BAKOS MIKLÓS

Pénzötvözetek az ókortól napjainkig


 

A pénz keletkezésének időpontja az őstörténet homályába vész. A fémből készített pénzérme eredetét azonban be tudjuk határolni: a Kr. e. VII. században Kis-Ázsiában, Lídiában jelentek meg az élektronból készült pénzek. Az élektron az arany és az ezüst természetben található ötvözete. Összetétele nagyon változó: 40–70% aranyat tartalmaz. Színe fehér vagy sárgásfehér, ezért később, amikor már ismerték az alkotórészeit, fehéraranynak is nevezték. (Manapság az ékszerek készítésére kétféle, fehéraranynak nevezett ötvözetet használnak. Az egyikben ezüst mellett palládium is van, a másik pedig nikkelt, cinket és rezet tartalmaz, de ezüstöt nem.)

Ezeknek a pénzérméknek a kibocsátása kezdettől fogva állami monopólium volt. Eleinte nem viseltek értékjelzést, az egyik oldalukon különféle, geometriai alakú bemélyedések (úgynevezett incusumok) vannak, a másik oldaluk sima. Értéküket a tömegük adja meg. Később növények, állatok és emberi ábrázolások jelentek meg rajtuk.


Élektronból készült 1/2 sztatér, Milétosz, Kr. e. VII–VI. század (4,66 g)
(kb. kétszeres nagyítás)

Az élektronpénzeket hamarosan követték az arany- és ezüstpénzek. Ezeket a Kr. e. VI. században az utolsó lídiai uralkodó, Kroiszosz verette először. Az arany- és az ezüstpénzek mellett sokáig vertek élektronpénzeket is. Az utolsókat a longobárdok készítették Itáliában és a nyugati gótok Spanyolországban.

Az antik aranypénzekhez tiszta (99%-os) aranyat használtak. A tisztaságra mindig gondosan ügyeltek. A Római Birodalom késői szakaszában a solidusnak nevezett pénzeken fel is tüntették az OB betűket, az obryziacum, illetve obryzum rövidítését, ami tűzzel próbáltat, azaz finom aranyat jelent. A jelzés egyúttal a solidus tömegére is utal, mivel az OB a görög számjelrendszerben 72-t jelent, és a solidus tömege a libra 1/72 része volt.

Aranysztatér, Kroiszosz király, Lídia, Kr. e. 561–546 (8,02 g)
(kb. kétszeres nagyítás)

Az első magyar aranypénzeket Károly Róbert verette 1325-ben, szintén színaranyból.

Ez csak 1659-ben változott meg, amikor az aranyforint finomságát 986‰-ben szabták meg. A színarany ugyanis elég puha, de kevés rézzel ötvözve keményebb és kopásállóbb lesz. Az összetétel 1870-ig változatlan maradt, akkor 900‰-ben állapították meg az aranyforint finomságát. A XIX. és XX. században majdnem minden állam ilyen minőségű aranypénzt bocsátott ki.


Károly Róbert aranyforintja
(kb. kétszeres nagyítás)

Az ezüstpénzek kezdettől fogva tiszta ezüstből készültek, ami az akkori technikának megfelelően 97-98%-os ezüstöt jelentett. Ez Nero császár pénzreformjáig tartott; attól kezdve a pénzek ezüsttartalma állandóan csökkent. Trebonianus Gallus idejében már csak 36% volt, azaz már nem is ezüstötvözetet, hanem ezüsttartalmú rézötvözetet használtak. Az aranypénzekkel ellentétben az ezüstpénzek ilyen rontása az évszázadok során többször, minden államban előfordult.


Szent László ezüstpénze
(kb. kétszeres nagyítás)

Az első magyar ezüstpénzek (Szent István pénzei) 95-98% ezüstöt tartalmaznak, Szent László korában 900‰-ben szabták meg az ezüstpénzek finomságát. Ez kisebb ingadozásokkal sokáig így maradt, de a XIII. században a denár finomsága 666‰-re, a XVII. század elejéig fokozatosan 156‰-re csökkent. Újdonságot jelentett a tallér bevezetése 1553-ban. Ennek az érmének a finomsága 894,5‰ volt, és ennyi maradt 1659-ig, miközben a denár finomsága állandóan csökkent. Ekkor osztrák mintára szervezték át a pénzrendszert: a finomság ezután a címletek szerint változott:

Címlet                     Finomság, ‰
tallér                           875
15 krajcár                   563
10 krajcár                   500
6 krajcár                     438
3 krajcár                     414
2 krajcár                     414
1 krajcár                     250

Ezeket az értékeket időnként kismértékben változtatták. A koronarendszer bevezetésével (1892) az 5 koronás 900‰, az 1 és 2 koronás érme 835‰ finomságú lett, az aprópénzek pedig nem ezüstötvözetből készültek. A pengőrendszer bevezetése (1927) után az ezüstpénzekhez (1, 2 és 5 pengő) egységesen 640‰ finomságú ezüstöt használtak.

