4.1.2. Részletek Kazinczy és Széchenyi műveiből

KAZINCZY írásai
 

A nagy titok

Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, hagyjad másnak az áldozatot.

A kész írók

Béna vagy és táncolsz, a nyelvet nem tudod és írsz;
Szárnyad ugyan nincsen, Cserdi; de rajta! repülj.

Írói érdem

Szóljs, s ki vagy, elmondom. – – Ne tovább! ismerlek egészen
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés:
Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mű.

A nyelvrontók

Rontott, mert építni akart, Palladió; benne
Csak rontót látál, vad kora, jó ideig.
A művész érzette magát, s Neked én fogok, úgy mond,
Törvényt és példát adni, de nem te nekem.
S ím áll a roppant csarnok, s bizonyítja: ki több itt,
A művész-e vagy a szolgai tompa szokás.


 
 
11. ábra. Magyar Museum. 
Az első magyar nyelvű
folyóirat. Kazinczy Ferenc, Batsányi János
és Baróti Szabó Dávid indította útjára
ezt az iradalmi és kritikai lapot 1788
júliusában. 1792-ben szűnt meg.
Itt jelent meg Batsányi A franciaországi
változásokra című verse [41, 308].
12. ábra. A fofyóirat címe, "Tudományos 
Gyűjtemény" egészen más tartalmat sugall
számunkra, mint amivel 1817-ben megindítója,
ifj. Trattner János kiadó és a vezető munkatársak, 
Döbrentei Gábor és Szemere Pál megtöltötték. 
Különösen 1821-től, amikor is Szépliteraturi 
Ajándék címen melléklete is megjelent, a lap 
Vörösmarty, Toldy, Bajza vezetésével a haladó nemzeti
irodalom gyújtópontjává vált, a Kisfaludy Károly által 
indított Aurora mellett.
A folyóirat 1841-ben szűnt meg [51, 233].

Orpheus
Bevezetés

Azon időszakokra osztott munkák mellett, melyeket tíz esztendőnek elfolyása olta esmér hazánk, nem lesz, úgy tartom, ez az új sem szükségtelen, sem haszontalan. Ennek tárgyai nevezetesen különböznek azoktól, amelyeket a pozsonyi Hírmondó, a bécsi Kurír, a Hadi Történetek, a pesti Mercurius, a Museum és komáromi Gyűjteményeknek írói kitettek, habár a most megnevezettekkel némely tekintetben hasonló, vagy ugyan egyek is.  – – – A Museum egyedül a nyelv és poézis csinosításán törekedett mindekkoráig; a komáromi társak mindennek adnak helyt leveleikben, valami csak tárgya a tudhatásnak: én a közép helyet foglalom el közöttök.

 Nékem egyik tárgyam a józan gondolkozás lesz. Okaim vannak azt világosodásnak, Aufklärungnak, éclaircissementnak nem nevezni, mert ezt némelyek az indifferentizmussal, irreligióval s az úgynevezett naturalizmussal vagy deizmussal cserélik fel átaljában, s sikoltnak, mint a Helvetius baglya, ha setét barlangjokba  a nap melegítő sugára béhat. – Kerülni fogom a mérges érdeklését annak, ami embertársaim szemei előtt szent, mert azt csúfsággal illetni szeretetlenség, és azért is, mert én bizonyos tekintetben a mostani zsidók s Mahomet religiója eránt is tisztelettel vagyok. Sem azon nem leszek, hogy új religió apostolának neveztethessek, mert érzem jól, mely chimérai szándék az, amely a köznépet – a gubába vagy bársonyba öltözött köznépet – megvilágosítani igyekszik – mert érzem, hogy a világosság elfogadására kevés emberek és csak a jószívűek alkalmatosok, mert érzem, hogy van olyan igazság, mely a rossz ember szívében mindég az, ami a gyermek kezében a tűz és kés. – Az, amit én a józan gondolkozás alatt itt értek, az, ami a megtévelyedetteket (amennyire a környülállásokhoz s tulajdon agyvelejöknek minéműségekhez képest lehet és kelletik) az igazabb út felé vezeti, a bolondságnak elibe tükröt vét és ezen két igyekezet által a szív javulására, elcsendesedésére s az igaz – nem fantazmai-boldogságra utat nyit, – a babonaságtól megtisztult religió, az eleve-állatásoktól ment filozófia.

 Második tárgyam a nyelv tökéletesítése, hová leginkább a poézis tartozik. Helyt adok itten mindennek, akár prózában, akár versben légyen. De amit béiktatok, nem mindég úgy iktatom bé, mint remekeket, mint követni méltó példákat. Felvészem néha még a rossz darabokat is. Az olvasó bosszankodni fog érettek reám, a kritikus általlátja azt az okot, amely által indíttattam, maradékaink közt pedig lesz valaki, aki litteraturánknak akkori boldog horatiusi epochájából mostani enniusi epochánkra tér vizsgáló szemekkel szemeteimet kincsnek fogja tartani.
Harmadik tárgyam a magyar történetek. E nevezet alatt nem magát a históriát értem, hanem mindazt, valami a nemzetnek történeteit, karakterét, gazdagságát, kultúráját illeti s magunkat magunkkal esmértethet.
 

Levél Aranka Györgyhöz

 Nagy még a setétség, kedves Barátom, és nékem úgy látszik, hogy mivel némely helyeken napok támadnak, a barlangok setétjei még feketébbekké válnak, mint eddig voltak, míg egünket estveli homály fogta vala bé. Én megmakacsítottam magamat kicsikarni a superstitio kezéből a véres tőrt és irtóztató képéről lekapni az álorcát, Voltaire, Rousseau, Helvetius, a Sanssouciba lakott filozófus s a kőmivesség úgy adnak paist balomba, jobbomba kardot, lábaimra szárnyakat, mint mikor Perseust készítették fel az istenek az Andromeda megszabadítására. Csak attól tartok, hogy lángoló felgyulladásaim által el ne rontsam igyekezeteimnek boldogulhatásait. Olvassa meg, akinek esze és szíve van, Orpheusom bévezetését, olvassa meg pag. 90. azt, amit Rousseauból fordítottam, és azt, amit Kallós által fordíttattam Helvetiusból; – olvassa meg tulajdon gondolkozásomat Orpheusom I. kötetében a lélek halhatatlansága felől, s látni fogja, ki vagyok, s áldani fog, ha én már régen nem lészek is. Valakinek fel kelle támadni, mert már többé szenvedni nem lehet, amit csinálnak.
 

13. ábra. A Pozsonyi Hírlap 1831. február 15-i számában a Magyar Tudös Társaságnak – a Magyar Tudományos Akadémia elődjének – kinevezett rendes tagjaíval ismerkedhetünk meg
 
 

Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél

Valahol a literatúra virágzásra fakadt, a nemzeti nyelv mindenkor szenvede változást, mert az élet nyelve könyvek nyelvévé válván, az új ideákhoz magában nem talála készen szókat, s az író kénytelen vala a gondolatot és érzést élesb vonásokkal kirajzolni, s azoknak gyakran alig érezhető különbségeiket kijegyezni. Így akkor is, midőn a literatúra a maga alantabb lépcsőjéről fentebb lépe által. A változás ott még tapasztalhatóbb, ahol az idegen szép példák mid a szorultságot inkább érzeték, mint kimutaták az utat, melyen mások jutottak dicsőségre. S ilyenkor a haladók és veszteglők között mindég támada ellenkezés: azok örültek a nyelv és a nemzeti erő kifejlődésének, ezek a változásban rontást, még pedig akart rontást láttak. Amazokat neológusoknak nevezték el, ezeket ortológusoknak mondhatnánk.

*
 A neológus a nyelvet szűknek s céljaira el nem készültnek találván, nem elégszik meg a szokottal, hanem mindazt, ami a beszédnek erőt s szépséget adhat, keresi s elfogadja. Evégre az idegen szókat, midőn oly dolgokat jegyeznek, amelyeknek isméretekre nem kelle mások által vezéreltetnünk, kerüli, mert az idegen szó tarkít, s elárulja szegénységünket, s a nemzeti büszkeséget igazságtalanul alázza: nem így, midőn a dolog ismeretét másoktól vevénk, s olyakhoz szólunk, akik ezen idegeneket ismerik vagy ismerni tartoznak; mert akkor bizonyságok, hogy amit máshol minden ért, mi is értjük (triposz, nimbusz, glória – nem dicsőség, hanem festői értelemben a mennyei fénynek széjjelsugárzása stb.). Szokásban nem forgó szókkal s szólásokkal él; szókat csinál, a készeket, de rútakat szebbekké teszi, a kiholtakat sírjaikból előhozza, a nem nemtelen s nem kedvtelen hangzású könyékieket a nemzetnek visszaadja; a gyökerekkel inkább él, mint a származtakkal; az összeforrasztottakat partikuláiktúl megszabadítja; szavait új színtaxissal, periódusa tagjait szabadabban, merészebben, gyakorta idegen példányok után szővi fel; az idegen szólásokat magyar szólásokká változtatja, nem azt nézvén, ha előtte más valaki szólott-e már úgy, s az uralkodó szokás azt javasolja, vagy engedi-e, hanem ha lehet-e úgy szólani, s az a nem, amelyben szól, az a hely, ahol szól, szokatlan mondását engedi-e, kívánja-e, s a beszéd így erőt és szépséget nyer-e.

 A szépíró az idegen szólással nemcsak szorultságból él, minthogy a maga nyelvében ugyanazt jelentőre s alkalmatosra nem akad, hanem azért is, hogy az ilyen a tanultabb olvasót kedves emlékeztetéssel lepje meg, és mivel az ilyen magát olykor még az újság kecse által is megkedveltetheti. S kivált akkor szereti az új szót és új szólást, midőn azzal dolog, kép s oly bélyeg jön által, mely a jelentést az értelmesebb s az idegen nyelveket értő olvasóval kitaláltathatja.
 

14. ábra. A Lánchid megépítését Széchenyi István kezdeményezte.
Már 1832-ben foglalkoztatta a gondolat: ez a vázlat az ő akkori naplójából való [43. I. 92]



SZÉCHENYI: Hitel (részletek)

Egyébiránt nem lesz itt felesleg, hogy hazánk utóbbi felemelkedése
előmenetelét s hogy az mi módon történhet, még tisztábban láthassuk
– egy-két szót mondani a
kötelességekrül.

 Hol kötelesség van, ott jusnak is; hol pedig jus, szabadság s privilégiumok vannak, ott bizonyosan kötelességeknek is kell lenni! Ezek elválhatatlanok, a különbség egyedül az, hogy első esetben mindazok, kiknek polgári életek csak kötelességik által tűnik szembe, jussaikat számtalanszor tapasztalják áthágatni, másodikban pedig mindazok, kik szabadok s privilégiumokkal bírnak, kötelességikrül közönségesen el szoktak felejtkezni.

 A magyar nemes oly irigylésre méltó helyzetben él a világon, hogy szerencsésb sorsú szülöttet csillagunkon találni bajos. Ha leveleket s újságokat házátul eltilt, s izmos kápusa van, ki várába nem ereszt senkit, élte fogytáig azon édes andalgásban ringattathatja magát, hogy ő egy külön s boldogabb plánéta lakosa, melyben minden csak öröm s víg időtöltés, gond, fáradság, munka pedig semmi. Ő az országnak semmiféle terhét nem viseli, nem adózik, se nem katonáskodik, se gyűlésre nem jár, ha nem akar; – mert ezeket mind mások által vitetheti végbe – szóval: őtet az Alkotó felséges jókedviben olyanná teremté, ki a világ legszebb örömire s az élet legédesb érzésire született! És, gaudeant bene  nati!

 Vannak köztünk – gondolná-e az ember – kik Magyarországnak 500-dik, de olyanok is, kik hazánk 100-ad részét bírják, sőt még oly dúsak is, ha minden erdőt, homoksivatagot, mocsárt, havast és szigetet, melyek a világon vannak, felszámolunk is, kik az egész földkerék 17.000-dik, Európa 1100-dik, az austriai birodalom 86-dik és szegény jó anyaföldünk 300-dik részének urai!

 S ha egy ilyes úr reggel felébred s csak pillanatig emeli szívbeli gerjedelmit az örök Tökéletességhez s boldog sorsát számos millió embertársiéval hasonlítja össze, kik csak máról holnapra se tudják, mint fognak élni, fejeket hová fogják hajtani; mikép lehet… annyi istenajándékért nem éreznie legbelsőjében egy bizonyos ellenállhatlan vágyást, bőven nyert áldásiért nemcsak üres szavakkal, de valódi tettek által is mutatni hálát? –

– – –

S ekként minden kifejlődés, előmenetel, erő, érték és szerencsének legmélyebb sarkalatja

a kiművelt emberfő.

 A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Ezek statisztikája az ország legérdekesb – leginteressánsabb – része. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat sat. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly, s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje.

– – –
Ezek következésében tanácsom semmi egyéb, hanem hogy „Hazánkban mindenkinek vagy legalább a lehető legnagyobb résznek gyomra, feje és erszénye ne legyen üres – sőt hogy kiki magának több s több életjavakat s kellemeket szerezni iparkodjon – de azokat fáradozása után minden hihetőséggel el is érhesse, s azokat elérvén bátorságban bírhassa is”.
 

15. ábra. A Fillértár folyóirat bemutatta az angliai Hammersmithben megépített lánchidat, amely mintaként szolgált. A pályázatot 1839-ben írták ki. A tervező Tierney William Clark, a kivitelező, névrokona, Adam Clark lett. 1842. augusztus 24-én volt az ünnepélyes alapkőletétel. A Lánchíd építése a szabadságharc miatt késve, 1849-ben fejezödött be. A hídnak közjogi vonatkozása is volt: a hídvám bevezetése volt az első rés a nemesek adómentességén. (Érdemes megemlíteni, hogy a Fillértár az első magyar képes folyóirat, Pozsonyban jelent meg 1834-ben, 1836-ban már meg is szűnt.) [43. I. 91]


Lárma

"Ilyeseket hogy mondhat egy született magyar mágnás, s hogy teheti a vele egyrendűeket a haza előtt gúny s gyűlölet tárgyivá s nevetségesekké, s mit akar? A régi szép rendet eldönteni veszedelmes principiumival s mindent zűrzavarba hozni? sat."

Igazságokat, habár keserűk is, végre kimondani nemcsak hasznos, sőt szükséges; mert az önisméret minden előmenetel s jobbulásnak legelső
kezdete; kellemetlen ugyan, de józanabb azokat honbelitül, rokontul hallani, mint inkább idegen vagy veszedelmes hazai figyelmeztetőre s dorgálóra várni; kik mibenlétünket annyira ismerik, hogy némely hátramaradásink s hiányos rendelkezésünk titka oly nagy lett, vagy hogy hibátlanabbul mondjam, oly tágra nőtt, hogy mindenütt kilátszik s egy, hazánk minden gyapjábul készítendő, köpönyeg alá se férne már el többé. S így azáltal hiszem legszentebb kötelességim teljesítését, hogy mágnás létemre ilyeseket nem hallgatok el, hanem egyenesen s hímezés nélkül kimondani merek. Mert valóban nemcsak dicséretreméltóbb valamely hibát - eltagadás s abban megrögzés helyett - megismérni s abbul kilábolni, hanem határtalanul bölcsebb s tanácsosb is.

A görbe, nagyfülű, kaszáslábú, ha eszes, maga fogja magát a természet mostohasága végett günyolni, s így idegen gúnytul ment lenni, s egyéb
lehető elsőségeit s kellető tulajdonit pedig életi nyájassága által annál szebb fényben előtüntetni. Ki mindezeket tagadni s fedezgetni akarja, nem csak hiába fáradoz, sőt azon veszélybe esik, hogy kiki ujjal mutat rá s kacagja. És így bölcsebbet nem tehetni az önvádolásnál, ha így lehet mondani, még akkor is, midőn a kellemetlen létbül s hátramaradásbul kilábolni lehetetlen. De hát ha ezen kilábolás nemcsak nem lehetetlen, sőt igen könnyű és szinte semmi fáradságba se kerül s önmagunktul függ: akkor a hiányok s homályok eltagadása s rejtegetése csak azt bizonyítja, hogy azokbul kiemelkedni nincs szándékunk vagy nincs erőnk.

A képzelet mindent nagyobbra fest, mínt a valóság lenni szokott, s csak tőlünk függ p. o. magasb tornyot a strassburginál, tágasb szentegyházat a
római sz. Péterénél, nagyobb hajót egy spanyol líneahajónál képzelni. Igy egy cseppet se nehéz jobb utakat, műveltebb mezőket, kiesb vidékeket, serényebb kereskedést, helyesb kommunikációkat, vígabb falukat, tisztább városokat, jobb vendégfogadókat, nagyobb kultúrát, kiterjedtebb s többoldalú tudományt, nyájasb hospitalitást, értelmesb rendeletű kúriát vagy kastélt, nemesb patriótizmust, több közlelket, polgári erényt - s kevesebb sárt, port, nádat, korlátlan partú vizeket, hasztalan erdőket, becstelen lapányokat, bozótot, kevesb egoizmust, s egyrészrűl a legalaptalanabb hiúságot, másrészrűl a határnélküli hajlékonyságot, alattvalók iránt dölyföt, elöljáró előtt porban-csúszást, kevesb előítéletet, balvéleményt, tudatlanságot, féktelen betyárságot sat. – magunkban képzelni, mint amilyen a mennyi valósággal találtatik honunkban.

16. ábra
Ilyen "munkagépek" segítették a Lánchíd építését [43. I. 95]


 



Természet Világa, 
2001. I. különszám
Simonyi Károly: A magyarországi fizika kultúrtörténete (XIX. század) 
http://www.termeszetvilaga.hu


Vissza a tartalomjegyzékhez