Habent sua fata…
Bolyai János 1823. november 3-i temesvári levelének sorstörténete
Nemcsak a könyveknek van saját sorsuk (habent sua fata libelli), hanem a leveleknek is. Különlegesen érdekes sorsa volt annak a levélnek, melyet Bolyai János, a fiatal, alig 21 éves mérnökkari tiszt küldött Temesvárról, 1823. november 3-án édesapjának, Bolyai Farkasnak, a marosvásárhelyi Református Kollégium matézis- és fizikatanárának. Ennek a levélnek próbáljuk meg most a sorsát követni, bemutatandó, hogyan lett Bolyai János e levelének egy sora ("semmiből egy ujj más világot teremtettem") az egyetemes magyar tudomány szállóigéje, és egyben az erdélyi magyar tudományosság és az erdélyi magyar értelmiség egy fontos szimbóluma. Hogy ez megtörténhetett, abban bizonyára fontos szerepet játszott Babits Mihály 1911-ben, még Fogarason írott és a Nyugat című folyóirat szeptemberi számában megjelent Bolyai című szonettje, melynek mottója ez a temesvári sor.
Írásunkban
tehát a temesvári Bolyai-levél sorstörténetével párhuzamosan
megkíséreljük felvázolni Babits Bolyai-szonettjének genezistörténetét
is, vagyis azt, hogy miért írta Babits ezt a számunkra olyan
fontos versét éppen 1911-ben, és hogyan került mottóként
elé Bolyai János szállóigévé vált temesvári sora.
Részlet Bolyai János 1823. november 3-i leveléből
Kezdjük először a levéllel, melynek keltezése a jobb felső sarokban: Temesvár 3-tia Nov. 823. Következik a megszólítás: "Kedves Édes Apám!
Annyi teménytelen megírni valóm van az ujj találmányaimról, hogy éppen most nem tudok másként segíteni magamon, mintha semmibe se ereszkedem belé, s tsak egy quartára írok; válaszát a mult két árkusnyi levelemre várom… Legelébb válaszolok a Binomiumra…"
Itt következik Newton binomiális tételének egy hosszabb bizonyítása, ami elfoglalja a levélnek több mint a felét. A levél vége felé, az utolsó bekezdésben tér vissza Bolyai János a levél elején beígért új találmányaihoz: "A feltételem már áll, hogy mihelyt rendbe szedem, elkészítem, ’s mód leszsz, a parallelákról egy munkát adok ki; ebbe a’ pillanatba nints kitalálva, de az az út, mellyen mentem, tsaknem bizonyosan igérte a’ tzél elérésit, ha az egyébaránt lehettséges; nints meg, de ollyan felséges dolgokat hoztam ki, hogy magam el-bámultam, ’s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édes Apám, meg-esmeri; most többet nem szólhatok, tsak annyit: hogy semmiből egy ujj más világot teremtettem; mindaz, valamit eddig küldöttem, tsak kártyaház a’ toronyhoz képest. Meg-vagyok győződve, hogy nem sokkal fog kevesebb betsületemre szolgálni, mintha fel-találtam volna. Választ várva vagyok örökös háládatossággal tisztelő fia Bolyai mk"
De miről is van szó itt tulajdonképpen? Milyen feltételről – ami Bolyai szerint "már áll", tehát megvan – és milyen munkáról, mely a parallelákkal foglalkozik? Arról van szó, most csak nagyon röviden fogalmazva, hogy Bolyai János rájött a geometria egy 2000 éves problémájának a megoldási lehetőségére. Arra, hogy az euklideszi geometria parallelákról szóló, ún. XI. axiómája, a párhuzamossági tétel, nem bizonyítható. Ismeretes, hogy szinte 2000 évig sokan próbálták bebizonyítani és mind el is véreztek, köztük édesapja, Bolyai Farkas is, aki – mikor tudomására jutott, hogy fia, János ezzel próbálkozik – a következőket írta neki 1820 tavaszán: "Az Istenért kérlek! Hagyj békét a paralleláknak – úgy irtózz tőle, mint akármicsoda feslett társalkodástól, megfoszthat minden idődtől, egészségedtől, csendességedtől és egész életed boldogságától…"
Tehát János már nem bizonyítani akarta a párhuzamossági tételt, hanem megváltoztatni és sokkal általánosabban megfogalmazni. Az említett "feltétel" nem egyéb, mint egy matematikai összefüggés három, Bolyai által bevezetett, fontos matematikai mennyiség között: az első a párhuzamossági szög, melyet u-val jelölt, a második a párhuzamossági távolság, az y, és a harmadik a híres Bolyai-paraméter, a k, mely kulcsszerepet játszik Bolyai feltételezésében. Az euklideszi párhuzamosság általánosítása éppen abban rejlik, hogy az u szög nem mindig egyenlő 90°-kal, mint az euklideszi esetben, hanem a neki megfelelő párhuzamossági távolság, az y függvénye [u=u(y)].
Az euklideszi párhuzamosság általánosítása
| A
Bolyai-emlékmű Temesváron |
Ami a paralellákról szóló munkát és azt az utat illeti, melyről Bolyai beszél, s amely "csaknem bizonyosan ígéri a cél elérését", ma biztosan tudjuk, hogy helyes út volt. Még Temesváron sikerült elkészíteni ezt a munkát, 1823–1826 között, azaz megfogalmazni ennek az új, más világnak – "a tér abszolút igaz tudományának" –, a Scientia spatii-nak az első rendszeres változatát. Később, 1831–1832-ben Bolyai megjelenteti a Scientia spatii különlenyomatát (1831), és 1832-ben Bolyai Farkas főműve, a Tentamen függelékeként közli az Appendixet, mely a 29. paragrafusában tartalmazza az említett feltétel részletes bizonyítását. A feltételt ma a nemeuklideszi geometria alapképleteként emlegetik.
Most – előreugorva egy kicsit az időben – megemlítjük, hogy Temesváron több mint 40 év óta többször megpróbáltunk maradandó emléket állítani a Bolyai nevéhez kapcsolódó, egyetemes jellegű tudományos felfedezésnek. Mind a mai napig ez a legnagyobb tudományos felismerés, melyet az emberi alkotó szellem ezeken a tájakon megteremtett. Sajnos, tervünk csak 1990 után valósulhatott meg. A temesvári levél 170. évfordulóján, 1993. november 3-án sikerült felavatni egy nagyszabású Bolyai-emlékművet, Jecza Péter szobrászművész alkotását, annak az épületnek a falán, ahonnan Bolyai János megírta a már sokszor emlegetett nevezetes temesvári levelet csaknem 180 éve. Ez az épület a Mária Terézia korabeli, volt törzskari tisztek kétemeletes, az egész utcát elfoglaló impozáns épülete. (Az utcát azóta Bolyairól nevezték el.)
Az emlékmű három részből áll: a Bolyai János arcképét ábrázoló bronz dombormű alatt egy szintén bronzba öntött tábla látható, mely az 1823. november 3-i felfedezés pillanatát jelképezi. Ezután következnek a Temesváron beszélt négy nyelven (románul, magyarul, németül és szerbül), majd angolul a felfedezést magyarázó és a jelentőségét rögzítő bronztáblák. Az emlékmű magassága mintegy két és fél méter.
A temesvári emlékmű avatásán, 1993. november 3-án, Babits Bolyai-szonettje román és magyar nyelven hangzott el Mátray László és Vladimir Jurăscu, ismert temesvári színészek tolmácsolásában. A román fordítást külön erre az alkalomra, felkérésünkre, az azóta sajnos már elhunyt ismert költő és műfordító, kedves barátunk, a magyar irodalmat oly sokszor népszerűsítő Gelu Păteanu készítette.
Bolyai
"Din nimic am creat o altă lume, nouă."
– Scrisoare a lui Bolyai Janos către
tatăl său –
Domnul în spaţiu ne-a închis gândirea.
