MÓRA LÁSZLÓ-LIPTAY GYÖRGY

A Magyar Kémikusok
Egyesülete

Történeti áttekintés


Hazánk iparának és technikájának alapjait alkotó természettudományok a XIX. században még messze elmaradtak a nyugati országok, de még a szomszédos Ausztria iparának és műszaki tudományainak színvonala mögött. Ezért a reformkor 1840-es éveiben erőteljes mozgalom indult a természettudományok megismertetésére és fejlesztésére. Erre a célra szakmai és társadalmi egyesületek alakultak az egyes tudományágak művelése és terjesztése érdekében. A természettudományok terén az első szakegyesület a Királyi Magyar Természettudományi Társulat volt, amely Bene Ferenc és Bugát Pál orvosok javaslatára 1841-ben alakult. A társulat évtizedeken keresztül a kor legtekintélyesebb szakmai egyesületeként pályázatokkal, előadások rendezésével, majd 1869-től a TermészettudományiKözlöny folyóirat megjelentetésével szolgálta a természettudományok, köztük a kémia és a fizika ismereteit. A század végére a szaktudományok kifejlődtek, a szakemberek száma is megnövekedett, ezért a társulaton belül önálló szakcsoportok létesültek. Than Károly elnökletével megalakult a Természettudományi Társulat chemiai-ásványtani szakosztálya, amely a legelső kémiai szervezetként 1895-ben megindította a ma is megjelenő Magyar Kémiai Folyóiratot.

A századforduló idején vegyiparunk tovább erősödött, közel 200 vegyi üzem működött, kb. 20 ezer munkással. Vezetőik Kohner Ágoston gyáros, a Hungária Műtrágya-, Kénsav- és Vegyipari Rt. elnök-vezérigazgatója köré csoportosulva 1904-ben megalapították a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületét, mely két év múlva elindította szócsövét, a Vegyészeti Lapok című folyóiratot (1906). A magyar vegyészek életében az 1906-os esztendő fontos évnek bizonyult; januárban a mérnöktársadalom fontos szervezetében, a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben is különálló vegyészmérnöki szakosztály létesült Kosutány Tamás akadémikus, az Országos Chemiai Intézet és Vegykísérleti Állomás igazgatója vezetésével. Azon év októberében pedig, a munkavállalók képviseletére, a vegyipari szakszervezet megalapította a Magyar Vegyészeti Munkások Országos Szövetségét, amely Vegyészeti Munkás címen lapot is indított.

A vegyészek egyesüléseit a kortárs Halmi Gyula találóan jellemezte. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémiát említi, amely szerinte "a világtól teljesen elzártan működik". (Ismeretes, hogy az Akadémián a kémikusoknak 1945 előtt nem volt külön szervezetük, a kémikus akadémikusok a "III/A matematikai és fizikai alosztály" tagjai voltak.) A Természettudományi Társulat ugyan sikeresen ápolta a kémiatudományt és az irodalmat, de ezen túlmenően nem terjedt a működése. A Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete saját érdekében főleg a vegyi ipar gazdasági kérdéseivel foglalkozott. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet vegyészmérnöki szakosztálya pedig csak a kémikusok egy részével törődött. Halmi Gyula szerint tehát szükség lenne olyan egyesületre, amely a kémiatudomány haladását és valamennyi vegyész célját egyaránt szolgálja (1).

Az egyesület megalakulása

Számos, az említettekhez hasonló vélemény hangzott el és egyre többen sürgették a kémikusok tudományos, egyben érdekvédelmi szervezetének megalakítását. Így valódi társadalmi-szakmai igényt elégített ki, amikor a kémikusok egy 40-50 fős lelkes csoportja közel egy évszázaddal ezelőtt, 1907 júniusában megalapította a Magyar Chemikusok Egyesületét (továbbiakban Magyar Kémikusok Egyesülete, rövidítése: MKE), Fabinyi Rudolf akadémikus, kolozsvári egyetemi kémiaprofesszor elnöklete alatt.

Fabinyi Rudolf professzor, a Magyar Kémikusok Egyesülete alapító elnöke
(Krajna János festménye)

Fabinyi Rudolf (1849-1920) egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol vegytan-természettanból tanári oklevelet szerzett és "bölcseletdoktorrá" avatták, majd a szerves kémiából magántanárrá habilitálták. Külföldi tanulmányútjain Wislicenus, Baeyer és Bunsen mellett dolgozott. Hazatérve 1878-ban kinevezték a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elméleti és gyakorlati vegytan nyilvános rendes tanárának. Ő szerkesztette az első magyar nyelvű kémiai folyóiratot, a Vegytani Lapokat (1882-1889). A magyar szerves kémia úttörőjeként különösen az azaron típusú vegyületekkel foglalkozott, a róla elnevezett Fabinyi-féle szalicilaldehid-reakciót hosszú ideig használták. A katedrán 41 éven át vegyészhallgatók generációit nevelte. A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1891), majd rendes (1915) tagjának választotta. A kolozsvári egyetemnek több ízben rektora, illetve dékánja volt, számos szakmai és társadalmi egyesület vezetésében vett részt.

A kérdésre, hogy az V. ker. Polgári Kör dísztermében összegyűlt vegyészek miért választották elnöknek Fabinyi Rudolf professzort, arra SzékiTibor szavait idézzük: "Az az általánosan elismert buzgóság, mely Fabinyit jellemezte s mellyel minden egyesületet és társulatot, melynek aktív tagja volt, fellendített s az a nagy tisztelet, mely minden oldalról körülvette, indította az 1907-ben megalakult Magyar Chemikusok Egyesületének tagjait arra, hogy elnökéül Fabinyi Rudolfot válassza meg." (2) A helyzet nehézségeire utal, hogy a tisztikar - elnökhelyettes: Kohner Adolf gyáros; alelnökök: KalecsinszkySándor fővegyész, BuchböckGusztáv egyetemi tanár és Keleti Kornél gyáros; főtitkár: László Ernő mérnök; titkárok: VáradiZoltán főmérnök-vegyész és Széki Tibor egyetemi magántanár - megválasztása után a választmány az alapszabályokat és egyéb feladatokat is nagy nehezen és vontatottan készítette. Így az azok jóváhagyására jogosult első közgyűlésre is csak 1909. március 28-án került sor.

Az MKE ezután helyiséget bérelt az akkori IV. ker., Kossuth Lajos u. 14-16. sz. bérházban, ahol megindult az egyesületi élet. Céljaik között szerepelt a kémikusok társadalmi rangjának növelése, a kari szellem ápolása és a kémia tanításának megjavítása. Felemelték szavukat a vegyészek megfelelő díjazásáért, foglalkoztak a kémikusok baleset-biztosításával. Beadvánnyal fordultak a kormányhoz szociális és ellátási kérdésekben, például azt kérték, hogy a vegyésztanárok 30 év szolgálat után teljes nyugdíjban részesüljenek. A kémikusok érdekvédelmi kérdéseinek gyakran hangot adtak, nem tartották helyesnek, hogy az állami intézeti laboratóriumok díjszabásai a magánvegyészek laboratóriumi díjaitól különböznek, az utóbbiak hátrányára. Foglalkoztak állásközvetítéssel is, és a testületi szellem növelésére bevezették az ún. kémikusnapokat. E klubszerű találkozásokon előadásokat tartottak, kiállításokat rendeztek.

Az egyesület első folyóiratának egyik korai száma (1913)

Az egyesület működésének talán legsikerültebb eszköze lett a MagyarChemikusokLapja néven 1910-ben megindított folyóiratuk (rövidítése: MChL). A lap, mint az egyesület hivatalos közlönye, havonta kétszer jelent meg és összekötő kapocsként szolgált a tagok között, egyben a vidékiek továbbképzését, tudásuk növelését biztosította. Az MChL például 1910 és 1914 között 161 eredeti dolgozatot és 380 referátumot közölt a külföldi kémia haladásáról. Ugyanebben az időben a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében csupán öt kémiai tárgyú cikk és hat referátum látott napvilágot. Az MChL nagyban hozzájárult, hogy az egyesület tagságának száma folyamatosan nőtt: a megalakuláskor 45 tagot számláló MKE Fabinyi elnöksége idején 1910-re 146-ra emelkedett és 1913-ban elérte a 220 főt. Egy becslés (Vegyészeti Lapok 1910. évf.) szerint az országban ez időben kb. 650 vegyész dolgozott, közülük tehát minden harmadik tagja volt az MKE-nek.

Az egyesület további erősödését az első világháború megakasztotta, a tagok többsége bevonult, az MKE pénze pedig hadikölcsönbe fektetve elértéktelenedett. A háborút követő forradalmak sem kedveztek az egyesületi életnek. Vezetői közül Váradi Zoltán főtitkár 1918. november 30-án, Fabinyi Rudolf professzor pedig - miután a román megszállás miatt Kolozsvárról menekülnie kellett - Budapesten 1920. március 7-én elhunyt. Rövidesen, 1922-ben a Magyar Chemikusok Lapja is megszűnt a 13. évfolyammal. A trianoni békediktátum az egész magyar vegyipart kritikus helyzetbe hozta, volumenének 55 százalékát elvesztette és még 1925-ben is vegyiparunk 6,2 százalékát termelte a csonka ország teljes ipari termelési értékének. Az infláció, a rossz gazdasági helyzet, munkanélküliség stb. következtében a vegyészeknek sem volt energiájuk egyesületi életük folytatására.

Az egyesület virágzása

A pangás évei után határkőnek számított, hogy az MKE az 1926. évi közgyűlésen a tiszteletbeli elnökök, Ilosvay Lajos és Buchböck Gusztáv, valamint a névleges elnök, Kohner Adolf mellé ügyvezető elnököt választott Pfeifer Ignác ny. műegyetemi tanár, a Tungsram-kutatóintézet igazgatója személyében. Pfeifer Ignác (1867-1941) a budapesti Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet, majd a Kémiai Technológia Tanszéken tanársegéd lett. Néhány évet a MÁV laboratóriumában, majd saját műszaki irodájában dolgozott. 1912-ben Wartha Vince utódaként a Műegyetem Kémiai Technológia Tanszék vezetője lett. Baloldali mozgalmakban való részvétele miatt az ellenforradalmi korszakban nyugdíjazták. Aschner Lipót meghívására 1922-ben elvállalta és megszervezte az Egyesült Izzó Rt. kutatólaboratóriumát, amely vezetése alatt világhírű találmányokkal (volfrám izzószálas izzó, kriptonlámpa stb.) gazdagította a vákuumipart. Tudományos munkásságából a legjelentősebb a vízlágyítási eljárása (1894) és a víz keménységének meghatározására kidolgozott Wartha-Pfeifer-féle analitikai módszer. Jelentős munkát végzett a tüzelés- és a világítástechnika terén is. Sikereit emberi magatartásának és vezetői stílusának köszönhette, valamint kiváló emberismeretének a munkatársai kiválasztásában. A Tungsramban például Selényi Pál és Bródy Imre kutatók, az MKE-ben Vidor Pál, majd Pillitz Dezső mint titkárok segítették.

A Magyar Kémikusok Egyesületénak 25 éves jubileumán
(középen Pfeifer Ignác ügvezető elnök, Ilosvay Lajos tb. elnök, Pillitz Dezső titkár, 1932)

Az új vezetőség nevében Pfeifer Ignác körlevelet bocsátott ki, melyben közölte, hogy az MKE az eltelt nyomasztó évek kényszerű szünetelését félbeszakítva az intenzív egyesületi életet újra megkezdi. Feladatát így foglalta össze: "Az MKE a kari szellem, a társadalmi élet és a szakmai mozgalmak istápolója kíván lenni, de szolgálni akarja elsősorban a kémikusokat, a kémiai ipart, az ország kultúráját és gazdasági érdekeit." Az egyesület részére új otthont talált a Magánmérnökök Országos Szövetsége (Vilmos császár u. 21.) klubhelyiségében. Innen rövidesen átköltöztek (1927-ben) az Andrássy út 23. sz. épület I. emeletére, ahol a második világháború végéig működtek. A rendszeresen megtartott választmányi üléseken kialakították működésük irányát, módját. Már 1927-ben felvetődött a szakosztályok szervezése, amit Pfeifer még nem tartott időszerűnek, mert féltette a vegyészek nehezen létrejött egységét.

Céljai népszerűsítésére és az egyesület munkájának megismertetése érdekében folyóiratot szerkesztett és adott ki. Még az elődök által megindított Chemische Rundschau für Mitteleuropa und den Balkan címen megjelenő, főleg gazdasági-szakmai kérdésekkel foglalkozó lapot megszüntette és 1930-tól saját szerkesztésében megindította a Technikai Kurír, a Magyar Kémikusok Egyesülete Havi Értesítője című időszaki kiadványt. A jól szerkesztett lap megörökítette a fellendülés eseményeit, azt a pezsgő szakmai és társadalmi életet, mely Pfeifer vezetése idején bekövetkezett. Már az első három évben (1926-29) például 31 tudományos előadást tartottak, közöttük oly kiváló előadókkal, mint Hevesy György és Polányi Mihály. A 30-as években a hazaiak, Szent-Györgyi Albert, Varga József, Zechmeister László stb. mellett, Pfeifer nemzetközi kapcsolatainak és tekintélyének köszönhetően, előadásokat tartottak külföldi nagyságok is: a Nobel-díjas Irwing Langmuir, Wolfgang Ostwald és mások. Felvette az összeköttetést és együttműködést létesített a külföldi társegyesületekkel is: 1931-ben például a Verein Deutscher Chemiker és a Deutsche Bunsen Gesellschaft 300 tagját látták vendégül Budapesten.

A Pfeifer személyiségéből áradó szeretet rányomta bélyegét az egyesületi életre, igen jó kartársi, mondhatnók, családi légkört teremtett. Az előadóüléseket, gyárlátogatásokat, közgyűléseket társas vacsora követte. Gyakran rendeztek a hozzátartozók részére táncestélyeket, farsang idején kabaréval egybekötve. Nyáron strandolás, horgászás az újpesti Megyeri csárdánál tette vonzóvá az MKE-t, amit a tagság számának növekedése is jelzett: a taglétszám az 1927. évi 127 főről 1935-re 503 főre emelkedett. Pfeifer súlyt fektetett a hagyományok ápolására: megünnepelték például a hazai kémikusok nesztorának, Ilosvay Lajosnak 80. születésnapját (1931), majd 1932. április 10-én díszközgyűlést rendeztek az egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmával, amelyet díszebéd követett. Kiváló szervezőképességét és az általa elért eredményeket értékelték, amikor az 1932. rendes évi közgyűlésen egyhangú döntéssel Pfeifer Ignácot az MKE örökös ügyvezető elnökévé választották (3).

Az ismert történelmi események következtében 1938 és 1941 között hazánkhoz visszakerültek a Trianonban elszakított területek egyes részei. A mind erőszakosabb náci Németország nyomására 1941-ben Magyarország is a hadviselők sorába lépett. Pfeifer ekkor már súlyos beteg volt és 1941. szeptember 7-én elhunyt. Az MKE 1941. évi tisztújító közgyűlésén az elnök Széki Tibor, ügyvezető elnök pedig Gróh Gyula - mindkettő a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem kémiaprofesszora - lett. A főtitkári posztra Erdey-GrúzTibor egyetemi nyilvános c. rendkívüli tanár került. Az egyesületi élet is folytatódott, de a háborús események miatt korlátozott formában. Ismét megindult viszont az egyesület folyóirata, a Kémikusok Lapja, Vegyi Szaklap és a Magyar Kémikusok Egyesülete címmel, Szahlender Lajos szerkesztésében.

Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Kémikusok Egyesületének főtitkára, elnöke (1941-1949)

Az MKE utolsó, aránylag zavarmentes éve az 1943 volt. A legutolsó tudományos előadás egyikén, 1943. november 25-én ünnepség keretében az Andrássy úti egyesületi helyiség tanácstermében elhelyezték Fabinyi Rudolf alapító elnök és Pfeifer Ignác örökös ügyvezető elnök arcképfestményét, Krajna János festőművész alkotását. A képek sajnos az ostrom alatt elpusztultak. A német megszállást (1944. március 19.) követően az MKE helyiségeibe a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége költözött, az ostrom után pedig azokat a Vegyipari Munkások Szabad Szakszervezete foglalta el. Budapest ostromát az MKE saját helyiség nélkül vészelte át oly módon, hogy a vezetőség Gróh Gyula és Erdey-Grúz Tibor egyetemi intézeti szobáit (Budapest VIII., Esterházy u. 11-13., Trefort-kerti F ép.) használta. A háború utáni első közgyűlésen, 1945. augusztus 23-án az új tisztikar választása során az elnök Csűrös Zoltán műegyetemi kémiaprofesszor lett, a főtitkár Erdey-Grúz Tibor maradt. A romok eltakarítása és az újjáépítés miatt az egyesület élete csak lassan indult. Mégis már 1946 szeptemberében Erdey-Grúz Tibor szerkesztésében megjelent az egyesület ma is élő folyóirata, a Magyar Kémikusok Lapja (rövidítése: MKL), amely 1995-ben ünnepelte 50. évfolyamának közreadását (4).

Az egyesület élete is fokozatosan helyreállt, folytatódtak a tudományos előadások, például 1947-ben az Amerikából hazalátogató ZechmeisterLászló számolt be a poliének körében végzett térkémiai vizsgálatairól. A társas élet újrakezdését jelentették a Trefort-kerti egyetemi épületben tartott előadások, majd utána a baráti sörözések, vacsorák a közeli Eszterházy utcai Sörkatakomba kerthelyiségében. A társadalmi-politikai életben 1948-ban bekövetkezett fordulat éve azután az egyesület működésében is változást hozott.

A pártállam évtizedeiben

Szovjet mintára átalakították a reálértelmiség egyesületeit és a társulásokat mintegy "államosítva" létrehozták a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségét (MTESZ). Az MKE is mint az MTESZ tagegyesülete folytatta tevékenységét. A csatlakozás éveinek tisztikarát Csűrös Zoltán elnök, Erdey-Grúz Tibor főtitkár, majd elnök vezette. Erdey-Grúz Tibor felelős szerkesztőként indította újra az MKE közlönyét, a Magyar Kémikusok Lapját (1946), majd 1949-től a Magyar Kémiai Folyóiratot szerkesztette. A két folyóirat máig eredményesen szolgálja a magyar kémikusok tájékoztatását. Erdey-Grúz Tibor (1902-1976) a budapesti tudományegyetemet végezte, ahol 1924-ben doktorált, majd a III. sz. Kémiai Intézetben dolgozott. Külföldi tanulmányútja után hazatérve magántanárrá habilitálták (1934), 1949-ben a Fizikai Kémiai és Radiológiai Intézet tanszékvezető professzora lett. 1952-53-ban felsőoktatási, majd 1953-tól 1956-ig oktatásügyi miniszter. Az MTA levelező (1943) és rendes (1948) tagja, az MTA Kémiai Osztályának osztálytitkára (1947-48 és 1959-64), az Akadémiának főtitkára (1950-53, 1956-57, 1964-70), 1970-től haláláig elnöke volt. A hazai elektrokémiai kutatás kimagasló művelője, aki az MKE munkájában is jelentős szerepet játszott.

A pártállamnak az MKE életére gyakorolt hatását Erdey-Grúz Tibor így foglalta össze: "A vegyipar felszabadulás utáni nagy fejlődésének előkészítésében és előmozdításában egyesületünk is kivette részét. A kialakuló új politikai és társadalmi viszonyok, a szocializmus építésének megkezdése nagymértékben megnövelték az egyesület működési lehetőségeit és megnövelték feladatait. Az MTESZ megalakulása után az állam részéről jelentékeny anyagi támogatásban is részesült. Nemcsak előadó- és vitaülésekkel, klubestekkel segítette egyesületünk a vegyészek tudományos és műszaki fejlődését, látókörük bővülését, hanem ma már 1700 tagja 12 szakosztályban, számos szakbizottságban, továbbá öt vidéki csoportban - alapos megvitatás után - sok fontos kérdésben ad tanácsot az ipart irányító vezetőszerveknek" - mondta az MKE 50 éves fennállása tiszteletére 1958-ban rendezett ünnepi beszédében (5).

Az ötvenes években az elnökök gyakran cserélődtek, szerencsére a főtitkári posztot ugyanazon személy, Preisich Miklós töltötte be, aki három évtizeden át rendkívüli aktivitással egészen haláláig (1983) kiváló rátermettséggel végezte feladatát. A vezetőséget három központi szerv segítette: a műszaki tudományos bizottság Polinszky Károly, a tervgazdálkodási bizottság Bontó László és az oktatási bizottság LengyelSándor irányításával. Az egyesületi élet fő színhelye mindemellett a szakosztályok voltak. 1952-ben már 8 szakosztály működött: 1. ásványolaj; 2. szerves és gyógyszeripari; 3. műanyag-, lakk- és gumiipari; 4. pedagógiai; 5. analitikai; 6. szerves kémiai technológiai; 7. szervetlen kémiai technológiai; és 8. fizikai-kémiai szakosztályok. Az évek során azután újabb szakosztályok létesültek: szénkémiai (1953), az 1955. év végén a biokémiai, majd a kolorisztikai, 1957 őszén a korróziós, majd következett a vegyipari gépészeti (1958) és 1959-ben - szétválás útján külön - lakkipari és műanyagipari szakosztály.

A vidéki csoportok az 50-es évek elején szerveződtek, létrejött a szegedi, debreceni, veszprémi és győri csoport, az üzemekben pedig helyi csoportok (Chinoin, 1951; Magyar Vegyi Művek; stb.) szerveződtek. Ezekben és a szakosztályokban folyó munkák eredményei elsősorban az évenként megtartott ankétokban, konferenciákon tükröződtek. Legfontosabbak voltak az MKE által a szakágazatok részére különböző városokban megrendezett vegyészkongresszusok: első és második Budapesten (1951, 1955); első szerves kémiai (Szeged, 1953); első analitikai és a szerves kémiai (Debrecen, 1953); stb.

Az MKE által rendezett konferenciák méltóan képviselték a magyar kémiatudomány fejlődését, színvonalát, amely jó ideig nagyobb mérvű volt a hazai vegyipar fejlődésének arányánál. Állításunk igazolására néhány példa: a XX. század elején meginduló fejlődéskor, például 1913-ban az egész magyar ipar termelésének a vegyipar termelése 6,7 százalék, a két világháború között, a második világháborút megelőző konjunktúra hatására a vegyipar termelése 1938-ban elérte az összes ipari termelés 9,7 százalékát. Az 1948 utáni tervgazdaság kezdeti szakaszában vegyiparunk termelése 1955-ben az egész magyar gyáripar termelésének csak 5,6 százaléka, vagyis kisebb hányada volt, mint 1938-ban.

A lemaradás megszüntetésére és a fejlesztésre szolgáltak az állampárt vezetőségének döntései, így például az 1960. évi határozat a vegyipar kiemelt fejlesztéséről, az 1968. évi új gazdasági irányítás bevezetése, továbbá a különböző koncepciók (petrolkémiai, gyógyszer-, növényvédőszer-, intermediergyártás stb.) programjai. A vegyipar szervezeti átalakításánál (trösztök stb.) és az egyéb voluntarista kapkodásnál az MKE szakembereit is bevonva próbálkoztak segíteni a bajokon. Mindamellett a vegyiparon belül az új telephelyek létesítése miatt a termelés bővítése megnövelte a dolgozók létszámát, így az MKE tagsága is jelentősen emelkedett. A fejlődést az egyesületre jellemző néhány adattal táblázatunkban szemléltetjük.

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc drámai eseményei az MKE tagságát is érintették, a vezetőségből is többen külföldre távoztak. Az eddig gyakran cserélődő elnököket azután hosszú időn át változatlanul betöltő kiváló elnökök követték: SchayGéza Kossuth- díjas akadémikus, a Műegyetem Fizikai Kémia Tanszékének vezető professzora 1958-tól 1972-ig; MezeyBarna Kossuth-díjas vegyészmérnök, a Chinoin vezérigazgatója 1972-től 1981-ig; InczédyJános vegyészmérnök, akadémikus, a VVE analitikai kémia tanszékvezető professzora 1981-től 1989-ig. A főtitkári posztot Preisich Miklós elhunyta után Náray-SzabóGábor töltötte be (1983-1990).

Az állandósuló, következetes vezetés alatt az MKE továbbfejlődött, új szakosztályok (számítástechnikai és kibernetikai, 1975; környezetvédelmi 1975; műtárgyvédelmi, 1983; vegyipari biztonságtechnikai 1983; marketing- és prognosztikai; kémia- és vegyipar-történeti stb.) alakultak. A vezető szervekben helyet kaptak a fiatalabbak is, amivel az egyesület megerősödése járt. Amikor pedig a nemzetközi helyzetben is enyhülés következett, bővültek a külföldi kapcsolatok. Így PreisichMiklós főtitkár a szomszédos országok társegyesületeinek titkáraival találkozókat szervezett. E kezdeményezésből alakult ki 1970-ben az Európai KémikusEgyesületek Szövetsége (FECS, Federation of European Chemical Societies), melyben a magyar kémikusok máig is vezető tisztségeket viselnek. Az MKE a FECS mellett tagja lett az Európai Vegyészmérnökök Szövetségének (EFCE) és más nemzetközi szervezetnek is.

Az MKE fennállásának 50. évét vegyészkonferenciával ünnepelte (1958), működése 75. évében pedig az 1982. március 19-i ünnepséggel emlékezett a megtett útra. A 80-as évek közepétől meginduló változások megvalósulását az MKE programokkal, kerekasztal-megbeszélésekkel stb. igyekezett segíteni. Kidolgozta például "A kémia távlatai Magyarországon" című tanulmányt a fejlesztés irányainak kitűzésével. A környezetvédelem aktív cselekvésének igénye, majd a tudományos minősítés rendszerének változtatásához szükséges javaslatok is az MKE-ből indultak (1989).

A rendszerváltozás után

A Szovjetunióban történt gazdasági-társadalmi átalakulások hatására hazánkban is rendszerváltozás következett be. Az 1990. május 28-i közgyűlésen megválasztott új elnök, Náray-Szabó Gábor vegyész, akadémikus, az ELTE egyetemi tanára, egyben az MTESZ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy "az egyesület jövőjét a napi politikától függetlenül, hiteles szakértői tevékenységben és a szakemberek közötti információáramlás biztosításban" látja (6). Az egyesület vezetőségválasztó ülése 1995-ben ismét Náray-Szabó Gábort választotta meg elnöknek. Miután azonban 1996-ban Náray-Szabó Gábort az MTA főtitkárhelyettesének választották, az eddigi alelnök, Kálmán Alajos vegyész, akadémikus, az MTA Kémiai Kutató Központ röntgendiffrakciós osztályának vezető professzora ügyvezető elnökként átvette az MKE irányítását (7), majd az ezt követő közgyűlés megerősítette teljes jogú elnökként. 1999-ben, illetve 2003-ban a vezetőségválasztó közgyűlés ismét Kálmán Alajost bízta meg az egyesület irányításával. Munkájában segíti 2 alelnök, illetve a főtitkár és 2 helyettese, valamint a 8 tagú intézőbizottság, amely havonta ülésezik.

Az MKE gazdasági helyzete - mint önálló jogi személyé - a többi tudományos egyesülethez hasonlóan megváltozott. Az utóbbi években az állami támogatás teljesen megszűnt. Az egyesület pénzügyi hátterét a nyereséges rendezvények, a vegyipar segítsége, pályázatok, valamint más tevékenység biztosítja, a tagdíjakon kívül (ez utóbbi csupán kb. 3 százaléka a költségvetésnek).

A rendszerváltozás után alapvetően megváltozott az MKE feladata is. A kémiai ipar átstrukturálódott, a nagy vegyipari gyárak, üzemek megszűntek, átalakultak, ez a támogatás módjában is változásokat okozott. A taglétszám is csökkent. A csoportos tagságok megszűntek, a kisüzemekben dolgozók nem vesznek részt az egyesületi életben szervezett formában. Az egyéni fizető tagok száma lényegesen csökkent. A taglétszám csökkenése döntően azzal magyarázható, hogy az új vezetés csak a rendszeresen fizető tagokat vette be a taglétszámba.

A korábbi előadóülések helyett inkább szemináriumok, szimpóziumok, konferenciák kerültek előtérbe, amelyeket különféle cégek is támogatnak. Az információcsere került előtérbe a prelegálások helyett.

     A Magyar Kémikusok Egyesületének fejlődése a számok tükrében
Megnevezés 1952 1976 1980 1990 2004
Taglétszám 1360 4800 6630 5250 2022
Szakosztályok száma 8 18 18 26 30*
Területi csoportok száma 4 15 15 17 19**

*Szakcsoportokkal. társaságokkal együtt
** Az üzemi csoportokkal együtt

Jelenleg 11 társaság, 19 szakosztály, ezen belül 35 szakcsoport, valamint a nyugdíjasok köre dolgozik aktívan az egyesület keretében. (Megjegyzendő, hogy a szakcsoportok és a társaságok a tudományterület helyzetétől függően szakosztályi kereteken belül munkálkodnak.)

9 területi csoport van (Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Vas, Veszprém, Zala megyei csoport). Üzemi csoport jelenleg 10 helyen működik, nevezetesen a BorsodChem Rt., Chinoin Rt., Egis Lacta, Egis Rt., Miskolci Egyetem, Mol Rt., MÜKKI, Nitrogén Művek Rt., Richter Gedeon Rt., TVK Rt. vállalatainál.

Nagyon fontos a szerepe a területi és az üzemi csoportoknak, amelyek a helyi vegyészek találkozásának biztosítanak lehetőséget, valamint az üzemek kémiai problémáinak megoldásában, a kémikusok továbbképzésében vesznek részt. A szakmai csoportokon túlmenően a műszaki-tudományos, nemzetközi kapcsolat és oktatási bizottságok is működnek.

Az egyesületi tevékenység zöme a szakosztályokon, illetve szakcsoportokon belül folyik. Úgy tűnik, hogy a szűkebb körben tartott rendezvények hatásfoka jobb, mint az ún. nagyrendezvényeké. Évente egy alkalommal kerül sor a vegyészkonferenciára, amely egy nagyobb területet ölel fel és a hazai vegyészek találkozási lehetősége. Ezek mellett vannak nagykonferenciák is, amelyeket nemzetközi szakszövetségek megbízásából rendez az MKE.

Az egyesület több nemzetközi szövetségben képviselteti magát, némelyikben vezető szerep is jut tagjainknak. Az MKE lehetőségeihez mérten támogatja aktív tagjainak külföldi konferenciákon való részvételét, évente 5-10 személyt utaztat.

Az MKE 3 folyóiratot gondoz. A Magyar Kémikusok Lapja az egyesület hivatalos lapja, amely átfogóan mindenkihez szól. A kémiai élet teljes területét (ipar, kutatás, egyetem) felöleli, híreket, információkat közöl, magazin jellegű, mindemellett elsősorban rövid, összefoglaló jellegű cikkeket közöl. A Magyar Kémiai Folyóirat az egyetlen magyar nyelvű kémiai szaklap, amely eredeti dolgozatokat publikál. A 111. évfolyamában járó lap legfontosabb feladata a magyar kémiai nyelv ápolása. Az elmúlt évek átszervezései során átvette a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Osztálya közleményeinek feladatait is. A Középiskolai Kémiai Lapok (Kökél) szerkesztése is az egyesület keretein belül történik. A mintegy harmincéves múltra visszatekintő folyóirat a kémiai utánpótlás nevelésének eszköze, így nagy jelentőségű.

Az intézőbizottság kihelyezett ülése Tiszaújvárosban 2004. december 11-én. Ülős sor: Banai Endre (főtitkárhelyettes), Kálmán Alajos (elnök), Körtvélyessy Gyula (főtitkár), Androsits Beáta (ügyvezető igazzgató). Álló sor: Velkei László, Greiner István (alelnök), Hermecz István, Kiss Tamás (főtitkárhelyettes), Bakos József, Bognár János (gazd. biz. titkára), Bíró Géza (felügyelőbiz. elnöke), Kalaus György, Liptay György (alelnök). Hiányoznak a képről: Kovács Attila, Tömpe Péter, Zárai Gyula

Mindhárom lap csak külső támogatással életképes, de megjelenésük elengedhetetlen. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy az elmúlt években néhány európai szaklap részleges tulajdonosa lett az MKE, illetve az MTA, és az ezek után kapott összegeket részben a magyar nyelvű lapok támogatására fordítják.

Az MKE célját és feladatait csak úgy tudja teljesíteni, hogy olyan tagjai voltak és vannak, akik szakmai munkájukkal és aktív egyesületi, közösségi tevékenységükkel pezsgővé tették az életet. 1955 óta az egyesület legrangosabb kitüntetése a Than Károly-emlékérem, amit eddig 67 személy kapott meg. Az egyesület 1955 óta a kiemelkedő vegyészmérnöki alkotásokért Wartha Vince-emlékéremmel jutalmazott 70 egyesületi tagot. A vegyiparban több évtizeden át kifejtett kiemelkedő munkásságáért 1968 óta Pfeifer Ignác-emlékéremben részesült 40 fő. Mind ezzel, mind az MKL-ben megjelenő publikációkkal az egyesület a hazai kutatás-fejlesztést és az innovációt támogatja.

A Magyar Kémikusok Egyesületének Than Károly-díjasai
1957: dr. Magyar Károly
1958: dr. Erdey-Grúz Tibor, dr. Preisich Miklós 
1959: dr. Szőke József 
1960: Szekeres Gábor 
1961: dr. Nikolics Károly 
1962: dr. Bontó László
1963: dr. Mázor László 
1964: dr. Lőrinc Andor 
1965: dr. Pungor Ernő 
1966: dr. Vámos Endre 
1967: dr. Gerendás Mihály 
1968: Nagy Károly 
1969: Balassa János 
1970: dr. Erdey László post. h.
1971: dr. Péchy László 
1972: dr. Hevér Dezső 
1973: Horváth Gyula 
1974: dr. Zányi Jenő
1975: dr. Kindl Ervin 
1976: dr. Matkovics Béla, dr. Maros lászló 
1977: dr. Inczédy János 
1978: dr. Jakabos Áron, dr. Kugler Elvira 
1979: Szepesváry Györgyné 
1980: dr. Küttel Dezső 
1981: dr. Várnai György 
1982: dr. Tury Istvánné,  dr. Korányi György, Szilágyi Gyula 
1983: dr. Szepesy László 
1984: Tokár Géza, dr. Szabó Dezső 
1985: dr. Liptay György, dr. Pálfalvy Aladárné, dr. Bodor Endre 
1986: dr. Hegyaljai Kiss Géza 
1987: dr. Paksy László 
1988: dr. Nagypataki Gyula, Papp Tibor 
1989: dr. Fodor István, dr. Maleczky Emilné 
1990: dr. Dobó János, dr. Kovács Lajos 
1991: dr. Banai Endre
1992: dr. Frendl Géza, Gálosi György 
1993: dr. Almási Miklósné
1994: dr. Görög Sándor, dr. Morgós Jenő
1995: Dobó László, dr. Edelényi András 
1996: dr. Körtvélyessy Gyula 
1997: dr. Náray-Szabó Gábor, dr. Bernáth Gábor 
1998: dr. Babóczky Ervinné, dr. Gimesi Ottó 
1999: dr. Harsányi László, dr. Horkay Ferenc
2000: dr. Németh Károly
2001: Cséfalvay Csaba, dr. Kalász Huba 
2002: dr. Reiter József
2003: dr. Hencsei Pál
2004: Bordás Zoltán, Péceli Béla 

1994-ben alapította az MKE a Preisich Miklós-díjat, amelyet kiemelkedő egyesületi és szakmai tevékenységéért 38 személynek ítélt oda. A Náray-Szabó István tudományos díjat ugyancsak 1994-ben alapította az MKE, a hosszú időn át kifejtett kiemelkedő tudományos tevékenységért. 11 fő kapta meg ezt a kitüntetést.

A felsorolt díjakon kívül (amelyeket az MKE finanszíroz), még 2 díj adományozásában érdekelt. A Zemplén Géza-díjat az MTA Kémiai Osztályával közösen adják ki évente. Eddig 23 fődíj és 28 díj adományozására került sor. A Szent-Györgyi Albert-díjat a TIT-tel közösen gondozza az egyesület a diákolimpián sikeresen szerepelt diákok és tanáraik jutalmazására. Eddig 86 diák és 44 tanár kapott ilyen elismerést.

Az MKE fontosnak tartja, hogy fiatalok bekapcsolódjanak az egyesületi munkába. A legjobb diplomamunkákat készítőket rendszeresen jutalmazza és 1 évre szóló tagságot biztosít részükre az egyesületi lap megküldése mellett.

A jelenlegi feladatok

Mint már említettük, a tudományos társadalmi egyesületek átalakulóban vannak. Ki kell alakítani olyan struktúrát, amelyben az MKE gazdasági helyzete, jövője hosszú távon biztosított. A közeljövő dönti el, hogy az MTESZ mennyire életképes, milyen mértékben tudja összefogni a természettudományos egyesületeket.

A jelenlegi feladat, hogy az elmúlt 100 év tapasztalatait összefogjuk, feldolgozzuk, és 2007-ben méltóképpen lehessen megünnepelni az egyesület centenáriumát. El kellene érni, hogy néhány nyugati kémikusegyesülethez hasonlóan rangot jelentsen az, ha valaki az egyesület tagja.

Irodalom

1. Halmi Gy.: Vegyészeti Lapok. 2, 28 (1907)
2. Széki T.: Kémikusok Lapja. 5, 5 (1944)
3. Móra L.: Pfeifer Ignác élete és munkássága. Nimdok, Bp., 1977, 290 p.
4. Móra L.-Szekeres G.: Magyar Kémikusok Lapja. 50, 153 (1955)
5. Erdey-Grúz T.: Magyar Kémikusok Lapja. 13, 157 (1958)
6. Náray-Szabó G.: Magyar Kémikusok Lapja. 45, 332 (1990)
7. Móra L.: Magyar Kémikusok Lapja. 52, 221 (1997)


Természet Világa Kémia különszám, 2005. június
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/