Az elõadás
"Áltudományos álnovella" 


A nagy elõadóterem zsúfolásig megtelt. Hogyne lett volna így, amikor az elõadó személye minden érdeklõdést felcsigázott. És ez természetes is volt. Hiszen egyrészt elismert tekintély volt az archeológiában, másrészt viszont bizarr tudományos nézetei szinte közbotrányt okoztak. A mai elõadás címe - "Mi voltunk-e az elsõk?" - is igen nagy feltûnést keltett. Nem lehetett tudni, hogyan érti ezt. Akik tudták, hogy csillagászati ismeretei is igen magas fokon állnak, vélték, hogy idegen csillagrendszerek lakóiról lehet szó. Ez viszont érthetetlennek tûnt, mert a nagy távolságok miatt az esetleges üzenetek felfogása is valószínûtlen volt. Másrészt viszont már hozzászoktak, hogy mondandóját igen világosan, lényegretörõen adja elõ; és nem lehet benne egyetlen logikai hibát sem találni.

Mindent összevetve nagy volt a türelmetlenség, mindenki hangosan beszélt, vitatkozott, várva az elõadó megjelenését. Amikor az óra jelezte, hogy itt az elõadás ideje, abban a pillanatban - ahogy mindenki várta is - megjelent az elõadó és megkezdte beszédét.

Mint tudjuk, amit a sikerült eljutnia a naprendszer összes bolygójára, megállapítottuk, hogy egyedül a Marson található bizonyos vonatkozású élet. Ennek az életnek a vizsgálata során kiderült, hogy ennek az életnek az elemi összetevõi igen hasonlatosak a földi életéhez. Ez a felfedezés vezetett el ahhoz az elmélethez, amely szerint az élet kialakulása és fejlõdése csak egyféleképpen történhet. Ha ugyanis sokféle lehetõség lenne, akkor nagyon valószínûtlen, hogy ugyanaz a véletlenszerû lehetõség következne be két, lényegében független helyen.

Ezt az elméletet az õslénytani kutatások is szinte tökéletesen alátámasztják. Elég jól konzervált maradványok találhatók az élet kétmilliárd éves fejlõdésérõl. Ezekben az alapvetõ elemi összetevõk nyomai mindig azonos fajtához tartoznak.

Egyetlen egy zavaró, vagy inkább érthetetlen körülmény van. Azok az õsmaradványok, amelyek ezt a kétmilliárd évet megelõzõ idõkbõl valók, több esetben elég szabályos szerkezetet mutatnak. Az általánosan elfogadott nézet szerint ezek a struktúrák véletlenszerûen jöttek létre. Ezt az indokolja, hogy merõben elütnek minden olyan rendszertõl, amit mi életnek fogadhatunk el. Az idõ mélyébe leásva - ami esetünkben valódi leásást is jelent, persze nem az idõ, hanem a föld mélyébe - ezekkel a szabályos struktúrákkal további kétmilliárd évig találkozhatunk.

Kérdezem magunktól, nem lehet-e, hogy ezek a struktúrák mégis valamilyen életjelenség maradványai? Természetesen nem én vagyok az elsõ, aki ezt a kérdést felveti. A természetes - és elfogadott - tagadó válasz a következõkön alapszik. Ez alatt a kétmilliárd év alatt az életfejlõdés nemcsak létrehozhatott, hanem létre is kellett hozzon olyan magasan fejlett élõlényeket, amelyeknek - vagy talán akiknek - a szellemi színvonala hasonló a mienkéhez. Ennek a megállapításnak tudományosan igazolt alapja van. Ez igen fontos momentum, amire még elõadásom folyamán visszatérek. A szóban forgó struktúrák megjelenése elõttrõl csak szerkezet nélküli maradványaink vannak. A kétmilliárd év letelte után ezek a struktúrák szinte egy pillanat alatt megszûntek és tömegesen felléptek a szokásos életbõl kapott maradványok. Az elfogadott magyarázat szerint az élet megjelenése már nem kedvezett a véletlenszerûen megjelent struktúráknak.