Sărmana roabă-n spaţiu a rămas:
Ideea – şoim şi fulger şi nesaţ –
n-ajunge să-şi atingă-ncercuirea.
De pasărea aceea-m bucurat
Că vede
dincolo de colivie
– cum robul ţese din paing frânghie –
– eu din nimic o lume-am întrupat.
De cerul strâmt trecând cu noua-mi lege
eu minţii i-am deschis nou infinit;
dincolo de concepte, ca un rege,
absurdul de comori l-am jefuit:
părtaş cu Dumnezeu, îmi râd de tine
legiuitor rob, Euclid, bătrâne!
Ezután a rövid kitérő után kövessük, újra időrendben, a temesvári levél történetét. Emlékeztetjük az olvasót arra, hogy ez a levél magánjellegű dokumentum volt az új, más világ megszületéséről. Bolyai Farkason, a címzetten és a feladó Jánoson kívül más senki sem tudott a levél létezéséről és a benne tartalmazott titokról. (Itt voltaképpen a "titok" a levél, vagyis a felfedezés dátuma, amely Bolyai elsőbbségét bizonyítja bárkivel szemben.) Az apa, Bolyai Farkas volt az egyetlen, aki felfogta a levél jelentőségét, majd később a részleteket is megismerte, és 1856-ban bekövetkezett haláláig a levelet meg is őrizte. A többi Bolyai-kézirattal ez is Jánoshoz került, és nála is maradt 1860. január 27-én bekövetkezett haláláig. A levél "titkát" mindkét Bolyai, az apa és a fia is a sírba vitték, és János temetésekor Marosvásárhelyen nem maradt senki, aki tudott volna erről a levélről s ennek tudománytörténeti jelentőségéről. Nem tudott erről a János temetési szertartását végző református lelkész sem, aki a következő sorokat írta be a marosvásárhelyi református egyház halotti anyakönyvébe: "Bolyai János, nyugalm. Ingenieur Kapitány – meghalt agy- és tüdőgyulladásban. Híres, nagy elméjű matematikus volt, az elsők között is első. Kár, hogy nagy tálentuma használatlanul ásatott el." Bolyai János sírját akkor nem jelölték meg. Csak az a Szőts Jula tudta megmutatni később az érdeklődőknek, hol van a "Kapitány úr" eltemetve, aki Jánost az utolsó beteg éveiben ápolta. Itt kell megemlékeznünk egy temesvári származású építészmérnöknek, Schmidt Ferencnek a nevéről, aki – mint az első Bolyai-kutató – 1893-ban, tehát 33 évvel Bolyai János halála után, lement Budapestről Marosvásárhelyre, és az öreg Szőts Jula útmutatásával felkereste a szinte már felismerhetetlenné vált Bolyai-sírt. Ezt Schmidt Ferenc 1894-ben megjelöltette egy sírkővel, amelyet a Matematikai és Fizikai Társaság segítségével állíttatott. Schmidt Ferenc (1827–1901) munkássága közismert a Bolyai-kultusz elindításában. Nevét most mégis azért kell kiemelnünk, mert döntő szerep jutott neki később a temesvári levél sorstörténetében.
Közvetlenül János halálhíre után a marosvásárhelyi katonai parancsnok a Bolyai-hagyaték minden írását lefoglaltatta, ládákba rakatta és felvitette a várba katonai felülvizsgálatra. Ezekben a ládákban rejtőzködött valahol a temesvári levél is. A vizsgálat gyorsan megtörtént; természetesen semmilyen katonai titoknak minősített kéziratot nem találtak. A ládák egy ideig a városi rendőrség fészereiben hányódtak, majd szerencsére visszakerültek a Református Kollégium épületébe; bedobták őket a kollégiumi könyvtár valamelyik sarkába. Itt szinte tíz évig senki sem törődött velük. De megmaradtak. Ha a temesvári levél "titka" sírba szállt is a Bolyaiak halálával, megmaradt maga a levél, habár létezéséről nem tudott senki semmit.
