A walesi herceg és a tudomány


 2000. április–májusában került sor a BBC hagyományos Reith-előadássorozatára, amelynek témája ezúttal a fenntartható fejlődés volt. A BBC TV és Rádió által közvetített, április 12. és május 18. között megtartott öt előadás előadói mind neves személyiségek voltak: Chris Patten, az Európai Unió külkapcsolatainak megbízottja, Gro Harlem Brundtland, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Sir John Browne, a BP Amoco cég vezetője, Thomas E. Lovejoy, a Világbank biodiverzitási tanácsadója, valamint Vandana Shiva, az indiai Tudományos, Technológiai és Ökológiai Kutatási Alapítvány igazgatója. Az előadások után, melyek témája rendre a Kormányzás, Biodiverzitás, Gazdaság, Egészség és Népesedés valamint Szegénység és Globalizáció volt, a hatodik előadás valójában egy kerekasztal-beszélgetés volt, amelynek a walesi herceg kastélya adott otthont a Gloucestershire grófságbeli Hargrove városban, amelyet a rádió május 17-én, a tévé május 21-én sugárzott.

 Az előadásokat nagy figyelem kísérte, különös tekintettel Károly herceg szereplésére, aki e témakörben ekkora közönség előtt még nem szerepelt, bár közismerten elszánt ellensége a génmanipulált élelmiszereknek és általában a géntechnológiának. Az alábbiakban összegyűjtöttünk egy csokrot e beszélgetés során elhangzott kijelentéseiből, amelyekre a tudományos közösségből élénken reagált.

... Az elképzelés, miszerint az emberiség és a Teremtő között szent kötelék van, amely alapján elfogadjuk kötelességünknek a Föld megőrzését, minden korban részét képezte a vallásos és spirituális gondolatoknak. Még azok is, akiknek hite nem tartalmazta egy Teremtő létezését, hasonló álláspontot foglaltak el erkölcsi vagy etikai alapon. Csak legújabban kezdte el ezt a vezérelvet fojtogatni a tudományos racionalizmus majdnem áthatolhatatlan füstje. Úgy gondolom, ha valóban szándékunkban áll a fenntartható fejlődést megvalósítani, először újra fel kell fedeznünk, vagy újból elismernünk a szentség érzését a világgal és egymással való kapcsolatainkban. Ha szó szerint igaz, hogy semmi sem szent többé – mivel a babona és valamiféle “irracionalizmus” szinonímájának tekintik –, mi tart vissza bennünket attól, hogy a világot “az élet nagy laboratóriumának” tekintsük, amelynek hosszú távon katasztrofális következményei lehetnek...

 ...Mindenekelőtt nagyobb tisztelettel kellene viseltetnünk a természet alkotásainak zsenialitásával szemben, amelyeket évek milliói teszteltek és finomítottak. Vagyis a tudományt igen nagy óvatossággal csak a természet működésének megértésére kell használni, nem pedig megváltoztatni a természetet, mint amikor a genetikai manipulációval a biológiai evolúció folyamatát valami mássá akarják átalakítani. Túl könnyen elvetik, hogy a természet egyes részeit bonyolult kapcsolatrendszerrel összekötő egészt igen kockázatos dolog megzavarni...

...Amint azt Blaise Pascal írta a 17. században, “a szív, és nem az értelem az, amely Isten jelenlétét érzi”. Nem érezzük, hogy mindannyiunkban mélyen lakozik egy szívünk által érzett tudás, amely – ha engedjük – a legmegbízhatóbb vezető abban, hogy cselekedeteink vajon megfelelnek-e bolygónk hosszútávú érdekeinek és az azon létező életnek. Ez a tudás, a szív bölcsessége talán nem több, mint halvány emléke egy távoli harmóniának, amely susog, mint a fa levelei közt átsuhanó szellő, mégis elegendő ahhoz, hogy emlékeztessen arra, csak egy Föld van, és kötelességünk, hogy gondját viseljük. Bölcsességnek, empátiának és együttérzésnek nincs helye az empírikus világban, mégis azt kérdezi a hagyományos bölcsesség: igazán emberek vagyunk nélkülük? Ez pedig jó kérdés. Szókratész, amikor megkérték, határozza meg a bölcsességet, azt mondta: “tudni, hogy mit nem tudunk”...

...Ha komolyan vesszük a fenntartható fejlődést, akkor emlékezetben kell tartani a történelmi leckéket is, amelyek különösen helyénvalók, ha a jövőbe akarunk tekinteni. Természetesen egy olyan korban, amikor semmit sem tartanak fontosnak, amire nem illik a “modern” jelző, nagyon veszélyes a múlt tanulságairól beszélni. És ezeket a tanulságokat tanítják vagy megértik-e egy olyan korban amikor egy ilyenfajta tudásanyag továbbadását gyakran a “haladással” ellentétesnek tartanak? Természetesen utódaink olyan tudományos és műszaki szekértelemmel rendelkeznek majd, amit ma még el sem tudunk képzelni. De vajon lesz-e megfelelő áttekintésük és önuralmuk ahhoz, hogy tudásukat bölcsen, a múlt sikereiből és hibáiból tanulva használják fel?

 ...Nem akarom azt állítani, hogy a tudományos kutatásból nyert információ nem lényeges. Távolról sem. De hiszem, hogy szükség van az egyensúly helyreállítására az ösztönös bölcsesség szívből jövő indokai és a tudományos vizsgálat racionális felismerései között. Önmagában egyikük sem túl hasznos. Ezért csak saját természetünk intuitív, valamint racionális felének – szívünknek és elménknek – együttes alkalmazásával leszünk képesek eleget tenni annak a kötelezettségnek, amelyet Teremtőnk – vagy ahogy a régiek mondták, a Mindenható – ruházott ránk...

...Csak akkor kerülhetjük el környezetünk teljes pusztulását, ha újra felfedezzük az élő és szellemi világ alapvető egységét és rendezettségét – a szerves mezőgazdaságban és az integrált orvostudományban, valamint abban, amit alkotunk – és ha áthidaljuk a szakadékot a cinikus szekuralizmus és a hagyományos vallások időtlensége között...

 Károly herceg megnyilatkozására azonnal reagáltak a brit tudomány neves képviselői. Stephen Hawking, a világhírű elméleti fizikus és kozmológus szerint  “50 év múlva az emberek csodálkozni fognak azon, mi volt ez a nagy cirkusz a génmanipulációval.” A BBC Rádiónak adott nyilatkozatában Hawking azt is megjegyezte: “nem lehet betiltani a kutatást és fejlesztést csupán azért, mert eredményeit fel lehet használni”. Sir Walter Bodmer, a British Association for the Advancement of Science (a MTESZ brit megfelelője) vezető tisztségviselője szerint “Az ember hihet Istenben, de ugyanakkor abban is joga van hinni, amire a tudomány képes.”Sir Walter “nyugtalanítónak” tartja, hogy Károly herceg nem örül annak, ha a tudomány eredményeit alkalmazzák a modern napi problémák megoldására. Szerinte “a tudomány segít abban, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákat megoldjuk.”

Richard Dawkins, a neves evolúcióbiológus, az Oxford Egyetem Charles Simonyi által alapított Tudománynépszerűsítés katedrájának jelenlegi professzora 2000. május 21-én az Observer hasábján nyílt levelet tett közzé Károly herceghez, amelyben reagál annak tudományellenes kijelentéseire. Dawkins levelének szövegét az érdeklődők megtalálhatják a www.edge.org internetcímen is. Minden további magyarázat helyett következzék Dawkins professzor nyílt levele:

Nyílt levél Károly herceghez
RICHARD DAWKINS

2000. május 21.
Királyi Felség!

Az Ön Reith előadása nagyon elszomorított. Mélyen rokonszenvezek az Ön céljaival és csodálom őszinteségét. Azonban a tudománnyal szembeni ellenségessége nem tesz jó szolgálatot szándékainak; az pedig, hogy ellentmondó alternatívák össze nem illő zagyvaságát karolja fel, megfosztja mindattól a tisztelettől, amely, úgy gondolom, kijár Önnek. Elfelejtettem már, kitől származik a mondás: “Természetesen nyitottaknak kell lennünk, de nem annyira, hogy az agyunk kiessen.”

 Nézzünk néhány alternatív filozófiát, amelyet szemmel láthatóan előnyben részesít a tudományos érveléssel szemben. Vegyük először az intuíciót, a szív bölcsességét, amely “susog, mint a fa levelei közt átsuhanó szellő”. Sajnos minden attól függ, kinek az intuícióját választja. A célokban (ha a módszerben nem is), az Ön intuíciói megegyeznek a sajátommal. Teljes mértékben osztozom bolygónk, valamint sokszínű és bonyolult bioszférájának hosszú távon való megőrzésére irányuló törekvéseiben.

 Mi a helyzet azonban Szaddám Huszein gonosz szívének ösztönös bölcsességével? Mibe került nekünk a wagneri szellőfuvallat, amely megrezgette Hitler összecsavarodott leveleit? A yorkshire-i hasfelmetszőt vallásos belső hangok bíztatták a gyilkolásra. Hogyan döntsük el, melyik belső intuitív hangnak engedelmeskedünk?