Nos, megmondom õszintén, ez a válasz engem nem elégített ki. Évek hosszú során a következõk érlelõdtek meg bennem. A szóban forgó kétmilliárd év alatt ki kellett fejlõdnie egy magasrendû életnek, amely minden erõszakos behatásnak ellen tudott állni. Természetesen ez nem vonatkozik egy "más alapú" életre, amely az elõbbinél erõsebb. Ilyen élet nem lehetett a Földön, hiszen akkor a "gyengébb" ki sem fejlõdhetett volna. Ilyen élet nem lehetett naprendszerünkben, mert egyedül a Marson van életjelenség és az teljesen hasonló a földihez. Az lehetséges, hogy más csillagrendszerben lehetne más "életrendszer" - noha elméleteink ezt nem valószínûsítik -, de ezek a rendszerek a mérhetetlen ûrön keresztül nem juthattak el ide.

Próbáljunk most eljátszani azzal a gondolattal, hogy "hátha mégis". Ha a kétmilliárd év alatt magasan fejlett élõlények alakultak ki, akkor ezek a lények eljutottak arra a színvonalra, amelyen mi állunk, vagy álltunk néhány évszázaddal ezelõtt. Mindenesetre, képesek lehettek arra, hogy elhagyják a Földet, akár közvetetten, berendezéseiket küldve, akár személyesen, berendezéseik védelmében. Ha a fejlõdés egyetemességét hisszük, akkor az elsõ lépéseket a Föld körül tették meg. Ezután a Hold, majd a Mars következett. A Holdon nem találhattak életjelenséget, hiszen mi sem találtunk. A Marson már igen, de az nem tér el a mienkétõl lényegesen. A mienkétõl valóban nem, de ez nem zárható ki, hogy az övékétõl igen. Sõt fogalmazhatunk erõsebben; ha elképzelésem helyes, akkor valóban eltér.

Tessék most meggondolni a következõket. A földi élet egy igen kellemes környezetben kialakult, ezért - mondhatni - elpuhult élet volt. A Marson az életkörülmények sokkal kegyetlenebbek, ezért a fennmaradásért vívott küzdelem sokkal erõszakosabb élõlényeket hozott létre. Ezután folytassuk tovább játékos gondolatsorunkat. Mi történik, ha ez a két életforma találkozik egymással? Ezen a ponton már nem is kell képzeletünkre hagyatkozni. Mindnyájan tudjuk a néhány száz évvel ezelõtt keletkezett feljegyzésekbõl, hogy mi történt, amikor mi látogattunk a Marsra. Minden óvatosságunk ellenére nem tudtuk meggátolni, hogy a marsbeli életbõl valamennyit áthozzunk a Földre. A következmény? Évtizedekig tartó járvány. Szerencsére a két bolygón élõ szervezetek struktúrája igen hasonló volt, ezért ez alatt a rettenetes idõszak alatt megtanultunk védekezni, ami azt jelenti, hogy megfelelõ ellenanyagot tudtunk kifejleszteni. Mégis, sokfajta élõlény örökre kihalt.

Véleményem szerint - és ezt leleteink egyáltalán nem cáfolják, sõt - az történt, hogy amikor elõdeink meglátogatták a Marsot, õk is hazahozták a Marsbeli élet csíráit. Ezek a csírák itt olyan kedvezõ körülményeket találtak, hogy hihetetlen mértékben azonnal elszaporodtak. Lehet, hogy elõdeink nagyon okosak voltak, de erre a gyorsaságra nem lehettek felkészülve. Minden bizonnyal az akkori magasabbrendû élet egy éven belül teljesen kipusztult, de az alacsonyrendûek sem állhattak ellent egy évtizednél tovább.

Ez azt jelenti, hogy mi eredendõen marslakók vagyunk, akik a földi életet már kétmilliárd évvel ezelõtt teljesen elpusztítottuk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy sajnálkoznunk kellene efölött. Már csak azért sem, mert nem mi, hanem marsbeli elõdeink végezték a pusztítást, engedelmeskedve a természet parancsának. A sajnálkozás azért is felesleges, mert nem mi "kezdeményeztünk", hanem õk, amikor önzõ tudásvágytól és hatalomvágytól megszállva elindultak könyörtelen útjukra, meghódítani a világot.

A teremben sokáig csend volt. A hallgatóság megdöbbenve fogadta az okfejtést. Ellenõrzésre természetesen nem volt mód, és az sem látszott valószínûnek, hogy valaha is mód lesz erre. Annak ellenére, hogy mindenki idegenkedéssel fogadta az elméletet, világos volt, hogy most elõször kaptak elfogadható választ arra, hogy miért tartott hat és félmilliárd évig az a fejlõdés, amihez négy és félmilliárd év elég lett volna.

Az elõadó fáradtan foglalta el helyét, és zsebkendõjével megtörölte izzadt csápjait.

FRIED ERVIN