Geoanekdoták

Gyűjtötte és válogatta: Kecskeméti Tibor

A cikket fiatalok csak két, 40 éven felüli geológus felügyelete mellett olvashatják!


Anekdota (görög): kisepikai műfaj. Rövid, vidám, csattanós történet, mely (szemben az adomával) a történeti hitelesség igényével fellépve neves személyiségek vagy események mulatságos jellemzését adja. A szó eredetileg „kiadatlan”- t jelent, tehát csak szóban terjedő művet jelentett. 
Magyar Nagylexikon
 
Vannak anekdoták, melyek geológusokról szólnak. Geológusokról, a Föld rejtelmeit kutató, terepen járó vagy laboratóriumban dolgozó, folyton kalapáló, jegyzetelő, nyughatatlan „csodabogarakról”. Munkáikról, kutatásaikról, felfedezéseikről, szokásaikról, velük történt eseményekről, nem egyszer emberi gyengeségeikről. Ki gondolná, hogy ezekkel a szakemberekkel történhet olyasmi, ami anekdotává válik? Pedig előfordul. Még csak nem is ritkán. E történetekből adunk ízelítőt.

Szabó József
(1822–1894)

A budapesti tudományegyetem egykori geológusprofesszora rendkívül alacsony termetű volt. Deák Ferenc társasága egy ízben nagyon ugratta a törpesége miatt, mire Szabó ingerülten vetette közbe: „Láttam én már nálamnál kisebb embert is.” „De nem ingyen” – jegyezte meg csendesen Deák. 

Lambrecht & Varró, 1922.


Semsey Andor
(1833–1923)

A Kálvin téren lakott inasával egy kétszobás lakásban. A reggelijét az inas hozta fel, azután kétszer 12 fillért tett a zsebébe, újságpapírba csomagolva – ez volt két villamosjegy ára – és elment a Földtani Intézetbe. Ott külön szobája volt.

Kaszap András gyűjtése
(in: Szószóló, 1994. VII–VIII. sz. újraközli: Hála, 2003.)


A Szikszay étteremben ebédelt. Ez a vendéglő eleinte a Kálvin téren, majd az egyetem közelében volt. Egy ízben jó barátjával, Krennerrel együtt ebédelt itt, s midőn az szokás szerint méltóságos uramnak titulálta, rászólt, hogy ne szólítsa így, mert akkor a pincérnek több borravalót kell adnia.

Kaszap András gyűjtése
(in: Szószóló, 1994. VII–VIII. sz. újraközli: Hála, 2003.)


Egyszer a kabátja ujját akarta megfoltoztatni. A múzeumi takarítónő, akit elküldött a szabóhoz, közölte, hogy a munka 2, azaz két koronába fog kerülni. Semsey (felháborodva az égbekiáltó kizsákmányoláson) a nevezett nő saját kezére bízta a javítandó kabátot – s lehet, hogy egy óra múlva ezreket fizetett ki egy szép kristályért, melyet, mondjuk, Mexikóból kínáltak eladásra. Mert azt a világ ásványkereskedői mind tudták, hogy a szebb darabok árverése előtt először egy táviratot kell küldeni Budapestre – és ott kínálni a példányt. S az már legtöbbször nem is került kalapács alá...

Nagy István Zoltán gyűjtése
(újraközli: Hála, 2003.)
  
Köztudomású volt, hogy Semsey szerény kétszobás lakásban élte le napjait. Bútorait újságpapírral kötözte át, hogy a látogatók a huzatot ne koptassák. Igen szerényen étkezett; mindennapos főzelékét feltét nélkül ette stb.

Mellesleg egy alkalommal arra kérte Eötvös Lorándot, hogy ha van használaton kívüli télikabátja, ajándékozza neki, mert szüksége lenne a kabátra az inasának. Eötvös néhány nap múlva elküldte a kabátot. Egyszer aztán szemközt találkozik az utcán Semseyvel, és megdöbbenve látja, hogy kabátját Semsey hordja. Menten szóvá is tette, amire Semsey így válaszolt. – Ez a kabát olyan jó állapotban volt, hogy a magamét adtam az inasomnak, és ezt megtartottam.

(in: Bisztray Gyula: Jókedvű magyar tudósok)


Krenner József
(1839–1920)

Ősi budai német családból származott; s bár itthon, hazájában töltötte egész életét, s negyven éven át tanított az egyetemen, nem tudott kifogástalanul megtanulni magyarul. Magyar beszédének fogyatékossága miatt néha egészen furcsa dolgokat mondott előadásain. Egy téli napon a gyéren fűtött teremben vacogtak a diákok, lányok is, fiúk is. Bejön a professzor, látja, hogy a padokban szétszórtan ülő hallgatóság fázik. Jószerével azt akarta tanácsolni, hogy a tágas teremben húzódjanak összébb. Ez a felszólítása ilyenféleképpen sikerült:
– Na, tudjonak, üljenek egymás rakására!
Más alkalommal a híres knyahinyai meteorról beszélt. 
Azt mondta:
– Hát tudjonak: durranásszerű dörrenéssel ért a földre.
Máskor meg így magyarázott:
– Tudjon, ha a kalcit leöntök sósavval, elkezd pezsgőzni. (Pezsegni helyett.)
Vagy:
– Ha piritet acéllal ütögetek, az szikra csahol. (Csihol helyett.)
Egy gyászeset alkalmával így kondoleált:
– Fogadd őszinte részvényemet!
A tanársegédjétől így kérte egyszer azt a hosszú nádpálcát, amellyel a fali ábrákon mutogatni szokott:
 – Adja ide azt a póznát – rudat – gerendát!

(in: Bisztray Gyula: Jókedvű magyar tudósok)


Koch Antal
(1843–1927)

1872-ben került katedrára az akkor alapított kolozsvári egyetemen.

1908-ban vizsgázott nála egy tanárjelölt. Meg sem szólalt a föltett kérdésre. Ha legalább megszólal, az öregúr szépen elmondott volna mindent, amit a jelölt nem tudott. De meg sem szólalt. A professzor vár, vár egy ideig, majd kissé türelmetlenül nógatni kezdi a makacs férfiút. Minden hiába. Erre méltatlankodva figyelmezteti:

– Vigyázzon, mert 1883-ban már megbuktattam valakit! (Éppen huszonöt évvel azelőtt!)

(in: Bisztray Gyula: Jókedvű magyar tudósok)


Báró Eötvös Loránd
(1848–1919) 

Egy akadémiai ülésen szóba került, hogy ódát kellene íratni Széchenyiről. Eötvös Loránd, az elnök, odatol egy cédulát a mellette ülő főtitkár, Szily Kálmán elé, melyben bizalmasan megkérdi, kit bízzanak meg az ünnepi óda megírásával. Szily Kálmán ráírja a cédulára: „Ha volna egy Aranyunk, szívesen adnánk száz aranyat is.” Eötvös elolvassa és evvel a végső glosszával adja vissza Szilynek: „De nincs, csak egy Szászunk, annak meg kár egy arany is.”

Lambrecht & Varró, 1922.


Id. Lóczy Lajos
(1849–1920)

Egy alkalommal Lóczyval és Schréterrel együtt járt Vadász Pécsett, területfelosztás végett. A reggeli vonattal mentek, beszállásoltak a Nádorba, s a délutáni szieszta után Lóczy (mint a néprajz kedvelője) indítványozta, hogy látogassanak el a helyi nyilvánosházba. Úgy is történt. Leültek, és az öreg Lóczy megfigyeléseket végzett, jegyzetelgetett. Mikor a hangulat kezdett már megfelelővé kialakulni – nyilván a szorgoskodó lányok közreműködésével – Lóczy biztatta őket, hogy csak kerüljenek beljebb, a belsőbb helyiségekbe, menjenek nyugodtan. A két fiatal viszont biztatta a méltóságos professzor urat, hogy hát ő ugyan miért húzódik ettől, miért csak biztat. Mire Lóczy: „Hja, az én gyufám már csak a saját skatulyáján gyullad!”

Kaszap András gyűjtése, 1957.


Koch Sándor
(1896–1983)

[Ő] mesélte egyszer, hogy a szatmári bányavidéket járták, sőt hazafelé tartottak már az óriási zsákmánnyal, és mikor éppen Muzu Jozsónak – azaz Mezősi Józsefnek – mesélte, hogy az egyik bányásznak a félretett, bezúzástól megmentett darabjait válogatva át, meglátott egy 6 cm élhosszúságú piritkockát... Milyen fantasztikus, észveszejtő darab volt!

„Arra nem is mertem gondolni, hogy tudományos célra elkérjem, megvásároljam. Milyen nagy kár...! Sóhajtoztam... Azóta is csak arra a piritkockára tudok gondolni.”

Erre Mezősi József a legnagyobb nyugalommal a zsebébe nyúlt és kivett egy darab ásványt: „Ez volt ?” – kérdezte.

Megszólalni nem tudtam! Csak látta a megnyúlt ábrázatomat s csodálkozásomat... Azóta ez a darab is ott van a gyűjteményben – és gyorsan hozzátette (hogy azért egy életre tanuljátok meg csimótáim!: „Ásványt lopni nem szégyen! Csak tőlem!”

(in: F. Tóth Géza: Liber anecdotarum. Miskolc, 2003.)


Vadász Elemér
(1885–1970)

Az ötvenes évek elején Vadász folyton unszolta Bogsch Lászlót és Meisel Jánost, hogy magyarosítsák meg a nevüket. Egyszer aztán Meisel bement hozzá, és jellegzetes mosolyával közölte:
– Professzor úr, magyarosítunk Bogsch Lacival!
Na végre! És milyen nevet választottatok?
– Bogsch lesz Halász, én meg Madarász, így lesz a tanszéken halász, vadász, madarász!
A téma végleg lekerült a napirendről.

Végh Sándor gyűjtése


Pávai Vajna Ferenc
(1886–1964)

Mellette kezdtem a MÁFI-ban „hivatásos” földtani térképezéseimet 1953-ban. Nagy név volt ő a geológiában, ezért büszke voltam, hogy mellé osztott be ifj. Noszky Jenő igazgató. Szekszárd központtal a Kulcs és Bátaszék közötti, főként fiatal pannon képződményeket térképeztük. A mellette eltöltött időből származnak az alábbi történetek.

Köztudott volt róla, hogy nagyon szerette az alkoholt, legyen az bor, sör vagy pálinka. Szinte korlátlan mennyiségben képes volt inni... De bírni is nagyon bírta, mert még csak spiccesen sem láttam soha. Egy alkalommal Szekszárdról Bajára utaztunk, a MÁV-osztálymérnökségre az állomási kutak fúrásszelvényeinek megtekintésére, busszal, vonattal. Minden átszállóhelynél ott volt a kocsma, resti – s amíg várakoztunk a csatlakozásra, Pávai Vajna derekasan ivott. Aznapi fogyasztása becslésem szerint kb. 5 liter alkoholos ital volt. E teljesítmény lenyűgözött. Este, már otthon, a rendkívüli kapacitásnak elismeréssel adózva tisztességtudóan megkérdeztem: „Feri bácsi, hogyan bír ennyit inni?” Feri bácsi erre elkezdett kacagni és kivágta: „Ez semmi, édes öcsém! Azzal az alkoholmennyiséggel, amennyit eddig életemben megittam, kismalmot lehetne hajtani!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Pávai Vajna Ferenc azonban a szivarozásáról is híres volt. A világ talán legolcsóbb és legbüdösebb szivarját, a Csongort szívta. Állandóan ott volt a szivar a szájában. Mindig volt neki tartalékban is egy dobozzal – de egy alkalommal elfogyott a tartalék, s terepre indulás előtt Szekszárd több trafikjában és (ahogy akkor hívták a vegyesboltokat) Népboltjában próbálkozott Csongor-vásárlással. Mikor foghegyről odavetett kérdésére – „Csongor van?” – az ötödik alkalommal is azt mondták, hogy nincs, elvesztette egyre fogyó türelmét s ráordított az árusra: „Miért nincs, tán megette a kulák lova?!” A kulákok akkoriban osztályellenségnek számítottak, s a politikai propaganda minden hiányért, minden hibáért őket tette felelőssé.

