NÉMETH GÉZA

Diákok és médiákok*

Bencze Gyula felmérésének eredménye a középiskolásaink körében terjedő paranormális tévhiteket illetően nem lepett meg túlzottan. (Természet Világa, 1993. 4. szám). Mondhatnám, inkább megdöbbentett, elszomorított, de manapság, amikor napjában elszomorodik, megdöbben valaki valamin, e szavaknak csekély az értékük. Maradjunk annyiban: katasztrofális.

Szkeptikus kollégánk a média fokozott szerepére figyelmeztet, mi több, felelősnek is tartja a helyzetért. Ilyenkor szokott a sajtó egy emberként felhörögni, hogy lám, már megint a sajtót bántják, pedig mi csak tükröt tartunk stb. Tisztem szerint nekem most éppen hördülnöm kellene, védeni a mundér becsületét, de eszem ágában sincs. A mundérnak ugyanis olyanja, hogy becsület, nemigen van. Mondhatnám, a sajtó olyan, mint az egész társadalom, de hát közhely ez is.

Bizonyára észre tetszettek venni, hogy napjainkban (és a következő egy-két évtizedben még biztosan) - egy avulófélben levő terminológiával élve - a szabadversenyes kapitalizmus legkezdetlegesebb szakaszát, az eredeti tőkefelhalmozás korát éljük. Márpedig ebbe a becsület (lásd: mundér) csak hellyel-közzel fér bele. Nem egyszerűen arról van hát szó, hogy hülyék vagyunk, s mint ilyenek, fertőzve hülyítünk másokat, hanem arról, amit Bencze Gyula is ír a hiszékeny hazánkfiainak sötétségén élősködő szovjet-orosz, ukrán, kínai stb. csodadoktorokról, nem is beszélve az egyik napról a másikra megvilágosodott, aurát növesztett honfitársainkról.

Tavaly ugyanezen hasábokon elmélkedtem egy keveset arról a dús televényről, mely burjánzásnak indította a szubkultúra-nagyipar minden létező hajtását. Ha úgy tetszik, mi most nem valami különleges elhülyülés egy stádiumában vagyunk, egyszerűen csak ledolgozzuk a hátrányunkat, amit a művelt Nyugat 30-40 év alatt ránk vert. Csodálkozni, szörnyülködni már csak azért sincs okunk, mert - minthogy meggazdagodni manapság leginkább a szubkultúrán lehet - a művelt Nyugat addig úgysem nyugszik, amíg ebbéli lemaradásunkat nem pótoljuk. Kisebb gyereknek Nintendo, Barbie, nagyobb gyereknek sajtburger, akciófilm, MTV, Swatch óra (lám, a világhírű svájci óraipart sem a fene nagy precizitása, patinája húzta ki a dágványból, hanem ez a kvázi-bóvli a távol-keleti echte-bóvlival folytatott öldöklő versenyben), 16-50 év közötti lányoknak, asszonyoknak szerelmesregény-füzetek, százhúsz részes brazil teleregények, apunak Tutti Frutti (a meccs már nem érdekes), egy szinttel följebb Playboy. (Ez egy színvonalas kulturális folyóirat, szokták mondani róla, de kerítsenek nekem egyetlen férfit, aki kizárólag Updike-novellák olvasása céljából, nem pedig kebelbarátságból vásárolja. Ez persze önmagában még nem volna baj, de az istenért, legalább ne kulturálisozzanak!) Satöbbi.

A kérdés tehát - igen sarkítottan - úgy szól, kaszálni óhajtunk-e vagy szépen, tisztességesen elbukni. Ami a legfurcsább a dologban: a sajtócsinálók már rájöttek arra, amire a kereskedők még nem. Tudniillik lehet egy üzletben csak szezámmaggal futtatott csodasüleményt árulni harmincért és lehet csak vizeszsömlét 4,50-ért. A hazai média zöme ma csak vizeszsömlét árul, ellentétben a kereskedőkkel, akik - nem tudni, miért - még mindig azt hiszik, milliós kereslet van mifelénk a harmincforintos szezámmagos csodasüleményre. Egyszóval a sajtó hatalmas biznisz; benne az áltudomány csak szerény -bár a magunkfajtának nyilvánvalóan a legjobban fájó - pont. „Ez kell a népnek, ezt igénylik" - hallatszik az ige, s egy demokráciában - ez egy jó ürügy ám! -hogyan is lehetne valamit megtagadni a néptől! Erre jön az instant - vízben azonnal oldódó - korlátoltság. Tessék csak végiggondolni, mennyivel egyszerűbb elhinni valamit (akár a legészbontóbb baromságokat is), mint megpróbálni megérteni. Elhinni lehet valamit tíz év alatt elvégzett nyolc osztállyal, kegyelemkettes levelezős érettségivel, karosszékben hátradőlve, napi munkában megfáradtan is. A megértés strapás. Ahhoz már kell némi alapismeret, tanulni, fejlődni kell.