A temesvári levél sorstörténetének következő fontos dátuma 1867–1868. Ez sajnos nem a hazai Bolyai-kutatással kapcsolatos esemény, hanem külföldi kezdeményezés eredménye. Ezekben az években jelenik meg a Scientia spatii franciául és olaszul. A francia fordítás G. J. Hoüel (1823–1886) bordeaux-i matematikus műve, a címe: La science absolue de l’espace.Ebben jelenik meg először franciául Párizsban, 1867-ben, Schmidt Ferenc írása, a két Bolyai rövid életrajza, a következő cím alatt: Notice sur la vie et les travaux des deux mathématiciens hongrois Wolfgang et Johann Bolyai de Bolya. A tér abszolút tudományának 1867-es francia kiadásával kezdődik meg G. J. Hoüel és Schmidt Ferenc levélváltás-sorozata, amely egészen1886-ig, Hoüel haláláig tart. Összesen 77, Schmidt Ferenchez írott levélről van szó. Ezt a 77 levelet Szénássy Barna debreceni professzor, neves matematikatörténész dolgozta fel, tanulmánya a Matematikai Lapok 29. évfolyamának 1–3. számában jelent meg, Adalékok a két Bolyai felfedezésének történetéhez címmel. Mindazonáltal nem volna érdektelen a levelek közlése fakszimile alakban a magyar fordítással együtt. Még érdekesebb lenne utánanézni, hogy Bordeaux-ban megtalálhatók-e Schmidt Ferenc levelei, s ha igen, akkor a levelezés közös kötetben jelenhetne meg.
A tér abszolút igaz tudományának francia kiadásával szinte egy időben, 1868-ban, megjelent az olasz nyelvű változat is, Baldassare Boncompagni (1821–1894) herceg, a neves matematika- és fizikatörténész szorgalmazására és támogatásával. A fordítás Giuseppe Battaglini (1826–1894), a nápolyi, később a római egyetem geometriaprofesszorának műve. Az olasz címe: "Sulla scienza dello spazio assulatemente vera."
A francia és az olasz kiadások hatására, s nem kevésbé Hoüel, Boncompagni és Battaglini ösztönzésére, Budapesten is felismerték a Bolyai-ügy fontosságát, és Hunyady Jenő, az MTA tagjának indítványára az a döntés született, hogy a ládákban heverő kéziratos anyagot a Református Kollégium könyvtárából vigyék fel Budapestre. 1869 decemberében a kéziratos Bolyai-hagyaték Budapestre érkezett, és 25 éven keresztül, egészen 1894-ig ott is maradt. Egy négytagú akadémiai bizottságot neveztek ki, amelynek tagja lett Schmidt Ferenc is, aki akkor már az egész családjával felköltözött Budapestre. Schmidt Ferencnek népes családja volt, két fia és három lánya. Ők is sokat segítettek a Bolyai-hagyaték kb. 14 000 oldalas anyagának átnézésében. Különösen Márton nevű fiának a tevékenysége volt jelentős, aki később középiskolai tanár lett. Schmidt Márton (1865–1928), mint egyetemre készülő diák, 1884-ben a Bolyai-kéziratokat nézegetve talált egy negyedrét alakú (ma A4-esnek nevezzük), megsárgult papírlapot, melynek jobb sarkában ott volt Temesvár neve, a 3-tia Nov. 823-as dátummal. Ez volt a temesvári levél. Mindjárt megmutatta édesapjának, Schmidt Ferencnek, aki azonnal elvitte Szily Kálmánnak (aki később az Akadémia főtitkára lett). Szily Kálmán (1838–1924), a kiváló fizikus, széles látókörű, nagy műveltségű tudós, aki egyébbként lapunk elődjének, a Természettudományi Közlönynek a megalapítója, azonnal felfogta a temesvári Bolyai-levél tudománytörténeti jelentőségét, és mindent megtett népszerűsítésére. 