JEAN-CLAUDE PECKER

Hogyan lesz egy UFÓ-ból meteorit?

1965. augusztus 16-án történt velem az alábbi eset, amit aztán helyi újságok és a Journal des Observateurs tudományos szaklap is megírt. Akkoriban a nizzai obszervatórium igazgatója voltam. Ez a csillagvizsgáló egy kis hegygerincen épült, melyről Nizzára, a francia Riviéra fővárosára látni. Este 10 óra tájban, mint rendesen, a hivatali szobámban ültem íróasztalomnál és szép nyugodtam dolgozgattam az ablakommal szemben, mely a szépséges Angyalok öblére nézett, én pedig el-el-merültem a vízen visszatükröződő városi fények játékában. Egyszer csak felcsörrent a telefon: Uram! - szólt a telefonáló - „egy fényes kék tárgyat látok a Magnán, a keleti városrész felé esni. Kérem, mondja meg, mi az!" Na szépen vagyunk! Amikor egy fél óra leforgása alatt tíz ilyen hívás futott be, már kezdtem gyanítani, hogy a megfigyelők egy valódi, igazi jelenségről számolnak be. Nekem az volt a benyomásom a hallottak alapján, hogy egy az esés közben felrobbanó nagy meteoritról lehet szó. Ezért aztán telefonáltam Charles Fehrenbach kollégámnak, aki akkoriban a Marseille-i obszervatórium igazgatója volt. Természetesen őt is számosan értesítették hasonló látványról - persze az ottani beszámolók Marseille nyugati széléről beszéltek. Azonnal feladtunk hirdetéseket a helyi újságokban, hogy szemtanúkat keresünk. Hamarosan 400 válasz érkezett, közülük 300 nyilvánvalóan egyértelműen ugyanazt az eseményt írta le. Egy profi csillagászt, Guigay urat elküldtük e 300 szemtanú közül mindegyikhez, hogy a robbanás irányát, a horizont feletti magasságát stb. pontosan és biztosan meg lehessen állapítani. Majd az adatokból Guigay a legkisebb négyzetek módszerének pontos alkalmazásával kiszámította a meteorit tényleges pályáját és a robbanás helyét. Ez a robbanás 80 km magasságban történt, a Var megyei Fayence városka felett. Ezután értesítettük a helyi hatóságokat, tanítókat, lelkészeket stb... így kezdődött, majd szeptember közepén már az íróasztalomon nézegethettem két - egy kisebb, egy nagyobb - szépséges kőmeteorit-darabot, a lehető legklasszikusabb fajtából.

Ezt a folyamatot egy jól véghezvitt kísérletnek nevezhetjük. Mindeddig semmi különös nincs benne. Az egyetlen humoros körülmény azonban az volt, hogy a 300 szemtanú közül tízen ezt mondták: „Ó, nagyon szépen köszönjük, hogy felhívták figyelmünket erre a csodálatos repülő csészealjra..." A szemtanúk közül hárman, tehát 1%, vagyis egy egyáltalán nem elhanyagolható hányad, a leveléhez rajzot is mellékelt, melyen ábrázolta, hogy mit is látott „valójában".

Nevezetesen: korong alakú űrjárművet egy sor kör alakú ablakkal. Ez bizony tipikus példája annak, hogy egyesek - minden befolyásolás nélkül - hogyan vetítik bele képzeletük szüleményeit a külvilág jelenségeibe. De ezek a tendenciák tapasztalhatóan csak lényegesen felerősödtek e „kísérletem" óta. A tudományos gondolkodást megelőző mágikus képzelődés világa még mindig itt van velünk - és nap mint nap erősödik is.

(Fordította: Abonyi Iván)