Hetesi Zsolt

A Galilei-per tanulságai

A tudós igazsága és tévedése

 

A Galilei-pert olyan nézőpontból mutatom be, melyből képes leszek rávilágítani azokra a téves elképzelésekre és hibás közhelyekre, melyek a köztudatban élnek. Ehhez először áttekintem a kor felfogását a bolygók mozgásáról (mely az egész világra vonatkozó akkori ismereteket jelenti), különös tekintettel a reneszánsz humanisták és a katolikus egyház (a továbbiakban Egyház) álláspontjára. Ezután írok Galilei idevágó eredményeiről és peréről, melyről téves mendemonda kering.

A széttört szférák

A középkori béklyóit levető humanista gondolkodás, ha nem is első, ám addigi legintenzívebb támadása a megmerevedett középkori geocentrikus világkép ellen irányult. Ennek legfontosabb (talán kezdő) állomása Kopernikusz könyve volt az égi pályák körforgásáról. Századok óta először jelent meg olyan gondolat, mely túlhaladt valamin. Ez a valami az ókor öröksége volt. Hiába utalunk a számoszi Arisztarkhoszra, aki úgyszintén ezeket a tanokat (a heliocentrizmust) hirdette, ő nem válhatott egy tudományos forradalom elindítójává, sőt gondolatait egyenesen istentelennek nyilvánították. (1)

Miért is válhatott Kopernikusz elmélete a gondolat további hőseinek kiindulási pontjául? A sokat vitatott „miért?” már számos tudománytörténészt gondolkodtatott el. Az nem vitás, hogy a görög bölcselők az ég alatti szférát tökéletlennek tartották, míg az égi szférákat isteninek, tökéletesnek. Ezzel ellentétben, a keresztény Európában köztudatba beépült ténynek számított, hogy az univerzum Isten alkotása, így könnyen adódhattak az olyan gondolatok, melyek szerint a földön és az égbolton zajló mozgások okai alapvetően azonosak, hiszen a világ egységes, mert a Teremtő keze munkája (Jáki, 1992).

A reneszánsz polgárosodás egyik első jele volt, hogy az új gondolatok hamar terjedtek, és még az Egyházon belül is felütötték fejüket ott nem kívánatos eszmék. Azonban mielőtt ítélnénk az Egyház felett – mely erélyesen eljárt az ilyen esetekben –, gondoljunk bele abba a ténybe, hogy itt nem elsősorban az új természettudományos tartalmat kérte számon az Egyház, hanem a szinte szükségképpen fellépő sok, vitathatatlanul fennálló teológiai elhajlást. (2)  Galilei szerencsétlensége pedig abban állt, hogy éppen erre a korra esett a reformáció is, amikor az addig Egyház vezette népek egymás után szakítottak a pápai impériummal.

A kor nagy gondolkodói erősen támaszkodtak a középkor néhány eredményére, ezek közül is a legfontosabbnak Jean Buridan impetus-elméletét tartom (Jáki, 1992; Simonyi, 1983). Ez a teoréma a párizsi Sorbonne diákjai révén Kopernikusz idejére bejárta Európát. A híres francia gondolkodó, Descartes is említést tett a tehetetlen mozgás középkori tanáról. Tőle pedig nem más, mint Newton vitte tovább a gondolatot, és ebből lett az első newtoni axióma. Aztán később Newton sok értékes időt vesztegetett arra, hogy kézirataiból kikaparja a francia filozófusra való utalásokat. Tágabb értelemben a korhoz tartozik Kepler is, akinek gondolatait Galilei nem állhatta, és soha életében nem fogadta el annak elméletét. Mindenesetre a kor még nem hozott egységes képet a Naprendszer valós jellemzőiről, mert a kísérleti bizonyításra még jócskán várni kellett. (3)

