A 90 éves Gábos Zoltán köszöntése


„A magyar elméleti fizika kiemelkedő képviselője, több tanár- és kutatógeneráció nevelésében meghatározó szerepet játszó tanáregyéniség” – írtuk Gábos Zoltán kolozsvári fizikaprofesszorról, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjáról 2011-ben, amikor a Simonyi Károly-díjat a külhoni fizikusok közül egyedüliként megkapta. Gábos Zoltán 1991-től szerkesztőbizottságunk tagjaként is segíti a munkánkat. Nemcsak alapvető cikkek sorát írta folyóiratunkba, hanem személyes jelenlétével, tekintélyével is mindig ott volt mellettünk (Bolyai Nyári Akadémiák, Ezrednyitó Tudományos Esték – Kolozsvár, Marosvásárhely, Természet Világa-est…). Budapesten járva első útja mindig a Természet Világa szerkesztőségébe vezetett, hogy megvitassuk közös dolgainkat. Folyóiratunkban megjelent írásait ma is jó újra és újra elővennünk, elolvasnunk. Néhány cím közülük:„A természet a matematika nyelvén szól hozzánk.” (1997. 7. sz.), A Ferencz József Tudományegyetem természettudósai (1998. 3. sz.), Mit jelent a Bolyai-geometria egy fizikusnak? (Bolyai-emlékszám, 2003), A harmadik erdélyi egyetem fizikusai (A fizika százada különszám, 2006), A borostyánkőtől a kvantumelektrodinamikáig (2008. 7. sz.). Gábos Zoltán professzor október 24-én töltötte be a 90. évét. Most következő összeállításunkkal példaértékű életútja előtt hajtunk fejet. Elsőként Őt kértük arra, hogy foglalja össze röviden gazdag pályája eredményeit.

Eredményeimről, röviden

Tudományos tevékenységemet Fényes Imre professzornál kezdtem el, doktori címemet is nála szereztem, 1949-ben. Kolozsvárról való kényszerű távozásáig (1950 elejéig) mellette dolgozhattam. Ő avatott be termodinamikai vizsgálataiba; neki köszönhetem azt, hogy ez a terület egész pályafutásom során érdeklődési körömben maradt. A bukaresti Akadémiai Kiadó 1959-ben jelentette meg első, modern felfogásban írt román nyelvű termodinamika könyvemet, amelyet a fizikusok elismeréssel fogadtak. Ezt követte 1964-ben egy másik, tankönyvnek szánt kiadvány. Magyar nyelvű termodinamika könyvem 1996-ban jelent meg, Kolozsváron, az EME kiadásában.

Fényes Imre hívta fel a figyelmemet a mechanika Hamilton–Jacobi-egyenletére is, amelyet atommodelljében felhasznált. Ezzel kapcsolatban értem el első tudományos eredményeimet: egyrészt, megadtam az egyenlet hidrodinamikai értelmezését, másrészt alkalmazhatóságát kiterjesztettem a mechanikai energiát emésztő (disszipatív) esetre. Sajnos, Fényes Imre távozása után a politikai viszonyok lehetetlenné tették a vele való kapcsolattartást. Szerencsémre egy másik elméletifizika-tanárom, Vescan Teofil vett pártfogásába, aki figyelmemet az általános relativitáselméletre irányította. Sajnálatomra – politikai okokból – őt is „száműzték”: a Ia.i (Jászváros) Egyetemre helyezték át 1950-ben, ugyanakkor vele az országon belüli kapcsolattartásra lehetőségem maradt. Vescan professzor közbenjárására volt szükségem ugyanis, hogy megjelentethessem külföldön 1960-ban, az Il Nuovo Cimento-ban, az első jelentősebb tudományos közleményemet. Ebben a forgó testek gravitációs kölcsönhatására adott Fock-féle Lagrange-függvényt egy forgási-forgási taggal egészítettem ki. A dolgozatomra olyan kiváló fizikusok is felfigyeltek, mint Nathan Rosen és Asher Peres, akik tőlem különlenyomatot kértek. 

A mozgásegyenleteket még ugyanabban az évben, de csupán egy hazai folyóiratban tudtam közölni. Erre a dolgozatra V. A. Brumberg figyelt fel és hivatkozott rá orosz nyelvű „Relativisztikus égi mechanika” című könyvében.

Nem volt tudomásom arról, hogy 1960-tól a NASA tervbe vette azokat a műholdas vizsgálatokat, amelyek a forgó központi test sodró és pörgető hatásának kísérleti igazolására szolgáltak. Ezen kísérletekhez az ugyancsak 1960-ban, a Physical Review Letters-ben megjelent L. I. Schiff-egyenletet használták fel. Elégtétel számomra, hogy a kísérletet 2011-ben sikerrel befejezték, és az is, hogy erre a célra akár az én egyenleteimet is alkalmazhatták volna.

A következő években a központi forgó test által gyakorolt sodró hatást kvantummechanikai tárgyakra (elektronra és fotonra) is kiterjesztettem.

1962-től megbíztak az elemi részek fizikája speciális előadás megtartásával. Ez változást hozott tudományos tevékenységemben, mivel arra kötelezett, hogy az azután következő időszakban kutatásaim középpontjába ezt a területet helyezzem. 

Ez irányú eredményeim közül hármat emelnék ki: 

• a magasabb spinű részecskékkel kapcsolatban a Weinberg-féle egyenletről és bomlási folyamatokról jelentettem meg dolgozatokat

• kimutattam, hogy a spinek származtatásához barionok esetében három, míg mezonok esetében egy kvark és egy antikvark figyelembe vétele szükséges és elégséges

• javasoltam, hogy a müon neutrínó nyugalmi tömegének megadására a pion paritást sértő bomlási folyamatát használjuk fel. A kísérleti kimutatáshoz szükséges számításokat is közöltem. Ezzel kapcsolatban alkalmam volt arra, hogy Telegdi Bálint véleményét is kikérjem, aki az ötletet jónak tartotta, ugyanakkor egy másik lehetőséget is javasolt számomra.

