Marx György sírjánál
Vizi E. Szilveszter gyászbeszéde
Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! Tudóstársaim!
A Roosevelt téri akadémiai palotán hideg szél lengeti a fekete zászlót. A gyász jele. Marx György akadémikust gyászoljuk. Nincs többé közöttünk.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, tagsága és az egész köztestület nevében búcsúzom Marx Györgytől, az akadémikustól, a magyar tudományosság kiemelkedő egyéniségétől, az európai kutatás egyik nagy alakjától, akinek nevét, tanítását, tudományos munkásságát az egész világon ismerik.
Tudom, az élet ősi, természetes rendje, hogy a gyermek a szüleit, a tanítvány a mesterét temeti el. Tudom, hogy életünk végessége adja meg egyben életünk értékét is.
Goethe szavaival:
„Az örök láng ég, futva, küzdve,
mert minden csak megsemmisülve
őrizheti meg életét.”
Mégis most valahogy nehéz elhinni, hogy nem vagy közöttünk, hogy nem hallhatjuk okfejtéseidet, kérdő mondataidat, amelybe már a válaszok, véleményed is bele voltak szőve.
Életed utolsó hónapjaiban küzdöttél a betegséggel, amely végül is felülkerekedett. És amikor egészségi állapotodról kérdezgettünk, válaszként még mi kaptunk Tőled bátorítást, és a terveidről kezdtél beszélni.
Te azt vallottad, hogy az a fiatal, akinek még több a reménye, mint az emléke. Te életed utolsó percéig hitted, hogy a jelent jobbá lehet tenni a múltnál, hogy a jövőt a mánál. Tudtad, hogy aki megéli, átéli az életet, vagyis akinek véleménye van, aki alkot, az közéletet él, a köz érdekeit szolgálja. Alkottál, tanítottál, szolgáltad a közt.
Ha nem is teljesen azonos évjárattal, de azoknak a nagy, nagyon nagy magyar tudósoknak a csapatába tartoztál, akik felülmúlhatatlanul járultak hozzá az univerzumról alkotott, egyre bővülő tudásunkhoz. Gondolhatunk itt Wigner Jenőre, Szilárd Leóra, Neumann Jánosra, Lánczos Kornélra, Teller Edére. Ami még magasabbra emeli munkásságod értékét: mindent megtettél azért, hogy ennek a felülmúlhatatlan nemzedéknek utánpótlása is legyen. Saját kutatásaidon kívül oldhatatlan vágyat éreztél, a fiatalokkal való foglalkozás iránt. Ezt a vágyadat sikerült is kiélned: a fiatal tehetségek serege vett körül. Különös gonddal törődtél a középiskolai fizikaoktatás megreformálásával.
Marx Györgyöt – bár világszerte elismert csillagász, fizikus volt, akinek nevéhez fűződik két világraszóló eredmény: a leptonszám megmaradásának megfogalmazása, valamint a neutrínó tömege adott asztrofizikai felső korlát – nem lehet egy vagy akár két tudományág keretébe szorítani. A hatvanas években irodalmi lapban jelent meg A gyorsuló idő című, a társadalomtudományokra és különösen a pedagógiára ható nagyszerű tanulmánya, amelyben az ismeretek gyors elavulásának jelenségeit elemezte, és ezzel feje tetejére állította a Magyarországon honos, poroszos magyar neveléstudományt. Legnagyobb könyvsikere azonban már időskori. Ugyanis szenvedélyes terjesztője volt a magyar tudomány és iskola jó hírének.
Ez volt az igazi országimázs-teremtés. Marslakók érkezése című könyve, amely előbb jelent meg angol és amerikai kiadásban, mint magyarul (és japánul), a Nyugaton világhírt szerzett magyar kutatók hírét vitte. Ezek a kivételes írói erővel megszerkesztett tudósportrék, aztán a magyar könyvpiacnak is kivételes tudományos bestsellerei lettek. Hónapokig állt a vaskos mű az ismeretterjesztő könyvlisták élén. Utolsó jelentős ismeretterjesztő műve, a nemrég megjelent Wigner Jenő-életrajz.
Kedves Gyuri! Köszönöm, hogy megtiszteltél barátságoddal, hogy nem egyszer személyes dolgaidat, problémáidat is megosztottad velem. Így egész közelről láthattam sziszifuszi küzdelmedet a szörnyű kórral és versenyfutásodat az idővel, mert az egyre szűkülő idő terveid megvalósításának korlátait jelentette.
Te ugyanolyan marslakó voltál, mint akikről nemrégiben nagy sikerű könyvedet írtad. Azzal a különbséggel természetesen, hogy Te itthon maradtál. Te Magyarországon voltál marslakó. Mi, földlakók, a végső búcsú nehéz perceiben azonban két dologban biztosak lehetünk: személyiségeddel, tanításaiddal felejthetetlen emléknyomokat hagysz hátra, és ott fenn a többi marslakó tudóstársad nagy szeretettel fogad majd.
Most már, hogy nem vagy velünk, érezzük csak igazán, hogy amíg köztünk voltál, közéjük is tartoztál, azok közé, akik ezt a „furcsa” nyelvet, a magyart beszélték és gondolataikkal a XX. század fejlődésének alapjait teremtették meg. Te még bepillanthattál a XXI. századba.
Gyuri, valamennyiünk kedves jó öreg barátja, Radnóti Miklós Nem bírta hát... című versének néhány sorával búcsúzom most Tőled:
„A sorsod ellenére voltál mester
és példakép. Hívő, igaz, okos;
a munkáló idő emel ma már,
hiába omlik rád sír földje most…”
Nyugodj békében!
|
Budapest, 1927. május 25. –
A legendás professzor, a neves tudománynépszerűsítő már egyetemista kora óta lapunk szerzője volt. Első írása, A kozmikus időmérés, 1947-ben jelent meg. Fél évszázados munkáját 1997-ben Szily Kálmán-emlékéremmel ismertük el. Utolsó cikkei lapunkban a Szépség és fizika (1997. április) és A természettudomány hatása a 20. századra (1997. október). „Csak a jövő érdekel” – mondta 2002 májusában munkatársunknak (Utazás a XX. századból a XXI. századba). Tudományos életútjáról a https://achilles.elte.hu/marx/professzor.html internetcímen tájékozódhatnak olvasóink. |
| Természet Világa, | 134. évfolyam, 2. szám, 2003. február
https://www.chemonet.hu/TermVil/ https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez