A XII. Természet–Tudomány Diákpályzat pályázati felhívása

Természettudományi ismeretterjesztő folyóiratunk szerkesztősége pályázatot hirdet minden középfokú iskolában 2002-ben tanuló vagy akkor végző diák részére az alábbi témakörökben:

I. Természettudományos múltunk felkutatása

1. Az iskolához vagy lakóhelyéhez, környezetéhez kapcsolódó jelentős tudós személyiségek – tanárok, az iskola volt növendékei, akikből neves természettudósok lettek – életútjának, munkásságának bemutatása. (Eredeti dokumentumok felkutatásával és felhasználásával.)

2. A természet- és műszaki tudományok tárgyi emlékeinek bemutatása. (Kísérleti eszközök, laboratóriumok, gyűjtemények, könyvtárak és ritkaságok, ipartörténeti ereklyék, botanikus kertek stb.)

II. Önálló kutatások, elméleti összegzések

1. Saját megfigyelései, kísérleti és kutatási eredményekről szóló beszámolók, illetve ezek értelmezése. Környezeti, természeti értékeink bemutatása. (Például: védett és veszélyeztetett növény- és állatvilágunk, ökológiai egységeink, különleges földtani képződményeink, természeti jelenségek.)

2. Kisebb-nagyobb önálló elméleti búvárkodások összefoglalása.

A pályázat feltételei:

1. A cikkek legyenek olvasmányosan és oly módon megírva, hogy azt a természettudományok iránt érdeklődő, de a témában nem járatos olvasók is megértsék.

2. A pályaművek terjedelme maximum 6 ritkán gépelt oldal lehet, a kéziratokat 3 példányban kell beküldeni, lehetőleg mágneslemezen is mellékelve. A téma illusztrálására rajzok, fényképek, videofelvételek, táblázatok csatolhatók, ezek terjedelme nem számít be a szövegterjedelembe.

A felhasznált irodalmat pontosan kérjük megadni!

3. A pályázóktól azt kérjük, hogy nevükön kívül tüntessék fel lakcímüket, valamint iskolájuk és tanáruk nevét és címét.

4. A cikkek beküldésének határideje: 2002. okt. 31. Cím: Természet Világa szerkesztősége, 1444 Budapest 8., Pf. 256. A borítékra írják rá: Diákpályázat.

5. A pályázatokat a szerkesztőbizottságból és a szerkesztőségből felkért bizottság bírálja el.

6. Pályadíjak. Mindkét (I–II.) kategóriában:

1-1 db III. díj 25 000–25 000 Ft

2-2 db III. díj 15 000–15 000 Ft

3-3 db III. díj 8 000– 8 000 Ft

valamint számos különdíj.

A pályázat díjait 2003 februárjában adjuk át a nyerteseknek, akiknek nevét folyóiratunkban közzétesszük.

A bírálóbizottság által színvonalasnak ítélt írásokat 2003-ban lapunkban folyamatosan megjelentetjük.

A kiemelkedő pályamunkák diák szerzőinek a feldolgozott témában történő további elmélyüléséhez szerkesztőbizottságunk tagjai és más felkért szakemberek nyújtanak segítséget.

Arra kérjük tanár kollégáinkat, hogy tehetséges diákjaikat bátorítsák a pályázatunkon való részvételre, s tanácsaikkal nyújtsanak segítséget az egyes témakörök kiválasztásához.

A Természet Világa szerkesztősége,
szerkesztőbizottsága

 
 


Metropolis-díj

Nicholas Metropolis, görög származású amerikai elméleti fizikus és matematikus alapítványt hozott létre a számítástechnika alkalmazásai iránt érdeklődő tehetséges fiatalok részére. A Los Alamosban (USA) működő Metropolis Alapítvány 1000 dollárt juttatott diákpályázatunknak a legjobb eredményt elérő középiskolások és felkészítőik díjazására, 250-250 dollárt pedig a legaktívabb iskoláknak a folyóirat előfizetésére.

A Metropolis-díjra pályázó középiskolás diákoktól a szakmai zsűri azt várja el, hogy választ fogalmaznak meg arra, a természettudományok területén milyen segítséget nyújthat a számítógép, a számítógépes szimuláció.

A díj odaítélésénél előnyben részesülnek az önálló gondolatokon alapuló, egyéni megközelítésű, konkrét kutatómunkával összeállított, ugyanakkor olvasmányosan megírt pályaművek.

A Metropolis-díjban a diákpályázat más kategóriáiban benyújtott dolgozatok is részesülhetnek, olyanok, amelyek számítógépes alkalmazásokat bemutatnak, számítógépes szimulációt használnak.

A cikkek leadási határideje (3 példányban): 2002. október 31. Cím: Természet Világa szerkesztősége 1444 Budapest 8. Pf. 256 (a borítékra írják rá: Metropolis-díj).


Videofilm-pályázat

A Magyar Mozgókép Közalapítvány Népszerű-Tudományos Film Szakkollégiuma támogatásával pályázatot hirdetünk középiskolások részére természettudományos ismeretterjesztő videofilm kategóriában.

Irányelvek:

1. A pályázók választhatják diákpályázatunk két fő kategóriája – Természettudományos múltunk felkutatása, Önálló kutatások… – valamint a különdíjak témakörei közül bármelyiket videofilm elkészítésére.

2. A videofilm maximum 30 perces lehet, VHS videokazettán kérjük beküldeni a bírálóbizottsághoz.

3. A témaválasztás, az ismeretátadás, vagyis -feldolgozás módszerei mellett a zsűri különös figyelmet fordít a képi megformálás milyenségére, díjazza az egyéni ötleteket, az önálló gondolatokat.

Beküldési határidő: 2002. október 31. Cím: Természet Világa szerkesztősége, 1444 Budapest 8., Pf. 256.

Pályadíjak: I. díj 35 000 Ft, II. díj: 20 000 Ft, III. díj (2 db): 10 000–10 000 Ft.


Szkeptikus különdíj

James Randi, a világhírű amerikai szkeptikus bűvész ebben az évben is 300 USA-dollár különdíjat ajánlott fel annak a pályázónak, aki a parapszichológia vagy a természetfölötti témakörben a legkiemelkedőbb pályaművet nyújtja be a Természet–Tudomány Diákpályázatra.

A különdíjra az alábbi szabályokat írta elő:

1. A résztvevőkre továbbra is a hagyományos pályázati kategóriák szerinti elvárások érvényesek életkor, lakhely stb. tekintetében.

2. Bármiféle jogi, etikai, származási, vallási, nembeli vagy hasonló megkülönböztetés kizárt.

3. A különdíjat a pályázati bírálóbizottság hivatott odaítélni.

4. Alapszempontok a díjazott pályázat kiválasztásához: a) a tiszta érvelés, b) átgondolt, komoly előadásmód, c) bizonyítékok megfelelő megalapozottsága, d) a kísérleti adatok bemutatása (ha a pályázó használ ilyet).

5. A bírálóbizottság döntését a fenti szempontok, ill. bármilyen egyéb saját szempont figyelembevételével hozza meg, de a kiválasztás nem történhet aszerint, milyen következtetésre jutott a pályázó, bármennyire is úgy érzik a bírálók, hogy a következtetés nem helytálló. Mindaddig, amíg a pályázó a tudomány által elfogadott módszerek és eljárások alapján jut a végkövetkeztetésig, a bírálóbizottságnak el kell azt fogadnia.

6. A bírálóbizottság döntését nem befolyásolom.

7. A különdíj nyertese az egyéb kategóriák valamelyik nyertese is lehet.

Felajánlásom a hagyományos díjakkal együtt is odaítélhető, amennyiben a bizottság azt úgy látja helyesnek. A 4. d) ponttal kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy bár reményeim szerint a pályaművek valós kísérletek eredményeként születnek majd, úgy hiszem, hogy az ilyen kísérletek eszközei, kellékei nem biztos, hogy a diákok számára könnyen hozzáférhetőek. Ezért a téma ésszerű, elméleti vagy etikai tárgyalása is egyenlő mértékben kezelendő, hogy a díj mindenki számára elérhető legyen. Az 5. pont azért fontos, mert a tudományos eredmény nem vélemények vagy konszenzus dolga, hanem megfigyelésen vagy kutatáson alapuló tényeké.

Különdíjammal szeretnék hozzájárulni a magyar diákok kritikai gondolkodásának fejlődéséhez.

A szerzők szíves hozzájárulásával mindent el fogok követni, hogy a díjnyertes, valamint a még néhány arra érdemes pályaművet lefordíttassam és megjelentessem egy színvonalas amerikai folyóiratban.

A pályaművet 3 példányban nyújtsák be (lehetőleg mágneslemezen is), terjedelme ne haladja meg a 6 gépelt oldalt, beküldésének határideje: 2002. okt. 31. Kérjük feltüntetni a pályázó iskolájának és tanárának nevét és címét.



 
 
 

Matematikai különdíj

Martin Gardner, a kiváló amerikai matematikus és tudománynépszerűsítő matematikai különdíjat tűzött ki diákpályázatunkon.

Különdíjára az alábbi irányelvek vonatkoznak:

A középiskolások pályázhatnak bármilyen, a matematikával kapcsolatos önálló vizsgálódással. Itt nem valamilyen új tudományos eredményt várunk, hanem olyan – egyéni módon kigondolt és felépített – ismeretterjesztő dolgozatot, amelyben a pályázó elemző áttekintést ad az általa szabadon választott témakörből.

Néhány javasolt téma:

1. A matematika valamely híres (vagy kevésbé híres) problémájának a története.

2. Egy ismert vagy újonnan kitalált játék matematikai háttere.

3. Önálló kérdésfelvetés, sejtések megfogalmazása és ezek “jogosságának indoklása”.

4. Egy matematikai módszer vizsgálata és alkalmazása egymástól távol eső területeken.

5. Váratlan és érdekes összefüggések, és ezek “mélyebb magyarázata”.

6. Variációk egy témára: egy feladat vagy tétel kapcsán a kisebb-nagyobb változtatásokkal adódó problémacsalád vizsgálata.

7. Legnagyobb, legérdekesebb matematikai élményem, történetem (órán, versenyen, olvasmányaimban, előadáson stb.).

A fentiek csak mintául szolgálnak, a pályázók teljesen szabadon választhatják meg a feldolgozás keretét és módszerét, a pályamű tartalmát és formáját egyaránt. A bírálóbizottság örömmel vesz minden egyéni ötletet és kezdeményezést.

Fontos, hogy a dolgozat stílusa színes, olvasmányos legyen, és megértése ne igényeljen mélyebb matematikai ismereteket.

A pályaművet 3 példányban nyújtsák be (lehetőleg mágneslemezen is), terjedelme ne haladja meg a 6 gépelt oldalt, beküldésének határideje: 2002. okt. 31. Kérjük feltüntetni a pályázó iskolájának és tanárának nevét és címét. Díjazás: I. díj 20 000 Ft, II. díj 12 000 Ft, III. díj 8 000 Ft.


Biofizikai-biokibernetikai különdíj

Varjú Dezső, magyar származású biokibernetikus, a Tübingeni Egyetem biokibernetika tanszékének professzora biofizikai-biokibernetikai különdíjat tűz ki a Természet Világa Természet–Tudomány Diákpályázatán a következő irányelvek alapján:

1. Pályázhatnak a középiskolák tanulói önálló biofizikai-biokibernetikai témájú dolgozattal a molekuláris és sugárbiológia kivételével.

2. Javasolt témák: (i) az érzékszervek biofizikája, (ii) az idegrendszer működésének biokibernetikája, (iii) az állati és növényi mozgástípusok analízise, (iv) az állatok magatartásának kvantitatív vizsgálata, (v) matematikai modellek a biológiában, (vi) az élő szervezetek és a környezet kölcsönhatása, (vii) a biofizikai-biokibernetikai vizsgálómódszerek fejlődésének története, (vii) híres biofizikus kutatók pályafutásának ismertetése.

3. A díjak odaítélésénél előnyben részesülnek az állatok és növények biofizikájával foglalkozó pályaművek.

4. A különdíj nyertese a diákpályázat általános kategóriáinak valamelyik nyertese is lehet.

5. A dolgozat ismeretterjesztő stílusú, olvasmányos legyen; megértése ne igényeljen túl mély fizikai, matematikai, illetve biológiai ismereteket. A feldolgozás módját, a pályamű tartalmát és formáját a pályázók szabadon választhatják meg.

6. A pályaművet 3 példányban kérjük benyújtani, lehetőleg mágneslemezen is, terjedelme ábrák nélkül ne haladja meg a 7 gépelt oldalt. Beküldési határidő: 2002. október 31. Kérjük feltüntetni a pályázó iskolájának és szaktanárának nevét és pontos címét.

7. Díjazás: I. díj: 180 DEM, II. díj: 110 DEM, III. díj: 60 DEM.


Biodiverzitás különdíj

A Németország egész területén tevékeny stuttgarti székhelyű Német–Magyar Társaság (Deutsch-Ungarische Gesellschaft in der Bundesrepublik Deutschland eingetragener Verein mit Sitz in Stuttgart), melynek célja a német–magyar kapcsolatok és barátság ápolása, különös figyelmet szentel a magyar ifjúság támogatására. Tagjai Környezet és biodiverzitás elnevezésű különdíjat ajánlottak fel a Természet Világa Természet–Tudomány Diákpályázatán, az alábbi irányelvek alapján:

1. Pályázhatnak mindazok a középiskolás tanulók, akik elfogadják a Természet–Tudomány Diákpályázat kiírási feltételeit.

2. A javasolt témaválasztás a magyar nemzeti biodiverzitás megőrzési stratégiának megfelelően a következő: természetes élőhelyek védelme; fajok (populációk) védelme eredeti élőhelyeiken; élőhelyek degradációja; degradált természetes élőhelyek helyreállítása; az izoláció, fragmentáció és egyéb okok hatása a populációkra; a gazdálkodás hatása az élővilágra; a biodiverzitás jelentősége az élőlényközösségek fennmaradásában; a faji és genetikai sokféleség csökkenésének forrásai; botanikus kertek és állatkertek szerepe a genetikai sokféleség védelmében; a természetvédelem optimalizálása.

3. A díjak odaítélésénél előnyben részesülnek az önálló megközelítésű és saját megfigyelésekre, élményekre, kísérletekre épülő, személyesen kidolgozott és a gyakorlati életben felhasználható pályaművek. Ily módon tükröződjön a személyek és kisebb közösségek munkájának pótolhatatlan jelentősége a környezet és a biológiai sokféleség megóvásában.

4. A különdíj nyertese a diákpályázat általános kategóriájának díjazottja is lehet.

5. A pályamunka olvasmányos, ismeretterjesztő stílusú, áttekinthető szerkezetű legyen.

6. A pályaműveket 3 példányban kérjük benyújtani, lehetőleg mágneslemezen is. Az írott szöveg ne haladja meg a 6–7 gépelt oldalt, viszont a mellékelt ábraanyagra vagy egyéb szemléltető segédanyagra vonatkozóan nincs korlátozás. Benyújtási határidő: 2002. október 31.

7. Díjazás: I. díj: 180 DEM, II. díj: 130 DEM, III. díj: 90 DEM.


A kultúra egysége különdíj

A Simonyi Károly akadémikus által alapított különdíjra az 2002. évben középfokú intézményekben tanuló magyarországi és határainkon túli diákok pályázhatnak. Ez a különdíj a kiíró szándékai szerint a humán és a természettudományos kultúra összefonódását hivatott elősegíteni.

A különdíjra ebben az évben ajánlott témák:

1. Tudomány- és művelődéstörténet Németh László drámáiban.

2. Kísérletek a művészi hatás, a művészi élményadás és a fizikai–matematikai törvényszerűségek kapcsolatának felderítésére (festészet–színelmélet, zene–matematika, építészet–matematika stb.).

3. Egy huszadik századi polihisztor. Olyan ember életének és munkásságának bemutatása, akinek a személyiségében megvalósult a kultúra egysége.

A két ajánlott kérdéskörön túl természetesen bármely más önállóan választott témával is pályázhatnak diákjaink. Az egyéni ötleteket, a jól kivitelezett új kezdeményezéseket a bírálóbizottság örömmel veszi.

A feldolgozás módját, a pályamű tartalmát és formáját a pályázók szabadon választhatják meg.

A pályaművet 3 példányban kérjük benyújtani, lehetőleg mágneslemezen is, terjedelme ábrák nélkül ne haladja meg a 7 gépelt oldalt.

A kultúra egysége különdíjra pályázókra egyebekben a Természet–Tudomány Diákpályázat fentiekben pontokba foglalt feltételei érvényesek.

Díjazás: I. díj: 20 000 Ft, II. díj: 15 000 Ft, III. díj: 8 000 Ft. A cikkek leadási határideje: 2002. október 31.
 
 


Orvostudományi különdíj

Dr. Ernst Grote, a Tübingeni Egyetem agysebészeti tanszékének professzora az orvostudomány témakörében különdíjat tűz ki a Természet Világa Természet–Tudomány Diákpályázatán a következő irányelvek alapján.

1. Pályázhatnak a középiskolák tanulói önálló, másutt még nem publikált tanulmányokkal, melyek az orvostudomány múltját és jelenét, nagyjainak életét és életművét, az orvostudománynak egyéb tudományokhoz való viszonyát, eszközeinek fejlődését vagy bármely más idevágó, szabadon választott témakört dolgoznak fel, akár hazai, akár külföldi vonatkozásban.

2. A díj odaítélésénél előnyben részesülnek az egyéni megközelítésű, elmélyült búvárkodásra utaló, ugyanakkor olvasmányosan megírt pályaművek.

3. A cikk feldolgozásának módját és formáját a pályázók szabadon választhatják meg.

4. A különdíj nyertese a diákpályázat általános kategóriáinak valamelyik nyertese is lehet.

5. A pályaművet 3 példányban kérjük benyújtani, lehetőleg mágneslemezen is, terjedelme ábrák nélkül ne haladja meg a 7 gépelt oldalt. Beküldési határidő: 2002. október 31. A pályázókat arra kérjük, tüntessék fel szaktanáruk nevét, iskolájukat és annak pontos címét.

6. Díjazás: I. díj 180 DEM, II. díj 110 DEM, III. díj 60 DEM.


Hogy csodálkozna Galilei...

A Magyar Csillagászati Egyesület különdíja

a Természet Világa Diákpályázatára

Az ember évezredek óta szorgalmasan figyeli az égbolt változásait. Az idők során számos ága alakult ki az asztronómiának, s ezek különböző intenzitással fejlődve különböző fokra jutottak el. Galilei biztos nagyon csodálkozna, ha láthatná, milyen fejlődésen ment keresztül a csillagászat, mióta először fordította távcsövét az ég felé. A Magyar Csillagászati Egyesület pályázatának célja, hogy a résztvevők bemutassák és értékeljék ezt a fejlődést.

Mivel csillagászatnak nagyon sok érdekes részterülete van, ezért egy szabadon választott témában kell bemutatni az adott ágazat kialakulásának okait, fejlődésének mozgatórugóit, napjaink állapotát és várható jövőjét. Ízelítőül néhány példa: egyes égitestek vagy égitestcsoportok kutatása, az égitestek (vagy maga a Világegyetem) keletkezése, időmérés, távcsövek és más eszközök, illetve módszerek fejlődése, a csillagászattal kapcsolatos ismeretek más területeken való alkalmazása, stb. Térj ki a magyar vonatkozásokra, és írd le miért ezt a témát választottad. A területek fejlődésének bemutatását természetesen nem kell korlátozni az elmúlt négyszáz esztendőre.

Nagyon fontos része a pályázatnak annak ismertetése, hogy milyen tudományos – esetleg gyakorlati – jelentősége van az adott témának. Fontos szempont az is, hogyan tudod közérthetően, a Természet Világa hagyományainak megfelelő stílusban megindokolni és leírni mindezt egy ismeretterjesztő cikkben.

A dolgozatban térjetek ki eddigi csillagászati tanulmányaitokra, tagjai vagytok-e valamilyen szakkörnek vagy klubnak? Ne felejtsétek el feltüntetni a felkészítő tanár nevét - ha volt ilyen, és a használt források jegyzékét sem.

A pályázaton azok a diákok indulhatnak, akik a 2002-es naptári évben még középfokú intézménybe jártak. A további feltételek is megegyeznek az általános pályázati feltételekkel. A pályamunkákat – ha van rá mód – digitális formában is kérjük mellékelni, de ennek hiánya nem kizáró ok. A dolgozatokat a Természet Világa Szerkesztőségének címére (1085 Budapest, Somogyi B. u. 6.) kell elküldeni október végéig.

Összdíjazás: 30 000 Ft.

Tanácsokért megkereshetitek a Magyar Csillagászati Egyesületet is. Postacím: 1461 Budapest, Pf. 219. Email: mcse@mcse.hu, internet: www.mcse.hu.

Jó munkát és sok sikert kíván a

Magyar Csillagászati Egyesület vezetősége


Természet Világa, 133. évfolyam, 6. szám, 2002. június
https://www.chemonet.hu/TermVil/ 
https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez