100 ÉVE HALT MEG ALFRED NOBEL

Kronológia az ötödik Béke Nobel-díjhoz


 

“Kinek van ideje életrajzokat olvasni,
és ki olyan naiv vagy szeretetreméltó,
hogy ilyesmi iránt érdeklődjék...”

 
 A most következő írás tulajdonképpen egy kronológia, meg két ember életének útját kísérjük végig. Egyiküké a Nobel-díj alapításához vezetett, másikuké az ötödik Nobel-díjhoz. A két életút romantikus találkozását, egy szerelem hatását követhetjük nyomon.

Alfred Nobel
(1833–1896)

1833. október 21. E napon született Alfred Bernhard Nobel. Apja, Emanuel Nobel ekkor 32 éves, anyja – akivel Emanuel 1828-ban kötött házasságot – Caroline Andriette Ahlsell, aki már két gyermeket szült, 1829-ben Robert Hjalmart és 1831-ben Ludvig Emanuelt. (10 év múlva még egy fiút szül, aki a keresztségben az Oscar Emil nevet kapja.) A Nobel család Angliából származott, eredetileg Nobeliusnak hívták, de a 18. század elején már Svédországban él.

1841 ősze. Alfred 8 éves korában Stockholmban kezdi el iskolai tanulmányait. Apja, aki mérnök és építési vállalkozó, 1837-től Finnországban dolgozik, s a három gyermek nevelése egyedül anyjára hárul. Később apja Oroszországba utazik, ahol egy aknatalálmányából kapott pénzen gyárat alapít.

1842. október 21. A család követi az apát Pétervárra. Alfred itt csodálatos nyelvérzékével, szorgalmával és szellemi képességével eminens tanuló lett.

1843. június 9. Prága városában, wchinitzi és tettaui Franz Kinsky grófnak és feleségének, Sophie Körnernek leánygyermeke születik, aki a keresztségben a Bertha nevet kapja. A cseh főnemesi család, amelynek egyes tagjai magyar honosságot is nyertek, nem tartozott a gazdag arisztokráciához. Bertha grófnő fiatal éveiről kevés adat áll rendelkezésre. Annyit tudunk, hogy sokat utazott és 30 éves korában Suttner báróéknál nevelőnőként dolgozott. Itt szerelem is szövődött Arthur báró és Bertha között, de a házasságot a család megakadályozta...

Bertha von Suttner báróné
szül.: Bertha Kinsky grófnő
(1843–1914)

1850. Alfred Nobel 1850-ben az Egyesült Államokba utazik gépészmérnöki tanulmányútra. Itt megismerkedik a svéd származású, akkor már világhírű John Ericsson mérnökkel, akinek gyárában közel két évet tölt el.

1852. július. Alfred visszatér Európába. Egészsége nem kielégítő, ezért Franzesbadba utazik hosszabb gyógykezelésre, majd vissza Pétervárra.

1857. Alfred 24 évesen Pétervárott nyújtja be első szabadalmát egy újfajta gázmérőre. Találmányát Angliában is bejegyzik 2507/1757. sz. alatt.

1861 tavasza. Párizsban találjuk a fiatal Alfredot. Miután a krími háború befejezése után az oroszországi Nobel-gyár tönkrement, Alfred tőkeszerző útra indul. III. Napóleon felismeri a robbanóanyagokban rejlő lehetőségeket, ezért Pereire bankárt megbízza kölcsönfolyósítással. Nobel így százezer aranyfrankkal tér haza, most már Stockholmba.

1861 ősze. Stockholm közelében Heleneborg városkában megkezdik Nobelék a robbanóanyag-gyártást. Az apa már öregszik, fiai veszik át a gyár irányítását. Az apa még nem ismerte fel a nitroglicerin hatását, amelyet 5 éve fedezett fel az olasz Ascarnio Sobrero, ám Alfred e szerrel kísérletezett. A folyékony nitroglicerin (salétromsavas-triglicerid (C3H5O3 (NO3)3) ugyanis – bár robbanóereje messze fölülmúlta a puskaporét – nem robbant fel egyszerű meggyújtásnál, hanem nyugodtan elégett, s csak akkor tört ki igazi ereje, ha valami erős ütés vagy rázkódtatás érte. Gyakorlatilag tehát nem lehetett alkalmazni.

