BŐRLÁTÓK?

EGY JELENSÉG  KÍSÉRLETI VIZSGÁLATA

CLAUDIO BENSKI és a CRSSA kutatócsoportja*

Vajon bekötött szemű emberek valóban képesek-e arra, hogy a bőrükkel lássanak? Két tekintélyes párizsi laboratórium kutatói úgy gondolják, hogy egyes személyek rendelkeznek ezzel a képességgel. A franciaországi Grenobleban egy kutatócsoport ellenőrző kísérleteket végzett, hogy megbizonyosodjon ennek az állításnak az igazáról.

 A dermato-optikai percepció (DOP) általánosságban azt jelenti, hogy az ember "lát" anélkül, hogy a szemét használná. Konkrétan a „bőrlátásnál” azt állítják, hogy a bőr egyes részei, főképpen, de nem kizárólagosan a homlok bőre, egy ma még ismeretlen mechanizmus következtében vizuális érzékelőként működhet. Sok mitológiai történetben szerepelnek olyan vak emberek, akik valamilyen mágikus képesség folytán súlyos fogyatékosságuk ellenére észlelni képesek a környezetükben lejátszódó eseményeket.

Tiresias a görög mitológia vak látnoka volt, míg a 13. századbeli Franciaországban a zsidó Isaac ben Abraham, más néven a "Vak Izsák" volt ismert e természetfeletti teljesítményről, amelyet állítólag mély koncentrációval ért el. A 19. századból is ismet médiumok, akik bekötött szemmel hajtották végre mutatványaikat. Ezt persze híres bűvészek is megtették. Így például Jean Eugčne Robert Houdin, az 1800-as évek híres francia bűvésze Emil fia közreműködésével bekötött szemmel hajtotta végre egyes mutatványait. Ezért aztán természetes, hogy sok, a közönség hiszékenységével visszaélő csalót éppen a bűvészek lepleztek le. E sarlatánok trükkjeiről Milbourne Christopher, a jól ismert bűvész számol be igen színesen és szórakoztatóan (Christopher 1975).

1963 és 1964 folyamán a sajtó olyan orosz nőkről számolt be, akik kísérletek tanúsága szerint bekötött szemmel is képesek voltak felismerni tárgyakat és képeket. Ezekről a kisérletekről és a hiszékeny sajtó reakciójáról Martin Gardner közölt tanulságos összefoglalást 1966-ban. Ezeknek a nőknek többségét azonban „leskelődésen” kapták rajta, vagyis csaltak. Azt gondolhatnánk, hogy több mint harminc év elteltével a trükkök leleplezése  után a „bőrlátás” nyomtalanul elenyészik. Micsoda tévedés! Nemhogy megint itt van ez a fenomenális képesség, hanem megfelelő  térítés ellenében bárkinek meg is tanítják! Egy orosz cég arra vállalkozik, hogy súlyosan látáskorlátozott embereknek visszaadja a látás képességét, sőt  még vakokat is látóvá tesz, és mindezt a DOP-technika segítségével! A felkínált lehetőségek érthetően nagy izgalomba hoztak néhány francia szemorvost és neurológust, akik az illető vállalat alkalmazásában álló két orosz személlyel („szakértővel”) kísérleteket végeztek és döbbenten tapasztalták, hogy azok bekötött szemmel is képesek voltak képeket felismerni. Ezeket a kísérleteket 1996 folyamán Párizsban végezték, természetesen bűvész jelenléte nélkül.

Cikkünk ezekkel az orosz személyekkel végzett új kísérletsorozatról számol be, amelyet Grenoble városában szakértő tudósok végeztek el. A korábbi, Párizsban végzett vizsgálatokkal ellentétben új kísérletsorozatot egy bűvész irányította. A cikk első szerzője, aki a fizikai tudomány doktora (amelynek e kísérletekben igen kevés hasznát vette), véletlenül bűvész is.

Előzmények

1996. elején a Népegészségügyi és Járványtani Megelőző Csoport (franciául GISPE), egy párizsi nonprofit magánszervezet a "BUKVA-A Kutató és Kísérleti Központ" elnevezésű orosz vállalat „szakértőivel” egy kísérletsorozatot végzett. Ez a vállalat, sok más meghökkentő teljesítmény mellett, azt állította, képes embereket kiképezni arra, hogy bekötött szemmel is lássanak. Szakanyaguk megmagyarázza, hogyan képeznek ki mindössze egy hét alatt(!) instruktorokat arra, hogy kifejlesszék magukban a DOP-t, azaz a „bőrlátás” képességét. Ezek az instruktorok a későbbiekben képesek lesznek arra, hogy visszaállítsák vak emberek  látóképességét.

A kísérleteket Párizsban egy szemész, egy neurológus és egy radiológus végezte, kettejük vezető állami kutatóintézet, a harmadik pedig egy nagy kórház kutatója. Bár kísérleti jegyzőkönyveiket készséggel rendelkezésünkre bocsátották, arra kértek, hogy személyazonosságukat ne hozzuk nyilvánosságra. Kérésüket természetesen tiszteletben tartottuk. A kísérleteket a BUKVA-A két szakértő kísérleti alanyával végezték 1996 márciusában. A teszteknél mag mágneses rezonancia-leképezést (NMR) és EEG (elektro-enkefalográfia) módszert alkalmaztak az agy működésének megfigyelésére normális és bekötött szemmel történő észlelés esetén. Ezenkívül hagyományos szemészeti vizsgálatokat is végeztek. A kísérletek alatt az agy vizuális területein aktivitást észleltek, mivel azonban eközben a kísérleti  alanyok szeme be volt kötve, a jelentés leszögezi, hogy az aktivitás a "szokásos vizuális kapcsolatok használata nélkül" jött létre. A jelentés végül megállapítja: "Bármilyen szokásos vizuális észlelés nélkül a két kísérleti alany valódi vizuális prvepcióról tett tanúságot, amelyet olvasási és alakfelismerési tesztek bizonyítanak." A kutatók az észlelt képességet "kiemelkedőnek"  ( franciául "hors normes") minősítik, eredményeiket pedig a jelentésben az "alapvető fontosságú felfedezés" jelzővel illetik. Úgy tűnik tehát, ezúttal valóban megvan a "bőrlátás"!

A megerősítéshez nyilvánvalóan független kísérletekre volt szükség. A GISPE szervezet 1997 elején felkéréssel fordult a Francia Védelmi Minisztérium grenoble-i székhelyű Orvosi Kutatóközpontja (CRSSA) kutatóihoz, hogy végezzék el a kísérleteket.

Az ellenőrző kísérletekre 1997. májusában érkezett Grenoble-ba a két kísérleti alany valamint Irina Szavkina, a BUKVA-A Társaság képviselője. A csoportot egy további személy egészítette ki, akit orvosként és francia-orosz tolmácsként mutattak be. Határozottan állították, hogy kísérleti alanyaik a "bőrlátás" jelenségét bármely érdeklődő tudósnak képesek bemutatni. Így aztán összeállt a CRSSA kutatóiból és egy fizikusból álló csapat, ez utóbbi egyben a tanácsadó bűvész szerepét is betöltötte. Bár a grenoble-i kutatócsoportot az alapjelenség vizsgálatára kérték fel, a BUKVA-A cég szakanyagai ennél jóval többet ígérnek. Például azt állítják, hogy a bekötött szemű "szakértő" képes arra, hogy "környezetét a legpontosabban leírja, szövegeket olvasson el és olyan apró részleteket is észrevegyen, amelyekre normál látással az ember nem képes". Ezt a mesébe illő képességet a BUKVA-A szakanyaga "négydimenziós látásnak" nevezi. E komolytalannak tűnő bejelentések alapján minden bizonnyal elutasítottuk volna a vizsgálatokban való részvételt, ha két jónevű párizsi laboratórium  korábbi vizsgálatai nem látszanak alátámasztani a jelenséget.