Eredményeim közül nem hagyhatom figyelmen kívül „Az elméleti fizika alapjai” 1982-ben és a „Statisztikus fizika” 2000-ben, Kolozsváron kiadott könyveimet, valamint az erdélyi magyar fizika történetével kapcsolatos írásaimat sem. Fontosnak ítélem azt is, hogy a Bolyai- geometriát egy új görbetípussal egészítettem ki.

Végül: nem hagyhatom szó nélkül a tudományos tevékenységemet gátló tényeket sem.

A magyar állampolgárságú professzorok távozása után keletkező hatalmas űr betöltése részben néhány pályakezdő fiatalra hárult. Jómagam nemcsak elméleti fizikai előadások megtartására kellett vállalkozzak, hanem Imre Lajos profes.szor fizikai kémia előadásait is rám bízták, amely érdeklődési körömön kívül esett. Pályafutásomat végigkísérte a nélkülözhetetlen szakfolyóiratok időszakos hiánya, valamint 1990-ig a külföldi tudományos rendezvényeken való részvétel csaknem teljes lehetetlensége. A külföldi kapcsolatok ápolását is gátolták: például ma már nevetségesnek tűnik az, hogy a különlenyomatok kiküldését hatósági engedélyhez kötötték.

Végezetül: legnagyobb tudományos eredményemnek azt tartom, hogy számos olyan tanítványomat indítottam el tudományos pályáján, akik ma hazai és külföldi egyetemek elismert kutatói.

GÁBOS ZOLTÁN

Emlékképek egy születésnap alkalmából

Nehéz és megtisztelő feladatra vállalkoztam. Több száz Erdélyben végzett fizikus és kémikus tanítványa nevében köszöntöm 90. születésnapja alkalmából az erdélyi elméleti fizika nagy mesterét, aki profes.szoraim professzora volt. Amikor az erdélyi elméleti fizikáról bárhol a világon szó esik, valahogy mindig Gábos Zoltán neve kerül előtérbe. Kevés olyan ember van, akiről csak jót lehet hallani, akinek nincsenek ellenségei, mindenki tiszteli és büszke rá, hogy tanítványa, kollegája vagy esetleg beszélgetőpartnere lehetett. A mostani rohanó, türelmetlen, és sokszor felületes világban a tanár úr személyisége a legjobb példa arra, hogy lehet helyben maradni és szelíden, nyugodtan, de kitartóan megküzdeni az igazságért. Román kollegáink „a nagy szelíd” néven emlegetik, visszaemlékezve azon „békebeli” időkre, amikor Ő volt a fizika kar dékánja. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata számára azonban Ő „Gábos bácsi”, az a kedves öreg professzor úr, akiről mindenki tudja, hogy a helye ott van az egyetem azon „nagyjai” között, akikről számtalanszor tartott nekünk csodálatos előadásokat. 

Azon szerencsések közé tartozom, akik már gyerekkorukban megismerkedhettek Gábos professzor úrral. Nyári vakációimban a teniszpályák körül figyeltem fel először egy kedves bácsira, aki minden reggel ott sétálgatott, s akivel apukám el-elbeszélgetett. Télen a sípályákon is mindig ott volt, habár nem sízett, csak megint sétálgatott, de meglepetésemre a kolozsvári síző társaság jobban ismerte mint a „menő sízőket”, akikre annakidején gyerekfejjel nagyon felnéztem. Később úgy alakult, hogy a családi hagyományt követtem, és én is a fizika irányába indultam meg. Gábos tanár úr neve mindinkább előtérbe került, nemcsak szüleim, hanem tanáraim révén is. Gimnáziumi tanárom, aki maga is élő legenda fizikus körökben – akinek tanítványai közül több, mint 25-en szereztek fizikából doktori fokozatot – Tellmann Jenő sokat mesélt Gábos Zoltánról. A téma valahogy mindig úgy kezdődött: „tudjátok-e ti, hogy milyen ember az a Gábos Zoltán?….”. Tellmann tanár úr Gábos Zoltán első tanítványai között végzett, és saját bevallása szerint az egyetem ideje alatt nagy tróger volt. Az egyedüli, aki előtt szégyellte magát, az Gábos Zoltán volt, és talán ezért is lett fizikatanár, mert az Ő tantárgyát becsületesen megtanulta. Tellmann tanár úrtól tudtam meg, hogy a nehéz kommunista időkben Gábos Zoltán volt az, aki tanácsaival, sőt anyagilag is állandóan segítette a „rossz származású” vagy politikailag nem jól szituált, esetleg hibázó diákokat. Így az egyetemre már azzal az elhatározással mentem, hogy Gábos bácsi mellett a helyem és vele szeretnék dolgozni. A professzor úr akkor már a nyugdíjkorhatárhoz közeledett, de szerencsénk volt, mert a statisztikus fizikát még vele tanulhattuk. Lenyűgöző tanáraim voltak az egyetemen, mindenkitől sokat tanultunk és csodálatos előadásokat hallgattunk az akkori kevert román-magyar tagozaton a Babes-Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán. Gábos tanár úr előadása mind a román, mind a magyar diákoknak egyaránt szólt, és habár románul tartotta előadásait, ez a sorozat új mércét értelmezett számunkra. Az előadás könnyedsége, logikus és természetes felépítése, az előadó hihetetlen magabiztossága és a csodálatosan precíz táblavázlat megértette velem, miért nem lehet ezt a tantárgyat nem megtanulni. Azóta is abból a statisztikus fizika alapból élek, amit ott elsajátítottam… és gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Annak idején diákként nagyon keveset tudtunk a tanárok kutatási eredményeiről és professzorainkat főleg előadásaik alapján ítéltük meg. Ez volt a tudományos mérce számunkra. Gábos tanár úr értékes tudományos eredményeiről keveset vagy inkább semmit nem tudtunk és mégis a statisztikus fizika előadás után egy egész csapat diák mellette szeretett volna dolgozni. Annyit tudtunk, hogy az elméleti fizika terén dolgozik, gravitáció, térelmélet és részecskefizikai kérdések foglalkoztatják. Nem volt könnyű azonban mellé szegődni, hiszen mindenkit szerényen lebeszélt, azzal, hogy az, amivel ő foglalkozik az manapság nem „divatos téma”, nehéz ott publikálni, és ezért nem javasolja egy fiatal pályakezdő kollegának. Voltunk azonban páran, akik lebeszélhetetlenek voltunk…, hiszen részben ezért jöttünk a fizikára. Így lassan betekintést nyerhettem egy számomra varázslatos világba, ahol a tudomány a matematika nyelvén beszelt, a politika (beleértve a tudománypolitikát is) ki volt zárva, és mégis mindenki békén hagyott bennünket. Egy egészséges értékrendet ismertünk meg, ahol az emberség és a munka öröme többet ért, mint az erőltetett tudományos eredmények, meg a halmozott publikációk. Sokat hallottunk már akkortájt arról, hogy a tudományos életben is kell politizálni, kell tudni helyezkedni, nyomulni kell, és „jó oldalt” kell az elejétől választani, hogy érvényesüljünk. Az akkori fizika karon két, politikailag jól helyezkedő román professzor vezetése alatt két, egymással állandóan versengő csoport alakult ki. Aki nem akart egyik csoporthoz sem „esküt tenni”, azt mindkét félről támadták, aki az egyik csoport tagja volt, a másik csoport „megette”. Nehéz volt így egészséges és befogadó tudományos légkörben dolgozni. Gábos tanár úr mellett azonban egy kis „oázisban éltünk”, furcsa módon minket senki sem támadott, igaz nem is segített. Kivételezettek voltunk abban a tekintetben, hogy elismerték azt, hogy érdekes és nehéz témákkal foglalkozunk, és nem éreztünk semmiféle nemzetiségi elnyomást sem. Ezen időszakban volt alkalmam megismerni Gábos tanár úr érdekes és nemzetközileg is élenjáró kutatási eredményeit. 

A fiatal egyetemi oktató

Két témakörbe is betekintést nyertem: a forgó testek által gyakorolt sodró hatások vizsgálata a Fock-féle Lagrange-függvénynek egy forgási taggal való kiegészítése által, illetve a magasabb spinű részecskékkel kapcsolatos Joos–Weinberg-hullámegyenletek származtatása és értelmezése. Később értesültem arról, hogy az első témakörben a tanár úr eredményei megelőztek olyan eredményeket, amik manapság a híres gravitációs B próba kísérletnek az alappillérei. Ezen kísérletek arra hivatottak, hogy az általános relativitáselmélet helyességét igazoló újabb kísérleti eredményeket kapjanak. A kísérletek 2011-ben sikerrel lezárultak, és a plusz relativisztikus forgási hatást sikerrel bizonyították. Az effektust Schiff-precesszió néven emlegetik, mert L. I. Schiff 1960-ban publikálta a Physical Review Lettersben ezzel kapcsolatos eredményeit. Ezen érdekes relativisztikus forgási effektusok azonban Gábos tanár úr 1959-ben, román nyelven, egy hazai folyóiratban megjelent cikkéből is következnek. Manapság talán hihetetlennek hangzik az, hogy annak idején a kommunista párt jóváhagyása nélkül nem lehetett külföldön publikálni. Ilyen jóváhagyások beszerzése és az ezzel járó politika nem volt jellemző Gábos tanár úrra, úgyhogy ehelyett inkább a hazai folyóiratokban levő publikálást választotta. Értékes és tanulságos inaséveket éltem a tanár úr mellett. Nemcsak fizikából, és tudománypolitikából, hanem életfilozófiából és diákokkal való bánásmódból is életre való leckét kaptunk. Habár későbbi tanulmányaim során Kolozsvártól hosszabb időszakokra is távolra kerültem, a tanár úrral levő szoros kapcsolatomat mindvégig megőriztem. Mentorként állandóan ott állt és jelenleg is áll mögöttem. Kolozsvárra visszakerülve a sors úgy adta, hogy nyomdokaiba léphettem, és elméleti fizikát oktathatok a BBTE Fizika Karán. Mint kolléga és az újraalakult Magyar Intézet emeritus professzora velünk van, csendesen néhány találó jó szóval, humorral és tanáccsal hátulról segít bennünket. Jelenlegi szívgyengesége ellenére a kutatómunkában sem állt le. Örömünkre tudományosan még mindig hihetetlenül aktív, és bár fizikuma gyenge, elméjét a kor nem viselte meg. Jelenlegi munkássága a Bolyai-geometriához kapcsolódik, ezt nemrég egy új görbetípussal bővítette ki. 

