védelmi minisztérium Fegyveres Erők Pathológiai Laboratóriumában (Department of Defense, Armed Forces Institute of Pathology, Washington DC, AFIP) készültek 1994–1996 között, de a MPB nem hozta érthető okokból nyilvánosságra széles körben. Az eredeti jelentés megtalálható a könyv képgyűjteményében. Itt csak az 1996-os jelentés egy rövid részének bemutatására van mód:

1996. október 18.

KONZILIÁRIUS JELENTÉS
BEKÜLDÖTT ANYAGGAL
KAPCSOLATBAN

1. A jelentés összefoglalása

a) Ez a Fegyveres Erők DNS Laboratóriuma (AFDIL) által elvégzett második DNS-elemzési jelentés arról a vizsgálatról, amelynek célja Petőfi Sándor, magyar hazafi csontvázának maradványai alapján történt nem-meghatározás volt.

b) Az első, 1994. május 6-án készült jelentés a femur egy darabjának amelogenin-profilját tartalmazta.

c) A benyújtott jobb humerus töredékből amelogenin-profilt készítettünk. Az eredmények alapján megállapítható, hogy az az ember, akiből a humerus töredék származik, nőnemű. A bal tibia-töredékből amelogenin-eredményeket nem nyertünk.

d) A bal tibia-töredékből nyert mtDNS szekvencia (sorozat) információ megfelel a jobb humerus-töredékből nyert mtDNS szekvencia (sorozat) információinak.

.
.
.

5. Következtetések

a) A beküldött jobb humerus-töredék (AFDIL mintaszám: 03A) nőtől származik.

b) A mitokondriális DNS-szekvencia azt mutatja, hogy a bal tibia-töredék (AFDIL mintaszám: 02A) és a jobb humerus-töredék (AFDIL mintaszám: 03A) szekvenciái megfelelnek annak a feltevésnek, hogy egyazon egyedből származnak.

Jeanne M. Willard                 MFS Jacqueline
                                              S. Raskin MS
DNS elemző                         DNS elemző
(AFDIL)                                 (AFDIL)
Azonosító                             Azonosító
Laboratórium                        Laboratórium

Mitchell M. Holland              Victor W. Weedn
PhD                                     M. D., J. D.
Csoportvezető                     LTC, MC, USA –
(AFDIL)                                 programigazgató
Azonosító                             Védelmi
Laboratórium                        Minisztérium
                                            DNS-nyilvántartás

A dolog ezzel a tudomány módszertana és a lovagiasság szabályai szerint befejeződhetett volna. Az ügy azonban még mindig gyűrűzik tovább – erről is szól Kovács László.

A könyv nem könnyű olvasmány, azonban azok számára, akik veszik a fáradságot, hogy átrágják magukat a tudományos precizitással szerkesztett kimerítő jegyzeteken, az ismeretek és humoros epizódok kincsestára tárul fel.

Külön fejezet foglalkozik a Kiszely-jelenséggel, a Magyar Tudományos Akadémia szerepével, valamint az ál-Petőfi és a nemzeti érzés kapcsolatával. Igazán kiváló olvasmány azok számára, akik még nem látták az áltudományt működés közben. A harc azonban feltehetően tovább folytatódik – ha a fenyegetőzéseknek hinni lehet, akkor a bíróságon. Ezen persze ma már nem kell különösebben meglepődni, a kedves olvasó talán még emlékszik az ufókutatóra, aki pert indított a Magyar Tudományos Akadémia ellen, a még nem lezárt ügyben ez ideig csak kevés sikerrel.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán a legjobb végszó Johann Wolfgang Goethe mondása lehet: "Gegen Dummheit kämpfen selbst Götter vergebens." (Butaság ellen az istenek is hiába harcolnak.)

--------------
(Kovács László: Csalóka lidércfény nyomában, A szibériai Petőfi-kutatás csődje, Argumentum, Budapest, 2003. 525. o.)


Természet Világa, 135. évfolyam, 1. szám, 2004. január
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/