Dobozos – holisztika

Nagy Elemér


Tegyük fel, van egy tv-készülékünk, amelybe be kell csatlakoztatni a képjelet felvevő antennát és a készüléket működtető hálózatot. Van rajta egy sor gomb, amelyekkel a kívánt állomás, a kép színe, erőssége, a hangerő beállítható, s mindezek természetesen szabályozhatók is. Ha részletes és érthetően megfogalmazott használati utasítással rendelkezünk, az előbb felsorolt műveletek elvégzése szinte gyerekjáték, s így a készülékünk megfelelően működik.

 Bekövetkezhet azonban, hogy egyszer csak valami nem stimmel, mondjuk, nincs se kép, se hang. Mit tehetünk ilyenkor? El kell döntenünk, hogy a hibát a készülék okozza-e vagy sem? Azt könnyen ellenőrizhetjük, hogy a készülék egyáltalán kap-e feszültséget. Ne csodálkozzunk – s főleg ne várjunk csodát – abban az esetben, ha a készülék dugója helyett egy lámpáét dugtuk a konnektorba!
 Ha a készülék be van kapcsolva a hálózatba, kereshetünk megy másik adóállomást. Ha így sem kapunk magyarázatott, ellenőrizzük azt is, hogy a gombok helyes állásban vannak-e, hiszen nem kizárt, hogy azokat esetleg gyermekeink tekergették más állásba. Így aztán megállapítható, hogy a készülékünkben van-e hiba.

 A legtöbb néző számára a készülék csak egy doboz, amiről talán nagyjából tudják is, hogyan működik, de a hiba forrásának pontos megállapítására – és pláne a megtalált hiba kijavítására – nyilván nincsen módjuk.

 Ha belenézünk a használati utasításba, talán láthatunk egy sematikus ábrát, tele keretezett téglalapokban lévő feliratokkal, mint pl.: „antennabemenet”, „erősítő”, „tápfeszültség” stb. Ezek a kifejezések a működés egyes egységeit jelzik. Igaz, a régebbi készülékekben ezeket az egységeket helyileg is elkülönítve szerelték. Mi volt ennek a célja? – kérdezhetik. A válasz egyszerű a megfelelően tervezett készülékben ha csak egy alkatrész hibásodik is meg, az már üzemképtelen lesz. a nagyüzemi javítás során az egyes részegységeket sorban helyettesítik ismert, működő saját részegységgel, így aztán mi sem egyszerűbb, mint arra a következtetésre jutni, hogy amelyik csere után a készülék megjavul, nyílván ott volt a hiba. Természetes az is, hogy a hibásnak bizonyult részegységet kisebb egységekre bontva, fokozatosan közeledjünk a hiba forráshoz, így azután rámutathatunk az eredeti hibát okozó alkatrészre, azt kicserélhetjük vagy megjavíthatjuk.  A doboz-terminológiában ez azt jelenti, hogy a tv-készülék (ami a laikusnak egyetlen nagy doboz) több kisebb dobozból áll, amelyek egymással megint ismert kapcsolatban vannak. Minden doboz maga is több kisebb dobozból állhat, amelyek egymással ismét szigorú kapcsolatban vannak. Ez az aláosztás mindaddig folytatható, amíg minden egyes egyedi alkatrészhez eljutunk. Az egész hibakeresésen a termékre jellemző műszaki kultúra egyik lényeges eleme, ennek a részletei azonban is számunkra lényegtelenek.

 Egyébként a laikusnak csupán annyit kell tudnia, hogy a készüléket általában csak a szakember képes megjavítani, ennélfogva a tulajdonos feladata mindössze az, hogy a készüléket szabályszerűen kezelje, a használati utasításban megadott tanácsokat megfogadja, mint pl.: Ne hagyja a készüléket tűző napon! Védje a por ellen! Megfelelő módon helyezze el! Vagyis ne tegye kis felületű vagy nagyon gyenge asztalra, a fűtőtest fölé, de a virágok alá se, mert a víz nem tesz jót a készüléknek!

A holisztikus közelítés

Nyilván köztudomású az, hogy a laikus a tv-készülékével csak egyetlen egészként képes foglalkozni. Tudja természetesen, hogy az sok-sok, szükséges alkatrészből áll, de azok pontos feladatát, paramétereit nem ismeri. Ő a készüléket csak holisztikusan képes látni. (Holosz a klasszikus görögben egészet jelent). Az adott esetben ez azt jelenti, hogy ő csak a készüléknek a környezettel való kölcsönhatását képes ellenőrizni és szabályozni; ha ott nincs hiba és a készülék mégsem jó, szakemberhez kell fordulnia.

 Gondoljuk most végig, mi történne, ha a laikus a készülékjavítást egy kizárólag „holisztikusan gondolkozó szakemberre” bízná. Ez a szakember először ellenőrizné a külső kapcsolatok rendben létét, elsősorban azt, hogy a használati utasításnak megfelelően van-e elhelyezve: például elviszi a készüléket a kályhától, leveszi róla a virágot stb. (Ezen intézkedésektől a készülék nem javul meg, de ha egyszer megjavítják, akkor biztosan jobb körülmények között működik.) Ezután jönne a tényleges beavatkozás: a szerelő elkezdené a készüléket kopogtatni. Az esetek legnagyobb részében persze nem történik semmi, de előfordulhat az is, hogy egyszerre „megjavul” a tévénk. Semmi csoda nem történt: volt valahol egy rossz érintkezés (lazaság, szakadás), ami a kopogtatásra átmenetileg megjavult. Alig vitatható, hogy az ilyen javítás  nem az igazi.

 A kisebb felkészültségű, de értelmes szerelő a külső kapcsolatok felülvizsgálata után kinyitja a készüléket. Először kipucolja (hátha a por átvezetést okozott), megnézi, hogy nincsenek-e lógó vezetékek (ezeket összeforrasztja), vizsgálja a dugaszok illeszkedését, szemrevételezi az égési és az átütésnyomokat, a megrongált elemeket kicseréli. Mi a munka megítélése? Ez a szerelő mind azt, amit csinált, jól csinálta. Minden beavatkozásának megvolt a tudományos alapja, és ha a készülék ezek után – mondhatjuk, nemcsak hogy megjavult, hanem rendbe is jött --, akkor szerencséje volt. Ő csak a durva, szabad szemmel is látható hibákat szüntette meg, de sajnos vannak közvetlenül nem látható alkatrészek is, valamint az is lehetséges, hogy a paraméterváltozás oka nem a durva átütés, kiégés. (A javításról eddig főképpen úgy beszéltünk, hogy az a hibás alkatrész megtalálásából és kicseréléséből áll. Ugyan ilyen megítélés alá tartozik a hibás alkatrész megjavítása is.)

 A kissé hosszadalmas példálózás után térjünk most rá a lényegre. A javítás tárgya legyen a tv-készülék helyett az ember, a szerelő pedig az orvos. A tv-készülék ? ember analóg persze alapjaiban hibás, mi csak az eljárásmódok összehasonlítására használjuk. Az alapvető különbség az, hogy az emberi szervezet esetében a „dobozolás” ma még biztos, hogy nem teljes, az sem biztos, hogy valaha elvégezhető lesz; az elemek száma sok-sok nagyságrenddel nagyobb, ezek rendszere és a köztük levő kapcsolatok majdnem áttekinthetetlenül bonyolultak. Valamit azonban mégis mondhatunk: vannak elsődleges, nagy dobozok (pl. szív, vese, tüdő stb.), melyeknek funkcióit nagyjából ismerjük, meghibásodásait nagyjából meg tudjuk állapítani, gyakran annak okaira is kijelentéseket tehetünk, sőt még az „alkatrész”-területen is sokat tudunk.

 Ebben a megfogalmazásban hova sorolandó a gyógyító orvos? Valahová a második és harmadik típusú szerelő közé. Általában megtalálja ahibás működés forrását, és a tudomány felhalmozott ismeretei alapján bizonyos esetekben javító beavatkozásra is képes. Az emberiség elvárása az, hogy a tudományos ismeretek bővülésével a hibafelderítés (diagnosztika) és a javítás (terápia) lehetőségei folyamatosan javuljanak.

 Mi legyen ezek után a véleményünk az első típusú, a szigorúan holisztikusan gyógyító orvosról? A holisztikus tv-szerelő a példa kedvéért kitalált, karikírozott figura, ha viszont azt vesszük figyelembe, hogy az ember hányféle, a kortól, az általános és saját helyzetétől függően mennyi környezeti hatásnak van kitéve radikálisan elítélő véleményük nem lehet. Lássuk ezt részletesebben.

 A holisztikus orvos szerint az embernek a környezettel való kapcsolata – a legáltalánosabban véve – tehát életmód, táplálkozás, a környezet hatása, a saját akarata stb. döntő mértékben befolyásolják az ember állapotát. Természetes azt is feltételeznünk, hogy az egészséges életmód (beleértve a táplálkozást, a testgyakorlatot, a mozgást, a káros szenvedélyektől való tartózkodást) a szervezetünket nem rongálja, sőt egyes betegségekkel szemben ellenállóbbá teszi. Ez idáig teljesen rendben is van, hiszen ezeket a megállapításokat az orvostudomány a „kisebb dobozok” szintjén is igazolta, megmutatva azt, hogy az egyes nem javasolt életmódok a szervezetben milyen negatív változásokat okozhatnak.

 Rögtön hozzá kell tennünk azonban, hogy ezek a vizsgálatok statisztikus jellegűek, arra tehát nem lehet kijelentést tenni, hogy az adott életmód egy meghatározott X.Y.-ra biztosan milyen hatással lesz.

 Minden gondolati bukfenc az indokolatlan általánosításokkal indul. Általában ugyanis egyáltalában nem igaz az, hogy ha az ember megbetegedett, akkor az egészséges életmódra átállással meg is fog gyógyulni. Egyes esetekben ez ugyan nem kizárt, viszont ha a károsodás nagyobb mértékű, azt előbb rendbe kell hozni és utána kell normálisan élni. (Ez az az alapvető gondolat, ami miatt a tv-javításról előbb annyit beszéltünk.)
 Ezidáig a holisztikát, mint olyan irányzatot említettük, amely nincs alapvető ellenmondásban a tudományos nézetekkel, csak a hangsúlyt helyezi át más területre és egyes határokon meg tud állni.

 Ha viszont világtörvényt akarnak kreálni, az már követhetetlen gondolkodás. A szerényebb formája ideveszi a jógát, az akupunktúrát, a csontkovácsolást. Elvileg semmi közünk nincsen az előbbi témához, hacsak az nem, hogy ezek sem gyógyszeres (kémiai) beavatkozások. Többé-kevésbé elfogadható a különböző főzetek, teák ajánlása, de főleg megelőző célzattal. Ha ugyanis annak a teának erős gyógyító hatása is lenne, már régen gyógyszert fejlesztettek volna belőle.)

 Ha azonban misztikus magyarázatokat is mellékelnek hozzá, akkor nincs megállás, jöhet a telekinézis, a testelhagyás, az ufó és mindaz, ami a fantázia termékeként lehet érdekes, szórakoztató, de bevenni életveszélyes.