Az erdélyi tudományos életben Gábos tanár úr példakép sokunk számára. Példakép abban, hogy lehet egy teljes és erkölcsileg kifogástalan tudományos karriert befutni, miként kell és lehet tanítványainkkal és kollegáinkkal bánni és dolgozni, illetve hogy lehet olyan környezetet kialakítani magunk körül, ahol nem csak az elnyert kutatási pénzek és a manapság divatos tudományos mérőszámok adják meg valakinek az értékét. Példaképnek lenni sem könnyű, és ezt talán Gábos tanár úr élete példázza a legjobban. Kommunista időkben az egyik diákunkat a rendőrség beszállította és az egyetem párttitkárságára rendelték meghallgatásra. A meghallgatás során rákérdeztek, hogy van-e neki egyáltalán példaképe, valaki olyan, akire felnéz. Gábos bácsit nevezte meg… A következő nap Gábos Zoltánt hívatták, hogy lám-lám, kinek ő a példaképe! 

Az élet rövid távon általában nem igazságos, hosszú távon azonban igen. A valódi érték mindig felülre kerekedik, és hosszú távon megmarad. A tudományos élet is hasonló, számos példa igazolja ezt, és Gábos tanár úr sem kivétel. Sokáig váratatott magára, amíg a megfelelő hazai és magyarországi elismerés megjött. Mindnyájan együtt örültünk 1995ben, amikor Gábos tanár urat a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának választotta, 2005-ben, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Életműdíjjal tüntette ki, 2010-ben, amikor a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét megkapta, és 2011-ben, amikor a Magyar Tudomány Ünnépen a Simonyi Károly-díjat átvehette. 

90 év majdnem egy évszázad. Ehhez a 90 évhez kapcsolódik a többszörösen újraalakuló erdélyi magyar állami felsőoktatás kálváriájának egész története. Gábos tanár úr ezen nagyon fontos időszakban egyetemünk egy fixpontja volt, akivel mindig újraindulhattunk, tervezhettünk és építkezhettünk. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatói és diákjai, illetve az erdélyi fizikustársadalom nevében sok boldogságot és egészséget kívánok születésnapjára. Reménykedünk egy még kerekebb évfordulóban, amit tíz év múlva újból közösen ünnepelhetünk. 
 

NÉDA ZOLTÁN
a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, 
a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja



Részlet a Simonyi Károly-díjra jelölők szövegéből

„…Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely). Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Űgynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Niculecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Campeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc)…” 

NAGY KÁROLY akadémikus, ELTE 
PATKÓS ANDRÁS akadémikus, ELTE 
BENCZE GYULA, a KFKI emeritusa, Simonyi Károly-díjas 
TÉL TAMÁS egyetemi tanár, ELTE, Simonyi Károly-díjas

Egy születésnap margójára 
Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akiknek kitűnő tanáraik voltak az elemi osztályoktól az egyetemi tanulmányokig bezárólag. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen végeztem fizikát 1992-ben, és azóta pár helyen jártam és gyűjtöttem tapasztalatokat. Az elején azt hittem, az a természetes, hogy olyanok a tanárok, mint amilyenek az otthoni tanáraink voltak. Az idő múltával azonban kezdtem rájönni, mekkora szerencsénk volt, hogy akkor és oda születtünk, ahol olyan tanáraink lehettek, mint Gábos Zoltán. Sajnos a nagyvilágban ilyen tanárok nem tipikusak, és amit kaptam a tanáraimtól, nagyon különleges ajándék, amiből máig is élek, mint a mesebeli tarisznyából. Ez kicsit elgondoltatott, és természetesen itt csak találgatok: furcsa módon talán a kommunista diktatúrának is lehetett szerepe abban, hogy kitűnő tanáraink voltak, mert ilyen elnyomó rezsim alatt talán a tanári állás lehetett az egyike a kevés módozatoknak, amiben valaki megőrizhette szellemi épségét és emberi integritását. A fizika és matematika világában egyetlen igazság uralkodik, hazudni nem lehet, politikának és hasonló emberi gyengeségeknek nincs helye. Ez természetes menedéket nyújthatott számos értelmiséginek, akik más lehetőségek hiányában tanári pályát választottak, és így hozzájárultak egy kitűnő tanári generáció kialakulásához, melynek tagjai nemcsak tantárgyi ismereteket adtak át nekünk, hanem emberi és erkölcsi példaképet is nyújtottak. 

Az egyetem előtt séta közben tanítványaival tárgyal

Számomra Gábos tanár úr volt és maradt is a tanári példakép. Habár tőle kutatást eltanulni sajnos már nem volt alkalmam, egy pár kurzust tanított nekünk az egyetemen, pontosabban kvantummechanikát és statisztikus fizikát, amivel mély benyomást tett rám és az osztálytársaimra. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait és értelmezéseit írta fel a táblára. Teljesen lenyűgözött minden egyes előadása. A fizika szépsége, mély összefüggősége és egysége szemünk láttára kerekedett ki az órái során, matematikai precizitással. Nem volt egy fölösleges mondata, és nem hagyott ki soha semmi szükségszerűt – a nehéz fogalmakat alapelvekből származtatva tisztán világosította meg; egyszerűen tökéletes előadásokat tartott. Ilyen előadásokra csak az képes, aki szereti, mélyen és minden szögéből érti a fizikát. Előadásai és beszélgetéseink során feltűnt hogy a tanár úr számára a fizika és a fizika tanítása nem egy állás, hanem szenvedély, amivel elég sokunkat meg is fertőzött. 

Gábos tanár úrnak nemcsak előadásai, hanem kutatásai is világszínvonalúak. A diktatúra elnyomása ellenére, ami gátolta a természetes tudományos kapcsolatokat külfölddel és kutatási erőforrásokat vont meg, Gábos tanár úr fundamentális eredményeket ért el több területén is a fizikának, mint például gravitációs kölcsönhatásokban, általános relativitásban, relativisztikus fizikában (termodinamikában), elemi részecskék fizikájában és nemeuklideszi, pontosabban Bolyai-geometriákban. Könyvei közül hármat említek meg, mert rendszeresen használom őket előadásaimhoz: „Az elméleti fizika alapjai”, „Termodinamika” és a „Statisztikus fizika” köteteit. 

Tulogdy János professzorral

Habár szinte közhelynek hangzik, Benjamin Franklin polihisztor szavaival élve „An investment in knowledge always pays the best interest”, avagy szabad fordításban: a tudásba való befektetés kamatozik mindig a legjobban. Amit tanárainktól kaptunk, azt talán csak továbbadva lehet a legjobban visszafizetni. És azoknak, akiket Gábos tanár úr tanított ez bizony magas mércét jelent. 

Jókívánságokkal és sok köszönettel emelem poharam a Tanár Úr egészségére, hogy az első három számjegyes évfordulóján is együtt ünnepelhessünk! A tanítványai nevében, 

TOROCZKAI ZOLTÁN
a Notre Dame Tudományegyetem tanára, 
Amerikai Egyesült Államok



Egy történet

Gábos tanár úrról a következőket mesélte el Tellmann Jenő, volt fizikatanárom. Egy alkalommal egyik diákjáról kiderítették, hogy kulákszármazású, s ezért hatalmas tandíjat róttak ki rá, amit nem tudott volna kifizetni, ezért abba akarta hagyni egyetemi tanulmányait.

A fiatal Gábos tanár úr – tudomást szerezve erről – azonnal felajánlotta a fiúnak, hogy ő előteremti neki a szükséges pénzösszeget. A diák ezt nem akarta elfogadni, mert nem bízott benne, hogy meg tudja majd adni. Fogadd el nyugodtan, ha megadod, jó, ha nem, az sem lesz probléma – nyugtatta meg a tanár úr. Így az illető el tudta végezni az egyetemet. Ez a történet mély nyomot hagyott diákjainak emlékezetében, akik azóta is emberi és szakmai példaképnek tekintik.

Egyik diákja azt mondta, hogy a világ n+1-egyedik csodája lenne, ha akadna
olyan ember, aki rosszat tudna mondani a tanár úrról.

MÁTHÉ MÁRTA
fizikatanár, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, 
Marosvásárhely

Professzoromra emlékezem

Negyvenöt év eltelte után is szeretettel és hálával emlékezem egyetemi tanulmányaim színhelyére, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem fizika karára. Sok jó tanár tanított a 60-as évek derekán, de a hallgatók nagy többsége Gábos Zoltán professzort tartotta a legkiválóbbnak. 

A fiatal professzorok közé tartozott, és kis megszakításokkal a fizika fakultás dékánja is volt tanulmányaim idején. Gábos tanár úr az összes fizikushallgatót tanította másod éven, negyedés ötödéven pedig az elméleti fizikuscsoportnak tanított speciális tantárgyakat. 

Másodéves korunkban a termodinamika és statisztikus fizika előadásait hallgattuk. Az előadások románul és igen magas színvonalon zajlottak. (Különben akkoriban szinte minden tantárgyat csak román nyelven tanítottak a Babes-Bolyai egyetemen.) Gábos professzor percre pontosan kezdte és fejezte be két órás előadásait, többször teleírta a táblát bonyolult matematikai apparátust használva, soha semmiféle jegyzetet nem hozott magával, csak azt a buszjegy méretű papírdarabkát, amelyre lejegyezte meddig jutottunk az előző órán. Előadásaiból a szakma szeretete, az igényesség, a pontosság és a diák tisztelete áradt, ami minket, diákjait a vizsgára való minél tökéletesebb felkészülésre inspirált. 

Életre szóló mércét állított elém a tanár úr, amely egész tanári tevékenységemre kihatott. Emlékszem, milyen izgalommal vártam marosvásárhelyi munkahelyemre, a Bolyai Farkas Matematika és Fizika Líceumba Gábos professzort, amikor 13 évvel az egyetem elvégzése után I-es fokozati vizsgára írt dolgozatom megvédése és a mintaórák megtartása alkalmából elkísérte a módszertani kutatást irányító Koch Ferenc egyetemi docenst. Megnyugtató volt számomra, hogy jónak ítélte a módszertani dolgozatot és a mintaóráimat. 

Matematikusok és fizikusok Kolozsváron. Balról Gábos Zoltán, Maurer Gyula, Borbély Samu, Pick György, Koch Ferenc és Ney András (1978)

Végtelenül szerény, diákot szerető dékánunk volt Gábos tanár úr. Negyedéves hallgatók voltunk, amikor csoportunkban a fiúk eldöntötték, hogy egy módszertan szeminárium helyett ők egy érdekes foci meccset fognak megnézni és a lányoknak sem szabad a szemináriumra bemenni. „Csoportos lógást” követtünk így el, amiért persze büntetés járt. Dékánként Gábos tanár úr kellett közölje az erre vonatkozó határozatot, de ezt csak egy bocsánatkérés után tette meg. Végül is elszégyelltük magunkat, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztuk szeretett tanárunkat. 1988 őszén, még Ceaşuescu idején tartottuk 20 éves egyetemi találkozónkat. A találkozó szervezői, kolozsvári román kollegák, nem az akkor hivatalban lévő román dékánt, hanem a román, magyar és szász öregdiákok által egyaránt tisztelt és szeretett Gábos profeszszort hívták meg az ünnepi beszéd megtartására. És az ünnepi beszédben Gábos tanár úr, akit 1963 és 1968 között sohasem hallottunk politizálni, igen merész hangon mondta el, hogy ez az egyetem már nem azonos az általunk ismert 20 évvel korábbival, hogy már a legfontosabb külföldi szaklapok sem rendelhetők meg az egyetem könyvtárának, hogy jelentősen szűkültek a nemzetközi kapcsolatok és a kutatási lehetőségek. 

1990 tavaszán Sopronban volt a középiskolai fizikatanárok ankétja, amelyre több erdélyi magyar fizikatanár és Gábos tanár úr is eljött. Közvetlenül az ankét megnyitása előtt nagy örömmel üdvözöltük egymást mint régi kolozsvári ismerősök, amikor az ankét szervezője odalépett csoportunkhoz és megkérdezte, tud-e itt valaki románul, mert fordítani kellene egy román kollegának. Erre mondtam, hogy itt mindenki tud, mivel mindnyájan a kolozsvári egyetemen végeztünk. Gábos tanár úr kissé elkomorodott. Néhány perc múltán, amikor visszatértem az erdélyiekhez, a tanár úr kérdezi, kinek kell fordítani. Válaszomra, hogy Deutsch professzor fiatal munkatársának Iasi (Jászváros) egyeteméről, mosolyogva megjegyezte: ők rendes emberek. 

2008-ban tartott 40 éves egyetemi találkozónkon szívmelengető volt hallgatni a Bukarestben élő román kollégák dicsérő szavait melyekkel tanárainkat és elsősorban Gábos Zoltánt köszöntötték. Tudománytörténeti és Bolyai-konferenciákon is találkoztunk. Minden alkalommal érdeklődött a bemutatott dolgozataim iránt, én pedig az ő véleményére, értékelésére voltam kíváncsi. Emlékezetes számomra a Bolyai 150 című konferencián 2010 szeptemberében Marosvásárhelyen tartott előadása, melyben a rá jellemző gazdag matematikai apparátussal, fiatalos hévvel mutatta be a Bolyaiak kutatásait. 

Kilencvenedik születésnapjára jó egészséget, életés munkakedvet kíván Gábos tanár úrnak tanítványai népes társasága nevében is 

GÜNDISCHNÉ GAJZÁGÓ MÁRIA 
fizikatanár, 
Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola, 
Hatvan


Nem lett zongoraművész 

Édesapámat nagyapám, Gábos Gyula kántortanító zenésznek szánta volna, fiait saját maga tanította zongorázni. Édesapám volt a nagy reménysége, mert korán felismerte, hogy abszolút hallása volt, gyakorolni viszont nem szeretett. Egyik nap arra ment haza, hogy édesapám végre gyakorol, ám kiderült: a kottatartón nem kotta, hanem egy matematikakönyv volt. Hiába, csak ez kötötte le őt igazán. Ha kitehette a matematikakönyvet, rögtön megjött a kedve a „gyakorláshoz” is. Nagyapám egyébként megharmonizált kötetnyi református egyházi éneket, korált. A fiait is korál-harmonizációra tanította. Gyerek- és fiatalkoromban édesapám az ünnepek állandó zongoristája volt, de szinte naponta leült a zongorához, hogy a klasszikus vagy akár az éppen divatos könnyűzenei számokat, természetesen hallásból, eljátssza. Roppant „egzotikus” volt például az ABBA, vagy Boney M slágereket dús korál harmonizálással hallgatni. Vagy ha szólt a rádióban egy Mozart szimfónia, a zongorán bekapcsolódott, természetesen hangnemben. Lám-lám, a végzet végül úgy akarta, hogy én teljesítsem be nagyapa akaratát… 

GÁBOS JUDIT 
zongoraművész,
az egri Eszterházy Károly Főiskola
tanszékvezető egyetemi tanára

Gábos Zoltán teljes világa

Olvasom a Gábos Zoltán professzorról írt szócikkeket a Wikipédián, az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda legutóbbi, 2010-es kiadásában, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban. Emlékezetemet frissítve természetesen nem a professzor úrral való közvetlen kapcsolat mozzanatait próbálom felidézni, azok egyetemi éveim óta nem fakulnak, s különben sem leírásokban találom meg őket. Hanem a személyes felidézés mellett tárgyszerű elemekből próbálok képet összeállítani erről a nagy formátumú emberről. Mígnem rájövök, hogy bármennyit olvasok is hozzá, tárgyszerűségre törekedve, „megfigyelőként” magam is részévé válok a „kísérletnek”, nem lehetek „objektív” – már azzal, hogy rápillantok, szükségképpen „megváltoztatom a rendszert”, tudatomon átszűrve egy módosult világot látok és láttatok. 

Mentegetőzés helyett ezzel a kvantummechanikai vétetéssel talán sikerül figyelmeztetnem az olvasót: ez az én képem Gábos Zoltánról. Olyan megvilágítás, amely nem a fizika tudósát mutatja be, hanem az embert. (Magam a fizika művelésétől régen, a tanításától is jó ideje kényszerűen elszakadtam, ez a körülmény bizonyára szerepet játszott a megtisztelő felkérésben, hogy tehát egy olyan tanítvány is méltassa a professzor urat, aki már más vizeken evez.) 

*

A múlt század hatvanas éveinek elején még magyarul felvételizhettünk a Babes-Bolyai Tudományegyetem fizika szakára – utána már csak néhány tölteléktárgyat adtak le anyanyelvünkön, pedagógiát meg „tudományos szocializmust”, és hasonlókat. De voltak magyar tanáraink, és eljött az izgalommal várt pillanat is, amikor Gábos Zoltán előadásait hallgathattuk. Büszkék voltunk, hiszen a hol hűvös, hol barátságos viszony ellenére azért volt versengés a román és a magyar hallgatók között. Tanárokban is versengtünk – és Gábos Zoltánnal olyan egyértelmű és elismert győzelmeket arattunk, hogy csak úgy dagadt a mellünk. 

Visszamenőleg, higgadtabb fejjel és az együttélés további viszontagságainak megélése után, ebből a győzelemből már magasabb következtetést vonhatunk le: a jellemmel párosuló tudás átjárást nyújt közösségek, korok és tudattartalmak között. Ez Gábos Zoltán egyik örökérvényű példája és leckéje. 

*

Kezdjük azzal, hogy tanár urunk halkan, érthetően beszélt az előadóteremben és a folyosón vagy a dékáni irodában is. Tanár urunk a szemüvege mögül biztatóan, szelíden mosolygott. Tanár urunk emberi tartása olyan volt, aminővel addig nem találkoztunk. Sokoldalúbb fizikust sem láttunk. Több tantárgyat adott elő, de előadásain soha egyebet nem használt, mint a krétát és az óráját. Megmaradt bennem, hogy sokat írt a táblára. Gondolatmenetei, levezetései kristálytiszták voltak. Néha megállt, eltűnődve nézte az összképet, ilyenkor próbáltam kitalálni, hogy a folytatás legegyszerűbb útját keresi-e, hogy még érthetőbbé tegye az anyagot, vagy pedig egyszerűen gyönyörködik abban, amit megosztott velünk. Meg voltunk győződve róla, hogy a tárgyat, amiről beszél, nála jobban senki a világon nem ismerheti. 

„Egyesítette magában a kiváló tanár összes jellemvonását. Szakterületének avatott és lelkes művelője volt, meleg szívvel közeledett tanítványaihoz, és értett ahhoz, hogy gondolatait könnyen megérthető módon fejezze ki. Nagy hangsúlyt helyezett a kérdések fizikai oldalának megvilágítására.” Ezek már nem az én szavaim, ezek Gábos Zoltán szavai mesteréről és barátjáról, a nála mindössze hét esztendővel idősebb, sajnálatosan korán elhunyt Fényes Imre professzorról, akivel tanársegédként két évig együtt dolgozott a Bolyai Tudományegyetemen (amíg Fényest a román állam Kolozsvárról „hazatérésre” nem kényszerítette). Nos, Gábos Zoltán idézett megállapítása maradéktalanul érvényes rá magára is. 

De ha már Fényes Imréről van szó, hadd idézzek még egy részt Gábos Zoltán cikkéből (Firka, 1996–1997, 2. szám), egy olyan, a magyar tudományosságot is érintő, érdekes történeti mozzanatról, amiről legalábbis én eddig nem tudtam: „W. Heisenberg az 1955-ben megjelent 17 oldalas összefoglaló tanulmányban két és fél oldalt szentelt Fényes Imre eredményeinek.”

*

Tulajdonképpen, most jövök rá, miközben ezt a méltatást fogalmazom, hogy Gábos Zoltán fő nevelői fegyvere a hatalmas tárgy- és emberismeretből fakadó közvetlensége volt: közvetlen abban az értelemben, hogy „direkt”, azaz mondhatni eszköztelen – nyílt, keresetlen, természetes, meghitt, egyszerű, barátságos. A kedvesség, amely kizárja a bizalmaskodást, az empátia és szemérem, amely kizárja tolakodást, az az életbölcsesség, amely kizárja – ma úgy mondanánk – a populizmust, vagyis a hatásvadászatot. 

Tanítványaival egy évfolyamtalálkozón

*

Végtelen szerénysége, a tolakodástól való viszolygása miatt Gábos Zoltán nem csupán a hívságos ranglétrákon (amelyekre valószínűleg nem sokat adott, bár volt tanszékvezető, dékánhelyettes és méltatlanul kevés ideig dékán), de az egyetemes erdélyi magyar tudományosságban is kissé késve került az őt megillető helyre. Legalábbis úgy érzem. Pedig az erdélyi magyar kultúrának mindig szüksége volt a szellem olyan munkásaira, akik személyes becsvágyukat félretéve közösségi, nemzeti küldetést is teljesítenek tudósként, alkotóként – nemzedékek sorának tanáraként. Ennek is kiválóan megfelelt Gábos Zoltán, amikor kellett, amikor megkeresték. Integettek nála hangosabbak, az önérvényesítésnek jobb specialistái – lelkük rajta. Ma már a helyükön vannak a múlt dolgai. 

Ennek rendjén emelem ki, hogy van egy mozzanata Gábos Zoltán munkásságának, ami a közösségi feladatvállalás része, s már közelebb esik későbbi hivatásomhoz. Ez a tudományos közírás. Ismeretterjesztő munkája alapján került be Gábos Zoltán az említett Romániai Magyar Irodalmi Lexikonba (RMIL). 

Vietnami tanítványaival

Nem tudom, ide tartozik-e, de az erdélyi tudományosság megpróbáltatásait és a jellegzetes, Gábos Zoltán pályáját is elkísérő erdélyi megkésettséget tekintve talán igen, ennek a sorozatnak a sorsa. Az első kötet (A–F) 1981-as megjelenése után nem sok, de nem is kevés idővel, 1983-ban kiadásra készen állt a lexikon második (G–K) kötete. „Akkorra azonban a felső kiadói (és kiadó fölötti politikai) felügyelet irányából olyan ellenszél süvöltött az egész romániai magyarság felé, hogy ennek a kötetnek (az 1983-as szövegnek) a megjelenését, még ha vállaltuk volna is a drasztikus csonkításokkal járó kompromisszumot, akkor sem engedték volna meg. Inkább visszazártuk a szekrénybe a kéziratot, s annak megjelentetésére csak a diktatúra összeomlása után, 1991-ben kerítettünk sort.” – írta a sorozatzáró VI. kötet főszerkesztője 2009-ben. 

Gábos Zoltánnak a „sokoldalúan fejlett szocializmus” éveiben és azután is sikerült távol tartania magát a politikától. 

*

Olvashatnánk még sokat együtt Gábos Zoltántól és Gábos Zoltánról, a kiváló tudósról, oktatóról, közíróról – a nagyszerű emberről. (Alig várom a nálam elhivatottabb méltatók írásait a Természet Világa oldalain.) De mit tehetnék hozzá például Karácsony János és Néda Árpád tíz évvel ezelőtt írt megemlékezéséhez a Fizikai Szemle 2004. 12 számában? Előbbi szerző kedves évfolyamtársam volt, utána különös szerencséjére együtt dolgozhatott a professzor úrral a tanszéken. Azt írják Karácsonyék, jelen időben: „Személyes példája jótékonyan hat a hallgatókra, nem volt és nincs szüksége fegyelmezésre, hogy felemelje a hangját. A hallgatók, de a mai kollégák – az egykoron volt hallgatók – is sok tantárgy esetében a minősítés érdekében készültünk a vizsgákra. Ez nem érvényes Gábos professzor esetében. Ilyen szintű előadások után hallgatóinak nagy többsége szégyellné, hogy készületlenül jelenjen meg a vizsgán.” (Erről csak anynyit: a nagy többséghez tartoztam.) 

Legyen befejezésül egy teljesen személyes emlék, amolyan kópés anekdota. Az az igazság, hogy amikor úgy harmadéven kiderült, hogy fizikusként nincs reális esélyem más pályára, mint a tanári, egyéb irányú szellemi igényeim kerültek előtérbe. Úgyszólván állandó lakhelyemmé vált az Egyetemi Könyvtár, elkezdtem írogatni is... Elég az hozzá, hogy amikor úgy a negyedév közepén egyszer a folyosón öszszetalálkoztam a dékán úrral, az ismert jóságos modorába fejcsóválás keveredett, és némi tétovázás után kimondta, hogy sok a hiányzásom. Kérdeztem szemlesütve, hogy nem lehetne-e igazolni azokat. „Hugó drága, akkor is ki kellene csapnunk magát, ha az összes hiányzását igazolnám, úgy felgyűltek.”

*

Most már bevallhatom: Gábos Zoltánban magát a Fizikát szeretem, amelytől fájdalmasan messzire sodort a sors. Tanár urunkkal is kétszer-háromszor találkoztam azóta. Vigasztal, hogy bizonyára olyan fiatalon maradtam meg az emlékezetében, amilyen a mi drága kolozsvári egyetemünk padjaiban voltam. Ő pedig az enyémben mint a legtisztább ember és legnagyobb fizikus, akivel találkoznom megadatott. 

ÁGOSTON HUGÓ 
tudományos újságíró 
Bukarest–Marosvásárhely



Gábos Zoltán tanári „tízparancsolata” 

„A tanár szakmájának ura legyen, ne szolgája. 

Csak jó matematikus lehet elméleti fizikus. A fizikusnak uralnia kell a felhasznált matematikai eszközöket. 

A tanár szakmájának művésze legyen. Miután alaposan tájékozódott, el kell jutnia az „így látom én” szintre, mert csak akkor lehet meggyőző, ha önmagát adja, ha előadásaiba egyéni színt visz.

A jó tanár évről évre javítja, csiszolja előadását. Saját magának és a hallgatóknak tesz szolgálatot, ha időnként litografált jegyzetben vagy nyomtatott könyvben rögzíti gondolatait. E műveket tekintse amolyan „leltárnak”, továbblépést szolgáló kiindulópontnak. 

A munka elkezdése előtt el kell döntenie, hogy milyen célt követ, az első órán már tudnia kell, hogy mit mond az utolsón. Az előadás a kötelező önképzést segítse. Az írott tudomány szűkszavú és teljességre tör. A tanár ezt a holt anyagot teszi élővé, olvasni tanít, felfedi tudományának rejtett szépségeit. A könyvet a jegyzőkönyvhöz, az előadást a védőbeszédhez hasonlítanám.

A hallgatóktól megköveteljük, hogy a vizsgákon ne használjanak segédeszközöket. Ezt a követelményt a tanárnak is be kell tartania az előadásain. 

A tanár fogadja megértéssel tanítványainak kérdéseit és megjegyzéseit, e visszajelzések nagyban segíthetik munkáját. Ha a hallgató valamit nem értett meg, abban legtöbbször a tanár a hibás.

Szakosodott világunkban a tanár az egészből csak egy részt mutat be. Az előadónak az egészet is ismernie kell, hogy a részben érzékeltethesse az egészet. 

A tanári tevékenységnek vannak elemi szabályai. Ne igyekezzünk másokat meggyőzni arról, amit magunk sem értünk. Mondanivalónkat igyekezzünk egyszerű és érthető formába önteni. Minden egyes órának legyen központi gondolata, logikai szerkezete. Az sem mellékes, hogy milyen formában közöljük mondanivalónkat. Az előadóművészek számára kötelező szabályokból a tanár is tanulhat. 

Tíz megjegyzést tettem. Ezek nem parancsolatok, hanem tanári gyakorlatom alapján levont, kiegészítésre szoruló tanulságok.” 

(Az 1992-ben vele készített interjúból. Valóság, 1993. 4. szám)

Gábos Zoltán eddig publikálatlan tanulmánya: Szimmetria a fizikában


Természet Világa, 145. évfolyam, 11. szám, 2014. november
http//www.termvil.hu/