 Fontos hangsúlyozni, hogy ez olyan dilemma, amit a tudomány nem képes megoldani. A világ sorsáért érzett aggodalmam ugyanannyira érzelemdús, mint az Öné. Míg azonban hagyom, hogy érzelmeim befolyásolják szándékaimat, ha a szándékok megvalósításának legjobb módszerét illetően dönteni kell, inkább gondolkodom, mint érzek. Gondolkodáson pedig tudományos gondolkodást értek. Ennél hatékonyabb módszer nem létezik. Ha létezne, akkor a tudomány már magába olvasztotta volna.

 Továbbá azt hiszem, Uram, hogy erősen túlzó elképzelései vannak a “hagyományos” vagy “szerves” mezőgazdaság természetességéről. A mezőgazdaság mindig is természetes volt. Fajunk mindössze tízezer évvel ezelőtt kezdett felhagyni a természetes vadászó-gyűjtögető életmóddal, ami az evolúció időskáláján túlságosan is rövid mérték.

 A búza, legyen az korpás vagy kövön őrölt, nem természetes étele a Homo sapiensnek. Sem a tej, kivéve gyermekek számára. Ételeink majd' minden morzsája genetikailag módosított – bár kétségtelenül mesterséges kiválasztással nem pedig mesterséges mutációval, ez azonban a végeredmény szempontjából ugyanaz. A búzaszem genetikailag módosított fűmag ugyanúgy, mint ahogy a pekingi pincsi genetikailag módosított farkas. Hogy istent játszunk? Hiszen évszázadok óta Istent játszunk!

 Az a nagy névtelen tömeg, amelynek most részei vagyunk, a mezőgazdasági forradalommal kezdődött, mezőgazdaság nélkül jelenlegi populációnknak csak kis töredéke maradhatott volna életben. Népességünk jelenlegi nagy száma a mezőgazdaság (valamint a műszaki és orvosi tudományok) művi terméke. Sokkal természetellenesebb tehát, mint a Pápa által annak nyilvánított és elítélt születésszabályozási módszerek. Akár tetszik, akár nem, szükségünk van a mezőgazdaságra, és a mezőgazdaság – mindent mezőgazdaság – természetellenes. Ezt az ügyet már tízezer évvel ezelőtt elárultuk.

 Vajon ez azt jelenti, hogy ha bolygónk fenntartható jólétéről van szó, nincs választásunk a mezőgazdaság különböző formái között? Biztosan nem. Egyesek jóval ártalmasabbak, mint mások, azonban ha választani kell közöttük, értelmetlen dolog a “természetre” vagy “ösztönre” hivatkozni. A rendelkezésre álló bizonyítékokat kell józanul és ésszerűen – tehát tudományosan – mérlegelni. A kivágás és felégetés elpusztítja öreg erdeinket (mellesleg nem létezik ezeknél “hagyományosabb” rendszer). A túlzott legeltetés (amelyet a “hagyományos” kultúráknak ugyancsak elterjedt gyakorlat) a termőföld eróziójához vezet, a termékeny legelőket sivataggá silányítja. Továbblépve modern törzsünkhöz, a monokultúra, amelyet a nagyhatású műtrágyák és növényvédőszerek alkalmazása kényszerít ki, igen káros a jövőt illetően, az állatállomány növekedését serkentő antibiotikumok gátlástalan alkalmazása pedig még rosszabb.

 Mellesleg a termész génmanipulációja elleni hisztérikus tiltakozás annak esetleges veszélyei miatt azért is aggasztó, mert eltereli a figyelmet olyan konkrét veszélyekről, amiket már pontosan felmértek, csak éppen nem törődnek vele. Az antibiotikumokkal szemben rezisztens új baktériumtörzsek kialakulása is olyan dolog, amit egy darwinista már akkor előre láthatott, amikor az első antibiotikumokat felfedezték. Sajnos a figyelmeztetés akkor is eléggé halk volt, most pedig még inkább elnyomja a vonító kakofónia: “génmanipuláció, génmanipuláció, génmanipuláció, génmanipuláció, génmanipuláció, génmanipuláció, génmanipuláció!”

 Ha, amint azt várom, a génmanipulációval kapcsolatos baljóslatok nem válnak valóra, a becsapottság érzése átfog csapni a valódi veszélyeket lekicsinylő önelégültségbe. Nem gondolt még arra, hogy a génmanipuláció körüli nagy felhajtás a farkast kiáltás borzasztó esete lehet?

 Még ha a mezőgazdaság természetes lehetne, ha kialakulna valamiféle ösztönös összhang a természettel, vajon jó modell lenne számunkra a természet? Ezt alaposan meg kell gondolnunk. Bizonyos értelemben az ökológiai rendszerek harmonikusak és kiegyensúlyozottak, amelyben az egyes alkotó fajok kölcsönösen függnek egymástól. Ez az egyik oka annak, amiért bűnös dolog a trópusi őserdők kiirtása, amelyet a nagy társaságok előszeretettel művelnek.

 Másrészt óvakodnunk kell a darwinizmus széles körben elterjedt félreértésétől. Tennyson ugyan Darwin előtt alkotott, de helyesen gondolkodott. A természetnek valójában fogai és karmai is vannak. Bármennyire is szeretnénk mást hinni, az egyes fajokon belüli természetes kiválasztódás nem favorizálja a hosszútávú tervezést, rövid távú előnyökre tör. Az erdőirtók, bálnavadászok és más haszonlesők, akik kapzsiságuk miatt kockára teszik a jövőt, csak azt teszik, amit a vadállatok tesznek hárommilliárd év óta.

 Nem csoda, hogy T. H. Huxley, Darwin kitartó ellensége, bulldogja, etikáját a darwinizmus elutasítására alapozta. Nem a darwinizmus mint tudomány elutasítására, mivel az igazságot nem lehet elutasítani. De éppen az a tény, hogy a darwinizmus igaz, teszi még fontosabbá számunkra, hogy harcoljunk a természet önző és kizsákmányoló tendenciái ellen. Mi meg tudjuk ezt tenni. Valószínűleg semmilyen más növény- vagy állatfaj nem képes erre. Mi megtehetjük, mert az agyunk (amelyet rövid távú célok elérésére a darwini természetes kiválasztódás adott nekünk) elég nagy ahhoz, hogy a jövőbe lássunk és felmérjük a hosszú távú következményeket. A természetes kiválasztódás olyan, mint egy robot, ami csak a dombon felfelé tud menni, akkor is, ha már felért a dombtetőre. Nincs mechanizmusa arra, hogy lemenjen a völgybe és átmenjen egy másik dombra. Nincs természetes előrelátás, nincs figyelmeztetés, hogy a pillanatnyi önző érdekek követése a faj kihalásához vezet – és valóban, a valaha élt fajok 99 százaléka már kihalt.

 Az emberi agy – valószínűleg egyedülállóan az evolúció történetében – képes átlátni a völgy felett, és meg tudja tervezni a kihalást elkerülő utat a távoli dombok felé. A hosszú távú tervezés – vagyis az irányítás lehetősége – valami teljesen új, talán idegen dolog bolygónkon. Ez csak az emberi agyban létezik. A jövő új találmány az evolúcióban. Értékes és törékeny. Minden tudományos eszközünkre szükség van, hogy megvédjük.

 Paradoxnak hangzik, de ha meg akarjuk őrizni bolygónkat a jövő számára, első lépésként nem szabad több tanácsot elfogadni a természettől. A természet rövid távú darwinista nyerészkedő. Darwin maga mondta: “Micsoda könyvet írhatna az ördög káplánja a természet otromba, pazarló, baklövésekkel teli, alantas és irtózatosan kegyetlen munkájáról.”

 Ez persze sivár kijelentés, de nincs törvény arra, hogy az igazságnak vidámnak kell lennie. Hiábavaló a hírvivőt – a tudományt – lefejezni, és értelmetlen alternatív világnézetet választani pusztán azért, mert az kényelmesebb. Mindenesetre a tudomány egyáltalán nem sivár. Azonkívül a tudomány nem arrogáns és mindentudó. Minden valamirevaló tudós, aki ezt a nevet megérdemli, örömmel veszi, amikor Ön Szóratészt idézi: “A bölcsesség az, ha tudjuk, mit nem tudunk.” Mi más is ösztönözhetne bennünket a tudásra?

 Ami azonban a legjobban elszomorít, Uram, hogy mennyit veszít azzal, ha hátat fordít a tudománynak. Jómagam is megpróbáltam írásba foglalni a tudomány költői csodáját, de szabadjon vennem a bátorságot, hogy egy másik szerző könyvével ajándékozzam meg. Ez a Korok és démonok, amelynek szerzője a sokak által gyászolt Carl Sagan. Különösen az alcímre hívnám fel a figyelmét: A tudomány mint gyertya a sötétségben.

Összeállította: BENCZE GYULA