A cég brosúrájában  egy gyakran hangoztatott állítás tűnik fel, de némi változtatással: "Specialisták megerősítették, hogy ezen a területen az emberi képességek óriásiak. Ma az emberek képességeiknek mindössze csak 5 százalékát használják ki." (Ez az arány a hasonló kijelentésekben általában 10 százalék szokott lenni, de nincs tudomásunk semmiféle bizonyítékról, amely bármelyik értéket is alátámasztaná.) Az beígért eredmények valóban meglepőek voltak, azonban semmi információt nem adtak arról, hogy kik is ezek a „specialisták” és hol publikálták felfedezéseiket. Ehelyett olyan című cikkekre hivatkoztak, mint pl. "A maximum entrópia formalizmus" vagy "Turbulens mozgás és kaotikus struktúra", nyilván azért, hogy hivatkozásaiknak tudományos látszatot kölcsönözzenek. "Tudományos halandzsát" már korábban is széles körben használtak, amikor csodával határos állításokat igyekeztek bizonyítani, és feltűnése egyértelmű jele annak, hogy becsületes kutatási eredmények helyett áltudományos maszlagot akarnak "eladni". Mindazonáltal e jelek önmagukban még nem bizonyították, hogy a BUKVA-A állítólagos eredményei hamisak.

A kísérleti protokoll

Gardner (1966) és Randi (1991) nyomán a kísérletek menetéről egy részletes protokollt készítettünk, amelyet 1997. május 5-én bemutattunk Szavkina asszonynak. Az ő beleegyezése feltétele volt annak, hogy vállaljuk a kísérletek elvégzését. Másrészről azonban a protokoll elfogadása esetén morális kötelezettséget vállaltunk arra, hogy a kísérleteket a megegyezés szerint elvégezzük, és az eredménytől függetlenül azok valóságát megerősítsük. Ezért alapvető fontosságú volt, hogy egy gondosan megszerkesztett protokollal kizárjuk a csalás bármiféle lehetőségét. Tíz pontból álló protokollt állítottunk össze, a pontok mindegyike valamilyen biztosítékul szolgált. Ezek a következők voltak:

1. A kísérleti alanyok percepciós képességeinek az értékelése azon fog alapulni, hogy képesek-e felismerni egy tucat egyértelmű és szavakkal könnyen leírható képet, amelyet videó monitor képernyőjén és/vagy papíron jelenítenek meg a kísérletet végzők választása szerint.
2. A kísérleti alanyoknak a kép megjelenése után azt 15 másodpercen belül helyesen azonosítani kell egyetlen, egyértelmű szó használatával.
3. Amennyiben a fentebb mondott 15 másodperc alatt a kísérleti alany hallgat, vagy olyasmiről beszél, amelyben nem szerepel az ábrázolt képet leíró szó,  a válasz semmisnek tekintendő, és a kísérlet sikertelennek minősül.
4. A felismerési tesztekben csak a kísérleti alany, valamit a kísérleteket végzők vesznek részt. A kísérletek alatt más személy, különösképpen a BUKVA-A Társaság képviselője, nem tartózkodhat a helyiségben.
5. A kísérletek alatt a kutatóknak jogukban áll: a.) saját orosz tolmácsot használni a kísérleti alanyokkal való kommunikálásra,  b.) kiválasztani a teszt helyszínét, c.) bármilyen alkalmasnak ítélt eszközt felhasználni a kísérleti alanyok szemének letakarására.
6. A kísérletek teljes egészét videokamrával rögzítik.
7. A kísérleti alanyok kötelesek betartani a kísérlet előírásait, különös tekintettel arra, hogy a kísérletek alatt nem használhatják kezüket, és nem érinthetik meg az arcukat.
8. Fenti szabályok megszegése a kísérletek azonnali beszüntetését vonja maga után.
9. A tudósokból álló kutatócsoport valamint az Irina Szavkina asszony által képviselt BUKVA-A Társaság  aláírja a kísérletek záró jegyzőkönyvét tekintet nélkül sikerre vagy sikertelenségre.
10.  Mindegyik fél hozzájárul ahhoz, hogy a másik szabadon publikálhassa a kísérletek eredményét, de csak olyan adatokat és részleteket felhasználva, amelyeket mindkét fél aláírásával hitelesített.

Úgy gondoljuk, hogy a fenti protokoll elegendő biztonságot nyújt az ilyen típusú kísérletekhez. Mivel egyes olvasók számára bizonyos biztonsági előírások szokatlanok lehetnek, ezért némi magyarázat helyénvaló.

Az 1. és 2. pontok célja az, hogy kizárunk olyan ködös megfogalmazásokat, amelyek sikernek magyarázhatók be olyankor is, amikor az alany semmit sem látott. Vegyük például az Eiffel-torony, egy orr, drót ruhaakasztó vagy egy pizzaszelet esetét. Ezen igen különböző tárgyak mindegyikére ráillik a háromszög szó. Ha az ilyen többértelmű szavak használatát nem zárjuk ki, bárki képes lehet különösebb képességek nélkül meglepő eredményekre. Ez a körülmény természetesen alulbecsüli a véletlen siker valószínűségét. Ennél a kísérletnél a véletlenszerű találat valószínűségét lehetetlen volt numerikusan megbecsülni, mindenesetre  igyekeztünk minél kisebbre szorítani. Valóban lehetetlen meghatározni annak a valószínűségét, hogy valaki puszta véletlen folytán azt a szót mondja ki: szivar. A képeket azonban úgy választottuk ki, hogy ha azokat a kísérleti alany bármilyen módon látja, egyetlen szóval leírhassa, és ne kelljen bonyolult mondatokat mondania vagy homályos és általánosságokat tartalmazó magyarázatba bocsátkozni. Az 1. ábrán két tipikus kép látható.

A kísérlet alatt valóban senkinek nincs szüksége homályos vagy általános értelmű szavakra az azonosításukhoz. Normális körülmények között csak azt kell mondani: olló és ruhaakasztó. A 2. és 3. pontokban megfogalmazott feltételek célja kizárni a kutatók figyelmének elterelését, különösen hosszabb várakozások alatt. A kutatók szerint ez a feltétel teljesen kézenfekvő, ha a ”bőrlátás” hasonló a normális látáshoz, amint állították. Ebben az esetben 15 másodperc több mint elegendő a kép  azonosításához. Ennek alapján mindegyik kísérleti alanynál a teszt összesen 3 percig tart (12 kép x 15 másodperc). A teszt csak akkor minősül sikernek, ha mindegyik képet sikerül helyesen azonosítani!
A 4. és 5. pontokkal annak a lehetőségét akartuk kizárni, hogy a kísérleti alanyokkal titkos jelekkel, esetleg rejtett rádióadóval információt közöljenek. A „leskelődés” lehetőségét kizárja az a feltétel, hogy a szemek letakarását a kiséletet végzők maguknak tartják fenn az 5c pont szerint. A szemüregeket a behunyt szemekre helyezett kör alakú pamutszövet darabokból álló kb. 2,5 cm vastag réteggel takartuk le, erre pedig  megfelelő méretű, négyzet alakú alumíniumfólia-darabokat ragasztottunk orvosi ragtapasszal. Ennek a ragtapasznak több előnye is van: egyrészt hypoallergén, másrészt tapadási tulajdonságai megnehezítik a tapasz észrevétlen elmozdítását. Ezenkívül a tapasz fehér színe az esetleges elmozdítást azonnal láthatóvá teszi. A szem letakarásának ez a módja az egész homlokot szabadon hagyta, amely lényeges előny, ha az alanyok valóban „bőrlátással” dolgoznak, valamint igen könnyű és kényelmes is. Mindazonáltal ezt a letakarási módszert nem ismertettük a protokoll aláírása előtt. Ajánlatosnak tűnt ennek az információnak a visszatartása, mivel maga a technika a valódi bőrlátás esetén semmiféle szerepet nem játszhat, csak a csalók élhetnek vissza az információval.

A 6. pont  alapvető fontosságú, mivel a videofelvétel a kísérletek minden részletének és eredményeinek rögzítésével vitathatatlan bizonyíték.
Bár meg voltunk győződve szemletakarási technikánk hatékonyságáról, a 7. és 8. pontokban megfogalmazott feltételek feladata az volt, hogy megakadályozza a kötés elmozdítását a kísérlet alatt. Korábban már néhány kísérleti alany kényelmetlen érzésre hivatkozva megkísérelt csalni a kötés elmozdításával.

A 9. és 10. pontok garantálják, hogy akármi is a kísérlet végeredménye, mind a BUKVA-A Társaság, mind pedig a kísérletet végző csoport kénytelen azt összes következményeivel együtt elfogadni.

A protokoll ugyan nem tartalmazott erre vonatkozó kikötést, azonban a kísérleteknél minden alanyt szemének bekötése előtt és után is megkérdeztünk. A kérdés a következőképpen hangzott: "Kényelmesen érzi magát és képes arra, hogy optimális körülmények között sikeresen azonosítsa azokat a képeket, amelyeket mutatni fogunk?" Ezt a kérdést azért tettük fel kétszer is, hogy kizárjuk bármiféle kifogás lehetőségét a sikertelen teszt után. Ha a kísérleti alany csak egyszer is negatív választ adott volna, a kísérletet el sem kezdtük volna. Tudatában voltunk annak, hogy míg a siker mindig vitathatatlan, a sikertelenségért azt a problémát okolják, amely a kísérlet előtt akár csak mellékesen is említésre került. Látni fogjuk, hogy ez a körülmény mennyire kritikus szerepet játszott a tesztek eredménye értékelésénél. A döntést, hogy ezt a kérdést fel fogjuk tenni a kísérlet előtt, a protokoll kidolgozása közben határozták el a résztvevő tudósok.

A kísérlet

Egy nappal a protokoll aláírása után a BUKVA-A csapatot, amely a két kísérleti alanyból, a tolmácsból, valamint Szavkina asszonyból állt, az egyik kutató házába kisérték. Ott a teljes csapatot külön szobában ültették le. A kísérletet végző kutatók egy másik szobában vártak, ahol videó-kamerát állítottak fel, valamint a szem bekötésére szolgáló anyagokat nem látható helyen készenlétbe helyezték. Egy asztalon az ülő kísérleti alany szemmagasságában, személyi számítógépet helyeztek el, amelynek képernyőjén a kísérletben felhasznált képeket megjeleníteni szándékoztak. Az elrendezést egy pszichológus kezelte, aki az egér gombjának kattintásával egyenként megjeleníthette a különböző képeket. A kísérletben használt képek az 1. és 2. táblázatokon láthatók, és megjelenítéskor nagy felbontás mellett a teljes képernyőt kitöltötték.

A kutatók előzetesen a kísérleti alanyokkal való érintkezés céljára felfogadtak egy független, orosz anyanyelvű tolmácsot is. Bizonyos okokból, amelyeket csak a későbbiekben fogunk ismertetni, egy asztalon igen gyenge minőségű, a szem megbízható és teljes letakarására alkalmatlan anyagokat helyeztünk el, bár egyáltalán nem állt szándékunkban azokat használni.

A BUKVA-A csapatának első kísérleti alanya egy 22 éves nő, Jelena B. volt. Miután határozottan kijelentette, hogy hajlandó és teljesen képesnek érzi magát a kísérlet lefolytatására, szemét letakartuk, majd a csapat orvos tagja a négyszögletű alumínium fóliákat a szemekre ragasztotta. Ismét megkérdeztük, kényelmesen érzi-e magát és képes-e a kísérletben való sikeres részvételre. A válasz ismét igenlő volt. Ekkor elmagyaráztuk a kísérlet menetét: valahányszor egy, a teljes képernyőt betöltő kép megjelenik, azt mondjuk: "kép", amelyet a tolmács lefordít oroszra. A fordítás elhangzása után 15 másodperc áll rendelkezésére, hogy egyetlen szót kimondjon, amely a mutatott képet a legjobban leírja. Amint a szót kimondta, a tolmács lefordítja franciára, majd a számítógép képernyőjét a videokamera felé fordítva regisztráljuk, hogy mi volt a megjelenített kép, majd megjelenik a következő. A videókamera használatával párhuzamosan két kutató külön-külön írásos jegyzőkönyvben rögzítette mind a megjelenített képet, mind pedig az alany válaszát. Az első kísérleti alannyal folytatott kísérletsorozat képeit és az alany válaszait a 1. táblázat tartalmazza.
 
 

Bemutatott kép	A várt válasz locsolókanna banán kakas egér   asztal   tojás trombita nadrág majom sátor szemüveg harapófogó	Az 1. sz. alany válaszai ház Nap ösvény (nem adott választ)   autó   papírlap fa kör ceruza (nem adott választ) udvar négyszög	Bemutatott kép	A várt válasz talicska autó rózsa repülőgép   bicikkli gitár pillangó szivar szék olló torta létra	Az 1. sz. alany válaszai kutya ház kard ember   állat Nap kocka palack hegy (nem adott választ) háromszög gyertya
	1. táblázat			2. táblázat

A kéazpek azonosítása nyilvánvalóan teljesen sikertelen volt. Meg kell jegyezni, hogy a protokollban rögzített megállapodás ellenére a képek azonosítására Helena B. olyan általános megjelöléseket használt, mint pl. kör, négyszög és papír. Ha tehát mi történetesen egy könyv fedőlapját mutattuk volna, amelyen a Nap látható, a fenti három szó bármelyikét sikernek lehetett volna elkönyvelni. Hogy a kísérleti alany pusztán találgatott, az is bizonyítja, hogy a második kép azonosítási kísérlete után, míg a számítógép a harmadik kép megjelentésén dolgozott, a kísérleti alany, meg sem várva a „kép” vezényszót, az üres képernyőt „háromszögként” azonosította. Tehát az alany nemhogy azonosítani nem volt képes a bemutatott képeket, hanem még akkor is „látott”, amikor nem volt semmi látnivaló! Ezt az eseményt az 1. táblázat ugyan nem rögzítette, de mindenképpen érdemes megemlíteni. Vegyük azt is észre, hogy Jelena B. egyetlen szava sem illik a bemutatott képekre.

Miután Jelena B. az utolsó képpel is végzett, a szemtakarót levéve megköszöntük közreműködését és a másik szobába kísértük anélkül, hogy a sorozat eredményét akár egyetlen szóval is minősítettük volna. A hölgy egy kutató társaságában a szobában maradt, míg a második kísérleti alannyal folytak a tesztek. Ezzel az elővigyázatossággal kívántuk megakadályozni, hogy az első alany sikertelenségének ismeretében a második alany megtagadja a kísértetekben való együttműködést.

A második kísérleti alany Gyenisz S., egy 15 éves fiú, akit csak akkor vezettek be a kísérlet helyszínére, amikor onnan az első már eltávozott. A kísérletsorozat lefolyatatása egyébkent teljesen azonos volt  az elsővel, egyetlen különbséggel: Gyenisz S választhatott, hogy a képek bemutatását a monitor képernyőjén, vagy papíron kívánja-e. Határozottan kijelentette, hogy a képernyőt választja. Hangsúlyozni kell, hogy a BUKVA-A szakmai ismertetője szerint ez a fiatalember olyan „szakértő”, aki bekötött szemmel is tökéletesen képes a tévéképernyőjét látni, valamint arról olvasni is! Vagyis alanyunktól lényegesen jobb eredmény volt várható, mint a BUKVA-A  által kiképzett más alanyoktól.

Amikor a fiatalembert megkérdezték, kényelmes-e a kötés a szemén, panaszkodott arra, hogy egyes ragtapaszok az arcán kellemetlen érzést okoznak. Ezeket a tapaszokat azonnal másokkal helyettesítették, és a kísérlet csak akkor kezdődhetett el, amikor az alany kijelentette, semmi sem akadályozza képességeit a kísérletek lefolytatására. A videokamera elindult, és a kísérlet az előzőhöz teljesen hasonlóan folyt le. A kísérlet időtartama is hasonló volt, valamivel rövidebb, mint a megengedett három perc. Gyenyisz S. tesztjének eredményeit a 2. táblázat foglalja össze.
Megjegyzendő, hogy a második kísérleti alany is általános megjelöléseket használt, néha ugyanazokat a szavakat, mint az első. Azonban a képek azonosítása ebben az esetben is teljesen sikertelen volt. Még ha a válaszokat átrendezzük, akkor sem sikerül egyetlen találatot sem elérnie!
Mint korábban, a kísérleti alany közreműködését megköszönve minden megjegyzés nélkül eltávolították szeméről a kötést. Ekkor aztán a kutatók behívták a szobába Irina Szavkina asszonyt, a másik kísérleti alanyt és a tolmácsot is. Megmutatták nekik a használt képeket és felolvasták az 1. és 2. táblázatban felsorolt, a képek azonosítására adott válaszaikat. Felvilágosították őket, hogy a teljes kísérletsorozatot videón rögzítették, és a teljes felvételt megtekinthetik. Ők ezt az ajánlatot valamennyien elutasították. A kísérleti jegyzőkönyv végleges változatát azonnal legépelték, és megkérdezték Szavkina asszonyt, hajlandó-e elfogadni, hogy "a tesztek mindkét kísérleti alanynál, szemük megfelelő letakarása után teljesen sikertelennek bizonyultak”. A hölgy beleegyezett, de nyomatékosan kijelentette, négy év alatt ez volt az első eset, hogy  alkalmazottai sikertelennek bizonyultak. Magyarázatként azonnal felvetette, hogy a sikertelenség oka az alumíniumfólia használata volt. Mi azzal válaszoltunk, hogy az alanyok ezt a kísérletek előtt egyáltalán nem kifogásolták. Ekkor azzal ált elő, hogy a kudarc oka számítógépmonitor használata volt. Erre a válasz az volt, hogy a Protokoll 1. pontja alapján ebbe ő is beleegyezett. Továbbá Gyenyisz S. ezt a megjelenítési módot  önként, saját maga választotta a papírképpel  szemben.

Szavkina asszony összes kifogását könnyedén el lehetett hárítani, mivel mindkét kísérleti alany a többszöri kérdésre azzal válaszolt, hogy képességeinek teljes birtokában érzi magát, és képes a kísérletben való részvételre.

A főnökasszony utolsó próbálkozásként azt kérte, hogy a kísérletsorozatot ismételjük meg az asztalon fekvő gyenge minőségű szemtakaró anyagokkal. Mi persze pontosan tudtuk, hogy azok nem alkalmasak a szemek teljes letakarására, akárcsak a BUKVA-A csapat „szakértői”. Ezeket szándékosan helyeztük el feltünő helyen, mivel úgy gondoltuk, hogy egy becsületes szándékú közreműködő nem kérné vagy el sem fogadná a a gyenge minőségű, csalásra lehetőséget adó kötést. Véleményünk szerint minden paranormális állítás ellenőrzésénél célszerű próbára tenni a kísérleti alany becsületességét azzal, hogy szándékosan beépítjük a csalás lehetőségét, és figyelemmel kísérjük, hogy az alany szándékában áll-e kihasználni a kínálkozó lehetőséget. Stavkina asszony felvetésére tehát azt válaszoltuk, hogy az aláírt protokoll nem említi a megismételt kísérlet lehetőségét, továbbá az új kísérlet sorozatot elő kellene készíteni. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a kísérletekre szakmai ellenőrzés céljából a GISPE szervezet felkérésére került sor, tehát új kísérlet lefolytatásáról nekik kell dönteni. A kutatócsoport a maga részéről az egész kísérletet  lezártnak tekinti . A következmény tehát elkerülhetetlen: a kísérleti jegyzőkönyv aláírása egyben elismeri és rögzíti a tényt, hogy a „bőrlátás” jelenségét nem sikerült kísérletileg bizonyítani.