A platina nagyon puha fém, ezért gyakorlati célokra 5% rézzel vagy palládiummal, illetve 1–3% irídiummal ötvözik. Platinából csak Oroszországban vertek forgalmi pénzt 1828 és 1845 között, mégpedig 3, 6 és 12 rubel értékben. Ezek népies neve szerinkije (szürkécske) volt az ezüsttől eltérő, szürkésbe hajló színe miatt. Azért vertek platinából pénzt, mert abban az időben – meglepő módon – aranyhiány volt, platinából viszont nagy készletek halmozódtak fel. A külföldre jutott platinapénzeket azonnal be is olvasztották, mivel ott háromszor annyit értek, mint Oroszországban. A XIX. században több államban készítettek emlékpénzeket platinából. Ebben az élen jár Man sziget, ahol 1975 óta minden évben sok változatban bocsátanak ki kis példányszámban platina emlékpénzeket.

Platina 6 rubeles, Oroszország, 1829, I. Miklós

A palládium nagyon szép fényű, ezüstfehér színű fém, a platinánál keményebb, de jól megmunkálható. Forgalmi pénzek nem készültek belőle, de palládium emlékpénzeket több ország (Bermuda, Franciaország, Kína, Man sziget, Oroszország, Tonga) is kibocsát. Pénzverésre 999‰ finomságú palládiumot használnak, kivéve Franciaországot, ahol 1986-ban 900‰ finomságú palládiumból vertek 10 frankos emlékpénzt.

A réz és ötvözetei

A réz tiszta állapotban a felszínen is nagy mennyiségekben fordult elő Spanyolországtól Kínáig az egész ismert ókori világban. Hazánkban a Gömöri-érchegységben és a Mátrában még a XIX. században is tekintélyes mennyiségben találtak a föld felszínén termésrezet. Emellett már az ókorban is termeltek rezet rézércekből kohósítással. Különböző célokra használták, a Kr. e. V. század utolsó harmadától kezdve pénzverésre is. Eleinte a nagyon kis méretű ezüstpénzeket helyettesítették értékben azonos, ezért nagyobb réz-, illetve bronzpénzekkel. Ezek méretét később fokozatosan csökkentették, így a névértékük nagyobb volt, mint az anyagértékük. Az ókorban tiszta rezet viszonylag ritkán használtak. Általában az ötvözeteit alkalmazták: a bronzot, ami réz és ón ötvözete, és a sárgarezet (ókori nevén orichalcum), ami cinkkel ötvözött réz.

A bronz 6–10% ónt tartalmaz, emellett kisebb-nagyobb mennyiségben gyakran ólmot is adnak hozzá. Az ólom az ókorban sokszor az elégtelen kohósítás során került az ötvözetbe.

Az orichalcum kezdetben (például Augustussestertiusaiban) 15–20% cinket tartalmazott, később azonban a cinkszűke miatt ez a mennyiség csökkent. A cink egy részét néha ónnal pótolták.

Az ókori és a középkori bronzpénzek tehát változatos összetételben tartalmaznak rezet, ónt, ólmot és cinket. Nem volt meghatározott összetételű ötvözet; erre nem is törekedtek, hiszen e pénzek névértéke lényegesen nagyobb volt az anyagértéküknél. A XIX. századtól kezdve már megszabott összetételű rézötvözeteket alkalmaztak. Az árukiadó és egyéb automaták bevezetésével szükségessé vált, hogy a pénzek méretét és tömegét pontosan megszabják és betartsák. Ez megköveteli az ötvözetek összetételének pontos meghatározását is. Mind a mai napig nagyon változatos összetételű rézötvözeteket használnak, ezek színe is eltérő: ezüst, arany, sárga és bronzvörös.

