A „Helyünk szelleme”, januárban útjára indított sorozatunk szerkesztőségünk szűkebb környezetének természettudománnyal összefonódó emlékeiről ad képet.

1944 decemberében a kormány a Pázmány Péter Tudományegyetem vezetőségét az ostromlott Budapest elhagyására utasította. A paranccsal szembeszegülve, s ezzel nem kis kockázatot vállalva, a rektor irányítása alatt álló egyetemi tanács kimondta, hogy az egyetem a háborús események közepette is mindvégig Budapesten marad, és az oktatás mind a négy karon a lehetséges utolsó pillanatig folyik.

Az ostromló orosz hadsereg 1945. január 18-án az egyetem valamennyi épületét elfoglalta. A harcok során az intézmény súlyos károkat szenvedett. Egykorú becslések szerint az egyetem épületeinek kétharmada tönkrement, a bölcsészeti kar természettudományos tanszékeinek műszer- és felszereléskára elérte a 13,5 millió pengőt, ami akkortájt elképesztően nagy összeg volt. A város felszabadulását követően az egyetemen azonnal megindult az élet, még harcok dúltak az ország nyugati felén, amikor a Pázmány Péter Tudományegyetem négy karán már megindult az oktatás. Tudományos kutatásról, laboratóriumi gyakorlatokról azonban szó sem lehetett, az egyetem százszázalékos üvegkárát (közel ötvenezer négyzetmétert) 1946 végéig sem sikerült teljesen pótolni.

A Trefort-kertben azonban az ezt követő néhány év folyamán korszakalkotó átalakulás zajlott le. A természettudományi szakok természetes fejlődése, a reáltudományok iránt megnövekedett érdeklődés arra vezetett, hogy a Természettudományi és a Bölcsészettudományi Kar szétváljon. 1949-ben önálló Természettudományi Kar jött létre, első dékánja Buzágh Aladár kolloidkémikus professzor lett. A szétválás nem volt egyszerű folyamat, még két éven át vita folyt egyes tanszékek kari besorolásáról. 1950-ben azután maga az egyetem is természettudományos szakember nevét vette fel: a Pázmány Péter Tudományegyetemből közel negyedszázad után Eötvös Loránd Tudományegyetem lett.

Az új kar dinamikus fejlődésnek indult, s a hallgatói létszám növekedése és az új intézetek létesítése nyomán a bölcsészek teljesen kiszorultak a Trefort-kertből. A kémikusok csaknem mindegyik épületben jelen voltak, övék volt a teljes B, C és F épület, a Múzeum krt. 6–8. alatti főépület nagy része is, míg a többiben a földtudományi, fizikai, biológiai és matematikai intézetek helyezkedhettek el. Még az orvoskar is jelen volt: a Trefort-szobor háta mögötti E épület benyílójában a negyvenes évek végén Szent-Györgyi Albertet is látni lehetett röplabdázás közben.

Az egyetemi füvészkert telkén 75 évvel ezelőtt a Than Károly által felépített – „csinos előcsarnokában March szép érmeivel” s az utókor által egyre több márványtáblával feldíszített – Vegytani Intézet körüli épületekben soha nem látott fejlődésnek indult a magyar kémiai oktatás és kutatás. A következőkben a tanszékalapító professzorok személyén át mutatjuk be a háborút követő fél évszázad kémiájának Trefort-kerti történetét.

A Vegytani Intézethez legszorosabban talán Schulek Elemér személye kötődik. Őt a Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsa 1944-ben hívta meg a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet megüresedett vezetői állására egyetemi tanári kinevezéssel. Schulek, aki késmárki gyógyszerészcsaládból származott, a családi hagyományokat követve a budapesti egyetemen szerzett gyógyszerész diplomát. Négy év világháborús szolgálat után 1920-ban doktorált ugyanezen tudományág területén. Winkler Lajos munkatársaként ott is maradt az egyetemen, de 1927-ben, az akkor létesült Országos Közegészségügyi Intézet Kémiai Osztályának vezetői állását nyerte el. Innen tért vissza Winkler korábbi asszisztense immár Winkler utódaként a Trefort-kert legöregebb épületébe, ahol az ezt követő két évtized folyamán az analitika és a gyógyszerészi kémia területén elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tudományos tevékenységét a különböző életrajzírók az alábbi megfogalmazással jellemzik: „Behatóan foglalkozott a halogén-cianidok és az interhalogén vegyületek kémiájával és analitikai alkalmazásával, a kén- és szelénvegyületek, peroxidok tanulmányozásával. Kiemelkedőek a redoxi-, továbbá a csapadékos indikátorok terén elért elvi és gyakorlati megállapításai.” 1964-ben bekövetkezett haláláig maradt az intézet élén. Az Akadémiának 1941-ben lett levelező, 1945-ben pedig rendes tagja. Két alkalommal is, 1949-ben és 1951-ben tüntették ki Kossuth-díjjal.

Diákjai, munkatársai körében igen népszerű volt, előadói stílusa, szava járása – hogy úgy mondjam, kérem szépen – szájhagyományként terjedt „az én kedves gyógyszerészhallgatóim” körében. 

Emléktábla a Bartók Béla úton (Csurla, Wikipédia)

Schulek kutatómunkájának talán több száz publikációjánál is maradandóbb emléke, hogy a titrietria területén elért eredményeit az 1947-ben született Szigor herceg című vegyészopera „A lakmusz ingatag…” kezdetű áriája is megörökítette.

Domborműves emléktábláját születésének 110. évfordulóján helyezték el Bartók Béla úti lakóházának falán.

Schulek halálával vezető nélkül maradt a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet. 1967-ben a hasonló nevű szegedi intézet vezetője, Szabó Zoltán Gábor professzor fogadta el a Budapestre szóló meghívást, és tizenkét éven át irányította a pesti tanszék oktató és kutatómunkáját.

Szabó Zoltán 1908-ban született Debrecenben. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte kémikus tanulmányait, miközben Winkler Lajos vízkémiai kutatásaiban vett részt, négy féléves, heti 30 órás speciális laboratóriumi gyakorlat keretei közt. A sors ezután Szegedre vetette, ahol Náray-Szabó István mellett dolgozott, de a Pázmányon doktorált „sub auspiciis gubernatoris” kitüntető fokozattal, elektrokémiai témából. Külföldi tanulmányai után 1940-ben Kolozsvárra került, ahol a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet megszervezésére kapott megbízást, ugyanaz lett a feladata, amikor 1944-ben Szegedre helyezték át. Termékeny húsz év után, miközben 1964–1967 közt a József Attila Tudományegyetem rektora is volt, elfogadta az ELTE meghívását a megürült Schulek-tanszék irányítására.

Tudományos tevékenységét elsősorban a reakciókinetika törvényszerűségeinek vizsgálata területén fejtette ki, munkásságát az Akadémia a levelező (1951) és rendes (1964) tagsággal ismerte el, majd 1984-ben az Akadémiai Aranyérem odaítélésével is honorálta. Két Kossuth-díja, számos egyetemi díszdoktorátusa, külső akadémiák tagsága jellemzi sikeres tudományos életpályáját.

Szabó Zoltán Gábor
(SZTE Egyetemi Gyűjtemény)

Szabó Zoltán tipikus példaképe volt a huszadik század nagy professzorainak, akiket a tiszteletet parancsoló megjelenés és viselkedés, pontosság, a három lépés távolság megtartásának kötelezettsége jellemzett. Közvetlen barátságával csak az arra igazán érdemeseket tisztelte meg, szigorú, de igazságos vizsgáztató volt, és humora is volt. Mesélik, hogy többszörösen megbukott hallgatójának indexében meglátva az elégtelen jegynek megfelelő vízszintes vonalakat, megjegyezte, hogy „kollega úr indexében kottázni is lehetne”. E mese hitelét csak az gyengíti, hogy ugyanezt, más professzor említésével, a műegyetemisták is terjeszteni szokták. 

Nem vetette meg a jó borokat és más nemes italokat sem, tanszékén mindig tartott a látogatók számára egy kis vermutot és „drigint”, ahogy a közért eladójától tanulta, ahol a Dry Gint vásárolni szokta.
Szabó Zoltán 1979-ben vonult nyugállományba. 1995-ben, a lágymányosi átköltözés után nem sokkal meghalt. 

Hogy a Trefort-kerti intézetek kialakulásának története jobban követhető legyen, egy mondat erejéig célszerű az első világháború idejére visszatekinteni, amikor az 1908-ban elhunyt Than Károly intézetét három részre osztották.

A három kémiai intézet 1933-ban nevet is kapott, az I. számú Kémiai Intézetből Analitikai és Gyógyszerészeti Vegytani Intézet lett (vezetője Winkler Lajos), a II. sz Kémiai Intézet új neve Kísérleti és Gyakorlati Kémiai Intézet (Bugarszky István), a III. sz. Kémiai Intézet pedig Kísérleti és Fizikai Kémiai Intézet néven működött tovább Buchböck Gusztáv vezetésével.

Winkler Lajos 1934-ben nyugállományba vonult, helyére 1935-ben Széki Tibor szegedi egyetemi tanár kapott meghívást. Széki Kolozsváron született 1879-ben, családja bajor származású, nevét nagyapja 1848-ban magyarosította az addigi Schleichenstuhl névről. Kolozsváron szerzett gyógyszerész diplomát, majd ott lett tanársegéd Fabinyi Rudolf mellett. Trianon után a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanáraként kapott megbízást az ottani Szerves Kémiai Intézet megszervezésére és vezetésére. Székit joggal tekinthetjük a magyar szerves kémiai egyetemi oktatás megalapítójának, akkoriban ez a szakterület a budapesti egyetem kémiai tematikájában is meglepően alárendelt szerepet játszott. Budapestre helyezése után néhány évvel ennek megfelelően már a tanszék neve is Szerves és Gyógyszerészeti Kémiai Intézetre változott.

Széki Szegeden dékán és rektorhelyettes is volt, a Magyar Tudományos Akadémiának az áthelyezés évében lett levelező, 1945-ben rendes tagja. Hetvenéves korában, 1949-ben nyugdíjazták, 1950-ben hunyt el Budapesten.

Széki Tibor – a kornak megfelelően – a szerves kémia empirikus kutatása iránt érdeklődött, kiemelkedő módon a gyógyszerként is használt természetes anyagok szerkezetvizsgálatával és kémiai átalakításaikkal foglalkozott. Előadásaiban is hangsúlyt helyezett a látványos kísérletek bemutatására. Működésének idejére esik a „szaklaboratóriumi gyakorlat” bevezetése, melyet akkor „önálló búvárkodás”-nak neveztek és csak „szaktanári engedéllyel” volt felvehető. Jó munka esetében nem fukarkodott a dicsérő minősítéssel, az indexben ilyenkor „kitűnő eredmény, igen szorgalmas” megjegyzés szerepelt. A modern irányzatokhoz nehezen tudott alkalmazkodni, egy megjegyzése szerint „szép ez az organikus kémia, csak azokat a fránya elektronokat ne találták volna fel”.

A szerves kémia tudományos korszerűsítése nagy lépéssel haladt előre, amikor 1938-ban Széki Tibor meghívta tanszékére Müller Sándort az elméleti organikus kémia oktatására. E címen Müller már két évvel korábban is tartott hasonló tematikájú speciálkollégiumot, a háború után azonban ezeket rendszerezve és újjá szervezve, a tanszék elméleti szerves kémiai atyjává vált, jól kiegészítve Széki leíró és kísérletes kémiai megközelítését.

Müller szakterülete a szénhidrátkémia volt, melyet később a Széki kezdeményezésű témák váltottak fel a propenil-oldalláncú fenoléterek dimerizációja kutatásának területén. E vizsgálatokból számos doktori disszertáció született, a friss doktorok büszkén vallották magukat Müller-tanítványoknak.

Müller Sándort, aki Széki nyugdíjazása után Bruckner Győző tanszékvezetővel társprofesszorként ápolt szoros barátságot, egyenes jelleméért, kíméletlen szókimondásáért, finom, üdítő humoráért nagyra becsülték kollégái és tanítványai. Soha nem felejthető hasonlataiból álljon itt csak egy. Elméleti kémiai előadásában az elektronhéjak betöltődését az induló autóbusz példáján szemléltette: az üres busz helyeit úgy foglalják el a felszálló utasok, hogy előbb az ablak mellett, menetirányban levő üléseken helyezkednek el, aztán ugyancsak az ablak mellett, de háttal, s végül, ha szükség van rá, lassan a többi hely is megtelik.

Müller Sándor 1903-ban született. A Tihanyi Biológiai Kutatóintézetben, a Klebelsberg által alapított, Csiborpatkoldának csúfolt, azóta híressé vált intézményben dolgozott csaknem egy évtizedig, onnan került Széki Tibor mellé. Az Akadémiának levelező tagja volt. Nagyszabásúnak tervezett elméleti szerves kémia könyvének írása közben érte a korai halál 1966-ban.

Széki Tibor helyére 1949-ben a szegedi egyetem szerves kémikus professzorát, Bruckner Győzőt nevezték ki. Bruckner 1900-ban Késmárkon született jó nevű pedagógus családból, édesapja a késmárki líceum igazgatója volt. Az áthelyezést Széki Tibor is támogatta, ismeretségük még az együtt eltöltött szegedi évekre vezethető vissza, ahol is Bruckner évekig Széki tanársegédje volt, és sokat segített az ottani Szerves és Gyógyszerészi Vegytani Intézet felépítésében. Az áthelyezéskor Bruckner karrierje csúcsán volt: 1946 óta az Akadémia levelező, az áthelyezés évében pedig már rendes tagja, a Kossuth-díj birtokosa. Tudományos munkáját számos eredeti felismerés (diénszintézis aromás rendszerben, egy új izokinolin-szintézis, az 
anthrax-poliglutaminsav felfedezése) fémjelezte.

Áthelyezésével gyökeresen megváltozott a budapesti tanszék élete. Nevéből elmaradt a gyógyszerkémia, egyszerűen Szerves Kémiai Intézetté változott, ennek megfelelően a gyógyszerészek oktatása sem tartozott tovább az intézet feladatai közé. A Than-féle B épületet jelentős mértékben átalakították, megszűnt az emeleti professzori lakosztály, a felszabaduló helyeken megosztozott a két intézet, Schulek analitikája és Bruckner szerves kémiája. Bruckner számos munkatársat – oktatókat, kutatókat és altiszteket – hozott magával Szegedről, rendkívüli módon megnőtt a hallgatói létszám, és szükség lett még a bölcsészek által elfoglalt C épületre is. A kutatási-oktatási tevékenység kiterjesztésével az intézet (1953-tól Szerves Kémiai Tanszék) oktatói létszáma 1955-ben már 21 fő volt, munkájukat 20 fős segédszemélyzet támogatta.

Bruckner Győző
(SZTE Egyetemi Gyűjtemény)

Bruckner Győző érkezését oktatói hírneve megelőzte, az intézet asszisztenciája, beleértve az akkor utolsó éveiket itt töltő, az intézethez szorosan kötődő hallgatókat is, akik a professzor első előadására teljes létszámban vonultak be, s tapasztalhatta a korszerű szerves kémia szakmailag és pedagógiailag is gondosan felépített rendszerének jól követhető, élvezetes interpretációját.

A tanszék rekonstrukciója utáni első nagy téma az anthrax poliglutaminsav szerkezetvizsgálata és kémiai szintézise volt, annak a témának kiterjesztése és lezárása, melyet a professzor még Szegeden kezdett el, de a háború miatt kényszerűen félbe maradt. Ez a téma tekinthető a magyar peptidkémiai kutatások kezdetének, melyek később – az Akadémia hathatós anyagi támogatásával – a tanszék keretei közt ugyancsak a Bruckner vezetésével működő akadémiai kutatócsoport megalakításához vezettek. 1970-ben, Bruckner nyugállományba vonulása évében e csoport létszáma a technikai állománnyal együtt 33 fő volt, a tanszék és a kutatócsoport együttes irányítása nem kis feladatot jelentett a professzor számára. A manuális laboratóriumi kutatómunkát már az ötvenes évek elején abbahagyta, idejét a vezetői és országos tudományszervezői feladatai mellett teljesen kitöltötte egyedülállóan nagyszabású tankönyvének írása. E munkának csak 1980-ban bekövetkezett halála vetett véget. 

---

Természet Világa,

143. évfolyam, 10. szám, 2012. október https://www.termvil.hu/  https://www.chemonet.hu/TermVil/