PAP JÁNOS
Az ördög hangszerei

Dobtan


Gyakori játék magyarul nem beszélő barátokkal, ismerősökkel, milyen hangszerre gondolnak, amikor sajátosan magyar eredetű hangszerneveket hallanak: pl. zongora, harsona, fuvola, dob. A "dob" szót rövid, lágyan döndülő, sötét hangszínű, onomatopoetikus hangzása alapján mindig mindenki kitalálja. A szó eredete vitatott; az egyik értelmezés szerint hangutánzó szó, sok más nyelvben is hasonló hangalakú. Más nyelvészek úgy vélik, hogy formája okán az ősi ugor "domb" szóból keletkezett szóhasadás révén, annak alakilag és jelentésbelileg elkülönült párja (Benkő, 1967). Jómagam megelégszem az első változattal. Ha a második igaz is, az első akkor is több, mint logikus; akusztikailag egyszerűen magától értetődő.

A dob szót anyanyelvünk gyakorta félreérthetően alkalmazza: dobnak mondjuk például a kivájt afrikai farönköt, a résdobot, a kínai bronzdobot bronzlap fedi, de az olajos hordóból készült ütőhangszer neve is steel drum. A legmeglepőbb azonban talán az, hogy a dobfélék közé sorolják a varázslatos hangú vízhordó edényt is, az indiai ghátemet, aminek magyarországi hangszeres megfelelője a roma népzenében ütőhangszerként funkcionáló alumíniumkanna. Ez utóbbiaknál a játékos tulajdonképpen a szájnyílás közrefogta levegőre üt, illetve a kanna testére. Asztalon, széken és pocakon is lehet dobolni.

A dobszerűség attribútuma tehát a rövid, határozatlan hangmagasságú hangokban és az őket létrehozó mozdulatokban rejlik. Merészebb gondolattársítással így dobnak kellene neveznünk a cimbalmot és a zongorát is, merthogy ütik a húrjaikat.

Az alábbiakban csupán a hagyományos értelemben vett dobokkal, a kifeszített membrán ütőfelületű hangszerekkel foglalkozunk, melyeket egyértelműsítő elnevezéssel membranofon hangszereknek nevezünk.

Általában megkülönböztetünk rezonátortest nélküli ún. keretdobokat, egymembrános alul nyitott, egymembrános alul zárt (üstdob) és kétmembrános dobokat. Az észak-amerikai indiánok készítettek (utazáshoz?) bőrönd formájú dobokat is, ami legfeljebb hat membránt feltételez, de ezekkel itt most nem foglalkozunk.

A dobok azért is népszerűek, mert egyszerű őket megszólaltatni. Lehet ütni kézzel, egy vagy két verővel, esetleg dörzsölni (lásd köcsögduda). A szállítás, tartás sem bonyolult: a kisebb hangszereket a játékosok a hónuk alá szorítják, a nagyobbakat a nyakukba akasztják, a legnagyobbakat pedig állványokra teszik, vagy ahogy Afrikában szokás, a lábuk közé fogják. Kínában egykoron dobtornyokat építettek hatalmas időjelző és hírközlő dobjaiknak.

Az emberiség történetében a hússal való táplálkozás kezdete és a membranofon hangszerek születése nagyjából azonos időre tehető. Az ősidőkről semmi pontosat sem tudunk, hangszerek nem maradtak fenn. A törzsi népek kultúrájának tanulmányozása valamennyire eligazít bennünket, de ezek az ismeretek már egy fejlettebb, nyelvvel-zenével rendelkező társadalmat jellemeznek. Egyetlen bizonyosság, hogy dob rövid hangjainak lüktetése hatással van idegrendszerünkre, hogy mozgáskoordináló, ritmusadó, sőt alkalmas akusztikai jelrendszerek kialakítására is. Külön nyelvészeti-zenei tanulmányt kívánna a tonizáló (dallam) nyelek (pl. kínai, szuahéli) és a dobnyelek, azaz a dobokkal való üzenetközvetítés kapcsolatának elemzése.

Az ütőfelület állatbőrből készült, a dobtest általában fából, fejlettebb kultúrákban fémből, égetett agyagból. A bőr kikészítésének, cserzésének módja az emberiség legősibb tapasztalatai közé tartozik. Íme egy kb. 2300 éves akkád eredetű leírás kivonata, amelyben egy nagyméretű bronztestű üstdob, az "Isteni Lilissza", születését mondják el:

"Kiválasztottak egy fekete, hibátlan bőrű bikát, amelyet korbács nem érintett ... . Egy kedvező napon a Tudás Templomába vezették és felajánlották a nagy isteneknek, elsősorban a bölcsesség és a zene istenének, Ea-nak. ... Fűszeres illatú nádcsővel kimosták a száját, varázsigéket suttogtak a fülébe; micsoda tisztesség érte, hogy isten lehet. ... Majd levágták, szívét elégették, megnyúzott testét vörös szövetbe csavarták. A bőrt finom liszttel, sörrel, borral, zsírral, timsóval és gubaccsal dörzsölték be, majd ráfeszítették az üstre, melybe korábban a Menny, a Föld és az Alvilág 12 istenének bronz képmását helyezték. ... A tizenötödik napon ismét áldozatokat mutattak be, és a dobot a templom istenei közé helyezték. ... A dob az "Isteni Lilissza" nevet kapta (Blades, 1975)."

Mindez nemcsak azért érdekes, mert a szöveg egy bőrkezelési eljárásról is szól, hanem mert a hangszerekhez való kapcsolatunk eredetéről is tájékoztat, sőt a kor akusztikai tudása is kiolvasható belőle. Természetesen ezek a tapasztalatok másodlagosak, hiszen főként a rítus szakrális jegyei fontosak, pl. az állat-hangszer szentsége, tabu jellege. Így például az, hogy a bikát korbács nem érhette, vallási előírás volt, de tudni való, hogyha a bőr heges, egyenetlen szerkezetű, akkor a hang megtervezhetetlenül szabálytalan és kedvezőtlen frekvenciájú rezgések eredményeként más lesz, mint a megszokott, és a tartósság is elromolhat, hiszen a szerkezeti hibáknál könnyebben szakad el a bőr.

Gyakorta fordul elő a hangszertörténetben, hogy egy ókori, középkori, szakrális cselekedet akusztikai következményei miatt átkerül a hangszerkészítési gyakorlatba, amit a hangszerészek napjainkban is a legnagyobb természetességgel alkalmaznak munkájukban.

A fenti történet arra is rávilágít, hogy a hangjaival az érzékeinkre, ösztöneinkre ható hangszereket minden kultúrában transzcendens eredetűnek tekintették (és helyenként tekintik ma is). Szellemek, dzsinnek és istenek a feltalálói és első játékosai is egyben. Hangszertörténetek, -mítoszok százai fonják át az életünket, költészetté emelve a zenélés hétköznapjait. A szellemtörténetek gyűjteményeiben a dob minden esetben az egyik főszereplő: Ghanában például az asantik azt gondolják a Holdon dobos él, és két ntumpanén, jelződobon dobol. A gyerekeket óva intik, hogy túl sokáig lessék a Holdat, mert akkor nem látják, hogyan üti a dobos a dobját, és akkor meg fognak halni.

1. ábra Afrikai dobok (láb közé fogott nagyméretű dobok)

A dél-togói eweiek szerint a Hold minduntalan megtelik, aztán meghal, hogy később újra megjelenhessen az égen. Ahogy a kígyó, ő is levedli a bőrét. A Hold felszínén élő dobos istenek egyike üti a dobot, a másik a kezében tartja.

A dakoták szerint a dob kerek formája a világmindenséget szimbolizálja, és ha kitartóan útik, pulzus lesz, szív, mely a világ közepében dobog. Olyan, mint a Nagy Szellem éneke. Hangja izgalomba hoz, hogy minden dolog titkát és hatalmát megértsük (Laade, 1975).

A mi sámándobunk hangja is gyógyít, jósolni lehet vele és rajzaival az egész világot szimbolizálja.

A dobok hangja

Példaértékű a zenei szerepvállalás és az akusztikai tulajdonságok közötti megfelelés. A bőrmembránok rezgésének csillapítása nagy. Ez részben a belső csillapításnak és a levegőtömeg megmozgatása miatti külső csillapításnak köszönhető. Még a műanyag, például polietilén tereftalát (ún. mylar) helyettesítő membránoknál is a cél e fokozott csillapításnak a megtartása. A fémhúrokhoz viszonyítva, azonos hangmagasságok esetén a fémhúr 3-4-szer annyi ideig rezeg. A dobhang ennek következtében gyorsan lecsengő, puffanó, tompa és felhangszegény. A csillapítás megnő, ha a membrán a levegőből nedvességet vesz fel. Az állatbőrök egyik nagy hátránya, hogy higroszkopikusak, azaz vízkötők. (Itt kell megjegyezzük, hogy az ókori Kínában már ismerték a bőr lakkozással történő impregnálását.) Alacsony a bőr rugalmassági együtthatója is, ami azt eredményezi, hogy benne a hang terjedési sebessége jóval kisebb, mint a fákban és a fémekben, ami zeneileg hasznos tulajdonság, mert a felhangok felfelé történő elhangolódását csökkenti. A merevség hatására létrejövő frekvencia-eltolódás az ideális membránhoz képest csupán 0,5-1 százalékos (Fletcher–Rossing, 1991).

Ha a merevség csökkentése érdekében jól elvékonyítjuk a bőrt (egy üstdob mylarból készített ütőfelületének vastagsága kb. 0,19 mm), akkor gondoskodnunk kell feszítésről, hogy legyen olyan erő, ami megütéskor a nyugalmi állapotából kitérített hártyát visszatéríti eredeti állapotába, különben nem alakul ki rezgés és ennek következtében hang.

2. ábra Kör alakú ideális membrán rezgési módusai
 

A dobmembránok másik lényeges, a zenei minőséget meghatározó tulajdonsága szabálytalan felhangrendszere. Tudnivaló, hogy a rezgő tárgyak szabályos felhangrendszere csupán matematikai absztrakció. Csak a végtelenül vékony ideális húrnak lesz az első felhangja éppen az alaphang pontos oktávja. Valódi húrok esetében is csupán vékony bélhúroknál teljesül ez a feltétel és itt is csupán a fülünk engedi meg, hogy becsapják. A rezgéskép a matematikailag kétdimenziós (ideális), de a valóságban háromdimenziós membránok esetében még bonyolultabb. Egy ideális kör alakú membrán rezgési módusai és azok frekvenciái a 2. ábrán láthatók. Míg egy zeneileg tökéletes hangnál (ami éppen az emberi hang szerkezetére megközelítőleg jellemző) a 8. rezgési módus az alaphang frekvenciájának 8-szorosa, addig körmembránnál a 8. módus frekvenciája csupán 3,5-szerese az alaphangénak. Tehát a membránoknál már az ideális eset sem nevezhető elfogadhatónak hangmagasság szempontjából.

E rezgések túl közeli frekvenciái, valamint a túl gyors lecsengés okozzák, hogy a hang inkább semlegesnek, zajszerűnek mondható, mint zeneinek. Valamicskét segít, hogy a megütés helye nem lehet nyugalmi hely, azaz rezgési csomóvonal (lásd az ábrán a körmembránba rajzolt vonalakat és köröket). Tehát a dob közepébe ütve a hangokból hiányozni fognak vagy legalábbis gyengén gerjesztődnek az itt átmenő csomóvonalas módusok. Ha pedig valaki a dob átmérőjének egyötöd-egyhetedébe üt, akkor a csomókörös rezgésekkel történik hasonló.

De miért ragaszkodunk mi ehhez a 1:2:3:4... frekvenciaarányú zeneinek mondott hangszerkezethez? Azért, mert az emberi hang alapján ezt szoktuk meg, mert a vékony húrok, a hengeres és kúpos csövek légoszlopai is nagyjából így rezegnek, ilyen szerkezetű hangokat hoznak létre. És a megszokás nagy hatalom, még a hangszerek világában is! A megszokáson túl lényeges szempont a reprodukálhatóság; azonos méretek, azonos arányok esetében azonos hangok, illetve hangközök szólalnak meg. Hangszert készíteni is egyszerűbb nevezetes, megjegyezhető arányok szerint. Ráadásul, ha a hangszerkezet lényegét elemző, létezésünk egészére általánosító, megerősítő filozófiát is találunk (lásd számmisztika), akkor biztos, hogy nagyvonalúan félre fogjuk söpörni racionalitásunk magvát: a valóságból, életünkből merített tapasztalatainkat. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szabályosság a világegyetemben csupán kivétel! A horror vacui, az űrtől való félelem lényeges ellenérv. A megszerkesztett szabályosság, a megalkotott rend feladata nem más, mint kitölteni a világot (a szubjektív világot), még azon pontjain is, hová történő bejutáshoz ismereteink nem elegendőek. A számokban, a tökéletesen egzakt szabályosságban való hittel a legegészségesebb olyan viszonyban lenni, mint Niels Bohr a lópatkóval: "Én is babonának tartom, de azt hallom, hogy még azoknak is segít, akik nem hisznek benne."

Folytatva a korábbi gondolatot: a dobok hangja gyorsan lecsengő és semleges. Mi másra lenne alkalmas, mint ritmusadásra?! Vagy lehetne valamilyen trükkel dallamjátszó hangszerré is tenni? Erre az egyik lehetséges választ egy csodálatos indiai hangszer, a tablá adja meg.

A tablá titka

C. V. Raman Nobel-díjas fizikus oldotta meg a húszas években a tablák hangolhatóságának rejtélyét. Később más indiai fizikusok tovább finomították az elemzéseit (B. S. Ramakrishna, M. M. Sondhi, S. De). A tablá valójában egy dobpár neve, amelynek magasabb hangolású dobja oktávval, kvinttel, vagy kvarttal szól a mély dob felett. A mélyebb hangú dob (bhja = bal) valójában kicsi üstdob, agyag-, fa-, vagy fémtesttel. Bal kézzel ütik. A magasabb hangolású hangszer (daja = jobb) teste hagyományosan fából készül, és általában az előadott dallam tonikájára hangolják (tonika: az adott hangnem kezdőhangja – pl. C-dúrban a c). A hangolást feszítőhengerek segítségével végzik (lásd a képen).


3. ábra A tablá

A legelső, ami a táblán "szembetűnik", ami lényegesen eltér például az európai doboktól, az az ütőfelületén egy furcsa fekete folt, valójában járulékos terhelés (az indiaiak szemnek hívják), illetve a membránok rétegezettsége. És valóban, a daja membránját háromféle bőrből állították össze: legbelül bivalybőrgyűrű, középen juhbőr-, legfelül borjúbőrgyűrű. A ráhelyezett hangoló terhelés, a szem is különböző anyagok elegye: túlfőtt rizzsel kevert mangánpor és tamariszkuszlé; vagy vas-oxid, faszén, keményítő és nyersgumi. A mély hangú bhaja membránja kétféle bőrből készült: a belső juhbőr, a külső gyűrű bivalybőr. A szemet excentrikusan helyezik fel, ugyanis az excentrikus terhelés mélyebb hangot eredményez, mint a középpontba helyezett.

A terhelés felrakása finom, aprólékos munka. A gramm törtrészének megfelelő tömegekben kenik fel az egyes rétegeket, közben figyelik a hang javulását. T. D. Rossing és W. A. Sykes 1982-ben megmérték a hangolási folyamatot, végigkövetve egy mridanga (kétmembrános, terheléses dél-indiai dob) hangszínképét. Csak a 105. réteg felhordásával lett az alsó felhangok sora harmonikus az alaphanghoz (Rossing-Sykes, 1982).

Raman elemzései során azt vette észre, hogy ez a különlegesen összetett membránszerkezet deformálja, perturbálja az ideális membránnál megismert rezgési módusokat. A hang szempontjából fontos legalsó rezgések közül 9 módust úgy módosít, hogy azok harmonikus frekvenciaarányú, csupán öt különböző frekvenciaértéket mutató, megközelítőleg szabályos zenei szerkezetű, 1:2:3:4:5 frekvenciaarányú hangot hoznak létre (lásd a perturbált rezgési módusokat a 4. ábrán. A hangszer tehát hangolhatóvá válik és az ütésmód változtatásával a páros egy-egy dobja általában 3 konkrét hangmagasságú, és számos semleges hang játékára lesz alkalmas. Természetesen a csillapítás a terhelés hatására megnő, de ez nem lesz számottevő, a hangot károsító.

4. ábra A tablá rezgési módusai

Nem lehet szó nélkül hagyni az ütésmódok akusztikai ötletességét sem. A bhaja esetében például a játékos az excentrikus terhelés miatt a szabálytalanabb felhangrendszert szabályosabbá teheti, a hang zeneiségét fokozhatja, ha a terheléssel átellenben megütéskor tenyerével gyengéden megnyomja a membránt, miközben ujjaival a terhelésre üt, ami által szimmetrizálja az eredetileg asszimetrikus rezgő rendszert.

Valószínű, hogy a régmúltban a terheléses hangolási eljárás nem akusztikai céllal történt, ugyanis a szertartások előtt a játékossal együtt a hangszert is "megvendégelték", azaz a hangszer membránját bedörzsölték főtt rizzsel. (Elég csak egy kicsit túlfőzni a rizst, ragadni fog. Próbálják ki!) Hasonló terheléses megoldást más indiai dobokon is alkalmaznak, sőt Japánban a homokóra formájú, apró ko-cuzumi dobot vizes papírszeletekkel hangolják. A modern dobkészítésben is találkozni már ezzel a hasznos ötlettel, pl. a tom-tomok közepét a szélükhöz képest megvastagítják.

Nem eretnek az a gondolat, hogyha a membrán terhelése rezgésmódosító hatású, akkor egy adott helyen történő vékonyítása is az lehet. Gottlieb ausztrál kutató ezen alapelv extra változatából indult ki: lyukat csinált a dob közepére. (Micsoda ötlet, hördül most fel a hangszerpárti olvasó: tönkretenni egy dobot, kilyukasztani a közepét. Gottlieb nem rugaszkodott el ennyire a realitásoktól. Ő csupán megszüntette a középrészt, és egészen különleges, körgyűrű-membrános hangolható dobokat szerkesztett.

Összegezve az akusztikai tapasztalatot: a megfelelően szerkesztett inhomogén membrán zeneivé teheti a dobok hangját. Nem meglepő tehát az az elfogultság, ahogy az üstdobosok viszonyulnak a borjúbőrből készült üstdobok hangjához, ugyanis a borjak bőre nem egyenletes rugalmasságú, sűrűségű: a sok-sok hajlongástól megedződött nyakrészükön nagyobb rugalmassági együtthajtójú, tömörebb a búr, míg a hasukon vékonyabb, ritkább sejtszerkezetű. A megütés helyének függvényében változatos lesz a hang, még azonos körvonal mentén is, ha a borjúbőrt úgy feszítik fel, hogy az állat gerince a kör átmérőjére kerüljön.

Az üstdob

A németek "König Bumm"-nak is hívják, aminek több között az is oka lehet, hogy 1623-ban II. Ferdinánd német-római császár az őt megszemélyesítő császári dobos céhnek kiváltságokat adott például structoll viselésére. Az üstdob akusztikai tulajdonságait tekintve is a műzenei dobok legrangosabbja. Magyar vonatkozású üstdob-történeti érdekesség, hogy a 15. században V. Lászlónak a francia királyhoz küldött jegyajándékai között Párizsban még sohasem látott hatalmas méretű üstdobok is szerepeltek.

Ahogy a képen is látható, az üst praboloid formájú, a régebbi hangszereknél félgömb. Általában rézből készül, az olcsóbbak üvegszálas műanyagból. Különlegessége a korábbi megoldásokkal szemben, hogy kívülről feszít, mivel az üst belsejébe helyezett karok, rudak, csavarok hangcsillapító hatása káros volt a hangra. Ráadásul az egész egyetlen pedállal, lábbal játék közben szabályozható. A hangszer hangterjedelme me már esetenként eléri az egy oktávot is, a széleken némi hangtorzulással; általában azonban dó-lá, azaz szext (olykor kvint). Az üst alján kb. 2,5 cm átmérőjű lyukat fúrtak, ami arra szolgál, hogy a membrán két oldalán a külső-belső nyomást kiegyenlítse.

A hangszerek tulajdonságainak korai feljegyzéseiben és a népi szájhagyományban gyakorta találkozni a hangszerben lakozó rossz szellemek távozását lehetővé tevő "ördöglyukkal" (pl. duda, zurna). Az üstdobéhoz hasonló nyílás található a már említett kínai bronzdobokon is, ami, fém hangszer lévén, akusztikailag teljesen értelmetlen megoldás. Fogadjuk el hát őseink hitét: a hangszerekben gonosz szellemek is tanyáznak, meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy maguktól távozzanak.

Lehet, hogy Sebastian Virdung, aki a 16. század elején az áhítatot zavaró, figyelmet elterelő dobokat az "ördög hangszereinek" nevezte és a templomokból való kiűzettetésüket javasolta, erre a furcsa misztériumra is gondolt a Musica getutscht megírásakor?

A nyílás csupán az alaphangot csillapítja a középre történő ütésnél. Korábban még tölcsért is erősítettek rá, kicsit eltúlozva azt a vélekedést, hogy ezáltal a dob hangsugárzása javul. Hibás ötlet volt és hamar elfelejtődött.

A mérések szerint az üstdob a zenekar egyik leghangosabb hangszere. Pianissimója hangos: mély fekvésben kb. 67 dB, magasban 70 dB (ami nagyjából egy porszívó zajának felel meg). Fortissimo játéknál a játékos fülénél csupán 15-18 dB-lel marad a hangnyomásszint a fájdalomküszöb alatt (Tobischek, 1999). Ez már önmagában rangot jelent. Ehhez társul a felhangok sajátos szerkezete, amelyek az átmérő 1/5-1/7-ében történő megütéskor határozott hangmagasságú zenei hangot eredményeznek. Ekkor a 2. ábrán látható csomóvonalas módusok 1:1.5:1.97:2.44:2.94  (*) frekvenciaarányt mutatnak, ami az f11 módust tekintve alaphangnak, az 1:2:3 aránysor kicsit pontatlan teljesülését, bizonyos zavaró hangokkal, illetve az 1.5, 2.44 arányokhoz tartozó rezgések hangjaival (Fletcher–Rossing, 1991). Ha középre ütünk, csak csomókörös rezgések alakulhatnak ki, mivel a megütés helye nem lehet rezgési csomópont. (A valóságban az itt átmenő csomóvonalas módusok is a membrán merevsége miatt gerjesztődnek, csak amplitúdójuk nagyon kicsi lesz.) Ezek frekvenciaaránya 1:2,03:3,34 (**) , ahol az f01 módust tekintjük alaphangoknak, ami majdnem zenei, csak nagyon gyorsan lecseng. A középen megütött üstdobok hangja nagy, rövid és puffanó, míg a szélükön megütötteké hosszabban lecsengő és zeneibb.

Már csak a fizikai okok vizsgálata marad hátra, hogy megértsük a zenei alkalmazhatóság hátterét, ugyanis az ideális membrán esetében a korábbi arányok a (*)-os módusoknál 1:1,34:1,66:1,98:2,29; illetve a (**) körgyűrűs módusoknál 1:2.3:3,6. Mi okozta a nagymértékű frekvencia eltolódást?

5. ábra Kézzel kalapált üstű pedálos üstdob (Adams-Universal)

Itt két fontos fizikai effektussal kell számolnunk: az üstbe zárt levegő membránt merevítő hatásával és a külső levegő terhelésével. [A harmadik a már említett hajlítási és nyíró merevség (ez utóbbi a felület menti elmozdulásoknál fontos) emeli a membrán frekvenciáit. A hajlítási merevség, ahogy azt már korábban említettük 0,5-1 százalék közötti frekvencia-eltolódást eredményez. A nyírómerevség akkor válik fontossá, ha nagyon nagy amplitúdójú mozgásokat végez a membrán. Ezért ezt a fortissimo ütések kivételével elhanyagolhatjuk.]

Az üstbe zárt levegő frekvenciamódosító hatása bonyolult: a körszimmetrikus módusok (csomókörös) frekvenciáit emeli, a többit csökkenteni (Fletcher–Rossing, 1991). Elsősorban azok a "légüst"-beli rezgési módusok lépnek kölcsönhatásba a membránrezgéssel, amelyek frekvenciája a membránét megközelíti és azzal hasonló rezgésformát mutatnak a membrán felületénél. Ezért nem mindegy milyen az üst alakja.

A külső levegő terhelése csökkenti a rezgésszámokat, különösen a legalsó módusokét. 500 Hz felett ez a hatás már elhanyagolható. A végeredmény egy zeneileg majdnem tökéletes ütőhangszer. A legalább 2300 éves Lilissza-hangszerre gondolva nem meglepő, hogy ennyi idő alatt sikerült az ideális frekvencia-arányokhoz szükséges membrántípust (vastagság, rugalmasság, csillapítás stb.), üst formát és anyagot megtalálni. Az üst részt vesz a rezgésben. Energiafelhasználása inkább "parazitának" mondható, mint hasznosnak. A membrán rezgésének szubjektív ítéletét akkor zavarja meg az üst saját hangja, ha a nagy üstöknél 440 Hz-nél, illetve a kisebbeknél 650 Hz-nél mélyebb a hangja (Tobischek, 1999).

Fontos megjegyezni, hogy – zeneművészetről lévén szó –, a hangszereknél nem feltétlenül a fizikai szempontból (pl. hatásfokát tekintve) legjobb megoldás a legmaradandóbb. A játéktechnikai paraméterek szabad variálhatósága az első számú kritérium, emellett a hangminőség és a megszólaltathatóság könnyűsége is fontos. E legutóbbi feltétel valóban összefügg a fizikai jósággal, tehát ha az üst fokozottan energianyelő, akkor a dob hangja tompább lesz (mint ahogy az tapasztalható a műanyag membránok esetében is). Tovább javul az üst minősége, ha egyenletesen oszlanak el benne a kristályszerkezeti hibák és más fizikai paraméterei sem mutatnak jelentős inhomogenitást. Ezt például kalapálással lehet elérni. Azért is kell ezt a műveletet kézzel és nem géppel végezni, mert a hangszerész az üst hangja alapján kontrollálni tudja a lemez fizikai állapotát.

A készítés során végzett folyamatos emberi kontroll a hangszerek minőségének egyik legalapvetőbb feltétele (lásd a tablá 105 lépésben történő hangolását). Ezért esküszik mindenki a mesterhangszerek készítésénél a hagyományos kézi munkára a modern gépek alkalmazása helyett, és ezért nem lesz sohasem a különleges minőségű hangszergyártás nagyipari méretű, még az akusztikai tudás gazdagodásával sem, ugyanis hangszerének egyedisége legalább olyan fontos a zenész számára, mint a minősége.

Az üstök anyagához hasonlóan fontos kérdés magának a hangforrásnak, a membránnak a milyensége. A bőr kikészítése meszes áztatással kezdődik. Ez konzerváló hatású. Timsós és savas kezelések eredménye az áttetsző, nedvességre érzékeny és különlegesen zengő hangú üvegmembrán. (Talán emlékeznek még az Isteni Lilissza ütőfelületének kikészítésére. Ott is timsót említettek az alkalmazott anyagok között.)

A mai modern technológiák azonban egyre jobban éreztetik hatásukat. Az időjárás változásaira érzéketlen mylar egyre tökéletesebb minőségben, szabályozott inhomogenitással kerül a hangszerekre. A műanyagoknak még ma is túl nagy a csillapítása, de ha űrhajót már tudunk építeni, miért ne találnánk ki egyre tökéletesebb hangszer-alapanyagokat is. (Például egy helikopterhez használt grafitszálas műgyantából napjainkban Franciaországban nagybőgőket faragnak.)

A készítők arra is hamar rájöttek, hogy a méretek növelésének a hangminőség szabja meg a határait, ugyanis egy nagyobb üstdob membránját jobban meg kell felkészíteni, hogy a hangja csengőn szóljon, de ekkor a hangmagasság alig fog mélyülni. Azt is észrevették, hogy a hang annál gyorsabban cseng le, minél jobban megfeszítik az ütőfelületet. A kisebb dobokat ugyanahhoz a hangmagassághoz kevésbé kell megfeszíteni, ezért azok tovább szólnak.

A hangsugárzás akkor ideális, ha a hang azonos sebességgel terjed a levegőben és a rezgő hangforrásban. Ekkor ugyanis a két rezgés jól tud illeszkedni egymáshoz. Mivel a membránban a hang terjedési sebessége a felületi feszítettségének négyzetgyökével arányos, a megnövelt feszítés hatására a hangsugárzás javulni, a lecsengés rövidülni fog.

A hangsugárzás hatékonyságát egyébként az üst megléte növeli. Gondolják csak meg: ha egy vékony membrán rezeg, akkor membrán vastagságával azonos távolságban egyszerre küldi ki a térbe nyomásmaximumokat és -minimumokat (ez az akusztikai rövidzár esete). Az üst kijavítja ezt az akusztikai hibát, hiszen lefelé a membrán nem sugároz.

Akusztikai különcségek, meglepő ötletek

Az akusztikai ötletek gazdag tárházára bukkan a kíváncsi kutató a dobok birodalmában. De valódi élményt leginkább a valós életből meríthetünk, például a ceglédi Kármán-féle Dobmúzeumból vagy egy ütőhangszeres koncertről. Bár az igényes szakkönyvek is számos jó tanáccsal, továbbgondolni való ideával szolgálnak.

6. ábra Kalengo

Néhány megfontolandó megjegyzés a magával ragadó, akusztikailag is értékes érdekességek közül: a dobkedvencek egyike a kelet-afrikai kalengo (kalungo, popo) ún. beszélő dob (6. ábra). Homokóra formájú, fából faragott testére egy-egy kecskebőr membránt erősítenek fel. A membránokat széles gyűrű szorítja le és a gyűrűket szíjak (gyakran rafiaszálak) húzzák egymás felé. A játékos a dobot a hóna alá fogja, és könyökével feszítve a szíjakat, "beszélteti". A hangszer és előadásmód különlegessége abban rejlik, hogy a játékos a legkisebb hangmagasság-változás, a legárnyaltabb intonáció megvalósítására is képes. Egy gyakorlott játékos utánozni tudja a beszédhang hanglejtését, rövid "szóbeli" üzeneteket küldhet a hallgatóságának.

A kalengo dobokra is érvényes megfigyelés, hogy a változó keresztmetszetű légüreggel bíró dobok eltérő hangfekvésű hangok keltésére alkalmasak (lásd a darabukka dobot). Ha a membrán közepére ütünk, a teljes légoszlopot hozzuk rezgésbe, a hang mélyen döndülő lesz. A membrán szélére ütve csak valamelyik magasabb rendszámú légüreg módust gerjesztjük; a hang világosabb. Egészen oldalt, a testre ütve pedig a dobtest is rezegni fog, általában egészen magas hangfekvésben.

Az autók kipufogójának hangcsillapító, hangszűrő működési elve érhető tetten például a jávai kendang kiblon dobnál, ahol a kívülről csonkolt ellipszoidformát mutató dobtest belül bonyolult geometriájú, táguló-szűkülő szerkezetet mutat. Ennek hatása a hangra hangszínszabályozó.

A rezonátortesttel meglehetősen sok baj van. Akkor működne fizikai értelemben hatékonyan, ha be lenne hangolva a bezárt levegő a dob alaphangjára vagy valamelyik felhangjára, illetve ha kimondottan rossz rezonátorként funkcionálna, mint az üstdob esetében. A legtöbb hagyományos európai dobnál a rezonátorüreg nincs a membránhoz igazítva. De például egy, az 1950-es évek óta létező amerikai egymembrános dobféleségnek, a boobamnak már a hangolt rezonátorok adják a határozott hangmagasságot. Így akár két oktávos terjedelemben is dallamjátszóként használható. A jövő dobtani akusztikai felfedezései nagy valószínűséggel ezekről a hangolt rezonátorokról fognak szólni.

Nem tértünk ki a kétmembrános dobok különleges esetére, amikor a két membrán azonos frekvenciára hangolásakor egyes módusok a membránok rezgéseinek csatolása révén felhasadnak. Azzal sem foglalkoztunk, hogy megszólalásakor a dob állványa is rezgésbe jön, és rezonanciás esetekben lényegesen képes csökkenteni a hangok. Mindezt szándékosan tettük. Mivel a dobakusztika izgalmas, aktuális fejezetei, majd egy másik alkalommal, jó kisbíró módra "közhírré tesszük".
 
 

Befejezésül, hogy dobolós kedvüknek hangot adhassanak, egy dob készítésébe avatjuk be Önöknek. Abból a hipotézisből indulunk ki, hogy darabukkát, ezt az egymembrános, Y formájú, arab eredetű dobot bárki el tudja készíteni (7. ábra). Kell hozzá egy használaton kívüli nagyobb méretű váza, aminek kellő körültekintéssel (családi közvélemény-kutatás stb.) kiütöttük a fenekét; marhahólyag, erősebb zsineg, két bőrgyűrű, abroncsszerűség, amihez a feszítő zsineget rögzítjük és egy nagyobb varrótű. Ha nincs bőrgyűrűnk, vastagabb zsinór is megfelel a célnak. A marhahólyagot (például a pesti vásárcsarnok alagsorában kapható szárított állapotban) vízben áztatjuk. Először a gyűrűket erősítjük fel a vázára, de nem túl szorosan, hogy a zsineg rákötözhető legyen. Ezután a nedves bőrt feszítjük rá a váza aljára (ehhez bizonyosan kell segítség!). Ügyesen körbe varrjuk a zsineggel, a bőrhöz közelebbi gyűrűhöz hurkolva. Most a két gyűrűt kell egymás felé húznunk (cikcakkban hurkoljuk rájuk a zsineget), hogy a membrán megfeszüljön és kiszáradás után tisztán csengő hangot adjon.

7. ábra Darabukka

Jó dobolást! Már önök is tudják, ha dobjukat "kitartóan ütik, pulzus lesz, szív, mely a világ közepében dobog".
 

IRODALOM
Benkő, L. (1967) (főszerk.): A magyar nyelv történeti és etimológiai szótára. I. kötet Akadémiai Kiadó, Budapest
Blades, J. (1975): Percussion Instruments and their History. Faber and Faber, London
Fletcher, N. H.–Rossing, T. D. (1991): The Physics of Musical Instruments. Springer, New York
Laade, W. (1975): Musik der Götter, Geister und Menschen. Verl. V. Koerner, Baden-Baden
Pap, J. (1994): A hangszerakusztika alapjai. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Budapest
Rossing, T. D.–Sykes, W. A. (1982): Acoustics of Indian drums. Percussive Notes 19(3), 18-31.
Tobischek, H. (1999): Az üstdob akusztikája. Zenekar. VI. évf. 2. sz., 29-34. (a "Das Orchester" 1/1999 számában közölt hasonló című cikk fordítása)