Úgy gondoljuk, hogy a kísérletsorozathoz kidolgozott tíz pontos protokoll alkalmas mintául szolgálhat hasonló paranormális állítások vizsgálatára és nagy segítséget nyújthat a kutatóknak. Lényeges továbbá, hogy esetünkben egy bűvész szakértő segítsége több haszonnal járt, mint az agyhullámokat rögzítő, vagy más csúcstechnológián alapuló műszereké. A mindkét fél által aláírt kísérleti jegyzőkönyv szerint  a bekötött szemű kísérleti alanyok a kivetített 24 kép közül egyetlenegyet sem tudtak azonosítani! Ez egyértelműen azt jelzi, hogy a BUKVA-A „szakértői”, ha a szemüket megfelelően bekötik, elvesztik mindazokat a csodálatos képességeket, amelyek a párizsi orvosszakértőket annyira elképesztették.

Az emberi látás rendkívül bonyolult rendszer. J. P Frisby (1980) egy csodálatos könyvben az átlagolvasó számára is érthetően írja le legfontosabb érzékszervünk működését. Az ember őszinte ámulatot érez a látás kifinomult mechanizmusának megismerése nyomán. Tudunk arról is, hogy több becsületes kutatási projekt célja vak emberek látásának visszaadása mesterséges (elektronikus) retina beültetésével. A természetes látás mechanizmusával vagy az elektronikusan segített látással összehasonlítva a „bőrlátás” csupán egy a tudomány köntösébe öltözött, a tudomány nyelvével visszaélő csalási kísérlet, amelyet jelen vizsgálatunk teljességgel leleplezett.

Egy olyan negatív állítást, mint pl. „ a bőrlátás nem létezik”, nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen bizonyítani. Mindazonáltal, szigorúan ellenőrzött tudományos vizsgálatok alapján, mint amilyen a miénk is volt, semmiféle elfogadható és minden kételyt eloszlató bizonyítékot nem találtak. Amíg ilyen bizonyítékot nem mutatnak be, addig jogosan hisszük, hogy a „bőrlátás” terén sikerekkel dicsekvő, továbbá ilyen képességet állítólag tanítani képes egyének vagy vállalkozások támogatása kidobott pénz és erőfeszítés.

Köszönetnyilvánítás
Köszönetünket fejezzük ki Ms. Galina Haleckij asszonynak a kísérletek alatti tolmácsolásáért és értékes segítségért.

Jegyzetek
1. A paranormális állítások vizsgálatának általános protokollját lásd James Randi „Psychic Challenge” c. könyvében. Leírása továbbá megtalálható Randi web-címén: http://www.randi.org/jr/chall.html.
2. Lásd pl. a következő címen: http://www.coe.ncsu.edu/news.releases/liu.retina.htm, ahol részletes leírás található a mesterséges retina chip (ARCC) létrehozás terén elért legújabb eredményekről.

Irodalom
Christopher, M. Mediums, Mystics and the Occult, New York: Thomas Y. Crowell Co. 1975.
Frisby, J. P.1980. Seeing, lllusion, Brain and Mind, Oxford: Oxford University Press.
Gardner, M. 196G. Dermo-optical perception: A peek down the nose, Science 151: G54-G57 (February 22). Reprinted in M. Gardner, Science, Good, Bad and Bogus, 6. fejezet, Amherst, N.Y.: Prometheus Books,1981.
Randi, J., 1991. James Randi, Psychic Investigator, London: Boxtree Ltd.
 
 

* Dr. Claudio Benski fizikus, a Francia Szkeptikusok Szervezete (CFEPP) főtitkára, valamint bűvész a Francia Bűvészek Szövetségének (AFAP) is tagja volt. 1997. november 12-én halt meg leukémiában, miután e cikk végső változatát elkészítette. The Francia Védelmi Minisztérium Orvosi Kutatóközpontja (CRSSA) kutatócsoportjának tagjai: Dr. Christian Raphel, orvospszichológus, Dr. Philippe Scivalet orvospszichológus, Dr. Corinne Cian, pszichológus, Dr. Dominique Esquivié orvospszichológus, Dr. Alain Buguec neurofiziológus,  Dr. Jacques Viret biofizikus, Dr. Patrick Masson biokémikus. A részleteket illetően levélbeli megkeresésre felvilágosítással szolgál: Dr. Christian Raphel, Psychology Unit, Centre de Recherches du Service de Santé des Armées, BP 87, 38702 La Tronche cedex, France.