Tévtanok terjesztésének technikája

BARTHA LAJOS


Jó néhány éve már annak, hogy a Magyar Televízió egyik népszerű munkatársa amolyan figyelemfelkeltő nyilatkozatban ismertette új adássorozatának vezérelveit. A műsorsorozat egyébként nyíltan a magát finoman "paratudománynak" nevező áltudományos megnyilvánulások széles körű terjesztését, propagálását szolgálta. A műsorvezető többek között ezeket mondta:

"Évtizedek óta tudományos kutatással foglalkozó emberek létét nehezítik meg, sőt teszik tönkre csupán azért, mert kitartanak egy-egy, ma mé ismeretlen téma mellett. (...) Néhány évtizeddel ezelőtt elég volt annyit mondani... hogy ufók, gömbvillámok, parafenomének nem léteznek. Ezt hirdették úton-útfélen. Sőt még ma is így ítélik meg ezeket a jelenségeket, holott már a gyerekek is tudják, hogy egyes nyugati államokban milyen hatalmas összegeket fordítanak a –  nem létező jelenségek– kutatására." (Rádió és Televízió Újság, 1990. júl. 23–29.)

Talán ma má nem is érdemelne szót ez a kis nyilatkozat, ha nem tükröződne benne a tévtanok terjesztőinek és hirdetőinek alapvető szemlélete és módzsertana. Elsősorban a műsorvezető tudatosan félrevezette az olvasókat (ill. nézőket), másrészt a politikai irányzatra és a közhangulatra sandít. A nyilatkozó érthetően arra céloz, hogy az elmúlt évtizedekben nem lehetett az "ufókról, gömbvillámokról, parafenoménekről" stb. beszélni, és akik ilyesmivel foglalkoztak, azoknak a "létét tették tönkre", egyszóval a Kádár-korszakban üldözték a "paratudományokat". Ám ez a legkevésbé sem felel meg a valóságnak! Az áltudományos témaköröknek az 1960-as évektől két, nagy példányszámú, a párt támogatással megjelenő magazin is bő teret szentelt. Az "Ország-Világ" és a "Lobogó" c. hetilapok hosszú sorozatokban ismertették a legképzetlenebb áltudományos nézeteket, híreket, és oldalkaon keresztül közölték a fellelkesült "ufóhívők", "Atlantisz-rajongók" és más megszállottak leveleit.

Akkoriban megtörtént, hogy egy ufológia ellen írt cikkemet követően "felsőbb helyről" szóltak az Esti Hírlapnak, hogy "ha a szovjet elvtársak látják a repülő csészealjakat, akkor nekem sem kellene annyit okoskodni". Egyszóval a paratudományos megnyilvánulások, ha nem is nyíltan támogatottak, de tűrtek voltak, és hirdetőiket a legkevesebb bántalom sem érte!

A tévésorozat vezetője nagyon is egyértelműen az 1990-es évek elejének érzelmeit és közhangulatát kívánta megnyerni, amikor az áltudományok elmúlt évtizedekbeli "üldözésére" hivatkozott. Az akkori közhangulatban, amely a megelőző negyven év minden megnyilatkozását rossznak, elítélendőnek tartotta, ez a beállíítás olyanok figyelmét is felkelthette, akik egyébként nem vonzódtak a rejtélyekhez és titokzatos jelenségekhez. A nagyközönség nem is gondol arra, hogy a csillagjóslás nem emelkedik tudományos rangra azért, mert a kommunista eszmék hívei nyíltan nem támogatták.

Tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy a tévé ominózus műsora visszafogott volt a tévtanoknak ahhoz az áradatához, amelyet napjaink tömeg tájékoztatása zúdít a nyakunkba. A félrevezetés eszközei és módszerei nem változtak.

A napjainkban elterjedt tévtanok társadalmi felépítésén végigtekintve – a klasszikus áltudományok: asztrológia, spiritizmus stb. kivételével – azt látjuk, hogy a rendszer csúcsán egy vagy néhány megszállott "próféta" áll. Egy téves hiedelem rögeszmés hirdetője alighanem meg van győződve nézeteinek igazságáról. Adamski, vagy az "ősasztronautika" tévelygésének megalapítója, Däniken,  Bermuda-háromszög rejtélyének kiagyalói, Gaddish és Berlitz többynire gátlástalanul hazudnak. Véleményem szerint azonban idővel maguk is beleélik magukat a hazugságaikba, elhiszik saját álmodozásaikat.

A következő kör az "igehirdetők"-é, a tévtanok terjesztőinek csoportja. A "próféta" gondolatait felhasználva új és új ötletekkel bővítik az alap mesét, megdönthetetlen bizonyítékokat találnak, és ha ilyen nincs, hát kitalálnak. A tévtanoknak ezek a terjesztői egyáltalában nem rögeszmések, sőt meglehet, valójában nem is hisznek az általuk hirdetett nézetekben. Erkölcsi vagy anyagi érdekek sarkallják arra őket, hogy mindenáron valami új, lenyűgöző, megdönthetetlen bizonyítékkal támasszák alá az agyrémeket: ennek érdekében találják ki a legképtelenebb meséket.

Az "igehirdető" néha csak a feltűnési vágytól, a szereplési ingertől vezetve, gyakran azonban nagyon is az anyagiak szem előtt tartásával tevékenykedik. Fenntartás nélkül, de megfontoltan hazudik, hamisít, hogy a vakbuzgó hívők, és főleg a jószándékú, de kétkedő érdeklődők táborát megnyerje.

A tévtanok terjesztőinek veszélyessége éppen valótlan kijelentéseikben rejlik. Állításaikat általában olyan köntösbe öltöztetik, amely megnyeri az érdeklődők figyelmét, ugyanakkor nemcsak a nagyközönségnek, hanem gyakran még a szakemberek számára is ellenőrizhetetlenek. A kiagyalt álbizonyítékok, meg nem történt "hiteles esetek" nehezen cáfolhatók: a semmit nem lehet tudományos érvekkel megmagyarázni vagy éppen tagadni!

Szemléletes és találó Lázár István író-publicista példája (Új vallás terjed: Élet és Irodalom, 1975. nov. 29.). Ha X azt állítja Y-ról, hogy negyven éve egy kisvárosi parkban megrontott egy serdülő leányt, úgy ezt igen nehéz cáfolni. Hiszen a megrágalmazott nem nagyon tudja bizonyítani, hogy éppen akkor nem járt ott, ha ott járt, nem volt a parkban, de ha mégis, akkor egy barátjával stb. Ugyanakkor a bizonyítatlan állítás hatni kezd, egyesek szemében befeketíti Y jellemét. Ám ha mégis sikerül megcáfolni a valótlan állítást, X nevetve a hasára üt és újabb valótlanságot röppent a világba.

Érdemes megfigyelni, hogy a tévtanok terjesztői többnyire nem pusztán kitalált adatokkal, bizonyítékokkal hozakodnak elő; jól csengő, tekintélyes nevekkel dobálóznak, olyan fogalmakat használnak, amelyeket eléggé széles körben hallottak, de valódi értelmüket a laikusok nem ismerik.

A hír, amelyet többször is felröppentettek, és a szerintem nem túlságosan megbízható francia Science et Vie lapon át az orosz Tyehnyika Mologyozsi hasábjaira került, hogy végül az Ország-Világ oldalain landoljon, a következőképpen hangzott: "Az egyik ausztriia bányában 1885-ben parallelepipedonra hasonlító fémtárgy került a felszínre. A 67x62x47 mm-es, 785 g súlyú fémdarab egyes kutatók szerint megmunkálás nyomait viseli magán" (Ország-Világ, 1976. nov. 10.).

A következtetés: vagy a mai civilizáció kezdetei előtt létezett a Földön magasan fejlett technika, amely képes volt fémtárgyakat megmunkálni, vagy idegen űrhajósok hagyták a Földön a rejtélyes fémdarabot. Érdemes megfigyelni a tudatos félrevezetés másik szép példáját is, a "parallelepipedon" szó használatát, amely laikus számára felettébb tudományos hangzású. Nem tesszük fel a kérdést, hogy akár a mai civilizáció elődei, akár más bolygóról érkező űrhajósok mi a csudának kezdtek volna farigcsálni egy eléggé alaktalan meteoritdarabot. Csupán azt kérdezzük, hol van ma ez a rejtélyes tárgy?

A cikkből egyértelműen kiderül, hogy egy meteoritról van szó, amelyet Friedrich A. Gurlt mérnök egy felső-ausztriai barnaszénbányában talált. A leletről több helyen beszámolt, többek közt a francia Akadémia közleményeiben is, így a cikkekhez mellékelt kép is megmaradt. Erről megállapítható, hogy a mandula alakú meteoritdarabon (inkább tektit lehet) a keskeny éle mentén egy "bevágás" látszik, amelyet emberi megmunkálás nyomainak tartanak (kik?). A meteorit ma sehol sem lelhető fel, egyetlen katalógusban sem szerepel.

A trükk igen egyszerű: van egy valódi, de jelenleg senki által sem megtekinthető meteorit, azon egy – sőt több – hornyolásszerű mélyedés, éppen olyan, amilyen rengeteg más meteorit –, főleg azonban tektitdarabon is látható. Ezt azonban a nagyérdemű közönség nem tudja, és a francia Comptes Rendus 1886. évi kötetét sem fogja fellapozni, hogy ellenőrizze az állíítást. Gurlt 1907-ben elhunyt, így akadálytalanul lehet fantáziálni, valóságos tények felhasználásával.

Ugyanilyen az említett cikkben a "rejtélyes" acélszög és vascsavar históriája, amelyet állítólag homokkőben, ill. kemény mészkőben találtak. Ilyen mészkőbe zárt "vascsavar" azonban bármikor lelhető, ahol harmadidőszaki kristályos mészkő előfordul. A fantáziagazdag tévtanterjesztőt alighanem a mészkőben előforduló virágállat- (crinoidea-) kövületek ihlették meg, amelyek első pillantásra valóban csavar benyomását keltik. Csak éppen az anyaguk nem vas, hanem mész(kő). A hír terjesztője általában nyugodtan építhet az érdeklődők őslénytani tájékozatlanságára. Mindenesetre a teljes tudományosság látszatát keltve adhatja el hazugságait. (Itt nem a magyar cikk szerzőjét akarom elítélni, hanem a francia és orosz forrásait! Az őskori fémtárgyak történetét részletesen ismertettem a Galaktika 1976. évi 36. számában.)

Meglepő, hogy a földtani és őslénytani félrevezetések a legkevésbé sem újak. Jókai Mór már a Fekete gyémántok-ban szinte pontosan ugyanígy írta le: Kaulman Félix meglát Berend Ivánnál egy kőszénlemezt, rajta egy növény újszerűen szétágazó leveleinek lenyomatával. Elkéri, majd nemsokára egyn émet folyóiratban mint ősi madárlábnyomot ismerteti. A szakemberek között kitör a vita, élhetett-e akkor már madár vagy sem. Kaulman ezer aranyat ajánl fel annak, aki bebizonyítja, hogy valóban nem madár nyoma van a szénlemezen. A döntőbizottság azután megállapítja, hogy az ősmaradvány növényi lenyomat.

"Doktor Felix Kaulman azután kifizette szépen az ezer aranyat és megköszönte igen szépen az egész tudós egyetemnek, hogy a bondavári szént így elhííresztelték az egész világban. Negyvenezer forinttal nem tudott volna ilyen reklámot csinálni." (Jókai: Fekete gyémántok, Az élőénekelt tallérok c. fejezet.)

úgy hiszem, Jókai – aki bizonyára egy valóban megtörtént reklámfogásból merítette az ötletet – igen pontosan leírta nemcsak a félrevezetés módját, hanem célját is okát is.

A valóságos adatok és leletek tudatos hamis beállítása mellett előszeretettel alkalmazzák a hiteles közlések félremagyarázását, átértelmezését. Bíznak abban, hogy a lenyűgözőtt olvasó nem fogja megkeresni az eredeti közleményt, nem veszi észre a szöveg meghamisítását. Álljon itt példaként a vándorló hold-dómok esete.

A holdbeli dómoknak nevezett alakzatok aránylag kicsi, lapos, kupola alakú vulkanikus képződmények – nevük is jellegzetes kúp formájuktól ered. Észlelésükre (kisi méreteik miatt is) sokáig nem fordítottak gondot a holdtérképezők. Csak az űrkutatási munkák, a holdszondakísérletek előkészítése során kezdték alaposabban megvizsgálni ezeket a 3 és 30 km átmérő közti, mintegy 100–500 méter magas alakzatokat. A részletesebb holdvizsgálatok nyomán néphány tucatról több százra nőtt a megismerté s feltérképezett dómok száma.

A dómok észlelése érdekében az angol P. Moore (ma a Brit Csillagászati Társaság elnöke) cikkben hívta fel a műkedvelő csillagászok figyelmét ezekre az alakzatokra, a világszerte igen népszerű amerikai Sky and Telescope c. folyóiratban (1958. dec., 91–95 old.). A cikk megihlette az ufológia egyik hírhedt egyéniségének, az amerikai Frank Edwardsnak képzeletét.

Arra a gondoaltra jutott, hogy a dómok nem lehetnek vulkáni kúpok, hanem a távoli égitestekről ide érkező ufonauták holdbeli állomásainak felfújható kerek sátrai! Felhasználta az említett cikk sorait, csak éppen érelmüket forgatta ki. A felfedezett dómok száma az 1950-es évek óta nő – a részletesebb vizsgálatok nyomán. Edwards ezt úgy értelmezi, hogy egyre több kozmikus űrutazó érkezik 1950 óta a Holdra és "veri fel a sátrát". Amikor az eredeti cikkben arról esik szó, hogy a dómok különböző holdbeli pontokon észlelhetők, az ufópropagátor értelmezésében ez azt jelenti, hogy "hol itt, hol ott" figyelhetők meg, vagyis vándorolnak. "Logikusan csak az feltétleezhető, hogy űrállomások járnak el ily módon" – szögezi le Frank Edwards (Gáll A.: Vendégek a világűrből, Bukarest, 1972). Az amerikai fantaszta tudatos félreértelmezését a magyar átültető még megtoldja. Közbeszúrja ugyanis, hogy "Domus = latinul ház", vagyis a csillagászaok jól tudják, hogy a holdbeli kupacok az űrlények házai. Csak éppen titkolják a nagyközönség előtt! Az már nem zavarja, hogy az elnevezés eredete az olasz duomo-ra vezethető vissza, és mindenütt a világon kupolát jelent.

Az "igehirdetők" gyakran hivatkoznak arra is, hogy a tudósok, a hivatalos szervek, a hatóságok eltitkolják az emberiség előtt az ufójelenségeket, a hajók, repülőgépek rejtélyes eltűnését, a "megmagyarázhatatlan" leleteket. Többnyire hosszan sorolják fel az eltitkolt eseményeket és az azokra vonatkozó titkos jegyzeteket. Csupán azt lenne jó tudni, hogy az Egyesült Államoktól a volt Szovjetunión át Kínáig hogyan jut mégis nyilvánosságra – jobbára botcsinálta újságírók közleményeiben – rengeteg féltve őrzött titok.

Az "eltitkolt jelentésekre" való hivatkozások azonban igen jó befogadó közönségre találnak. A Watergate-botrány nyomán, és a magas állású személyeket érintő zavaros ügyek után az olvasó elfogadhatónak látja azt az állíítást, hogy különböző tudományos híreket is titkos ügyként kezelnek. Gyakran éppen ez teszi hitelessé a laikusok szemében a híresztelést: a közéletben tapasztaltakat gondolkodás nélkül viszi át a kutatási eredményekre is. Ugyanígy hitelt kapnak azok az állítások is, amelyek szerint a "pszeudotudománnyal" foglalkozó személyeket állandó fenyegető telefonokkal, levelekkel árasztják el. Jack Robinson, egy UFO-magazin szerkesztője pl. így nyilatkozott: "Kétszer kaptam telefonhívást, mindkétszer egy elektronikusnak tűnő, kétségkívül nem embertől származó hang rám parancsolt, hagyjak fel az ufókra vonatkozó minden kutatással."

A rejtélyvadászok közt azonban nincs egyetértés a fenyegetések eredetére vonatkozóan. Az egyik csoport szerint a távoli világok lakosai nem akarják, hogy flefedjék kilétüket. Mások viszont az egyes államok elhárítását vádolják a fenyegetésekkel. Az ilyen hamis beállítások azonban mindig hatnak, nemcsak a romantika és a bűnügyi regények kedvelőire, hanem az átlagolvasóra is. Éppen elég valódi fenyegetést kaptak egyesek ahhoz, hogy a mese hihetőnek tűnjék.

Magam is kiváltója voltam egy ilyen állítólagos fenyegető telefonnak. A főszerepet ez alkalommal is a Magyar Televízió játszotta. 1989. november 29-én az esti híradóban bemutatták egy kaposvári amatőr "első hiteles felvételét egy ismeretlen repülő tárgyról". A képen egy fénylő csillag látszott az esti égen, majd a fénypont egyszerre duzzadni kezdett, koronggá nőtt: íme az ufó. A hamisítás annyira kezdetleges és durva volt, hogy a másnapi Esti Hírlapban, kissé csípős írásban leplezem le a csalást. A rejtélyes fénypont az akkor esti csillagként ragyogó Vénusz volt, és a felvétel úgy készült, hogy a kamera élességállítását fokozatosan eltolták, az éles képet koronggá homályosították. No, kaptam is a híradó szerkesztőitől! A másnapi adásban visszautasították a becsületüket sértő írást, és azt is közölték, hogy a kaposvári ufóhamisító a felvételéért már fenyegető telefont is kapott. Máig sem tisztázódott, hogy a kis zöld emberkék, a Vénusz lakói, vagy talán a hazai ufóelhárítás fenyegette-e meg. Ez alkalommal hatástalanul puffant el az ufóirodalomnak ez a kedvelt fogása.

A történet azonban folytatódott is, és szép példáját szolgáltatta az áltudományos szélhámosságok továbbélésének. Az Esti Hírlap december 1-jei számában felháborodott levelet közölt, melyben a következő meghökkentő sorokat olvashatjuk: "Az Esti Hírlapban megjelent cikk stílusát felháborítónak, a Magyar Televízió elleni hecckampánynak tartom. A MUOSZ Etika iBizottságának le kellene állítani az ilyen dolgokat". (Esti Hírlap, 1989. dec. 1.)

E megnyilvánulás igen jellemző, a külföldi irodalomban sem ismeretlen. A leleplezett szélhámos rendőrért kiált. Amint válaszomban is megírtam: a becsapott nézőktől való bocsánatkérés helyett a csaló érzi magát megsértve. És persze a burkolt fenyegetés is benne rejlik (Etikai Bizottság).

Igaz, hogy Edelényi Gábor levele végén elismeri, hogy "Bennünk is felrémlett a defókuszálás ténye, de sokat latolgatni nem volt időnk". Nem latolgattak – becsapták a nézőket. A háborgás azután a válaszom nyomán le is csillapodott.

Ez a szellem jellemző az áltudományok terjesztőire. Amokor az MTA valamelyik vezetőségi tagja tiltakozott a TV "nulladik típusú találkozások" c. műsorában közölt számos valóglanság ellen, a Népszabadság egyik újságírónője emelte fel hangját a szélhámoskodások védelmében. Nem méltó az Akadémiához – jelentette ki –, hogy olyan "habkönnyű műsorokon háborodjon fel", mint az említett sorozat. Azt azonban nem tette hozzá, hogy a "habkönnyű műsor" érdeklődő és jóhiszemű nézők sokaságát vezeti félre, sugall számukra áltudományos nézeteket.

Ez az a pont, ahol el kell gondolkodnunk a szkeptikusok – és általában a tudományhamisítók ellen fellépők – taktikájának helyessége fölött. Az áltudományok terjesztői nem riadnak vissza a legképtelenebb valótlanságok állításától, hamisításoktól sem eszméik terjesztése érdekében. A közgondolkodásban és az általános műveltségben okozott súlyos károk mellett a tudomány számára is anyagilag lemérhető kárt okoznak.

Valóban elegendő a puszta felvilágosítás? Aligha, mivel egyre kevesebb ismeretterjesztő anyag jut el a nagyközönséghez. A tömegtájékoztatás folyamatosan leépíti az ismeretterjesztő műsorokat, rovatokat. De mindezen túl nem várhatjuk el az érdeklődőktől, hogy mindabban a hatalmas ismeretkörben amit az áltudományok megítélése követel, eligazodjanak. Hiszen csupán Däniken egyik-másik közléséhez járatosnak kellene lenni a régészet, a néprjaz, a metallurgia és a csillagászat terén!

Újabban gyakran elhangzik, hogy "tárgyilagosan tárjuk az érdeklődők elé a tényeket, és ki-ki ízlése szerint döntse el, melyik felfogást tartja elfogadhatónak". Hamis okoskodás! Egyrészt mert éppen azt próbáltam szemlélteni, milyen módokon hamisítják meg a tudományos szédelgők a tényeket. Másrészt ismét csak azt kell kérdeznem: milyen ismeretanyag alapján mérlegelheti a laikus a tényeket?

Az áltudomány előnyomulása idején az udvarias és halk védekezés teljes kudarcra vezet. Egyik lehetséges mód a védekezésre, és a további kártétel elhárítására, ha saját gyengeségét fordítjuk ellene. Ez a gyengesége éppen a hazudozás! Az álltudomány hirdetői ellen saját valótlanságaikat kell fordítani. Meg kell mutatni a közönségnek, hogy milyen módon akarják félrevezetni. A legirónikusabb és legdrasztikusabb módon kell nevetségessé tenni a hamis hitek hirdetőit. (Anélkül, hogy áldozatot csinálnánk belőlük.)

Az ufológia egy félrevezető manőverből született: az Egyesült Államok katonai szervezetei a figelmet egyes repülőgépkísérelteikről. utóbb, az 1960-as években a Szovjetunió ugyancsak az ufóhírekkel kívánta leplezni rakétapróbáit. Ám ha hazugságból született, akkor remélhetőleg saját hazugságai semmisítik majd meg.