1885-ben, a Matematikai és Természettudományi Értesítő német nyelvű változatában (Ein Brief Johann Bolyai’s v. Jahre 1823 in Bezug auf nichteuklidischen Geometrie), majd 1887-ben, ugyanennek a folyóiratnak a magyar nyelvű kiadásában mutatta be Bolyai 1823-as temesvári levelét. A cikk végén szerepelnek a következő sorok: "Kérem a mélyen tisztelt Akadémiát, méltóztassék eme levélből a most idézett végső bekezdés kinyomtatását elrendelni." (Itt a temesvári levélnek arról az utolsó bekezdéséről van szó, amelyet fentebb mi is idéztünk, s így kezdődik: "A feltételem már áll...". Egy pár sorral lejjebb szerepel "a semmiből egy új más világot teremtettem" kijelentés is.) Tehát Szily Kálmán nem közli az egész levelet fakszimile alakban, 1887-ben, csak a fent említett leglényegesebb sorokat, melyek bizonyítják, hogy Bolyai János már 1823. november 3-án felfedezte azt a feltételt, mely a nemeuklideszi geometria legfontosabb összefüggése, alapképlete. Az egész levél fakszimile változatának közlésére 1902–1903-ig, Bolyai János születésének 100. évfordulójáig kell várni. Bolyai János születésének centenáriumi ünnepségeit 1903. január 15-én, Kolozsváron tartották. Ebből az alkalomból jelent meg egy reprezentatív latin nyelvű emlékkötet (Ioannis Bolyai in memoriam, Claudiopoli 1902), és egy kicsit később, kissé kibővítve, a magyar nyelvű változat is (Bolyai János – Emlékünnep, Kolozsvár, 1903). Mindkét emlékkötetben megjelent a temesvári levél teljes magyar nyelvű szövege, fakszimile alakban is. A latin nyelvű emlékkötetben benne foglaltatik a temesvári levél teljes latin fordítása is, a következő címmel: "Epistola cuius simulacrum huic libro praefixum est a Ioanne Bolyai – ad Wolfgangum Bolyai patrem data in latinum conversa." Idemásolom a latin nyelvű temesvári Bolyai-levélből a szállóigévé vált mondatot: Ex nihilo novum et alium mundum creavisse.
Ezzel befejezettnek tekinthető a temesvári Bolyai-levél sorstörténete. Szinte nyolc évtizednek kellett eltelnie, míg a levél a megírásától, 1823-tól, eljutott oda, hogy teljes egészében nyilvánosságot kapjon. Ha a levél történetét lezártnak tekinthetjük is, nem mondhatjuk ugyanezt Babits Bolyai-szonettjének genezistörténetéről. Az 1883-ban született Babits Mihály, természetszerűen, nem vehetett tudomást az 1884-ben felfedezett temesvári levélről, sem az 1885–1887-es Szily Kálmán-féle bemutatóról. De az 1902–1903-as kolozsvári emlékkötetek fakszimile változatairól már igen, habár Babits még csak akkor kezdte egyetemi tanulmányait Budapesten, és kevés annak a valószínűsége, hogy egy ilyen kis példányszámú kolozsvári egyetemi kiadvány eljusson egy első- vagy másodéves egyetemi hallgatóhoz. Érdekes módon az irodalomtörténészek ezt a lehetőséget nem zárják ki. Rába György "Babits Mihály költészete 1903–1920" (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981) című kötetében foglalkozik a Bolyai-szonett keletkezéstörténetével, és az idevágó jegyzetanyagban (626. oldal) a következő véleményt fogalmazza meg: "Bolyai a levelet egy 1902-es kolozsvári kiadás hasonmás-változatából ismerhette, s mint szenvedélyes amatőr matematikust, Bolyai János halálának előző évi (1910) ötvenedik évfordulója is ihlethette."