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Egy alkalommal Feri bácsi szobájában beszélgettünk. Feltűnt nekem a szoba falán egy bekeretezett rajz. Ez egy földgömböt ábrázolt, melyen egy vitézkötéses ruhájú zömök ember térdelt, jól felismerhetően Pávai Vajna Ferenc. Egy hatalmas dugóhúzót mélyesztett nagy igyekezettel a földgömbbe. A dugóhúzó hegye már átbökte a földgömböt; a bementénél lévő lyuk peremére körben az volt írva: „Pávai vajha-forrás”. Rákérdeztem a karikatúra eredetére, mire Feri bácsi vidáman válaszolta: „Ez egy sajtóper corpus delictije.” A továbbiakban kiderült: a rajz a harmincas évek elején a Pesti Hírlapban jelent meg, kigúnyolva Pávai Vajna akkoriban mélyített, s nemhogy meleg, de még hideg vizet sem adó, majdnem 1000 méteres lillafüredi mélyfúrásának haszontalanságát. A Földtani Intézet improduktív fúrását a sajtó felesleges pénzkidobásnak tartotta s folyamatosan támadta. (Ennek hatására Nopcsa Ferenc igazgató a fúrást kénytelen volt leállíttatni.) Asajtópert azonban Pávai Vajna megnyerte – s e sikerre annyira büszke volt, hogy még be is kereteztette és kiakasztotta szobájában a karikatúrát! (Meg is van a hajdúszoboszlói múzeum Pávai Vajna-emlékszobájában!)

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Telegdi Roth Károly
(1886–1955)

Telegdi professzor volt az ELTE Őslénytani Tanszék vezetője az 1950-es évek első felében. Jószívűsége miatt nagy szeretetnek örvendett a diákok körében. Az egyik – nem éppen kiváló – hallgató sehogyan sem tudott a vizsgán annyit produkálni, hogy átengedhesse őt a professzor. Ekkor Telegdi Roth Károlynak az az ötlete támadt, hogy olyan kérdést tesz fel, amit bárki – alapműveltséggel rendelkező – képes lesz megválaszolni, így hát az alábbiakkal fordult a hallgatóhoz: „Kedves fiatal barátom, mondjon nekem valamit a sárkánygyíkokról!” A hallgató pár pillanatig dermedten nézett a professzorra, majd széles mosolyra fakadva a tréfán, így szólt. „De hát professzor úr, olyan nincs; vagy sárkány, vagy gyík!” A kedves, szelíd professzor pedig elkérte a leckekönyvet és beírt egy közepest. Póka Teréz gyűjtése ? Telegdi Roth Károly professzortól kérdezi egy őslényésznek készülő negyedéves, mit kell tudnia egy jó paleontológusnak. Válasz: „Hát ez bizony nehéz kérdés. De annyi bizonyos, hogy többet, mint ami az én tankönyvemben van.” 

Dudich Endre gyűjtése

Tokody László
(1898–1964) 

A Természettudományi Múzeum Ásványtárának vezetője volt a rendkívül szigorú és rátarti modorú Tokody László. A kötelező „táncrend” betartása ajánlatos volt nála. Egy-két évi egymás melletti és együttműködés után egészen jó viszonyba kerültünk egymással s megtisztelő bizalmába fogadott. Úgy vettem ki, kedvel is engem. Ekkor már visszaszólni is mertem néhány bizalmasabb mondására. Egy alkalommal a liftre vártunk kettesben a Baross utcai épületünkben, s tisztességtudóan megkérdeztem: „Hogy tetszik lenni, Igazgató úr?” Mire ő a szarkasztikus humorával vontatottan csak annyit mondott: „Ha adsz egy forintot, megmondom.” Meglepett s nem is esett jól nekem, hogy tisztelettudó érdeklődésemre csak így foghegyről válaszolt. Belém bújt a kisördög s kiszaladt a számon: „Tetszik tudni, mit mondok, tessék adni egy forintot és nem kérdeztem semmit!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Vitális Sándor
(1900–1976)

A professzor úr alkalmazott földtanból vizsgáztat. A kérdés: „Amikor kimegy a terepre földtani térképezést végezni, mi a legelső teendője?” A hallgató némi habozás után kivágja: „Bejelölöm a térképen az álláspontomhoz legközelebb levő kocsma helyét.” Döbbent csend. A professzor szippant egyet szipkás cigarettájából. „Kérem az indexét. Végeztünk.” – Az érdemjegy jeles!

