Párbeszédek

...

SALVIATI: Talán jó lenne, ha elmondanád nekünk a dolgot, mert különben Simplicio esetleg megmarad abban a hitben, hogy ôrajta nevetsz.

SAGREDO: Ám legyen. Egy nap Velence egyik igen tekintélyes orvosának a házában voltam, ahová sok ember járt tudásvágyból vagy kíváncsiságból, hogy láthassanak boncolni egy igazán tudós, amellett ügyes kezû és gondos anatómust. Ezen a napon az idegek eredetét és kiindulásuk helyét kereste meg; régen vitás kérdés ez a Galenus iskolájához tartozó orvosok és peripatetikusok között. Amikor az anatómus megmutatta, hogy az idegek a fô ideggócból kiindulva miképpen haladnak az agyból a nyak és a gerincoszlop mentén és ágaznak el az egész testben, és hogy csak cérnavékonyságú fonál érkezik a szívbe, odafordult az egyik nemesúrhoz, akirôl tudta, hogy peripatetíkus, és akinek a kedvéért különleges gonddal tárt fel és mutatott meg mindent, és megkérdezte tôle, hogy most már meg van-e elégedve és meg van-e már gyôzôdve arról, hogy az idegek eredete az agyban van és nem a szívben. Amire filozófusunk némi gondolkodás után, így felelt: "Oly világosan és oly szembeszökôen mutattál meg mindent, hogy ha nem állana ezzel szemben Arisztotelész szövege, mely világosan azt mondja, hogy az idegek kiindulópontja a szív, kénytelen lennék elismerni, igazad van."

SIMPLICIO: Szeretném azonban figyelmeztetni az urakat, hogy ez a vita az idegek eredetérôl még koránt sincs oly véglegesen eldöntve, mint azt némelyek képzelik.

SAGREDO: Kétséget kizáróan nem is lesz soha: mert sohasem lesz hiány olyanokban, akik ellentmondanak. De hát ez semmit sem von le a peripatetikus válaszának csodálatos voltából, mert a szemmel látható tapasztalattal szemben ô nem Arisztotelész egyéb tapasztalatait vagy érveit állította szembe, hanem csak Arisztotelész tekintélyét, egyszerûen azt, hogy ipse dixit ...

SALVIATI: Gyakran csodálkoztam azon, hogy Arisztotelész minden betûjében hívô követôi nem érzik, hogy amikor tekintélyének és hírnevének a növelésére törekednek, ennek a tekintélynek éppen a csökkentését és lejáratását idézik elô. Mert amikor látom, hogy makacsul védelmeznek nyilvánvalóan téves tételeket, és amikor nekem be akarják beszélni, hogy így illik az igazi filozófushoz és így járt volna el Arisztotelész is, akkor kételkedni kezdek abban is, hogy következtetései más, számomra kevésbé hozzáférhetô területen helyesek-e. Ha ezzel szemben azt látnám, hogy engednek a nyilvánvaló igazságnak és megváltoztatják nézeteiket, akkor elhinném, hogy amikor megmaradnak a véleményük mellett, a számomra érthetetlen vagy ismeretlen bizonyítások területén, igazuk van...

SIMPLICIO: De ha elszakadunk Arisztotelésztôl, ki legyen vezetônk a tudományban? ...

SALVIATI: Vezetô ismeretlen, vad országokban kell, nyílt, sík területen csak vakoknak van támaszra szükségük. Aki ezekhez tartozik, maradjon inkább otthon. Akinek azonban vannak testi és lelki szemei, válassza ezeket vezetônek! Nem mondom azért, hogy Arisztotelészt nem kell meghallgatni, sôt dicséretesnek tartom, ha valaki ismeri és szorgalmasan tanulmányozza mûveit. Én csak azt kárhoztatom, ha valaki kényre-kedvre megadja magát neki úgy, hogy vakon aláírja minden egyes szavát, és anélkül, hogy más érvek után kutatna, megdönthetetlen hatalmi szónak ismeri el állításait. Ebbôl a visszaélésbôl más súlyos baj is származik: már nem is vesznek fáradságot maguknak, hogy bizonyításainak szigorúságáról meggyôzôdjenek. Nincs szánalmasabb látvány, mint amikor nyilvános viták alkalmával, bár bizonyítható állításokról van szó, valaki hirtelen elôrángat egy régi, gyakran még valami más tárgyra is vonatkozó idézetet és ezzel betömi ellenfelének száját. De ha mindenképpen ilyen módon akarod tanulmányaidat folytatni, ne nevezd magad többé filozófusnak, nevezd magad történésznek vagy a magolás doktorának; mert aki sohasem filozofál, az nem tarthat igényt a filozófus megtisztelô címére.

...

GALILEO GALILEI


 
Természet Világa, 117. évf. 6. sz. 1986.