Akik szférákban gondolkodtak

A katolikus egyház hivatalosan nem foglalt állást egyik fél javára sem, sőt az egész történet elején még Kopernikusz nézeteitől visszhangzott a Vatikán kertje, ahol a nagy tudós előadta újszerű gondolatait. (4) Nem telt el sok idő, és Galilei már egy egészen más Egyházzal találta magát szemközt. Mi történt az 1543 (Kopernikusz halálának éve) és 1633 (a Galilei-per időpontja) közötti kilencven évben? Utaltunk már rá: a reformáció. Ám az még esetleg homályosnak tűnhet, hogy a Galilei- perben ennek milyen szerepe volt. Két fontos dologról nem szokott említést tenni a tudománytörténet. Nevezetesen, hogy Galilei nem kisebb dologgal próbálkozott, mint exegézissel (írásmagyarázattal) – próbálta átértelmezni Józsue könyvének a Nap mozgására vonatkozó részeit (Józs 10,12, Jáki, 1997). Másrészt a tudós kész helyzet elé akarta állítani az Egyházat azzal a kijelentésével, hogy bizonyítékok állnak rendelkezésére a Föld kettős mozgásával kapcsolatban (a 3. lábjegyzetben olvashatók a valódi bizonyítékok a Föld mozgására – az itáliai tudós érvei nem voltak bizonyító erejűek, ráadásul mostani szemmel nézve az árapály magyarázata még hibás is).

Galilei az inkvizíció előtt (Joseph Nicolas Robert Fleury
alkotása, 1847, Párizs, Louvre)

A kérdéses korszak magával hozta a reformáció kibontakozását, és ezzel együtt járt a biblicizmus előtérbe kerülése. Mit értsünk ez alatt? Jól tudjuk, hogy a protestantizmus a sola Scriptura (=egyedül a Szentírás) elvet követte, így nagy jelentőséget tulajdonított a Biblia betű szerinti értelmezésnek. Ráadásul Luther a Biblia tudományos kérdésekkel kapcsolatos megnyilvánulásait fontosabbnak tartotta a tudomány véleményénél. (5) A Genezis 1-et magyarázva Luther annak a véleményének adott hangot, hogy a kérdéses szakasz az Írásokban arra szolgál, hogy az ember gondolkodását megalázza, és ezzel készítse fel a kinyilatkoztatás elfogadására. (6)

A katolikus reakció elsősorban arra irányult, hogy a protestáns teológusokat vitában megverje. A vitát ugyanabban a stílusban, a Szentírás szó szerinti értelmezésével folytatták a katolikus teológusok, mint ahogy a protestánsok is tették. Ennek két oka volt: az egyik az, hogy a kor felfogása ezt várta el tőlük (sőt tulajdonképpen csak a bibliai idézeteket felvonultató érvelést fogadta el a vitában), a másik pedig saját hiúságuk lehetett, hogy az ellenfelet saját terén verjék meg. Pontosan ez a folyamat vezetett ahhoz, hogy Galilei írása kapcsán a figyelem egy addig elfeledett területre összpontosult (a Naprendszerre), és a szó szerintiséget ekkor már komolyan vevő teológusok szinte szükségképpen elkezdtek sodródni a geocentrizmus felé. (7)

Hangsúlyoznom kell azt a tényt, melyről szokás volt elfeledkezni: az Egyház művelt tudósai nem álltak az új eszmék útjában, sőt lelkesen pártolták az előrelépést a tudományokban, sok teológus-pap egyúttal matematikus vagy fizikus is volt (a szavak akkori értelmében, a fizikus végül is anakronizmus ez időben). Az a vélekedés tehát, hogy a pápaság a haladás kerékkötője volt akkoriban, valamint hogy üldözte a haladó tudósokat, hamis vád. Most térek rá a perre, amelynek leírása során úgyszintén vizsgálom a fentiekhez hasonló tévedéseket.

A per

A fizikus Galilei életét sok más forrásból ismerhetjük, ezért erre nem térek ki. A vele kapcsolatos hibás közhelyekre is találunk bőséges forrást az irodalomban (Simonyi, 1983).

1613 decemberében Krisztina toscanai nagyhercegnő meghívta magához a Medici Akadémia tanárait. Galilei betegsége miatt nem lehetett jelen, ám a társaság az ő távcsővel elért eredményeiről vitázott, valamint újszerű (heliocentrikus) magyarázatait beszélték meg. A jelenlevő Benedetto Castelli matematikus páter később értesítette az eszmecseréről a tudóst, amelyben kitért arra, hogy a vita fő okát Józsue könyve (melyben megáll a Nap egy időre) és a Biblia természettudományos kijelentéseinek helyes értelmezése adta.

A neves firenzei ezt annyira komolyan vette, hogy hosszú levelet küldött válaszul Castellinek december végén. Ebből nőtt ki a per, és hozzá kapcsolódva a manapság inkább komédia jelleget öltő világdráma, melynek a sajtó és olyan tudománytörténészek, akik nem veszik elég komolyan a tényeket, a pápaság elleni élt faragtak. (8) Ismerjük meg – legalább fő vonásaiban ezt a levelet!

„Azt hiszem, okos dolog lenne megegyezni abban, hogy ne akarják leszögezni a természeti jelenségekre vonatkozó szövegek értelmét, és ne kötelezzenek minket annak elfogadására, amit esetleg a valósággal ellenkezőnek mutatnak majd az utólagos megfigyelések és szükségszerű bizonyítékok.” (kiemelés tőlem – H. Zs.)

Ezután a tudós rátér Józsue könyvének értelmezésére. Gondolatmenetét teljes terjedelmében közöljük, magával ragadó volta miatt:

„Elfogadom, és megengedem az ellenfélnek, hogy a szentírási szöveget pontosan úgy kell venni, ahogy hangzik: Józsue kérte Istent, állítsa meg a Napot s így hosszabbítsa meg a nappalt…

Most azt kérem ellenfelemtől, hogy kövesse ugyanazon szabályt, mint én… s a szöveg rá fog mutatni Ptolemaiosz rendszerének tévedésére…

Először megkérdem ellenfelemtől, hogy ismeri-e a Nap mozgásának szabályait. … azt fogja felelni, hogy a Napnak kétféle mozgása van: évi mozgása nyugatról keletre és napi mozgása keletről nyugatra.

Másodszor azt kérdem, hogy a két ellentétes mozgás közül melyik a Nap sajátja. Azt kell felelnie, hogy az évi mozgás. A másik ugyanis a legfelső égbolt forgása, vagyis az első szféráé (Ptolemaiosz rendszerében), amely magával viszi a Napot, a bolygókat, s az állócsillagokat, és … az a rendeltetése, hogy 24 óra alatt egy teljes fordulatot végezzen a Föld körül. (9)

A harmadik kérdésem az, hogy a kétféle mozgás közül melyik okozza a nappal és éjszaka változását. Erre azt kell felelnie, hogy az (előbb említett) első szféra forgása, mert a Nap saját mozgása az évszakok változását okozza.

Ha tehát a nappal nem a Nap saját mozgásától függ, hanem az első szféra forgásától, ki nem látná, hogy a nappal hosszabbításához az első szférát kell megállítani, nem a Napot? … ha Isten megállítaná a Nap mozgását (kelet felé), akkor lerövidítené a nappalt, ahelyett, hogy meghosszabbítaná!

… ki nem érti, hogy a nappali világosság meghosszabbításához elég megállítani a Nap forgását?! (Akkor ui. a Föld forgása is megáll.)... és (így nem kell) az Írás szavainak értelmét sem megváltoztatni. (Opere V. 275?288; idézi Teres, 1998) A címzett, Castelli, örömmel olvasta a levelet, sőt tovább is küldte érdeklődő barátainak. Ahogy az lenni szokott, néhányan félreértették a levelet és elküldték az inkvizícióhoz. Azok nem ítélték el, azzal a magyarázattal, hogy nincs benne eretnekség. Galilei tudta, hogy nem hit és erkölcs dolgában fejtette ki írásmagyarázatát. (10)

Az olasz nemzeti távcsövet Galileiről nevezték el.
A 3,6 m tükörátmérőjű Telescopio Nationale
Galileo La Palma szigetén működik

Ezután Galilei a toscanai nagyhercegnőnek is elküldte gondolatait, sürgetve a helyes egyházi értelmezést. Ezt a levelet másolatokban terjesztette is. A pápai udvarban sok tisztelője akadt, többek közt Barberini bíboros, aki dicsőítő költeményt írt munkájáról. A pápa, V. Pál, fogadást rendezett a fizikus tiszteletére. Eddigre azonban Kopernikusz heliocentrikus tanait betiltották, mert véget akartak vetni a két világkép körül közben kialakult meddő vitának. (11) Közben, miután meghalt V. Pál, helyére Barberini bíboros került, VIII. Orbán néven. Alig foglalta el Péter székét, meg is hívta Galileit, megvitatandó a két világképet. Abban megegyeztek, hogy a heliocentrikus rendszer is jó matematikailag a mozgások leírására. A pápa azonban arra kérte Galileit, hogy egyelőre ne terjessze a heliocentrikus nézeteket, mert azok még nem biztosak. A fizikus, ezt bár megígérte, ám nem tartotta be, hanem megírta a Dialógus a két világrendszerről c. művét, melyben a pápa szájába adta a geocentrizmus gondolatait. A könyv egy évig közkézen forgott. Ekkor azonban Galilei ellenségei meggyőzték a pápát, hogy a fizikus kigúnyolja őt ebben az írásában. A pápa hosszas unszolásra beleegyezett, hogy barátját az inkvizíció elé állítsák. Mivel érvényben volt az 1616-ban hozott határozat a heliocentrizmus ellen, az 1630-ban megjelent Dialógust is elítélték. Az indoklás a betiltott gondolatok terjesztése volt. Galileinek, tanai visszavonása mellett csak azt kellett kijelentenie, hogy többet nem védelmezi a heliocentrikus rendszert. Az csupán mítosz, hogy a templomban tett eskü után az idős tudós toppantott, s felkiáltott: Eppur si mouve! (mégis mozog – ol.). Nem fenyegették kínzásokkal, és nem csukták börtönbe. Kihallgatása alatt háromszobás lakás állt rendelkezésére, szolgákkal. A pápa a személyét ért sérelmet (a Dialógus kapcsán) nem kérette számon a per folyamán, sőt kérte az említés mellőzését is (Teres, 1998).

Galilei élete hátralevő részét firenzei villájában töltötte (bár az igaz, hogy házi őrizetben), nem közösítették ki az Egyházból, és nem zárták ki a Medici Akadémiából sem. Még kilenc évig élt, szellemi frissességben és alkotói szabadságban. Nem ítélte el az Egyházat, sőt elismerte tévedését, bár a heliocentrizmust továbbra is népszerűsítette. Több dologban is hibázott. Először is, nem tartotta be a pápának tett ígéretét. Másodszor, sürgette az egyháztudósokat, főleg olyan teológiai indoklásokra hivatkozva, melyeket azok is ismertek, (12) és természettudományos bizonyítékai a Föld kétféle mozgásával kapcsolatban nem voltak bizonyító erejűek. (13)

Az Egyház hibája nem abban állt, hogy nem fogadta el a napközéppontúságot – azt sok természettudós sem fogadta el akkoriban –, hanem abban, hogy határozatban próbált eldönteni egy természettudományos kérdést, azaz tényt. Nem magyarázhatjuk ezt mással, mint a középkor terhes örökségével. A túl nagy hatalom, amely az Egyházat jellemezte ebben a korban, ehhez a hibás döntéshez vezetett. Végül: igazságtalan a haladás kerékkötőjét látnunk az Egyházban, nem cselekedett sem jobban, sem rosszabbul, mint kora – és ebbe beleértem az inkvizíciót is. Igaz, ez talán bírálat lehet: tények nem engedelmeskednek a határozatoknak.

Epilógus 

Még 1616-ban, amikor a Szent Offícium, vagyis az inkvizíció elítélte a heliocentrikus nézeteket, azt a pápának, V. Pálnak kellett volna kihirdetni mint az Offícium elnökének. Nem ő tette, hanem Bellarmin bíboros. Ezzel a pápai tévedhetetlenség megmenekült attól, hogy nagyot csorbuljon. A kortársak is felismerték ezt a tényt. Leibniz és Descartes egyaránt azt mondta, hogy mivel egy bíboros mondta ki az ítéletet, az nem az örökkévalóságnak szól. A pápai tekintély egy hajszállal menekült meg az ügy során.

A kor neves jezsuita tudósa, P. Joseph Boscovich a heliocentrikus elméletre oktatta tanítványait. 1744-ben a Padovai Akadémia kiadta Galilei több munkáját, melyek szintén a heliocentrizmust támogatták. 1757-ben az Egyház eltörölte az inkvizíció 1616-os határozatát a Föld központi helyével kapcsolatban – még a heliocentrikus nézetek bizonyítékainak megszületése előtt. Azaz az Egyház tanult a múlt hibáiból.

A perrel azonban végképp elkezdődött a természettudomány elválása a filozófiától, és elindult az a sikertörténet, mely az emberiség egyik legnagyobb vívmánya lett, és ma is az.

A szerző ezzel az írással tiszteleg Jáki Szaniszló, Templeton-díjas fizikus és bencés teológus emléke előtt.

Jegyzetek

1 Maga Ptolemaiosz, aki valószínűleg átlátta tudóstársa elméletét, nem dolgozta azt ki (bár potenciálisan képes lett volna rá), hanem égbekiáltó istentelenségnek nyilvánította. (Almageszt I. könyv, 7. fej.)

2 Ilyen elhajlás volt például az új elméletek felhasználása a panteizmus, vagy a deizmus alátámasztására. Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy az Egyház gyanakvással fordult ebben a korban az új eredmények felé, és azokat tüzetesen vizsgálta. Ezek az eszmék sokszor tartalmaztak messzire vezető és radikális filozófiai gondolatokat. Arról valószínűleg sokat lehetne polemizálni, hogy az Egyház miért volt ilyen türelmetlen az új filozófiákkal szemben, ám lehet, hogy ezeket a kemény reakciókat egyszerűen a korszellem hozta magával, valamint az Egyháznak az a tudata, hogy felelős a lelkek üdvösségéért, és ezt a legmesszebbmenőkig meg is próbálta alkalmazni. A pluralizmus és a gondolati szabadság későbbi alkotások. Az inkvizíciót és a pereket csak utólag ítéljük el, akkor általában elfogadott dolognak számítottak. Másrészt az Egyház sok képviselője nyilván személyes hatalmát is féltette.

3 Az egyik ilyen bizonyíték Bessel felfedezése volt a parallaxisról (1837), a másik pedig Foucault híres inga-kísérlete (1851). Ezen időkig tulajdonképpen nem állt rendelkezésre bizonyíték a Föld kétféle mozgására.

4 Mindeközben Luther hevesen ostorozta Kopernikuszt, mert „az az ostoba [ti. Kopernikusz] feje tetejére fordította az egész asztronómiát, (mert) Józsue a Napnak parancsolta, hogy álljon meg és nem a Földnek…” (Luther: Asztali beszélgetések)

5 Ismerős kép. A biblikumhoz ragaszkodó szektariánus kisegyházak értelmezésében mindennapos az evolúció tagadása, a Föld kb. 6000 éves kora, és sorolhatnánk…

6 Luther arról elfeledkezett, hogy a Biblia olvasását nem muszáj az elején kezdeni.

7_A Józsue könyvéből vett rész mellett még a 18. (19.) zsoltár is felmerült. Ugyanis egy barátja közölte Galileivel, hogy Bellarmin bíboros erről a részről is írt, és a geocentrizmus felé hajlott.

8 Sajnos a vita még ma sem mentes érzelmi felhangoktól. Emlékezzünk csak a sajtó szalagcímeire 1992-ből a pápai Galilei-bizottság munkája kapcsán: „A Vatikán végre elismeri a Föld forgását!”, „Végre rehabilitálták Galileit!” A bizottság 1981-ben állt fel, és nem a per felülvizsgálatáról volt szó, hanem „komoly és tárgyilagos megfontolásokról, melyek elősegíthetik a kölcsönös megértést ”. (Poupard, P.: Galileo Galilei, 350 anni di istoria. Róma, 1984) Az Osservatore Romano 1992. november 1-jei számában a pápa méltatta a Bizottság munkáját, és kitért arra, hogy az isteni kinyilatkoztatás nem közli a világ fizikai működésének elméletét. Így senkinek nem kell megütköznie azon, hogy a teológusok oly nehezen haladtak előre ezen a területen akkoriban. A jövőben előforduló hasonló esetekre nézve az Egyház levonta a tanulságokat.

9 Az ókori rendszer sajátossága, hogy a legkülső szféra forog és magával viszi a többi szférát is, így az összes szféra 24 óra alatt végez egy teljes körzést. Megfelel a Föld tengelyforgásának a mai rendszerből nézve.

10 A Tridenti Zsinat ugyanis ezekben a kérdésekben nem engedte meg a személyes magyarázatot, hanem kizárólag az Egyházra hagyta az értelmezést.

11 Ezért joggal lehet negatív véleményt kialakítanunk: határozattal nem lehet a Világegyetemet megváltoztatni. Lényegében ez a történet legsötétebb pontja. A tudós elítélése innentől már egyenes következmény.

12 Azt hitte, itt is tud újat adni, de persze az ügyet vizsgáló Bellarmin bíboros számára teljesen ismerősek voltak Galilei teológiai érvei, amelyeket egy 1450 körül írt kommentár foglalt össze – Galilei is ezt használta.

13 A fizikus leveléből fentebb idézve kiemeltük a szükségszerű bizonyítékokat. A tudós érvei nem voltak bizonyítékok a kétféle mozgás mellett. Ebben állt egyik legnagyobb hibája.

IRODALOM
Jáki Szaniszló: A tudomány megváltója. Ecclesia, Budapest, 1992
Jáki Szaniszló: Biblia és tudomány. Lexika Kft., Budapest, 1997
Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete. Gondolat, Budapest, 1983, 3. kiadás
Teres Ágoston: Biblia és asztronómia; Springer, Budapest, 1998, 2. kiadás  


Természet Világa, Feltárul a Világegyetem, 2009
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/