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Horusitzky Ferenc
(1901–1971)

A múlt század hatvanas éveiben nagy viták voltak a katt–akvitán határkérdésben. A kérdés szakértői közül a legszenvedélyesebben az akvitánpárti Csepreghyné Meznerics Ilona és a kattpárti Horusitzky Ferenc vitázott a Magyarhoni Földtani Társulat előadóülésein. Egy alkalommal Csepreghyné az akvitáni kor melletti legnyomósabb érvnek a Pecten praescabriusculus korjelzőségét hangsúlyozta. Erre Horusitzky így válaszolt: „Ilus! Én hiszek Magának, mint egy istennek, de ezekkel a Pectenekkel úgy vagyok, mint a nőkkel: a ráncok nem fejezik ki a kort!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Mauritz Béla professzor, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának tudását 1950-ben a Tudományos Minősítő Bizottság csak kandidátusi fokozatra tartotta méltónak. Egy felülvizsgálat nyomán aztán mégis megkapta a tudományok doktora fokozatot. Az eset után egykori tanítványa, Horusitzky Ferenc, aki már 1950 óta akadémiai doktor volt, a Földtani Intézet folyosóján harsány hangon így kommentálta az előrelépést. „Béla bácsi, gratulálok! Mindig tudtam, hogy még sokra fogod vinni!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Egy földtani szakülésen nagy vita alakult ki bizonyos rétegek csökkentsósvízi, illetve tengeri faunája tekintetében. Számos felszólaló után az alkoholt közismerten nem megvető Horusitzky jelentkezett szólásra és az elnöklő s a vitában is részt vevő Vadász Elemérnek azt mondta: „Elemér bátyám, ne haragudj, ebben a kérdésben én vagyok az illetékes, ugyanis az oligohalin víz a kisfröccsnek, a miohalin a nagyfröccsnek, a pliohalin a hoszúlépésnek, az euhalin a tiszta bornak felel meg”!

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Horusitzky Ferenc közismert volt alkoholszeretetéről, s arról is, hogy kevéssé bírta e nedű hatását. Ilyenkor kisebb-nagyobb kontrollálatlan cselekedetek is megestek vele. Ezek halmozódása nyomán történhetett, hogy beszélgetésre invitálta meg Feri bácsit a Földtani Intézet személyzetise, Ballabás Sándor. Jelen sorok írója éppen a titkárságon várakozott, amikor felpattant a személyzeti iroda ajtaja s a jellegzetes lépésekkel kisiető Horusitzky méltatlankodva szólt vissza Ballabásnak.

„Nahát, szörnyű! Már csak az hiányzik, hogy kiadd az utasítást Gerecsnek (a portás volt), ha bejövök a kapun, azt mondja nekem: Lehelj rám!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Szakülés előtti mozgolódás, beszélgetés, helykeresés. Többen kapacitálják Horusitzky professzort: „Tessék az első sorba ülni!” Mire Horusitzky szerényen elhárítva az első sort, azt válaszolja: „Nem, nem! Jó nekem a második sor. Mert tudjátok, Spanyolországban is a bikaviadalokon az arénában a második sorban ülnek a grand szenyorok”. Majd hamiskásan hozáteszi: „Az első sorban pedig a még grandább szenyorok!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Tasnádi Kubacska András
(1902–1977)

A Földtani Intézet dísztermének előterében áll a fúrókagylók által szitává fúrt nagyvisnyói ún. likacsoskő. Tasnádi Kubacska András fedezte fel és szállította be az intézetbe, mint rendkívüli paleoökológiai leletet még az 1950-es évek elején. A terepen körülárkolással és „ládázással” lehetett csak kiemelni a hatalmas kőtömböt. Ehhez sok faanyag, deszka kellett. Tasnádi Kubacska szétküldte segítőit a faluba azzal, hogy szerezzenek deszkát. A kis faluban azonban nem volt sem asztalos, sem ács, így a segítők dolguk végezetlenül érkeztek a stáb főhadiszállására. Tasnádi Kubacska keresetlen szavakkal illette kollégái élhetetlenségét s elviharzott. A kis segédcsapat csüggedten várta a további fejleményeket, amikor deszkával teli szekér kanyarodott be a főhadiszállás udvarára, a bakon a kocsis mellett Tasnádi Kubacskával. A meglepetéstől szótlan kis csapatból elsőnek Klein József preparátor eszmélt fel, s megkérdezte: „Bandi, ugyan honnan szerezted ezt a temérdek sok deszkát?” A válasz rövid és velős volt: „Impotens banda! Hát megvettem a paraszt kerítését!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Egy alkalommal meg kellett oldani valamilyen bonyolult preparátori feladatot. A preparátor – Klein Jóska – sokáig okvetetlenkedett a probléma körül. Tasnádi Kubacska a végén elvesztette a türelmét s ráripakodott Jóskára: „Jóska! Tudod te, ki a jó preparátor? Akinek, ha azt mondja a főnöke a sivatagban, hogy önts harangot, akkor nem azt kérdezi, hogy miből, hanem, hogy milyen legyen a hangja?”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Szádeczky-Kardoss Elemér
(1903–1984)

Egy alkalommal, a Földtani Társulat szakülésén, mikor az ifjú előadó a legújabb eredményeit ismerteti, és alátámasztásul hivatkozik a profeszszor úrnak egy (e témába vágó) írására, Szádeczky idegesen fészkelődni kezd. Majd feláll és beleszól az előadásba: „Kedves kollégák, meg kell jegyeznem, hogy ezzel a véleményemmel én magam sem értek egyet.”

Dudich Endre gyűjtése


Szádeczky ritkán mondta valamire, hogy „Nem tudom!” Egyszer kirándulni vitte hallgatóit, és velük tartott Balkay Bálint is. Amikor a busz a lábatlani Dunaparti nagy feltárás mellett haladt el, valamelyik hallgató megkérdezte, hogy milyen korú képződmény az?
– „Ööö...ööö...ööö... cenomán, kollégám, cenomán” – vágta ki némi habozás után Szádeczky.
– „Az, az, professzor úr – rikoltotta Balkay –, eocenomán!”

Végh Sándor gyűjtése


Balogh Kálmán
(1915–1995)

Az ország talán legjobb földtani térképezője a hirtelen támadó – s ugyanolyan hirtelen csillapuló – haragjáról is híres volt.

A Földtani Intézet folyosóján a következő jelenetnek voltam tanúja. Felpattan a szerkesztőség ajtaja, kijön rajta Balogh Kálmán s nagy erővel becsapja maga mögött. Lila fejjel, cirkalmas káromkodást mormolva, se hallva, se látva tesz vagy hat-hét lépést, majd megáll. Visszafordul, elmegy a szerkesztőség ajtajáig és kétszer úgy bevágja megint, hogy zeng belé az egész intézet. S most jön egy csodálatos metamorfózis: meglát, odajön hozzám, belém karol és mosolyogva kérdi: „Tiborkám, hogy vannak a nummuliteszeid?”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Kriván Pál
(1927–1985)

Egy alkalommal a Nemzeti Múzeum mögötti Pollack Mihály téren összefutottam Kriván Palival. Már messziről üdvözölt, de nem állt meg a szokásos rövid beszélgetésre, hanem szinte futtában mondta: „Barátom, most nagyon sietek, mert egy ABülésen kell pontos időre megjelennem!” (Akkoriban az AB az abortuszbizottságot jelentette!) Látva megrökönyödött képemet, még visszaszólt: „Tudod, a természeti kisplasztikáimat (mészkonkréciók!) most zsűrizik, s tudnom köll, löszbaba, vagy nem löszbaba!”

Kecskeméti Tibor gyűjtése


Kriván Pali is részt vett 1968-ban a prágai nemzetközi geológuskongresszuson. A műegyetemi diákszállóban augusztus 21-e hajnalán bezörgetett az egyik, magyarok lakta szobába. Álmos hang belülről: „Ki az és mit akar?” Válasz: „Én vagyok, Kriván Pali. Keljetek föl, mert megszálltuk Csehszlovákiát.” Bosszús felelet: „Ne zavarj ilyen marhasággal fél háromkor. Biztos be vagy rúgva, Pabló; menj, feküdj le és aludd ki magad.” Mire Kriván: „Mégis keljetek föl! Mert igaz ugyan, hogy be vagyok rúgva, de tényleg megszálltuk Csehszlovákiát.”

Dudich Endre gyűjtése

Balkay Bálint
(1933–1986)

Többek közt briliáns szaktolmácsolásáról volt híres. Egy alkalommal nagy taps után az előadó félrevonta őt, és szemrehányást tett neki, hogy nem szó szerint tolmácsolta a szavait. Bálint válasza ez volt: „Örülj neki. Én ugyanis azt mondtam el angolul, amit mondanod kellett volna.”

Dudich Endre gyűjtése 

Természet Világa, A Föld éve, 2008
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/