Részlet a Bolyai-szonett kéziratos változatából
Mint említettük cikkünk elején, Babits Bolyai-szonettje 1911-ben jelent meg a Nyugat szeptemberi számában, tehát még Babits fogarasi korszakában, amikor (1908–1911 között) ebben az erdélyi kisvárosban volt latin–magyar szakos középiskolai tanár. Milyen esemény történt 1911-ben a Bolyaiakkal kapcsolatban, melyre Babits is felfigyelhetett? A két Bolyait, Farkast és Jánost ekkor exhumálták és tették közös sírba, oda, ahol ma is nyugodnak a marosvásárhelyi református temetőben. A kihantolás napján, 1911. július 7-én készített jegyzőkönyv szerint: "Mind Bolyai János, mind Bolyai Farkas érckoporsóját még a mai nap folyamán délután 15 órakor a Bolyai Farkas régi sírhelyén kiszélesített sírba hantoltattuk el, ünnepélyes temetéssel egybekötve."
Ezt az eseményt akkor a napilapok részletesen megírták, tehát a hírt az egész országban olvashatták. Olvasta ezt egy másik, akkor már ismert magyar költő, Ady Endre is, aki akkor éppen Olaszországban tartózkodott, de – Abafáy Gusztáv neves Bolyai-kutató szerint – a magyarországi lapokat mindig maga után küldette külföldre. Az 1911-ben született Csaba új népe című versének egyik szakaszában a következőképpen ír:
Megnyiltak lángolón előttünk
A Bólyai- s Csere-sirok
S hozzánk szegődtek szép sorjában
Az árnyas, magyar mártirok.
Bizonyosan olvasta, olvashatta a hírt Babits Mihály is, és akkor írta meg Bolyai-szonettjét, mely mind ez idáig talán a legtömörebben és a legszebb költői alakban fogalmazza meg a leglényegesebb mondanivalókat Bolyai új, más világával kapcsolatban. A vers szinte olyan, mint egy matematikai képlet, mint az a feltétel, melyről Bolyai is beszél híres temesvári levelében.
Érdekes módon ezt a fontos eseményt, a Bolyaiak 1911-es exhumálását az irodalomtörténészek nem említik meg Babits Bolyai-versének keletkezésével kapcsolatban. Kelevéz Ágnes – irodalomtörténész, Babits-kutató – egy nemrég megjelent fontos könyvében (A keletkező szöveg esztétikája, Genetikai közelítés Babits költészetéhez, Argumentum Kiadó, Budapest, 1998) a "szöveg keletkezésére figyelő ún. genetikus kritika" módszereivel elemzi Babits költészetét, és hajlik arra, hogy a vers születését egy 1911 előtti dátumra, 1909-re tegye. Még azt is szükséges megemlíteni, hogy a Bolyai-szonett kéziratos változatában, melyet fakszimilében közlünk (ez a Babits-kutatásban ismert ún. Angyalos könyvben szerepel), még nincs ott a ma már szállóigeként emlegetett semmiből egy új, más világot teremtettem mottó, és a szöveg is egy kicsit más, mint a Nyugatban közölt változat.
Tehát lehetséges, hogy Babits a verset valóban 1911 előtt írta, de az 1911-es kihantolás eseményeinek hatására átdolgozta és illesztette hozzá mottóként a temesvári levél annyit idézett sorát.
Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy Babits 1911-es Bolyai-szonettjével és Ady idézett versszakával olyan Bolyai-irodalmi és művészeti kultusz indul el, amely ritkaságszámba megy, ha összahasonlítjuk más tudományos felfedezések irodalmi, művészeti tükröződésével. Szinte nincs valamirevaló erdélyi költő, író, drámaíró vagy más művészember, akinek ne lenne Bolyaiékkal kapcsolatos műve. Sajnos, ezeknek még a felsorolása is túllépné e cikk kereteit. De a Bolyai János-bicentenárium most jó alkalom egy ilyen típusú, reprezentatív könyv kiadására.
| Természet
Világa, 2003. I. különszám |
Bolyai-emlékszám
http://www.chemonet.hu/TermVil/ http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ |