Nano + technológia = nanotechnológia?

Biró László Péter


Sokfelé találkozhatunk manapság a nanotechnológia szóösszetétellel, és korántsem bizonyos, hogy mindenki ugyanazt érti alatta. Egy összetett szó úgy születik, hogy két, önmagában is értelmes szót összekapcsolunk egy új dolog vagy fogalom megjelölésére. Persze, előfordul, hogy a hétköznapi élet tapasztalata ellentmondani látszik a szóösszetétel logikájának, mint például a számítógép esetében. Mit is jelent ez a szó? Egy olyan gépet, amelyik számításokat végez. Ehelyett mire használjuk a leggyakrabban a gépet? Szöveget szerkesztünk rajta, a gyerek idegesítő lövöldözős játékokat játszik, jobb esetben internetezik stb., és csak a felhasználók egészen kis hányada végez vele számításokat. Helytelen lenne a megnevezés? Nem, a név tökéletesen fedi a valóságot, ugyanis mindezen felhasználások mögött valójában matematikai műveletek tömkelege húzódik meg. Csupán arról van szó, hogy egy bizonyos célra kitalált eszközt az emberi találékonyság sok más területen is alkalmaz, mint amire eredetileg kitalálták.
Próbáljunk meg hát behatolni a nano + technológia szóösszetétel eredetébe, majd lépjünk tovább, és vizsgáljuk meg, mit értünk ma nanotechnológia alatt. Ezután próbáljuk óvatosan megbecsülni, hogyan fogja az új összetett szó mögött meghúzódó valami megváltoztatni életünket, ha az üzletek polcaira kerül, mint ahogyan a néhány évtizeddel korábban a számítógép is alaposan felforgatta a mindennapjainkat.
A nanosz görög eredetű szó, törpét jelent. A Nemzetközi Mértékegység Rendszerben (SI) a nano előtag azt jelenti, hogy az utána következő mértékegység az alapegység egymilliárdod része. Így a nanométer olyan parányi hosszúságot jelent, amiből egymilliárd tesz ki egy métert. Ha mindennapi tapasztalataink világában szeretnénk érzékelni ezt az arányt, akkor azzal vethetjük össze, ahogyan 1 centiméter aránylik a 10 000 kilométerhez.
Az ismerős technológia fogalom a Magyar értelmező kéziszótár szerint: „a gyártási folyamat elmélete és gyakorlata” [1].

A fentiek alapján kijelenthetnénk: a nanotechnológia a nagyon kis dolgok gyártásának tudománya. Valóban csupán ennyi lenne, egy még apróbb mikrotechnológia? Jogos a kérdés: akkor miért ez a nagy izgalom a nanotechnológia körül?
Valójában jóval többről van szó, mint a miniatürizálás éppen soron következő lépcsőjéről. A nanotechnológia gyökeresen más technológia, amelynek vezérelvei alapjaiban térnek el a „klasszikus” technológiákétól. Míg a klasszikus technológiák az első kőszerszámok pattintásától napjaink integrált áramköréig úgy állították elő a szükséges javakat vagy azok részegységeit, hogy „kifaragták” őket egy nagyobb darab nyersanyagból, azaz egy tervhez viszonyítva eltávolították a „felesleget”, a nanotechnológia egészen más vezérelvek szerint alakul: atomonként akarja összerakni a dolgokat.
A valódi nanotechnológia „szerszámokként” igyekszik felhasználni az elmúlt évezredek alatt megismert természeti törvényeket ahhoz, hogy rábírja az atomokat és molekulákat, bizonyos tervek, előre kigondolt kívánalmak szerint kapcsolódjanak össze. A valódi nanotechnológia objektumaira és „termékeire” az esetek többségében az is igaz, hogy nem alakíthatók ki kifaragás útján. Ennek illusztrálására álljon itt egy példa a szén nanoszerkezetek köréből.


1.  ábra. A C60 molekula szerkezete. Az egyik ötszög sötét kitöltéssel ki van emelve

A szén igen régóta és igen jól ismert anyag. Meglepően ellentétes tulajdonságokkal rendelkező módosulatait, a gyémántot (a gyémánttal minden más anyag karcolható) és a grafitot (grafitceruzával írunk a papírra) a szénatomok eltérő összekapcsolódása hozza létre. Újabb módosulatát, a fullerén típusú anyagokat 1985-ben találták meg [2], 1996-ban pedig Nobel-díjjal jutalmazták a felfedezőket. Sir Harry Krotónak és munkatársainak nem mindennapi szellemi bravúrra volt szükségük annak felismeréséhez, hogy tömegspektrométeres méréseik során a hatvan szénatomnak megfelelő tömegnél makacsul jelentkező csúcs azt jelenti: létezik egy hatvan atomból felépülő, tökéletesen gömb alakú, 1 nm átmérőjű molekula, a C60 [3] (1. ábra). Ez a történelmi felismerés olyan kutatásokat indított el, amelyek rövid idő alatt világszerte sok ezer kutatót foglalkoztató új tudományterületet hoztak létre a fizika, a kémia és az anyagtudományok határmezsgyéjén: a szén nanoszerkezetek kutatását. A területen belül az egyik leggyorsabban fejlődő irány a szén nanocsövekre koncentrál [4] (2. ábra). Ez a fokozott érdeklődés az egyenes szén nanocsövek ígéretes elektromos és mechanikai tulajdonságainak következménye [5, 6, 7]. Hogy egyebet ne említsünk, egy szén nanocső szilárdsága százszorosa a megfelelő méretű acélszálénak, míg tömege csupán hatoda az acél tömegének. Az egyfalú szén nanocső úgy képzelhető el, mint a tökéletes hengerré tekert egyetlen atom vastagságú grafitréteg; átmérője az egy nanométeres tartományban van, míg hossza több tíz mikron is lehet. A többfalú szén nanocső koncentrikusan egymásba helyezett egyfalú szén nanocsövekből épül fel úgy, hogy az egyes csövek falai közötti távolság megegyezik a grafit rétegei között mérhető távolsággal (0,34 nm) (2. ábra).


a) b)

 2. ábra. Egyfalú és többfalú szén nanocső szerkezeti modellje:  a) fullerén félgömbbel lezárt végű, egyfalú szén nanocső; b) nyílt végű tőbbfalú nanocső. Az egyfalú szén nanocsövek jellemző átmérője az 1 nanométeres tartományban van, a többfalú szén nanocsövek rétegeit a grafit rétegei között mérhető (0,34 nm) távolság választja el

Az 1. és 2. ábra figyelmes szemlélése két következtetéshez vezet: bármennyit is faragjuk akár a grafitot, akár a gyémántot, ilyen objektumok nem alakíthatók ki. Mégpedig azért nem, mert az egy nanométeres focilabdát vagy a szén nanocsövet alkotó atomok sajátos módón kapcsolódnak össze. Másodszor: a fullerénben a hatszögek mellett ötszögekre is szükség van (12 darabra) a molekula létrejöttéhez, hiszen a csupán hatszögeket tartalmazó grafitos szerkezetű, egyetlen atom vastag szénsík – az úgynevezett grafénsík – valóban tökéletesen sík, csak úgy „kényszeríthető” gömbfelületre, ha  megfelelő számú hatszöget ötszögekre cserélünk benne, és az ötszögeket alkalmasan elrendezzük, azaz megépítjük a fullerénmolekulát. Az egyenes szén nanocső pedig csak úgy alakítható ki, ha a grafénsíkból kimetszett darabot hibátlan hengerré tekerjük (gondolatban!, 2/a ábra), és ahol a kimetszett darab élei találkoznak, ott „összeforrasztjuk” az atomokat. Ezek alapján kijelenthető, hogy a fullerén típusú anyagok valóban igazi „nanotechnológiai termékek”: átmérőjük a nanométeres tartományba esik, és nem állíthatók elő kifaragás útján. De akkor hogyan? Az eljárás, amelyért Kroto és munkatársai Nobel-díjat kaptak – és amely a szén nanocsövek egyik előállítási módszerének is az alapja –, a szénatomok elpárologtatására épül (a folyamat mintegy 3000 °C hőmérsékleten, elektromos ívben játszódik le). Amikor a szénatomok megfelelő körülmények között – például kellő nyomású nemesgáz légkörben – alakíthatnak újra szilárd anyagot (kondenzálódás), akkor C60 és más, magasabb atomszámú fullerénmolekulák és többfalú szén nanocsövek is képződnek. A nemesgázatomok szerepe az, hogy eltávolítsák egymástól a szénatomokat és elősegítsék a plazma lehűlését: mondhatni a szénatomokat a fullerénszerkezet felé „terelgetik”. Nemrégiben a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézet nanoszerkezetek kutatása osztályán hasonló eljárást dolgoztunk ki, amelyben desztillált vizet alkalmaztunk hűtő- és oxidációt megakadályozó, valamint kondenzálódást irányító közegként [8]. Érdemes itt megállni egy szóra: az előbbi példából is kiviláglik, ha atomokkal akarunk „legózni”, akkor nemcsak az építőelemeknek kell atomi méretűnek lenniük, hanem azoknak az „eszközöknek” is, amelyekkel irányítjuk az építőelemek összekapcsolódását. Ugyanúgy, ahogyan a gondos műszerész karcsú csipesszel nyúl bele egy finom szerkezet belsejébe, a nanotechnológus sem ronthat a makroszkópos világból ismerős szerszámokkal az atomok és molekulák világába. Ezért az látszik a legcélravezetőbb útnak, ha minél alaposabban kiismerjük az atomi legoelemek közötti bonyolult kölcsönhatásokat, hogy atomokat és molekulákat alkalmazhassunk szerszámokként is. Persze, ez korántsem könnyíti meg a dolgot, azonban jelenlegi ismereteink szerint ez látszik az egyetlen olyan járható útnak, amelyen hosszú távon érdemes haladnunk.
Azonnal felmerül a jogos kérdés: mikorra lesz ebből technológia és termék? Ebben az értelemben ma még nem egészen helyénvaló a nanotechnológia szóöszetétel. Ugyanis amit kutatunk és igyekszünk „ellopni” az anyatermészettől, annak még csak igen kis része került át a valódi technológiai szakaszba. Még nincs a mérnökök asztalán, még mindig az alapkutatással foglalkozó fizikusok, vegyészek és biológusok viaskodnak vele. Ennek ellenére, a közelmúlt technológiai váltásai alapján, megpróbálkozhatunk néhány óvatos becsléssel. Vizsgáljunk meg két példát, emlékezetünkbe idézve, hogy – amint arról már szó volt – a kőkorszak óta nem került sor hasonló mélységű technológiai váltásra, mint a nanotechnológia esetében várható. Az első esetben, az út az első elektronikus számítógéptől (ENIAC, 1945) a Pentium PC-ig vagy a kézi számítógépekig (palmtop) tart, a második esetben pedig az első mobiltelefontól (DynaTAC 8000X, 1983) a színes, kamerával, internetböngészővel ellátott apróságokig vezet.
 
 
 

3. ábra. Neumann János az első számítógép egyik részegységével (balra) és napjaink egyik tenyérbe illő kézi számítógépe (palmtop), melynek teljesítménye sokszorosa az ENIAC-énak

Meg kell említeni, hogy az ENIAC megszületésében jelentős szerepe volt Neumann Jánosnak, aki 1903-ban, éppen 100 évvel ezelőtt született Budapesten, és az elektronikus számítógép megépítésére indított amerikai program igazgatója volt. Ő találta ki a számítógépek leglényegesebb elemét, a tárolt program (szoftver) elvét. Amint a 3. ábrán látható, az ENIAC nem volt éppen apróság: 20 000 elektroncsőből épült fel, megtöltött egy kétemeletes épületet és annyi energiát fogyasztott, amennyivel kivilágítható egy kisváros. A 3. ábrán ugyancsak látható kézi számítógép kényelmesen elfér egy ingzsebben, két ceruzaelem működteti hónapokig és kapacitása sokszorosa az ENIAC-énak. Ehhez mintegy 60 évre volt szükség: a tranzisztor, a félvezető elektronika és az integrált áramkörök (IC) kitalálására és arra a néhány évtizednyi időre, amely alatt a félvezető IC-technológia elérte „nagykorúságát”. Második példánk is hasonló trendet mutat: a Motorola által kifejlesztett első mobiltelefon egy kilót nyomott, „téglának” csúfolták, egy órányit lehetett beszélni vele és 3995 dollár volt az ára. Ennek ellenére, kereskedelmi megjelenésekor, 1983-ban, több ezren kerültek várólistára. A fejlesztés 15 évi munka eredménye volt és százmillió dollárba került (1983-as árakon!). Ma a világon 1,2 milliárd ember használ mobiltelefont, s már 4000 Ft körüli összegért megvásárolható valamelyik egyszerűbb készülék. A fejlesztés kezdetétől napjainkig mintegy 35 év telt el.
    Magyarországot 5-7 évvel ezelőtt érte el a „mobilhullám”.
Egyik esetben sem kell bizonygatni, hogy ezek a készülékek jelentős módon befolyásolták életünket. Két következtetés adódik a fenti példákból: a) rohamosan rövidül az az idő, amely a fejlesztés kezdetétől addig a pillanatig telik el, amikor az emberek sokasága a „bőrén” érzi az eredményt; b) az első eladható vagy használható terméktől a technológiai „nagykorúsodásig” évtizedek tel(het)nek el. Ezek alapján talán nem tévedünk nagyot, ha úgy becsüljük, hogy jó esetben tíz-húsz éven belül várható az a pillanat, amikor a nanotechnológia látványosan behatol a mindennapi életünkbe. Azt azért óvatosságból meg kell jegyezni, hogy itt-ott ez a behatolás már elkezdődött, azonban a nanotechnológia jelenleg még nagyon drága, és gyakran furán „téglaszerű”, mint a Motorola első mobiltelefonja. Másrészt az ipar fogadókészsége is korlátozott, hiszen egy ilyen mélységű és hirtelen technológiai váltás hihetetlen mértékű beruházási kiadásokkal jár. Nem szabad elfelejteni, hogy a tudományban és az iparban igen eltérőek lehetnek a hajtóerők. A kutatót gyakran a kíváncsiság hajtja és hajlamos kevésbé törődni a költségekkel. Ezzel szemben az ipar célja a profit és az egyik fő szempont a költségtakarékos gyártás. Különösen a kockázatos technológiaváltások esetén az ipar magatartását gyakran az jellemzi:

– „az sem baj, ha más fizeti ki a fejlesztés költségeit; ha már működik, megvesszük a szabadalmat és majd továbbfejlesztjük”;
– „nem a legjobbat, hanem a legolcsóbbat építem be a termékbe, ami még képes ellátni egy adott feladatot”.
Ezért valószínűleg az a könnyebben járható út, ha a nanotechnológia megpróbál beépülni a létező termékekbe és „feljavítja” azokat, szemben azzal a forgatókönyvvel, amelyben a nanotechnológia „rohamra indul” a klasszikus technológiákkal szemben. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy már vásároltunk „nanotechnológiát” anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Például egyes kozmetikumokban ún. nanoszómákat alkalmaznak a hatóanyag eredményesebb célba juttatásához. [9] A nanoszóma nem egyéb, mint egy nagyon kis liposzóma, azaz foszfolipid kettős rétegéből előállított gömböcske, amelynek belsejében található a sejtbe bejuttatandó hatóanyag (4. ábra). A foszfolipidek olyan zsírmolekulák, amelyek egyik vége, a „fej” a foszfátcsoportnak köszönhetően hidrofil, míg a „farok” hidrofób. Sejtjeink falát is foszfolipid kettős rétegek építik fel. Ez jelentősen megkönnyíti, hogy a nanoszómába zárt hatóanyag úgy hatoljon be a sejtbe, hogy közben nincs kitéve a légköri vagy a testen belüli károsító  hatásoknak. A nanoszóma-alapú kozmetikumok nyilván szűk piacot képviselnek, és nem tartoznak az olcsóbbak közé. Meg kell jegyezni, hogy a nanoszóma sem alakítható ki a nagyméretű és többrétegű liposzómák „faragásával”. Arra kell rábírni a foszfolipideket, hogy eleve nanométeres mérettartományba eső gömböcskékbe rendeződjenek.
 
 

4. ábra. Foszfolipid-molekula elhelyezkedése vízfelszínen és foszfolipid-nanoszóma: nanométeres méretű liposzóma, foszfolipid-molekulákból felépülő, gömb alakú kettős réteg, amely „kapszulaként” magába foglalhat gyógyszert, vitamint vagy egyéb hatóanyagot
 

Az élő anyaggal kapcsolatos nanotechnológiai alkalmazások körében maradva, a Michigani Egyetemen folytatott kutatások azt igazolták, hogy a vízben lebegő, nanométeres méretű olajgömböcskéknek antibakteriális (E. coli és Salmonella) [10] és vírusőlő (HIV és Herpes), valamint spóraőlő (Anthrax, Candida albicans, Byssochlamys fulva) hatása van.
A példák azt illusztrálják, hogy abban az „átmeneti zónában”, amely a tömbi anyag és az atomok viselkedésének leírása között terül el, az ún. mezoszkopikus rendszerek világában, az anyag furcsa, újszerű tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket csak ritkán láthatunk előre meglévő ismereteink alapján. Pontosan ez a terület a nanotechnológia területe. Természetesen mindkét oldalról közeledhetünk ehhez a területhez: a tömbi anyag felől, ez az IC-technológiából már jól ismert út, a „fentről lefele” (top down), más néven a méretcsökkentés (scaling down); vagy az atomok felől, ez a „lentről felfele” közelítés (bottom up). Ez az a megközelítés, amelyben atomi szerszámokkal bírunk rá más atomokat, hogy szándékunknak megfelelően rendeződjenek el és kapcsolódjanak össze a térben.  Ha nehezebben járható is, a valódi nanotechnológia szempontjából ez utóbbi látszik igazán ígéretesnek. Ebben az értelemben a címben kérdőjellel írt „egyenletben” nem minden esetben helyes kitenni az egyenlőségjelet. Emellett a „fentről lefele” megközelítés hozzájárulhat az új és régi technológiák zökkenőmentesebb összeolvadásához.
Végül próbálkozzunk meg egy óvatos előrepillantással, de ne tévesszük szem elől, hogy az utóbbi évtizedekben igen ritkán született olyan technológiai előrejelzés, amely maradéktalanul be is igazolódott volna. Tekintsünk be röviden a Lux Capital cég által 2003-ban összeállított „Nanotechnológiai jelentés 2003” című műbe, amelyet így jellemzett a Deutsche Bank Technology Group ügyvezető igazgatója, George Elling: „Az üzleti élet kulcsfigurái útikönyvként kezelhetik a „Nanotechnológiai jelentés”-t, hogy megértsék és kiaknázzák ezt a hatalmas technológiai váltást”. Néhány tájékozódást elősegítő (pénzügyi) adat a jelentésből:

– 2003-ban a világszerte várható, nanotechnológiával kapcsolatos kutatási és fejlesztési beruházások elérik a 3 milliárd dollár értéket.
– Ázsia igen versenyképes a nanotechnológia területén, s ha a jelenlegi trend folytatódik, 2010-ben a világ összes fizikusának 90%-a ázsiai származású lesz, és 50%-a Ázsiában fog dolgozni.
– Japán az 1997-es 120 millió dollárról 2002-ben 750 millió dollárra emelte a nanotechnológiai támogatások mértékét, az EU pedig évi egymilliárd dolláros támogatást tervez a 2002 és 2006 közötti időszakban.
– Az öt legkiemelkedőbb nanotechnológiai beruházási szektor: az anyagtudomány, az eszközök („szerszámok”), a szoftverek, az elektronikus eszközök területe és a nano-biotechnológia.
– Az elmúlt 4 évben kockázati tőkéből származó támogatással világszerte 1700 új, nanotechnológiával kapcsolatos munkahely létesült.
– „A nanotechnológia forradalmian új technológia, amely elsöpörheti a jelenlegi üzleti modelleket és újrarendezheti a gazdaság kiterjedt szektorait.” (Credit Suisse First Boston, 2003. május)


A fent olvasottak alapján megkísérelhetjük újrafogalmazni a nanotechnológia meghatározását most már úgy, hogy szem előtt tartjuk azt, amiért ezek a nem elhanyagolható pénzek megmozdulnak. Ebben az értelemben a nanotechnológia magában foglalja a 100 nanométernél kisebb skálán szervezett anyag létrehozását, precíz kezelését és tervszerű elrendezését, mérését és modellezését, más szóval, azokat a folyamatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a molekulákat egyenként oda helyezzük, ahova és amikor akarjuk, azért, hogy segítségükkel megvalósítsuk az előre eltervezett működést. A 100 nanométeres határ az a küszöb, amely alatt az anyag viselkedésében dominánssá válnak azok a hatások, amelyek a megszokott makroszkópos méretekhez viszonyítva újszerű tulajdonságokat idéznek elő.
A „Nanotechnológiai jelentés” két fontos szakaszt emel ki az üzleti körök figyelmének alakulásában és pénzeik új területek felé áramlásában. Az első szakaszban, a fokozódó figyelem szakaszában, a média egyre erősödő „zsongása” mellett az üzleti körök figyelme az új terület felé fordul, és jelentős pénzeszközök folynak az új irányba, mert „aki kimarad, az lemarad”. Ennek a szakasznak rendszerint velejárója a megtérülés idejével és mértékével kapcsolatos túlfűtött optimizmus is. Ennek az optimizmusnak a kifulladását követi a csalódás szakasza, amikor a túlzott remények szertefoszlanak. Ennek jó példája a közelmúltból az „internetbiznisz”-buborék kipukkadása. Ezeknek a szakaszoknak a bekövetkezte nagyjából független a kutatók magatartásától, ha a médiának hírre van szüksége egy divatos témában, megteremti. És hajlamos elmosni a különbséget a nanotudomány és a nanotechnológia között. A tudomány ismereteket szerez és jelenségeket magyaráz meg, míg a technológia alkalmazza ezt a tudást a dolgok és eszközök megteremtésére. A tudomány a tudás megszerzésével, míg a technológia a tudás kamatoztatásával foglalkozik, és gyakori, hogy ezt a két lépést nem kis távolság választja el egymástól.
Miként változtatja majd meg a nanotechnológia mindennapi életünket? A tudományos műhelyek mai eredményei alapján viszonylagos biztonsággal előre látható, hogy az élettudományok területén egyrészt a diagnosztikában, például a „lenyelhető laboratórium” megvalósításával, másrészt a gyógyszerek célzott eljuttatása területén a „távirányított nanokapszulák” alkalmazásával várható jelentős előrelépés a közeljövőben. Azonban a kevésbé megzabolázott fantázia a távolabbi jövőben a mesterséges antitestektől a sejtjavító nanorobotrajokig terjeszti a potenciális alkalmazások határait. [11] Méreteiből adódóan egyetlen ilyen nanorobot képességei roppant korlátozottak lehetnek, de sok millió, érzékelésre és kommunikációra képes nanorobot komplex feladatokat végrehajthat. Ha ezeket az eszközöket valóban kifejlesztik, a gyógyítás rendkívüli mértékben megváltozhat, például egy vakbélműtét megoldódhat valamilyen folyadékban úszkáló nanorobotraj lenyelésével, legfeljebb a páciensnek egy ideig üldögélnie kell a robotrajjal kommunikáló számítógép közelében.
Az érzékelés és a kommunikáció területén is várható néhány, nem feltétlenül örömöt szerző fejlesztés. Folynak kutatások annak érdekében, hogy a mobiltelefont és a számítógépet „tetoválhassák”, vagyis az eszközök a bőrben kialakított áramkörökkel működjenek és energiaforrásként biokémiai elemeket alkalmazzanak. Ez ugyan megfosztja a mobilhasználókat attól az élvezettől, hogy a szívüknek kedvesre formatervezett készüléket használhassák, de az ilyen mobilt (sajnos?) nem lehet „otthon felejteni”…  Közelebb maradva a realitáshoz, az úgynevezett „okos por” (Smart Dust) program olyan parányi, érzékelésre és kommunikációra képes, számítópéppel felszerelt, napenergiával „táplálkozó” szemcsék fejlesztését tűzte ki célul, amelyek gyakorlatilag kimutathatatlanul „tudósítanak” tetszőleges helyekről. Természetesen az ilyen rendszerek és a korábban már említett nanorobotok új elven működő szoftvereket is igényelnek.
Hosszasan sorolhatnánk még a nanotechnológia többé-kevésbé meghökkentő és adott esetben hátborzongató, lehetségesnek látszó alkalmazásait. Azt azonban világosan kell látnunk, hogy nem valamely eszköz, találmány kifejlesztése szokott gondot okozni, hanem annak alkalmazása (emlékezzünk arra, hogy a számítógépet sem a számítógépes játékok miatt találták ki). Az előbbi példáknál maradva, az „üldögélős” vakbélműtét remek dolog, de az a katona, akinek éppen valamely létfontosságú szervét műtik akarata ellenére az ellenfél irányítása alatt álló nanorobotok, feltehetőleg másként vélekedik arról a kérdésről, helyes volt-e kifejleszteni ilyen eszközöket. Az is remek dolog, ha a bankrablót, betörőt leleplezi az okos por, az viszont ellenkezést vált ki a „beporzott” alanyból, ha az okos porszemek a féltékeny házastársnak továbbítanak információt.

Amint az idézett példák (szén nanoszerkezetek, nanoszómák, olajszuszpenzió stb.) is mutatták, az új anyagok területén már számos, valódi nanotechnológiának minősülő megvalósítás létezik. Ezek széles körű alkalmazását ma még egyrészt az előállításuk ára korlátozza, másrészt a nanoszerkezeteket tömegesen előállító eljárások még nem eléggé szelektívek.  Például a szén nanocsövek esetében még nem megoldott a szelektív növesztés,  tehát az, hogy a számtalan lehetséges nanocső közül egy és csakis egy fajta keletkezzen. Ennek ellenére egyes „luxusalkalmazásokban”, például különleges teniszütőkben, amelyek nem igényelnek ilyen jellegű szelektivitást, a fogyasztó már üzletben megvásárolható termékként is „találkozhat” szén nanocsövekkel. A ma létező nanotechnológiát (is) alkalmazó termékekben megtalálható szén nanocsövek, nanoszómák, olajcseppek valójában csupán alkatrészei annak a majdani nanotechnológiának, amely képes lehet egyszer az „üldögélős” vakbélműtétre, vagy – fantáziánkat még szabadabban eresztve – arra, hogy nanorobotok házat növesszenek számunkra a puszta földből, sőt adott esetben valamely távoli égitest fagyos sziklájából. Bár az nem állítható bizonyossággal, hogy valaha is létrehozunk majd ilyen típusú nanotechnológiát, mai ismereteink szintjén nincsenek ezt kizáró, tudományosan megalapozott okok. Érdemes rápillantani a 3. ábrára és emlékezetünkbe idézni, hogy az új technológiák termékei létük kezdeti szakaszában ritkán hasonlítanak arra a megjelenési formára, amelyben a kifejlett technológia szakaszában találkozhatunk velük.
 

Irodalom
[1] Juhász J., Szőke I., O. Nagy G. és Kovalovszky M. (szerk.), Magyar értelmező kéziszótár,  Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000
[2] H. W. Kroto, J. R. Heath, S. C. O’Brien, R. F.Curl, and R. E. Smalley, Nature (London) 318, 162 (1985)
[3] Braun T., A káprázatos C60 molekula (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996)
[4] R. H. Baughman, A. A. Zakhidov, W. A. de Heer, Science 297, 787 (2002)
[5] L. P. Biró, C. A. Bernardo, G. G. Tibbets, Ph. Lambin, Eds., Carbon Filaments and Carbon Nanotubes: Common Origins, Differing Applications? (Kluwer Academic Publishing, Dordrecht, 2001)
[6] M. S. Dresselhaus, G. Dresselhaus, Ph. Avouris, Eds., Carbon Nanotubes Synthesis, Structure, Properties, and Applications (Springer, Berlin, 2001)
[7] Kónya Z., Biró L. P., Hernádi K., B. Nagy J., Kiricsi I., Szén nanocsövek előállítása, tulajdonságai és alkalmazási lehetőségei (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001)
[8] L. P. Biró, Z. E. Horváth, L. Szalmás, K. Kertész, F. Wéber, G. Juhász, G. Radnóczi, J. Gyulai, Chem. Phys. Lett.  372, 399  (2003),  http://www.mfa.kfki.hu/int/nano/
[9] Elsom Research Co., Inc., Product Information for Nanosomin Serum, 2001
[10] T. Hamouda, J. R. Baker, Jr., J. Appl. Microbiology 89, 397 (2000)
[11] I. Malsh, The Industrial Physicist, June/July 2002, p. 15.