Természet Világa

A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott politikai küzdelemmel párhuzamosan bontakozott ki a hazai tudományos életért, annak felemeléséért és anyanyelvi műveléséért szervezett mozgalom. A politikai események és a tudományos életben történt változások kölcsönösen hatottak egymásra. A reformeszmék megvalósítása során nagy formátumú egyéniségek vonták magukra a kortársak figyelmét és vívták ki az utókor tiszteletét. Européer szemléletű politikusok, sugárzó tehetségű irodalmárok, kiváló tudósok összefogása és a jó szándéktól vezérelt óriási összecsapásaik alakították az eseményeket, formálták a hazai tudományos élet kereteit. A reformkori nagy tudós nemzedék egyik legaktívabb tagja, a századra jellemző „közéleti orvos” típus megtestesítője volt Bugát Pál, akinek nevével mindenütt találkozunk, ahol valami új és lényeges született a tudományos közéletben. Ott „bábáskodott” a Magyar Királyi Természettudományi Társulat megszületésénél, ide szólította a magyar orvostársadalom hazafias érzelmű szárnyát.

A Természettudományi Társulat Alapszabálya

    Az 1830-as évek sorsdöntőek a hazai orvostársadalom számára; a reformkor jellegzetessége, hogy – a társadalom és a szakmák igényei szerint – sorra alapították a tudományos társaságokat és egyesületeket. A magyar medicina döntő változások előtt állt, amelynek egyik súlyponti kérdése a magyar orvosi nyelv és szaksajtó megteremtése, a szakmai tudományos élet kereteinek megteremtése, a rendszeres tudományos találkozási lehetőség kiformálása. Ez a folyamat a mintának tekintett nyugati, elsősorban német tudományos életben már kialakult, de ennek „szolgai” átvétele (másolása) nem volt azonos a magyar reformkor eszméivel és szellemével. Ez főleg a hazai orvostársadalomra vonatkozott. Az 1834. évi egyetemi reform megszüntette az úgynevezett „egyetemi orvosi kart”, amelynek – megfelelő összeg lefizetése után – tagja lehetett valamennyi orvosi oklevéllel rendelkező gyakorló orvos, de egyetlen „joguk ” a dékánválasztáson való részvétel volt. Hiányolták az orvostovábbképzés lehetőségét, nem szólhattak bele a képzésbe, csupán viselhették „a kari tagság” címét. Ennek megszűnése után jött létre 1837-ben – 14 pesti és budai gyakorló orvos összefogásából a Budapesti Királyi Orvosegyesület „önmaguk képzésére és tudományos társasági életének megteremtésére”. (Igaz, 1844-ig ellenséges viszonyban álltak az egyetemmel, az orvosi kar dékánja megtiltotta az egyetemi orvosi tanszemélyzet belépését az Orvosegyesületbe, azután is hűvös volt a két orvosi kör viszonya.)

    A legnagyobb eredmény az Orvosi Tár című magyar nyelvű orvosi folyóirat megalapítása lett (1831). A Bugát Pál és Toldy Ferenc szerkesztette folyóirat több szempontból is mérföldkő a magyar orvostudomány történetében. Egyrészt, mert ez volt az első önálló, kizárólag orvostudományi tanulmányokat közreadó szaksajtó, másrészt, mert a szerkesztők tudatosan kihasználták a szakmai nyelvújítás érdekében a lapot, és annak fórumává tették. Innen indult a Bugát szervezte magyar nyelvű – gyakran csak fordításokkal – orvosi szakirodalom, a magyar orvosi szakszótárak sorozata stb. Rendszeresen hírt adtak a hazai orvosi közélet híreiről, a külföldi szakirodalomról, a rokon szakterületek irodalmáról, ablakot nyitottak az orvosi közéletnek.

    Többek között innen indult el az a gondolat, hogy új formát kellene találni az orvosoknak és más rokon szakterületek művelőinek, a „természetvizsgálóknak”, hogy évente egy vagy több alkalommal találkozhassanak, eszmét cserélhessenek. Ennek az ügynek nyerte meg Bugát Pál, mint egyetemi tanár, az orvosi kar igazgatóját, Bene Ferencet, hogy kissé kötetlen keretek között vándorgyűlésre hívják az orvosokat és a természetvizsgálókat Pestre 1841. május 29–31. között, amelyből – kongresszus jelleggel – évente megrendezett „vándorgyűlés” lett. Az első vándorgyűlés ismerkedési estjén (1841. május 28-án) Bugát Pál javaslattevő aláírási ívet köröztetett a Természettudományi Társulat megszervezésére. Az ív fejlécében a következő szerepelt: „Alulírottak a természettudományokat mívelni, s azok jótékonyságát a hazánkban terjeszteni akarva, Részvénytársaságba állunk s becsületünkkel kötelezzük magunkat az Alapszabályok értelmében kidolgozni. Kelt Pesten a Tavaszutó 28-án 1841-ben.” Az ívet a megjelentek közül 134 személy aláírta, amelyből 66 orvos és gyógyszerész volt, ez teljes keresztmetszetét adta a korabeli magyar orvostársadalomnak. A megjelentek 50%-a orvos volt (köztük tizenkét gyógyszerész), amely arány a későbbiekben csökkent, átlagban 19%-át adták a mindenkori tagságnak. (Például 1877-ben 17%-ot, 1891-ben 19%-ot, bár zömük mindig városhoz kötődő személyek voltak.)

Az 56 alapító orvosból 27 volt Pest-Budai gyakorló orvos, illetve gyógyszerész (6 fő), míg a többiek az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek. A 27 főből 17-en tartoztak az egyetem orvosi karához, ebből 8 tanársegéd volt. Érdemes áttekinteni az arányokat: gyakorló orvos volt 36, vármegyei tiszti főorvos 9, a 12 gyógyszerészből csak 1 volt vidéki, 9-en voltak egyetemi tanárok, 8-an tanársegédek. Egyedül Flór Ferencet nem lehet az előbbi rendszerbe „betagolni”: a Rókus kórház főorvosa és lapszerkesztő volt. A Magyar Tudományos Akadémiának 8-an voltak választott tagjai. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy közülük az orvosi végzettségű Entz Ferenc (1805–1877) és a Chilchert Róbert (1809-1884) – praxisukat megtartva – két mezőgazdasági terület, a szőlészet és kertgazdálkodás, növénynemesítés, valamint az agrárkönyvkiadás és szaksajtó megszervezésének kiemelkedő egyéniségei lettek. Válogatási szempont lehet, hogy az alapítók nemcsak a reformkor elkötelezett hívei voltak, hanem később a szabadságharc aktív résztvevői is. Flór Ferenc (1809–1871) az MTA tagja, a Szent Rókus Kórház igazgatója, sebész főorvosa, az Orvosi Társ társtulajdonosa, az éteres altatás egyik alkalmazója (1847) 1849. január és május között a honvédorvosi kar főnöke, a szabadságharc kórházügyének és orvosi karának megszervező volt. Eckstein Frigyes (1803–1859) nemcsak kiváló orvos és sebész volt, aki viselte a kari dékáni méltóságot, hanem 1848 őszén szervezője is lett a honvédorvosi tanfolyamnak, és 1849 tavaszán a HM egészségügyi osztályának tanácsosává nevezték ki. Honvédorvosként szolgált Feichtinger Sándor (1825–1907), Frommhold Károly (1810–1876), Freytag József, Hammerschmidt Ferdinand (1810–1869) császári, majd honvédorvos, 1849–1861 között a török hadsereg orvosa, Jelenffy Károly, Köszeghy Károly, Arányi (Lóstájner) Lajos (1812–1887), a későbbi egyetemi tanár, a kórbonctan tanszékének megszervezője, Mészáros Ignác, Mokossinyi Mihály, az Orvosegyesület egyik alapítója. Nendtvich Károly (1811–1892), aki Kossuth Lajos elkötelezett híve volt, és akit 1849 őszén haditörvényszék elé állítottak, Pólya József (1802–1873), az MTA tagja, a szabadságharc idején a Kolerabizottság elnöke, a szabadságharc után teológiai tanár, Schwetter Károly, Tessényi Zsigmond, Wagner Dániel (1800-1890) gyógyszerész, 1848 nyarán a honvédség gyógyszerellátásának megszervezője. Zlamál Vilmos állatorvos, az MTA tagja, a pesti orvosi karon az állatorvosi tanfolyam tanára. 1848 őszén tanítványaiból nemzetőr-csapatot szervezett.

Arányi Lajos kórboncnok, egyetemi tanár

A legismertebb személy Bugát Pál (1793–1865), a korabeli orvostársadalom legismertebb személyisége és szervezője volt. Ezer szállal kötődött a pesti orvosi karhoz, nemcsak itt szerezte oklevelét, hanem itt lett a sebészképzésben egyetemi tanár is. A hazai tudományos élet és az orvosi közélet kiemelkedő szervezője, a magyar orvosi nyelv egyik megalkotója volt. 1849 tavaszán Debrecenben a Belügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője volt, amiért a bukás után mellőzték, valamint a hazafias érzelmű orvosi mozgalom vezetője.

Az alapítók között találjuk Tognio Lajos (1798–1854) egyetemi tanárt, a pesti orvosi karon a kór és gyógyszertan tanárát. Oklevelét Bécsben szerezte, kiváló felkészültségű orvosként került a magyar fővárosba, 1825-től a magyar egyetem tanára volt. Ismert császárhű és aulikus személyiség volt, akit 1848 tavaszán állásából felfüggesztettek. 1849 őszén tért vissza az egyetemre. A forradalom és szabadságharc alatt tanúsított magatartást vizsgáló bizottság elnökeként sok volt kollegájával és a hallgatókkal szemben kemény ítéleteket hozott. Ezen magatartása miatt feledésbe merült, hogy kiváló szakember volt.

Kovács Sebestyén Endre sebész, a közegészségügyi törvénytervezet megfogalmazója (1848)

Az alapítók névjegyzékén szerepel a Schöpf Auguszt név, aki a hazai gyermekgyógyászat megszervezőjével, Schöpf-Merei Ágoston (1804–1858) egyetemi tanárral, az MTA tagjával azonos. Oklevelét Padovában szerezte, később Bécsben gyakorló orvos volt. 1836-ban a pesti orvosi karon az orvostörténelem tanára. 1836-ban ortopédiai magánkórházat is alapított, amelyet elmosott az 1838. évi pusztító téli árvíz. Ezen a helyen később gyermekkórházat apított, amely a hazai gyermekgyógyászat bölcséje lett. Az elsők között lépett be a honvédorvosi karba, ahol a szabadságharc oldalán küzdő Olasz Légió orvosa lett. 1849-ben Törökországba, majd innen Angliába menekült, és Manchesterben a pesti gyermekkórházhoz hasonló intézményt alapított. Itt hunyt el, nevét a magyar gyermekorvosi iskola alapítójaként említjük.