Ezüstszínű rézötvözet az alpakka, amely argentan és újezüst néven is szerepel. Pénzötvözetként összetétele széles határok között változhat (Cu: 50–70%, Zn: 15–40%, Ni: 10–26%). Jellegzetes és gyakran használt alpakka a CuZn24Ni12 összetételű ötvözet. (Az ötvözeteket szokás úgy jelölni, hogy a főalkotó vegyjele után az ötvözőelemek vegyjelét és tömegszázalékát tüntetik fel.) A XX. században és ma is gyakran használt ezüstszínű ötvözet a kupronikkel: CuNi25. Ebből készül a jelenlegi magyar forgalmi pénzek közül a 2, 10 és 50 Ft-os címletű érme, a 2 eurós külső része (gyűrűje) és az 1 eurós központi része. Érdekes, hogy az ókorban hasonló ötvözetből (kb. 80% Cu és 20% Ni) veretett pénzt Baktriában Euthüdémosz király Kr. e. 235-ben.

A sárga színű rézötvözetekből szintén gyakran készítenek pénzt. Az ókorban is használt sárgaréz változatos összetételben szerepel (Cu: 60–95%, Zn: 5–40%). Újabban azonban a cink mellett más ötvözőelemeket is alkalmaznak, például a jelenlegi magyar forgalmi pénzek 1, 5 és 20 Ft-os címlete CuZn21Ni4 ötvözetből készül.

Napjainkban többféle aranyszínű ötvözetet használnak. Norvégia 1987-ben vezette be a CuZn20Ni1 ötvözetet. Ehhez hasonló a 2 eurós érme középső része és az 1 eurós gyűrűje: CuZn20Ni5. Egészen más összetételű aranysárga ötvözetből készül az eurórendszer 10, 20 és 50 centes érméje: CuAl5Zn5Sn1. Ez az utóbbi ötvözet északi arany (nordic gold) néven is ismert.

Vörös színű az ókorban is használt bronz. Manapság elterjedtek az ón mellett cinket és nikkelt is tartalmazó ötvözetek, sőt az olyanok is, amelyek ónt nem is tartalmaznak. Általánosan használt bronz a CuZn2,5Sn0,5 és a CuSn4Zn1 ötvözet, ritkábban a CuZn3Sn2 (Portugália és Kolumbia), a CuZn2,5Ni0,5 (Man sziget, Mauritius), a CuNi2,5Zn0,5 (Malawi), a CuAl6Ni2 (Olaszország: bronzital) és a CuNi6Al2 (Franciaország).

Réz lemezpénz, 1/2 daler, Svédország, 1727, I. Frederik
(kb. 60%-os kicsinyítés)

Térjünk vissza a tiszta rézhez. A világ legnagyobb fémpénzét ugyanis rézből készítették 1644-ben Svédországban. Ez 10 daler címletű rézlemez, mérete 68´33 centiméter (!), vastagsága átlagosan 1 cm, tömege 19,72 kg. Ebből 1644-ben 26 539 darabot, 1645-ben 235 darabot készítettek, ezután 1776-ig már csak 1/2, 1, 2, 4 és 8 daler címletű lemezpénzeket gyártottak. Ezek is szép nagy darabok. A legkisebb címlet, a 1/2 daleres is átlagosan 13´11 cm, tömege 0,68 kg. A lemezek közepén az érték van beütve, négy sarkában a korona, az uralkodó monogramja és az évszám látható. A 10 daleresből csak 8 darab maradt fenn, mert a többit a réz árának jelentős emelkedésekor beolvasztották, és ipari célra használták fel, illetve exportálták. A kibocsátáskor ugyanis a pénz tömegét úgy határozták meg, hogy névértéke azonos legyen az anyagértékével (reálértékelv).

A nikkel és a vas

Azt gondolhatnánk, hogy a nikkelt csak a XIX. században kezdték használni pénzverésre. Pedig a baktriai görög királyok már verettek pénzt nikkelből. Máig tisztázatlan, honnan származott ez a nikkel. Van olyan feltevés, hogy egy kínai érctelepről szállították a híres selyemúton, de ezt eddig nem bizonyították egyértelműen.

Ezután valóban csak a XIX. századtól kezdve vertek nikkelpénzeket, először Svájcban, 1881-ben, a 20 rappen címletű érmét. Hazánkban 1892 és 1914 között a 10 és 20 fillérest, 1971 és 1982 között az 5 és 10 forintost készítették nikkelből.

Az ötvözetlen vas a pénzverésre legalkalmatlanabb fémek egyike, könnyen és gyorsan rozsdásodik. Ennek ellenére használták pénzverésre az ókorban is és a legújabb korban is. A Kr. e. IV. században néhány görög városban, így többek között Argoszban, Heraiában és az Árkádiai Szövetség néhány városában vertek vaspénzt, Kínában pedig a trónbitorló Vang Mang a két Han-dinasztia közötti időben, Kr. u. 6–22 között.

A XX. században, a két világháború alatt, a rézhiány miatt vertek vaspénzeket, hazánkban az I. világháborúban 10 és 20 fillérest, a II. világháborúban 2, 10 és 20 fillérest.

Újabban rozsdamentes krómacélt használnak pénzötvözetként, amely 18,25% krómot tartalmaz (acmonital). A jelenleg forgalomban levő 100 forintos is acélból készül, a külső része tiszta nikkellel, a belső része CuZn25 ötvözettel van bevonva. Szintén acélból készülnek az 1, 2 és 5 eurócentes érmék is, ezek vörösrézzel vannak bevonva.

Egyéb fémek

Alumíniumból a XX. században kezdtek pénzt verni. A tiszta alumínium azonban nem alkalmas a pénzverésre, mert nem kopásálló és szürkére színezi az ember ujjait, ezért ötvözeteit használják. Ilyen az italma nevű ötvözet: AlMg3,5Mn0,3, de más összetételű alumínium-magnézium ötvözeteket is használnak. Magyarországon a II. világháború alatt kezdtek alumíniumból pénzt verni, az elsők az 1941–1944 között vert 1 pengősök és az 1941–1943 között vert 2 pengősök voltak. A háború után a 2, 5, 10, 20, 50 filléres és 1 forintos érméket 1966-ig alumíniumból, azután Al-Mg ötvözetből készítették.

Cinkből ritkán, háborús viszonyok között vertek pénzt, például hazánkban 1943–1944-ben a 2 fillérest. Ez a fém is alkalmatlan a pénzverésre, mert könnyen és gyorsan korrodálódik.

Önmagában az ón sem megfelelő alapanyag, mert kristályszerkezete +13 °C alatti hőmérsékleten összeomlik, az ezüstfehér fém szürke porrá alakul. 10% rezet tartalmazó stabil ötvözetéből Thaiföldön 1942 és 1957 között készítettek pénzt.

Kivételesen antimont is használtak. Az antimon halványvöröses árnyalatú, szürkésfehér, fémfényű elem. 1931-ben a kínai Kujcsou tartományban vertek belőle 10 centeseket. Ezek nagyon ritka pénzek, a szép példányok értéke ma 1500–2000 euró.

Ólomból és ólom-ón ötvözetből Portugál Indiában (Diu, Goa) 1766 és 1828 között vertek pénzt.
 
 

Réteges pénzek

A XX. század közepén jelentek meg a réteges (szendvics-) pénzek. Románia volt az első (1942-ben), ahol olyan 100 lej címletű pénzt vertek, amelynek belső rétege acél, két külső rétege nikkel. Ezt követték 1948-ban azok a német pénzek, amelyek belső rétege acélból, külső rétegei rézből (1 Pfennig), illetve sárgarézből vannak (5 és 10 Pfennig). Ezek még csak a korróziótól védték az acélréteget.

Az árusítóautomaták rohamos elterjedésével azonban egyre nagyobb szükség volt meghatározott tulajdonságú és nem hamisítható fémpénzekre. A korszerű automaták vizsgálják a bedobott pénz átmérőjét, vastagságát, tömegét, rugalmasságát, mágnesezhetőségét, elektromos tulajdonságait, és azt is megállapítják, hogy van-e lyuk a közepén. Ez teljes biztonságot nyújt a hamis pénzek használata ellen. A kupronikkellel borított nikkel és a kupronikkellel borított réz jó alapanyag az érmékhez. Újabban használják a CuZn10Ni9 ötvözettel borított nikkelt is (virenium, magnimat M). Az Amerikai Egyesült Államokban egy ideig vertek olyan pénzeket, amelyek belső rétege ezüstben szegény, külső rétegei pedig ezüstben dús rézötvözetből álltak.


A vastag vonallal bekeretezett elemek használhatók pénzverésre

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy nagyon sokféle fémet és ötvözetet használtak és használnak pénz készítésére. A periódusos rendszer ábráján vastag vonal keretezi azokat az elemeket, amelyek tiszta állapotban vagy ötvözőként alkalmasak a pénzverésre.
 

A fényképeket Dabasi András készítette a Magyar Nemzeti Múzeum éremgyűjteményében őrzött példányokról.