1863. október 13. Alfred Nobel első robbanóanyag-szabadalmának időpontja. Számtalan kísérlet után megtalálta a megoldást, amelynek lényege, hogy a nitorglicerinben egy kis higannyal töltött rézhüvelyt helyezett el, s ennek elsütésével robbantotta fel az egész folyadékot. Ez az eljárás – amelyet a robbanótechnikai initiál-gyújtásnak nevezett – lehetővé tette a nitroglicerin gyakorlati alkalmazását, s ettől kezdve a “Nobel-féle robbanó olaj” rohamosan terjedt világszerte.

1864. július 15. Alfred Nobel ekkor szerkesztette meg a már említett, de önéletrajzában nem szereplő “Nobel-féle gyújtó”-t. Ennek lényege egyszerű: ha megakadályozza, hogy a nitroglicerin és a lőpor érintkezzék, a lőpor szétesése, elázása nem következik be. A lőport csövecskékbe kell tölteni, s előbb a csőben levő lőport kell begyújtani. Ennek robbanása vezeti be a töltet felrobbanását. A “Nobel-féle gyújtó” tehát vörösréz csövecskékből, illetve az ebbe erőteljesen besajtolt fekete lőporból állt. A robbantási munkákat ezzel a gyújtóval már nagyobb biztonsággal lehetett végrehajtani. Nobel a nevét viselő gyújtót, sietve szabadalmaztatta minden számbajövő ipari államban, s gyártását az általa alapított svéd és német vállalat csakhamar megkezdte.

1864. szeptember 3. A korabeli leírások szerint egy gyönyörű őszi reggel, a hajnali órákban hatalmas dörrenés rázkódtatja meg a főváros szélét. A heleneborgi gyár laboratóriuma a levegőbe repül. Öt halott, köztük a legifjabb Nobel, a 21 éves Oscar Emil és Alfred régi barátja, Hertzmann, a gyár mérnöke.

1864. november 11. Stockholmban megalakul az első nitrogliceringyártó részvénytársaság, amelynek fő részvényese Alfred Nobel. A gyárat először tutajon horgonyozzák le a Malar-tó egyik szorosában, majd Visztervikbe helyezik. Aztán egymás után alakulnak meg a Nobel-gyárak.

1867. szeptember 19. Egy új Nobel-szabadalom, a dinamit bejelentésének napja. Magát a feltalálást szinte a véletlen szülte. Előző év végén Nobel laboratóriumában egy szivárgó edényből kifolyt egy kevés nitroglicerin, a földre ömlött és beszivárgott a lyukacsos földbe, amelybe a robbanóanyagot csomagolni szokták. Nobel figyelmét nem kerüli el a nitorglicerinnel átitatott föld, óvatosan lefejt egy darabot a nedves földből és beviszi laboratóriumába. A vizsgálat alatt megállapítja, hogy a robbanó folyadékot magába foglaló anyag maga is robbanékony, és hatása csaknem akkora, mint a tiszta nitrogliceriné. A robbanóanyaggal átitatott föld átvette a robbanó hatást, megfékezte a “démont”, először sikerült szilárd anyaghoz kapcsolni.

1873 ősze. Nobel most már mint vagyonos gyáros Párizsba költözik, az Avenue Malakoff 59. számú házba, teljes elvonultságban, csak a munkának élve laboratóriumában.

Nobel egyik laboratóriumában

1875 tavasza. Egy tavaszi napon munka közben megsértette az ujját. A sebet kollódiummal kente be. Éjjel a megvágott ujj sajogni kezdett, nem tudott elaludni, s előző napi kísérletén elmélkedett, amikor is lőgyapotot akart nitroglicerinnel elegyíteni. Hajnali 4 órakor bement laboratóriumába, és mire reggel asszisztense, Fehrenbach megérkezett, már megmutatta neki új találmányát, a robbanó zselatint (nitroglicerin néhány százalék éteralkoholban oldott nitrocellulózzal kiegészítve). E készítményt, mely robbanógumi néven is ismeretes, alagútrobbantásoknál alkalmazták (például a Gotthard-alagútnál).

1876 tavasza. Ez idő tájt egy bécsi lapban, egy párizsi ügynökség által feladott hirdetés jelent meg: “Nem egészen fiatal, gazdag és nagy műveltségű, Párizsban élő úr keres hasonló korú, több nyelvet tudó titkárnőt, aki házát is irányítaná...” A nem egészen fiatal úr a 43 éves Alfred Nobel volt. 1843. június 9-én, Kinsky grófnő születési idejénél megemlékeztünk arról, hogy Bertha grófnő szerelmét Suttner gróffal a család rossz szemmel nézte. Nos a 33 éves grófnő olvasva a hirdetést – talán csak feledni szerelmesét – válaszol, mire viszontválasz érkezik, majd néhány leváltás után Bertha Kinsky Párizsba utazik.

1876 ősze. A párizsi Gare de l'Est pályaudvaron Nobel fogadja, s kocsiján elkíséri a Boulevard des Capucines-i szállodába, ahol lakosztályt bérel addig, amíg a Malakoff utcai házban kialakítják a grófnő új otthonát. Nobel beleszeret a nála 10 évvel fiatalabb grófnőbe, akivel naphosszat másról sem beszélnek, mint a békéről, amelynek Bertha szinte megszállottja. Nobel is a béke mellett tör lándzsát és azt hajtogatja, hogy felfedezéseivel is a békét szolgálja, hiszen – hangoztatja – melyik nép kezdene háborút azzal a tudattal, hogy a háború a teljes pusztulást jelenti, valósággal öngyilkosságot követne el. Ilyen nép nincs – vallja. Bertha nem érti Nobel lelkületét, aki esténként saját romantikus verseit olvassa fel, szerelmével árasztja el, s közben gyáraiban pusztító robbanószereket állít elő...

1876 tele. A szerelmes napok nem tartanak soká. A grófnő levelet kap régi szerelmétől, Artur Gudakker Suttner bárótól, aki feleségül kéri. Az esküvőt Bécsben tartják, de miután a család a bárót – aki akaratuk ellenére nősült – kitagadja, a boldog szerelmesek Oroszországba, a Kaukázusba, Tbiliszibe költöznek. A távolság ellenére élénk levelezés indul meg Nobel és a most már Suttner báróné, Bertha között.

1881 tavasza. Nobel elköltözik Párizsból Sevrau-Ligny melletti birtokára.

1883. Suttner báró és felesége, Bertha elhagyják Oroszországot és Hermandsdorfba költöznek. A levelezés Bertha és Nobel között élénkebbé válik. Bertha egyik levelében azt írja Nobelnek: “... kár, hogy Ön feltaláló lett, ha nem azzá lesz, biztos vagyok benne, hogy híres íróvá, költővé avatták volna.”

1884. Nobelt, aki már 4 éve a Nordstjarn lovagja, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, majd a Londoni Királyi Társaság tagjai sorába választja.

1887 tele. Suttner báróné, Bertha és Nobel Párizsban találkoznak. Nobel verseit olvassa fel, lírai hangulatban beszélgetnek, s Nobel egyre hajtogatja, hogy békeszeretetének majd ékes bizonyítékát fogja szolgáltatni.

1888. április 15. Nobel a szokott időben lép be dolgozószobájába. A reggeli lapok már íróasztalán fekszenek. Elsőnek a Le Siecle-t lapozza fel, s az 5. oldalon a halálhírek közt az alábbiakat olvassa:
“Cannes-ből értesültünk Nobel svéd kémikus és mérnök haláláról, akinek nevéhez fűződnek a nitroglicerinnel kapcsolatos fontos munkák. Feltalált egy speciális dinamitot, amely vörös színű, igen finom szemcséjű nitroglicerin és agyag keveréke, és amelynek alkalmazása széles körben elterjedt.” Aztán a Figarót nézi át, s ott ezt olvassa: “Cannes-ban tegnap meghalt Nobel, a dinamit feltalálója, akit csak igen nehezen lehetne az emberiség jótevőjének nevezni. Nobel svéd származású volt.”

Sápadtan teszi le az újságot, furcsa érzés – gondolja –, ha az ember a saját halálhírét olvashatja. Az újságban ugyanis tévedésből, a fivére, Ludvig halálhíre helyett az ő halálhíre jelent meg. Vajon Bertha mit fog gondolni, ha olvassa a lapokat – fordul meg a fejében. Meghaltam – mondja halkan maga elé. Miért is éltem? A pusztítás dénomát szabadítottam az emberiségre. Apám örökébe léptem, aki Szentpétervárott gyártotta az ágyúkat és torpedókat az oroszok részére. Akkor, az első robbanáskor, ott a heleneborgi katasztrófánál, abba kellett volna hagyni az egészet... De valami hajszolt tovább...

Visszaül a székébe. Bizonyítani kellene Berthának, a világnak, hogy félreismerték, ő nem gyilkos, nem szövetségese a halálnak. De hol állíthatja meg ezt a folyamatot, amelyet már az egész világon elindított? Svédországtól Olaszországig, Amerikától Törökországig mindenütt gyártják a halált, az ő termékét.

Tekintete most újra az újságokra téved. – Végrendelkeznem kellene – s ebben a végrendeletben kellene színt vallanom, hitet tennem. Feláll az asztal mellől, s az ablakhoz lép. A tavaszi eső reménytelenül esik tovább. Igen, testamentumot kell írnom, s ebben a világ elé tárni, hogy nem voltam gyilkos. A világ elé kell tárni békés szándékaimat, s a vagyont, amit a gyilkos találmányok, a háború borzalmainak révén szereztem, a béke céljaira kell áldoznom!

Az íróasztalhoz lép, tiszta papírost vesz elő, és apró szálkás betűivel a papír felső sarkába felírja: “Testamentum vázlat”. Megakad. Hogy is kezdje? A végrendeletnek valami kötött formája van, amit be kell tartani.

1889. Megjelenik Suttner báróné első regénye Le a fegyverekkel címmel. Nobel hosszú levélben gratulál, és újra hangsúlyozza Berthával azonos gondolkodását a békéről.

1890. Nobel elkészíti első végrendeletét, amelyben tekintélyes összeget hagyományoz orvostudományi és élettani eredmények jutalmazására.

1891 nyara. A bécsi Neue Freie Pressében Bertha háborúellenes cikkeket ír, amelyekre Nobel leveleiben elragadtatással válaszol. Elemzi Bertha békeprogramját és 80 fontot küld a békepropaganda céljaira. Suttner bárónét az osztrák békeharcosok egyesületük elnökévé választják.

1892. augusztus Békekonferencia kezdődik Bernben. Nobel Zürichben tartózkodik, és Bertha áthívja Bernbe. Nobel – bár néhány órára Bernbe utazik – a konferencián nem vesz részt, de megvitatja a konferencia téziseit Berthával.

1895 tavasza. Nobel kezébe veszi többször átdolgozott végrendeletét. “Halálom után szabadalmaztatott koporsómba temessenek, amelyben légzőlyuk és jelzőharang megszólaltatásához szükséges kötél lóg” – írja, majd a két sort aláhúzza. Ahogy az első mondatot leírta, kissé lehiggad. Megtörli homlokát, most egyszerre úgy érzi, hogy meleg van a szobában. Aztán új sort kezd: “Bárhol fellelhető vagyonom – írja – biztos értékpapírokba fektetendő, s ez képezzen egy alapot.” Az alapot szót gondosan aláhúzza, gondolkozik, majd folytatja. “Az alap kamatai minden évben olyan személyek között osztandók ki, akik az előző évben a legtöbb jót adták az emberiségnek, – a legtöbb jót megint aláhúzza, majd feláll. Már teljesen nyugodt. Hangsúlyoznom kell még háborúellenes érzelmeimet. És Nobel ezt most komolyan is gondolja. Most végre úgy érzi, önmagával is őszinte. Igen! Gyűlölöm a háborút! Gyűlölöm a halált! – mondja hangosan és újra visszaül. Római egyest ír a papír szélére, majd melléírja: Azoknak, akik a legtöbbet, vagy legeredményesebben munkálkodnak a nemzetek közötti testvéri barátság megteremtésében, a fegyverkezés megszüntetése érdekében.

Tolla hirtelen megáll. Milyen furcsa így leírja “a fegyverkezés megszüntetése”. Két szó csupán és mégis a halál közelségét kellett éreznie, hogy leírja. A fegyverkezés megszüntetése, milyen furcsán hangzik ez az ő szájából, aki életével éppen az ellenkezőjét szolgálta. Vajon, megérzik-e majd az emberek, hogy mi játszódott le az ő lelkében, amikor ezt a két szót leírta. Nem hangzik-e majd nevetségesen, hogy a világ leghatalmasabb fegyvergyárosa teljes vagyonát saját gyárai megszüntetésére ajánlja fel. Mindegy, nem a szavak fontosak, a tettek.

Megint Bertha szavai csengenek a fülében: Mit tett Ön a békéért? Csupán annyit, hogy újabb és újabb és mind tökéletesebb gyilkoló szereket adott a béke ellenségeinek kezébe.

Igen, Bertha! Eddig nem tettem semmit, de halálommal megváltom majd mulasztásomat. Azután a további pontokat vázolja fel:
II. A legnagyobb fizikai felfedezés
III. A legnagyobb kémiai felfedezés
IV. A legnagyobb orvosi felfedezés
V. A legkitűnőbb idealista irodalmi alkotás.
Vastag vonallal lezárja a fél oldalt, aztán alája még odaírja: A díjak nemzetiségre való tekintet nélkül adandók ki.

A faluban delet harangoznak, Nobel összehajtja jegyzetét. Borítékot vesz elő, belehelyezi, aztán leragasztja. “Testamentum vázlat” írja a borítékra, majd megfordítja és a hátára írja: “Alfred Bernhard Nobel”. Az utolsó betűt, az 1-ét visszakanyarítja és a még tintától nedves borítékot a fiókjába teszi. (De iktassuk ide a végrendelet eredeti szavait: “...egyéb értékesíthető vagyonomról a következőkben rendelkezem: a tőke, amelyet rendelkezésem végrehajtója biztos értékpapírokba tartozik fektetni, alkosson alapítvány, amelynek évi kamatait, díjakként, azoknak adják, akik az elmúlt évben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották. E kamatokat öt egyenlő részre kell osztani. Egyrészt kapjon az, aki a fizikát a legfontosabb felfedezéssel vagy találmánnyal gazdagította; egy részt, aki a legfontosabb kémiai felfedezést vagy tökéletesítést végezte; egy részt, akinek érdeme a legfontosabb felfedezés az élettan vagy orvostudomány körében; egy részt, aki az irodalomban a legkiválóbb irányt képviseli; egy részt pedig, aki a legtöbb és legjobb munkát fejtette ki a népek testvériesüléséért, a hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért és békekongresszusok szervezéséért. A fizikai és kémiai díj kiosztása a Svéd Tudományos Akadémia kötelessége; az élettani vagy orvostudományi munkáét a stockholmi Karolinska Intézet, az irodalmiét a Stockholmi Akadémia adja ki. A békéért küzdőket öttagú bizottság jelöli ki, ezt a norvég Storthing választja meg. Kifejezett akaratom, hogy a díjak kiosztásánál semmi tekintettel ne legyenek a nemzeti hovatartozásra, úgyhogy a legméltóbb nyerje el a díjat...”)

1895. november 27. A párizsi svéd klubban Sigurd Ehrenborg, Thorsten Nordenfelt, Leonhard Hwass és R. W. Strehlenert, mint tanúk írják alá Nobel végrendeletét.

1895 december Bertha Suttner békeelőadást tart Budapesten.

Nobel villája San Remóban

1896. augusztus 7. A Nobel-dinasztia legidősebb, de egyben utolsó előtti tagja, Robert Hjalmar Stockholmban meghal. Alfréd szívével bajlódik San Remóban.

1896. november 21. Nobel levelében Berthának többek között így ír: “Van egyáltalán szívem? Orvosaim Angioneurosin gyógyszerrel kezelnek, ami nem más, mint nitroglicerin. Szívemet kezelik azzal a szerrel, amit Ön szerint robbantásra, gyilkolásra használ a világ.”

1896. december 10. Hideg téli éjszaka szívroham éri Nobelt, aki néhány óra múlva meghal San Remó-i lakásában. Végakarata szerint holtestét hazaszállítják Svédországba.

1896. december 29. A gyászszertartás Stockholmban zajlik, majd földi maradványait speciális koporsójában a kirelhofi családi sírboltban helyezik örök nyugalomba.

1897. március 30. Ragnar Sohlmann, Nobel megbízásából a sokmilliós Nobel-vagyont kicsempészi Franciaországból Svédországba.

1897. április 25. Bertha Suttner újra Budapestre jön a magyar béke aktivisták meghívására.

1897 nyara. Az alapítvány összege, több mint 30 millió svéd korona, hatalmas összeg volt, így természetesen az örökségért kitört a harc. Az örökösök az óriási hagyatéktól megfosztva érezték magukat és éveken keresztül a végrendelet megsemmisítését követelték. Szövetségeseket találtak a svéd akadémikusok körében is, habár Nobel éppen az Akadémiára ruházta át a díjak odaítélésének kizárólagos jogát. Azzal érveltek, hogy a díjosztással kapcsolatos viták megzavarnák az Akadémia tisztes mindennapi munkáját. Még a szociáldemokrata párt vezére, Branting is csatlakozott az elégedetlenek táborához és egyik levelében azt állította, hogy a végrendelet Nobel jószándéka ellenére is sületlen marhaság. A svéd sajtó is felzúdult. “Hogy lehet – kérdezte – ilyen tetemes összegeket külföldieknek adományozni? Miért nem fordítanók a pénzt a svéd tudomány fejlesztésére?” Végül is teljesült Alfred Nobel kívánsága, különösen Emanual Nobel, a vegyész unokaöccse jóvoltából, aki szívósan harcolt nagybátyja végrendelkezésének szigorú betartásáért.

1901. Az első Nobel-díj díjazottjai: a müncheni Wilhelm Conrad Röntgen (fizika); a berlini Jacobus Henricus van't Hoff (kémia); a marburgi Emil v on Behring (orvostudomány); a párizsi René Francois Armand Sully Prudhomme (irodalom); végül a béke Nobel-díj megosztva a heideni Henry Dunaut és a párizsi Frederic Passy.

1905. Az ötödik béke Nobel-díj kitüntetettje Bertha von Suttner báróné, osztrák írónő.

1914. június 21. Bécsben meghal Bertha von Suttner báróné, született Bertha Kinsky grófnő, a jeles békeaktivista írónő, Alfred Nobel reménytelen nagy szerelme.

Pap János