Mondok egy példát. A minap a tévés népbutítás egyik új zászlóshajója, a Vízöntő c. műsor a következő bejelentéssel rukkolt elő: A NASA tudósai megállapították, hogy Európa földrajzi középpontja Magyarországon, a Csepel-szigeten van. Jó, tegyük föl, elhiszem, a hír hitelét támogatják a „NASA tudósai". Persze, egy sereg kérdés is felvetődhet a nézőben: Miért pont most jutott eszükbe a citált tudósoknak a nevezetes pontot meghatározni, amit egyébiránt mások korábban már nyilván számtalanszor meghatároztak. Vagy: miféle módszert használtak a tudós urak, miben más ez, mint az előzőek? (Mellesleg, magunk közt legyen mondva: ki a francot érdekli, hol van Európa közepe?) De nem, a műsorvezető nem kérdez, viszont bizonyít. Snitt! A kies Csepel-sziget egy iszonyatosan ocsmány zugában szakállas pasas tébolyog (ezt a szót én találtam ki, ki-ki töltse meg tartalommal) előretartott kézzel, aztán egyszer csak kinyilatkoztat (Szó szerint idézem, videóra vettem - én marha): „Egy mérési végeztem (nyilván az előretartott kezével), meghatároztam egy erőzónát, ami kozmikus szempontból egy erőcentrum, úgynevezett mentális központ, egy szabálytalan ötszög alakú terület és ha feltételezzük, hogy a kozmikus erők és a geometriai módszerek közt összefüggés van, feltehetően ezt lehet Európa középpontjánál tartani." Na kérem, quod erat demonstrandum! Mit szűr le ebből a nép egyszerű gyermeke? Azt, hogy tényleg ott van Európa közepe, hiszen ott a szemünk láttára a tudós is kimérte! Azt, hogy mi a kozmikus erőcentrum meg a mentális központ, persze nem érti (én sem), de az összefüggés köztük feltételezhető. Na kérem, így kell professzionálisan hülyíteni!

Vagy például: ilyen szavakat használni, hogy protein, enzim stb. Fogyókúra-ajánlat nélkülük meg nem jelenhet. Azt sejteti, tudós emberek állnak a dolog mögött, biztos van benne valami. Én most fogadást ajánlok: ha közzétennék egy hirdetést, hogy mondjuk klinikailag tesztelt extra-dalt macskaexcrementum proteinekkel dúsított enzimkivonatával garantálom a nátha azonnali elmulasztását, százával, ezrével jönnének a telefonok. Majd egyszer kipróbálom.

Mármost, miért katasztrofális a felmérés eredménye? Mert az ember azt hinné, legalább ez a 14-17 éves korosztály, amelynek naponta tanítanak fizikát, biológiát, kémiát stb., tehát „hivatalból" kap ellensúlyt a rázúduló maszlaggal szemben, még kellő kritikával, szkepszissel tekintget körbe a világban. Másrészt - Virág elvtárs szavaival élve - a helyzet fokozódik. Bencze kolléga felmérése egyértelműen igazolja (65% tekinti tudományos műsornak a Nulladik típusú találkozásokat), hogy egy ijesztő behelyettesítődési folyamatnak vagyunk tanúi. A kultúrában a tudomány helyét átveszi az áltudomány, Marx Györgyét Egely György, a gyerekmeséét a videoszörnyek, Jókaiét, Németh Lászlóét Vavyan Fable (a legolvasottabb magyar írók egyike), Latinovitsét Schwarzenegger stb. Esküszöm, nekem nem fáj, hogy léteznek, pénzüket, népszerűségüket nem irigylem. Igazából nem is tudom, mi bánt a dologban. Ilyesmiken morfondírozom mostanában, hogy „Ki viszi át..."; hogy van-e, lesz-e még „túlsó part"; hogy miként kellene „nem középiskolás fokon...". Mert abban nem vagyok bizonyos, hogy „Boldogok a lelki szegények..."

* A „médiákok" szó Esterházy Péter elmeszüleménye.