Toldy Ferenc, a dietetika egyetemi tanára, a magyar tudománytörténet atyja

A másik jelentős név Schedel Ferenc, aki Toldy Ferenccel (1805–1875) azonos. A német családban született Toldy Ferenc magyarul csak iskolásként tanult meg Cegléden. A pesti egyetem előbb bölcseleti hallgató, majd 1829-ben orvosi oklevelet szerzett. Sokáig nem tudott dönteni az író vagy az orvosi pálya között, medikusként már számottevő íróként tartották számon. Végzése után – orvosi tapasztalatszerzés céljából – európai tanulmányutat tett, de 1830-ban irodalmi munkássága miatt lett az MTA tagja. 1833-ban az orvosi karon a dietétika rendkivüli tanára lett, jeles könyvét sokáig használták az egészséges életmódra nevelés vonatkozásában az egyetemen. Bugáttal szerkesztette az Orvosi Tár című folyóiratot, de a nyelvújítás területén más álláspontot képviselt. A „béke kedvéért” megvált a folyóirattól, inkább az MTA apparátusában keresett magának feladatot; volt az MTA jegyzője, titkára, szerkesztette Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal az Atheneum című folyóiratot. 1850 és 1861 kötött az esztétika és az irodalomtörténet magántanára volt, majd e tárgy rendes professzora lett a pesti egyetem bölcsészettudományi karán. Volt dékán, rektor – a tudományos értelemben vett magyar irodalomtörténet megalapozója. Alapítója a Kisfaludy Társaságnak, valamint a Tudományos Tár, a Figyelmező és az Új Magyar Múzeum szerkesztője. Neki is nagy vívódást jelentett az irodalmi és az orvosi pálya közötti választás, de végül az irodalomtörténet mellett döntött. Pályája elején kisebb-nagyobb lélegzetű szépirodalmi munkákat írt, de hamarosan belátta, hogy feladata inkább az irodalmi élet szervezése területén van. Ettől függetlenül, nem szakadt el az orvostudománytól, és az 1850-es és 1860-as években a különböző orvosi tudományos rendezvények „hallgatag” résztvevője lett.

Az alapító gyógyszerészek – Boór Sámuel, Fauer Antal, Gömöry Károly, Gőtz Ferenc, Juránek József, Kramoliny Anton, Pauer Lipót, Pollák József, Staffenberger Alajos, Horn Ferenc, Wagner Dániel – mind gyakorló gyógyszerészek, gyógyszertár tulajdonosok voltak, akik közül már Wagner Dánielről szóltunk. Gömöry Károly Pest híres, 1813-ban alapított Szent lélek Patikájának volt tulajdonosa, amely a reformkor politikusainak kedvelt gyógyszertára lett.

Pályakezdő orvosként ott található az alapítók között Kovács Sebestény Endre (1814–1878), a pesti orvosi iskola későbbi jeles egyénisége. 1841-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1841–1849 között a pesti sebészeti klinika tanársegéde, 1843-tól a Rókus Kórház főorvosa volt. Balassa János közvetlen szakmai és baráti körének tagjaként 1848 tavaszán nevéhez fűződik a magyar orvosok reformelképzeléseinek megfogalmazása, az új közegészségügyi törvény alapelveinek kidolgozása. E reformtörekvések a Batthyány-kormány elé kerültek, szakmai megvitatásuk félbe szakadt a szabadságharc katonai eseményei miatt. 1868 tavaszán egyik tagja lett az akkor felállított Országos Közegészségügyi Tanácsnak és ismét az a megtisztelő feladatot kapta, hogy vegyen részt a közegészségügyi törvény (XIV. 1874 tv.) kidolgozásában. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai sorába választotta.

Az alapító tagok többsége magyar nemzetiségű volt, de a pest-budai szakmai életnek néhány jeles német tagja is jelen volt. Talán a más nemzetiségűek közül kiemelkedett Zomborcsevics Vince, aki a tabáni görögkeleti püspök háziorvosa, Zombor vármegye tiszteletbeli főorvosa volt.
Szólnunk kell még Bene Ferencről (1775–1858), a pesti orvosi kar tanáráról, a MTA tagjáról, a kor egyik legtekintélyesebb magyar orvosáról, aki 1802-től professzora volt a magyar orvosi karnak. 1801-ben az első között oltott a himlő elleni vakcinával, szakirodalmi munkásságának egyik része e témakörrel foglalkozott. A gyakorlati orvostanról, az igazságügyi orvoslásról irott latin nyelvű, később olasz nyelvre is lefordított munkáit itáliai és orosz egyetemeken is használták. Nyitott volt minden orvostársasági mozgalommal kapcsolatban, bár maga egyikbe sem kért tagságot, közvetítő és végnők szerepét játszotta mindig. Ez történt a Természettudományi Társulattal és az Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseivel kapcsolatban is.

Természet Világa,

142. évfolyam, 5. szám, 2011. május
https://www.termvil.hu/
https://www.chemonet.hu/TermVil/